Don Corleone és tsai

Elözönlenek minket a baglyok. Kezdődött ugye Poirot--val, majd Latinka azt a tervét tette közzé, hogy egy gyönyörűséges hímzett darabot alantas kulcstartói szerepre kárhoztat. Ezt mégse hagyhattam (de elkéstem), és felajánlottam egy horgolt baglyot a helyébe. És horgoltam, horgoltam, de valahogy nem találtam el az igazit. Végül hárman lettek, Doln Corleone a sötét szemüvegében  kiterveli a dolgokat, Sonny fiú még apró és ártatlan (már elpasszoltam egy új kolléganőnek, aki még nem kapott tőlem semmit :o)) ) és persze a gorillájuk. :o) Na, szerintetek J melyikre mondta, hogy annyira aranyos, hogy  nem adhatom oda senkinek?

Még egy ajándék

A minap, amikor az elefántokról  és a sárgáról beszéltem, eszembe jutott, hogy eddig csak kék, szürke és lila elefántokat készítettem. (Talán fehéret is.) Na, de sárgát! És íme, megszületett az első sárga fáni. Azért egy kis lilának muszáj benne lenni.Szombaton fog új helyre költözni, remélem, sikere lesz.

És már ennyi cucc a helyén van. (Sajnos ez csak töredéke az összesnek.)

De nem általam, a kisujjam továbbra is akadályoz fontos dolgok elvégzésében. (Most nem sorolnám, mindenkinek a fantáziájára bízom.) Meg az összes nyavalyás ízületem. Viszont rájöttem, hogy vagy 3 hete  kezet fogtam egy pasival, és üvöltöttem, hogy azonnal engedje el, na akkor repedhetett meg a tenyeremben egy csont :o(
A nagyon lepusztult lámpa muzeális tárgy, én kaptam 15 éves koromban - és J nem engedi kidobni.

Évforduló

Most látom, hogy nem ma, hanem tegnap volt 2 éves ez a blog. Pedig azt terveztem, hogy megjövök Pestről a tanévnyitó konferenciáról, és jól megünneplem. Torta, tűzijáték meg effélék. De hát lekéstem ... Tehát lemondok a tortáról, tűzijáték meg úgyis volt a napokban. Elgondolkodtam, mit jelent nekem ez a blog. (Ilyenkor illik ez, nem?) Eleinte eléggé nem értettem a blogvilágot, volt ahol szorgalmasan tettem megjegyzéseket, és soha semmi választ nem kaptam. Akkor azt gondoltam, bizonyára nagyon zárt világ ez, újakat nem nagyon fogadnak be. (Egy kicsit rosszul esett, nem tudtam, talán a blogomat érintő kritika volt-e a hallgatás.) Aztán egyszer csak lett egy állandó olvasóm (Marika, elküldenéd a címed, vagy... jössz a foltvarrós találkozásra, mert akkor megkereslek), és Kriszta, aki küldetésének tartja, hogy kezdőket fedezzen fel, sok kedves biztató szóval adott bátorságot. Később aztán más NAGYOK is szóra méltattak, szóval befogadott a blogvilág. (Köszönöm mindenkinek, aki figyelemre méltat és megjegyzésre is. :o))  Mit jelent ez? Gyakran biztatást, segítséget a nehéz napokon. :o)) Kedves emberekre, barátokra találtam, olykor meglepődöm, milyen sokan jártak erre, és örülök, ha valaki kedves szavakat hagy itt. A kritikáknak nem annyira, bár tudom, hogy hozzá tartozik a nyilvánossághoz, de hát pontosan tudom, mi a hiányosságom, mi a hibám, szóval... legfeljebb arra lenne szükségem, hogy magyarázatot kapjak. Meg hát... nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy ez nekem terápia, és nem akarom senki kenyerét elvenni.
Viszont most kitaláltam, mi legyen a trónkövetelőkkel.
Ha már szülinap, hát játsszunk!
Ha szeretnéd vagy a két nyomozót (Poirot és Hasting) vagy esetleg Ferde Fruzsit, hagyj itt egy üzenetet! Természetesen azt is mondd meg, melyiket szeretnéd elnyerni:o)! Nem kérem, hogy légy állandó olvasóm, csak ezért kár lenne bejelentkezni. (Minek csapjuk be egymást. Meg hát én is megfordulok naponta olyan blogokon, ahová valamikor valamiért nem jelentkeztem be, de lelkesen követem.) De ha kedved van, hirdetheted. Találtam egy jó logót a képeslapok között, azt szeretném felhasználni a játék emblémájául. Ezt:

 Jaj! Majdnem elfelejtettem, sorsolás szeptember elsején délután.

Poirot és Hastings

Amikor az én nagylányom még kislány volt, kirándulásokról, táborokból mindig hozott nekem ajándékot - vagy elefántot (mert ha még nem derült volna ki, az elefántokat legalább annyira szeretem mint a sárgát.:o) Hű, micsoda ötlet fészkelte be magát az agyamba! ), vagy valami más szőrállatot.  Sajnos nem tudom, melyikük került először hozzánk, de amikor mindkettő állandó lakos lett nálunk, és egymás mellé kerültek, a lányban azonnal megérlelődött a felismerés: "Poirot és Hastings." (Mert már akkor is Agatha-rajongó volt, mint az anyja.)

Azóta elválaszthatatlanok. Csak ülnek egy polcon, és figyelik a körülöttük történő eseményeket . Gondolom éjjelente megtárgyalják, ki milyen következtetésre jutott, és jaj nekünk, ha valami bűnös dologban törnénk a fejünket!
Éldegéltek ők szépen évek óta nagy egyetértésben, de most úgy gondoltam megviccelem őket:.

Nem mondom, nem volt kicsi a felháborodás és a tiltakozás, Poirot közölte, hogy szánalmas próbálkozás volt, még csak a közelébe sem jut a jövevény az ő méltóságteljes alakjának (Hát persze, ő valami szőrös anyagból készült, és üvegszeme van, amit én nem szeretek használni.). Hastings nem volt annyira harsány  a tiltakozásban, talán tetszik is neki, hogy valaki megpróbálta utánozni. Végre rá is vetődik némi fény. :o) Egy fénykép erejéig hajlandóak voltak egymás mellé állni, de ragaszkodnak hozzá, hogy a jövevényeknek menniük kell. (Majd a következő bejegyzésig kitalálom, mi legyen a megoldás. )

Még mindig barátkozom a csodatűvel, de nem igazán találunk egymásra. Lehet, hogy akkor kéne próbálkozni, amikor nincs elrepedve a tenyeremben valami csont, és ezért duplán használhatatlan a kisujjam?
A következő kép azt mutatja, mit vártam az egymásra találástól. (Egyébként meg későn vettem észre, hogy látható az ablakunkból is a tűzijáték, és csak az utolsó gyér pukkanást tudtam lefényképezni. :o) )

Ferde Fruzsi

Nem vesztem el, sőt a tűk is meglettek. De egyrészt a pakolás még mindig leköt, és még el is fog tartani egy darabig. Főleg, hogy nekiláttam egyedül, és max. 3 könyvet bírok el egyszerre :o(, a többi ramatyról ne is beszéljük, illetve tegnap az asztalos közölte, hogy bár csak az ajtókat akarom kicseréltetni a konyhaszekrényen, de ahhoz is ki kell pakolni az egészet. Hurrá!
Azért ha nem is a pakolásban, de szorgoskodtam, a héten. Pl. mire felébredtek a kedveseim, friss kifli várta őket - ennyi maradt reggeli után. És az új sütőt is kipróbáltam. :o)

Miközben a horgolótűk eltűnésén borongtam, a bambusztűvel készítettem apának egy kapcsolótartót, már csak fel kell szereli a vacka mellé.

Az éles szeműek felfedezhették, hogy a kopott, homok színű alap bebordult. És igen, tényleg lecseréltem a sárga függönyöket, és ilyen szép bordók lesznek, csak még varrattatnak. (Na, ez aztán szenvedő szerkezet!)
És amikor előkerült a tűkészletem, gyorsan nekifogtam valami rám jellemzőbbnek. Hát, jellemző lett. :o) De biz' isten elfelejtettem horgolni. Ferde lett, csámpás, 5-ször kezdtem, 8-szor lebontottam, végül felöltöztetve már egészen elfogadható, csak a hímzést rontottam el - de ... hát nem rám jellemzőt akartam csinálni. :o))
Zazálea felcsigázta a fantáziám, és gyorsan rendeltem egy ilyen horgolótűt, tegnap meg is jött, a baba kalapját már ezzel készítettem, de bevallom, hiába vártam fényesőt, harangzúgást, meg hogy magától horgolódik majd a cucc, mindez elmaradt. Sőt ... nálam még mindig a Prym viszi a prímet. Nem éreztem semmi különbséget a két tű használata között. Lehet hogy azért, mert én a tűt is rosszul fogom?

Szóval Fruzsi a strandra indul, hogy legalább ő kiélvezhesse a nyár utolsó szép napjait. Hehe, a minap egy kolléganőmnél voltam látogatóban, ültünk a kertjében, és beszélgettünk, mikor is rájöttem, hogy ez a legtávolabbi pont, amit az idén elértem, szóval jól kinyaraltam magam nála. Meg egyszer elzarándokoltam gyalog a Tescóba is, de azt nem kellett volna, mert a térdem utána igen csak nehezményezte, hogy ilyen vállalkozó szellemű voltam. :o(
Voltam csontsűrűség vizsgálaton: az öt évvel ezelőtti "3 embernek is elegendő lenne ez a sűrűség" megállapításhoz képest, most a kritikus tartományba csúsztam, még nincs baj, de azért már kell D-vitamint szedni. A szteroid megtette a magáét. :o(( De hát valamit valamiért.  Tudok jönni-menni, és csak mérsékelten fáj mindenem. A D-vitamin meg ... majd meglátjuk. Most már egy hónapja nem szedek szteroidot.  Maradjon így!
Egy kedves ismerősömtől kaptam egy tolltartót. "Van benne sárga." üzenettel adták át. És tényleg. :o)))

Gasztro

A családom normális(an étkező) tagjainak a Mama főzött a héten, így én szabadon engedtem a fantáziám. Mángold volt, rizs meg alma.

 A képet a gugli találta nekem.(de már nem találom meg újra, hol:o( )
Ez persze így elég szimplán hangzik, de csak lássátok, mit varázsoltam:
A mángold levelét már vasárnap elkészítettem, de gondosan megőriztem a szárakat. Ezeket fokhagymás, sós vízben megfőztem, leturmixoltam - miután néhány főtt szárat és zsenge levelet félre tettem. Besűrítettem rizsliszttel és rizstejszínnel, és isteni krémleves lett belőle. Visszakerültek a szárak és levelek is bele. Majd rizstejből és rizslisztből masszát készítettem, és egy almát karikákra vágtam. Az egyik felét megkentem a masszával, és ezzel a felével forró olajba tettem. Miközben sült, megkentem a felső felét is, majd megfordítottam. Fahéjas xilittel megszórtam. Nyam-nyam.
Ma pedig zabpehelylisztből, zabkorpából készítettem nokedlit. Ennyi, plusz só és víz. Kissé kemény nokedlik lesznek, ha jók az arányok, lecsóhoz ettem, és most várom, hogy kiütéseket kapok-e a paradicsomtól. :o))

Igyekszem kiheverni az elmúlt hónapot. Szó szerint heverni. S. doki csak a fejét csóválta, hogy "Tudjuk, sose ismeri fel, mennyi a sok". És rám parancsolt, hogy annyit feküdjek, amennyit csak tudok, és ne merjek semmi nehézzel kikezdeni. Szóval heverek. Este egészen mereven, és ilyenkor elhatározom, hogy holnap pedig nem veszek be fájdalomcsillapítót. És ez az elhatározás szilárd. Egészen másnap 10-ig. Akkor már annyira fáj a térdem, könyököm, csuklóm stb, hogy inkább House vagyok - Vikodin helyett Aspirinnel. Az allergén anyagok pedig csak szaporodnak. :o( Erre meg azt a magyarázatot kaptam, hogy annyi ideig szedtem immunszupresszánst, hogy eltart egy ideig, amíg normális lesz az immunrendszerem.. Na, ennyit a fjordokról az étkezésről.
A horgolt állataimnak pedig lába kelt, és magukkal vitték a horgolótűket is. De tényleg. Még mindig nem kerültek elő, és már nincs is az erkélyen olyan zacsi, amilyenbe emlékeim szerint pakoltam őket. :o(( Itt egy halom jó kis fonal gyönyörűen rendbe rakva, és tű egy szál sem. Illetve van néhány bambusz tű, mert azokat másutt tarom, mint a többit, de azok 4-essel kezdődnek. :o( Persze a rengeteg kisujjam miatt még úgysem tudnék semmit csinálni, de mégis. Legalább elvben.
Így tehát olvasok. Ha már a moziba nem tudtam elmenni megnézni a HP-t , újraolvastam az utolsó két kötetet. És szépen lassan, alaposan kiélvezve a történetet elolvastam Grecsó Krisztiántól a Mellettem elférsz-t.

Elvarázsolt a történet. Az elbeszélő a saját sorsát csak jelzésszerűen helyezi el benne, sokkal fontosabb számára, hogy felfejtse a múlt szövedékét, hogy sok mindent megtudjon a családja múltjából.  Így kirajzolódik a családi legendárium - igaz csak néhány alakja kap hangsúlyos szerepet,  a többiek története még elmesélésre vár.  A rokonok történetein keresztül egyre közelebb jut önmagához, egyre biztosabban felismeri a gének szavát, és azt is, miben kell meghaladnia az ősök lehetőségeit. Igaz, egyelőre úgy tűnik, a történetek kísértetiesen ismétlődnek, de az én meséje még nem zárult le. Ő még próbálkozhat, még beilleszkedhet, még legyőzheti a telep visszahúzó erejét, még lehet városi ember. Mindeközben pedig elgondolkodhatunk, hogy mi mit tudunk az őseinkről, ismerjük-e annyira a történeteiket, hogy felismerjük a saját életünkben megismétlődő csapdákat, kátyúkat, és ki tudjuk-e kerülni őket. .Vagy a "heted ízig bűnhődés" elkerülhetetlen?

Utóhatás

Elmentek a pasik, én meg leeresztettem. J szerint hiányzik a jó stressz, hogy több fickót kell terelgetni, szemmel tartani, felügyelni. Két napja fekszem, és vacogok, meg nyögök, mert minden ízületem kész. :o(  Ki gondolta volna, hogy mennyire útban van az ember kisujja, ha írni akar?! Egy halom számlát alá kellett írni, és rémesen szenvedtem közben. Csakúgy mint amikor fel kell állnom valahonnan. Pedig a térdemmel nem is törölgettem csempét. Szóval heverek, alszom, és ha felébredek ezt látom:

Nem kis elégedettség tölt el, mielőtt újra elalszom.Nem, ennyi könyvet nem selejteztem ki ajándékoztam el, de a könyvek maradnak utoljára. Szegény J hurcol, rakodik, és pöröl velem, ha nagyon nyüzsgök. Ma a konyhát próbálja használhatóvá tenni.
Még ha akarnék sem tudnék horgolni, mert a tűk még nem kerültek elő. A fonalakat gyönyörűen rendbe raktam, színek szerint válogatva. Vajon melyik színből találtam a legtöbb fonalat? Aki a sárgára szavazott, nyert. :o) Aki csak belátogatott hozzánk, elcsodálkozott, hogy minden helyiség sárga (kivétel a fürdő, mert az kék-fehér.) Nem értem, egyik szebb sárga, mint a másik. Hol van az előírva, hogy a szalon csak vörös lehet, a cselédszoba meg zöld? A festő meg örüljön, nem kellett annyi színt kevergetne. :o) Na jó, a sötétítőt majd lecserélem valami más színűre. :o)