2011. május 31., kedd

Szemes halacska



Mai vacsoránkat duende ihlette a múltkori ropogós keszegével. A piacon a halasnál visszajáró helyett négy pici, úgy 15 centis durbincsot kaptam. Ma előkerültek a fagyóból, megtisztítottam őket, a kicsi megúsztatta mindet egy tál vízben, aztán visszazsákmányoltam a halakat. Irdalás után kis fokhagymapépet kaptak az oldalukra, sót, és paprikás lisztbe forgattam mindet. Míg a serpenyőben sültek-sülögettek, már láttam magam előtt az élvezetes vacsorát: kis saláta, kenyér, bor, gyümölcs...


A kicsi örült a szemes halacskának (mindig ilyet kér a piacon), gyorsan be is csemegézte a halszemeket, aztán elropogtatta a halfarkakat, én meg rendületlenül szálkáztam. Mire jóllakott, ez maradt nekünk:


Köszi, duende, máskor is ezt készítem, ha kétszer akarok vacsorát főzni! :)

Csillámok 3.

Két madzagra kötött lufit sétáltat.
- Tudod, hogy hívják a kutyáimat?
- Hogy?
- A nagy Rex.
- És a kicsi?
- Éhes kecske.

2011. május 29., vasárnap

Gyógyír


Lujza mamának mindig jó kedve volt. Pedig volt baja bőven. Az egészsége gyenge lábakon állt, havonta tíz napra fürdőkúrára ment. A férje meg ritka zsémbes ember volt, nem is értette a környezetük, hogyan tudja a jókedélyű Lujza mama olyan mérhetetlen türelemmel viselni nehéz természetű párját. Ha Béla papa háborgott, Lujza mama sosem szállt vele vitába. Mindent ráhagyott, öblös hangján messzire zengett az "igen, szívem", közben rendíthetetlenül folytatta, ami miatt Béla papa éppen lamentált. Szegény embernek olyankor csak vörösödött a feje, de Lujza mamát nem lehetett se veszekedésre bírni, se kizökkenteni abból, amit éppen csinált. Béla papát végül gutaütés vitte el, s ezen senki nem is csodálkozott.

Lujza mama egészsége attól kezdve még ingatagabb lett, többet tartózkodott a fürdőkben, mint odahaza. Csak vidámságán nem fogott sem az idő, sem a betegség. 102 évet élt, halálos ágyán azt mondta:
- De kár, hogy éppen most, amikor már majdnem érik a málna... És fürdőbe is elmentem volna még egyszer...

Arra még jutott ideje, hogy a naplóját rám bízza. Nem akarom, hogy valaki eltüntesse, mondta. A boldog élet titka van benne.
Azóta már én is tudom, mi tartotta életben és vidámságban Lujza mamát egy évszázadon át. A fürdőkúrák. Az aztán testnek és léleknek gyógyír, főleg, ha úgy csinálják, ahogy Lujza mama tette. Valahányszor fürdőkúrára ment, a másik családjához utazott. Hallgatag párjához, aki sosem zsémbelt, és szőke kisfiához, aki ma már nagypapa. Találkoztam vele; mindketten hoztunk családi képeket, és hosszan beszéltünk Lujza mamáról, önfeledt nevetéséről.


2011. május 22., vasárnap

Vándorszombat 5.


Megint rengeteg képre készüljetek...

Míg anya itt volt, elmentünk Parmába. A sonka, a parmezán meg Stendhaltól A pármai kolostor biztosan mindenkinek beugrik, a komolyzene kedvelőinek esetleg a Verdi-fesztivál, Toscanini szülőhelye, Paganini sírhelye. (Ez utóbbi, bár 1840-ben halt meg Nizzában, csak az 1930-asévekben került pármai nyughelyére, addig az egyház nem engedte eltemettetni az ördöggel cimborálása és vallástalan életmódja miatt. Halála után bebalzsamozták és koporsóját például pincékben tárolták.) Amiről sosem hallottam, és ezért hatalmas meglepetésként ért, hogy Parma egyet jelent az ibolyakultusszal is. Ibolyalikőrt, kandírozott ibolyát, ibolyás képeslapokat és hűtőmágneseket, ibolyás szappant láttam sok helyen. Utánaolvasva kiderült, hogy Habsburg Mária-Lujza francia császárné, Napóleon második felesége, Parma hercegnője imádta a pármai ibolyákat, és megbízásából, támogatásával kezdték el a belőlük készülő illatszer előállítását. Amikor 1831-ben el kellett menekülnie a városból, emlékül lepréselt ibolyákat vitt magával. Később visszatérhetett, és szeretett városában is hunyt el. Sírhelye Bécsben van, ahová Parmából minden évben érkezik egy csokor a valahai hercegnő kedvenc ibolyáiból.



ibolyalikőr a Torino cukrászda kirakatában


kis erőgyűjtés a városnézéshez

A lenyűgöző keresztelőkápolna a XII. században épült veronai rózsaszín márványból.
















az egyetlen freskó, ami az eredeti, 1200-as évekbeli színekkel és festéssel maradt fenn


egy eleven kis Jézus rángatja Mária kendőjét (nagyon olasz kép szerintem :)





a keresztelőmedence egyetlen tömb színátmenetes márványból készült

Még egy kis városnézésre jutott idő (bár Parma is sokkal több csodát rejt, nekünk ezúttal ennyi fért bele):



arcok Liberty-stílusban...










2011. május 21., szombat

A tizes lista



Zsuzsa volt olyan drága, és gondolt rám ezzel a díjjal. Ezúton is nagyon szépen köszönöm neki! A szabály az, hogy fel kell sorolnom tíz dolgot, amit szeretek. Kicsit tipródtam, mi legyen benne a tízben, mert egyszer leírtam már hét dolgot magamról, azelőtt meg nyolcat, amiben sok minden szerepelt. Nagyon tudtam azonosulni mindazzal, amit Zsuzsa és Me*dora írtak. Végül ez került az én listámra:

1. Nagyon szeretem a régi fekete-fehér fotókat, főleg a portrékat; ezek sokszor meg is ihletnek, és különböző élettörténeteket találok ki a szereplőknek. Benne voltam egy képeslapküldő láncban, ott is arcokat ábrázoló lapokat kértem; a legszebb egy finn lánytól érkezett, egy siratóasszony volt rajta. Az utcán, buszon is szívesen nézegetem az arcokat; régi tervem, hogy megszólítok egy-egy érdekes szépségű, nem reklámarcú embert, és megkérem, hadd fotózzam le fekete-fehérben. Csak az a baj, hogy nem merek megközelíteni ilyesmivel senkit...


2. Sokféle zenei irányzatot szeretek, pillanatnyi hangulatomtól függ, mit hallgatok szívesen,de a népzene, az etno és a '60-as évek olasz slágerei mindig megdobogtatják a szívemet.

3. Szeretem a gyógynövényeket, hatásukról, esetleg a hozzájuk fűződő hiedelmekről olvasni. Kedvenc virágillatom a lonc, ami számomra egyben az otthont is jelenti, mert anyukám kerítését lonc fonja be, és nyáron az ablak alatt illatozik. Kedvenc virágom a frangipani, Szicíliában ideális klímára talál, gyönyörű példányok nőnek belőle. Úgy általában szeretem a növényeket, néha hobbiból amatőr szinten romantikus, ódon hangulatú kerteket tervezek, kizárólag papíron.


4. Imádok olvasni, számomra ez lételem, mint a lélegzetvétel. Nem vagyok nagyon válogatós, szinte bármit elolvasok; ami nagyon tetszik, azt többször is. Szeretem a mitológiát (görög, ír), a legendákat. Ahogy olvasni, úgy fordítani is szeretek; persze ezt is szigorúan az asztalfióknak szánom.

5. A filmeket is nagyon szeretem, és külön helyet foglalnak el a szívemben az olasz filmek. Ez utóbbiak közül férjemmel nagyon különleges számunkra a Szépséges fiatalság című (La meglio gioventù), ami több okból is a "mi filmünk".

6. Szeretem az 1890-1910 közötti időszakot. Filmben a Váratlan utazás és az Anna jelenti ezt számomra, stílusirányzatban az Art Nouveau és a Liberty, aminek az olasz építészetben lépten-nyomon csodás példáival találkozom. (Természetesen szeretem Mucha-t és Ertèt.)

7. Szeretem, amikor Fabio, a férjem az építészetről beszél nekem. A technikai részletek nem kötnek le különösebben, de nagyon érdekes, ahogyan átformálja a szemléletemet. Korábban sosem figyeltem fel az épületek jellegzetességeire, részleteire; volt az épület, amit ki kellett kerülni. Ma már gyakran kalandozik a tekintetem az oromzatok szintjén is. Néhány híres építész életművében pedig olyan meghökkentő ötletekkel találkoztam Fabiónak köszönhetően, amik teljesen lenyűgöztek. (Neki is vannak egyébként döbbenetes ötletei; tudom, hogy csak idő kérdése, és az ő munkáit is megismeri a világ.)

8. Bár nem én vagyok erre a legalkalmasabb személy, tőlem telhetően szívesen próbálom megismertetni az érdeklődő külföldi barátaimmal a magyar kultúra egy-egy szeletét ételeken, zenén, irodalmi műveken, táncon keresztül (és szeretem, ha ők ismertetik meg velem saját hazájuk kultúrájának darabkáit). Szicíliában ez a munkaköröm részét is alkotta, rajongtam az ilyen feladatokért.

9. Szeretem helyben lakva megismerni egy nép/ország/város életéből azt, amit az adott idő alatt megismerhetek. A világon túl sok szépség van ahhoz, hogy egyetlen helyen éljem le az életem. Persze azért egy saját otthon jó lenne előbb-utóbb, ahova vissza lehet térni egy-egy kitekintés után...

10. Szeretem és létfontosságúnak tartom az érintést, az ölelést. Virginia Satir írja, hogy "napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz". Alapvetően azonban kissé visszahúzódó és szégyellős vagyok, nem szívesen mászom be senki intimszférájába hívatlanul. Gátlásosságom miatt volt már rá példa, hogy elmulasztottam megölelni valakit egy olyan pillanatban, amikor neki jólesett volna. Ezeket a pillanatokat utólag nagyon bánom, ezek az én József Attila-i elmaradt öleléseim, és dolgozom rajta, hogy a jövőben minél kevesebb ilyet éljek meg. Szívesen részt vennék egyszer egy olyan ölelős napon is, amikor minden arrajáró kaphat egy ölelést.

Próbáltam visszaolvasgatni, hogy ki nem kapta még meg a díjat, illetve ki nem szeretne egyáltalán díjat kapni, de szinte lehetetlen kibogozni, úgyhogy előre is elnézést kérek, ha olyan valakinek továbbítom, aki a két kategória valamelyikébe tartozik.
Ha tehát van kedvetek megosztani velünk tíz olyan dolgot, amit szerettek, akkor szívesen olvasnánk, kedves Zsuzsa, Mónika, airámanna, Újságíró, duende, Ilda, Holdgyöngy!