Újévi örömhír

Két éve írtam ezt a bejegyzést, ami röviden arról szólt, hogy a székesfehérvári "Vigyázó Kéz" Gyermekvédelmi Egyesületnek felajánlottam Padok című képemet árverésre. Tegnap kaptam e-mail-t az egyesület elnökétől, Janó Andornétól, melyben arról tájékoztat, hogy a 2015. decemberi árverésen elkelt a képem (amíg el nem kelt, minden árverésükön szerepeltették)! :)
Nagy öröm ez nekem, mert így egy kicsit én is hozzájárulhattam a munkájukhoz, s egyben a képem is olyan helyre került, ahol vélhetően szeretni fogják :)
Ezúton kívánok eredményes munkát az egyesületnek, a képem új gazdájának pedig kívánom, hogy teljék öröme az alkotásomban.

Egy kis áttekintés

Mióta utoljára írtam a blogra, történt egy s más, ezért erőt vettem magamon, hogy újra jelentkezzem.

Először is júniusban volt egy nagyszabású Krajcsirovits Henrik-megemlékezés Tatabányán a lánya, Kinga jóvoltából. Ennek egyik része volt két Krajcsirovits-kiállítás a hagyatékból összerendezve (az egyiken eddig ismeretlen művei, a másikon az ismert képei szerepeltek), majd egy másik kiállítás a tanítványok műveiből, valamint egy gyönyörű emlékalbum megjelenése. Ebben az albumban az én megemlékezésem is szerepel a tanár úrról, és egy képem helyet kapott a "Mester és tanítványa" kiállításon a Jászai Mari Színház, Népház folyosóján. A megemlékezés szövege nagyjából ez a szöveg, picinykét lerövidítve. Nagy megtiszteltetés ez nekem!

Aztán júliusban egy nagyon-nagyon fontos és örömteli eseményre került sor: 22-én megszületett Gábor fiam :) Tünemény ez a baba és hálistennek Lilla is tündérien bánik vele, állandóan szeretgeti, puszilgatja.
Most persze egy darabig megint nem fogok rajzolni, de majd eljön annak is az ideje.

És azért szeptemberre is jutott valami. Nemrég a tatabányai József Attila Könyvtár meghirdetett egy pályázatot Helyszínek és helyzetek, avagy így olvastok ti! címmel, melyre fotó- és képzőművészeti ágban lehetett jelentkezni olvasást ábrázoló művekkel. Én a Pillangó-hatás c. képemet adtam be és P. Horváth Zsuzsanna barátnőmmel megosztott I. helyezést értem el :) Jutalmul Mayer Marianna: Dalí c. könyvét kaptam, valamint a képem október 31-ig kint lóg a könyvtár falán.

Pillangó-hatás

Hát kb. ennyi a lényeg :)

Jótékonysági aukció gyermekek javára

Amikor pár napja megkeresett a "Vigyázó kéz" Gyermekvédelmi Egyesület képviseletében Janó Andorné, örömmel mondtam igent a felkérésre, hogy egy képemmel járuljak hozzá jótékonysági aukciójukhoz.

Mottó: "Ha testvérem van, már nem vagyok egyedül a világban."

A „Vigyázó Kéz” Gyermekvédelmi Egyesület tisztelettel meghívja Önt és hozzátartozóit a saját családjuk nélkül, más-más ellátási helyen nevelkedő testvérpárok kapcsolattartásának megsegítésére rendezett jótékonysági aukciójára.

A rendezvény fővédnöke: Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere
Szakmai szervező: Janó Andorné Ildikó

A kiállítás megnyitója: 2013. november 14. 18,00 óra
Az aukció ideje: 2013. december 4. 17,00 óra
Helyszín: Székesfehérvár, Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.

Az alkotások műtárgy katalógusa megtekinthető ahttp://www.arveres.vigyazokez.hu/ weblapon.
A „Vigyázó Kéz” Gyermekvédelmi Egyesület honlapja:http://www.vigyazokez.hu/

Technikai újítás

Tegnap beállítottam a honlapomon a mobilnézetet is, úgyhogy ezentúl okostelefonon is lehet böngészni. Nekem nincs efféle kütyüm, ezért örülnék a visszajelzésnek, hogy tényleg jól működik-e :)

Műterem látogatáson Papp Albertnél

Papp Albert tatabányai festőművész és tanár, a Bányász Képzőművész Kör oszlopos tagja, egy végtelenül kedves, segítőkész és nyugodt ember. Edit barátnőm néhány hónapja kezdett szervezni hozzá egy műterem látogatást (valamiért sosem volt jó az időpont), amit végül tegnap délután sikerült is összehoznunk négyünknek, festő-rajzoló barátnőknek. Nagyon jó hangulatban töltöttünk el ott három órát, miközben a Tanár úr pakolta le a festmény-hegy darabjait: egy egész életmű áll ott a műteremben a falnak fordítva.

Mi csak néztük a csupaszín festményeket, kérdezgettünk, Tanár úr válaszolgatott, s közben anekdotázgatott. Beszélgettünk mindenféléről: a művészet/művészek helyzetéről régen és ma; különböző festési technikákról; apró trükkökről, fortélyokról; kiállítási lehetőségekről, miegymásról.
Mondanom sem kell, most sem hazudtoltuk meg önmagunkat, röpködtek a sziporkák a képek láttán - egész kis párbeszédeket rittyentettünk a képeken szereplő tehenek alakok szájába -, kielemeztük őket a magunk módján. Tanár úr meg is jegyezte, az a jó, ha egy alkotás beindítja a néző fantáziáját :-)
Persze eközben rengeteg olyan dolgot hallottunk, ami okulásunkra szolgál, tőle aztán tényleg sok mindent tanulhat az (művész)ember.

Aztán eljött az időpont, amikor indulnunk kellett. Volna. Ekkor ugyanis Tanár úrnak még volt egy nagy dobása: megmutatott nekünk egy réges-régi olajfestményt egy fiatal fiúról. Mikor elmondta, hogy ez egy önarckép, amit 17 évesen egy padláson festett a beszűrődő fényben, leesett az állunk. Úristen, hol voltunk mi 17 éves korunkban ehhez képest?! Erre ő viccesen megjegyezte, hogy "akkor még tudtam festeni..." :-D
Hát ilyen a Berci tanár úr, akiről a Tilos az Á webmagazinban Tatai Tibor írt cikket korábban, ebből többet is megtudhattok.

Könyvjelző terv

pasztell, 11x40 cm

Mostanában ilyen kis komolytalanságokban élem ki magam. Nincsenek nagyobb horderejű megvalósítandó terveim. Ennek leginkább az az oka, hogy az anyaság mint olyan, teljesen kitölti a napjaimat.

Lilla gyönyörűszép, okos és ügyes kislány, aki már végre magától alkot mondatokat, valósággal dől belőle a szó. Sokan aggódnak, hogy a kétévesük még nem akar beszélni. Nekik üzenem, hogy felesleges aggódni! (Én nem paráztam, egyszerűen csak türelmetlenül vártam, hogy beszéljen már végre.) Sok gyerek, mint Lillus is, sokáig meg se szólal, aztán egyszer csak úgy beindul, hogy le se lehet állítani!
Lilla már kezdi az aranyköpéseket is. Valamelyik nap pl. lementünk motorozni, egyszer csak megszólal: Most jó lenni babának. :) Honnan szed ilyeneket??? :)

Na de a fenti képhez visszatérve: valamikor könyvjelző is lesz belőle, valamilyen úton-módon, valamilyen felirattal... Még én sem tudom, hogyan :)*
Minden esetre most kissé ráálltam a könyvjelzőgyártásra. A hobby blogomon láthattok egy festett, papagájos könyvjelzőt is.

*Végül ez lett belőle:

A.A.

Ma volt az Amator Artium zsűrizése és háromból egy képemet beválogatták a megyei tárlatra :) A konzultáció a zsűrivel nagyon jó és hasznos volt, keményen, de igazán jóindulatúan kritizáltak. Az ilyen kritikát szeretem. Ebből lehet tanulni, irányt mutat, mentes a személyeskedéstől.
Örülök :)

Pasztell technika

Ez a poszt csakis Maya javaslatára jött létre :)

Pár szót ejtenék a pasztellezésről azok kedvéért, akik most ismerkednek vele. Bár nem én vagyok rá a legalkalmasabb személy, hogy bárkit is bevezessek a pasztellezésbe, épp ezért nem is írtam erről soha, nem is állt szándékomban. Vegye úgy mindenki, hogy most megosztom a saját dolgaimat a témával kapcsolatban, ámbár senkinek nem ajánlom, hogy az én technikámat kövesse, mert még én is csak tanulok...

Vegyük először is a felszerelést.
Anno egy 12 db-os Koh-I-Noor Toison D'or pasztellkészlettel kezdtem neki, aztán ez folyamatosan bővült, mindig vettem hozzá különféle színeket, sokszor olyat is, amire nincs is szükségem :-/ Mostanában már webáruházban rendelem a krétáimat, ami elég rizikós, hiszen a valóságban mindig más színűek a kréták, mint a színpalettán. Viszont nagy a választék. Én mindig lágy (puha) fajtát veszek, az mállós, vastagon felhordható. Kedvenc márkám a Winsor & Newton, nagyon finom, jól fedő krétáik vannak, lágy színekkel. Csak kicsit drága, ha az ember be akar tankolni. Legutóbb a kínai Mungyo márkát próbáltam ki, és szerintem ez is egész jó, főleg az árához képest.
A krétán kívül én pasztellceruzát is használok (a főbb színekből), a vékony vonalakhoz vagy aprólékos kidolgozáshoz.
Nálam a gyurmaradír elengedhetetlen javítóeszköz, nagyon jól ki lehet vele törölni a hibás vonalakat.
Aztán van még a kezem ügyében rongy, vattapamacs, meg fülcuca is, ezekkel is le lehet törölni, vagy épp összemosni a dolgokat.
Az alap, amire dolgozom, leggyakrabban 160 grammos Canson Mi-teintes pasztellpapír különféle színekben.
A papírt pedig egy fatáblára rögzítem :)
A kész képet minden esetben fixálni kell, én erre sima, mezei hajlakkot használok (és rajtam kívül nagyon sokan így tesznek :)), bár vannak jó pénzért kapható fixatívok is.
Azt hiszem, kábé ennyi.

Akkor most jöjjön maga a rajzolás.
Először is valamilyen semleges, halvány, de azért jól látható színű krétával felvázolom a körvonalakat. Grafitceruza erre a célra nem jó, mert a grafitos részeket a pasztell nem fogja befedni.
Aztán itt jön az, amit én helytelenül, de nem szoktam megtenni, vagyis a főbb színeket fel kéne rakni a papírra. Ehelyett én nekiállok a kép egy részét szépen, aprólékosan kidolgozni. Így aztán később sokszor pofára esek, mert mondjuk nem passzolnak össze a színek a képen, vagy jól elrajzolok valamit, de azt csak később látom meg... Szóval ez nem túl jó módszer, de egyszerűen nem tudok kinőni belőle, ez van.
A krétával lehet vonalakat húzni, pöttyögetni, satírozni, mindenféléket művelhetünk vele, ezt aztán az ujjunkkal jól össze lehet mosni, vagy úgy is lehet hagyni. Én általában maszálok, tehát sima, egyöntetű felületre törekszem, az ujjammal mosom össze a színeket, így festményszerű képet kapok. Ha vonalasan rajzolunk és nem mossuk össze, akkor inkább grafikaszerű lesz a kép. (Ezért nem is egyértelmű, hogy a pasztell a festészethez vagy a grafikához tartozik-e.)
A színeket legjobban összemosással lehet keverni a papíron, de ez apró felületeknél nem nagyon kivitelezhető, ezért van szükség a rengeteg krétára, mindenféle gyönyörűséges színekből. Persze úgy is lehet új színt létrehozni, hogy simán rárajzolunk az egyikre a másikkal, csak az textúrájában más lesz.
Ide teszek két példát: az egyik képen szinte végig az ujjammal mostam össze a színeket, míg legutóbbi képemen alig alkalmaztam ezt a módszert, a különbség látható a textúrában.

Menet közben már lehet fixálni, feltéve hogy amit megrajzoltunk, azt nem akarjuk radírozni, vagy maszálni. Én a második képemet az utolsó vonások előtt lefixáltam, és utána rajzoltam rá a kerítést és a lámpákat, meg a kislányt. 

Aztán, ha teljesen kész vagyunk, jön a végső fixálás (már akinél, mert én még napok múlva is javítgatni szoktam). Azért arra ügyeljünk, hogy ne fújjunk vastag lakkréteget a képre, inkább még "fogjon" egy kicsit a kép, úgyis be lesz keretezve az utókor számára :)

Aki kíváncsi, hogy néz ki egy képem menet közben, az megnézheti a Kávészünet fázisfotóit :)

Szürke szamár

...vagyok, aki eltűnt a ködben (a teendők sűrűjében).
Én nem tudom, hogy más kisgyerekes anyukának hogy van energiája és ideje mindenféle plusz (amolyan önmegvalósító) dolgokra. Nekem egyszerűen már nem fér bele a rajzolás. Ha eljönnek a csendes esti órák, vagy filmet nézek, vagy olvasok. Nap közben meg... ugyan!
Örökmozgó Lilla nem csak hogy belépett a duracellnyuszi-korszakba, de még ráadásul anyásabb, mint valaha. Úgyhogy szoros emberfogás a felállás :) De nem bánom, úgyis olyan gyorsan nő, nem sokára iskolába megy, ki kell élvezni minden pillanatot :)

Azért a rajzolás is ott motoszkál az agyam egy rejtett zugában, de más eszközökkel, mint eddig. Arra már rájöttem egy ideje, hogy a pasztellezés nem fog menni. Fizikailag kivitelezhetetlen. A kisgyerekünk mellett már nem lehet úgy koszolni-porolni, mint anno a párunk mellett... Tehát tisztább eszközökhöz kell nyúlnom.
(Filc)tollal már korábban is rajzolgattam, szeretnék most egy kicsit erre gyúrni. A másik meg az akril. Akrilozó ismerőseimtől kaptam kedvet, már csak a bátorságomat kell összeszednem (ugyanis az ecset soha sem állt jól a kezemben).
Szóval így állunk.

Tavaly év vége felé rajzolgattam is kicsit filccel, két könyvjelzőt készítettem. Az egyik karácsonyi ajándék volt, sok szeretettel, a másik meg a Molynak készült. Nagyon örültem, hogy ez utóbbi nyomtatásra is került :)

Egy vidám este

Pénteken Edittel és Zsuzsival elmentünk Horváth Péter kiállításának megnyitójára. Azt kell mondjam, fantasztikus élmény volt!
Amikor felmásztam a Falra, egyből ráakadtam Péter festményeire és azzal a lendülettel a csodálójuk lettem. Szerintem nem lehet szó nélkül elmenni mellettük.
Nekem főleg az esős, városos képei tetszenek nagyon - gyönyörű fények, színek jellemzik őket és olyan hangulat árad belőlük, hogy az ember nem tudja nem átérezni a megörökített pillanat varázsát. És akkor most ott állhattunk szemtől szemben ezekkel a csodás alkotásokkal, mert a jó sors Tatabányára repítette őket :)
Ami pedig hab a tortán: személyesen megismerkedhettünk a létrehozójukkal is. Rengeteget beszélgettünk a festészetről, alkotótáborokról, magunkról és egy következő kiállítás lehetőségéről... Péter feleségével szintén hamar megtaláltuk a közös hangot, a fiuk meg közben mosolyogva kattogtatta a fotómasinát :) (Bocs, hogy olyan sokáig maradtunk!) Szerintem mindhármunk nevében mondhatom, hogy óriási kedvet kaptunk a lovasberényi alkotótáborhoz, én valamikor biztos részt fogok venni rajta.
Szóval igazán jól esett ez a kis esti program, amolyan képzőművészeti csemege volt :)

Ajándék

Bögre az ablakban (2009)

Ezt a képet ajándékba rajzoltam egy nagyon kedves és rendkívül önzetlen lánynak a ködösből :)
Euthymia pár hónapja küldött nekem egy csomagocskát Angliából, sok kis apró meglepivel :) Annyira örültem, én még soha nem kaptam így a távolból, ismeretlenül csomagot!
Mindenképp viszonozni akartam a kedvességét valami saját készítésű dologgal, csak hát néhány esemény közbeszólt, pár hónapig semmit se alkottam. Aztán nemrég feltettem neki pár bugyuta kérdést, hogy képet kapjak az ízléséről és a válaszai ezt a rajzot ihlették. Több szempontból is kísérlet volt ez, egyrészt még nem rajzoltam úgy senkinek személyreszólót, hogy ne ismerném személyesen, másrészt pedig piros pasztellpapírra dolgoztam, így a radírnak is nagy szerep jutott a kép alakításában.
Most már csak az van hátra, hogy valamilyen bonyolult úton-módon el is jusson hozzá. Mivel azonban ez nem lesz egyszerű mutatvány, biztos ami biztos, megmutattam neki a képet... :)

Erdélyi körút - 5. nap

Ezzel elérkeztünk a túra utolsó napjához, s egyben beszámolóm végéhez.
Ez a pénteki nap leginkább a hazautazásról szólt, hiszen kb. este 8-ra értünk Budapestre. Meg kellett állapítanom, hogy hiába nem lehet buszban rendesen aludni, az éjszakai utazás mégis jobb volt, mint nappal ekkora távot megtenni. Iszonyúan minden bajom volt a sok üléstől és már alig vártam, hogy hazaérjünk.
Utolsó erdélyi városnézésként beiktattuk Segesvárt, ahol rendesen zuhogott az eső, ezért nem is töltöttünk ott sok időt. Mi épp csak a Drakula-házat fotóztuk le.

Erdélyi körút - 4. nap

Csütörtökre virradó éjszaka arra ébredtünk, hogy jégeső szakad az ablakra. De nem ám olyan rövidke, mint a jégesők mifelénk, hanem - ha az érzékelőim nem csaltak - jó pár percig potyogtak a pingponglabdák az égből. Nem mondhatnám, hogy örültem az esős kirándulás gondolatának, de végül egész jó idő lett napközben.
Idegenvezetőnk ezúttal a Gyergyói-medencébe vitt minket, ahol kissé változott a táj: a megszokott magas hegyek itt eltávolodtak egymástól, hogy szellős, lankás terepnek adjanak helyet.
Útközben megálltunk egy kőbányánál fotózgatni.

Erdélyi körút - 3. nap

Az internet csodája, hogy végtelen számú olyan dolgot is láthatunk, amiket sokszor a földrajzi távolság vagy egyebek miatt talán soha életünkben nem csodálhatnánk meg. Erre született ugyebár a Kép a falon is, ahol rengeteg művész alkotását megnézhetjük. Ezzel az élménnyel azonban össze se mérhető, amikor élőben, az ember orra előtt, kéznyújtásnyira hever egy remekmű! A sok csodás táj és a jó társaság mellett a túra még ezt is megadta nekünk. A Libán tetőn született festményeken kívül láthattam még egy seregnyi Kalló László-akvarellt, melyekből Laci a panziónkban egy rögtönzött kiállítást rendezett. Aztán meg egyéb élmények is vártak ránk, melyekről mindjárt be is számolok. Előttem már sokan elmondták, de hát ez az igazság: egy festmény élőben az igazi, amikor a színek a maguk valóságában pompáznak.

Erdélyi körút - 2. nap

Ez a nap arra volt, hogy kipihenjük az előző napi fáradalmakat :) No meg tulajdonképpen ez volt a túra szakmai része is.
Reggel jó sokáig aludhattunk - Sanyi, az idegenvezetőnk végre megkönyörült rajtunk. Kalló László, erdélyi festőművész a Falról, csatlakozott kis csapatunkhoz és reggeli után kényelmesen nekivágtunk a Libán tetőnek, ahol flekkensütés, festegetés és jó hangulatú beszélgetés várt ránk.
Az út egy hatalmas víztározó mellett visz el, több ilyen gát is épült Székelyföldön...

Erdélyi körút - 1. nap

Az elmúlt egy hétben valami csodálatos élményben volt részem! Ami nem jöhetett volna létre, ha nincs a Kép a falon :)
Azzal kezdődött, hogy Csizmár István meghívott egy erdélyi túrára, melyen többnyire a Fal művészei vesznek majd részt. Persze, hogy jelentkeztem. Nem kifejezetten alkotni mentünk, hanem élményeket gyűjteni, ismerkedni és a szánkat tátani a fantasztikus helyeket látva :)

Múlt vasárnap este indultunk Budapestről és egész éjszaka utaztunk, majd hétfőn kora reggel Kolozsváron szálltunk ki először körbenézni.
Első utunk a temetőbe vezetett. Igazi relaxációs program volt: csak a madarak csicseregtek, nyugalom volt és rengeteg zöld)

Fejfájás ellen türkiz

Egész nap iszonyúan fáj a fejem. Neem, nem fogok itt nyafizni, meg mindenféle bajaimat közhírré tenni, csak egy felfedezést szeretnék közölni.
Azt ugye tudjuk, hogy a különféle színeknek különféle hatásuk van az emberre: idegesítenek, megnyugtatnak, inspirálnak, lehangolnak stb. Sőt, olyan is létezik, hogy színterápia. Nem véletlenül.

Ha fáj a fejem, én legvégső esetben nyúlok gyógyszer után, ami sokszor azzal jár, hogy egész nap szenvedek :( Ma is így volt, azzal a különbséggel, hogy még a bogyótól se múlt el a fájásom. Kínomban elkezdtem a Winsor & Newton honlapján a pasztellkréta színskálát nézegetni (a minap ugyanis ilyen krétákat vettem) és hagytam, a szemem hadd vándoroljon oda, ahol a legkellemesebb színek vannak.

És a türkizeknél állapodott meg, amit percekig bámulva, egyre enyhébb lett a fejfájásom! Sőt! Csak halkan mondom ki, talán el is múlt (most hatott a gyógyszer???) :))

Tiroli zöld, indiai vörös, nápolyi sárga, egyiptomi kék...

Nemrégiben bukkantam egy weboldalra, mely a színneveket taglalja, rendszerezi, eredetüket magyarázza, jelentésüket ecseteli. Nagyon érdekes az egész, habár én inkább a művészi vonatkozású részét olvasgatom. Természetesen. És naná. Imádom a színeket, az egy helyen felhalmozott és a szivárvány minden színében pompázó tárgyakat. Azt hiszem, minden gyerek megőrül a színes ceruzáktól, krétáktól, filctollaktól - én is ilyen voltam. Csakhogy én még most is ilyen vagyok. Jajj nekem, ha beszabadulok egy művészellátó boltba! Amikor meglátom az egymás alól kikandikáló színes pasztellpapírokat, a szépen dobozba rendezett százféle színű pasztellkrétákat, ceruzákat, festékeket.... akkor aztán muszáj vennem valami színeset. Így hát tele vannak a krétás dobozaim olyan színekkel, amiket még az életben nem használtam... De hát olyan szépen kínálgatták magukat ott a boltban ;-( (Kábé így érzem magam akkor is, ha valahogy véletlenül bekeveredek egy bonbonériába... nyammm)
Szerencsére azért vagyok annyira gyakorlatias, hogy szigorúan csak krétát és papírt veszek. Miután a festéssel hasztalan próbálkoztam párszor, rájöttem hogy az én anyagom a kréta, tehát abba ölöm egyáltalán nem felesleges forintjaimat.

A krétákkal való szerelmem valamikor kisgyerekkoromban szövődött. Volt egy csomóféle zsírkrétám (mint minden gyerkőcnek), viszont a Gioconda, az valami más volt! A szaga egy életre beleivódott az emlékezetembe. Kemény, fényes, vékony krétácskák, finom, selymes textúrával, amit azt hiszem Csehszlovákiából hoztak a szüleim. Persze a gyerekkori kréták eltörtek, elvesztek, nyomuk se maradt. Viszont gimis koromban nem bírtam tovább, vettem magamnak egy "felnőtt készletet" és onnantól kezdve azzal firkálgattam.
Aztán amikor bekerültem a Bányász Képzőművész Körbe, és kábé a harmadik "ülésen" Krajcsirovits Henrik tanárúr kezembe nyomta a pasztellt, hogy "márpedig mostantól ezzel, és portrét!", akkor eldöntetett... :o)
És azóta is. Kréta, kréta, kréta. Pasztell vagy szén. A lényeg, hogy a kezemmel közvetlenül alkothassak: huzigáljam a vonalakat, színezzek, satírozzak, maszáljak. Maszálni naggyon jó ám! :o) Az a legszebb az egészben, ahogy a vonalak egy homogén egésszé állnak össze az ujjaim nyomán...

Na de a színeknek mindenféle nevük is van a művészvilágban, amiket én nagy érdeklődéssel szoktam elolvasni. Aztán tudományom itt véget is ér, mert a fő színek kivételével szinte alig valamit tudok megjegyezni belőlük. De hát nem vagyok én lexikon, ráadásul ahány gyártó, annyiféle fogalmuk van ugyanarról a színről is...
Így hát nem csoda, ha nagyon érdekesnek találtam Földvári Melinda tanulmányát, ezen belül is a festészet színneveit.

Itt olvashatunk többek között arról is, hogy:
- A míniumot az ókorban véletlenül fedezték fel: Athén kikötôjében egy római hajó ólomfehérrel töltött hordókból álló rakománya kigyulladt, az ólomfehér egy része míniummá alakult a tûzben. A középkorban a kódexfestôk használták, az iniciálékban gyakori volt a vörös szín, a "miniatúra" név a mínium szóból származik.

- Egy Ázsiában termô növény gyantájából nyerik a (mérgezô) gumigutti nevû sárga festéket, melynek angol neve a gamboge, ebbôl ered Kambodzsa neve.

- Az egyiptomi múmiák maradványaiból a középkortól kezdve a 18. századig pigmentet készítettek, ez volt a múmiabarna. A 20.század elején betiltották.

- Az ultramarin pigmentet a lazúrkô feldolgozásából nyerik, Itáliába a Földközi tenger keleti végébôl, Afganisztánból érkezett, innen a neve: "oltre mare" (= tengeren túli).

- Érdekes, hogy a természetben a zöld, mint a vegetáció színe, igen gyakori, de a zöld festékanyag nehezen elôállítható.
.... stb. stb.

Jó olvasgatást! :o)

.

Utózönge egy kiállításhoz

Sajnos nem tudok fotókkal szolgálni, pedig az lenne az igazi. De mindenki higgye el nekem, hogy az idei Amator Artium pályázat Komárom-Esztergom megyei kiállítására gyönyörű alkotások jutottak be! Itt egy ajánló, mely magvas gondolatokat fogalmaz meg.
Tegnap mentem el megnézni a kiállítást, ahol sok csoporttársam műve szerepel, köztük két barátnőm, Edit és Zsuzsi 1-1 képe is. Gratulálok nekik, azoknak meg külön gratula, akik továbbjutottak az országos Esszencia Tárlatra.
Mint megtudtam, a kiállítás okt. 20-ig tekinthető meg a Megyeháza aulájában, amit egyébként nem tartok ideális kiállítóteremnek. Én ugyanis rögtön munka után rohantam oda (du. fél 5 körül), de nem tudtam magam igazán átadni a gyönyörködésnek a hazasiető ott dolgozók, valamint szegény takarítónő miatt, aki már épp felmosni készült. Így csak gyorsan végigfutottam mindent, aztán útnak is indultam. Pedig még úgy maradtam volna... :(

Fantasztikus, hogy mennyi művész van kis hazánkban (profi vagy amatőr), akikről nem is tudunk! Itt járnak-kelnek köztünk, és fogalmunk sincs róla, micsoda munkák kerülnek ki a kezeik alól. Gyönyörű, szívet-lelket melengető alkotások, amik kicsit kizökkentenek a valóságból, amik kis időre feledtetik velünk a napi bosszúságokat, problémákat. Mert erre szükségünk van, ez erősíti bennünk a szépérzéket és a humanitást.
Igen, most bizony propagálom a művészeteket! Mindenkinek ajánlom, hogy nézegessen szép képeket, menjen el színházba, vagy csak hallgasson igazi zenét.

Mert ahogy Bay Zoltán mondta:

"Az a civilizáció, amelyik elhidegül a tudományától és művészetétől, vagyis a kultúrájától, az pusztulásra van ítélve. Az életét adja föl, elsorvad, elpusztul atombombák nélkül is."

.

Modell után

A Bányász Képzőművész Kör foglalkozásain többnyire modellt szokott ülni valaki: vagy a körből vagy valaki külsős. Ebből adódóan egy halom portrérajza van mindenkinek... :) Az a szokás, hogy ha új tag van, akkor őt éri a megtiszteltetés és kerül ádáz tekintetek kereszttüzébe. Nekem a 10 év alatt eddig sikerült elsumákolnom, hogy még egyszer se ültem modellt, hihihi. (Remélem ezt most nem olvassák illetékesek!) Na de hát én iszonyú modell lennék, állandóan izgek-mozgok, 2 percig nem bírok egy helyben ülni mozdulatlanul, nemhogy 2 órán át (persze szünettel, de akkor is).
A lényeg viszont, hogy én már kismillió portrét készítettem, van köztük jobb és rosszabb és még rosszabb is. A többieknek biztos még több rajza van, de én már pár éve nem látogatom rendszeresen a szakkört. Viszont ahogy visszanézegetem a rajzaimat, úgy elfog a portrézhatnék. Főleg amikor elnézem Rippl-Rónai gyönyörű és kifejező portréit!
Hmm, asszem előveszek otthon valakit és beültetem 2 órára a karosszékbe...
Majd. Valamikor. Előbb befejezem már a zöld erdőmet :-/


.