A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nosztalgia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nosztalgia. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. április 17., péntek

Gyermekkori ízek: Morzsás tészta


Ez az egyszerű tésztaétel főleg gombóc után készült nálunk másnap, a beforgatáshoz használt pirított zsemlemorzsa maradékából. Kifőtt tésztát, leginkább szélesmetéltet kevertünk össze a morzsával, és valamilyen házi dzsemet kanalaztunk a tetejére. Később a menzán elég nehezen jöttem rá és barátkoztam meg vele, hogy az ottani változat morzsája valójában búzadarából van (ilyen otthon sose volt), azért nem olyan, mint az általam ismert ("normális"). Jó, persze azt nem is morzsás tésztának nevezték, hanem grízesnek :)

A zsemlemorzsa-pirítás elég nagy mumus számomra: nehezen találom el, hogy ne maradjon fakó, de ne is égjen meg. Viszont ha megszárított kenyérhéjból vagy apró péksüteményből készítem a morzsát (húsdarálón áthajtom), azt már nem kell pirítani :) És mivel nincs hozzáadva zsiradék, nem is avasodik meg, ha nem használom fel rövid időn belül.

Gombóc ugyan nem volt nálam mostanság, morzsás tészta viszont igen, ilyen morzsával - ami most épp mákos pogácsa maradékából készült, azért látszanak benne mákszemek is a képen (nem rontották ám el! :) Ehhez bodzadzsemet választottam, és természetesen most már a tészta is durumbúzás, al dente állagúra főzve. Egyszerű, gyors, laktató étel, még jó, hogy eszembe jutott egy sietős napon :)

Meg az is, hogy jó régen küldte nekem Napmátka ezt a körkérdést, így feltétlenül itt a helye ennek a receptnek.

2008. augusztus 19., kedd

Sárgadinnye

Dédi Mama kertjében sok más dolog mellett pár tő sárgadinnye is volt. Akkor még a sima héjú, zöldes húsú fajta volt az elterjedt, a gerezdes különlegességnek számított. A kertbe kivonulva természetesen én szaladtam előre, nézni, hogy mi érett meg. A leszedéshez jóváhagyás kellett, de nézni, azt lehetett. Egyszer a sárgadinnyével csak annyi volt a baj, hogy már nem volt rajta az indáján, csak úgy külön volt ott a földön. Pedig tényleg nem nyúltam hozzá! Aztán Mama elmagyarázta, hogy akkor érett, ha leválik a száráról, no meg finom illata van. Azóta is ezt a két dolgot nézem, mikor sárgadinnyét veszek.

A piacról hazaérve jól behűtöm, aztán meghámozom és felkockázom. Pár éve egy kollegám javaslatára próbáltam ki ginbe mártogatva - meg kell, hogy mondjam, nem is rossz :)

2008. január 8., kedd

Kincs! Kincs! Óriási kincs!

Még az ünnepek előtt erre a kincsre bukkantam a Vaterán:


Ez a keksznyomó, a békebeli, masszív kivitelben, a csehszlovák ipar remekei sorozatból. A papírja szerint 1986-ban készült, és előző gazdája szerint eddig még nem volt használva (egyébként ezt a szerkezet kinézete is alátámasztja - tényleg vadonat újnak látszik).

Én meg mindjárt munkára fogom, mert már csak ilyen vagyok :-)

Hmm... Mit is süssek? Ezek közül valamit? Vagy inkább ezek közül? Vagy inkább valami újat?

2008. január 3., csütörtök

Best of 2007

Az alábbi összeállítással kívánok boldog új évet minden kedves olvasómnak!


A Blogcounter statisztikái szerint az alábbiak a legnépszerűbb témáim:

  1. kenyérsütő géppel készíthető finomságok
  2. karácsonyi készülődés
  3. aszalás (gyümölcsök és zöldségek), aszalmányok felhasználása

Amikkel szintén szívesen foglalkozom:

  1. kímélő édességek, sütemények
  2. befőzés
  3. vegetáriánus finomságok

A Blogcounter statisztikái szerint az alábbiak a legtöbbet olvasott receptjeim:

  1. Narancslekvár
  2. Receptek keksznyomóhoz – édesek
  3. Mézes, ami frissen is puha

A karácsonyiakon túl a legnépszerűbb receptjeim, szintén a Blogcounter szerint:

  1. Sült alma tepsiben
  2. Héjában sült krumpli
  3. Müzliszelet házilag

Számomra a tavalyi év nagy felfedezései:

  1. Nagyon mákos kocka
  2. Rakott burgonya Góranga módra
  3. Halava

Amiket leggyakrabban készítek:

  1. Rösti
  2. Székelykáposzta
  3. Zöldségleves

Akik nagy hatással vannak arra, hogy mit és hogyan főzök:

  1. Kaldeneker György
  2. Kurma dásza
  3. Norbi

Legkedvesebb bejegyzéseim ebbe a blogba:

  1. VKF! X: „Mama ha látná...”
  2. Az én képzeletbeli vegetáriánus menzám
  3. Meglepetés, ami nem csoki

2007. december 6., csütörtök

Van zsákjában minden jó…

… piros alma, mogyoró, igaz? Meg mi még?

Gyerekkoromból rengeteg csokira emlékszem, meg szaloncukorra, narancsra (ez akkoriban nagy szó volt ám!), no és az elmaradhatatlan virgácsra. A gyümölcsöt szinte azonnal elpusztítottam, aztán jött a dió, mogyoró – amit persze előbb meg kellett törni, illetve megkérni valakit, hogy törje meg nekem :-) A szaloncukorból is megettem a zseléset, a többit csak megnéztem, aztán szépen visszacsomagoltam, s karácsonykor felkerült a fára – én meg reménykedtem, hogy valaki majd csak megeszi. Különösen a konzum szaloncukrot találtam furcsának, aminek a csomagolása is színtelen volt (sima alufólia, meg persze a rojtos papír), és a belseje is csupasz. Aztán ott voltak a csokik. Más gyerek talán együltő helyében felfalta volna azokat is, én meg igen apránként eszegettem, illetve próbáltam rásózni a családtagokra. Merthogy nem annyira rajongtam a csokiért, már akkor sem. Főleg, ha ismeretlen fajta volt. Emlékszem, a Balaton szeletet például csak úgy voltam hajlandó megenni, hogy anyukám megmagyarázta, hogy ez olyan, mint a nápolyi, csak van rajta még egy pici csoki, meg szépen be van csomagolva. Aztán akadt cukor is, amiből a Fruttin kívül nem nagyon ízlett a többi. Ezekre meg mindig azt mondták, hogy nem szabad rágni, hanem szopogatni kell. Időnként aztán belefutottam olyanba, amit hiába szopogattam, az bizony nem akart elfogyni. Egy idő után már semmi íze nem volt, meg színe se sok, de a mérete az határozottan tartotta magát. Később jöttem rá, hogy az bizony rágógumi volt, a békebeli gömbrágó :-) Egyszer hozott nekem a Mikulás kis piros műbőr pénztárcát is, amit még nyakba is lehetett akasztani. Meg színes mézes puszedlit, ami karácsonyfadíszként végezte, lévén meglehetősen kemény. No és furcsamód mindig került rengeteg csokimikulás is, amit meg lereszelve pudingra raktunk (nyárig simán kitartott, főleg, ha húsvétkor meg sok nyuszi alakú ilyen izé gyarapította a csapatot), én meg szépen kisimítottam a papírját.

Elég hamar megsejtettem, hogy a Mikulás valójában nem úgy létezik, hogy egy kedves öreg bácsi egyetlen éjszaka a szánon végigjárja a világot. A nagy nap előtti este anyukám mindig megkérdezte, hogy ha jön a Mikulás, a bejárati ajtónál vagy az ablakomnál engedje be – naná, hogy az ablakot mondtam mindig! Persze sosem sikerült ébren maradnom, hogy meglessem :-) Ez a szános történet meg ott sántított, hogy ha nem volt hó, a Mikulás valahogy akkor is jött, amikor kellett neki. No és mindenféle ünnepségen ott volt, és ha elég közel engedtek, hogy verset mondjak neki, akkor mindig úgy éreztem, hogy olyan fiatalos arca van… De amikor előhozakodtam az elméletemmel, sosem hittek nekem.

2007. november 7., szerda

VKF! X: „Mama ha látná...”

...szokta mondani anyukám, amikor valami tésztával foglalatoskodom. Igen, biztos örülne, csak a kenyérsütő géptől lenne rosszul :-)

A Petőfi utca 8. szám alatt lakott, és naponta mentünk hozzá. Sokszor volt úgy is, hogy ott maradhattam - játszani, a konyhában kuktálkodni, iskoláskoromban leckét csinálni. Vályogház volt, nyáron hűs, télen meg jó meleg. A sparheltban durrogott a gesztenye, amit ősszel én gyűjtöttem be a ház előtti nagy fa alól. Volt egy hatalmas diófa is az udvarban, termett rengeteget, csak termésének vastag héja volt, késsel kellett türelmesen kipiszkálgatni. Szőlő is volt, sok féle, az Othellót azóta is imádom. Ősszel kipréseltük, s ittuk a mustot. Szilvafák is voltak, s jó években szilvalekvár-főzés is, természetesen üstben. Körtefa is volt a kertben, kettő, bár a körte mindig kukacos volt. A spájzban a stelázsin ott sorakozott a rengeteg házi lekvár, befőtt, savanyúság. (Ezek után csoda, hogy nekem is mániám a befőzés?) Meg egy bádogkádban a kiürült lisztes- és cukroszacskók. Aztán volt tyúkudvar, meg kacsák is, és a ház előtti árokban imádtak pancsolni. Néha a tyúkok beszöktek a kertbe, és leették a virágokat. Igen, virágok is voltak: tulipán, jácint, májusi szegfű, gyöngyvirág, tátika, rózsák, lepkevirág, pletyka, krizantémok... Minden héten vittünk belőle a temetőbe. Nem mentünk körbe, hanem az oldalsó kerítésen volt egy lyuk, a mellette lévő árokban meg saját tákolású lépcső. Néha a Sanyi (nagy, sárga macska) napokra elment csavarogni. Felmászott a kapuoszlop tetejére, ült ott egy darabig, aztán nekiindult a nagyvilágnak. Nyáron a verandán száradt a házi tészta (bámulatos ügyességgel és türelemmel tekerte a csigát - én nem olyan ügyesen, de annál nagyobb lelkesedéssel próbáltam utánozni), meg tepsiken az alma és a szilva. (Az aszalást én is csinálom manapság - a nyáridő elmúltával benn, a felfűtött cserépkályhán; és a házi száraztészta-készítést is feltett szándékom kipróbálni.) Sokat sütöttünk: lepényeket, kalácsot, tepertős pogácsát, lekváros kiflit, szalagárét – de a kedvencem a bodag volt. Egyszerű kenyértészta, kis fekete tepsiben, zsírral locsolgatva, megsütve. Szilveszterkor nyújtottuk a rétest, akkorára, mint az asztal; meg sodortuk a perecet és a rostélyos kalácsot. A gyakran készített ételek receptjét fejből tudta, a többi meg fel volt írva egy kis kockás füzetbe, szép, dőlt betűkkel. A tésztához sosem méricskélte a hozzávalókat – aztán valahogy mindig jó lett. Már ha nem történt egyéb baki. Egyszer úgy jártunk, hogy betettük az almáslepényt a sütőbe (ő a nagyot, én a kicsit, mert őt pontosan utánozva csináltam én is), aztán elmentünk szomszédolni – és roppant elcsodálkoztunk, hogy visszaérve füst van a konyhában :-) A sütiken kívül gyakran volt paprikáskrumpli nokedlivel, ecetes krumplileves (amiben a beleütött egész tojás volt a legjobb, meg a babérlevél), csurgatott tojásleves (jó sűrűn, sok köménymaggal), néha gombóc, meg derelye, vasárnap tyúkhúsleves (azóta se ettem olyan finom házi tyúkot - le is szoktam a húsevésről :-). Karácsonyra kacsasült (igen, a pancsolós kacsákból, tömve), párolt káposztával. A karácsonyfán nem volt csak egyféle szaloncukor, meg gyertyák. A nagy szobában volt, ahova külön eseménynek számított bemenni. Tömör, sötétbarna, fa bútorok voltak, meg szentképek a falon. A családi fotók egy része is itt, a többi meg a rongyosra olvasott, kis, fekete imakönyvben. Újság is járt, a Szabad Föld. Mindig anyukám vásárolt be, de pontos elszámolást vezettek, és Mama mindent kifizetett. Meg nekem is jutott néha pár forint: réz kétforintos, ötös, tizes, ritkán huszas is (Dózsa György arcával a hátán), s a konyhakredencben egy kis pohárban gyűjtögettem – aztán meg befektettem takarékbélyegbe (hisz nála is az értelmes spórolást, újrahasznosítást láttam). Mikor már mentünk haza, Mama mindig csomagolt süteményt (ezért kellett gyűjteni a zacskókat a kádban), s akkor is azt mondta szüleimnek, hogy jó voltam, ha azért nem igazán úgy volt...

Utólagos kiegészítés: Az ecetes krumplilevest megpróbáltam rekonstruálni, és ez lett belőle. Kicsit hasonlít :-)

2007. szeptember 28., péntek

Sajtos szezámos keksz

Szezámos tallérnak indult, ez lett belőle – a kreativitás jegyében. Szóval az úgy volt, hogy a nemrég vett ház sufnijában találtam egy régi, eredeti szovjet (minden kétséget kizáróan az, bele van írva az ára, 4 rubel 70 kopejkát kóstált akkoriban – azt sajnos nem írják, mikoriban) tallérsütőt. Képet most nem tudok mellékelni róla (kalandjaim folytatásából mindjárt ki is derül, hogy miért), de valami olyasmit kell elképzelni, mint egy manuál, fapados gofrisütő. Nincs teflonbevonat, nincs konnektorba dugható kábel, és persze nincsenek rajta kis lámpácskák sem. Ja, és persze echte szovjet kidolgozás :-)

Ki is néztem már régebben egy ígéretesnek tűnő receptet, ma pedig a tettek mezejére léptem az ügyben. Kísérleti mennyiségként fél adagot akartam csinálni, aztán közben rájöttem, hogy nagy lelkesedésemben nem minden hozzávalót feleztem meg, úgyhogy végül megnöveltem mindennek a mennyiségét az egész adag paramétereinek megfelelően. Tejföl még több is kellett bele, hogy összeálljon a tészta.

No mindegy, ez nem szegte kedvem. S akkor színre lépett az első bekezdésben ismertetett szerkezet, tészta bele, gázláng begyújt, türelmesen fölétart, mindkét oldalát megsüt, kinyit… És itt volt a gond. Az illat alapján várható szép pirosra sült tallér ahelyett, hogy szépen kiesett volna a sütőből (amit előtte még ki is kentem), szépen szétjött lapjában, s gőzölt és illatozott rendületlenül a forma két felében. Próbáltam egy késel jobb belátásra téríteni, de csak ragaszkodott a „vashoz”.

Így jár az, aki újítani akar – gondoltam, és már pakoltam is le az aszalás alatt álló gyümölcsöket a tepsikről, hogy akkor megsüssem a tallért úgy, ahogy az eredeti recept szerint kell. Ki is lapogattam vagy hármat, amikor eszembe jutott, hogy erre van egy kevésbé pepecselős megoldás is: a keksznyomó. Ez is egy békebeli technológia, de maga az eszköz még egy éve sincs a birtokomban. Vagy húsz éve volt nagy divat, aztán – hitványabb, kínai kivitelben ugyan – tavaly karácsony előtt sikerült venni egyet, és azóta is nagy kedvenc. Ehhez ugyan kicsit puhábbra kellett gyúrni a tésztát, de szerencsére délelőtt vásároltam be tejfölből, úgyhogy ez könnyedén ment.

Tehát a keksznyomóval elkezdtem szépen megtölteni a biztonság kedvéért jól kikent tepsiket, beizzítottam a sütőt, és hadd szóljon! Három tepsit jó folyamatosan cirkuláltatni, akkor nincs üresjárat sehol. Máskor többféle tésztából szoktam kevesebbet, most egyféléből volt itt a sok, de így legalább nem kellett még mosogatást is közbeiktatni, hogy az édes meg a sós ne keveredjen még véletlenül se.

S minden jó, ha a vége jó: lett két púpozott tányér finom, illatos sajtos szezámos kekszem!

(A szovjet sütőalkalmatosságból késsel sikerült kivakarni az anyagot morzsa formájában (valamire biztos jó lesz még, mert ízileg semmi baja), a szerkezet pedig éppen beáztatva várja a sorsát – amiről még nem döntöttem…)

----------

A tészta hozzávalói - a megfelezett mennyiség, keksznyomóhoz:

  • 10 dkg vaj

  • 10 dkg reszelt sajt

  • 25 dkg Graham liszt

  • 5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt

  • 1 teáskanál sütőpor

  • 2 evőkanál pirított szezámmag

  • 150 g tejföl (vagy több, ha az állag úgy kívánja)

  • 1 teáskanál só

  • ízlés szerint őrölt köménymag és bors
  • LinkWithin

    Related Posts with Thumbnails