Dulmina vagyok. Mániákusan szeretek kísérletezni a konyhában. Állítólag szépen tudok fogalmazni is, úgyhogy mondjuk inkább úgy, hogy kreatív vagyok. Az alapanyagokra indul be a fantáziám. Csak megyek a piacon, nézelődöm, és egyszercsak "megszólít" valami. Talán nem is szép (de ha épp itthon felejtettem a szemüvegemet a késői ébredés utáni nagy rohanásban, akkor úgyse látom jól), de illatos - és különben is, ettől az árustól én még rossz árut nem vettem, pedig - éppen ezért - évek óta rendszeresen boltolunk.
A sok megszokott zöldség-gyümölcs között egyből kiszúrom a furcsaságokat is. Legfőbb furcsaságuk persze az, hogy épp ott találkozom velük, ahol egyáltalán nem gondolnám: a dorozsmai piacon. Pedig - mint utóbb ki szokott derülni - ezek mind olyan dolgok, amik simán megteremnek errefelé, még ha ez nem is közismert tény. Van, hogy olvastam már róluk, csak beszerzőhelyre nem volt ötletem, meg van, hogy úgy ruházok be egy kisebb mennyiségre, hogy nincs konkrét elképzelésem, de majd lesz vele valami. Eddig még egyszer sem a komposzthalmot gyarapítottam az ilyesmivel, sőt, többségük azóta már az állandó repertoár részévé nemesült, és kifejezetten várom a szezonjukat. Ilyen volt például az édeskömény, a rebarbara, a csicsóka, a friss füge.
Ma pedig ezt a különös babot vettem így. Apróbb még a gyöngybabnál is, és fekete folt van mindegyiknek a hasán. Imádom a változatosságot, például a fogyasztott hüvelyesek terén is, úgyhogy egyből felkeltette az érdeklődésemet a dolog. Termelője elmondta, hogy gyorsan megfő, és akkor is ugyanilyen (tehát megmarad a foltja), csak vagy kétszer nagyobb. Jó ez, csak borzasztó munka tisztítani, és sok van belőle. Majd úgy mellékesen megemlítette még, hogy Amerikából kapta a magot tavaly (gondolom, valami rokon vagy barát akart neki kedveskedni, csak láthatóan kissé felemásan sült el a dolog). Nem kellett győzködnie, mindenképpen venni akartam egy csomaggal, de szívesen meghallgatom és elraktározom ezeket az infó-morzsákat.
Tehát bab. Nyilván jó minden olyasmibe, amibe bab kell, a látványt majd megszokom, az meg, hogy hamarabb megfő, csak előny. De csak motoszkált bennem, hogy esetleg valami különlegességgel van dolgom, amiről maga a bácsi sem tud, ő csak túl akar adni ezen az istenverése vacakon. Magyarul sajnos semmi értelmeset nem tudtam meg róla a gugli segítségével... amikor bevillant, hogy Amerikából van a mag! Remélhetőleg nem valami génkezelt cucc azért... Nosza, kiderítettem, hogy nevezik ezt angolul ("black eyed beans"), és láss csodát, már dőlt is az infó. Mi? Hogy fűszer nélkül, magában is ízletes? Hohó! Szeretni fogom! Meg konkrét receptek dögivel, csak győzzem elolvasni. Még jó, hogy az angol nem gond, ilyenkor érzem, hogy volt értelme nyelvet tanulni.
Hazaérve - még a számítógép bekapcsolása előtt - egyből kiválogattam egy bögrényit. No igen, volt mit finomítani a tisztításon, de a bácsi becsületére legyen mondva, jó bőven mérte, válogatás után is több maradt a csomagból, mint amennyibe vettem (és nem is adta sokért). Beáztattam, biztos, ami biztos. De nem bírtam kivárni vele a holnapot. Pár óra elteltével - dagadt ám látványosan ennyi idő alatt is - odatettem főni, és ott sertepertéltem körülötte, hogy biztosan észrevegyem, ha már puha. 15 perc alatt az volt. És: tényleg finom natúr is! Persze, lesz majd mellé mindig valami zöldséges "körítés", vagy az is lehet, hogy időnként csak mellékszereplő lesz a bab, de azért legyen csak jó íze!
Azt hiszem, nem kell aggódnia a bácsinak, hogy a nyakán marad a bőséges babtermés. Én pedig kreatívkodhatok belőle kedvemre, aztán ha ehető lett a végeredmény (az szokott lenni!), akkor - fogalmazási képességeimet is használva - itt majd beszámolok róla.
