Különválva.

Már 6 napja kikerült belőlem az úrfi.
Hát... a második császár bizony sokkal nehezebb mint az első volt. Igaz, én is 4 évvel idősebb lettem közben, a gyerek is nagyobb volt és ez sokmindent vont maga után: erősebben kitágult méhet és sokkal hosszabb vágást.
Végülis múlt kedden telefonált az orvosom, hogy mit szólnék, ha csütörtökön egyenesen a műtétre mennék, nem vizsgálatra. Hogy mit szóltam? Örültem, nagyon. Már tényleg mindenfele nyomott és minden bajom volt.
Szerda este elbúcsúztam Kláritól és férfiasan megvallom, félni kezdtem. Nem a műtéttől, hanem attól, hogy mi lesz ha... az ilyen programozott császároknak van ez a pszichikai része is, lehet első gyereknél nincs, de nekem bizony megfordult a fejemben, hogy mi lesz Klárival ha nem élve jövök ki a műtőből. Az első szülésnél nem volt idő felkészülni a császárra, ott pillanatok döntése volt az egész, nem volt időm gondolkodni de most, közel 48 óra alatt de főleg utolsó éjjel sokminden megfordult a fejemben.
Aztán mivel nincs választási lehetőség, a gyereknek ki kellett jönni, csütörtökön elmentünk a kórházba, beutaltak, és bekerültem egy szülőszobába. Kezdtek összehúzódások lenni, elég erősek, de nem érdekelt, tudtam, hogy úgyis vágnak valamikor, és erre kora délután sor is került.
A műtőasztalon pedig próbáltam nagyon bátor lenni, de sírtam egy kicsit és életemben először pánikrohamom lett: nem kaptam levegőt. Csak Klárira gondoltam. Kérdezte az altatóorvos, hogy kérek-e oxigént, mondtam, nem. És itt filmszakadás.
A következő emlékem az, hogy sír Tamás. És hogy mindenki mondja, hogy hatalmas. Én meg valamelyik műtősnek mondtam, hogy azt hiszem elaludtam, mire ő mosolyogva, hogy tudja. (szerintem ők altattak el pár percre, hogy ne legyen komolyabb baj és ezt így ismeretlenül köszönöm nekik).

Aztán odahoztak egy csomagot, gratuláltak, hogy ott a fiam, el is vitték. És kicsit később jött egy nővérke, mondta, hogy "4660 gramm, érti? 4660". Én meg nem bírtam magamhoz térni. Akkor megértettem mi volt az ami mindenfele nyomott. Ez a nagy gombócka: 

Aztán összeraktak, összeférceltek és ki az intenzív osztályra. Akkor már közel 3 óra volt. 

Másnap reggel 6-kor lábraállni. Na, az nem volt könnyű menet a 22 cm-s vágással, majd 9 körül kipakoltak a rooming-inbe, és odahozták Tamást is, és kezdődött a menet. 

Azóta minden nap kicsit jobban vagyok, de még mindig fáj és még mindig nagy a hasam és még mindig vérzek, sokkal jobban mint Klárival. 

Ez a legény viszont gyakorlatilag eszik és alszik, és nem hiszem el, hogy van olyan gyerek, aki pár naposan egyszer ébred éjszaka - pedig van. Tej van bőven, nyugalom is.

Most már a boldogságé a fő szerep.

A pihenés elkezdődött.

Nem hittem volna, hogy képes leszek ilyen sokáig dolgozni, de csalódtam magamban. Nem tudom ez most jó vagy nem, de tényleg az utolsó utáni időig maradtam munkában, jó, persze még dolgozhattam volna a szülés napjáig, de meghúztam magamnak a vonalat. Tény, hogy a szülési szabadságot a normális határidő után vettem ki. Most itthon vagyok és nem tudom hogy fogom megtalálni a helyem az elmúlt idő pörgése után. Biztos lesz rá mód.
Nem volt könnyű. Viszont sikeresnek mondom az elmúlt időt, sikerült kicsit éreztetni a létünket és megoldást kikényszeríteni bizonyos problémákra amikre eddig nem. De elég a munkából.
A nyáron volt pár nap pihenés is, fent a hegyekben meg falun - sajnos kevesebb mint amennyit szerettünk volna.

Elég sok egészségügyi problémával küzdöttünk (nekem most sincs rendes hangom és ez az állapot két hete tart de ma végre szakorvos kezére adom magam), most már kicsit elegem van a folytonos betegeskedésből. Bár inkább én, mint Klári...
Kötés, az nem sok volt. Eleinte a hányinger miatt, aztán egyebek miatt is, de november második felében belehúztam, kötöttem egy icipici zoknit az icipici gyereknek, meg befejeztem Klári Charade-ját, és elkezdtem neki egy pár kesztyűt is.

Azzal is félúton túl járok. A minta saját kútfőből, a színeket ő válogatta össze magának.
Remélem, most majd visszatérek a régi rendes kötős állapotomba, tervem az van - kezdetnek apróságok, de a következő két évre egyebek is...
És főzni akarok, sokat. Mert bizony az is elmaradozott mostanság. Igaz, hétvégén (és itt hosszú, négynapos hétvége volt) már volt egy fánk- és kenyérsütés. Csak úgy bemelegítőnek.

Szabadságolunk

Az idén sikerült egyszerre itthon lenni mindenkinek. A baj az, hogy egyik ramatyabb állapotban mint a másik, így a szabadságunk első hete betegséggel telt. De már túlvagyunk rajta mind, úgyhogy a maradék két hetet talán élvezni is fogjuk. (most már tényleg nagyon unom, hogy minden ovis vírus testületileg kiüt...)
Már amennyit élvezni lehet belőle, mert hátravan egy halom orvos meg labor nekem.
Meglep, mennyire más ez a terhesség mint az első.
Elsősorban lelkiekben más, nem foglal le annyira. Klárival minden nap tudtam, hogy hány hét hány nap - most a hetet kb megmondom (10 hét körül vagyok). És a nagy igazság az, hogy nem éltem bele annyira magam, mert tudom, hogy ha a genetikai teszt eredménye nem jó, akkor nem fog megszületni.
De más fizikalikag is. Nincs az a rettenetes éjjelnappali rosszullétem. Azt nem mondom, hogy egyáltalán nincs hányingerem, de elviselhető mértékben és mennyiségben. A fejfájások sem öltek meg ezidáig és orrérzésem sem volt. Eddig.
Zavar a nagy meleg, olyankor minden tünet felerősödik - leginkább a hányinger -, de szerencsére az idén nyáron ez nem egy állandó állapot, úgyhogy csak egy-két igazán nehéz napom volt.
Annyira nem volt nyár, hogy a midsummerezésünk is elmaradt, a nagyon kiadós esők miatt. Tényleg, napokig ömlött az eső, aminek végülis örültem, hiszen az aszály ijesztően ideült, az egyeten bajom az elmaradt nyárünneplés volt.
Amiben viszont gyakorlatilag egy az egyben egyezik a két terhesség az a kötés zavaró hatása. Újra erősen szédülök kötés közben, csak nagyon keveset tudok kötni egy-egy alkalommal.
Így történik, hogy ezt a gyerekzoknit (Klárinak) már idestova 2 hete kötöm.

A minta Charade, de én annyit változtattam, hogy az orrától kezdtem, és nyilván a kettőt egyszerre kötöm, Fish Lips Kiss sarokkal. 
Azért igyekszem befejezni, és remélem, az első harmad után annyira magamhoz térek, hogy fogok tudni rendesen fonalazni.
És ha minden jól megy akkor lesz újabb 23 hónapom itthon. Örülök neki.

Méhen belül

Előző bejegyzésem után nem tudtam abbahagyni, muszáj most már egészen kiírni a dolgokat magamból, hogy végre megkönnyebbüljek.
Nem csak a már meglevő kisbabáról, de a méhen belül fejlődőről és várandós anyáról is olvasok annyi dolgot, hogy csak lesek. Sőt, igazából az egész a megfoganás előtt kezdődik, de ez nem ennek a bejegyzésnek a témája.
Egy dolgot említettem már múltkor, az UH-t, arra nem térek ki még egyszer, mert van egyéb.
Egy kérdés, hogy kismamáknak szabad-e mikróban melegített élelmet fogyasztani. Én fogyasztok. Hallottam ugyan a mikró kapcsán terjedő rémhírt, hogy az milyen káros, de én ennek a fizikai magyarázatát nem értettem sosem meg. Mert ugyan mi lehetne káros benne? Hogy berezegnek a molekulák bizonyos hullámhosszú rádióhullámok hatására? (a hullámhossz messze a káros határ alatt van, egyébként pedig nem engem sugároz a mikró, hanem képzeljétek, az ételt, ami felszívódás - felhasználás - előtt átmegy az emésztőcsatornámon!) Hát kérem, a molekulák gázon melegítés hatására is berezegnek... akkor holnaptól kizárólag fagyin fogok élni, nehogy kárt tegyen a babában a berezgett molekulák sokasága...
Komoly viták folynak a terhes nő étkezéséről. Megtudtam, hogy felelőtlen vagyok, hogy merek penészes sajtot enni, merthogy az olyan mintha penicillint szednék. Hát ha penicillint kapna a szervezetem, akkor simán elpatkolnék, ugyanis keményen allergiás vagyok rá, kiskoromban már majdnem sikerült kipurcanni tőle, úgyhogy higgyetek nekem, a penészes sajt fogyasztása nem egyenlő a penicillin-bevitellel, annak ellenére, hogy gyakran pontosan Penicillium gomba nő rajta/benne. Ahhoz izolálni kell a gomba által termelt toxint (konkrétan ez nyírja ki a bacikat), és úgy bevinni a szervezetbe, hogy az ne érintkezzen a gyomorsavval (injekció vagy gyomorsavra rezisztens kapszula vagy filmezett tabletta). Csak hát ez már magas, ugyebár nem mindenki tanulja meg iskolában (7-8 osztály?) az emésztés csodálatos folyamatát.
A szénsavas-szénsavmentes vita is folyik rendesen. Hogy milyen káros hatása van a gyerekre a szénsavnak. Én iszom mindkettőt, ami épp jólesik. A szénsav lebomlik vízre és CO2-ra, nem szénsav formájában szívódik fel, sőt, csak víz szívódik fel majd a bélből, a CO2 kijön légbuborék formájában - hát hogy jusson el a gyermekhez a sav? Más kérdés, hogy amikor az embernek a sav mardossa a torkát akkor nem épp a "szúrós" vizet kívánja...
Ezeknél durvább már csak az, amikor a kismama csak azért húz gumikesztyűt húsdaraboláshoz, nehogy a bacik a nyers húsról megtapadjanak a kezén. (ilyenek kérdéseknél azon a szinten vagyok, hogy borogatást kell tegyek a homlokomra, hogy életben maradjak.)
Ami aztán meg a csúcs, az a baba mozgása. Ettől verem a fejem a falba. Tudom, sokan vagytok már túl terhességen, kérlek javítsatok ki ha tévedek, de szerintem képtelenség érezni a baba mozgását 15-16. hét előtt, és legtöbben még csak azután fogják, többedik babánál is. Nem egyébért, de előtte még olyan pici, hogy egyrészt nem éri el a méh falát, másrészt meg ereje nincs. Na de vannak kismamák, akik 10. (!!!!) héten már bizonygatják, hogy ők márpedig ezt érzik. Aztán amikor ez első baba esetében történik meg, akkor kész vagyok. Először is, 8-9 héten kezd el mozgolódni, 10. héten már tudni épp tud, de azt még mindig nem értem, hogy tudja a kb. centis karjait és lábait annyira kinyújtani, hogy belémüssön/rúgjon, teszem hozzá, magzatvízben, ami ugye a surlódás által csökkenti is a mozgás erejét. És hogy elrugaszkodjon magától, ahhoz se ereje, se alakja, se önálló akarata nincs még... Na de hát egyesek ezt érzik, és ha valaki meg meri nekik mondani, hogy helló, ez fizikai képtelenség, akkor azt mondják az ember irigy :) Szóval én nem vagyok ilyen csúcs-anya, hogy a megfoganás pillanatától érezzem a sejtosztódást, beágyazódást, pedig ezeket mind illene érezni, ha nem tudtátok volna :)...
Na meg a zene. Én előtte is olyan zenét hallgattam vegyesen ami tetszett, és ez most is így van. Ez így nem jó, mint megtudtam. Terhesség alatt ajánlott babanyugtató zenét hallgatni. Hát szép szép, de mitől jobb ennél? Vagy ennél? Na meg ha egész nap babanyugtatót hallgatnék én is úgy megnyugodnék, hogy ebéd se készülne meg semmi, csak aludnék.
A csomagkészítésnél még messze nem tartok, de van aki azon problémázik, milyen színű törülközőt, papucsot, hálóinget vigyen magával a kórházba. Paff...
És a szobánkat sem fogom átfesteni sem kékre sem rózsaszínre (ez is kérdés egyeseknek), mert ugye nyilván első időben velünk lesz a gyerek, de képzeljétek, fehérre festett falak között. (Tényleg meg is kéne kérdezzem ott, hogy mi a véleménye a tisztelt fórumozó társaságnak arról, hogy nem pasztellszínű a szoba fala ahol a baba lakni fog ameddig velünk kell neki lenni, nem fog kihatni a lelkivilágára?)
Most pedig vendéget várunk, és inni fogok egy pohár bort. Tudom, hogy egyesek szerint ez is káros, a bevitt 1.1 gramm alkohol a nem épp nádszál testemben, de én már csak ilyen vagyok, hogy még babavárás közben is igyekszem élvezni az életet.

Testületi lustulás

Ez a kinti szürkeség annyira ellustít, hogy igazából semmire nincs kedvem, aludni mintha még jobban tudnék, pedig eddig sem panaszkodhattam az alvókámra...tegnap 8:40-kor ébredtem meg, kb. 9-ig lustiztam, és aztán egész nap csak lézengtem. Igaz, ellézengtem a főtéri fonalashoz, aholis párom karácsonyi kesztyűjéhez akartam fonalat venni, ami sajnos, más lett mint amit szerettem volna. Olyan zöld zoknifonal kellett volna hozzá, amiből a Tapestry-t kötöttem, de megtudtam, hogy a gyár ezt a fonalat nem gyártja többet, ráállt a műszálra, hát kénytelen voltam a maradékból válogatni, minden színből vettem valamennyit, de ennyi volt a színfelhozatal. Nem a kedvenc színeim, de a semminél több. Bár ez a barna egyre inkább kezd bejönni nekem.

Szomorú vagyok, kedvenc zoknifonalam volt. Van itthon belőle úgy 6 pár zoknira való... aztán hátha alakul valami mire a meglevőket elkötöm.
Más: ma voltunk dokinál, csodával határos módon a liftesnéni nem tiltakozott a 9. emelet miatt, még a Zuramat is felszállította szó nélkül, noha sejthette, hogy férfi létére nem a szülészet-nőgyógyászaton páciens. (különben ma mondtam a dokinak hogy van amikor a liftesnénik nem hajlandók feljönni, azt mondta, hogy ő nem érti ezt a nők közötti konfliktust, terhesek esetében)
A kicsi ma kb. annyira volt lusta, mint az anyja, alig akart valamit mozogni. Azt hiszem, aludt, és nem nagyon lehetett felébreszteni, a végére mintha jobban forgolódott volna, de a múltkori buli elmaradt. A doki szerint rájuk is hat ez a nyomott időjárás meg gondolom, az anyuka nem túl magas energiaszintje is.
Úgy nézett ki, hogy kislány lesz, de ez nagyon nem biztos még. Hárman néztük a képet a dokival, és nem tudtuk eldönteni, tényleg nem látszott rendesen, de inkább nem kisfiú-felszerelése volt... na de most már előrehozták 6 nappal a születés dátumát. Talán mégis áprilisi baba lesz?

-7

és ez nem a kinti hőmérséklet, hanem a még ledolgozandó napok száma. Számolgatok visszafele rendesen.
Ma UH-n voltam, hát elcsodálkoztam, azon amit láttam: eleinte nagyon nyugis volt a pici, aztán a nagy nyugalomból egyszercsak "felugrott", fordult egyet, aztán kinyomta egyik talpacskáját. Utána kezdődött a buli: bukfencezett, szopta az ujját, bokszolt, rugdosott --- csupa energia a csöppség. Nem is tudom, hogy lehetett lemérni a dolgokat.
Nekem viszont leírhatatlan érzés volt... már nagyon várom a következő alkalmat.
A hétvégénk is igen jó volt, Zsófiztunk, hogy az a gyermek mekkorát nőtt... óriási kerek szemekkel nézi a világot, szinte pislogás nélkül. Vagy alszik. Nagyon nyugodt, jókedvű, nem sírós baba. Remélem, anyai ágról örökölte ezeket a tulajdonságokat, mert akkor nagyobb annak az esélye, hogy az enyém is ilyen legyen.

Életjel

Még megvagyok. Bár húzós időszak van a hátam mögött. Sok szempontból volt az.
Elsősorban is jól rámijesztett egy vérzésféle.
Az elmúlt, de következő napon belázasodtam. Ügyelet, miegymás - féltem, szerencsére a baba bentmaradt, és most már én is jól érzem magam.
És amellett, hogy beteg voltam, eleinte nem akartam betegszabadságra menni, ezért felhívtam a főnökömet, adjon a hátralevő szabadságomból szabadnapot. Majdnem leüvöltötte a fejem. Hogy mégis, mit gondolok én, hogy azzal takarózva, hogy terhes vagyok, lógok (????) és hiába mondtam, hogy értse meg, beteg vagyok, nem tudtam megpuhítani, ő folyton azzal jött, hogy ő nem orvos, nem tudja megállapítani, mondtam, jó, hát elmentem a háziorvoshoz, kaptam betegszabit, sokkal többet, mint amennyit maradtam volna itthon egyébként.
Ami fájt, az az volt, hogy azzal vádolt, hogy a kollegáimmal tolok ki, hogy nem tisztességes velük szemben, amit csinálok.
Volt ennek előzménye is. Amiután írásban közöltem a munkaadóval (ahogy a törvény előírja), hogy terhes vagyok, mellékelve az ezt igazoló orvosi papírt, betett 168 órás készenléti szolgálatba. (2x168-ra akart eredetileg, de azt nem tudta kivitelezni, miután következő héten a kollegák kérték, hogy vegyen engem ki). Ez azt jelenti, hogy éjjel-nappal, vagy hétvégén a megye területén bárhol történik valami (vegyi anyagok környezetbe kerülése, veszélyes anyagokat szállító kamionok felborulása, tűzesetek, vízszennyezések, állatok ismeretlen eredetű tömeges pusztulása - ilyesmi szokott lenni) menni kell. És volt "bátorságom" ezt megtagadni. Akkor is üvöltözni kezdett velem, hogy milyen dolog ez, a kollegákkal szemben, nekem elsősorban munkahelyi kötelezettségeim vannak, és jól gondoljam meg mit teszek. Sajnos, sírni kezdtem, és kirohantam, ahelyett, hogy jól az asztalra csapjak, de mostanában mintha érzékenyebb is lennék... szóval eljutottam arra a pontra, hogy "kicsit" undorodom a munkahelyi viszonyoktól..
Nem tudom, még mindig abban a hitben élek, hogy nem elsősorban a munkahelyem a felelősségem jelen pillanatban, hanem az a kis magzat, akit kitehetek mindenféle veszélyeknek, ha úgy dolgozom, ahogy eddig tettem, de ha másképp van, kérlek, javítsatok ki.
Tegnap is kemény helyen jártam (a galvániszap cianid-tartalmú), de ezt szándékosan nem utasítottam vissza, mert következő héten lesz a munkahelyi felmérés a terhességemre való tekintettel, beszéltem is már munkaügyi orvossal, és amikor felsoroltam neki a lehetséges veszélyeket, akkor azt mondta, ez nem terhes nőnek való munkahely. Tetéztem azzal, hogy elmondtam neki a szolgálatot, erre azt mondta, ez nem csak embertelen, hanem illegális is. Úgyhogy miután erről papír van, hogy egy kerek hétig szolgálatos voltam, végülis adu ász lett a kezemben. Amennyiben nem fogja vissza magát, én sem fogom.
Holnap gyűlésen kiderül mi lesz tovább. Az eltökélt szándékom az volt hogy szépen lassan befejezem az éves tervemet, hogy a kollegáimat tényleg ne hagyjam cserben, de rájöttem, ennek semmi értelme, a balhét úgyis a főnök viszi el, ha ő így viselkedik velem, az a minimum, hogy nem érdekel, hogy oldja meg a nagyfőnöki letolást és szankciókat.
Más: kötni még nem kötöttem, de úgy tűnik, kezd a fejfájásom és szédülésem is alábbhagyni, hátha hamarosan újra tűt foghatok.
S ha minden igaz, és minden úgy halad, ahogy jelen pillanatban a főnöknek köszönhetően elindult, akkor igencsak sok időm lesz...

Még mindig nem kötök

Az még mindig borzalmas erőfeszítés... De a dolgok haladnak azért, és ez jó, hogy telik az idő.
3 napig megint nagyon rossz volt, ilyenkor még a víz is hányingert vált ki, de tegnap óta mintha javult volna a helyzet. Ez a hullámzó állapot és a kiszámíthatatlanság nem hat túl jól a lelkivilágomra.
Amikor jól vagyok, akkor mindent képes vagyok megenni/meginni, a paradicsomon, a kávén és a zsíros dolgokon kívül. Amit pedig határtalan mennyiségekben, az az Erős Pista, a máj, a sovány füstölt hús - de általában ami sós és fűszeres az jöhet. Most már előre fenem a fogam a hétvégi zablisztes palacsintára fahéjas-almás (cukormentes) töltelékkel töltve (ó fahéj!!!). De a mai sárgaborsófőzelék sem lesz sokkal rosszabb.
Egyre inkább piszkálja a fantáziám olyasmi, amit eddig meg nem ettem volna - a buggyantott tojás. Eddig a folyékony tojássárgától az undor kerülgetett, de ezeken a fotókon olyan guszta, hogy muszáj lesz összehoznom valamikor. Persze, az lehet, hogy majd megenni nem fogom amikor nem fotón folyik a sárgája hanem tányéron, mert van olyan, hogy megkívánok valamit, aztán mire elkészítem, már rosszul vagyok tőle - de ez már ilyen. Most csak azért vagyok ilyen bátor, mert épp nincs erős hányingerem.
Szóval az étkezés egy vékony kötél, amin egyensúlyozok.
Az alvás az még egy érdekes dolog. Újabban alszom egyet kb 7-kor, amikoris egyszerűen kidőlök, úgy 8-ig el. Akkor felébredek, aztán 10 és 11 között újra elalszom. Az tart éjjel 3-4-ig. Akkor felébredek, kb. két órán keresztül forgolódok, és visszaalszom, arra a rövid időre, míg szól az óra. Akkor pedig alig bírok magamhoz térni.
A másik bajom, hogy a derekam (pár éve sérült farkcsont) hasonfekve nem fáj, viszont azt a fennebb található szerveim miatt tudom nehezen kivitelezni, merthogy ott meg pont hasonfekve fáj. Tegnap este sírtam is emiatt...
Amúgy pedig megy minden, bírom a napi "rutint", mindaddig ameddig nem akarnak hülyeségekbe belevinni.
Valamelyik nap például munkabiztonsági képzésen kellett részt vennünk. Életem egyik legunalmasabb félórája volt (a kollegáimnak is, de hogy a képzést tartó hölgynek a legkellemetlenebb az is tuti), mialatt a ránk leselkedő reális veszélyek a vegyi anyagok, az agresszivitás, a bakteriális fertőzések, ő pedig azt próbálta nekünk megmagyarázni, hogy vigyázzunk az irodai áramütésekre (amikor alig vagyunk irodában), meg hogyan járjunk, hogy ne essünk el, meg ilyenek. Mintha a 32-50 év közötti korosztálynak a járás alapműveleteit elsajátítani lenne a leglényegesebb, eddig ugyanis ezzel sosem foglalkoztunk. Aztán megkérdezte, hogy van-e kérdésünk. Mondtam, van: mit és mikor kell aláírni? Szegény ekkor szembesült azzal, hogy mi ezt teljesen hiábavalónak tartjuk... úgyhogy rövid úton véget is vetettünk a képzésnek. De akkor már a túlóráinkban voltunk. Najó, túlpercekben... kérdeztem, mikor lesz legközelebb, mondta 6 hónap múlva, hát megnyugodtam, mert ha minden jól megy, 6 hónap múlva én már nem fogok munkába járni.
Szerencsére holnap kezdődik a hétvége, jön a megérdemelt lustizás.
Addig is kis zene (mostanában ilyen kedvem van):

Történések

Mostanában objektív okok miatt sokminden kimaradt a mindennapjaimból. A rosszullétek ugyan nem olyan erősek mint két-három hete, de még mindig folyamatosak, a szédülés a legrosszabb talán minden tünet közül, mert annak a felerősödése hozza elő az émelygést. 
De mondhatni jól vagyok, másokhoz képest, akik a terhesség ezen korai szakaszában (8-9 hét) napi szinten kipakolják a reggelit. Ilyen velem nem történt (még).
Visszamentem dolgozni, ez határozottan jót tett, jó kimozdulni itthonról.
A szabadságom nagyrésze különféle orvosokhoz rohangálásokkal telt el, persze nem kalandmentesen - itt külön köszönöm a biztosítóháznak és általában az egészségügyi rendszernek azt, hogy a hónap közepetáján már nincsenek pénzalapok a kötelező és terheseknek ingyenesen járó analízisek elvégzésére.
Köszönöm a személynyilvántartási irodának azt, hogy operatív módon tudják kezelni a személyazonossági cseréjét - ugye a férjhezmenetelem névváltással járt. Csak a hét egyetlen napján van ügyfélfogadás délután, és amikor már kiálltuk az órás sort és épp sorrakerültünk volna (Zuram mint lakástulajdonos jelen kellett legyen, hogy előttük írja alá, hogy befogadja a feleségét a lakásába), a fehérnép kijelentette, hogy minket már nem vesz sorra, legyünk kedvesek valamelyik másik kígyózó órás-másfél órás sor végére átfáradni, mire én számonkértem őt, majd egy elég heves vita után "hajlandónak" mutatkozott mégis ezt a kegyet megadni nekünk, hogy nem kellett kínozzam magam még egy sorbaállással. Még mindig gondolkodom azon, hogy a főnökének beszóljak, pedig ez egy jó hete történt...
Köszönöm környezetvédelmi minisztériumunknak is azt, hogy ismét kitalálták a kötelező részvételünket az önkéntes szemétszedő akción, akárcsak tavaly, ugye a politikai osztály pofafényezése a legkönnyebb a megfélemlített alkalmazottak hátán, na de nem csak a szemétszedés ismétlődött meg, hanem az is, hogy megtagadtam a részvételt, kihangsúlyozva, hogy nem a terhességem miatt nem megyek, hanem azért mert úgy gondolom, hogy tisztelt vezetőink nem érdemlik azt meg, hogy akár 2 percet is feláldozzak az életemből és szabadidőmből értük. Nem tudom, milyen következményei lesznek, de nem is nagyon érdekel. Azt viszont visszahallottam, hogy tavaly a résztvevő kollegák felháborodtak azon, hogy mertem nem elmenni, de annyit mondtam, hogy azok, akiknek a gyávasága erősebb mint az elvei, azok csak ne panaszkodjanak. Lett is olyan csend...
Úgyhogy az élet zajlik ezerrel. Ma bejelentettük a családoknak a hírt. Én boldog vagyok minden kellemetlenség ellenére, és várom a tavaszt. Nagyon.
Some stuff about being pregnant and solving problems with authorities in this country...