Újra itthon

a héten.
Klárika sikeresen összeszedett újra valamilyen hőemelkedéses izét, nem rettenetes az állapota csak éppen annyira, hogy ne lehessen oviba vinni.
És én ezzel most úgy vagyok, hogy az nem jó, hogy beteg, de az, hogy reggelente megint összebújunk egy kicsit ébredés után az nagyon jó lesz. Majd átjön a takaróm alá, tapos a kis lábaival, fogja a kezem és ad egy-egy puszit... és öleli a nyakam. Nincs ennél jobb.
---------------------------------------------------------------------
Ma reggel már nem vittem oviba, viszont elcipeltem az irodába, hogy a nehéz munkában segítsek a kolleganőmnek - nem akartam otthagyni a nehéz döntéssel -, 11-ig dolgoztunk, aztán hazajöttünk és Klárika ágyba kívánkozott. (igen, így látszik rajta, hogy beteg, másként nem aludna). Miután felébredt kérdem tőle: fáj valamid? Mire a válasz: "a seggem". Így. Szavak nélkül maradtam.
---------------------------------------------------------------------
Tegnap azért élveztük a hétvégét. Elugrottunk egyet új utat felavatni fotózni kávézni Szovátára. Csodálatos meleg őszi nap volt, az előrejelzések szerint az utolsó az ilyen az idén.
Dél körül indultunk, és még elég párás volt a levegő, a Küküllőmente dombjai csak sejthetőek voltak a messzeségben.

De sikerült azért egy kis színt fotózni

Még nyílik egy-egy bánsági sáfrány is

És amikor hazafele jöttünk már teljesen tiszta volt a légkör.

Most pedig feltöltődve várjuk a szürkébb őszt...

Szövegel

Mától Anyuka és Apuka néven futunk az eddigi Anu és Apu helyett. Kis hízelgős lett a lányunk.
Különben pedig "a feteke cica nájog". 

Ma

Szinte éjfél, csend (a tévét kikapcsoltam), én natúrszínű gyapjúból horgolok csak egyszerűen, egyenes vonalakban, semmi cicomával. Most nagyon jólesik az elmúlt napok rettenetes idegtépő és idegesítő, és leginkább fárasztó történései után, amikor semmi nem maradt meg a kezemben.
---------------------------------------------------------------------
Délután-estefele a játszótéren voltunk, és Klárika megint mondott egyet: az egyik csúszdánál sokan voltak és ezt mondtam neki, ezzel indokoltam, hogy menjünk máshova, majd visszatértünk és csak mi voltunk. Erre ő azt mondja: "most senki van itt". Logikus.

Beszélgetünk

Szinte észrevétlenül a napokban Klárika áttért az egyes szám harmadik személyről egyes szám első személyre - amikor magáról beszél. Eddig úgy volt, hogy ő kinevezte magát Babának (nem mi ragasztottuk rá, valahonnan öszeszedte) és Baba ezt csinál, Baba azt csinál.
Mostanában viszont rendesen lehet vele társalogni.
Tegnap és ma nem ment oviba mert sikeresen összeszedett valami vírust (sejtem én), és péntek este belázasodott és folyt az orra, most már sokkal jobban van (amúgy ez arra volt jó, hogy a hétvégére betervezett kétnapos falusi kiruccanásunkat kiiktassa a játékból), és itthon voltunk. Az eső hol esett, hol nem, hol zuhogott, úgyhogy egész nap bezárva.
Mit lehet csinálni? Tornyot építettünk a kockákból. "Anyu, olyant, hogy boruljon le". "Még nem dőlt le." "Most ledőlt."
Ma délután kiment Apával kicsit, biciklivel. Indulás előtt kijelentette: "Én előveszem" és jött a biciklivel.
A kirakós egy-egy darabja időnként elkeveredett, mindig azt mondta: "Én megkeresem." majd "megtaláltam"
Mosogattam, erre jött: "Én is mosogatok", vagy "segítek".
A gyufa égett, erre ő: "én elfújom".
És amitől elolvadok: "Megölelem anyut" és megölel...
Szép az élet.