Az van, hogy a kiskorúak 66.6%-a erőteljes kamaszodásba fogott, és ez azért jócskán megváltoztatja a dolgokat, visszaolvasgattam kicsit a blogomban és csak lestem, hogy mennyire megváltozott minden, amióta kis műanyagmotorozó pelenkás banda voltak :-) Mostanra nemcsak a cipőméret lett hatalmas, hanem az egó is, és hát a személyiségi jogaik, ugye...meg fent vannak a facebookon, és örülhetek hogy nem tiltanak le....még....de most kedvem támadt tesztelni, van-e aki  még olvas itt, úgyhogy azért kis összefoglalót csapatok, félig-meddig magamnak, mementónak, meg hátha nem fedezik fel és nem kapnak neuropéniszt, amiért kitárgyalom őket a zinternetten :)

A kamaszodás egy teljesen szélsőséges dolog, elképesztő hirtelenséggel csapnak át a dolgok és hangulatok egyik végletből a másikba, szobábarohanós ajtóbaszkodásból ölbebújásba, én meg csak pislogok :-) Az van, hogy ha éppen hormonhullám van, akkor pár napig elviselhetetlen az illető, nevén nem nevezett serdülő gyermek, a szemforgatáson és a pofavágáson kívül maximum a beszólogatásra van energiája, amúgy az aktivitási szintje egy leesett vércukrú komodói varánuszé, és mindenki rohadjon meg, aki hozzászól, majd egyszercsak lehiggad, lemegy a hab a szájáról, elnézést kér, megköszöni hogy elviseljük, és pár napig a világ legjobb fej gyereke lesz, akivel kb annyit és úgy röhögök, ahogy egyetemi éveim óta csak nagyon kevés emberrel, aki értelmes, tájékozott, érdeklődő, udvarias, és segítőkész, egészen a következő agyrogyásig, amikor megint azt érzem, hogy elvitték az ufók :-)

Amúgy ha nem lenne lusta, szemtelen és számítógépfüggő, egész megijednék, hogy valami baj van vele, mert jól tanul, népszerű, a barátai szeretik, középfok feletti szinten beszél angolul, mi általában angolul dumálunk,ugyanúgy lehet vele, mint magyarul, angolórán a tanár hátraültette, visszaadta a telefonját, és udvariasan megkérte, hogy játszana-e vagy Duolingozna-e rajta csöndben, hogy a többiek is haladhassanak, ő ugyanis mérföldekkel előbbre jár, nyilván nem utasította vissza :-)), és remekül főz, simán összerittyent egy kétfogásos ebédet (szívesen, jövendőbeli menyem, igazán), szóval elképzelhető, hogy mégsem adom örökbe :-)

A királylány is hihetetlen módon megnőtt, mindjárt tizenegy éves nyúlánk RG-s kiskamaszka, két éve ritmikus gimnasztikázik, ami egy kőkemény sport, heti 4 edzése van, amiben benne van egy szombat egész nap, edzőtáborok, versenyek, de imádja, tiszta guminő lett. Vannak mélypontok, amikor nem úgy sikerül, amikor fáj vagy az edző lecseszi, meg hát sokszor rohadt fáradt, azért neki egy hétfői nap úgy néz ki mondjuk, hogy hatkor felkel, összekészül, elmennek suliba (mert visszamentem dolgozni és korábban indulok, mint ők), háromkor áthévezik edzésre, este nyolcig edz, akkor értemegyek, hazamegyünk, ha van még lecke, megcsináljuk, eszik, fürdik, alszik....ami elég durva...ráadásul az rg-ben van egy..hát nemtudom másképp nevezni, picsa-vonulat, ez a ki a soványabb, ki hány salátalevelet vacsorázott, kinek hány swarovski van a ruháján, ezt azért én erőteljesen nyesegetem vissza a gyerekben, amikor ő is rákezdett a "nem vacsorázom, mert nagy a fenekem" sirámokra, akkor azért leültettem, és mutattam neki pár képet anorexiás lányokról, meg egészségesen gömbölyűekről, és elbeszélgettünk a való életről, és hálistennek úgy döntött, nem lesz anorexiás :-) Amúgy továbbra is gyönyörűséges :)

Csak már ő is olyan messze van a kis fürtös duzzogós babától, hogy ihaj :-) De hálistennek szőkének szőke maradt, és az ilyesmi párbeszédek azért még előfordulnak:

Lujzi, ezt légyszi kb egyharmadig töltsd meg vízzel!

Az egyharmad az mennyi?? Egynegyed?? 

.....

:.-D

Hálistennek a bátyja egészen hatékony smasszer-bodyguard mellette, pár hónapja az egyik kissé zakkant osztálytársa vakkomondor jeligére a brutális bántalmazást gondolta égető szerelme legmenőbb jelének, ezért elkezdte a lányomat ütni-verni-lökdösni-felrúgni. Először megfutottam a kötelező köröket, beszéltem a tanárokkal, akik beszéltek a szülőkkel, de hiába,  annyira elfogultak egy szem kis köcsög fiukkal, hogy ihaj. (Barnabás kommentárja: Anya, ha az a kis mocsok a Lujzi véres hulláját ásná el a homokozóban, akkor is azt mondanák, hogy hadd kapjon még egy eséééélyt..:-D. Naszóval a standard módszerek kb nulla eredményt hoztak, a szerencsétlen lánylény majd mindennap szakadt gatyában, vérző térdekkel, lehorzsolt tenyérrel jött haza, mert a B. bántotta. Na és akkor bennem itt bődült el az anyatigris, és annyit mondtam Barnusnak, hogy na fiam, beszélgess el légyszíves vele, és győzd már meg, hogy álljon le, szabad kezet kapsz, vállalom a konzekvenciákat. És Barnus elbeszélgetett a gyerekkel, finoman és érzéssel. (Anya, nem volt semmi gáz, hátracsavartam a karját és kicsit a lépcsőhöz verdestem a fejét, de finoman, és megmondtam neki, hogy csak egy ujjal hozzáér a húgomhoz, letépem a fejét....) 

Nem vagyok híve a brutalitásnak, egyáltalán, de egyszerűen van, amikor semmi más nem segít....a gyerek természetesen bőgve rohant árulkodni a tanároknak, és így sikerült az alábbi párbeszéd Lujzi ás a tanárnő között:

-Lujzi, te mondtad a bátyádnak, hogy verje meg a B.-t?

-Nem, ANYA!

:-D

Sírtunk a röhögéstől, de hát tényleg. A lényeg viszont, B nem kapott intőt, a hülyegyerek meg azóta nem megy a lányom két méteres körzetébe. Pont.

A kicsi meg....hűű, szerintem ő változott a legradikálisabbat, kiderült, hogy elképesztő sporttehetség a csávó (mondjuk nagy meglepetés nem volt, tekintve hogy kétéves kora óta úgy néz ki, mint egy zsugorsprével lefújt testépítő..ráadásul  a nagy büdös semmitől :-), szóval elkezdett aikidozni és kempozni, félelemetes harcimókus lett belőle, sorra nyeri az érmeket, dobálja el kenyába a nála 2-3 évvel idősebbeket és egy fejjel nagyobbakat, egy év után az edzője átrakta a kicsik csoportjából a nagyok csoportjába, ahol 14-15 évesekkel edz együtt, akik imádják, kb. a csapat kabalája :-) Lelkileg is nagyon jót tett neki a sport, sokkal kiegyensúlyozottabb, visszafogottabb (magához képest nyilván, budddhista soha nem lesz, de most már kevesebb esélyét látom annak, hogy spontán öngyulladásban haljon meg egy a bátyjával folytatott szópárbaj után, melyben hosszasan fejtegetik, hogy ki a retardált és miért) És hát imádnivaló gyönyörű zsebgengszter még mindig, olvasztgatja a női szíveket, legyen az tanárnéni, osztálytárs, a szülinapját is előrelátóan úgy szervezte, hogy olyan helyen legyen, ahol a lányok is jól érzik magukat, nemcsak a fiúk, hmmm :-)

Itt éppen megkapta a Kempo Szövetségtől a Legeredményesebb Gyerek Versenyző díjat és nem kicsit virul a feje :-)

Szóval imádom őket együtt és külön-külön is, annak ellenére, hogy időnként botrányosan marakodnak, de elképesztően jó nézni, ahogyan nőnek, alakulnak, formálódnak :-)

Ezt bírta belelátni a felhőkbe Lujzika ma hazafelé, jövünk, nézzük, milyen szépek a felhők, naplemente, miegymás, és az én drága kis tündérem a kis csicsergő hangján felkiált: Anya, ott egy angyal! Vécépumpával!! A fiúk meg én meg sírtunk a röhögéstől, ez annyira tipikus Lujzi, komolyan.:-)

Azon kívül, hogy egyre szebb, talán vele történt a legkomolyabb dolog az elmúlt egy évben, amíg galád módon nem követtem az eseményeket blogilag, ugyanis őhölgysége elkezdte az iskolát, ami nem ment egyszerűen. Én akkor kezdtem sejteni, hogy baj lesz, amikor egy gondtalanul és önfeledten átbalatonozott, fagyizott, biciklizett nyár után augusztus utolsó hetében a gyerek egyszer csak megkattant, de úgy rendesen, alaposan, ahogy kell, egyik pillanatról a másikra olyan szeparációs szorongás (pusztuljak el ha leírom, hogy szepiszori, pedig mennyivel rövidebb:-) tört rá, hogy nem hittem el, hogy az amúgy totális tündérkirálylány mosolygós és elvarázsolt kiscsajból egyszeriben egy belémcsimpaszkodó, sírós szorongós aggódáskupac lett, és nem túlzok, konkrétan a seggemhez nőtt a gyerek, és egyetlen pillanatra nem lehetett egyedül hagyni, mert már görbült a szája, remegett az álla és a nyakába folytak a könnyei. Ollé.

Mivel tökéletesen tisztában vagyok vele hogy ebből a gyerekemből valahogy kimaradtak azok a nagyon enyhén tank-szerű önérvényesítő gének, amik másnemű testvéreiben mintha túl is tengenének amúgy, ezért alaposan körbejártam a sulitémát a gyereknél, és olyan tanárnénije lett, amilyen neki kell, egy fiatal, szép, szőke királylány, egy puha plüssbe csomagolt bolyhos cukiság, csak semmi szigor, rengeteg dicséret, kiscsillag, póninyomda, csillogós matrica, ahogy az kell, a barátnője is vele egy osztályba került, egymás mellett is ültek, szóval elvileg minden nagyon király volt, gyakorlatilag az első három hetet mégis bőgéssel sikerült töltenie a gyereknek, elképesztő volt, a szívem szakadt meg, szegény csirkétől ugye az első hetekben gyakorlatilag naponta tízszer kérdezte meg fű-fa-virág, hogy naa, és milyen a suliiiiii, amire szegénykém lelkiismeretesen azt felelte hogy jóóóóó, csak hagyják már békén, miközben dehogy.

Én meg ugye, aki anno ahhoz szoktam, hogy Barnabás gyakice már az első héten azon vekengett, hogy miért nem maradhat még focizni, és reggelente majdhogynem csak lassítanom kellett az autóval, amíg kiugrott és berohant, hogy az elköszönésen megspórolt hat és fél másodpercet is fociskártyázással vagy pörgettyűzéssel vagy bármilyen egyéb marhasággal tölthesse a spanokkal, namármost ehhez képest kísérgethettem be a rettegő lányt minden reggel a terembe, hogy aztán szívettépő zokogással búcsúzzunk el, és úgy kelljen lefejtenem magamról szerencsétlent, vááá. Volt amikor akkor is sírt, amikor érte mentem délután, volt, hogy a tanárnő elmesélése szerint óra közben egyszercsak észrevette, hogy a gyereknek folyik a könny a szeméből és remeg az álla, mire megkérdezte, hogy mi baj Lujzika, mire a lány elsírta magát, hogy neki hiányzik az anyukájahahahaaaa, mire két másik gyerek is bebőgött ezen a témán, szóval fél perc alatt sikerült a káosz magvait elhinteni a teremben :-D

első nap, totálisan természetellenes mosoly, bőgés: 3...2...1....

És beadta a tanárnőnek, hogy ő még soha ennyi ideig nem volt egyedül, nélkülem, azért sír, mondjuk nyilván szubjektíven ítéli meg, és ő valóban így érezte, de ettől még a tanárnő együttérzően kérdezte tőlem, hogy akkor ezek szerint mindig ebéd után hoztuk haza az óvodából, és nem töltötte bent a délutánokat? Mire én valószínűleg nagyon hülyén néztem, hogy dehogyis, konkrétan mindennap bent volt délután, és a lánytól is megkérdeztem, hogy ugyan Lujzi, nem tűnt fel, hogy az oviban se voltam ott?? Mire átröhög a könnyein, hogy de.

És csak szenvedtünk és szenvedtünk, és mindenfélét bevetettem, rajzoltam neki kistündért a füzetébe, hogy azt nézze, ha sírnia kell, halálpontosan érkeztem mindig az adott időben, mert öt perc késés és a gyerek bebőgött a pániktól, rengeteg fantasztikusan minőségi időt töltöttem vele, hogy biztonságban érezze magát a drága kis bolyhos lelke, meg ölelgettem meg puszilgattam, meg minden, meg hát ugye amúgy is effektíve rámtapadt, és ezzel a rohadt nagy puha toleranciával meg sajnálattal valahogy azt értem el, hogy nagyon kényelmesen belefeküdt ebbe a mimóza-királylány-tragika szerepkörbe, és a helyzet stagnált. Faja. És akkor meguntam, és kicsit bekeményítettem, mert tényleg elegem lett, és mondtam neki, hogy jó, akkor most már be lehet fejezni, de tényleg, mert ennyi idő alatt azt is fel lehetne dolgozni, ha kinőtt volna még egy feje, nemcsak azt, hogy most már iskolás és nagylány, és felajánlottam neki, hogy pillanatragasztóval a seggemre ragasztom (Szájjal!! Szájjal!! - a fiúk :-), ha ennyire nem bír tőlem  elszakadni egyetlen nyomorult pillanatra sem, illetve kifejtettem neki, hogy tekintve hogy soha sehol nem hagytam még ott egyetlen gyerekemet se, soha nem hazudozok, nem csapom be őket, mindig megmondom, hogy mi van, és be is tartom, ehhez képest marhára rosszul esik, hogy nem nézi ki belőlem, hogy délután érte fogok menni abba a tetves iskolába. Nna.

És ez hatott, a gyerek nekilátott összeszedni magát, és gyakorlatilag október elejére teljesen konszolidálódott a helyzet, bebarátnőzött, viháncol, csereberél, ugrókötelezik, gyűjti a csillagokat, már négy betűt le tud írni, ugyanennyit elolvasni, értelemszerűen ugyanazokat :-D, reggelente még bekísérem, de egy puszi és némi integetés után ki is jövök, szóval béke van hálistennek, visszaállt a normál szőke állapot, a vécépumpás angyal áldjon meg mindenkit.

A napokban rádöbbentem, hogy bakker, tényleg egy éve már, hogy egy szót sem írtam ide, és ráadásul fogggalmam sincs, hogy miért, miközben annyi de annyi minden történik, hogy regényt írhatnék konkrétan :-)

Nem is tudom, hogy hol kezdjem, tényleg, azt sem tudom, hol hagytam abba, mindegy, előre menekülök...:-D

A kiskorú brigád elképesztő ütemben nő és fejlődik, mint ahogyan az tőlük elvárható, bár egyesek kissé túlteljesítik a tervet, például Pömpöllér, aki már egyébként itthon is és mindenhol is majdnem teljesen Barnabásnak szólítandó, egészen durva ütemben nagyfiúsodik, az ezzel járó dacolással, szemtelenséggel és trehánysággal együtt, viszont legalább még okosabb lett, a suliban hasít meg matekversenyre jár. Igazából alapjáraton tökre nincs vele semmi baj, azonkívül, hogy ha olyan messze lakna, mint amilyen lusta, soha nem érne haza, mindig mindent a lehető legminimálisabb erőfeszítéssel old meg, és folyton számítógépezne, ha hagynám, de nem hagyom csak kicsit, mert egy gonosz anya vagyok, aki folyton kirugdossa a gyerekeit a szabad levegőre, brrr és fúúj. Kicsit visszaüt most az, hogy a gyerek  - szerintem legalábbis - érettebb egy csomó szempontból a kortársainál, mert az tök jó, hogy az elmúlt egy év alatt kiolvasta a Harry Potter mind a hét kötetét, amikor viszont laptopot kért a jézuskától karácsonyra, akkor azért ledobtam a hajamat egy kicsit, és hát így sajnos az arckifejezésemet analizálva a gyerek pillanatok alatt rájött, hogy mi vesszük az ajándékot - egy illúzióval kevesebb, igazából már az elmúlt egy évben is csak azért hitt benne, mert egy rendes gyerek, mert amikor egyszer megkérdezte, hogy hogy is van ez, mert neki az osztálytársa azt mondta, hogy nincs jézuska, és neki a szülei veszik karácsonyra az ajándékot, és én azt mondtam, hogy hát amíg hisz benne, addig van angyal, ha már nem hisz benne, nincs angyal és a szülők veszik, akkor egy napi morfondírozás után közölte, hogy akkor ő inkább hisz az angyalokban, hiszen gondoljunk csak bele, mekkora szívás x-éknek megvenni azt a rengeteg ajándékot....:-D

Szóval most már tudja, de hálistennek nem borult meg tőle, mert rögtön bevontam a szülői konspirációba, hogy számítok rá, hogy a kicsik nehogy rájöjjenek, és akkor totál büszkén és vigyorogva átállt a felnőtt oldalra, és másnap a kicsik előtt közölte, hogy ő inkább fényképezőgépet kér a JÉZUSKÁTÓL, és rám nézett és vigyorgott, szóval szerintem semmi baj. :-)

És tökre örülök, hogy jó az osztálya és sok haverja van és csak néha verekszik, és voltak négy napig erdei iskolában szeptemberben, életében először, és imádta, élvezte, elmondása szerint egyáltalán nem hiányoztam neki, és még tiszta ruhát is vett mindennap, bakker, pedig már fel voltam rá készülve, hogy ugyanabban a pólóban fogom viszontlátni, amiben elment, de nem, még bi is zacskózta az atomsáros gatyáját, és úgy rakta vissza a táskájába, szóval kamilláztam rendesen :-D

persze azért néha megörvendeztet olyan sztorikkal, amiktől égnek áll a hajam, a legdurvább pont a múlt héten volt, amikor rákérdeztem egy osztálytársától hallott mondatra, miszerint x közös osztálytársuk SZEXMÁNIÁS. Azt így mégis hogy, kilencévesen, banyek, gondoltam, puhatolózom kicsit, és így esti pizsamavevés közben rákérdeztem, hogy tényleg? Mire mondja a gyerek, hogy hát elsőben tényleg az volt, folyton csak arról beszélt, de most már csak olyan húsz százalékban az. Mondom oké, hát ez van, de közben a gyerek hangosan gondolkodott, és teljesen blazírtan közölte, hogy egyébként tökre nem érti, mitől ilyen az adott osztálytárs, ismeri az anyukáját is meg az apukáját is, és tök normálisak, nem hinné, hogy előtte csinálják (WTF???!!!), vagy hogy pornót néznének előtte. (Hogy mi??????) Itt azért volt egy pillanat, amikor nem igazán kaptam levegőt, hogy izé, bakker, ezeket honnan tudja?? És ez miért ilyen evidens neki???? Vagy mivan??? Úgyhogy mondtam, hogy szeretnék picit beszélni még erről este, miután a kicsik lefeküdtek, nem értette mi bajom, de mondta, hogy oké, én meg próbáltam visszarakni a fejemet a helyére :-D

Kicsik lefeküdtek, na mondom, mesélj életem, honnan a búbánatos fittyfenéből tudod te, mi az, hogy pornó? mert tökre nem vagyunk prűdek meg semmi, a gyerek tudja, hogy mi hogy lesz (nagy vonalakban :-), de tőlünk biztos nem hallotta még ezt a kifejezést.

Hát tudod anya, az úgy volt... (igen?)

...hogy a G-nek van okostelefonja...(óbassz..)

....és behozta a suliba....(anyám....)

....és elbújtunk vele a fiúvécébe... (bakker, hol egy xanax?? feltörték az iskolai wifi jelszót és csonkolós gyerekpornót töltöttek le???)

...és angry birds-öztünk...(fhúúú, vérnyomás helyreáll :-)

...és bejött egy hatodikos, és kérdezte, hogy mit susmutoltok itt, pornót néztek? És én meg megkérdeztem, hogy az meg mi, mire mondta, hogy kúrós film.

Halleluja.

De azért leizzadtam párszor :-D

Úgyhogy ezek mennek kérem egy prekiskamasszal, egyre jobb a humora, tök sokat tudunk röhögni, a múltkor hozom őket haza a suliból pár másik gyerekkel együtt, Lujzika hátul belekezd valami sztoriba, és azt akarta mondani, hogy Pinocchio, de valahogy beakadt, és a következőz bírta kiejteni a kicsi száján totálisan ártatlanul: tudod anya, a Pina...a Pina..a Pinacchió! - mire én ühümöztem, és magamban irtózatosan röhögtem, majd kicsit jobbra nézek, és látom, hogy az anyósülésen (igen, akkora ló, hogy elöl ül, simán bakker, és 39-es a lába, hagyjuk) a gyerek vörös fejjel, ordenáré módon röhög, majd összenéztünk, és hazáig nem bírtuk abbahagyni a röhögést, a könnyem folyt konkrétan :-D a kicsik szegények meg nem értették hogy most mi van :-D

Időnként persze olyan stílusban kommunikál, hogy érik neki egy makarenkói vagy anyarenkói vagy valamilyen, de mindenképpen nagy pofon, mert a hajam szála égnek áll tőle, van egy alap felháborodott hangneme, amikor nem az és abban a pillanatban történik hogyan és amikor ő akarja, szóval lesz még itt küzdelem, de alapból nagyon bírom a kölyköt és remélhetőleg még egy-két évig ő is engem :-D

Üdítő színfolt a családunkban, mert tényleg minden szőke nős vicc róla szól, persze mindeközben imádnivaló, és annyira aranyos, és szép és kedves, hogy mindenki mosolyog, aki ránéz, de attól még én élek vele, és én asszisztálom végig a mindennapokat, amikor pl. a kérsz-e kalácsot kérdésre igennel válaszol, a kérsz-e rá lekvárt kérdésre is, majd miután elékerül a kalács meg a lekvár, elkezdi enni, majd pár perc múlva egyszercsak ránéz a tányérjára, és őszinte meglepetéssel a hangjában megkérdezi: Ez miii?

Meg amikor lehorzsolja a térdét, de nem szól, mert úgy gondolja,hogy egyedül is meg tudja oldani a helyzetet, előveszi a kötszeres dobozkát, kivesz belőle egy olyan ragtapaszt, ami egy hosszabb csíkból áll, és amiből tetszés szerinti méretet lehet nyesni ollóval, és fogja, és ollóval kettévágja a ragtapaszcsíkot HOSSZÁBAN vazeg, majd a fél ragtapaszt beleragasztja a sebe kellős közepébe, és elégedetten ráveszi a harisnyát, hogy én meg este kapjak szívszélhűdést, amikor vetkőzik, és meglátom a sebbe belegyűrt fél ragtapaszt, és természetesen fél nap alatt jól belekötött, és persze muszáj leszedni, ami fél óra sírást eredményez, váá.

meg amikor gyanúsan rövid ideig tartó fogmosás után megkérem őket este, hogy jöjjenek csak oda és leheljenek rám, hogy csekkoljam, fogkrém-szaga van-e a szájuknak, mire a nő odajön, és belelehel a FÜLEMBE :-))) , meg az olyasmi párbeszédekre, hogy anya, anya, anya, elmondjam, mi volt az ebéd az oviban? Persze, mondd! Nem emlékszem!   .....és én meg ne verjem a fejem a falba :-D

De eközben persze meg kell zabálni, most hogy beteg volt, több éjszakát is köztünk töltött, és így alkalmunk nyílt végighallgatni, ahogy álmában jóízűen, csámcsogva eszik, szuszog, csattogtatja a fogát, majd megszólal: KATICA! , meg ilyeneket bír mondani, hogy Anya, ez az én hibácskám volt! :-D

Kész nevelési csőd ez a brigád, illetve ma égtem be csúnyán az összes gyerek előtt, választhattak, hogy vagy totál hülye vagyok, vagy hazudok az összes felnőttel egyetemben, ugyanis most már lassan egy hete belemásztunk egy ilyen vírusos izébe, kezdte Lujzi a szűk keresztmetszet ugye, rekedtséggel, köhögéssel, folytattam én egy lájtos agonizálással, majd pici, átmeneti javulás után, mikor már-már kezdtem azt hinni, hogy megússzuk, bedurvítottunk, Lujzi úgy köhög, mint egy láncdohányos, tüdőtágulásos szamár, a doki már írta is fel neki az antibiotikumot,  én lájtosan hörgök, tegnap becsatlakozott ebbe a gyönyörű csapatba Pömpöllér is egy combos gyomorfájós vírussal, majd éjszaka szegény leány kidobta a taccsot, ma a két nagy a kanapén fetrengve töltötte a napot. És mit csinált eközben a kiscsíra? Semmit, kéremszépen, napi két orrfújással boldogan jár óvodába, esténként különcirkuszt rendez, kádbanautóz, ficánkol, és általában úgy viselkedik, mint egy bespeedezett, vihogó sajtkukac.

És hol itt a csőd?

Ott, hogy amíg a két nagy szereti és eszi is a gyümölcsöt-zöldséget rendesen, gyakorlatilag a kelbimbón és a kelkáposztán kívül szinte mindent tolnak, nyers répától karalábén át napi több kiló paprika-paradicsomig, addig a kicsi az egy finnyagép, egészen konkrétan almát hajlandó enni, banánt bármilyen mennyiségben, és életveszélyes fenyegetések kilátásba helyezése esetén napi egy vékony csík paprikát. Slussz, a többi nem kell, rohadjon meg ott, ahol van, fúj, bárhogyan és bármit próbáltuk, a tudományos magyarázástól Paprika kapitány és Paradicsom közlegény kalandos életéig, nem és nem és nem, és pont a napokban fejtettem ki neki többszázadjára, hogy tényleg muszáj lenne ennie zöldséget meg gyümölcsöt, mert abban vannak a vitaminoook, és azok segítenek a szervezetnek, hogy legyőzze a betegségekeeet, és erősítik az immunrendszeeert, és ha nem eszik normális kaját akkor ő hamarabb kapja el és nehezebben öli meg a bacikat meg a gyagya vírusokat, bizoooony. Erre bazmeg nem. Erre a két zöldség-gyümölcszabáló testvére kipurcan, ő meg vidoran pattog a nappaliban, és üdvözült fejjel közli, hogy látod, anya, nem is igaz, nem is kell sok gyümölcsöt enni, mert én nem ettem, és nem betegedtem meg, na ugye, és a tesói ugyanezt kérdezik tőlem, hogy akkor miért ők betegek, amikor vödörszám tolják a paradicsomot meg a kivit meg a szőlőt meg a mindentökömet, a kicsi meg szíve szerint elélne sonkás kenyéren és tejbegrízen, és én most ezt hogy magyarázzam ki??? :-))))

Úgyis régen voltak már rajzok :-)

Tök kreatívak a gyerekeim, még az is, aki nem szeretné :-) Kicsit morcos is vagyok emiatt a legnagyobbik csemetére, mert annyira ritkán rajzol, amíg a két kicsi hetente megeszik másfél kiló papírt, addig ő csak nagy-nagy néha, ha muszáj, vagy ha alkalom van, akkor ül csak le, akkor viszont mindig marha jó, ötletes, lendületes rajzai vannak, mindig mondom is neki, hogy banyek, tessék többet rajzolni, de ha nem hát nem. Aktuális kedvencem a rajz, amit barátnőm szülinapjára készített :-)

ezt meg a barátjának rajzolta szülinapjára, aki szintén nagy focista :-)

Lujzi továbbra is nagyon ügyes és kreatív, tőle már megszoktuk hogy fél óra matatás és a szőnyeg apró papírfenikkel való beterítése után egyszer csak előáll egy ilyen 3d-s hóemberes képeslappal, és arra kér, hogy mindegyik hóember mellé írjam oda a nevét, volt Pihécske, Hócska :-), Fehérke, Béla és Edömér is, a többire nem emlékszem, de imádtam mindegyiket:-)))

Akin viszont meglepődtünk, az a kiscsíra, aki hihetetlen módon sokat és jól rajzol, fest és vág, és kifejezetten ügyes, és képes órákat eltölteni ilyesmikkel, és saját könyveket gyárt, a múltkorin behaltam konkrétan, az volt a címe, hogy A szegény ember kutyája, hátulról előrefelé kellett olvasni, ő kivágta, megrajzolta, összeragasztotta, velem leíratta amit akart, de visszaellenőrizte, hogy szó szerint írom-e a diktálást, és utána örültünk, megpróbáltam lefotózni a művet, de a vaku miatt nem sikerült igazán jól, de a kedvenc oldalam legalább látszik:

de amúgy meg ilyen emberkéket is tud rajzolni, ami egy négyéves fiútól elég komoly szerintem

És most, hogy itt van az utolsó szép, őszi, napsugaras hosszú hétvége, értelemszerűen benyaltunk egy vírust, az elsőt a szezonban, egyelőre csak Lujzi meg én, a két gyenge láncszem, szegény tyúk úgy köhög, mint egy tbc-s szamár, kezelem, kenem-fújom-cseppentem, stb, és közben szűrt szitkok között nézem a kinti napsütést, miközben magam is szerényen fuldoklom, de azért megpróbálom a legjobbat kihozni a bezártságból, úgyhogy kreatívkodunk ezerrel, ma pl. ezt alkottuk közösen, illetve főleg a két kicsi, én csak lelkesítettem őket :-)

és a kis művészpalántáim, a beteg és a veszett jóképű :-)

Nagy Ló indián törzsfőnök meg prekamaszodik, ami jár hisztikkel is, a múltkor félórát zokogott a fürdőszobában, mert az apja valami tök más beszélgetés közben véletlenül kiejtette a száján azt a szókombinációt, hogy bunkó focisták, és ezt ő magára vette, merthogy ugye ő focista, de nem bunkó, és ezt egy óráig tartott, mire kibogoztam, hogy tulajdonképpen mi a beborult lótetű baja van, tegnapelőtt este meg nem volt hajlandó elmenni zuhanyozni, és mivel én meg premenstruációs hisztériából kifolyólag nem voltam túl türelmes, hanem konkrétan hozzávágtam a pizsamáját, és kifejtettem, hogy akkor ne fürödjön, kit érdekel, majd akkor ő lesz a suliban a büdösgyerek meg minden, felrohant a szobájába színpucéran és magára vágta az ajtót, két napja meg eltűnt, egy barátjánál alszik, és utána meg velük ment egy szülinapi buliba, ahova mi dögrovásból kifolyólag nem mehettünk, elképesztően nagy csávó lett, de ez így van rendjén. :-)

A nyár másik hozadéka - ezúttal nekem, hogy elkezdtem olajjal festeni, pedig nagyon tartottam tőle, nem éreztem magam elég profinak hozzá, nekem az olajfestékről mindig Vermeer van Delft meg Rembrandt meg ilyenek ugranak be, nem az én mázolmányaim, de aztán, mivel kalandos úton sikerült az eu által betiltott terpentint is szereznünk, hozzáláttam, és a lópacival, amit Lujzi lóbolond barátnőjének szülinapjára alkottam, egész elégedett vagyok .:-)

Az a baj csak, hogy itthon annyira nem jutok soha hozzá a festéshez, a nyaralóban mindig egy csomót festek, aztán hazajövünk, és itt elsodornak az események, különórák, vacsora, főzés, takarítás, leckeellenőrzés, logopédia-gyakorlás, fürdetés, stb, esti mese, facebook, és hipp-hopp elmegy az este, amikor ilyeneket csinálhatnék, márpedig valahogy rá kéne vennem magam, tekintve hogy hiányzik a dolog. :-D

Már nem is mentegetőzök :-) 

Annyi mindenről kéne írnom, hogy ihaj, szerintem a nyarat most így momentán átugrom, pedig nagyon jó volt, konkrétan a legjobb nyarunk volt, amióta háromgyerekes család vagyunk, gyakorlatilag egész nyáron lent voltunk a Balatonon, én a kölkökkel folyamatosan, az apjuk ingázott a munkahelye és a nyaraló között motorral, hétvégente lejöttek a barátok, voltunk utcabálon, raktunk sok tábortüzet, néztünk hullócsillagot és tűzijátékot, idén a változatosság kedvéért Gergő lett Lyme-kóros, nem Lujzi, szóval volt minden jó, istenien éreztük magunkat, most éljük az arany éveket, és ezzel tökéletesen tisztában vagyok, mert Gergő már nagyfiú, megszűnt a hiszti, az ordítás, a macera, Pömpöllér meg még nem kamaszodik, és nem forgatja unottan a szemeit a családi programokra, úgyhogy sokfelé voltunk, és komolyan öröm velük lenni, okosak, szépek, egész illemtudóak, marha büszke tudok lenni rájuk, aztán persze nyilván a következő percben már az idegeimet gyalulják, de ez egyre ritkább :-))

Gergő elképesztő változáson ment keresztül a nyár alatt, konkrétan az óvodában alig ismertek rá, rém vicces volt arra menni szeptember elején majd' mindennap, hogy felakadt szemű óvónők rebegik nekem, hogy hát ez a Gergő, hogy milyen culi, és milyen édes, és milyen tündér, és milyen jó fiú...ez elég éles váltás tavalyhoz képest, amikor azért akusztikailag keményen próbára tette az épületet. Kiscsávó tudatáig eljutott a tény, hogy ő cuki, és hogy ez hatalom, és nagyon komolyan használja, félelmetesen tudatos, nagyon remélem nem lesz politikus, mert akkor kitagadom, de elképesztő sármőr tud lenni, ilyeneket mond az óvónéniknek,hogy Nelli néni, tudod miért pakoltam el ilyen szépen a kirakót? -Miért? - kérdi naivan az óvónéni. Hogy boldog legyen a szíved! Vááááááááá, kész, a gyerek életveszély. :-D

Nyomokban azért még emlékeztet régebbi önmagára, a múltkor valamelyik reggel konkrétan úgy ébredt fel, mint egy depressziós sorozatgyilkos, lejött az emeletről, lerángatta magáról a pizsamáját, színpucéran befeküdt a kanapé sarkába, és mindenféle közeledési kísérletre morgással, ordítással és rugdosással válaszolt, úgyhogy hagytuk, elmés bátyja hevenyészve összedobott egy figyelmeztető táblát elé, és legalább egy órát ott feküdt duzzogva, közben mi megreggeliztünk, stb, stb, aztán egyszer csak, mint aki lassan magához tér, abbahagyta, és folytatta a napot teljesen normálisan a kis Jekyll. :-) Azért persze dokumentáltuk, galádul :-)

Lujzibujzi továbbra is tündér, balettozik, rajzol, egyre szebb és nagylányosabb, és hát olyan reakciókat is vált ki a fiúkból, az oviban is szerelmes belé egy fiú, aki Lujzi szerint úgy bánik vele, mintha hercegnő volna - ajánlom is neki. :-D És amikor Balatonon elszakadt a szandáljának a pántja, barátnőm fia úgy kapta a karjába, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és cipelte hazáig, nehogy felhorzsolja a pici lábikóját, óhhh. :-D

Amin viszont már most parázok kicsit az a jövő szeptember, amikor suliba kell mennie, és hát nem tudom, mi lenne neki a jobb, nyilván a praktikum azt diktálná, hogy ugyanoda menjen, ahova a bátyja, de közben meg van egy másik suli, ami sokkal művészet-központúbb, mert Barnus sulija inkább sport és reál témakörökben erős, ami neki ideális, de Lujzit nagyon féltem, ő olyan szinten nem bírja a stresszt, a nyomást, a sürgetést, hogy hihetetlen, teljesen lefagy tőle, ahelyett, hogy ösztönözné, és nekem kerítenem kell valahonnan valami extra kedves és szelíd, tyúkanyó típusú tanárnénit, aki ápolgatja a lepkelelkét a drágámnak, és elfogadja, hogy kicsit lassú és szorongós (erről majd még később), ámde a bátyjával ellentétben marha szorgalmas és kitartó, és okos is, még ha ennek néha a látszat ellent is mond. :-)

Teljesen imádnivaló a csaj, de akkor is aggódom.

Ami Pömpöllért illeti a nyár legjobb hozadéka az volt, hogy végre elkapta az olvasási gépszíj, én ezen már két éve agyalok, hogy hogyan lehet az, hogy ötéves kora óta tud olvasni, gyakorlatilag úgy olvas, mint egy hatodikos-hetedikes, és mégsem olvas úgy igazán, pedig adtam a kezébe sok mindent, elkezdtünk együtt sok mindent, de mégsem harapott rá egyik könyvre sem, maradt a képregényeknél, és ez nekem fura volt, olyan, mintha valakinek lenne működőképes lába, mégis tolószékben tolatná magát, mert az kényelmesebb. Na és végre most nyáron, hála Harry Potternek, áttörés következett be, elkezdtük újra együtt olvasni, úgy, hogy egy oldalt hangosan ő, egyet én, egyet ő, egyet én, és ráharapott a dologra, elkezdte olvasni, egy hét alatt bedarálta, azonnal jött második kötet, azt szeptemberben kiolvasta, most tart a harmadik közepén, én meg nagyon-nagyon-nagyon örülök, és tisztára boldog a szívem (á la Gergő:-), amikor olyanokat mond, hogy most már érti, amit mondtam neki, mert tényleg olyan, mintha beszippantaná a könyv, és megszűnik a külvilág, mert olyan, mintha ott lenne benne, meg ilyenek, juhúúú!

Kisfiam, vedd már fel a zoknidat!

Oké anya!

És valóban. :-D

na majd még írok, ezt elmentem, mert tegnap óta írom, és ha elszáll, harakirit fogok elkövetni :-)) és nem találom a kis kábelt, amivel a telefonomban lévő 600 képet fel tudnám tölteni, de még nem adtam fel a küzdelmet!

Figyelem, figyelem, ma este végre sok fényképpel körített kesze-kusza bejegyzés következik! :-)

Pár hónapja levágattam a hajam, már kezd megnőni, de most pont az a középhosszú, amit még nem lehet összefogni, de már nem elég rövid, szóval idegesít, ráadásul ebben a rekkenet pudvás melegben egyfolytában szétizzadom, úgyhogy tegnap, itthon egyedül a gyerekekkel, fogtam magam, és a Lujzi egyik macikás hajgumijával a fejem tetejére felgumiztam belőle annyit, amennyit csak bírtam, iszonyú hülyén néztem ki, kábé azóta nem volt ennyire debil külsőm, mióta a nagyanyám úgy vitt néptáncra, hogy macinacit adott a pörgős szoknyám alá ötévesen, szóval rémes volt, de nagyjából és teljese egészében leszartam, lényeg, hogy ne lógjon bele az izzadt fejembe az egész.

És akkor a gyerek rámnéz, felcsillan a szeme, és áhítattal teli hangon azt mondja nekem:

Anya!!!! De jó!!!!  Pont úgy nézel ki, mint Ibrahimovic!!!!!

:-D

Amúgy meg ma volt biziosztás, a gyerek magatartása jó (but how????:-), szorgalma példás (apja kommentje: példás???? Úrjézus, mi lenne, ha még igyekezne is egy kicsit?????, matek, magyar, környezet kitűnő, angolból külön dicséret (az én génállományom, muhahha!:-), a többi készségtárgy, úgysmint rajz, technika, ének, tesi meg négyes, ami tökéletes, szóval örülünk, Vincent! :-)

Ez akar lenni a gyerek, bármilyen formában próbáltam is célozgatni rá, hogy hát ez a két csoport nem igazán metszi egymást :-)))))))))))))))))) Úgyhogy végül is miért ne, egyszer mindenből kell egy első, lehet, hogy ő lesz az első focista agysebész. Vagy agysebész focista? Tegnap az edzésen marhára meg lett dicsérve, hogy szó szerint idézzem az edzőt: "parádésan focizott!", ami esküszöm az EB hatása, ugye minden meccset néz és visszateker és elemez, és nyegle kommentárokat ereget ki a fejéből, hogy milyen bénát passzolt ez meg az, meg hogy ezt a gólt ő simán kivédte volna, szóval nagyon röhögünk, mert úgy nyilatkozik a nyolc darab évével és kettő hónapnyi fociedzésével, mint Maradona, de menet közben egy csomó infó bemegy abba az okos fejébe arról, hogy hogyan is kell játszani ezt a játékot.

Sok baja lesz amúgy még ebből szerintem, elképesztően vág az agya, és hatalmas szája van, és mivel folyamatosan kapja itthon is az osztást, mivel a drága apukája ugyanilyen humorherold, a rettenetesen fárasztó fajtából, ezért itthon folyton egymást cinkelik, ami alapból nem baj, meg én imádom ezt, csak sokan nem értik, és kekeckedésnek veszik, hogy ha valaki azt mondja, hogy átgondoltam, a gyerek meg azonnal rákérdez, hogy - és bét nem gondoltál? meg ilyenek, már a suliban is kapott emiatt egy-két irgumburgomot, de hogy egészen őszinte legyek, leszarom, mert én nagyon örülök, hogy van humora, még ha most amúgy pont ott tartunk, hogy fedezi fel a vicceket, és hát ugye neki minden vicc új, ezért hatalmas szenzációként, a röhögéstől pukkadozva süti el itthon a legmatuzsálemebb, földig érő szakállű Jean-os meg favicceket, meg mindent, amit én is nyomtam hatévesen, és hálistennek még nem fogja fel, hogy nem a viccen röhögünk, hanem azon, hogy milyen aranyos, bár a hajam hullik ezektől rendesen, napi 10-15 favicc, és az ember humorérzéke elkezdi írni a felmondólevelét :-D

Ezek a szörnyszülöttek voltak a lieblingjei egészen a foci EB kezdetéig, Balotelli és Gomez azonban csúnyán kiütötte a nyeregből a Fekete Fantomot :-), ja tényleg, ha valaki tudja esetleg, hogy hol a búbánatban lehet kapni fociskártyáknak albumot, amibe belerakhatná a gyűjteményét, szóljon, mert ezzel nyaggat már hetek óta meg a stoplis cipővel, de azzal kapcsolatban még ellenállok, szerintem aki ügyes, az sima edzőcipőben is képes focizni, szerinte meg stopli nélkül az élet siralomvölgy, egyelőre döntetlenre állunk ezügyben :-)))

Ma lesz a suliban a ballagás, úgy érzem, jó iskolát választottunk, a gyerek imádja, teljesen beilleszkedett, osztály-, sőt iskolaszinten kivívott magának egyfajta pozíciót, már ő A Barnabás, illetve felső tagozatosok szerint "az a jófej gyerek" - ezt egyszer hallottam, hogy így emlegetik, nem ujjongtam ám magamban, á, dehogy :-))) Barátai vannak, népszerű, kicsit talán túlságosan is, mivel ugye nagy meg magas meg okos meg tájékozott meg nagypofájú, ezért elég sokat lóg a nagyobbakkal, a barátai többsége harmadikos meg negyedikes, nem is lóg ki közülük egyébként :-), viszont ezektől a nagyobb culáktól ragad rá a hányaveti modor meg a beszólogatás, meg ugye ezeknek már okostelefonjuk van, és szünetben azzal játszanak mindenféle ökör játékot, amit ő is végignéz, szóval ennek nem annyira örülök, de hát ez van, nem fújhatom le a csávót purhabbal, és rakhatom fel a polcra, hogy nyugtom legyen, inkább örülök, hogy ilyen okos, és ennyi mindent meg lehet neki magyarázni, és megérti, és elfogadja, pl. hogy miért nem veszünk neki semmiféle játékkonzolt meg hordozható meg tévére köthető ezt-azt, xboxot meg wiit, meg mittomén még hányféle ilyen méregdrága szart árulnak. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte az én életem nem lenne-e sokkal egyszerűbb, ha minden gyerekemet bevágnám egy monitor elé, ahol orrvérzésig lövöldözhetne, kussolna, nem lenne vele semmi dolgom, én meg mondjuk nyugodtan festegetnék ezalatt, és nem kéne hatszáz kérdésre válaszolnom, nyolcszáz veszekedést lecsillapítanom, társasoznom, rajzolnom, meg még ezer másik dolgot? Akkor miért nem csinálom ezt vajon? És akkor ezt így levezettük, és megértette, és nem is nyaggat semmi ilyemiért, imádom.

Amúgy is, aki ilyen kristálytisztán definiálja a családi felállást, mint ő, azzal még sok bajom lesz, a múltkor kijelentette ugyanis, hogy : "A mi családunkban apa a császár, de anya az Isten! " :-))))))))

ja és akkora csocsóistennek számít a suliban, hogy vetélkednek érte, hogy kivel legyen párban :-)))))))))))

Anya, csak egy öliiiiii! - szaladt felém a leánykám az oviudvaron, én meg dobtam egy habos hátast, kemény kiképzés ez nekem, a pónikkal meg sellőkkel még úgy-ahogy elvagyok, a királylányrajzoló-szintidőm lement egy perc alá, de ezt az affektálást marha rosszul bírom, sajnálom, nekem arról, hogy öli, nem az ölelés jut szembe, szívem szerint visszamondtam volna neki édibédin, hogy gyilkiiiiii, fejbeverciiiiii :-)) de persze megöliztem :-) és csak utána kértem meg szépszelíden, hogy amennyire módjában áll, kommunikáljon kevésbé csillámpónisan :-)))

A helyzet viszont az, hogy konkrétan ennyi a legtöbb baj a lánykával, és ez a fiúkhoz képest elenyésző, marhára nehéz is kompenzálnom, merthogy a fiúk meg reklamálnak, hogy a Lujzival miért nem ordibálok, hát bakker talán azért mert ő szót fogad, segít, nem dobja be jojóval az állóórát, nem ront a gigádnak, ha ellentmondasz, meg ilyenek. Tényleg igazi tündér, most vasárnap lesz hatéves, nagyon megnyúlt, szép, karcsú balerina :-)

és továbbra is ugyanaz a jó természet, elképesztően kreatív, és rajzol és fest és kitalál, és saját kis világokat varázsol magának a kertben, fészket rak a fán, beszélget a bogarakkal, falut épít a csigáknak, gyógynövényeket gyűjtöget - már egy zsáknyi kamillánk van meg bodzánk meg ilyenek, és kedves és bújós és igazi cicamica, szóval ő az én relaxációs programom a két kis vaddisznó mellett :-) Csak ez az öli ne lenne...:-D

Azért a fiúk annyi hatással vannak rá, hogy emellett tök vagány kiscsaj, nem nyafka, fára mászik, combig saras lesz, biciklizik ezerrel. Az oviban szerelmesek belé a fiúk, ő sokáig kitartott egy mellett, nyilván pont abba volt szerelmes, aki magasról leszarta a lányokat úgy en bloc, de most már váltott a kis csapodár :-) És azért naivan azt bírta nekem válaszolni, amikor kioktattam, hogy nehogy már hagyja magát csókolgatni a többi fiúnak, csak annak, akit szeret: Anya, ezt miért nem mondtad előbb? Vááááááááááááá! :-)))))

itt vagyok, itt vagyok, nem akarom abbahagyni a blogot, csak feltorlódtak a dolgok, mint általában amúgy, és mindig akartam írni, meg kaptam a lecseszéseket, hogy valóban elég deprimáló mindig arra nyitni meg a blogomat, hogy haláááááál, szóval na, bocsi mindenkitől :-)))))

Természetesen annyi minden történt, hogy kronológiailag tuti képtelen leszek utolérni magam, írom, ami van, aztán majd ha eszembe jut valami rettenetesen fontos, majd kipótolom :-)

A triumvirátus él és virul, rettenetesen jó fejek, és imádom őket, és csak átlagban hetente kétszer akarom felrúgni az egész bagázst a holdra, a szereposztás alapvetően nem változott, Pömpöllér az eddigieknél még sokkal vagányabb, nagyfiúbb és nyeglébb lett amióta iskolás, Lujzibujzi totál tündérben nyomja, Gergő meg ugyanolyan végletes csávó, azaz ha cuki, akkor annyira cuki, hogy olyan a földön nincs, és mindenki tócsává olvad, ha viszont nem cuki, akkor annyira nemcuki, hogy lehisztizi a falról a vakolatot, és mindenki világgá akar szaladni tőle, én meg állok továbbra is a kör közepén állok és nagyon igyekszem. :-D

Ilyen cukik szoktak lenni, amúgy mostanában kissé szétvált az egységfront, a két kicsi rengeteget játszik együtt, amíg Pömpöllér, úgyis mint Nagy Iskolás Flegmafej, már nem tud úgy beszállni az ökörségeikbe, ami tök normális, úgyhogy ők most kettesben nyomják, kábé mint a kölyökmacskák, folyton civakodnak, de folyton egymás seggében vannak, teljesen szürreális szerepjátékokba bonyolódnak, és veszekedés után három perccel már fuldokolva röhögnek valamin :-)

Egy tipikus kép, még hogy nincs a családunkban női elnyomattatás! :-) Az aggódóknak üzenem, hogy közben a Lujzi sikítva röhögött, mert éppen egy defektet kapott katica volt, vagy mi, ami nem bírta el a kistigrist, aki a Gergő, akinek a nézése meg priceless :-))) Imádom, amúgy, tegnap elszavalt egy PEFŐTI SÁTOR verset, nem, nem írtam rosszul, így van, Pefőti :-))) és annyira de annyira röhögtünk az apjával, és annyira vissza kellett fojtanunk, mert véresre sértődik, ha kiröhögjük, hogy konkrétan azt hittem, hogy fel fog robbanni a fejem :-D

Pömpöllér meg teljesen átment sportmenbe, judózik a suliban, elindult Csobánkán egy kölyök focicsapat, és nagy lelkesen jár heti háromszor fociedzésekre, már meccsük is volt, és imádják, most amúgy is teljesen beállt nála az agyhalál a foci EB miatt, gyűjtik a fociskártyákat, csereberélik, és fejből vágják, hogy mittomén Ibrahimovicnak hányas lába van, és hány százalékos a támadása, és meccset kell nézni, és elemezni, annyira cukik amúgy :-)

Íme a focicsapat, középen a golyófejű az enyém :-)

és elvitték sakkversenyre, ahol sportszerűségi különdíjat kapott, amit nem feltétlenül tudok értelmezni, de az edzők őt javasolták, ő meg marha boldog volt a miniserlegétől :-))) A sakk diákolimpián meg harmadikok lettek csapatban, úgyhogy erre is büszkülök :-)

És valahol menetközben nyolcéves is lett, ami egészen hihetetlen és elképesztő. Amúgy totál kész vagyok tőle, hogy milyen okos, a suliban is nagyon szépen hasít, folyékonyan olvas, matekból kiemelkedő, az írása néha egy hányás, és trehány malac, simán szedem ki az iskolatáskájából a belevágott fél uzsonnákat, szóval fúj, de annyira tipikus amúgy. A szerelmi életéről nem fogok írni, egy kommentben írták, hogy nem feltétlenül fog neki később örülni, ha esetleg visszaolvassa, és ez tök igaz, úgyhogy bár regényeket tudnék erről írni, maradjunk annyiban, hogy kitartóan és hűségesen szerelmes, és nagyon-nagyon cuki :-) Na mindjárt jönnek a többiek is, de most ezt elküldöm :-))

Hát, egy hónappal ezelőtt meghalt a nagymama, ami ugyan várható volt, de mégis eléggé megviselte a családot. A gyerekek most kerültek először megfogható közelségbe a halállal, és mindenki a maga sajátos módján reagált rá. Pömpöllér az első ledöbbenéses sírdogálás után oknyomozó munkába fogott, és mindent, de mindent tudni és érteni akart, neki ez az út vezet az elfogadáshoz, úgyhogy egy álló napig csak magyaráztam, száradt a tüdőm, és izzadtam, ugyanis a ráksejtek működésétől a hamvasztás technikai kivitelezéséig mindent tudni akart, de megérte, mert sikerült tisztázni a fejében pár olyan dolgot, amik, ha tisztázatlanok maradtak volna, még sok galibát okozhattak volna, gondolok itt olyasmikre, mint hogy például este kiderült, hogy azt hitte, hogy a rák fertőző, és el lehet kapni, mint a náthát, és teljesen megkönnyebbült, amikor megtudta, hogy ez nem így van. Most úgy tűnik lenyugodott, néha emlegeti a mamát, de például a temetésre nem akar eljönni, azt mondta: anya, én inkább nem mennék el a temetésre, ha nem baj, de azért sok boldogságot kívánok a mamának! :-))))

Lujzi, a cizella-mizella lepkelelkű királylány első kérdése az volt, amikor elmondtam nekik: És mikor fogják elásni? :-D És akkor én meg ne röhögjek, na mindegy. Aztán, lévén sokkal kevésbé racionális mint a bátyja, neki a lélek és a mennyország kérdését kellett kicsit kifejteni, meg az ágyába gyűjtötte az összes játékát, amit még a mamától kapott, a hamvasztás kérdését meg plasztikusan, és az ő lelki életéhez igazítva úgy tudtam neki elmagyarázni, hogy azt mondtam, hogy a halál után a test már nem működik, csak olyan, mint egy üres csigaház, és azt hamvasztják el, abban már nincs benne a lélek, nem fáj, semmi, na ez megtetszett neki, ez a csigaház-buli, kíváncsian várom bedobja-e majd a temetésen a rokonyoknak, ő ugyanis jön, mert jönni akar.

Gergőt viselte meg talán a legjobban, ő az ugyanis, aki a legkevésbé érti - nyilván. Érti ő, csak nem fogja fel, és valami elképesztő aranyos volt, ahogyan ezt a számára túl nagy információt próbálta mindenféle irányokból belegyömöszölni a kis buksijába, de hát sehogyan sem fért bele, akárhogy is próbálta. Amikor elmondtam nekik, akkor gyújtottunk egy gyertyát a mama emlékére, és beszélgettünk. Mire Gergő: Mamának születésnapja van?? (ugye, gyertya egyenlő szülinap :-). Nem, nincs, azért gyújtottunk neki gyertyát, mert meghalt, és emlékezünk rá. Erre ő: De csak álmodja?? :-)))) Nem, nem álmodja. Akkor mindenhonnan vérzett?? Nem, nagyon beteg és öreg volt, de nem vérzett. De akkor most nem tud enni? és így tovább, és így tovább, nagyon szívfacsaróan édes volt. Aztán ő lett az, aki éjszakánként felébred és átjön, úgyhogy újabban megint hárman dekkolunk az ágyban éjszaka, remélhetőleg ülepszik a dolog, mert a múltkor, hazafelé jövet az oviból spontán kijelentette azt, amivel csak egyetérteni tudok: Anya, tök jó, hogy mi nem haltunk meg! és tovább ugrált a hóban. :-)))

A temetésbizniszről írhatnék egy külön posztot, a földgömb alakú urnatartótól életem legmorbidabb proszektúra-túrájáig, külön kiemelve az olyan kis poénokat, hogy a temetkezési vállalat előtti cigizőhelyen egy urnatetőbe lehet hamuzni (WTF?! és bennem óhatatlanul felordít ilyenkor a cinikus énem, hogy mi van, ha megtelik: hozzásöprik Kovács nénihez, vagy mi?), arról nem is beszélve, hogy nagyjából teljesen legatyásodtunk a sok költségtől, na mindegy, inkább megyek és letöltök pár képet a gépről, hogy tudjak posztolni :-))))

Bocsánat az eltűnésért, nincs semmi baj, illetve hát az egy szem nagymamánk, anyósom súlyos beteg lett, és ebből kifolyólag vagy kórházban van, vagy nálunk fekszik, vagy a kettő között fuvarozom, ilyenek, és hát kicsit olyan, mint ha lenne még egy gyerekem, egy kicsi, akit annyira nem is szeretek, de nagyon sajnálok, szóval szabadidő tekintetében még rosszabbul állok, mint eddig, ráadásul a magyar egészségüggyel való találkozásaim során rengeteg alkalmam nyílik agypéniszt kapni, például innen is csókoltatom a Korányi Tüdőszanatóriumot (tüdő!! jegyezzük meg), akik egy nyolcvan hektáros területen szórtak el pár száz szocreál épületet hegynek felfelé, mind legalább másfél kilométerre egymástól, és óránként hatszáz forintot kérnek a parkolásért, különben lehet feltúrázni a K épületbe, ami egy tapasztalt hegymászónak is kitűnő erőnléti edzés lenne, nemhogy egy rakás tüdőbeteg nyugdíjasnak basszus, ez szerintem annyira pofátlanság, hogy már meg sem lepődök, csak perkálom az ezreseket minden alkalommal, hogy vinni kell a mamát.

De nem is ez a lényeg, tudom, hogy jövök még karácsonyos meg szilveszteres beszámolóval, de előtte még muszáj elmesélnem a két autós kalandomat, hadd röhögjetek ti is :-)))

December 23-án az uram természetesen dolgozott, de valamilyen fura oknál fogva nem késő éjszakáig volt beosztva, meg is lepődtem, de jövőre biztos kijavítják majd tévedésüket a főnökei. Délelőtt el kellett szaladnom a mamának felíratni meg kiváltani gyógyszereket, de mivel még tudtam, hogy tuti el kell mennünk vásárolni, nem álltam be a kocsival, csak megálltam vele a ház előtt. Magamban kicsit röhögtem, hogy még a ház előtt is reflexből rárakom a váltózárat a kocsira, tiszta paranoid vagyok, ez egy csendes, békés zsákutca, mindegy, ártani nem árt. Bementem, békésen takarítgattunk meg pakoltunk a kölkökkel, nehogy a Jézuska kihányja a belét a kupi láttán, és ne hozzon ajándékot, közben hazajött az ember is, lecuccolt, majd mondta, hogy na, akkor elmegy egy utolsó vásárlótúrára, zöldség, gyümölcs, ilyesmik. Oké. El is ment, vissza is jött sok nagy szatyorral, szétvágta szegénynek a kezét, amíg cipelte, kipakoltuk, béke, nyugalom, bódottág. Gyerekek ágybacsapdosása után, amit természetesen übergyorsan abszolváltak, mert akkor hamarabb lesz Holnap :-), mondom az én életem értelmének, hogy ugyan, álljon már be a kocsival, úgy amúgy is, meg mert a csomagtartóban van még pár ajándék, meg a csomagolópapírok. Kimegy, majd visszajön, és tökre lesápadtan azt kérdezi tőlem: Hova álltál a kocsival?? Mert a ház előtt nincs. Kirohantam, és tényleg, kocsi sehol.

Baaaaaaszki, ellopták a kocsinkat! Elég nyugodt embernek tartom magam, de ott és akkor némileg szétestem. Hogy ki az a rohadék szemétláda, aki karácsony előtt egy nappal képes egy ház elől ellopni egy kocsit benne 3 gyereküléssel, hogy úristen most mi lesz, hiszen még egy millió hitel van rajta, mit akkor most hipsz-hopsz vissza kéne fizetni, de miből, és jézus, hogy megy a gyerek suliba, és jézusjézusjézus, miből veszünk új kocsit, és brühühü, benne volt a baba, amit Lujzinak vettem, természetesen ez utóbbi nyomott a legtöbbet a latban :-)) úgyhogy elkezdtem bőgni, mint a záporeső, hüppögve hívtam a rendőrséget, akik felvették az adatokat, majd mondták, hogy ne nyúljunk semmihez, amíg meg nem jönnek a helyszínelők, mire én némileg kiakadtan belekiabáltam a telefonba, hogy DEHÁT NINCS MIHEZ NYÚLNI BASSZAMEG! :-)

Leraktam, és bőgve hívtam a barátnőmet, hogy ehhellohohoptááááák a kocsinkaaaahat, telefonálás közben feltűnt ugyan, hogy az addig némán és komoran fel-alá járkáló uram eltűnt, de gondoltam, kiment cigizés közben depizni, vagy könnyes szemmel simizi a motorját, amit most tuti el kell adnunk, vagy valami. Éppen brühühüzök a telefonba, amikor egyszercsak betoppan röhögve, kezében a slusszkulccsal, hogy megvan a kocsi! És akkor kiderült a véres igazság, és én annyira de annyira szerettem volna megverni azt az édes drága embert, mint tíz év alatt még soha, ugyanis az én okos, ügyes, memóriafighter drága bogaram kocsival ment el a boltba délután, mert tudta, hogy sok és nehéz cucca lesz, ám mivel a bolt tök közel van hozzánk, és ezért nem szoktunk oda kocsival járni, reflexből és rutinból GYALOG JÖTT HAZA!!!

És kész, én konkrétan leültem a szoba közepén a szőnyegre, és sírva röhögtem hosszú perceken át, amit a barátnőm, aki még mindig a telefonban volt, nyilván fuldoklásként értelmezhetett, mert csak riadtan hallózott, aztán kimentem cigizni, hogy lehiggadjak, aztán visszahívtam a rendőröket, hogy izé, megvan a kocsi, mégse jöjjenek, és magamban imádkoztam, hogy ne kérdezzék meg, hogy ki találta meg, és ne kelljen elmesélnem, hogy a párom a cba parkolójában hagyta fél napon keresztül, és ezt egyikünk se vette észre, a zuram meg csak röhögött, és mondta, hogy érezte ő, hogy valami nem stimmel, azért is volt olyan szokatlanul nyugodt, pedig általában nálunk fordított a szereposztás, ő az idegzsába, aki pillanatok alatt felcseszi magát mindenen, én meg a relax, aki mindig mentegeti a helyzeteket. Na most pont fordítva volt, és mondta, hogy vmi nem stimmelt neki ebben az egészben, hogy pont most, a tíz centivel az ablak elé parkolt, váltózáras ütött-kopott kocsinkat vigyék el a zsákutcából, mikor mondjuk tőle két méterre állt a szomszéd csillivilli méregdrága autója,  ha már, és akkor egyszerre csak beugrott neki :-) és még azon is elgondolkodott,  hogy beül valahová egy sörre, mondjuk egy órácskára, majd kicsit összeborzolja a haját, és visszajön diadalittasan, hogy drágám, elfogtam a kocsitolvajt, és visszaszereztem a kocsit,de aztán valószínűleg az életösztöne nemet ordított benne erre az ötletre, és így nem valósította meg, megelégedett annyival, hogy lazán odavetette nekem: Na, milyen tuti karácsonyi ajándékod van? Én meg mantráztam, hogy nem ölöm meg, nem ölöm meg, nem ölöm meg, de túl nagy volt a megkönnyebbülés, úgyhogy megúszta, de hogy nekem dupla ennyi hajfesték kell ezentúl, az tuti, és még két óra múlva is remegett a combizmom a levonuló adrenalintól. (nem tudom, miért pont az :-)

A másik meg a múlt héten történt, komolyan, ez is csak velem eshet meg, el kellett vinnem a mama kutyulimutyuliját kozmetikushoz (nemröhög), mert ez egy ilyen túltenyésztett féreg, fél kilós, lábak helyett járószemölcsei vannak, és mindent lehugyoz, juppiéjj, én mondjuk eleve nem szeretem annyira a kutyákat, nézeteim szerint az az állatfajta, amelyik betegesen rajong a szaros pelenkákért, valamint visszaeszi a saját hányását, nem való emberek közé, ha már kutya, akkor viszont legyen legalább hatvan kilós nagy dög, mert azok jó fejek, e téren is vallom az elvet, mint a pasikkal, hogy mint köztudott, 100 kiló alatt a férfiember és a vaddisznó csak karácsonyfadísz :-). Na most ez a kutya nem az a kutya, és annyira elfajzott, hogy ha havonta nem megy kozmetikushoz, meghal, mert ami be kéne hogy nőjön rajta, az kinő, aminek ki kéne nőnie, az meg benő, és nem tud járni, és nem tud szarni, és begyullad mindene, elképesztő amúgy. Na mindegy, kutyulit bepakoltam a kis utazókofferébe (igen, esőkabátja is van, meg plüssállatai, hagyjuk :-), beraktam a kocsiba, elvittem a kozmetikushoz, aki közölte, hogy hát ez minimum két és fél óra, mire én felszedtem az államat a padlóról, majd közöltem, hogy oké, de akkor hagyjuk az esztétikumot a francba, gyúrjunk a praktikumra, mindent a lehető legrövidebbre vágjon le rajta, főleg a segge környékén, ugyanis én sajnos olyan egy rohadék állatgyűlölő vagyok, hogy nem vagyok hajlandó minden kakikálás után lemosogatni meg bekrémezgetni a popókáját, kénytelen lesz enélkül megoldania a túlélést, úgyhogy elő a borotvával, és adjunk az arcának :-) Mivel sokáig tartott, és ott kellett maradnom a kutyával, aki a mama távollétében engem nevezett ki pótmamának, és ezért ha kikerültem a látóköréből, azonnal idegösszeomlásos tüneteket produkált, épp csak hogy odaértem Gergőért az óvodába négyre, majd Gergővel együtt vissza a kutyáért, akit addig hajszárítóztak, és algás arcpakolást kapott, majd egy darab gyerekkel és egy darab betáskázott kutyával irány Lujzi, akit a barátnőjéék vittek balettra. És itt követtem el a hibát, ugyanis megálltam egy kisbolt előtt cigit venni, és mivel a bejárati ajtótól egy méterre álltam le egy full kihalt kis utcában, és mivel egy üres boltba mentem be egy darab termékért, ezért benne hagytam gyereket-kutyát a kocsiban, a slusszkulccsal együtt. Természetesen a kutya idegrohamot kapott attól, hogy eltűntem a látóteréből, és ezért szupererőre gerjesztette magát, kifeszítette az utazókofferja tetejét, és kimászott, és elkezdett pattogni a kocsiban, és természetesen ráugrott a kézifék alatt lévő kis központizár-gombra, ami minden ajtót lezár, úgyhogy mikor kimentem a boltból, legalább rágyújthattam, amire szükségem is volt, ugyanis konstatáltam, hogy a bezárt kocsiban van: 1 db szorosan bekötött gyermek, 1 db idegbeteg, samponillatú, pattogó kutya, valamint 1 db slusszkulcs. Baaaaaasszus.

De aztán rövid gondolkodás után megoldottam a helyzetet, jelentem, először ugyan megpróbáltam rávenni Gergőt, hogy nyissa ki magának a biztonsági övét, de mivel a tavalyi előzmények után, amikor ugye kettétörte az övcsatját, direkt olyan van neki, amit atomrakétával sem lehet szétrobbantani, szóval naná, hogy nem tudta kinyitni magának, rövid gondolkodás után rájöttem, hogy hohó, hiszen a hátsó ajtókon tekerős az ablak, nem elektromos, és innentől kezdve gyerekjáték volt, rávettem Gergőt, hogy tekerje le az ablakot, közben hálát adtam az égnek, hogy nem a középső ülésre kötöttem be, ahonnan nem érne el semmit, a letekert ablakon benyúltam, kikötöttem a biztonsági övét, lefogtam a kutyát, aki természetesen ki akart vetődni az ablakon, majd rávettem a csemetét, hogy másszon előre a kormányhoz, és beletörés nélkül szedje ki a slusszkulcsot a helyéről, amit némi rángatás után meg is oldott, és este, vacsora közben már hótt büszkén mesélte, hogy megmentettem anyát ész a kocit isz :-) és hát tényleg.

És még mondja valaki, hogy unalmas, htb életem van :-D

Hirtelen felindulásból fogtam magam, és ráeresztettem a hajnyírógépet a legkisebbre, aki egészen meglepő metamorfózison ment át, bizonytalan nemi identitású Beatles-rajongóból hirtelen egy elképesztő jóképű kis hapsi lett, a tesói össze-vissza puszilgatták, annyira tetszett nekik. :-))) nekem is tetszik, tök más lett a karaktere (sajnos csak kívül, a hisztis belbecs maradt :-)

A Triumvirátus legfrissebb fotója:

Azt hittem, hogy valahol tavaly környékén elértük a csúcspontot, a gyerekeimen való röhögés tekintetében, de rá kellett jönnöm, hogy nem, mindent képesek überelni :-) , mostanában kifejezetten brillíroznak e téren, gyakorlatilag nincs nap röhögőgörcs nélkül, kész vagyunk :-)

A csúcsok csúcsa nyilvánvalóan az a pillanat volt, amikor a hálistennek sötét kocsiban, hál'istennek a hátam mögött, ahonnan nem láthatta a fejemet, kiscsíra elmesélte, hogy, képzeljem, ma egy új verset tanultak az oviban! Na, mondom, szuper, és el tudod mondani? Persze! PETŐŐŐFI SÁTOOOR: A NYÁÁLKÁÁS MEDVEEE.

Püff, kész, én itt befordultam, és annyira kellett röhögnöm, és annyira tudtam, hogy nem szabad, mert véresre sértődik az egyméteres, mostanában amúgy is kiröhögésfóbiás lett, hogy komolyan azt hittem, felrobban a fejem egyszer csak :-))))

És folytatta: Nyálkás medve, hogyha eszik, az erdő benedvesedik, aki nem akar nyálkát kapni, ne menjen az erdőbe lakni!! :-)))) Az uramnak elmeséltem, mikor hazajött, azonnal a falnak esett a röhögéstől, és azóta szállóige lett nálunk. Lujzi segítségével, aki némileg pontosabban emlékszik a témára, kiderítettük, hogy Hajnal Anna: A náthás medve c egyébként aranyos versikéjéről van szó, de megállapítottuk, hogy a nyálkás medve sokkal de sokkal jobb. Nem? :-D

Amúgy is egy csomó szót eltorzítanak, a fogat mosni az fogmosálni, az ovistárs Rafika sajnos berögzült Röfikének, annak legalább van értelme felkiáltással, a fekvőrendőr az laposrendőr, a kaméleon az kamilleon, közös indulójuk egy dalocska, amit szintén izzadságos nyomozással derítettük ki, hogy micsoda is, a szövege annyi eredetileg, hogy spider and fly, lalalala, na most ez a kicsiknél átment szalonka, dúdududúdúúúú-ba, amin szintén besírunk, főleg, amikor naponta nyolcvanszor éneklik lelkesen. Arról nem is beszélve, amikor a kádban kijelenti a kismajom, hogy anya, jól megmostam a kukimat ÉS a puncimat is....................mondom izéé, neked csak kukid van, te fiú vagy, a fiúknak csak kukijuk van. De nekem puncim is van. Oké vazeg, mutasd, hol, de itt már sírtunk a röhögéstől, pláne mikor megmutatta a heréjét, majd amikor mondtam neki, hogy az nem az, amire gondol, hanem herezacskó, akkor meg persze jött az "és akkor mi az és mire való és miért ilyen és mi van benne.....:-))))))) A múltkor meg szintén kocsiban (mivel ugye különóra itt, különóra ott, plusz a redvás hideg, viszonylag sok időt töltünk a kiscsírával kocsiban, és ott szoktunk társalogni nagyokat, mondom neki, figyelj gyerek, panaszkodnak rád az óvónénik, hogy nem akarsz öltözködni, meg nem fogadsz szót (ugye ott is folytatja azt amit itthon, hurrá, legalább konzekvensen viselkedik :-))), mi lenne, ha szót fogadnál, légyszi légyszi, tök egyszerű a dolog, ha a Nelli néni azt mondja, hogy vedd fel a cipőd, akkor vedd fel a cipőd, ennyi, stb, stb. 

Egy ideig hallgat, majd blazírtan megkérdezi: Ezt szeretnéd? de leírhatatlan hangsúllyal, kábé mint Don Corleone, amikor azt kérték, hogy ölessen meg nyolc vizsgálóbírót, mondom már súlyosan röhögve, igen, ezt.

Na jó, mondja némileg leereszkedően, mert tudod, van még egy dolog.

Mondom micsoda?

Egyszer majd én is kérek tőled egy szí Szeretem a Nelli nénit.

:-)))))))))))))

Ami meg a szerelem témát illeti, hát kérem itt van, beköszöntött a nagybetűs szerelem a mi kis kockafejű matekzsenink életébe, és annyira de annyira cuki, hogy muszáj röhögnöm (szintén titokban, mert ezek ugye Véresen Komoly és Titkos Dolgok, amiket csak félhomályban lehet sutyorogni), szóval P. Zs. szőkésbarna copfos kiskorú rettenetesen elcsavarta a fiam fejét, aki üdvözült mosollyal bambulgat időnként, meg révedezik, és a coming outja utáni napon be kellett mennem megtekinteni a hölgyet, utána nem voltunk egyedül, és nem tudtam neki azon nyomban véleményt nyilvánítani, de láttam, hogy tűkön ül, úgyhogy odasúgtam neki, hogy szerintem jó választás volt, mert szép és okos és jó tanuló és hű és ha, és talán nem teljesen reménytelen az ügy, Pömpöllér szerint Zs is kedveli őt, szoktak beszélgetni is, és ha fogócskáznak, Pömpöllér mindig hagyja magát megfogni a Zs-nak, áááá, annyira cukik :-))) Uram szerint be kéne mennem, komolyan a szemébe nézni, és közölni vele, hogy: Megcsalod, meghalsz. :-))) Én viszont felvetettem, hogy segítek neki a gyöngyeimből vmi kis karkötőt fűzni a csajnak, ha szeretné, most még emészti a dolgot, mondtam hogy odaadhatja titokban, és akkor az tök jó. És olyanokat mond, amitől szintén be kell halni, hogy Anya, igazad volt, amikor azt mondtad, hogy egyszer én is szerelmes leszek, pedig látod, tavaly még azt gondoltam, hogy én sohasem leszek, aztán tessék. :-))))) de persze semmi ungabunga, csak Nagyon Jóban Vannak, ez a hivatalos verzió :-D

Kicsit lemaradva írok szegény, elhanyagolt harmadik gyerekről :-)))))), de nagyjából ő tehet róla, hogy nincs időm vagy energiám blog elé ülni meg képeket szerkesztgetni :-) A legdurvább hírem, hogy valamiféle belső mirigyváladék-termelés vagy istentudja mi miatt, de csontra kiegyenesedett a haja, nulla lokni, ami a múltat tekintve elképesztő, most már nem úgy néz ki, mint egy kislány, vagy egy murillo-angyalka, hanem mint egy metroszexuális sp-rajongó belőtt hajjal, a múltkor konkrétan azt kérdezték, hogy beszárítottam-e a haját körkefével. Hogyne! Szóval most télen még meghagyom a sérót, aztán mivel ő is egyre többször emlegeti, hogy olyan hajat szeretne, mint a bátyja, és az óvónők se gyengén presszionálnak, tavasszal végigtolom rajta a hajnyírót.

Amúgy elképesztő nagyfiú lett, húzzák magukkal a tesói, mivel ugye mindig velük akar játszani, ezért kénytelen megtanulni az ő játékaikat, így tört ki rajtunk családilag az uno-kártya láz, ami egy tök egyszerű, makaó-szerű kártyajáték, színre szín, számra szám, és változatos szívatási lehetőségek, na most a kiscsíra úgy játszik, mint egy isten, vágja a számokat, két napig kellett korrepetálni csupán kártyából, most már vihogva aláz meg mindenkit, egyedül a pókerarc nem megy még neki, onnan lehet tudni, hogy jokert húzott, hogy elkezd vihogni, és gonoszul körbetekintget :-)

És elképesztő marha erős, még mindig hulk, mivel mindenben utánozza a Szent Pömpöllért, egyszercsak azon kaptuk, hogy simán lenyom 10 szabályos öklös fekvőtámaszt, mi meg csak kamillázunk :-) Az elmúlt hetekben a férfiak felhasogattak vagy tízmillió köbméter fát, és az egy dolog, hogy Pömpöllér konkrétan úgy vág fát, mint az apja, aki megtanította neki a szabályos, biztonságos beállást, lendítést, mindent, gyerek meg egy lendítésre csapja szét a rönkfákat, miközben még a szája is jár, de a nokedli is beáll simán, miután nyomatékosan megértettük vele, hogy nem vághat fát, mert élni szeretnénk, és lehetőleg szabadlábon, átvágott rönkfacipelőbe, és hát banyek :-)))

Külön kedvencem az eltérő, ámde egymással színben harmonizáló, önhatalmúlag felvett dizájn gumicsizma :-))

Ez meg itt Lapkörjakamann híres csobánkai utóda, aki szétcsapott egy este alatt vagy öt mázsa fát, olyan ügyes :-)

És akkor azt még nem is meséltem, hogy elképesztő ügyesen íjaz a kiscsávó, barátnőm férje kezdte tanítgatni még nyáron, aztán csak pislogott, amikor úgy megfeszítette a vele egymagas íj húrját, hogy majdnem lelőtték a szabadtéri esküvő pár résztvevőjét :-) Amúgy meg olyan gyönyörű a kisklambó ezen a képen, hogy meg kéne festeni, komolyan, ez az utóbbi idők kedvenc fotója részemről, itt még göndör volt a haja :-)))))

ja, és végre elkezdett rajzolni, a bátyjához képest elképesztő ütemben fejlődik, két hétig rajzolt fej-láb, krumpliszerű lényeket, köztük ez a kedvencem, aki nem ismerne fel, én vagyok rajta, nem spongyabob :-)))

, aztán pillanatok alatt felfejlődött, most már külön teste és külön feje van az emberkéinek, meg füle meg haja, annyira cuki, és annyit rajzol ő is, mintha fizetést kapna érte, tényleg, nem akarna minket egy papírgyár szponzorálni?

Szóval hihetetlenül cuki és aranyos, és lelkesen jár óvodába, és vág és ragaszt, de azért a bőréből nem bújik ki, továbbra is elképesztő módon ki tudja akasztani a full családot, élén jómagammal, és itt még nem is csak a hisztikre gondolok, mert azok is vannak, bár csökkenőben, hanem az ilyen típusú párbeszédek elképzelhetetlen mennyiségével (jellemzően autóban, a hátam mögött ülve )

-Anya, mi volt az a fehér?

-Milyen fehér?

-Az, ami itt volt az előbb, és fehér volt!

-Nem tudom, mire gondolsz, kicsim, magyarázd el!

-Az a fehér!

-Fehér micsoda?

-Az a fehér, lapos, aminek ilyen két oldala volt, és nem volt feje meg füle se, és ott volt!

- Hol?

-Hát ott, az út mellett, és fehér volt!

-Nem tudom, mit láttál, egy fehér autót?

-Nem! Fehér volt és volt neki ilyen teteje meg alul ilyen kerek volt!

-Egy hóember?? vagy egy fehér kamion? vagy egy eltévedt felhő?

-Nem, anya, mi volt az, az a fehééér!

-Fogalmam sincs, értsd meg, én nem láttam, és azóta három kilométert jöttünk, nem tu-dom! Áááááá!

és itt eltelik kb. másfél perc csöndben, majd kezdi újra:

-Anyaa, mi volt az a kocka alakú?

-................

és így tovább a végtelenségig, komolyan megérdemlek valamiféle érdemérmet, hogy még mindig képes vagyok összefüggő mondatokban beszélni egy félórás ilyen út után :-D

Továbbra is kamikaze, olyan horrorokat tud produkálni, hogy ihaj, a múltkor majdnem körülmetélte magát, mert lazázott pisilés közben, és ráejtette a kukijára a dögnehéz vécédeszka+vécétető együttest, jött le ordítva, a kukijából csöpögött a vér, majd elájultam :-) aztán persze a körömvirágkrémmel történő kenegetés közben már kuncogott, én meg lábon kihordtam az agyhalált, mert persze öt perc múlva az orrát verte oda valamihez, majd megint a kukiját, meg seggre esett, pedig esküszöm totál jó a mozgáskoordinációja, egyszerűen csak képtelen normálisan közlekedni, egyfolytában ugrabugrál, pattog, pörög, bukfencezik, tiszta gyagya :-), és újabban az aktív ordítás helyett átment passzív rezisztenciába, csak hogy nehogy már egyszerűen menjen az élet, egészen egyszerűen magasról szarik arra, amit mondunk neki, minden reggeli program, hogy várjuk, hogy Gergő végre felvegye a cipőjét, megmossa a fogát, megegye a reggelijét, jöjjön felöltözni, vagy bármi, mert nem és nem és nem csinálja, a sokadik sürgetés után meg jön ez, a Szegény Elnyomott Kisgyermek, készen az Unicef-plakátra, reprodukálhatatlan szájtartással :-)

most van ő is a legaktívabb alakváltoztató korszakában, gyakorlatilag percenként változik, hogy éppen kicsoda-micsoda, kissárkány, kutya, lézerszemű szörny, halacska, varázsló, robot, akin hatszáznyolcvanhárom gomb van, és semmit, de semmit nem csinál, ha nem a megfelelő gombot nyomjuk meg, ha meg éppen sikerül ez a hadművelet, akkor azonnal elromlik, és meg kell szerelni, ha kiskutya, akkor elszökik és lukat kapar a parkettába a titkos csontjainak, ha halacska, akkor csak kihorgászni lehet, ha sárkány, akkor el lehet varázsolni, némely esetben, de többnyire nagyobb sárkánnyá kell változni, és megkeresni az anyukáját, vagy leokádni a fejét, és hálóval elkapni, és mindez nagyon vicces és mókás és cuki, de mivel szinte SOHA nem önmaga, azaz egy snassz, hároméves kisgyerek, aki felveszi azt a kibabrált pizsamát, és megmossa a fogát,  és feljön lefeküdni, SEMMI nem megy egyszerűen, elsőre, szép szóra, és időnként újra elkap a vágy, hogy altatópisztollyal kilőjem az egész csapatot :-), ahol egyébként  tök érdekesen alakulnak az erőviszonyok, erről tervezek egy külön posztot. :-)

Addig meg csak annyi, hogy kiscsíra kedvenc elfogaltsága a BIRKOCHBA, ami a bunyózás közbeni faggatózást jelenti, segítség. :-D

Lujzikirálylány nem sokat változott hálistennek, azonkívül, hogy roppant mód irigyli a bátyját az iskola miatt, de ezt is csak onnan lehetett kitalálni, hogy papírból fabrikált magának tolltartót, és beledugdosta a ceruzáit, meg füzeteket vonalazott magának, úgyhogy kapott ő is igazi tolltartót meg igazi füzetet, természetesen a kiskukac is, úgyhogy ilyen tök idillikus jeleneteket tudunk produkálni, hogy mindhárom gyerek tolltartóval és füzettel körmöl, kettő kamuházit, egy meg igazit :-))

Amúgy már most tökéletesen látszik, hogy gyökeres ellentéte lesz a bátyjának a suliban, ezt most borítékolom, de hát végül is így vidám az élet, hogy máshogy és mással kell mindenkinél kínlódni, Lujzibujzi gyakorlatilag már most szebben ír, mint a tesó, másolgatja a betűket, és hát neki nem gond a finommozgás, gyönyörűen gömbölyít meg minden, ráadásul imádja és élvezi is, számára nyolc sor fecskefarkat rajzolni meg színezni meg ilyenek színtiszta orgazmus, a bátyja meg vakarózik tőle erősen :-) Ami viszont Pömpöllér erőssége, azzal meg ugye ő áll hadilábon, ilyen apróságokról beszélek, mint a logikus gondolkodás, (Lujzi, menj föl, és hozd le a kék kockás szoknyádat! Melyiket, a lilááát? áááá! :-DDDDD), meg úgy a természettudományok en bloc, tuti festő lesz vagy valami ilyesmi, de én akkor is rettegek a ránk váró matekóráktól :-)))) Annyira vicces, hogy full ellentétei egymásnak, Pömpöllérnek hasít az esze, mint a borotva, és pillanatok alatt mindent átlát, ámde lusta, opportunista és türelmetlen,  Lujzika meg türelmes, kitartó, ügyes és kreatív, ámde néha rettentően szőke, ráadásul valami elképesztően érzékeny, muszáj lesz valami extra türelmes és tyúkanyós tanárnénit találni neki, mert a legkisebb stressztől azonnal besokall, kiül az arcára a pánik, és reakcióképtelenné válik, tiszta lepkelelkű, komolyan, egy sima rászólástól már zokogva rohan el, rákiabálni szigorúan tilos, mert kikészül :-) Csomó ilyen sztorim van, a múltkor barátnőméknél felmászott a garázs elég labilis tetejére, én nem láttam, de az ottani nagypapa igen, és megijedt, hogy leesik vagy valami, és rákiabált, hogy jesszus, Lujzi, azonnal gyere le onnan, de totál jószándékból meg ijedtségből, mire lejött, és a délután további részében nem volt hajlandó előjönni a bokorból, annyira kiborult :-))) Máskor meg a barátnőjééknél volt, ahol az anyuka kicsit kiakadt az ottani kistesó miatt, és kiabált, de nem is vele, és ettől is totál kikattant, ráadásul ezt úgy kellett kinyomoznom, mert én már csak az eredményt láttam, hogy mentem érte balettra, és ott a szokásos mosolyogva repkedő cica helyett egy őrjöngő, bőgő, zokogó, rúgkapáló gyerek fogadott, akit úgy kellett kivonszolni a teremből, amin kábé annyira meglepődött mindeni, mintha hirtelen kinőtt volna még egy feje, a balettanárnője még este is rámtelefonált, hogy jól van-e a lány, mert ilyet még ő sem látott tőle...itthon aztán, lenyugodva, kibékülve, elkezdtem óvatosan kipuhatolni, hogy mi a jó büdös franc történt, és hát kiderült, hogy ez, hogy idegen helyen volt, és kiabálás volt, és attól félt, hogy nem jövök érte balettra, és majd visszamegy a barátnőjéékhez, és ott majd az anyuka megint kiabálni fog....lepkelelkű, komolyan elgondolkodtam azon, hogy hogy lehetne kicsit megkeményíteni, mert így necces lesz az iskolábamenetel, oké hogy nem idén lesz, de akkor is....mindezekkel együtt valahol örülök, hogy ilyen, mert alapjáraton egy tök harmonikus kis emberke, aki a fiúkkal ellentétben totál ki van békülve önmagával meg a világgal, folyton mindenféle kreatív projekteket talál ki, és azon agyal, volt, hogy éttermet rendezett be az alsó szinten, mindenkinek megterítve, egycentisre tördelt ropikkal meg minden, aztán olyan is volt, hogy a kertben a fákat felöltöztette lánynak, madzaggal körbekötötte, az alá nagy leveleket dugdosott szoknyának, és mindegyik fának arcot meg kezeket csinált, annyira imádom, hogy ilyen kreatív :-D

Ez itt pl egy teljesen saját készítésű íj, egy botból, amit talált és madzaggal körbekötözött, és teljes projektté alakította, először kitalálta, aztán lerajzolta, hogy fogja megcsinálni, aztán megcsinálta, aztán lerajzolta magát, mint íjas amazont :-) aztán örültünk. :-)

lelkesen balettozik továbbra is, és bármilyen zenét hall, azonnal táncra perdül, hulaphoppozik, spárgázik, cigánykerekezik, egyszemélyes betépett vándorcirkusz, imádom :-)

Amikor meg a macskánknak három kiscicája született, na ott teljesen elemében volt, állandóan a kismacskákat babusgatta, hurcibálta, simogatta, takargatta, vakargatta, különböző fészkeket épített nekik, jól meg is siratta mindegyiket, mikor elvitték őket, de addig folyton ilyeneket találtunk:

Kismacska bukósisakban, kéretik megfigyelni a rózsás takarót, valamint a mellérakott alvótárs-babát :-)

Ja, és közben meg ilyeneket rajzol, eszünk áll megfele:

de hogy ne álljon meg teljesen, olyan szőkeségeket bír mondani, hogy az kegyetlen, a gyerekszáj, ami tökéletesen tükrözi őt a következő: balettra viszem éppen őt meg a barátnőjét, hátul csipcsiripelnek a kocsiban.

Barátnő: Képzeld, nemsokára szülinapom lesz!

Lujzi: De jó! és lesz bulid?

Bnő: Igen, lesz, de nem olyan, mint tavaly, idén nem hívok meg fiúkat, mert tavaly meghívtunk kettő fiút is, és nagyon rosszak voltak, olyan rendetlenséget csináltak, mindent szétszórtak, letépték a csillárról a díszeket!

Lujzi elszomorodva: Szegény Csilla!!

és én itt mentem majdnem fának :-D

Mondtam, hogy ez hosszabb levegővétel :-) Többféle tanulságot is levontam az első két hónapból, először is, hogy hát ez tényleg rettentően más, mint az óvoda, fizikailag is, lelkileg is. Fizikailag az önállóság az, amit meg kell tanulniuk, meg az összeszedettség, namármost az én gyerekem önállónak önálló, de összeszedettnek a legjobb indulattal sem nevezhetem, nagyjából még egy nap sem jött úgy haza a suliból, hogy mindene meglett volna, általában a kabátját felejti bent, vagy a pulcsiját, valamelyik füzetét, mittudomén, és még csak most jön majd a sapkás-kesztyűs-sálas időszak, anyáám. Aztán van egy csomó olyan helyzet, ami nekünk triviális, de egy elsősnek szinte megoldhatatlan probléma, és annyira furcsa, hogy mikbe nem gondolunk bele, olyan sztorik történtek Pömpöllérrel, hogy pl nem ment el a legelső judo-edzésre, amire pedig nagyon készült, cucc, papucs, minden, 5-6-ig van az edzés, negyed hatkor hívtak fel a suliból, hogy hát miért nem megyünk a gyerekért, aki másodmagával üldögél a homokozóban, és állítja, hogy nem jár judóra. Mivan?? Kocsiba pattan, odarobog, gyereket addigra beterelték edzésre, vígan bukfencezett, én meg végképp nem értettem semmit, aztán kiderült, hogy annyi történt, hogy délután a mászókáról való leugrásnál slicctájékon erősen kiszakította a gatyáját, és nem volt nagy gáz, mert a pólója eltakarta, de nem akart bemenni az öltözőbe, ahol már ott voltak csomóan és elkezdeni átöltözni, mert akkor meglátták volna a csontra kiszakadt gatyáját, és félt, hogy kiröhögik. Az meg, hogy a teremben van neki egy melegítőgatyája a tesicuccában, nem jutott eszébe, se az, hogy ezzel a problémával megkeressen egy tanárt, ezért fajult idáig a helyzet. :-)))

Aztán valamelyik nap meg közli velem hazafelé a kocsiban, hogy kicsit fáj a lába. Hol? Hát a sarkamnál kidörzsölte a bakancs. Hogy lehet az, ez nem új cipő, fura,hogy egyszer csak így feltöri a lábadat...Hát, lehet hogy azért mert nincs rajtam zokni, mondja tűnődve. Mivan?? Hol a zoknid? Nem tudom. Mivan? :-))) Egy zokni az nem szokott csak úgy hirtelen dematerializálódni, annak lennie kell valahol. Ja, hát akkor lehet hogy a tornateremben van. De miért vetted le a zoknidat, hát elvileg csak tornacipőt váltasz, zoknit nem!? Hát, mert a tornacipőm fűzője folyton kikötődött (értsd lusta vagyok normálisan bekötni:-), és untam kötözgetni, ezért levettem, de zokniban meg csúszott a padló, ezért levettem a zoknit (és bekúrtam valamelyik sarokba, nyilván), majd tesióra után mezítlábra visszavette a bakancsát....ááááá :-))))

és ilyen sztori még száz :-))) pedig én elég önállónak tartom a gyereket, de hát mindennap produkálhat számára valami újat, és nem mindig úgy kattog az agya,ahogyan én azt gondoltam, de annyira édes amúgy :-) Ami megnyugtató, hogy a többi gyerek is ilyen, szóval nyilván nem vele van gáz, haverja anyukájával szoktunk vetélkedőt rendezni, a "kinek hagyott el több cuccot a gyereke" témakörben :-)

Aztán tapasztalat még, hogy bakker, az iskolába már erősen betették a lábukat a piszkos anyagiak, ebből a szempontból a mi ovink a béke szigete, befizeted az ebédet meg a csoportpénzt, időnként viszel be gyümölcsöt meg papírzsepit, és halleluja, békén vagy hagyva. Az iskolában meg ugye ebédpénz, osztálypénz, tisztasági csomag, kisfaszom, technika-doboz, ami szülői házifeladat amúgy bakker, ezen röhögtünk valamelyik este, hogy első hónapban gyakice engem pontoznak a tantó nénik, hogy sikerült-e az összes baromságot betartanom, megfelelően össze vannak-e befőttesgumizva a számolópálcikák, belegravírozom-e az összes ceruzába a gyerek monogramját, megvan-e mindhárom postairon (minek?! minek?! ), valamint viszek-e be megfelelő mennyiségű falevelet, gyufaskatulyát, mittoménmit, szépen kötöm-e be a füzeteket, megfelelően fedtem-e be a technika-cipősdobozt, jááááj :-))) na és ezenfelül még nagyjából kétnaponta jön haza a gyerek valamilyen újabb pénzsíboló ajánlattal, anya, elő lehet fizetni a tappancs magazinra, küldj be velem ezerhatszázat, anya, lehet indulni matekversenyen (elsősöknek? mit? hogy? namindegy), csak ezerötszáz, anya, lehet menni sítáborba, 47.000 egy hét plusz útiköltség, anya, ma egy bácsi állatokról tartott előadást és meg lehet venni a könyvét, csak nyolcszáz, anya, ásványbörze van a suliban, vehetek egy trilobitát? váááá, és még hol járunk attól, amikor majd fel akarja vágni az ereit, mert az összes haverjának nyolcvanhárom playstationje meg mindenféle betűrövidítésekkel jelzett játékkonzolja van, neki meg nincs....:-( Mindegy, én tartom magam keményen, próbálok középutat találni, ásványra adtam neki pénzt, mert az tök jó, de matekversenyre nem, mert azt így elsőben hülyeségnek tartom, most azon fognak versenyezni, hogy 2+3 az mennyi? vagy hogy ki rajzol szebb kacsacsőröket? Vagy mi? :-))) Meg hát igyekszem neki elmagyarázni (és látja is hálistennek) hogy hárman vannak, azért jobban meg kell gondolnunk, hogy mit és mennyit és kinek, szóval ésszel próbáljon meg vágyakozni. Playstationt meg ilyeneketakkor se vennék neki, ha hegyben állna itthon a pénz, ameddig lehet, küzdök az ellen, hogy az itthon töltött időt vmilyen monitort bámulva, horribile dictu lövöldözve töltse.....de tök jól megértette, hogy ezeknek a cuccoknak nagyjából az alényege, hogy ne kelljen foglalkozni a kölyökkel, hanem kussoljon,  és hagyja békén a szülőket, és ne kérdezzen például olyanokat, hogy a Piroska és a farkasban a farkasnak egyáltalán nem volt gyomorsava? Hiszen csak úgy lehetséges, hogy sértetlenül szedték ki belőle a nagymamát is meg Piroskát is, különben már elkezdte volna őket szétmarni...:-DDD

Ja és a top beszólása a múltkor, kocsiban szólt a rádió, ment az a Charlie-szám, hogy az, aki szép, az reggel is szép, stb, Lujzika hátulról becsipogott, hogy anya, te is ilyen vagy, te is reggel is szép vagy!! Mire jön a dörmögés mellőle: Persze csak ha már megittad a kávédat.

Anyád! :-D

Szóval egyelőre ennyi, küzdünk a mindennapokkal, de összességében minden zsír - lenne, ha októberben a gyerek gondosan kiválasztott nagyhírű tanárnénije be nem jelentette volna, hogy ő bizony korengedményes nyugdíjba megy novembertől....Mivan???? Elégg kiakadtunk ettől, mert ezt teljesen nyilvánvalóan tudniuk kellett már beiratkozáskor meg szeptemberben, csak nem szóltak, mert E. néni a nagy húzónév, és amúgy meg étnyleg baromi jól csinálja, és imádják a kölkök, de basszameg azért. Ráadásul a mostani napközis tanárnéninek óhajtja lassacskán átpasszolni az osztályt, aki egy totálisan és borzalmasan inkompetens szerencsétlen liba, ő osztogatta második héten a fekete pontokat a sorakozásért, az uram csak úgy emlegeti hogy a Halál Menyasszonya, kb úgy is néz ki, kölykök persze nem szeretik, legalábbis a fiúk tuti nem, most lobbizunk némileg, szülők,hogy nemár, majd meglátjuk mi lesz, majd tudósítok :-)

Amúgy E. néni tök jól kezeli, hogy Pömpöllér már frankón olvas, most kezdtek el olvasni tanulni a többiek, és egészen egyszerűen diszkréten írásgyakorló feladatlapokat meg ilyeneket ad a gyerekemnek, aki ennek tökre örül, és mindig vele olvastatja fel a matekpéldákat, ő segít megtanulni a verseket az osztálynak, szóval sikerélményt okoz neki, a gyerek büszkül, mégse száll el magától, és ez így tök jó. Ráadásul írásilag van mit gyakorolni, ugye soha nem a finommozgás volt az erőssége, ráadásul egyáltalán nem maximalista, ha nem figyelnek rá, összecsapja a cuccot, a múltkor kicsit kiakadtam az írás gyakorló füzetén, konkrétan úgy nézett ki, mint a hányás, a fecskefarkat tanulták, és kábé a Gergő jobbat csinált volna, de talán még a macska is, borzasztó volt. Na itthon leültünk, megcsináltuk a házit, ami ugyanaz volt nyolc sor fecskefarok, és mivel ültem mellette, mint egy radíros inkvizítor, és a ronda fecskefarkakat könyörtelenül kivégeztem, olyan gyönyörűen írt, mint egy isten....okos, lusta malac gyerekem van, lesz még itt küzdelem, az tuti :-D

Ez amúgy teljesen jellemző rám, akik ismernek személyesen is, csak röhögnek, hogy amikor rámtorlódnak a tennivalók, akkor egyszerűen kimenekülök a szituból, mert ha már túl sok mindent kéne csinálnom, akkor nem csinálok semmit sem, hanem elkezdek valami totálisan mást, na hát így, és a blogot is kerülgetem már hetek óta, de annyi mindenről kéne írni, hogy egyszerűen nem írtam semmit :-) Ilyenkor csak egy nagy levegő segít (meg persze a fizikai fenyegetések az olvasóktól :-))) és egyszerűen csak belevágok az aktuális helyzetbe, aztán majd visszatekintek némileg :-) Mert azért az iskolakezdés és folytatás is megérdemel egy hosszabb levegővételt, meg a királylány is, a komoly és férfias óvodássá felfejlődött kiscsíráról nem is beszélve, akinek még a haja is kiegyenesedett, de majd megyek szépen sorban :-)

Van azért, ami nem változik, továbbra is mindhárom kölyök gyönyörű és elképesztően vicces, továbbá az is fennáll, hogy bármelyiket is dicsérem rommá másoknak, vagy dicsekszem vele, legkésőbb másnapra annyira meghülyül, mintha elvitték volna az ufók, úgyhogy most felkészítettem magam lelkileg, hogy teleírom itt a blogot a hőstetteikkel, aztán gondolom két nap összeomlás következik :-)))))

Pömpöllér ugye most már lassan két hónapja iskolás, tejesen megszokta, és tök sokat változott, nagyfiúsodott, és mivel ebben eddig sem volt hiba, mondhatjuk, hogy még nagyobbra növesztette az egóját. Azért az első nap nagyon izgult, és annyira de annyira cuki volt, hogy hihetetlen, az évnyitón meg saját magamat is meglepve úgy bőgtem, mint ribi a szentmisén, pedig én totál nem vagyok sírós, az összes óvodai anyáknapját meg ilyeneket végigröhögtem, most se készültem erre, szépen ki is festettem magam, végül is nagy nap meg minden, ehhez képest a tizedik perctől már olyan voltam, mint egy atomrészeg mosómedve, és minden fotón bujkálok éppen. :-) Teljesen meghatódtam, ahogy ott néztem a kis fehéringes kölköket, hogy bakker, most már tényleg és látványosan nem kisgyerek, és mindjárt másodikos lesz, aztán felsős, meg ballag és két perc múlva már az érettségi bankettján fogja halálra inni magát, én meg csak lesek, mint hal a szatyorban, hogy ezt mikor?

Induláskor még némileg elfogódott és csendes volt a gyerek, érzékelhető volt a gombóc a torkában :-)

Aztán ez hamar elmúlt, és már első nap hozta a lazacsávó formáját :-)

Majd miután beetetés jelleggel prezentálta az Optimális Elsős Jelentkezik c. performanszot, :-)

hazafelé már töretlenül vidám és lendületes volt, ami azóta is megmaradt, tök szívesen jár suliba, szereti, tele van sikerélményekkel, judózik, sakkozik, haverozik. Azért a negatívumok is megjelentek, a magatartása nem mindig példamutató, amit, bevallom őszintén, leszarok :-), az olyan kapitális vétségekért kapott fekete pont (erről majd később, grr) mint hogy mondjuk kiállt a sorból miközben felsorakozva kell várniuk a folyosón, hogy beférjenek az ebédlőbe, vagy urambocsá engedély nélkül hozzányúlt tesiórán egy röplabdához, szóval ezekkel én nem vagyok hajlandó foglalkozni, engem az órai része érdekel, az meg tök jó. Osztálykiránduláson (aminek az időpontját okosanyu benézte, és egy órával hamarabb, kora reggel ott posztoltunk az erdő szélén, igen, tudom, köszönöm :-) a tanárnénije el is szólta magát, hogy hát a Barnabás (amúgy így hívják a gyereket, tudtátok? :-) a legértelmesebb gyerek az osztályban, majd gyorsan javított az egyik legértelmesebbre, mert rájött, hogy más szülők is hallják, de hát ami kint van az kint van :-)), és hogy órán száz százalékosan teljesít, okos, feladattudatos, gyors, figyel, vág az esze meg minden. Itt már olvadoztam, majd jött a DE :-) DE, amikor kicsöngetnek :-)))))) akkor elkezd körülötte pezsegni a levegő - itt már röhögtem :-) és hogy eléggé meg nem lepően maga köré gyűjtötte azt a 3-4 gazfickót, akik hasonló kaliberek, mint ő vagy fizikailag, vagy agyilag, és bandáznak masszívan. Én meg ettől nem dőlök a kardomba, sőt, valószínűleg többet problémáznék azon, ha a gyerek tele lenne pirosponttal, és egész nap magányosan ülne a sarokban. Nyilván a tanárnéninek bólogattam, mint a gipszkecske, amikor azt vázolta, hogy hát ezek a fiúk, és hogy hát lövöldöznek az ujjukkal, meg botokkal kardoznak, és ingattam a fejemet, hogy majd akkor beszélgetni fogok erről a fiammal, közben meg azt gondoltam, hogy tessék sót nyalni, mert szerintem meg ez a normális, hogy miután négy órát nyugodtan és figyelmesen végigült, ezek után igenis ordít és rohan és mászik és kardozik, tessék érte megkövezni. Nyilván a gyereknek se ezt mondom, hanem próbálom neki elmagyarázni, hogy tartsa be a szabályokat, akkor is, ha értelmetlennek találja őket,mert ez az iskola egyik lényege sajnos, és hogy nyilván úgy is lehet jót játszani, ha közben azért szót fogad, dolgozunk az ügyön. :-)))

Ami rossz még, és ezt a gyerek mondta, amikor arra kértem, hogy hasonlítsa már össze az óvodát meg az iskolát, melyik miben jobb vagy rosszabb, és azt mondta, hogy Anya, nagyjából minden jobb a suliban, sokkal érdekesebb minden, az órák tök jók, a haverok is jobbak, lehet sakkozni tanulni, szóval minden oké, az az egy rosszabb, hogy itt a nagyok szívatják a kicsiket. És tényleg, és amúgy ez tök szomorú, hogy amíg az óvodában, ahová járt magyar, cigány, szemüveges, kövér, sovány, sni-s meg mindenféle gyerek, soha semmilyen konfliktus nem volt, valahogy az óvónők csírájában elfojtottak minden ilyesmit, nem volt csúfolódás meg kiközösítés, addig itt dzsungeltörvények uralkodnak, és a kicsiknek könyörtelenül nekimennek. És az én gyerekem még egy nagy, fejlett, vagány és nagypofájú gyerek, mit csinálnak egy félős kicsivel, nem tudom....már az első héten volt, hogy mesélte a gyerek, hogy délután lógott a mászókán, és odajött hozzá két nagyobb, és csak úgy köszönésképp megkérdezték tőle, hogy tudja-e hogy buzi. Aztán jött a csúfolás, amit egyébként tök jól megoldott a gyerekem, büszke vagyok rá. Elképesztő amúgy, milyen kegyetlenek a gyerekek, hogy aki csak egy hajszállal is eltér az általuk felállított normáktól, annak azonnal nekimennek. Pömpöllér ugye nem egy sovány gyerek, szerintem nem is dagadt, hanem csak nagydarab és masszív, de ez már a suliban elég volt ahhoz, hogy bekóstolják, egyik nap mesélte, hogy egy másodikos elkezdte az udvaron Barnabás helyett Barnadisznónak hívni....ááááááá. Megbeszéltük, hogy hagyja a fenébe, ennek az a célja, hogy felhúzza magát, ha lezserül kezeli, vagy visszaböfög valami hányaveti dolgot, le fog róla szállni. Oké. Másnap jön a gyerek: Anya, be kell vallanom valamit. No, mondom, micsodát? Hát, anya, verekedtem, nem baj? Hűű, mi történt? Hát, odajött az a másodikos, aki tegnap is csúfolt, és azt mondta, hogy mi van, barnadisznó, ki mersz állni velem? És, mondom, mit csináltál? Áá, semmit, simán kirúgtam a lábát, aztán hátracsavartam a kezét és ráültem. Pffff :-))))))) és mit mondott erre ő? Hát semmit, csak hogy jól van na, hagyjál már. :-))) és azóta nem csúfolja, sőt kiderült, hogy együtt járnak judóra, és miután ott is legyőzte a kisköcsögöt, már van respektje. Ezekután én - lehet, hogy helytelenül - de azt mondtam a gyereknek, hogy jól tette, hogy megvédte magát, és ezentúl is védje meg magát ha bántják vagy csúfolják, és engem az se fog érdekelni, ha igazgatói intőt kap érte, alá fogom írni és kész. De elég elkeserítőnek találom, hogy ilyen harcok árán ilyen leckéket tanuljon, és amennyire látom, ez nem csak a mi iskolánkra jellemző, hanem nagyjából mindegyikre, ugye az udvaron már nem tudnak annyira figyelni rájuk, mint az óvodában, és jön a legyekura-feeling, faja.

Arról nem is beszélve, hogy hogy átverte egy ötödikes, rendelt valami újságot, amit a suliban terjesztenek, és amihez járt valami műanyag basz, aminek ő nagyon örült. Volna. Jön haza délután, látom, megvan az újság, a műanyag basz meg sehol, mondom, hol van az izémizé, elveszett? Hát nem, elcserélte. Mire? Hát egy nagyfiúval, akinek ugyanolyanja volt. Mivan?? Kiderült, hogy az történt, hogy az udvaron játszott nagy boldogan a kis pörgettyűvel vagy mivel, amikor odament hozzá egy ötödikes kis rohadék, és megdumálta hogy cserélje el vele a biszbaszát, mert neki pont ugyanolyan van. De mondom, édes gyerekem, egy picit sem gondolkodtál, hogy miért akarja veled elcserélni, ha az övé pont ugyanolyan? Hát nem. És persze miután elcserélték, kiderült, hogy a nagyfiúé el van törve és nem működik. Ááááá. Bennem ilyenkor simán felébred az anyatigris, és legszívesebben bementem volna, megkeresem a kis köcsögöt, és megmutatom neki, hogy hova dugja a pörgettyűjét, ahova nem süt be a nap, de hát aztán pedagógiai célzattal lenyeltem a dühömet, és végül is jól jöttünk ki a sztoriból, mert megbeszéltem a gyerekkel, hogy egy filléres pörgettyű áráért két nagyon jó kis tanulságra tett szert, ami sokkal többet ér. Először is, hogy mindig, mindig, mindig hallgasson a józan eszére, okos gyerek, tudja is magáról, ne hagyja, hogy azért mert egy Felső Tagozatos Félisten leereszkedik hozzá, bármilyen hülyeségbe beleugrasztható legyen. Másrészt meg emlékezzen rá mondjuk jövőre meg azután, amikor már nagypofájú flegma második meg harmadikos lesz, és lát egy kis elsőst csellengeni az udvaron, hogy ne szívassa meg, mert emlékezzen rá, hogy milyen borzasztó érzés volt neki, és hogy az ellenkezője, mert olyan is volt azért, hogy egy felsős leállt velük kosarazni vagy focizni, az meg mennyire jó érzés volt.

Szóval nem fenékig tejfel az iskola, elképesztő mennyivel bonyolultabb mint az ovi, oda már tiszta felüdülés bejárni, majd még azt is leírom, de ezt most már elmentem, este folyt köv, addig meg megmutatom, hogy jár a gyerekem suliba, és mielőtt bárki felhördülne, ez legális és szabályos és imádja :-)

Tök jól esik, hogy érdeklődtök, köszönjük szépen, mindenki prímán, Pömpöllér büszke elsős, a kicsik meg oviban, viszont már ettől a két iskolás, hatkorkelős-izgulós naptól úgy kipurcant a nyáron rettentően eltunyult családunk, hogy lézengünk, és ma pl. ebéd után kompletten bealudtunk mindahányan, de nem gyengén, annyira kellett röhögnöm, szóval írok, mert még visszamentünk a balatonra meg hát ez az iskolakezdés....:-)) de most mennem kell elájulni, holnapra lementem a képeket! :-)

Persze, hogy a kicsi, annyit röhögünk rajta, hogy elképesztő, igazi büdös gazember, mindig huncut a szeme, mindig valami zsiványságon töri a fejét, és a legnagyobb szidásokat is gyakran elröhögjük, mert hát most mit mondjak egy olyan gyerekre, aki egyszer csak elémpattan egy szál kukiban, fején egy Polifoam márkájú fejpánttal,kezében tollasütővel, mint egy John McEnroe-paródia, és törzsi táncot lejt? :-)

és keresztrejtvényt fejt tudományosan?MInden kockába belerajzolt valamit egyébként, tök vicces volt :-)

és kifogja saját magát :-)

és úgy alapból is egy agyroggyant? :-D

A dumája meg egyszerűen elképesztő, konkrétan elérte azt, amit egy komplett képviselő-testületnek nem sikerült évek alatt: úgy leugatta az apját,hogy az nem tudott mit mondani, történt ugyanis, hogy este bográcsoztunk, elég későn lett kész, már fáradt volt, evett 3 kanálnyit a kajából, majd közölte, hogy köszöni, nem kér többet, és elindult kifelé, mire az apja vicceskedve utánaszólt, hogy mi van, nem finom? Mire megállt, három másodpercig csak állt nekünk háttal, mint a Piedone-filmekben, mielőtt kitör a bunyó, majd megfordult, és leírhatatlan hangnemben, erőteljesen gesztikulálva határozottan közölte: NEM AZT MONDTAM, HOGY NEM FINOM, HANEM HOGY NEM KÉREK TÖBBET!! és megfordult és kiment, és mi hirtelen azt sem tudtuk, sírjunk, vagy röhögjünk, mert úgy a mondat végére simán odahallottuk még, hogy nem kérek többet, köcsög, érted bzmeg? Csak még nincs meg hozzá a szókincse. és hát erre amúgy mi az istent mondhattunk volna? :-)))))))

Nekem is simán odavetette a múltkor, amikor apától kérdezett valamit, és én válaszoltam, hogy NEM TÉGED KÉRDEZTELEK. AZT MONDTAM, APA. TALÁN TE VAGY APA??? és ilyenkor az ember elkezd filózni, hogy most röhögjek, vagy megüssem, vagy mit, mert elképesztő, hogy kis, hároméves csíra, és ilyen stílusa van. :-)))

ja és azzal még nem is büszkültem, hogy még június elején pntosan kettő nap alatt megtanult két keréken biciklizni, és már vérprofin nyomja, hegynek fel, le, kanyarban, minden, elképesztő a csávó. :-)

Szegény kislibára júniusban nagyon rájárt a rúd. A szülinapja után két héttel egy délelőtt felküldtem a csemetéket a szobába rendet rakni, beágyazni. Rendrakás és beágyazás helyett természetesen elkezdtek baromkodni, és az én drága lányom a másfél méter magas ágyán állva elkezdte a takarójával csapkodni a földön álló bátyuskáját, aki a maga szelíd buldózer módján reagált is rá, szándéka szerint a takarót akarta kirántani Lujzi kezéből, és ez sikerült is, csakhogy Lujzival együtt, másszóval a csaj rettentő csúnyán pofára esett az ágyáról - le a földre, ami tele volt szétdobált fakockákkal - amit el kellett volna pakolniuk ugyebár. Én a visításra rohantam fel, az volt kb. 1 perc, na addigra olyan volt a szoba, mint egy rossz horrorfilm-forgatás helyszíne, a lányból orrán-száján ömlött a vér, és nagyjából egyforma hangosan ordítottak a bátyjával, aki persze iszonyúan megijedt, hogy mit is csinált. Oké. Bazmeg. Letöröl, lemos, megnyugtat, kimos, felmos, megnyugtat, ezzel telt a szombat délután. Leánynak olyan lett a szája, hogy Geronazzo Mária sírva könyörgött volna a receptért, de egész hamar lecsillapodott, és kb egy óra múlva kiment az utcára egy kis óvatos biciklizésre a vadonatúj, szülinapjára kapott brutális rózsaszín, kiskosaras, felmasnizott, csilli-villi biciklijével, majd bejött vizet inni, és mire kiment, nem volt meg a bringa, és ezúton is kívánom a tolvajnak, hogy rohadjon meg, mert gyerektől lopni az egyik legnagyobb köcsögség, ami létezhet. Másnap reggelre a csaj fél feje úgy bedagadt, mint egy génkezelt krumpli, és se enni, se inni nem nagyon bírt, úgyhogy az ügyeleten nyitottunk, ahol megmutatták, hogy a szájában belül lett egy nagy, kétcentis seb, és lecsesztek, hogy miért nem vittem be azonnal, mert akkor kitisztították és összevarrták volna a sebet. Miért, mondom, most akkor mit fognak vele csinálni? Kitisztítjuk és összevarrjuk - szólt a fensőbbséges válasz, nekem meg nyílt a zsebemben a baseball-ütő, mert ráadásul végig úgy beszéltek velem a gyerekről, mintha ott se lenne, márpedig nem kisbaba, hanem ötéves okos nagylány, és felfogja, hogy ha a doktor bácsi azt mondja, hogy akkor menjenek el a röntgenbe és utána összevarrom, és lezöldül ott a helyszínen, és én erőltetett nyájassággal odagügyögöm a doktor bácsinak, akinek egyébként legszívesebb egy esernyőt nyitnék ki a seggében, hogy doktor báácsiii, lenne kedves megmondani a kislányomnak, hogy nem fog fájniii? Akkor értetlenkedve néz rám, még mindig rám, nem a gyerekre, minek is az, és közli, hogy persze hogy nem, nem voltam még fogorvosnál? Majd nem szólnak, hogy az összevarráson nem lehetek ott, mert az a műtőben lesz, így nem tudom rá felkészíteni a gyereket, és amikor mondom, hogy adjanak már öt percet, hogy megbeszéljem vele, hogy ő hol lesz és én hol leszek, és mijafasz fog történni, akkor nincsidőanyuka címszóval kitépik a kezemből a sikoltozó gyereket és becipelik a műtőbe - ahonnan, igaz, öt perc múlva jön ki vigyorogva és csorgó nyállal, meg két öltéssel a szájában, amit mindenkinek büszkén mutogatott napokig, de akkor is. Grrr.

Itt aztán volt egy kis szünet a rossz szériában, lementünk a Balatonra, tök jó volt (ld lent), majd utolsó este búcsúképpen az egész napos fürdés után nagy szalonnasütést-görögdinnyeevést-tűzgyújtást celebráltunk, éjfél után még fent voltak a csemeték, és már iszonyú álmosak voltak és mi is, úgyhogy fél egykor azonmód koszosan, füstösen, hóttfáradtan bedőltek az ágyukba fürdés, minden nélkül. A fürdés még nem lett volna baj, hogy kimaradt, de kimaradt a fürdés utáni kullancs-kereső kis társasjáték is, és Murphy is rohadjon meg, mert melyik nap megy bele a gyerekbe egy istenverte Lyme-kóros kullancs? Természetesen aznap, amikor nem kurkászom át őket, mint egy idióta makákó. Ez volt pénteken, másnap a kullancs már nem volt meg, csak egy nagy, ronda csípés a karján, azt hittem, pókcsípés. bár furcsa volt, hogy nem viszketett meg semmi. Vasárnapra a csípés felvette a tankönyvileg előírt gyűrű-formát, még jó, hogy a barátnőm kiszúrta, és mondta, hogy tebazmeg, ez nem Lyme-kór??? És de, de semmi dráma, mivel ilyen korán észrevettük, nyertünk 20 nap brutális antibiotikumozást, meg a végén egy vérvételt, de ezzel elvileg, és nagyon remélem gyakorlatilag is eltakarodik a kór a gyerekből, mert már rohadtul unom, hogy Lujzi soha nem áll meg vmi szimpla kis betegségnél, mint mondjuk nátha vagy mittomén, nem, neki staphylococcus aureusa van és pneumokeléje, összevarrt szája és Lyme-kórja, ja és akkor még nem is említettem, hogy az első hét antibiotikum után családilag bekaptunk egy jó kis hányós-fosós vírust, ami a fiúkat elég hamar elhagyta, de szegény Lujzi antibiotikumtól elgyötört bélflórája tökre szétment, pedig kap mellé probiotikumot meg prebiotikumot, még jó, hogy nincs kontrabiotikum vagy szubbiotikum, mert akkor azt is vehetnék a patikában. :-D

És az egészben a legviccesebb, hogy most visszaolvastam, amit leírtam, és nagyon durva, pedig élőben nem volt az, mert a lány olyan kistündér, hogy minden ilyen szar közepette is derűs meg cuki, meg liba, és irtó nehéz mellette rosszkedvűnek lenni tíz percnél tovább, meg hát elképesztően gyönyörű is, most tudom, hogy elfogult vagyok, de akkor is :-)

Be is pasizott a Balcsin :-)

és ugyanolyan derűs kis tündérlány, mint volt, továbbra is a bogarak és a lepkék nagy barátja, gyönyörűeket rajzol, és spiccben hajtja magát a hintán, és le tudja írni, hogy apa, és elképesztően szőke :-) ld: Anyaaa, hol vannak az aszfaltkrétááák? Ott vannak cicám, tedd be légyszi a dobozba!  mondom, és akkor cuki hangon megkérdezi: Mit? és akkor sírunk :-))) és amikor az apja kijelenti, hogy jól sikerült a kovászos uborka idén, jó hersegős, akkor felkapja a fejét: HERCEGNŐŐŐS? és sírunk. Szeretjük nagyon, elvarázsoltan édes kiscsaj, az apja már a kisujja köré van csavarva abszolút, akármit is csinál a hölgy, egy kis cicanézés apára, egy kis alsóajak-remegtetés és bújás, és hát az embernek vége. MInden reggeli munkábamenős rítusuk, hogy amikor apa kijön a fürdőből after-shave felhőbe burkolódzva, akkor Lujzi odacsilingeli neki, hogy Szia, Illatos Felhőcske!!! mire az apja vissza kell hogy feleljen, hogy Szia, Csillámporka királylány, és aki ismeri az én százkilós, mufurc, morgós-cinikus uramat, nyugodtan röhögjön. :-D

Itt vagyunk, élünk, virulunk, utáljuk ezt a gusztustalan nyár nevű valamit, amit egész évben vártunk, hogy na majd nyáron, hű, na majd akkor de jó lesz, ehhez képest az elmúlt hónapban kétszer bírtam találkozni a tőlünk kb 50 méterre lakó barátnőmmel, és óriási kerti bulik helyett meleg zokniban társasozunk/tévézünk, illetve opcionálisan ők rosszalkodnak, én meg ordibálok :-D

Azért azt a másfél hét rekkenő kánikulát szerencsére a nyaralóban töltöttük, kijelenthetem, hogy igenis van fény az alagút végén, így a 3, 5 és 7 éves gyerekekkel már kifejezetten kellemes és tárátátááámm: pihentető volt a nyaralás, ezt se hittem volna soha, hogy ez elérkezik, de iszonyú jó volt, napközben strandoltunk, Pömpöllér ugye a szokásos fóka-üzemmódban gyakorlatilag ki sem jött a vízből, max enni,

Lujzi hozta a szokásos tündérformát (róla mindjárt írok egy külön bejegyzést, megérdemli :-), és végrevégre a kiscsíra is búvár-üzemmódra váltott, elcsórta a bátyja búvárszemüvegét, és rém viccesen karúszóval búvárkodott, ami gyakorlatilag úgy nézett ki, hogy a segge látszott ki a vízból, meg a két karúszó, mi meg egymást váltottuk a vízben, mivel a kijövés puszta gondolatától is heveny tiltakozógörcsöt kapott :-). Amúgy továbbra sem adta fel, hogy hivatalosan is ő legyen a Strand Bohóca, és mint mindig, most is lett nézőközönsége :-)

Képeinken a győzedelmes búvár, lent meg az alternatív matracfújási módszereket oktató tanfolyam első óráját láthatjuk :-)

Szóval napközben strand, este hazafelé rituális fagyizás, este meg rákattantak a kölkök a tábortűzre, úgyhogy majd minden este tüzet raktunk, és sütöttünk rajta valamit, szalonnát, kolbászt, almát, krumplit, imádták a gyerekek, és tök nyugi volt, nyilván a hisztimanók nem költöztek el, de hát bakker mérföldekkel jobb, mint volt tavaly, lejöttek a a barátaink is a hétvégére számos kiskorú társaságában, és nagyon, de nagyon jól éreztük magunkat, és amúgy meg kettő érdemérmet is érdemelnék, egy konyhatündéreset,, tekintve, hogy kettő kiló lisztből csináltam nokedlit a paprikáscsirkéhez a társaságnak, másrészt meg vitézségit, mert bevállaltam, hogy a barátnőm nemszomjas férje karikás ostorral lecsattintsa a fejem tetejére rakott műanyag poharat :-)

Aztán volt még házilag készített turnballozás, ami egy tök nagy találmány, pont azt az idegesítő rész tűnik el a gyerekekkel való tollasozás/teniszezés akármiből, amikor 22 másodpercenként kell keresgélni azt a rohadt labdát, na itt ez most ide van rögzítve, és forog, és irtó jókat lehet vele játszani :-)

Amikor megkérdeztem a kölyköket hazafelé az autóban, hogy mi volt a legjobb élményük a nyaraláson (jelzem idén kimaradt az autóban hisztizés is, jessz :-), Gergő a búvárkodást mondta, Pömpöllér a barátaival a vízicsúszdázást, Lujzika meg lelkesen azt ordibálta, hogy a Zumbaaaa! Ő lett ugyanis az esténkénti ingyenes strand-zumba foglalkozások leglelkesebb rajongója, a lépések egytizedét bírta csak követni, de imádta, és a kezdeti szepegés meg szégyenlősködést mintegy hat perc alatt legyőzve a legelső sor legközepén riszálta a csíkos fürdőruhás seggét, imádom :-), de végül megegyeztek abban, hogy a legeslegeslegeslegjobb az volt, amikor egy kánikulai napon délután irgalmatlan nagy zuhé lett a strandon, effektíve szarrá áztunk, az az igazi függöny-zivatar volt, mindenünkből csöpögött a víz, a kölykök sikongatva ugráltak a meleg pocsolyákban, mi a bejárat alatt röhögtünk, és amikor elment a vihar, visszamentünk a totál kiürült strandra, és csak a miénk volt a (jelzem tök meleg) Balaton!

majd még teszek fel képeket, mert volt még itt sok minden, Gergő élet-halál küzdelmet vívott egy hattyúval, verbálisan begyalázta az ő édesapját, Lujzi lightosan bepasizott, Pömpöllér meg fogdosta a siklókat, de most megírom a Lujzis bejegyzést :-)

Hű, annyi mindenről kéne írnom, hogy ihaj, és ma este már meg is fogom, esküszöm, mert rengeteg minden történt velünk, Lujzi ötéves lett és kapott rózsaszín biciklit, amit tegnap el is loptak, Gergő megtanult két keréken biciklizni, voltunk a Balatonon, kórházban, ahol összevarrták Lujzi száját, és még ezer minden, stíy tuned, már napok óta akarok ideülni blogolni, és most aztán már tényleg fogok is ! :-D

Csak mert ugye említettem, hogy legkisebbik gyermekem egy büdös zsivány angyalarcú gengszter :-)))))))

Visszaszámlálás van már, még két nap, és vége a szabadon szárnyaló felhőtlen életemnek, amikor barátnőkkel kávéztam, gyöngyöt fűztem, boltokban sétálgattam, ügyintéztem, és befejeztem a mondataimat,:-) pénteken ugyanis véget ér számunkra az óvoda, Pömpöllérnek végleg ugyebár, a kicsiknek meg szeptemberig, reméljük a Balaton vize gyorsan melegszik :-), addig meg csak kibírjuk valahogyan, hálistennek sok a barátunk, ugyanis a hétévesnek sajnos ingerszegény már az otthona és a testvérei, neki bolha van a seggében, vagy menni akar folyton valahova, ennél aludni, annál aludni, meg ezt hívjuk meg azt, meg ide menjünk meg oda, és amíg a kicsik vígan ellennének velem a kertben, addig őfelségének ez már karcsú, és ha nincs semmi extra program, a) unatkozva ténfereg, b) a tesóit baszogatja. :-)

Hivatalosan is felvették a suliba, papírt is kaptunk, és elmentem élete első iskolás szülői értekezletére, tök fura volt, hogy Rostás Barnabás 1.A :-)))))))))) meg tanszerlista, meg tankönyvvásár, meg ilyenek, iskolás a gyerekem, pfffffffff :-) A szülők meg olyanokat bírtak kérdezni a végén, hogy fontam a szemöldököm, banyek, mit érdemel az a szülő, aki három óra egyhelyben ülés után este fél nyolckor meg bír kérdezni egy olyat, hogy mit kell majd ráírni a gyerek füzetéreee??? A NEVÉT BAZMEG, A NEVÉT. :-D

Lujzi továbbra is tündér, annyira kell figyelnem, mert őt annyira könnyű szeretni, szemben a kiscsírával, aki eléggé megnehezíti a dolgunkat, és tökre félek, hogy kiskedvenc lesz a lány, és a fiúknak meg ez rossz lesz, de hát banyek, mit csináljak, ha egyszerűen nem rosszalkodik??? Alapvetően egy bogárka, rajzol meg fest, meg szép, meg kuncogós, elzümmög a saját kis világában a babáival meg a pillangóival, bújik, mint egy cica, boldog, kedves, ő az, aki magától beágyazza az ágyát reggel, aki első szóra megcsinálja, amit kérek, aki összehajtogatja a ruháit, szóval annyira könnyű vele, a fiúkkal meg néha annyira nehéz, főleg a kis pukkanccsal, aki egyszer tényleg öngyulladásban fog meghalni, annyira be tudja magát mérgelni mindenen, hogy toporzékol és rázza az öklét, mint egy törpesámán, és ordít, és verekszik, és hajigál, és olyanokkal fenyegetőzik, hogy letépi a fejem, és nem lesz a barátom, és világgá megy, és vááááááá, és megy ez a cirkusz mindenen, elképesztően önsorsrontó a gyerek, ha kap egy csokit, AZONNAL hisztizni kezd, hogy még egyet kér, ha elmegyünk valahová, már az odafelé vezető úton azon nyafog, hogy de miért nem maradunk ott sokkal tovább, ha bármelyik tesójának megdicsérem mondjuk a rajzát, azonnal toporzékolni kezd, hogy az ő rajzát nem dicsérem meg?? Nem?? Az övét nem??? Miért nem?? Az az aprócska tény, hogy ehhez rajzolni is kéne, nem zavarja, engem kicsit. :-D

Lujziról megint külön szóltak az óvónők, hogy feltétlenül valami művészeti sulit keressünk majd neki, mert messze a korosztálya fölött rajzol, színezni meg úgy színez, ahogy mondjuk én színeznék, ha nem utálnék színezni :-D, és valami elképesztő kreatív, a múltkor egy egész napig gyártott egy 2x2 centis lapokból álló könyvecskét, volt vagy húsz oldala, és 2x2 centire rá bírt rajzolni 3 pónit meg egy koronás szivárványt bakker, meg sellőket és virágokat és mittomén, és itthon összeragasztottuk, és az az ő kiskönyve, és képes el is mesélni belőle komplett sztorikat, pedig totál random ragasztottuk össze a rajzokat, meg pl. tök jól kivágott egy vízitündért a kis körömollómmal (húsz perc néma csend, asztal alatt fehér papírkupac, imádom :-), és minden rajza kanyarog és kunkorog és mosolyog és színes és ötletes :-)

Ez itt pl a félkész Csipkerózsika rajza, ahol a népiesen öltözött királyfi, akinek férfiasan meredező haja a feje fölött tíz centivel is megtartja a koronáját éppen legényesen int a fetrengő, ámde magát kuncogással eláruló bigének, hogy nosza, pattanjon már fel, háta mögött pedig maga a művésznő figyel derűs mosollyal :-) Érdemes megnézni Cs. Rózsika szoknyáját, csont profi. :-)

És továbbra is szőke, a hónap beszólása a cipős volt, amikor vettem neki 4 pár nyári szandált/cipőt, amiknek nagyon örült, sorban végigpróbálta mindet, húsz percig töprengett gondterhelten, hogy jajistenem, melyiket vegye fel másnap, majd odajött hozzám az egyikben, és üdvözült mosollyal az arcán ezt bírta mondani:

Anya, ez a szandál a kedvencem, mert ez nem szorít, mondjuk a többi se!

Apa itt ment ki cigizni, én meg fulladoztam a röhögéstől, édes kis szőkém, remélem, kíméletesek lesznek vele a pasik :-)

Mindjárt írok mindenfélét, de előtte még a segítségeteket szeretném kérni egy internetes szavazásban, ahol Pömpöllér leendő suliját kéne segíteni abban, hogy a nyáron a Dulux segítségével mindenféle szuper színre kifessük kívül-belül. Egy emailcímről napi egy szavazatot lehet leadni június 5-ig, légyszi, akinek nem ellenkezik a hitével, toljon ránk egy pár szavazatot, tök jó lenne nyerni, jelenleg másodikak vagyunk, ami amúgy tök elképesztő, egy ilyen kicsi település kicsi iskolájától, nyerni meg még elképesztőbb lenne!

Itt a link, az első szavazáshoz be kell regisztrálni, a rendszer küld egy aktiváló emailt, abban rá kell kattintani a linkre, és szavazni a budakalászi suli Köszönjük Hapci Benő fantázianevű pályázatára, és ha miénk lesz a legtöbb szavazat, kapunk egy mázsa festéket meg mindenféle kelléket, és kiszínezzük a sulit!

letscolour.hu/palyazatok/82

Köszönöm szépen, ha segítetek! :-)

A címben említett ló a gyerekem, aki félelmetes hirtelenséggel hétéves lett, a szülinapján elballagott az óvodából, kiesett két foga, 131 centi és 35 kiló, én meg csak lesek, mint hal a szatyorban. Ez a kedvenc ballagási képem róla, talán mert a komoly nézés miatt - számomra legalábbis - felsejlik, hogy milyen lesz kamaszkorában, és hát, mitagadás, nekem nagyon tetszik, arról nem beszélve, hogy elképesztően hasonlít az apjára, ezzel a nézéssel meg minden, döbbenetes :-)

Amúgy meg azért voltam csöndben az elmúlt időszakban, mert itt Csobánkán epidémia pusztít, és mi is belekerültünk, valami elképesztő mutáns szörnyvírus, ami negyvenfokos lázakat meg hetekig tartó hasmenéses hányásokat okoz, és úgy nagyjából minden ismerősünk megkapta ilyen vagy olyan formában, persze mi is, és mivel sokan vagyunk, kedélyesen elpingpongoztunk vele vagy három hétig, én a végén már a falat kapartam, hogy nem hiszem el, hogy ennek soha az életben nem lesz vége. Kezdtük ugyanis Lujzival, aki bár gyenge láncszemnek tűnik, talán a legjobban jött ki az egészből, lázas lett egy napig, aztán 3-4 nap hőemelkedés, majd semmi. Ekkor pattant át a cucc Gergőre, aki viszont már majdnem egy hétig küzdött a 39 fokokkal, már ki is váltottam neki az antibiotikumot, de aztán hirtelen jobban lett, jött Pömpöllér, aki egy nap 40 fokkal úgy tűnt, hogy letudta, ám ezalatt az egy nap alatt sikeresen átpasszolta az apjának, aki 5 napig agonizált, de szó szerint, lenyomhatatlan láz és rossz közérzet, és hát a beteg pasikról kisebb esszét tudnék írni, de akinek volt már tapasztalata ilyennel, biztosan megérti, hogy a negyedik nap estéjén miért javasoltam diszkréten az eutanáziát :-D. Na, ő is meggyógyult, kezdtem örülni, amikor aztán mindenki belázasodott (rajtam kívül természetesen, én nem engedhetek meg magamnak ilyesmi luxust, kit basztatna akkor az egész címeres kompánia, na mindegy :-), és megjött kedves barátunk is, a hígfosás, én meg az ereimet harapdáltam felfelé, ráadásul Pömpöllér kezdett nagyon ótvarul lenni, a ballagás előestéjén 39,9 volt a láza, félrebeszélt, és effektíve zöld volt, lázcsillapítottuk, én kicsit pityeregtem, hogy bakker, milyen elcseszett szülinapja lesz szegénynek, és nem lesz ott a saját ballagásán, majd lefeküdt aludni, reggel meg felkelt láztalanul, vidoran, lelőhetetlenül pattogva, és azóta sincs semmi baja, koppkopp persze meg minden, a ballagós képeken látszik, hogy még nagyon sápadt, de ennyi, legalábbis remélhetőleg. :-)

A ballagás maga tök jó volt, újfent megállapítottam, hogy a gyerekem egy ló, főleg a hat-hét éves lányokhoz képest :-)

Természetesen a csajával volt párban, vele is táncolt, persze a macsókézikönyv szerint előírt blazírt pofával, nehogy már ő lelkesedjen bármiért, ami csajokkal kapcsolatos :-), de azért én ismerem, és örült meg zavarban volt :-)

 Meghatódtam volna egyébként, de mivel Gergő is ott volt, erre semmi esélyem nem volt, komolyan, még soha ennyire nem fontolgattam a zsebszívlapát bevetését, mint akkor, minden tőle telhetőt megtett azért, hogy csak rá figyeljek, piszkált, bökdösött, rugdosott, fetrengett, kiment, bejött, persze ehhez mindenkin keresztültúrta magát, székeket lökdösött, szóval olyan igazi kis törperücsök módjára viselkedett :-))))

Azért kicsit meghatódtam így is :-)

A másik szép pillanat meg az volt, a mikor előadták a kis mesedarabjukat, és a gyerek kezében ottmaradt egy mikrofon, miközben már nem volt több szövege, és miközben a mesélő kislány mondta tovább a mesét, a hülyegyerek elkezdett vele szórakozni, amit amúgy tökéletesen megértek, mert egy hétéves hangmérnök-palánta számára kevés izgalmasabb dolog van egy bekapcsolt mikrofonnál, viszont a fél közönség azon röhögött, ahogy a gyerekem önfeledten fújogatta a mikrofont, mert milyen vicces hangja van :-)))))

Aztán vége lett, megkapta a kis tarisznyáját, amiből persze azonnal kizabálta a pogácsát :-D és hazajöttünk szülinapozni, kapott vulkántortát, meg egy csomó szívevágya legót, pl Darth Vader űrhajóját meg mindent, annyira boldog volt, este a nyakamba borulva közölte, hogy ez volt élete legjobb napja :-D

Nagyon-nagyon imádom, okos és  ügyes és vagány és minden, és hát basszus hét, azaz 7 éves, elképesztő ez nekem. Szülinapja reggelén ki bírta jelenteni olyan gondterhelt hangon, mint egy 120 éves apacs törzsfőnök, hogy: Anya, én már HÉT évet megéltem, de ilyet még sosem láttam!

Mi meg estünk egymásnak a röhögéstől, de megértőek voltunk a házi matuzsálemünkkel :-D

na ennyi, még van mit bepótolnom, főleg Lujziról, meg az új kis barátjáról, Herzsonkáról, a kis zöld kukacról, aki egy befőttesüvegben lakik már három napja, és még mindig él :-))))

Annyira jellemző az én gyerekemre, hogy amikor azt olvassa egy tájékoztató táblán, hogy a holló milyen intelligens madárfajta, mert pl. ha az ülőrúdjáról madzagon lelógatnak egy darab húst, akkor tízből kilenc holló öt percen belül megoldja, hogy a csőrével fel-felhúzva, meg a lábával rálépve megszerezze a kaját, akkor a gyerek kapásból rámnéz, és azt mondja:

És mit csinál a tizedik???

és tényleg tudni szeretné bakker, imádom. :-D

Nemsokára olyat fogok látni, amit már 8 hónapja nem láttam: a szennyeskosaram alját :-D

Éljen a jó idő, kertet rendezünk és virágot ültetünk orrvérzésig, pluszban Gergő csont beteg, a medvepark óta lázas, a doki sem tudta eldönteni, hogy most ez valami extra vírus, vagy valami más, úgyhogy kiváltottunk egy antibiotikumot, és holnap meglátjuk, a gyerek mindenesetre túl csöndes, túl sokat alszik, és hát persze, mint minden beteg pasi, extragigameganyűgös, és még a szar is szar neki, úgyhogy most már gyógyuljon meg, de tényleg.

Az előbb megnéztem, hogy milyen keresőkifejezésekkel találnak rá a blogomra az emberek, és tíz perce itt röhögök, de meg is nyugodtam, mert az hagyján, hogy aki azt ütötte be a gugliba, hogy apa+iszik+anya+kurva, meg lekúrta+a+haverja+anyját, az is itt kötött ki, meg az is, aki arra keresett rá, hogy pucér fiúk+legó, nem merek belegondolni amúgy, hogy ezt mégis milyen céllal vagy formában óhajtotta megtalálni, de az már szerintem teljesen zsír, hogy az is idetalált, aki arra keresett rá, hogy a pokol feneke, de az is, aki arra, hogy Isten. :-D

Olyan sokoldalú vagyok, hogy az már-már gömb. :-D

Amúgy meg azon gondolkodom, hogy ki az, aki beírja a google-ba, hogy Isten? És miért?

Tök jó a medvepark! Most voltunk először, de törzsvendégek leszünk, az összes kölök imádta, mi is, és nagyon jól éreztük magunkat, nekem sokkal jobban tetszik, mint az állatkert, ahol én mindig szarul érzem magam a sok, szűk helyre zárt állattól, akármilyen csicsa is a ketrec, na itt helyük az van a medvegyeknek nem is kevés, ha van kedvük méznyalással ütni el a rengeteg szabadidőt, odasétálnak a rácshoz, ahol aztán elképesztő öt centis közelségből lehet őket nézni, ha emberundoruk lenne netalántán, elmehetnek a susnyásba, ugyanez érvényes a farkasokra is, és ettől az egésznek jó hangulata lesz, levegős, nyugis, és nem zsúfolt, hiába volt tele a parkoló, tehát elvileg nagyon sokan voltunk, mégis elvesztek az emberek a nagy helyen. Arra is rájöttünk az egyik tábla olvastán, hogy a medvék minden valószínűséggel meg vannak győződve róla, hogy az emberek vannak az ő szórakoztatásukra, és azért sétálgat mindenféle színes emberke a rácsok mentén, hogy ők ne unatkozzanak, a táblára ugyanis ezt írták ki, és azt is, hogy amikor szünnap van, vagy valamilyen más okból nincs látogató, akkor a medvék unatkozva depiznek, ha meg tele van a park és nyüzsi van, akkor ők is felpörögnek, szaladgálnak, élvezik a zsezsgést :-))))

A kölkeim imádták a macikat, főleg a fiúk, ők munkamegosztásban tolták a mézet beléjük, a kicsi nyomott, a nagy betolta a fakanalat, a medve meg örült :-)

Lujzi is adott nekik pár adaggal, de aztán átsétáltunk az ormányos medvékhez, akik halál jó arcok, és ő ott leragadt

meg hát Lujzi az Lujzi, annak külön mikrovilága van, elmondása szerint a medveparkban a legjobb dolog az volt, amikor kergetett egy fehér pillangót a fűben, amikor elmentünk pisilni a bokorba, és ott zörgött valami, amiről kiderült, hogy egy egérke, ami elszaladt gyorsan, illetve a Kis Fekete Bogár barátja, aki a mellette levő hintára szállt le, onnan az ujjára, és egészen az autóig együtt sétáltak nagy boldogságban, aholis kisebb vita bontakozott ki az apja és közte, hogy hazajöhet-e velünk KFBogár, de végülis ez utóbbi elrepült. Ez annyira tipikus Lujzi, hogy ott van húsz darab ötszáz kilós medve, és ő meg a kis fekete bogárral meg a pillangóval barátkozik mélyenszántólag, imádom :-))))

Aztán néztünk farkasokat, meg gólyákat, meg ölyvet, meg egy akkora hollót, amitől én is majdnem verset írtam bakker, meg volt hintázás, vonatozás, a szezon első fagyija, hazafelé meg beájulás, ráadásul már kifelé menet szemtanúi lehettünk annak, ahogy két maci összebalhézott, és a vérlustán cammogva csámpázó óriásplüssök hirtelen elkezdtek morogni meg hörögni, és olyan gyorsan rohantak, hogy az uram elsüthette a székelyes poénját, miszerint a sör nem ital, a nő nem ember, a medve meg nem játék. :-D

Az van, hogy ma arra mentem be az óvodába, hogy három darab viháncoló kislány szaladgál a flegmafejű gyerekem után visongva, és amikor odamentem hozzájuk, azt hallottam, hogy az egyik nyuszifogú kiscsaj épp azt kéri tőle lelkesen, hogy _böfögje el az ábécét_ vazeg, amit a flegmafejű nagy kegyesen meg is tett, mire visítva kezdték el ölelgetni, miközben azt sikongatták, hogy IMÁDLAK BARNUS! IMÁDLAK BARNUS!, amit ő szerény, leereszkedő mosollyal tűrt, majd kegyesen odaintett nekem, hogy mehetünk haza.

Végem van. :-)

:-D

UPDATE: A Lujzi is el tudja böfögni az ábécét. Ááááááááá!

Tádámm, végre kiesett az Első Fog, gyerek tíz centivel a föld fölött közlekedik az örömtől, meg rém büszke magára, mert a papírkutya anyja nem merte kiráncigálni azt a hülye fogat, ami már három napja gyomorforgatóan lifegett ki a szájából, tegnap délutánra már át lehetett látni _alatta_ bakker, amikor bedöntötte vízszintesbe, és végül ő szedte ki saját magának, egy üres vitaminos dobozban tárolta, este akkurátusan a párnája helyének mértani középpontjára helyezte, és szorosan ráfeküdt, és éjszaka többször is csekkolta a fogtündért, és majdnem rajta is kapta bakker, de végül is csak fél háromkor jött át a kapott kis motorral hozzánk mutogatni :-D

Egészen nagyon durva, hogy a jelen pillanatban 3 db óvodás gyerekemből nem is olyan sokára kettő óvodás és egy iskolás lesz, nyilván ezerszer leírtam már ezt, de tényleg mikor lettek pihés fejű tejszagú babákból ekkorák?????

Az elmúlt két hét az iskola jegyében telt, a sulit magát már kiválasztottuk, teljesen jó, voltunk kettő darab foglalkozáson is, ahol a leendő tanítónénikkel ismerkedhettek a kölykök, volt angol meg torna meg bábozás meg kézműveskedés, gyerek teljesen szuperül viselkedett, aztán volt szülői leendő iskolás szülőknek, kedden meg nyílt nap. A vezérdilemmám a tanító nénikkel van, rohadtul nem tudok dönteni, és ez amúgy is olyan igazságtalan, ez az első iskolába menő gyerekem, honnan a jó véres töpörtyűből tudjam, hogy mire figyeljek, és mi lesz a jó, és mivel fogom megszívni, és hogy döntsem el kettő darab, életemben először látott középkorú nőből, akik közül egyébként egyik iránt sem éreztem azt a késztetést, hogy a nyakába ugorjak és öribarinőcik legyünk, hogy most melyik lenne a legjobb az én szívem sarjának, aki most készül erre az egészre, és fingja sincs neki se, hogy mi lesz???

Úgyhogy mostanában családilag telibeszarjuk a japán atomerőművet, Schmitt Pál helyesírását és a csobánkai közbeszerzést egyaránt, minden koncentrációnk ebbe az egy irányba megy, amelyet tömören így tudnék összefoglalni: Ildikó néni vagy Erzsike néni? Tanácsokat amúgy szívesen fogadnék olyanoktól, akik már rendelkeznek ilyen téren tapasztalatokkal, mert igazából mindegyikben van jó is, meg rossz is, hopp, arra gondoltam, megszavaztatom a kommentelni hajlandókat, anélkül, hogy elárulnám, mi mit döntöttünk (mert nagynehezen döntöttünk, de hát ez ugyebár semmit sem jelent), hogy szerintetek melyikük lenne való egy darab Pömpöllérnek, aki mint tudjuk, olyan okos, mint a nap, és ezt abszolút tudja is magáról, és ennek hangot is tud adni beugatásilag, aki viszont annyira nem nevezhető kitartónak, egy feladat általában addig érdekli, amíg rá nem jön a logikájára, a kivitelezést már leszarja, és hát hajlamos a lustaságra, illetve, ha unatkozik, abból mindig csak baj lesz.

Namármost, mivel folyékonyan tud olvasni, elég tájékozott, tud egy csomó angol mondókát meg dalt, százas számkörben összead-kivon, egész kevés hibaszázalékkal, csomó mindent tud az űrkutatásól meg a dínókról meg a geológiáról meg az állatokról meg mittoménmiről, biztos vagyok benne, hogy kihívás elé fogja állítani a tanárnénit, mert mindehhez ugye, mint tudjuk, szép nagy egója, rettenetes nagy öntudata, túlfejlett igazságérzete és időnként botrányosan flegma stílusa is van neki.....ha mindezt összeadom, elkeseredek, és esküszöm, én soha nem "fejlesztettem" ezt a gyereket, mint ahogyan egyik gyerekemet sem, ezek bakker fejlődnek maguktól, ha kérdeznek, legjobb tudásom szerint válaszolok, és kész, ez a gyerek ilyen.

Lujzit például egyáltalán nem fenyegeti ez a veszély, pedig neki is minden  kérdésére válaszolok, csak őt ezek egyáltalán nem érdeklik, leszarja a dínókat meg a tektonikus lemezmozgást, nem érdekli, hogy mennyi huszonhatból tizenhárom, és miből készült a járda, ő rajzol és fest és különbséget tesz a halvány bőrszínű és a bézs ceruza között, és mindenben mintát és színt lát, a disznóvágáson a kettévágott malac láttán áhítattal közölte, hogy "lepkemalac" és tényleg olyan volt a formája, egyébként elképesztő, hogy mennyire különböznek egymástól a gyerekeim, nem tudom, ez másnál is így van?

Naszóval, a lényeg, hogy a gyerekem nem egyszerű eset bizonyos szinten, valahol viszont az, mert egy okos, értelmes, önálló nagyfiú, és majdnem mindent meg lehet vele beszélni, kivéve, amikor nem, mert akkor ordítozni kell, de ez  más tészta :-)

Adva van egy tanárnéni, akiről az a hír járja, hogy szigorú, következetes, fegyelmet tart, de nem drillez, sokat követel, magasra teszi a lécet, és aki nem tudja megugrani, azt nem annyira szereti, azzal vádolják, hogy kedvenckéi vannak, illetve, hogy versenyistállót tart fent, és a hülyébbeknek coki - most nyilván sarkítok. Ez nem szimpi. Az viszont igen, hogy az ő osztályából sokan mennek tovább jó sulikba, hogy ami nála hármas, az máshol csillagos ötös. Ehhez képest, a nyílt óráján tök kedves volt,  bevonta az ott üldögélő ovisokat is az órába, és egyáltalán nem láttam nála rettegve szűkölő gyerekeket, meg ostort sem, mindenki jelentkezett, és többnyire megvárta, amíg felszólítják, érdekes órát tartott, állatokról beszélt.

Adva van a másik tanárnéni, aki kedvesebb, lágyabb - állítólag - mert amúgy, mondanom sem kell, próbáltam tájékozódni, ismerősöket keríteni, tudakolózni, és teljesen vicces, mert aki X tanárnénihez járatja a gyerekét, az esküszik rá, és hű és ha, és a másik mekkora köcsög, és ilyen gáz, meg olyan gáz, aki viszont Y tantó nénihez hordja a gyereket, az ugyanezt mondja, hogy csak az Y, mert a másik az egy hűűű és pfujj, na erre varrjon bárki gombot, szóval lazább tanító néni ez a második, ő se mai csirke, de kicsit modernebb felfogásban tanít, ahogy láttam, nem olyan szigorú, kedvesebbnek mondják, a nyílt órája tök jó volt, bár elég nagy fejetlenség uralkodott, mindenki felugrált és rohangált és beleordibált, és amennyire én láttam ő nem volt képes uralni a helyzetet, viszont töklaza volt a hangulat.

Namármost. Ha a szigorúbb tanárnőhöz adom a gyereket - ami azért lenne jó, mert le tudná kötni azt a fékezhetetlen agyvelejét és hasítana a gyerek - félek, hogy a szigor nem jönne be, és nem szeretné, illetve, mi van, ha éppen ő lesz az, aki kiesik a pikszisből?

Ha a kedvesebbhez adom, esélyes, hogy jobban érzi magát - de ugyanennyire esélyes, hogy full elkanászodik, rosszalkodik, és mivel nem kötik le agyilag eléggé, meghülyül a szó minden értelmében, ráadásul romlanak a továbbtanulási esélyei.

Szóval jááááj, véleményeket abszolút várok, ha vannak!

Amúgy a gyerek totál lelkes, azt szeretné, ha már holnap kezdődne ez az egész, egy valamivel nincs még tisztában - amit én is csak tegnap, a nyílt órák után fogtam fel, amikor egyenesen visszamentünk az oviba, hogy ő az óvodában már valaki, elég korrekt nimbusza van, ugye nagy, magas és erős, ráadásul okos és osztja is az észt rendesen, szóval elég kemény udvartartása van a kis alfahímnek, az összes 4-5-6 éves kisklambó megy utána, ő A Barnabás, négy év alatt egész komoly karriert épített fel, a múltkor az egyik anyuka mesélte röhögve, hogy majdnem minden nap hoz haza valami hírt a gyereke, aminek utána kell nézniük, mert a Barnabás azt mondta, hogy a polipnak három szíve van, és ülhetnek a google elé :-) és amikor bementünk az oviba, és jöttek oda a kiscsávók, és kezeltek, hogy csá meg szevasz meg hali, a sarjam meg lazán intett mindenkinek, akkor jöttem rá, hogy ő még nem tudja, de az iskolában ő lesz a legutolsó kis csíra, a kis lüke elveszett elsős, aki kapkodja a fejét, és a nagyok elveszik az uzsonnáját, és kezdheti felépíteni magát elölről....:-)

Ezúton is elnézést minden Gergőhaj-rajongótól, de sajnos a mai napon megtörtént az a drámai eseménysor, amit már régóta jósolgatok, de idáig sikerült halogatni, és lenyírtam a gyerek haját, és ne verjetek meg, légyszi, légyszi, már brutálisan túlburjánzott, voltak szép pillanatai, mint pl. ez, ami tényleg reneszánsz festő ecsetjére kívánkozik a totálisan elfogulatlan anya szerint:

de mostanában már kezdett kezelhetetlenné válni a helyzet, mutatok egy képet oldalról,

és az még a legkevesebb, hogy az összes kék ruhája ellenére már mindenki lánynak nézte, az óvodában felcopfozták a haját a feje búbjára, amitől úgy nézett ki, mint egy transzvesztita szamuráj, de már a szemébe lógott, meg hát nyakunkon a fűben hempergős, földön fetrengős, izzadós korszak, és már néha igen randa volt, de nem is magyarázkodom tovább, aki megkövezne, küldje el postán :-) és nem is vágtam le az egészet, úgyhogy megmaradt göndörnek, de azért szoknunk kell még ezt az új, optimalizált fejméretű nagyfiút. :-D

Tisztában vagyok vele, hogy irigylésre méltóak a problémáim, de ezen most már akkor is felrántottam magam, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy tényleg léteznek a zoknilopkodó manók, vagy a zoknievő zsebcickányok, és mégis, mégis, konkrétan annyi páratlan zoknink van, hogy egy öttagú százlábúcsaládot is el tudnánk látni élete végéig, és az uram szokta mondogatni reggelente, amikor morog, mert nem talál összegombócozott zoknipárt, hanem a félméteres zoknihalmazból kell turkálnia két megközelítőleg egyforma színűt és méretűt, hogy nem igaz, hogy kb neki van a világon a legtöbb zoknija, és mégis ide jutott, és tényleg. Eleinte hajlottam azt hinni, hogy a többi ruha nem szereti a zoknikat, és amikor ott hemperegnek a szennyeskosárban, valahogy felfalják őket, vagy mittudomén. De az uramnak most már van egy külön szennyeskosara, amiben csak és kizárólag az ő antiszociális és szökésre hajlamos szennyes alsóneműje leledzik, és én esténként a saját két szép szememmel látom, amint lehámozza habtestéről azokat a rohadt zoknikat, és belehelyezi őket. Amikor a kosárka megtelik, ez volt ma, tartalma átvándorol a mosógépbe, egy az egyben, lehetőséget nem adva a menekülésre. A mosógép kimossa, zárt rendszerben. Amikor kész, jövök én, kiteregetem, majd, ha megszáradt, összeszedem, és nekiülök, hogy a zoknipároztatás nemes cselekedetével sikáljak kicsit a karmámon, és bakker 5 darab páratlan van közte, és nem értem, hogy hogyan, amikor a lábáról párosával vette le őket, egyenesen a kosárba, onnan szeparáltan a mosógépbe, onnan szigorú felügyelet mellett a szárítóra, és basszuskulcs, újabb öt delikvens megy az elfekvőbe a többi páratlan közé, és nem értem, és minden alkalommal ez van, és akkor a gyerekzoknikról még nem is meséltem, de most komolyan, hogy van ez?? :-D

akkor azt még nem is említettem, hogy ma este, meseolvasás után Pömpöllér méltatlankodva közölte velem, hogy Akhilleusz mekkora hisztis egy pasi, mert milyen dolog már, hogy egyetlen rabszolganő miatt megsértődik és duzzog, és nem harcol, miközben a görögök már fullra vesztésre állnak, ő meg EGYETLEN NŐ miatt csinálja a fesztivált!  

Most mit mondjak. :-D

Egyébként meg a kiscsíra is megéri a pénzét, melegítem nekik a vacsorát, füstölt husis lencsefőzeléket, amit udvariasan végignéz, majd önzetlen érdeklődéssel a hangjában megkérdezi, nagy ártatlan szemekkel: Anya, ez kutyakaja??

Kezdem azt érezni, hogy hamarosan végem lesz, mint a botnak, a zuram szerint meg végre egy, már zsenge korban kulinárisan fejlett gyermek.

:-D

Genetikailag király kombináció a gyerek, az apjától, sok minden egyéb mellett a párját ritkítóan hülye humorát örökölte, tőlem meg a nyelvérzékét, úgyhogy tegnap este előállt egy ilyen mondattal, amitől én konkrétan seggreültem:

-Anya, én olyan labdakutya vagyok!

-Hogy mi vagy?

-Hát labdakutya! Ball-dog! Boldog!

-...

Kösse föl a gatyáját a leendő angoltanára, az tuti!

Kész vagyok a gyerekeimtől! Idáig lappangtak, mint sötétben bujkáló ellenforradalmárok, aztán egy hét alatt megnőttek, ami nem ér. :-)

Először is három éves lett a kiscsibész, apjával adtunk egymásnak egy ötöst reggel, hogy hát ezt is megértük, elküzdöttünk magunkat ide, erre a hegycsúcsra, ami az egyéves Gergőre visszatekintve simán lenyomta a Himaláját, egyúttal konstatáltam, hogy egy csomó kisbabás tárgy eltávozott az életemből remélhetőleg örökre, eltűnt az orrszívóporszívó a földre tepert gyerekekkel együtt, elköszöntünk a pelenkától, ami miatt még lógok magamnak egy pezsgőzéssel :-), a cumi, cumisüveg, popsitörlő, rácsoságy, hálózsák kombó már rég a múlté, készpassz. Hároméves Gyermek lelkesen fújta a gyertyát, játszott az ajándékokkal, a tesókkal is meg bírtam értetni tizenöt perc magyarázás után, hogy legalább egy félórát hagyják a kicsit játszani az ajándékaival, ne rángassák ki azonnal a kezéből :-D

Ezek után fogtam magam, és beírattam az óvodába, amit azonnal meg is kezdett - és tök lelkesen. Ezennel mind a három gyerekem ovis, szegény óvónők :-)

Egészen elképesztően aranyos volt, berontott a csoportba, azonnal körberajongta egy rakás anyai érzelmekkel bíró kiscsaj, és ajnározták, festőköpenybe vágták, ecsetet kapott és azonnal festeni kezdett, a tyúkok meg körülötte lelkendeztek cérnahangon, hogy hűűűűűűdeügyesvaaaagygergőőőő! Úgy kellett négyszer vagy ötször utánaszólnom, hogy hajlandó legyen hátrafordulni (direkt nekem háttal ült le, nehogy elvigyem a tuti helyről ), és nagy kegyesen odacseszni egy puszit nekem Ezek után hazasétáltam (egyedül!), főztem egy kávét (egyedül!) és kiültem a kertbe meginni és cigiztem is (ülve!), egyszóval nagyon durva délelőttöt nyomtam le :-D

Ráadásul nem elég, hogy a kicsi sem kicsi már olyan nagyon, a nagy meg már nagyon durván nagy, elkapta az iskola-láz, pénteken megejtettük első látogatásunkat az általunk kinézett suliba, ahol ilyen ismerkedős-foglalkozások voltak leendő elsősöknek, és hát a gyerek kész volt, imádta az első perctől fogva, mikor kijöttünk, közölte, hogy anya, apa, ha rajtam múlik, 100% hogy ide fogok járni, és a következő egy órában semmi másról nem bírt beszélni, mint erről hogy akkor hogyan és hova s hányszor és mit és mennyit és akkor és akkor, a maga szokásos csendes, szerény, szótlan kis módján :-), amitől rajtam kívül mindenki agyhalott lesz tíz percen belül és feladja, hogy megpróbálja követni a fiatalembert :-), szóval mire hazaértünk tüzetesen átbeszéltünk mindent, a leendő tolltartó méretétől a szaktanárokig, a napköziig és a ceruhahegyező-minőségig :-).

Mindezt megerősítendő tegnap este akkorát ordított a fürdőkádban örömében, hogy azt hittem megsüketülök, felfedezte ugyanis, hogy végre mozog a foga, halleluja, nem kicsit örülök neki én is, mert már borzasztóan untam, hogy folyton azon nyavalyog, hogy már 80 éves lesz, mire elkezdenek majd kiesni a tejfogai, miközben minden haverja már tök foghíjas, ami igaz is, neki valahogy későn indultmeg a fogváltás, pedig már kezdtek elkopni a fogai, szó szerint elhasználta őket, nem lettek lyukasak, meg semmi, de az élük elkopott, rövidebbek lettek :-), szóval ideje már egy normális nagy fognak nőni abba a szép nagy fejébe neki, legalább méretarányos lesz már végre. :-) Imádom. :-)

És akkor arról még nem is beszéltem, hogy Lujzi a hétvégén egyetlen nap alatt megtanult kétkeréken biciklizni, igaz hogy még csak lejtőn lefelé, de ott már tök jól, fékezni is tud meg minden, ráadásul mivel nem az a kifejezett kaszkadőrtípus, el sem esett, hanem mindig szépen lerakja a lábát, ha bizonytalan, szóval nagyon büszke vagyok mindannyiukra, és hüledezek, meg nézelődök, mint hal a szatyorban, hogy basszus tényleg még csak most születtek, és egyszerre csak pillanatokra lettünk a tetkóktól meg a rockkoncerttől és a biológia kisérettségitől, váááá :-D

Cicák a fotelben, avagy jó nálunk macskának lenni :-D

avagy hogyan is korcsolyázik a család, azon belül is a legkisebb gengszter, aki életében először tette a lábát a jégre fantasztikus kétélű korcsolyával :-)

Eleinte örült a barátnőm taperolásának :-)

majd kettő perc után rájött, hogy ez így elég férfiatlan, hogy egy csaj tologassa meg húzogassa őt, ezért jött a "HAGGGYÁL! EGYEDÜL!", és tépkedte le magáról a segítő kezeket :-)

Na végre felfogta, hogy mit akarok!

Éljen a szabadság!

öö...segítene valaki? :-)

nem akarok hazamenniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!

és úgy rázza az öklét dühében, hogy nem lehet lefotózni :-D

MIndeközben a báty körről körre jobban korizik

bár időnként még megkéri a paraván kezét :-D

Lujzika meg full biztonsági játékosként boldogan totyog körbe-körbe mínusz öttel, de legalább nem esik el soha :-D

Eszem megáll, már a kiscsíra is olyan stílust kezd kifejleszteni, hogy az ember csak kapkodja a levegőt, a múltkor mondtam neki, hogy most már leraknám, mert olyan nehéz, mint egy zsák krumpli, mire rámnéz, és közli: Haha, vettem a poént, anya! :-D A múltkor meg itt volt a nagymama, és én indultam el a nagyokért az oviba, zsebterrorista megáll a nagymama előtt, kihúzza mind az egy méterét, és leírhatatlan flegmasággal odaveti: Most elmegyek. Te maradj itt. Az űrhajómhoz ne nyúljál. Te menjél főzni.

Nagymama nem kicsit sírt bele a röhögéstől a borsólevesbe :-D

A nagy meg nemes egyszerűséggel közölte, hogy reméli a tanítónénije is olyan strapabíró lesz, mint az óvónénik :-D :-D

Lujzika meg Lujzika, a múltkor apjuk fürdette őket, és kicsit túlnyomta a habfürdőt, ezért egy, a fél kádat beborító, egészen konkrétan segg alakú habhegy alakult ki a kádban, nyilván szétröhögték magukat rajta, majd beleugráltak, tíz perc múlva hallja az én uram, hogy Lujzi zokog a kádban, bemegy megérdeklődni, hogy mi az aktuális dráma, és azt bírja mondani az én kislányom krokodilkönnyeket potyogtatva: Nekem annyira hiányziihiiik Habpopsiiiiihiiiii.!!!!

:-D És csodálkozom, hogy a zuram férfipárti :-D

Holnap van a születésnapom. Már kezdem megszokni, hogy ez mindig valamiféle mélypont számomra, hogy ilyenkor a szokásosnál is jobban hiányzik az anyukám, aki már soha többé nem köszönthet fel. Annyira rettentően hiányzik, hogy azt egészen egyszerűen nem tudom kifejezni. Emlékszem, amikor a halála után kipakoltam a szekrényét, és beletemettem az arcomat a kardigánjába, és annyira intenzíven anyu-illata volt, hogy konkrétan megfordult velem a világ, soha nem éreztem ilyet azelőtt. Emlékszem, ahogy megpördült a székén, és felragyogott a szeme az örömtől, hogy meglátott, ahogyan a haját mostam, amikor már nem tudta egyedül, emlékszem, milyen gyönyörű volt még betegen is, még akkor is, amikor már sovány volt és egyre jobban világított a szeme, emlékszem a növényeire, amik imádták, a kétméteres hibiszkuszára, ami a halála után spontán lehullatta az összes levelét-virágát, anélkül, hogy bárki is megmozdította volna, és csak állt ott, egy aszott kóró. Emlékszem, hogy a kórházban egy kiskutyáról álmodott az utolsó napokban, amikor én a folyosón sírtam és az egyik nővérke ölelgetett, és őszibarackos joghurt volt az utolsó étel ami ízlett neki, és csak akkor halt meg, amikor megkértem rá, mikor már nem volt magánál, és én megkértem, hogy menjen, megköszöntem neki mindent nagyon, százszor, és elengedtem, mert az már nem volt élet, és akkor este meghalt, és emlékszem, hogy a temetésén megszámoltam az összes koszorún a gerberákat, és van egy farmerem, amit még ő varrt meg, két kis dobozom, amiben az elszakadt láncait meg ilyen félfelesleges kis vackait őrizte és van benne pár bevonalkázott kis papírdarab, és már soha nem fogom megtudni, mire kellettek neki, és megvannak a gyűrűi, a nagy kékköves, amit kislánykoromban úgy imádtam, mint most Lujzi az én ékszereimet meg a pici rózsaszín.

Alig maradt valamim.

Merthogy az is van, visszaolvastam kicsit saját magam, mert annyira ráérek, és felfedeztem, hogy nem kapott elég hangsúlyt a beszámolómban az én drága legkisebbik gyermekem, aki amellett hogy szép és édes és okos és mint tegnap felfedeztem, tudja kezelni a számítógépet, és szobatiszta és huncut és minden, szóval mindemellett olyan rettenetesen és kiállhatatlanul hisztérikus, hogy néha tényleg a falnak megyek, és nemcsak én, hanem az egész család, mert szegény Pömpöllért is megértem, amikor egészen egyszerűen bármilyen játékot vesz a kezébe, a kiscsíra azonnal úgy érzi, hogy az ő élete anélkül az egy bizonyos játék nélkül fabatkát sem ér, és csak megy utána és hajtogatja egyre hangosabban, végül már ordítva, hogy

kaphatomkaphatomkaphatoomkaphaaatooomKAPHATOOOOOM??,

egészen odáig, hogy fogta magát a múltkor, mármint csóri Pömpöllér, és ordítva hozzávágta az ominózus kisautót, én meg gonosz anya módjára nem szóltam rá, mert szívem szerint én is pontosan ezt tettem volna.

Oscar-díjas előadásmódján a múltkori bejegyzésem óta igen sokat csiszolt, most úgy néz ki alaphelyzetben, hogy valamit akar, amit nem lehet, én megtagadom tőle, ő közli, hogy de, én mondom megint hogy nem, mert, de igen, de nem, de igen, de nem, majd nekiindul, hogy akkor ő mégis megszerzi magának, leállítom, ekkor térdrerogy, hátrahajtott fejjel, ejtett vállakkal olyan vonyításba kezd, amiről minden prérifarkas csak álmodik, ezt csinálja kb 3 percig, mikor érzékeli, hogy semmiféle hatást nem váltott ki belőlünk, Rohadék Gyerekelnyomó Szülőkből, csattanva hasraveti magát a parkettán (ha előtte a szőnyegen tartózkodott, gondosan a parkettára araszol, mert mint említettem, okos gyermek, hangmérnök fia, és tisztában van azzal, hogy bármilyen előadás a kellő hangeffektek nélkül krumplinudli csupán, ), és váltogatja az artikulálatlan üvöltést az alábbi mondatok valamelyikével: ANYANEMSZERETENGEEEHEEEEEEM!!!!

NEMSZERETEMANYÁÁÁHÁÁÁÁT!!!!

APANEMSZERETNENGEEEHEEEM!!!

Erre egyébként az egyetlen adekvát reakció, amit már-már gépiesen rávág a család minden tagja, hogy hát az elég szomorú, hogy nem szeretsz engem, mert én szeretlek téged, mire felemeli azt a fürtös kis fejecskéjét a padlóról, és azt üvölti, hogy DENEMSZERETSZ!!!!! de igen, de nem, de igen, de nem, aztán közli, hogy ÉS AKKOR MOST ÖSSZETÖRÖK VALAMIT!!! mire én közlöm, hogy oké, de akkor mész a fürdőszobába és még a fenekedre is rá fogok verni, de nem megyek, akkor hagyd abba, nem hagyom, stb, stb, akkor következik a fürdőszobába vontatás, ahol a fürdőszobaszőnyegre rogyva még üvölt egy verset, majd előbukkan szipogva, és közli, hogy abbahagytam anya, nem síjok, anya, bocsianyaaaaa bocsianyaaaa bocsianyaaaaa, és ekkor nagyjából vége az első felvonásnak, aminek apa öngyújtója állt a drámai középpontjában, következhet egy öt perces, gyanúsan csendes szünet után valami más, mondjuk a kandallópiszkálóvas, ami meg akar szerezni, és akkor innentől go to 10. :-D És ilyenből van egy rosszabb napon huszonöt. Báááááááááá. Ráadásul szülinapjára dobot kért banyek. :-D

(ja és akkor még ehhez jön Lujzikával folytatott párbeszédem, ami aztán tényleg betette a kaput: Lujzika, mit szeretnél majd szülinapodra? Hááát.....háááát....háááát....tudom már! A plüsslovacskámat, a foltosat!! -De Lujza, az már a tiéd, azt nem kapod meg még egyszer ajándékba, az ajándék valami új játék, tudod! (közben haj és szemöldök csendben hullik kifelé:-). Jaaa!? rebegi a kistündér, és az apja szerint már most kezdjünk el neki gyűjteni valami nagyobbacska hozományt, hogy ezt kompenzáljuk. :-)))

Na az van bővivel hálistennek, egyre többet játszanak együtt, vannak már saját kis rituáléik is, mint pl. az esti dínótojásos, és bár veszekedés is van nem gyengén, méghozzá abszolút nem meglepő módon mindig a zsebterrorista gerjeszti, aki még abban az életfázisban van, hogy ha nem ő nyer a majmos társasban, felrúgja a holdra, de azért néha ilyet is lehet tapasztalni, hogy figyel a Lujzira, és szépen játszanak

  a múltkor két napig Thomas-sínekkel beterítve éltünk, és reggeltől estig vonatoztak, hál'istennek a mese már lecsengett, mert a hideg rázott tőle, de a jó kis fémvonatok  meg a sínek megmaradtak, és a kölykök komplett kalandokat vezényelnek le, nem elégszenek meg a szimpla tologatással, mindig is imádtam, ahogy szerepet tudnak játszani, hogy totál beleélik magukat a szerepükbe, legkirályabb volt, amikor még régebben Lujzi vitte a láthatatlan mittudoménmijét a kezében, és leejtette (!) :-D

Két napja fakocka-mánia van, szegény fakockák jó ideje elfeledetten ücsörögtek egy kosárban, és gondolom gonosz terveket szövögettek a rohadék legók egyeduralmának megdöntésére, de  most megint felvirradt az ő napjuk, tegnap arra jöttem haza este a nyelviskolából, hogy a komplett család hasonfekve fakockázik, ráadásul a fakockának van még egy szuper funkciója: istenien lehet rajta veszekedni, hogy éppen melyik tornyot ki rúgta fel, illetve Lujzi királyul tud krokodilkönnyeket sírni azon, hogy az egy centi vastag oszlopon nem marad fenn a tíz centis nagykocka. :-D

Itt meg azt hiszem éppen a lánchídi oroszlánok voltak, egy szelídebb, egy turbó vad, meg egy keresztbemászós :-)

Ja és folyton elbújnak, az is lassan rituális, hogy ha bárki felmegy az emeletre, valamelyik zugból ordítva előugrik egy egyméteres. :-D

és játszanak még műanyag katonásat, kissárkányosat (olyankor mindenki négykézláb mászik, és nekem virtuális halakat kell hozzájuk vagdosnom, amin összeverekszenek), pókosat, takarósat, amikor az egyik lefekszik (én többnyire), a többiek meg hol párnák, hol takarók, akik rávetődnek, és persze folyton leesnek és visszaugranak és mindenki vihog, meg droidosat, ami a sima lövöldözős trendibb neve, meg gombásat esernyővel :-)

de a csimborasszója mindennek, amikor apa is belevetődik a buliba, apa ugyanis szuperképességekkel rendelkezik, amíg én nagyjából eszköz-szinten vagyok játékilag, addig ő időnként, teljesen váratlanul csikimanóvá mutálódik, aki képes három visítva ficánkoló gyereket EGYSZERRE csikizni, legjobb barátai a popsinpöckölő manók, a kajalopkodó koboldok, és mindenkit fel tud emelni a plafonig, ez is rituálé, hogy eléállnak, és Gergő közli, hogy meg szeretné fogni a telefont (plafon:-), és akkor repkedhetnek ők, és birkóznak, ugye mondanom sem kell, hogy azt is egyszerre mindhárommal, akik a szoba három sarkából rontanak rá sikítva, ez általában ugye munka után a fürdés és a lefekvés közötti időszakban zajlik, aztán én felparancsolom a visító bagázst az emeletre, addig apa leül, kibontja az oxigénsátrat és rápihen a 70 kilónyi gyerek emelgetésére :-D

De ma reggel is ágyba kaptuk a reggelit, most már mint küldöttség vonultak fel hozzánk, Pömpöllér büszkén cipelte a sonkás kenyeret bodzaszörppel (mert a kávégépből kifogyott a víz, és utántölteni még nem tud, ideje megtanítanom :-), és utána mindenki bebújt kettőnk közé, és majdnem tíz egész percig nagyon jó volt, csak sajnos a csikimanók megint beborították a nyugalmunkat, de az ilyen reggeleket szeretjük :-)