Debrecenben sem mondtak egyebet, mint hogy autoimmun2 dolgozik. Milyen jó, hogy ennyiféleképpen ki tudja nyírni magát az ember.
De legalább kinyaraltam magam.
Persze a debreceni út már eléggé terhes, és ha belegondolok, hogy ezentúl mindig -jó esetben - negyedévente meg kell tennem, hát...
De utána megint volt egy jó napom Pesten, amikor csak jöttem-mentem, és bámészkodtam.... Mivel az ősszel elhatároztam, hogy amíg nem fogy el a fonalak nagy része, nem veszek újat, hát csak 8 gombolyaggal vettem a Burda-stúdióban. :o) De hát olyan szép színek voltak, meg különben is pont ezek már elfogytak. :o)
Könyvet is vettem. Garaczitól az Arc és hátraarc című regényt. Az Egy lemur vallomásai 3. kötetét. Többnyire önéletrajzi indíttatású művek, de egy korszak minden jellemzője rajta hagyja a nyomát az elbeszéléseken. Ez most katonatörténet, nagyon nyomasztó. Nem is értem, hogy miért voltak annak idején annyira oda az öregek azzal, hogy majd a seregben megtanulják a fiúk, mi a rend. Frászt. Megtanultak behódolni, alázatosnak lenni, lopni csalni, hazudni - és inni. Aki nem, annak még nagyobb szenvedés volt a kötelező 10-18 hónap. Értettem én régen is - az elejtett megjegyzésekből következtetve -, hogy TJ miért nem akar soha "régi frontharcos" lenni, miért fogadta meg, hogy soha nem fog beszélni erről az időről, és most Garaczit olvasva felsejlenek, amiket annak idején néha mesélt.
Amikor hazajöttem, várt egy halom dolgozat, és mikor elegem lett a javításból, alkottam egy keveset.
Nyakigláb (no nem apó, inkább) manó készült viszonylag lassan:
És Pffigste megkért, hogy fordítsak le egy leírást, amit szeretne közzétenni a blogjába/boltjában - ajándékképpen magyarul is. Ezért, hogy kipróbáljam, jól fordítottam-e, gyorsan elkészítettem az általa tervezett bonbont. Ha azonos fonalból készítem, valószínűleg szebb lenne, így az alja egy kicsit kisebb a kelleténél. de a leírás jó. :o)
Majd ha közzétette, megírom, hol található. Addig is ilyesféle (az eredeti jobb):