Pilates, szoptatás, egyensúly és én. Nőknek.

A múlt szerdai torna vérző mellbimbó okán elmaradt (köszi, Klárika!), bár nem a vérzés, hanem a fájdalom miatt, így csak ma mentem újra. A meglepetés az volt, hogy a múltheti pasi helyett ma egy lány tartotta, sokkal több erőgyakorlattal mint múlt héten és az az érzésem, hogy holnap a kislábujjam körme alatt is izomlázam lesz. Ezt szeretem. Kár, hogy számomra teljesen lehetetlen időpontokban tart ő különféle edzéseket...
Újra meggyőződtem arról, hogy az egyensúlyzérzékelésem elmúlt. Mint egy nátha vagy valami. Nincs. Féllábon állni nem tudok. Most vagy a súlypontom ment el a megszokott helyről (ami nem csoda, "hála" a szoptatás mellnövelő hatásának), vagy a belső fülem akadt ki - ami egyáltalán nem valószínű. Inkább az elsőre tippelek. Csak hát nekem előtte sem volt szükségem mellnagyobbító műtétre, szóval lett oda cucc...
A szoptatás azért rendesen bezavar a tornába, például nem tudok hasrafeküdni csak emelt mellkassal. Most pedig gyógyulófélben van a százszor kiharapott mellbimbóm, és úgy viszket, hogy az is igencsak kellemetlen. Meg hámlik.
Ma azon agyaltam a hasonfekvős gyakorlatok végzése közben, hogy remélhetőleg nem lesz tejfolt a pólómon. Nem lett. 
Várom a szerdát. Remélem, nem lesz egy utolsó pillanatbéli akadálya a tornának.
Most pedig lefekvés jön Klárikának, nekem meg esti program (csepp kötögetés).

A kockásnadrág visszatér

Tavalyelőtt ilyenkor rendesen olvasztottam a zsírjaimat, nagy sikerekkel. Akkor a cél a bizonyos kockásnadrágba való beleférés volt, hát innen fogom folytatni.
A diétámat a babavárás szakította félbe. Az elején könnyű volt nem enni, a hányinger miatt, viszont később beütött a gyakorlatilag mozgásképtelenné válásom decemberben és onnan borult minden.
Aztán meglett Klárika, az iszonyatos alvásával, és azt hiszem a kialvatlanságot is evéssel próbáltam kiváltani (ez egy létező dolog, a plusz kalóriabevitel segít ilyen esetben "életben maradni") - summa summárum: a kockásnadrágba még mindig nem férek bele. Erre jön a terhesség alatt megereszkedett has. És hát a combra-fenékre felkúszott párnácskák.
És ezekből most elegem lett.
Hozzá kell tennem azt is, hogy a derekam nagyon nagyon fáj, muszáj valamit kezdenem vele ha nem akarom, hogy rossz vége legyen.
Azt is el kell mondanom, hogy én a mozgásban hiszek. Ifjúságom derekán versenyszerűen futottam, később rendszeresen aerobicoztam (és futottam is, de már nem versenyszerűen), most pedig egy ideje semmit nem mozgok (babasétáltatáson, harmadik emeletre való Klárika-és-babakocsi-cipelésen kívül).
Ennek akarok végetvetni azzal, hogy megtettem tegnap az első lépést: elmentem tornászni. Sokat vacilláltam mi legyen, választhattam a spinning, taebo, Pilates és aerobic közül. Aztán rájöttem, hogy órarendileg a legmegfelelőbb a Pilates (ugye be kell iktatni a délutáni és esti Klárikás programok közé), és végülis ez volt a döntő tényező.
Nem bántam meg, hogy nem aerobickal kezdtem. Még ez az 50 perc Pilates is kiütött. Megint megtapasztaltam olyan izmaim meglétét, amelyekről csak ritkán tudtam eddig is. Most olyan kellemesen sajog mindenem - vagyis tulajdonképpen a tudat kellemes csak, hogy mozogtam, mert a sajgás nem annyira.
Kiakadtam, mennyire le tud romlani egy szervezet másfél év alatt. Már csak a nyújtás is nehéz. Egyébként akkor készültem ki teljesen, amikor lábujj-könyök állásban kellett (volna) megtartani a testet. Én próbálkoztam, de végülis kénytelen voltam térdre támaszkodni. A mozgáskoordinációm is elszállt és az egyensúly-érzésem is nulla fele közelít. Ijesztő.
Holnap megint megyek. Kisgyerek mellett (akit nincs akire hagynom délelőtt) ennyi fér bele, heti kettő és egy hétvégi hosszabb kirándulás. Beszéltük, hogy milyen jó volna futni az erdőben, mint rég - én erre azt mondtam, hogy menjünk úgy, hogy én Klárikával gyaloglok azalatt. Már persze, ha bírja a derekam. (én azt hittem, szülés után elmúlik, de sajnos nem. Enyhült, de megvan. Lehet a mozgásszegény életmód is idevezetett, ez kiderül pár alkalom torna után)