Harisnyás pipik

Immáron elmúlt 2 hete, hogy őrzöm itthon a házat. Az első héten az ágyat nyomtam, aztán csak szédelegtem, és hagytam, hogy tévé elzsongítson: szundikáltam - immáron tréningruhában.
Szóval kegyetlenül elkapott egy vírus - holott rengeteg dolgom lett volna a suliban. De idejében eszembe jutott rég elhunyt öreg barátnőm bölcs mondása: "A temetők tele vannak pótolhatatlan emberekkel." Hát hol vagyok én pótolhatatlan!!?? Naná, hogy itthon és magamnak. Különben is, jobb ha elkezdek vigyázni magamra. Szóval nem nagyon szorgalmaztam, hogy ma már mehessek suliba - igaz, még nem is vagyok teljesen rendben. De van még 2 nap. Meg 30x dolgozat. Valahogy 39 fokos lázban égve nem igazán izgatott, mi lesz szegény  Gélyi János lovaival. Meg már különben is ismertem a sztorit. De azért hétfőig átrágom magam rajtuk - akárhogy is.
Amikor már nem akartam folyton összeesni, ha felkeltem, horgolgattam is. Próbálkozom az ideális csibékkel az őrült madarak folytatásaként:

 

 

 Ja, ez az utóbbi inkább kacsa. talán.ÉS már az előző bejegyzésben is benne voltak. De sebaj, ismétlés ... és legalább úgy látszik, milyen szorgalmas is voltam.
Aztán kergettem a boldogság kék madarát:

 Meg a boldogság kék elefántját:

 És a boldogság kék nyulát:

 Ők már elköltöztek, utolsó erőmmel elszállítottam őket a fővárosba ... Lehet, hogy ez volt a baj, mert másnap már fel sem tudtam kelni.
És végül megpróbálkoztam Hófehérkével és a hét nyúllal. Csak a lány inkább Ferdeszáj, és a hét meg csak öt, és nem nyúl, hanem:

   De még nem jött el az idejük. "különféle jerekekkel kísérletezünk", illetve én, és nem csak jerekekkkel.

Már már cius

Na, az idő halad. Én meg lemaradok mindenről. Például ismét nem tudtam elmenni színházba. Valami színházundor törhetett ki rajtam, mert január végén is mentem volna, de rosszul voltam, meg három hete is mentem volna (az volt a karácsonyi ajándékom), és rosszul voltam, és ha jól meggondolom, folyamatosan rosszul vagyok hétvégére. Szombaton alszom, vasárnap meg behozom a szombati lógást. Így nem horgolok. Meg hát kedvetlen is vagyok. Nyomaszt sok minden.  Keresem én a pozitívumot,  de nem nagyon találom. Ha szétnézek a nagyvilágban, még kevésbé. Mi is lenne vigasztaló, a szomszédok, rózsa,  a helyi dolgok? Áááá, nem is érdemes szóra.
Miközben ezt írom, hallgatom a Zárórát Máscsaival . 89-ben ilyen szövegeket írt:

Munkadal 

Aki szónokol, mindentudó.

Az élelem és az értelem jegyre kapható.

Aki kérdez, áruló, Aki egyetért megbízható.

Csak a hallgatás a jó.

Búsképű lovag

Szélmalmok országába értünk.

Szükségünk lenne újra rád.

Varázslók hatalmában élünk, 

Vigyázz, nagyon vigyázz!

HA bármiért kiállsz, vigyázz!

Zseni ez a pasi, az már biztos!

"Azért valami vidámabbról, kevésbé szívszorítóról is szól-

va valamit: az a helyzet, most már szinte ezer százalékig

biztosak lehetünk benne, hogy Munkácsy lakott itt a kas-

télyban néhány napot. Festeni nem festett, de pihent végre

az istenadta, mindig nem dolgozhatott az se. Látszik azon-

ban a képein, egy s más megragadta nálunk.

És, bevallom, ez nem is meglepő." (ez pedig innen)
Szóval, hogy valami vidámat is mutassak:

Várom a tavaszt: És töröm a fejem, hogy az ügyeletes apróságok mit kapjanak.
És közben készült egy kék madár. Hátha hat.