Elég sokáig a csokibevonat elkészítése jelentette számomra a legnagyobb nehézséget a házi szaloncukorkészítéskor. Kipróbáltam én többféle "tuti módszert", ám mindegyikkel csak "ronda, de finom" kategóriás csemegéket sikerült előállítanom. Idén aztán végre összejött az olyan minőségű bevonat, amit már papír nélkül se szégyellek mutogatni. Egyébként soha jobbkor, hiszen a gasztromagazinos írásomhoz fotókat is kellett mellékelnem.
Tehát az én bevált módszerem a csokibevonat elkészítésére:
Két lábas szükséges hozzá. A nagyobbikba annyi vizet öntök, hogy rátéve a kisebbiket, annak beleérjen az alja, de ne ússzon meg. Ezután a fölső lábasba beletördelem a csokoládét. Minimum 70%-os kakaótartalmú étcsokit használok - tapasztalatom szerint sokkal könnyebb vele dolgozni, mint az ilyen-olyan bevonókkal és silány csokimikulásokkal, meg ha már a cukrok belsejét elkészítettem minőségi hozzávalókból, akkor igazán kár lenne a bevonattal agyonvágni.
Ezután alágyújtok a toronynak, és megvárom, míg a csoki teljesen felolvad, egyneműen folyós lesz. Eleinte mehet nagy lángon, majd amikor felforrt a víz, leveszem kicsire, és így is hagyom, amíg befejezem a mártogatást. A vízfürdő miatt biztosan nem fog túlmelegedni a csokoládé. Nem teszek hozzá semmit - tehát se tejszínt, se vajat, se olajat, se semmit - magában is kellően folyósra olvad, mártogatás után pedig így garantáltan keményre köt vissza, nem mázolódik mindenfelé.
Közben hungarocellt és fogvájókat készítek elő, no meg hozom a bevonni kívánt szaloncukrokat. Maga a bevonás pedig úgy zajlik, hogy egyik kezemmel megdöntöm a csokis lábast, a másikkal pedig bemártom a fogvájóra tűzött szaloncukrot. A végénél lecsurgatom róla a felesleges mázat, majd a hungarocellbe tűzöm dermedni. Így nem lesz talpa a melléfolyt csokiból, csak egy pici lyuk a fogvájó helyén, amit esetleg be lehet javítani utólag (ettől én eltekintek). A töltetleneknek az oldalukba szoktam beszúrni a tartót, amelyik cukornak azonban valami kemény van a közepében (pl. negyed dió), azt a vége felől érdemes feltűzni, elkerülve az akadályt.
A konyhában is elég hamar megdermed a vékony máz, így nem tartom szükségesnek a hűtő átrendezését az alkalomra. Nagyon hatékony a kinti levegő is, esetleg fényképezéssel egybekötve :)
Nem is marad más hátra, mint óvatosan kihúzgáni a fogvájókat, és lepattintgatni azt a kis csokit, ami mégis lefolyt vagy lecsöpögött. A segédeszközök természetesen később újra felhasználhatók ugyanezen célra, nem kell mindig újakat avatni.
5 deka csokiból 30 darab szaloncukrot sikerül általában bevonnom, ha pedig az összeshez szükségesnél még 5 dekával többet olvasztok fel, akkor az utolsókat is kényelmesen be tudom mártani. A végén megmaradó csoki felhasználásához pedig kitaláltam egy olyan szaloncukrot, aminek a belsejébe kell az olvasztott csoki, nem bevonatként kerül rá: Csokoládés-mogyorós szaloncukor (de a Lekváros-mézes szelet tetejére is épp ennyi olvasztott csoki kell, ha vegán megoldást szeretnénk).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése