Nyitott Műterem

Itt az idő egy újabb bejegyzésre.
Igaz, hogy jó ideje nem alkotok (legalábbis publikusakat), de azért részt veszek olykor képzőművészettel kapcsolatos eseményeken. Lesz pl. egy kiállítás, meg Evokációk is újra, de ezekről majd akkor, ha már lesznek kézzelfogható eredmények.

Amiről most akarok írni, az egy új programsorozat Tatabányán Nyitott Műterem címmel. Ennek keretén belül Krajcsirovits Henrik egykori műtermében Kinga, a lánya beszélgetéseket szervez egy-egy meghívott vendég köré, aki beszél életéről, munkájáról, hitvallásáról, művészetéről. A tegnapi eseményen én is ott voltam, a meghívott művész pedig Papp Albert volt, akit a tatabányai Bányász Képzőművész Körből ismerek és festő barátnőimmel korábban már jártunk a műtermében (erről itt írtam). Nem mellesleg néhány kiállításunkat is ő nyitotta meg.
A tegnapi összejövetel nagyon jó hangulatban telt. Kb. húszan voltunk összesen, volt süti, meg bor, meg festmények. A Berci tanár úr egy szívmelengető egyéniség, aki számomra a nyugalmat, az életszeretetet, a józan látásmódot és a szerénységet képviseli a képzőművészek között. Semmi sallang, semmi nagyzolás. Ahogy őt hallgattam és néztem a képeit, szinte ringatóztam ebben a nyugodt légkörben és valami jóleső érzés járt át. Nem akarok tőle idézgetni most, nem is tudnék, de volt egy nagyon fontos kijelentése, ami nekem főleg azért fontos, mert én ugyanezt a nézetet vallom. Szóval azt mondta, hogy szerinte a művészetnek nem a rútságot, a torzságot kéne képviselnie, hanem a szépséget. Annyi rossz van a világban, épp elég ezeket elviselniük az embereknek, ő a képeivel inkább valami szépet, valami jót akar átadni nekik.
Renoir, az én legkedvesebb festőm is pont ugyanezt mondta: "Nekem egy kép legyen kellemes, gyönyörködtető és szép - igen, szép! Éppen elég csúfság van a világban anélkül is, hogy még magunk állítanánk elő." (Idézet a Taschen kiadó Renoir albumából) Lehet ezzel vitatkozni, meg egyet nem érteni, de nekem ez egyfajta életszemlélet.
Én ugyan festeni még csak akvarellel próbálkoztam, de ahogy belefeledkeztem a tanár úr képeibe, az az érzésem támadt, hogy rögtön festeni akarok! Nem akvarellel, hanem mondjuk gouache-sal (ilyen festményeket is láthattunk), vagy akrillal. Ezt még biztos ki fogom próbálni valamikor...
Aztán a beszélgetés második felébe már jócskán bekapcsolódtunk mi, jelenlévők is, leginkább a tanár úr szakkörös alkotótáboraiban festett képei kapcsán. Megindult az anekdotázás, a régi élmények felelevenítése. Végül aki akart, felmehetett a Berci tanár úr műtermébe is körülnézni, nekem azonban sietnem kellett haza a gyerkőcökhöz.

Szóval nagyon jó kis két órát töltöttem el tegnap. Kíváncsian várom a következő Nyitott Műterem összejövetelt.

Egy kis áttekintés

Mióta utoljára írtam a blogra, történt egy s más, ezért erőt vettem magamon, hogy újra jelentkezzem.

Először is júniusban volt egy nagyszabású Krajcsirovits Henrik-megemlékezés Tatabányán a lánya, Kinga jóvoltából. Ennek egyik része volt két Krajcsirovits-kiállítás a hagyatékból összerendezve (az egyiken eddig ismeretlen művei, a másikon az ismert képei szerepeltek), majd egy másik kiállítás a tanítványok műveiből, valamint egy gyönyörű emlékalbum megjelenése. Ebben az albumban az én megemlékezésem is szerepel a tanár úrról, és egy képem helyet kapott a "Mester és tanítványa" kiállításon a Jászai Mari Színház, Népház folyosóján. A megemlékezés szövege nagyjából ez a szöveg, picinykét lerövidítve. Nagy megtiszteltetés ez nekem!

Aztán júliusban egy nagyon-nagyon fontos és örömteli eseményre került sor: 22-én megszületett Gábor fiam :) Tünemény ez a baba és hálistennek Lilla is tündérien bánik vele, állandóan szeretgeti, puszilgatja.
Most persze egy darabig megint nem fogok rajzolni, de majd eljön annak is az ideje.

És azért szeptemberre is jutott valami. Nemrég a tatabányai József Attila Könyvtár meghirdetett egy pályázatot Helyszínek és helyzetek, avagy így olvastok ti! címmel, melyre fotó- és képzőművészeti ágban lehetett jelentkezni olvasást ábrázoló művekkel. Én a Pillangó-hatás c. képemet adtam be és P. Horváth Zsuzsanna barátnőmmel megosztott I. helyezést értem el :) Jutalmul Mayer Marianna: Dalí c. könyvét kaptam, valamint a képem október 31-ig kint lóg a könyvtár falán.

Pillangó-hatás

Hát kb. ennyi a lényeg :)

Műterem látogatáson Papp Albertnél

Papp Albert tatabányai festőművész és tanár, a Bányász Képzőművész Kör oszlopos tagja, egy végtelenül kedves, segítőkész és nyugodt ember. Edit barátnőm néhány hónapja kezdett szervezni hozzá egy műterem látogatást (valamiért sosem volt jó az időpont), amit végül tegnap délután sikerült is összehoznunk négyünknek, festő-rajzoló barátnőknek. Nagyon jó hangulatban töltöttünk el ott három órát, miközben a Tanár úr pakolta le a festmény-hegy darabjait: egy egész életmű áll ott a műteremben a falnak fordítva.

Mi csak néztük a csupaszín festményeket, kérdezgettünk, Tanár úr válaszolgatott, s közben anekdotázgatott. Beszélgettünk mindenféléről: a művészet/művészek helyzetéről régen és ma; különböző festési technikákról; apró trükkökről, fortélyokról; kiállítási lehetőségekről, miegymásról.
Mondanom sem kell, most sem hazudtoltuk meg önmagunkat, röpködtek a sziporkák a képek láttán - egész kis párbeszédeket rittyentettünk a képeken szereplő tehenek alakok szájába -, kielemeztük őket a magunk módján. Tanár úr meg is jegyezte, az a jó, ha egy alkotás beindítja a néző fantáziáját :-)
Persze eközben rengeteg olyan dolgot hallottunk, ami okulásunkra szolgál, tőle aztán tényleg sok mindent tanulhat az (művész)ember.

Aztán eljött az időpont, amikor indulnunk kellett. Volna. Ekkor ugyanis Tanár úrnak még volt egy nagy dobása: megmutatott nekünk egy réges-régi olajfestményt egy fiatal fiúról. Mikor elmondta, hogy ez egy önarckép, amit 17 évesen egy padláson festett a beszűrődő fényben, leesett az állunk. Úristen, hol voltunk mi 17 éves korunkban ehhez képest?! Erre ő viccesen megjegyezte, hogy "akkor még tudtam festeni..." :-D
Hát ilyen a Berci tanár úr, akiről a Tilos az Á webmagazinban Tatai Tibor írt cikket korábban, ebből többet is megtudhattok.

Esszencia

...vagyis valaminek a lényege, kivonata. (Ha sokáig mondogatom ezt a szót, akár egy női név is lehetne...)

Korábban írtam már az Amator Artium pályázatról, melynek van egy végső, záró kiállítása, ahol a lényeg, vagyis az országos szinten továbbjutott alkotások szerepelnek. Ez az Esszencia Tárlat.
Idén május 8-án 15,00 órakor lesz a megnyitója a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Szerintem nagyon jó és fontos dolog ez a pályázat, nem csak azért, mert én is amatőr rajzolgató vagyok, hanem mert rengeteg tehetséges amatőr képzőművész van kis hazánkban, akik számára ez remek lehetőség a megmérettetésre és a közönség elé való kilépésre.
Nagyon sok művész képviselteti magát a tárlaton, köztük pl. Szám János is, akit személyesen ismerek a szakkörünkből. Ő alapvetően szobrászkodik (most is két szoborral szerepel), de az akvarellel és pasztellel is nagyon jól bánik.
Aztán lesznek ott virtuális ismerősök is a Kép a falon portálról, mint Debrei-Nagy Zoltán és Horváth Péter, aki varázslatos városi képeket fest, az esős utcák és esernyők szelidítője.

De van itt egy teljes lista az alkotókról, melyet a MMI-től Dóri Éva képzőművészeti referens küldött át készségesen a megkeresésemre.

Szívből ajánlom mindenkinek a tárlatot!

(Én inkább nem írom, hogy ott leszek a megnyitón...)

In Memoriam Krajcsirovits Henrik

Máig bennem van az az érzés, az a hangulat, amit 1998 őszének egyik napján a tatabányai Népház sötét aulájában éltem át, várva, hogy vége legyen a csukott ajtó mögött zajló szakköri foglalkozásnak. Már általános iskolás korom óta tudtam, hogy a Bányász Képzőművész Kör létezik és Krajcsirovits Henrik a vezetője. Gimis koromban már nagyon foglalkoztatott a rajzolás, imádtam a művészettöri órákat is és nagyon jó lett volna külön foglalkozásokon képezni magam. Akkoriban viszont a kosárlabda győzött. Aztán hogy Kecskemétre kerültem főiskolára, a távolság miatt nem volt rá lehetőségem. Utána meg 1 év Németországban...
Vagy ezek csak kifogások voltak? Igen, azt hiszem volt bennem egy óriási adag gátlás. Egyszerűen nem mertem szakmai szemek elé tárni a béna kis rajzaimat, a vágyaimat.
De végül csak eljött az idő. Itthon voltam, és valamit kezdenem kellett magammal. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nyúlok a telefon után (mindig hirtelen felindulásból követem el legjobb döntéseimet). Aztán hogy ott ülök a színházterem előterében és várom a hét órát. Szándékosan a szakkör végén akartam bemenni, hogy szépen csendben, észrevétlen odaslisszoljak a többiek közt a Csír tanár úrhoz. Remegő kezekkel mutattam neki firkálmányaimat, de felesleges volt az izgalom. A tanár úr derűs arccal mondta megnyugtató és bátorító szavait és biztosított afelől, hogy itt mindenkit szeretettel fogadnak.
És valóban így volt. Szeretettel tanított, egyengetett minket a fejlődés rögös útján. Néha ugyan majd' szívbajt kaptunk, amikor nagy lendülettel belejavított a féltve rajzolt képeinkbe, s kiszaladt a szánkon egy "jaaaaaaajjjj, neeeeee!!!!" :o) Aztán áhítasos arccal kinyögtük, hogy "aztaaa, hogy én ezt nem vettem észre! így tényleg sokkal jobb!"
Mindig megmagyarázta, hogy mit, hogyan, hová, ezt itt miért ne, azt ott miért igen, ésatöbbi.
Szinte minden képemhez fűzött megjegyzésére emlékszem. Sőt, még sokszor arra is, amiket mások képeire mondott. De a legjobb a művésztelep volt! Imádtuk, amikor esténként körbejárta a szobákat, mi meg kiterítettük az addigi terméseket és ő minden egyes képet kielemzett. Bizony kaptunk kritikát bőven, de nem éreztük ezt megszégyenítőnek, mert nem is ez volt a célja. Mindig kedvesen, viccesen adta elő a negatív kritikát is, úgy, hogy mindenki tanuljon belőle. És mi tanultunk is belőle.
Sok mindent tanultunk tőle. Közösséget formált, ami aztán az élete is lett. Szerettük őt, s ő szeretett minket. És rettentően hiányzik nekünk. Ő, a Csír tanár úr.


Egy tavalyi cikkben Városunk Tatabánya ezt írta róla:

"Krajcsirovits Henrik (1929-2007) a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja. A Képzőművészeti Főiskolára 1949-ben vették fel, ahol Domanovszky Endre, Barcsay Jenő, Hincz Gyula és Fónyi Géza volt a mestere.

1974-tő1 az esztergomi tanítóképző főiskolán tanított, 1984-től nyugdíjazásáig tanszékvezető volt a zsámbéki tanítóképző főiskolán.

Önálló kiállításai: Tatabánya, Tata, Budapest, Ajka, Veszprém, Dorog, Esztergom, Zsámbék, Varsó, Hamburg, Zug.

Művei megtalálhatók a Nemzeti Galériában, a Tatai Kuny Domokos Múzeumban, a Tatabányai Múzeumban, és számos középületben. Pannója a tatabányai gőzfürdő előcsarnokában látható. Művészi munkálkodása szorosan kötődik a tatai szénmedence természeti és embervilágához; ívelő formákra redukált kompozíciói a szinuszvonalak mérnöki pontosságával érzékeltetik az ipari táj monumentalitását és a munka világának atmoszféráját - írja róla egyik méltatója.

Díjai:
SZOT-díj, Komárom megye díja, Szocialista Kultúráért, Ezüst Gerely-díj, Tatabánya város díja, Csók István-díj.

Tatabányai vonatkozás:
Felsőgallán született. A Bányász Képzőművészeti Szabadiskola alapító tagja, melynek első közös tárlatán már díjat nyert. 1953-tól 1974-ig tatabányai iskolákban tanított. 1958-tól 200l-ig volt a tatabányai Bányász Képzőművész Kör vezetője, tanítványainak száma meghaladja a hatszázat. 2007-ben, súlyos betegség után távozott közülünk."

2008. október 29-én méltóan akarunk emlékének adózni:

15 órakor emléktábla avatás lesz a Ságvári Endre út 7. számú műterem-háznál,
16 órakor pedig síremlék avatás az Újtelepi temető régi ravatalozó közelében.

Gondolatainkban örökké élni fog, Tanár úr!

Krajcsirovits Henrik: Öreg házak (1967)
(Forrás)

.