Először még fűszerek sem voltak, csak egy kis só meg cukor. Ottfelejtett és kihajtott hagyma a kertből. Felhasználtam még a zöldjét is. Késsel pucoltam a krumplit, nem a hámozóval, amivel már akkor profin megtanultam kiskoromban, amikor kést még nem is adtak a kezembe. Így azán késsel azóta se tudok rendesen... Paprika nélküli "paprikáskrumpli" főtt első este; egyszerű, natúr, tápláló.
Másnap már a gyúrás sem maradhatott el. Ha már mellesleg a sütő is felmelegszik az esti begyújtással, legyen kenyér is - és vele "otthon-illat"! Máskor meg tök került a tepsire, egy enyhébb napon meg kakaós csiga, mert arra kevesebbet kell fűteni, mint a veknire, hogy átsüljön. Ha viszek lekvárt - olyan igazi, katlanban főzött szilvalekvárt -, akkor bukta is lesz.
Vájlingban mosogatok, már szivacs is akadt. Minden este sorra kerül minden edény, épp csak annyi van, amennyi szűken-szépen elég. Az ígért palacsintasütő már maga a luxus lesz. De két villára pályázom még előbb - most még kanállal (vagy kézzel) eszünk mindent.
Előbb csak egy kis ládika volt az alapanyagoknak. Már van egy zöldséges rekesz is kint a hűvösön, meg a kamraszekrénynek kinevezett polcok is kezdenek benépesülni. Liszt, árpagyöngy, lencse, rizs, sárgaborsó, tészta, krumpli, körte, lecsó, paradicsomszósz... Meg kerül hol ez, hol az; általában azonnali fogyasztásra, így mindig megvan a kiindulópont az örök kérdés - "mit főzzek?" - megválaszolásához.
Kényelemhez szokva elég nomád, próbára teszi rendesen a találékonyságot, és még véletlenül sem való finnyásoknak. De finom vacsoráink vannak - a maradék pedig az utolsó falatig jóízűen elfogy másnap, melegítés nélkül is. A Gazda őszintén hálás, hogy így éltetem. Én pedig örülök, hogy megtaláltam Őt!
