Imbolc

Február elseje az ír néphagyomány négy fő ünnepének egyike, Imbolc. A kelták két részre osztották az évet: télre (gam) és nyárra (sam). A kelta újév (Samhain) november elsejére esett, ez mai nevén Halloween. A nyár kezdete május elseje volt, azaz Beltaine. A két jeles nap között félidőben ülték Imbolc (február 1.) ünnepét, valamint Lughnasadh napját (augusztus 1.).

Imbolc a négy ünnep közül a legcsendesebb, de talán így is illik ez egy téli jeles naphoz. A tavaszvárás ünnepe ez, a természet újraéledésének első jelei mutatkoznak ilyenkor (legalábbis Írországban, ahol jóval enyhébb a tél, mint nálunk, bár Annás is érzi a tavasz közeledtét…). A halászok ekkor szálltak újra tengerre,a talaj ismét befogadta a magokat, az esők nyomán új fű sarjadt, kisbárányok születtek. A tél hidege először rendült meg február 1-jén, hogy Szent Patrik napján (március 17.) végleg semmivé legyen.

Imbolc az első tej napja, ami a kisbárányokat táplálja. Brigid ünnepe ez, a bőség ősi istennőjéé, melyet a keresztény naptárban február 2-a helyettesít, gyertyaszentelő napja.

Brigid alakja nagyon sokrétű a kelta hagyományban, ráadásul a pogány istennő képe összemosódott a keresztény Szent Brigidével; nem egyszerű pár szóban jellemezni. Nagyon pozitív, nagyon női, melengető, jóakaratú figura. Brigid az élethozó, a szülő nők és az újszülöttek, az ellő jószág és a szaporulat védelmezője, segítője. Óvja a háziállatokat, különös tekintettel a fejőstehenekre; ünnepének estéjén a vaj nem maradhatott el az asztalról a bőséges tejhozam biztosítása végett. Gyógyító erejű; aznap éjjel egy darab szövetet akasztottak egy bokorra a háziak, hogy arra járva Brigid megérintse, és gyógyító erejének egy részét ráruházza; ezt később Brigid köpenyének nevezték és a szülési fájdalmak enyhítésére is használták. A hagyomány szerint maga Írország is úgy lett a Smaragd Sziget, hogy Brigid beterítette zöld köpenyével.



Az ősi Brigid hármas jellegű istennő volt; a gyógyítás mellett a költészet és a kovácsolás istennője. A tűz és a víz is kapcsolódik hozzá: máig több szent forrás viseli a nevét (ezeket gyógyító hatásúnak tartják), szentélyében, Kildare-ben örök láng égett ezer éven át, s az ő áldását kérve gyújtották meg az otthonokban a tűzhelyeket.



Ezek után talán nem meglepő, hogy éppen a madárberkenye a hónap fája. Az ősi keltáknak volt egy fantasztikus fanaptáruk; ez 13, egyenként 28 napos holdhónapból és egy napból állt, és mindegyikhez kapcsolódott egy fa. (Ugyanezek a fák az Ogham ábécé egyes betűinek is névadói lettek, de erről majd máskor.) A fanaptárban január 24 - február 20. közé esik a madárberkenye (Sorbus aucuparia) hava. (Ide most jó lenne egy kép a fáról, de a környékünkön nincs ilyen; ha valakinek kedve támad küldeni egy fotót, ne fogja vissza magát!) A madárberkenye védelmező erejű fa (vannak ám ártó fák is; csoda, ha az embernek az ír legendákat olvasva eszébe jut a Gyűrűk ura?). A madárberkenye megvéd a gonosz erőktől, a házban felakasztva a tűzvésztől; az istállóban fellógatva a teheneket védte, a tejnek ártani szándékozó természetfeletti erőket hárította el. A belőle készült bot megóvta a vándort a tündérektől.



Idén január 31-én este (mert a keltáknál a napok alkonyatkor kezdődnek) gyertyát gyújtok, mézes tejet iszom, kislányom vajas kiflit majszol, és megpróbálok Brigid-keresztet hajtogatni neki; ezt a ház bejárata fölé akasztották, hogy védje a családot az új évben, vagy a gyerekek ágya fölé, hogy Brigid óvja őket.

Ma egyre a tenger jár a fejemben; jó lenne a parton ülni a finom tengerszagban, persze nyári napsütésben. Muszáj volt elővennem két kedvenc tengerparti képemet.

~

Oggi sto pensando al mare tutto il tempo; vorrei stare seduta sulla spiaggia, immersa nel bell'odore del mare, ovviamente sotto il sole d'estate. Ho dovuto uscire per forza due delle mie foto preferite, scatatte sulla spiaggia.

~

Today I'm thinking of the sea all the time; I wish I could be sitting on the shore in the nice smell of the sea (in the summer sunshine, of course). I had to take a look at two of my favourite seashore shots.



Az elsőt Palermóban vettem a bolhapiacon a Piazza Marinán. Legjobban a középső nő szenvedélyes kézmozdulatát szeretem rajta, meg a bal szélen azt a háttérben álló nőt, ahogy mosolyogva figyeli a társaságot.

~

La prima l'ho comprata a Palermo al mercato delle pulci in Piazza Marina. La cosa che mi piace di piú in assoluto in questa foto é il movimento appassionato che la donna in mezzo fa con la mano, e poi la signora sul lato sinistro lí dietro che sta guardando la compagnia sorridendo.

~

I bought the first one in Palermo at the floh market on Piazza Marina. I like the passionate gesture of the hand of the woman in the middle the best, and that woman in the background on the left side of the picture, who is watching the company smiling.





A másik képet barátomtól, Alberttől kaptam, ő mindig gyönyörű darabokkal örvendeztet meg. Ez Franciaországban készült, a kis Suzette írt rajta a nagyszüleinek. Szoktam tűnődni rajta, hol lehet a képen Suzette; leginkább arra a vagány mosolyú csálé kalaposra tippelek, aki a kép közepén ül, jobbján tőle lejjebb egy fehér ruhás, copfos lány, háta mögött balra egy bekötött arcú fiú.

Te vagy az, kis Suzette?

~

L'altra foto me l'ha regalata mio amico Albert, lui mi trova sempre delle cose stupende. Questa é stata scattata in Francia, l'ha spedita la piccola Suzette ai nonni. Ogni tanto mi chiedo quale puó essere Suzette nella foto. Mi piace pensare che sia quella al centro col sorriso un po' furbetto e col cappello storto; alla sua destra, piú in basso c'é una ragazza in un abito bianco e con le codine, dietro di lei alla sua sinistra un ragazzo con una fasciatura intorno al viso.

Sei tu quella, piccola Suzette?

~

I got the other photo from my friend Albert, he always finds wonderful pictures for me. This one was shot in France, it was sent by the little Suzette to her grandparents. Sometimes I wonder which one in the photo might be Suzette. I like to think she is the one in the middle with the slightly mischievious smile, in the hat leaning to one side; on her right side towards the bottom there's a girl in white dress with pigtails, behind her to the left a boy with bandage around his face.

Is that you, little Suzette?

Nem vagyok rendkívüli szakácsnő. Szeretek főzni (bár mostanában főznek rám, én meg élvezem), de nem merészkednék odáig, hogy gasztroblogot írjak. Szinte mindent szívesen megkóstolok, de nem keresem a végleteket. Nem kizárólag kókusztejjel tudok elképzelni egy csirkeételt, a férjemnek sem csomagolok ebédre levendulás libamájhabot. Az évek során összeszedtem pár receptet különböző helyekről, amik aztán beépültek mindennapi étrendünkbe; ezekből tallózok.

A fentiek szellemében az első recept nem lehet más, mint a kedvenc (minimalista) salátám.

Narancssaláta, ahogy Palermóban készítik

Hozzávalók:
1 nagyobb narancs
1 fej édeskömény
olívaolaj, só, bors


~

Non sono una cuoca straordinaria. Mi piace cucinare (anche se di recente non devo farlo, il che non é tanto male), ma non oserei mai di scrivere un gastroblog. Assaggio quasi tutto volentieri, ma non cerco per forza le cose extreme. Fatto col latte di cocco non é l’unico modo in cui riesco ad immaginare un piatto di pollo, non preparo a mio marito mousse di fegato di oca alla lavanda per pranzo. Negli anni passati ho raccolto qualche ricetta da diversi posti che ormai fanno parte della nostra alimentazione quotidiana; scelgo alcune di esse.

Detto questo, la prima ricetta non puó essere altro che la mia insalata preferita (e minimalista).

Insalata di arancia, come si prepara a Palermo

Ingredienti:
1 arancia grande
1 finocchio
olio di oliva, sale, pepe

~

I’m not an extraordinary cook. I like to cook (although I haven’t done it recently, and I don’t mind it that much), but I would never dare to write a gastroblog. I gladly taste almost everything, but I avoid extremities. Cooked in cocomilk isn’t the only way I can imagine a chicken dish, and I definitely not put goose liver mousse with lavender into the lunchbox of my husband. In the last few years I’ve collected some recipies from different places that make part of our everyday menu by now; I’ll show you a few of these.

After having said this, the first recipy must be my favourite (minimalist) salad.

Orange salad, as prepared in Palermo

Ingredients:
1 big orange
1 fennel
olive oil, salt, pepper




A narancsgerezdeket félbevágjuk, az édesköményt felcikkezzük és a narancshoz adjuk. Olívaolajjal meglocsoljuk, egy-egy jó csipet sóval és borssal meghintjük. Én színes borsot szoktam használni. Az édeskömény ára elég húzós, itthon én is csak ritkán veszek, úgyhogy sokszor anélkül készítem.

~

L’arancia e il finocchio vengono tagliati a pezzi e mescolati. Si aggiunge olio di oliva, sale e pepe (io preferisco il pepe misto, fa un bell’effetto di colore). Siccome il finocchio in Ungheria costa un bel po’, spesso preparo l’insalata senza di esso.

~

Cut the orange and the fennel into bite-size pieces and mix them. Add some olive oil, salt and pepper (I prefer mixed pepper, it’s nice colourful). I often prepare this salad without fennel too.

A napokban többször is nagymamámról álmodtam. Másfél éve ment el, éppen egy hónappal a kislányom születése előtt, akit nagyon szeretett volna látni. Ma elővettem néhány kedves tárgyát, hátha kicsit visszahozzák.

Nem tették.

~

Negli ultimi giorni ho sognato diverse volte di mia nonna. E’ passata un anno e mezzo fa, proprio un mese prima della nascita di mia figlia che avrebbe voluto vedere tanto. Oggi ho uscito alcune delle sue cose preferite, sperando che me la riportino per un po’.

Non é successo.

~

In the last few days I’ve dreamt several times about my grandma. She died one and a half year ago, just a month before my daughter was born, whom she desired to see so much. Today I took some of her favourite things, hoping they would bring her back for a while.

They didn’t.

...Például a szicíliai kénbányászatról.

Az ott töltött három év alatt munkám során viszonylag sokat utaztam a szigeten. Egyszer Gianluca kollégámmal Serradifalco-ba kellett mennünk. Gianlucával azért imádtam jönni-menni, mert hihetetlen mód ínyenc, és vele bármilyen elintéznivaló elkerülhetetlenül rögtönzött lakomába torkollik, a legkisebb falvakról is tudja, mi a helyi specialitás. Emlékszem, egyszer egy kis hegyi faluban, talán Resuttano-ban egészen Hitchcock-szerű élményem volt vele. Az ebéd utáni szieszta idején kóboroltunk a csöppnyi falu kanyargós utcáin, sehol egy lélek, de mintha a függönyök mögül lestek volna bennünket… És Gianluca megrögzötten keringett két-három ház körül, beszimatolva az ajtóréseken, mondván, szerinte „itt valahol sajt van”… (Ha valaki, ő már csak megérzi, hisz a nagyapja sajtcsempész volt.)

Serradifalco-ba is ebéd környékén érkeztünk, így betértünk egy pékségbe (Gianluca: „errefelé jó kenyeret sütnek”) . A falon régi családi fotók fekete-fehérben, hosszan bámultam az arcokat. Végül a pék hátrahívott bennünket, és nekem ajándékozott két képet. Az elsőn az édesapja látható katona korában, a másodikon ott van ő is, az a kisfiú a két férfi között, középen az apja, aki kénbányász volt.





(Innentől az olasz nyelvű Wikipedia „szicíliai kén” („Zolfo di Sicilia”) címszavára támaszkodom.)

A kénbányászatnak Szicíliában nagy múltja van. Régészeti leletek tanúsága szerint a római korban is folyt már itt kitermelés, de a fénykorát a XIX. században érte el, amikor a kén iránti kereslet megnőtt a puskapor- és a mosószóda-gyártásnak köszönhetően. A XIX. század végére Szicíliában mintegy 700 kénbányában 30000 bányász dolgozott, többnyire embertelen körülmények között. A szűk és meredek vájatokba csak gyerekek fértek le, olykor már 7-8 évesen hordták fel puttonyban a kifejtett ként, hajnaltól alkonyatig robotolva, jóformán rabszolgasorban. Gyakoriak voltak a balesetek is; a legnagyobb szerencsétlenségben, 1916-ban egyszerre 89 bányász vesztette életét. Nem véletlen, hogy a bányászok élen jártak a szakszervezet megalakításában és a sztrájk szervezésében. Egy 1951-es sztrájk előzményei Carlo Levi könyve szerint a következők voltak: egy 17 éves fiúra ráomlott a vájat egy része és agyonnyomta. A fiú fizetésének egy részét levonták, mivel nem fejezte be a munkanapját, továbbá a többi 500 bányász fizetéséből is levontak egy órányi bért, mert azt az időt arra fordították, hogy a fiú holttestét kiszabadítsák és a felszínre vigyék…

A XX. század elején érte a szicíliai kénbányászatot a végzetes csapás az Egyesült Államokban kidolgozott újfajta, jóval költségkímélőbb fejtési mód megjelenésével. A II. világháború után néhány évre még lélegzethez jutott az iparág, amíg az USA erőit a koreai háború kötötte le, ám a ’70-es évektől sorra zárták be a bányákat. Mára nem maradt működő kénbánya Szicíliában, de az egykori bányák közül többet is a kénbányászat történetének szentelt múzeumparkká vagy éppen kiállítási- és vásárterületté alakítottak át.

A kénbányászat két évszázados történelme a szicíliai néphagyományban is nyomot hagyott, sok népdal szól a bányászok nyomorúságáról, de költőket, írókat is megihletett a sorsuk.

*

Hát… üdvözlet egy valahai kénbányásznak meg az ő melegszívű fiának.

Mindjárt a legelején egy vallomás: az alcím, miszerint otthonra találunk, egyelőre csak remény. Most épp lakás híján vagyunk, holmijaink dobozokban. A napokban láttam ezt a csomó klassz blogot a felújított parasztházakról meg a vidéki életről, és úgy éreztem, én is szeretnék egy ilyet vezetni.
Addig, amíg se vályogházunk, se kertünk, majd valami másról fogok írni...

~


Subito all'inizio devo confessare una cosa: il sottotitolo, cioé che troviamo casa, per ora é solo una speranza. Per il momento siamo senza casa, con le nostre cose stufate in scatole. Di recente ho visto un sacco di blog su case rustiche ricostruite e sulla vita in campagna, e anche a me é venuta voglia di scrivere un blog del genere.
Finché non abbiamo né una casa di argilla, né un giardino, scriveró di qualcos'altro...

~

Right at the beginning I have to make a confession: the subtitle (that says we find a home) is merely hope yet. At the moment we have no house, our things are stuffed into boxes. Lately I've seen plenty of blogs about renovating rustic houses and about living in the country, and suddenly I wished to write such a blog too.
As long as we have no adobe house nor a garden, I'm going to write about something else...