És mit lehet még?

Tehát a héten esedékes volt az újabb debreceni út. Megint kísérővel és megint vonattal. :o) Rendben ment minden, és hogy ne unatkozzam a vonaton, beszerztem egy újabb gombolyag szőrös fonalat. Persze csak útközben jötte rá, hogy önmagában semmire sem jó, de a pesti kitérő alkalmával be tudtam szerezni egy nem túl szép sárga pamut fonalat hozzá. Így már lehetett kísérletezni. A horgo-blogban többen kifejtették, hogy miért jobb horgolni, mint kötni. :o) Világos, hogy ez ízlés dolga, de az biztos, hogy kis helyet foglalok el, amikor előszedem a tűt , a gombolyag meg a szatyorban maradhat. És a szomszéd szemét sem bököm ki. Az más kérdés, hogy lépten-nyomon leszórok valamit, és akkor körülöttem mindenki ugrálhat, hogy összeszedje az ollót, a fonalat, a horgolótűt. Néha úgy éreztem magam, mint Miss Marple. :o) Csak én nem direkt szórtam el mindent. :o))
Készült néhány sün, azokat helyben el is ajándékoztam. Aztán törtem a fejem, mi lehet belőle még. Pl. troll.

Őt előbb Einsteinné akartam alakítani, de marad mégis ez a fura kis szörny. És a fájós fogú oroszlán :o) (L. E.-nek vajon tetszene? )
Persze jött az elmaradhatatlan maci. :o) A boglyas csibe sem rossz.

Utána kipróbáltam a mobiltok díszítését. Ahhoz képest, hogy semmi mintám nem volt, nem lett felismerhetetlen. Főleg így, hogy körbevarrtam. :o))

Hiszem, hogy minden jó valamire. Eddig azt gondoltam, nekem azért kell időről időre megjelennem Debrecenben, hogy betérhessek a Piac utcai Burda stúdióba. :o) Egyszerű kis bolt volt egy udvarban, még a cégtábláját is alig lehetett észre venni . Nagyon szép, színes fonalakat cipeltünk onnan minden alkalommal haza. Most nagy megleptés ért: teljesen átalakították, nagyon elegáns lett, új a berendezés, és mindjárt nem tudni, melyik fonal mennyibe kerül. :o) A nekem való olcsóbb fonalak a mennyezet magasába kerültek... :o( Ráadásul a kedvenc sárgámból sem kaptam egy gombolyaggal sem. :o( Szóval teljes volt a csalódás, nem lehetett olyan jól keresgélni, nézelődni, ismerkedni a fonalakkal, mint amikor csak egy kis szerény lyuk volt. Egy kicsit hasonlóan éreztem magam, mint Tímár Zsófi:
" - Minek hozott kend ide? Honnan fogom ezentúl várni? S könnye csak most eredt meg, mint a kiengedett patak. "
Na jó, el azért nem sírtam magam, de most át kell értékelni a dolgokat: miért fogom ezentúl a debreceni utat várni? :o) Vagy pontosabban, hogyan fogom feldolgozni, elfogadni, hogy időnként muszáj elmennem oda, ... de ez már egy másik történet.
A pesti túrán összeszedtem egy helyes kis vírust. Nehogy túl jól érezzem magam, ha már a kiütések múlófélben vannak.
_______________________________________________________-
Ich habein dieser Woche eine laengere Reise mit dem Zug gemacht, und da habe ich diese kleinen Figuren gehaekelt, ich habe probiert, was alles man mit deiser zottigen Wolle anfangen kann.
Waerend der Reise habe ich mir einen Virus geholt, es geht mir echt mies jetzt.

" Ma hull a hó, és álom hull a hóból"

Tegnap befejeztem egy tildás elefántot, amit elcsereberélek. :o)))


Reggel egy kicsit elaludtam, és amikor felébredtem, olyan látvány fogadott, mint a mesében. Sűrű pelyhekben hullott a hó, álomszép volt.( Ezzel szemben most szürke-barna latyakos a világ.) Szinte nem lehetett látni a szomszéd iskolaudvarban a fákat. A gyerekek a mesterségesen épített szánkódombon bolondoztak, nekem meg eszembe jutott a gyerekkorom.
Nosztalgiáztam is egy cseppet.
Akkor ilyenek voltak a telek: sok hó, hideg, lehetett szánkózni, hóembert építeni....
Lakótelepen laktunk, az első 4 emeltesek egyikében. A ház oldalán még hatalmas szőlőültetvény volt, szemben nagy homok "grund", ahol nyaranta tomboltunk, és a másik oldalon egy parkban egy dombon garázsok, ahova minden nap kimehettem szánkózni. A házban én voltam a legkisebb, a többiek iskolába jártak, délelőtt- délután. Ha a lányok délelőtt suliban voltk, egy fiú barátommal mentünk szánkózni, de azért a lányokkal volt az igazi. Azonban számatlanszor megtörtént, hogy mikor hazamentem, csurom vizes volt a mackóm ( ma tréningnadrág), és teljesen átázott a cipőm - hiába védte az undorító, gyűlölt hócipő. Nagymama a tűzhely mellé teregette, és én reménykedtem, hogy mire megjönnek a lányok, megszárad. Legtöbbször nem száradt meg, és én csak az ablakból nézhetem , hogy a többiek hogy bolondoznak sötétedésig.
Most pont ez volt a helyzet, bár már két cipőm is van.
Egyáltalán nem volt kedvem lemenni a pékségbe. Így beüzemeltem a saját pékségem, és ez lett:

Na, ez az, amiből én a legritkábban eszem. Pedig amikor az illata betölti a lakást, nagyon nehéz ellenállni neki. Ma mégis ma elcsábultam, és a hetek óta nagy élvezettel fogyasztott párolt borsó-répa kombináció mellé elmajszoltam a legkisebbnek a felét. Aztán ha már meleg volt a sütő, és a gép is be volt üzemelve, gyorsan összedobtam egy "sajátkenyeret".

Kicsit ronda, kicsit göcsörtös, de az enyém. :o)
A gép és az én szerelmem meg úgy kezdődött, hogy amikor sokat kellett itthon lennem - mint már említettem -, rákaptam a gasztro blogokra, és ámulattal néztem a szebbnél szebb kenyércsodákat, amiket mindenki bemutatott. Végül rászántam magam, és megvettem a legegyszerűbb, félanalfabétáknak szánt kicsi kenyérsütőt. Azóta "saját pékségem" van, és a hetente kétszer elkészítem azt a kenyeret, (amit csak én eszem), amiben csak az van, amit én beleteszek. És a család is szívesen fogyasztja a zsemléket.
És végül IDENÉZZETEK!!!! Micsoda fonalat találtam. :o)))
Tegnap beugrottam a Müllerbe, mert meg akartam vizsgálni, miféle akciós teákat kínálnak, és vettem egy halom kreatív izét. Ma még nem volt energiám előpakolni, de hamarosan új profilt is mutatok majd. :o)))
Ez a madzag teljesen lenyűgözött:
Schachenmaier nomotta, Brazilia.
Naná, hogy macit csináltam először. :o) Utána meg az albínó sünt. Vagy inkább sül?