Akkor idén most olvasói kérésre (utazás miatt) előbb kijön a már-már tradicionálisnak nevezhető kívánós poszt. Ugye a történet az, hogy nekem eddig minden kívánságom teljesült, amit blogba megírtam (legfeljebb nem akkor és nem úgy, mert az univerzumnak nem szabad kiskapukat hagyni), állítások szerint másoknak is bejött, amit itt kívántak a következő évre, szóval kommentben lehet kérni dolgokat a világegyetemtől, a web2 felsőbb erőitől vagy akár tőlem (bár én még az univerzumnál is megbízhatatlanabb vagyok) 2013. január 1. éjfélig (ha valaki nem szeretné nyilvánosan, írja bele a kommentbe, hogy ne publikáljam, szerintem úgy is ér).

Az én listám:

• Ugye a szokásos a gyerekkel kapcsolatban, legyen egészséges, boldog, ügyes, okos, stb (igazából, ha ez teljesül, a többit megoldom).

• Magánélettel kapcsolatban: legyen jövőre (is) olyan, hogy várnak, várok, örülnek, örülök, hiányzom, hiányoznak, és jövőre most már egyáltalán ne legyenek rossz dolgok magánéletileg (nem, kicsit sem, és nem, azért sem, hogy jobban tudjak örülni a jónak, így is jobban tudok örülni). (Utólagos disclaimer: és legyen nekem jó, ne pedig nekem legyen “””jó”””, ugyanis ha még egyszer azt mondja nekem az univerzum, vagy bárki más, hogy csak nekem akart jót, azt minden további nélkül arcul fogom csapni egy fagyasztott heringgel, azért mindennek van határa. És amikor nekem jó, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb, kedvesebb, jobb fej és türelmesebb vagyok, úgyhogy ez igazából az egész emberiség érdeke).

• Tudjak gondolatokat olvasni (és/vagy láthatatlanná válni). (Utólagos disclaimer: végül is, az is elég lenne, ha mindenki folyamatosan tájékoztatna a gondolatairól akár szóban, akár írásban, köszönöm, vagy nem venne észre, amikor láthatatlan akarok lenni).
  

• Találjak végre egy olyan táskát, ami illik a piros kabátomhoz (mint a jack skellingtonos volt, ami most már vállalhatatlan állapotban van). (Utólagos disclaimer: kedves Univerzum, te szeszélyes szemétláda, kérlek, ne erre összpontosítsd az összes energiádat).

• Legyen elég munkám/pénzem/időm azokhoz a dolgokhoz, amiket szeretnék. (Nem vicceltem)

• Azok a dolgok, amik most nyomasztanak, oldódjanak meg hamar és rám nézve kedvezően. De gyorsan. (Utólagos disclaimer: a “gyorsan“-t úgy értettem, hogy most, mondjuk egy héten belül, köszönettel, őszinte híved (holnap veszek heringet)).

• találkozzak egy magas, titokzatos, sötét hajú idegennel a kapum előtt, aki azt mondja, hogy a gázt jött bekötni. (És ne csak mondja).

• Most már tényleg sikerüljön összehoznom egy könyvet. (Mármint olyat, amit én írtam).

• Ryan Gosling. (Ha lehet, akkor ne feltétlenül JoeP nappalijába, szerintem csak viccelt).

Egyelőre ennyi, de a változtatások jogát fenntartom.

Még soha nem volt olyan karácsonyom, amelyen ennyiszer elhangzott volna, hogy “there’s more to life than being ridiculously good looking”.

Na eldőlt, hogy mi leszek a holnap megrendezésre kerülő, annuális halloween-medúzabulin (amelyet idén szerencsére nem én rendezek). A tematika jelmezügyileg a posztapokaliptika / szuperhős vonal, nekem a mai napig semmilyen ötletem nem volt, de most kaptam egy tippet, úgyhogy már csak egy hosszú, rózsaszín pólót és egy plüssállatot kell beszereznem. Ja, meg hajlakkot.

Van egy csomó félbejegyzés draftban, de ezt nem lehet halogatni. Szóval, mivel a népi tapasztalatok szerint az ide beírt kívánságok hajlamosak teljesülni (bár néha nem úgy és nem akkor), idén is lehet kommentben kívánni, nem csak világbékét, hanem mindenféle önzőbb dolgokat is (én is azokat kívánok, csak meg kell még fogalmaznom). Holnap éjfélig, lehetőleg.

Tegnap este ilyen egyszemélyes bulit terveztem, ezúttal nem szomorú felhanggal, csak mert olyan kedvem volt, de egyrészt beállítottak hozzám egy időre pezsgővel, másrészt az orosz ismerőseimtől kaptam egy videókonferenciás boszorkányt (hiába ellenkeztem, mióta egyszer mondtam valamit a tarotról, rajtam ragadt, hogy ilyen izé vagyok, pedig csak a szimbólumrendszer érdekel).

Namármost én eléggé pesszimista dolgokat tudok belelátni a tarotba, mert abba lehet, de most erre én sem duzzoghatok, hogy elsőre (a tavalyra) kihúztam a kelyhek dámáját (tekintve, hogy éppen a pezsgőzés közepén voltunk, illetve előtte két napig különböző buliügyileg kocsmáztam, ez jogos), majd segítő/ártó kártyának kihúztam a Csillagot, ami védőkártya, és a legrosszabb aspektusa az, hogy nem elég álmodozni, tenni is kell a dolgokért, illetve erre az évre kihúztam a Világot konkrétan, ami a beteljesülés az út végén, a nirvána, meg minden ilyesmi. Plusz a külföldi barátok meglátogatása. Szóval innentől kezdve a szerencsémre nem panaszkodhatok, ha valami el lesz cseszve, akkor azt én csesztem el (bár jobban örülnék, ha a lottószámok közül tudnék ilyen szerencsésen választani).

Utána viszont mondtam a boszorkánynak, hogy mondjon már valami konkrétat is, mert a tarotban nem hiszek, mire némi merengés után azt mondta, hogy a H és a G betűkre figyeljek együtt jövőre, valószínűleg jót fognak hozni, de nem tudja, hogy ez ember, cég vagy akármi más-e. Visszakérdeztem, hogy nem lehet-e, hogy mégis inkább HM, mert azt érteném, de azt mondta, nem, úgyhogy valószínűleg idén sem fogok összejönni Hodorkovszkijjal (ez a börtönös dolog elég komolyan akadályozza a romantikus kapcsolatunk szárba szökkenését).

Utána letettük a videókonferenciát, és a személyesen jelenlévő másokkal csináltunk olyat (ólmot nem találtam, a viaszba meg egyszerűen nem láttunk bele semmit, leszámítva, hogy talán lisztkukacokban gazdag 2011-ünk lesz), hogy mindenki kis papírcetlikre felírja, amiket jövőre szeretne, és éjfélkor majd húzunk belőle. Én persze olyan tizenegykor előhúztam kíváncsiságból, és sikerült rögtön a HG-t, amit csak heccből írtam fel. Utána kitaláltam, hogy a húzás során akaratlanul is lehet csalni, úgyhogy legyen a padlóra borítás, és amelyik egy előre megjelölt kőkockára esik a lehető legközelebb a célszemélyhez, az a nyertes, és ezt demonstráltam is. Egyetlenegy cetli esett az adott kockára, a HG. Utána éjfélkor húztunk rendeset is, itt már, amikor ismét sikerült a HG-t húznom, fel lettem szólítva, hogy mutassam be a többit is, mert biztos HG az összes. De tisztáztam magam.

Azután továbbmentek másik buliba, én meg még lefekvés előtt a hecc kedvéért ismét húztam egyet, és megint HG lett, ami statisztikailag eléggé valószínűtlen, ugyanakkor idegesítő is, mert fogalmam sincs, mi az a HG, úgyhogy gondoltam, húzok még egyet, hátha az jön ki, amit igazán szeretnék, de végig az összes cetlit ki kellett bontogatnom, amíg végül az utolsóban benne volt a favorit kívánságom. És öt perc múlva csörgött a telefonom, és kiderült, hogy azért hívott az ismerősöm, hogy közbe eszébe jutott, hogy ezeknél a szilveszteri húzós dolgoknál sokszor az lesz az igazi, ami utoljára marad.

Szóval megvolt idénre a kellő mennyiségű ezotéria-adagom, ezt most szépen beosztom, aztán jövő ilyenkorra kiderül, mi lesz.

Na mielőtt kimennék a hóviharba megkeresni a telefonomat (remélhetőleg az autóban van, ha nem, akkor sikerült végleg elszakadnom a lelki felemelkedést biztosító elszigeteltségből visszahúzó társadalom materiális fertőjétől, és ettől nagyon szomorú leszek), azért teljesítem az ígéreteimet (mielőtt valaki rámküldi a behajtókat, akik posztolásra kényszerítenek). Szóval idei kedvenc ajándékom egy BWG-merchandise, ráadásul egyedi, de ha több tízezer lenne belőle, akkor is művészet lenne, mert BWG (nem is tudom, mióta nem kaptam kézzel készített ajándékot):

A második (& harmadik & negyedik) kedvenc ajándékomat, a fireflyos pólókat attól az embertől kaptam, aki engem a legjobban ismer és szeret, vagyis magamtól. Sajnos nem volt sem I’m a leaf on the windes, sem No power in the Verse can stop me-s, de on is nyomnak nekem az első pólósnál, ezek viszont nagyon rejtett utalásosok (oké, a jaynestownosat kivéve, az nem túl áttételes):

Közeli a feliratosokról:

Ez a kettő Washhoz kapcsolódik, a define interestingre gondolom mindenki emlékszik, a műanyag dinoszauruszokkal (elsőrandis póló) meg valamelyik részben játszik a pilótafülkében. És a dinoszauruszok világítanak a sötétben (barna alapon).

Kaptam még Bailey’s-t is tőlem, de azt szerintem mindenki el tudja képzelni.

Tegnap este végül felnéztem a műfordítós listára, ahol az éjnek egy bizonyos szakában a szakmázás általában átcsap a mindennapjaink megtárgyalásába (gyermeknevelés, háztartás, démonok és szexuális pozitúrák), és onnantól kezdve vinnyogva röhögtem olyan két órán keresztül, mert a keménymaggal valahogy felmerült, hogy modern hímzettfalvédő-bizniszt kellene indítanunk a mai világ problémára és reményeire reagálva, amiből olyan gyöngyszemek születtek spontán, mint a tiszta udvar, nincs itt gáz, miránk a Sátán vigyáz, a nem is ember úgy az ember, ha elkapta a badiszneccser, meg a tiszta konyha, vetett ágy, a bakugán rendet hágy. Egy ideig megkíséreltünk visszatérni a köznapibb témákra, de ezt a feltörekvő zsenink nem hagyta, úgyhogy végül rímekben társalogtunk a karácsonyi ajándékok és egyebek beszerzéséről, mint hogy nem szállít a pólóbolt mert azt mondta, ezért költözöm én, babám, Mogadishu-alsóba (amire az a férfias, stilizált traktorral és tepertővel körbehímzett válasz érkezett, hogy te pólóbolt, nem kell maszlag, hozzál pólót, pofánbaszlak (elnézést, de a népi művészet már csak ilyen szókimondó)), illetve nem magyar a használt könyves, ettől lett a szemem könnyes.

Utána ma megkaptam az egyik karácsonyi ajándékomat azzal a tétellel összhangban, hogy nem adhatunk felebarátainknak értékesebb ajándékot a tudásnál. Konkrétan elvittek lőtérre lőni, és bár felhoztam a dolog ellen azt az érvet, hogy most papíron a felebaráti szeretet ünnepét üljük, amit egymás iránti jóindulatú gesztusokkal illik megtisztelni, nem pedig életellenes tevékenységre való okítással, megnyugtattak, hogy bármilyen illúziók is éltek bennem eddig a lőterekkel kapcsolatban, ott nem emberekre szoktak lövöldözni (a francba), majd elmondtak pár anekdotát olyan eseményekről, amikor mégis. Az okítás konkluziója az volt, hogy bár képes vagyok dolgokat eltalálni bizonyos távolságokról, azért a konfliktusaimat ezután is inkább megbeszélném inkább, mely álláspontomat nem tudtam logikusan, érvekkel alátámasztva megindokolni, leglábbis a vitapartnereim szerint (ez biztosan ilyen a férfiak a marsról, a nők a vénuszról dolog). Mindenestre kaptak kacsát meg összeütöttem csak úgy fél kézzel egy fehérpecsenye-sztroganoffot is, illetve pár világszínvonalú cappuccinót, és ezek után rám lett hagyva minden.

A többi ajándékról, mint a Coelho BWG-idézetes pohár és a nagyon belsővicces Firefly-pólók, majd egy másik posztban.

Én annyira ambivalens vagyok ezzel a karácsonnyal, hogy az nem igaz. Az idő meleg, de nyányós. A gyereknek nagyon szép ünnepet csináltam, örült mindennek, rengeteget nevettünk, és még lefekvéskor is azt motyogta, hogy holnap játszunk a mentőautóval és mesélünk sokat, de nekem nem mesélt senki. A router dél körül bemondta az unalmast, szerencsére én vagyok a lány, aki mindenre fel van készülve, úgyhogy előkaptam a két hónapja beszerzett mobilnetet és azzal gazdálkodom óránként tíz percet (de minek, ilyenkor nem történik semmi). Az egyedüllétre nincs jogom panaszkodni, annyian keresnek, de azért sokkal egyedülebb vagyok és sokkal régebben, mint amitől jól érezném magam. A kacsa nagyon finom lett, mert szerencsére amikor az erkélyen borongtam azon, hogy nem csoda, hogy ilyenkor lesznek a legtöbben öngyilkosok, arról eszembe jutott a sütő, és hogy kivegyem. Ez a karácsony egy sikertörténet, aminek nem tudok örülni.

Remélem, azért mindenki másnak szebb.

A gyerekkel már feldíszítettük a karácsonyfát, és mondtam neki, hogy karácsony van, ettől nagyon fellelkesült, és azóta fel-alá rohangál kezében az alien-királynővel, akit Fáninak hív, és azt kiabálja, hogy “játod, Fáni, kajácsonfa van!”.

Lényeg, hogy mindenkinek legalább ilyen vicces karácsonyt kívánok.

Mielőtt még elfelejtem, már a boltokban a Vadkanapó (Hogfather), ami tökéletes last minute ajándék olyanoknak, akik az ilyesmiket kedvelő szubkultúrába tartoznak. Brainoiz és lucia kedvenc Pratchettje.

Amúgy nem tudom, feltűnt-e valakinek, hogy az év leghosszabb éjszakáján bekövetkező telihold és teljes holdfogyatkozás (oké, ebből kettő nem koincidens) pont az Ikrekbe esett, innentől tényleg márcsak felfelé lehet, és egyébként tényleg (például már hosszabbodnak a nappalok). A ma reggelem azzal kezdődött, hogy felkeltett a csomagküldő szolgálat (a legkevésbé kedvenc dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban), és repiajándékokat hozott (ami a második kedvenc dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban, egyébként meg mindig vicces, tekintve, hogy a munkámra semmilyen hatással nincs értelemszerűen, továbbá személyesen nem is ismerem a legtöbb embert, akivel/akinek dolgozom, de tartsák meg jó szokásukat), többek között fémdobozos kekszeket, amiben a szépséges fémdoboz a lényeg.

Utána megint csengetett a csomagküldő, és akkora halom tiszteletpéldányt hozott, hogy alig bírtam becipelni (a harmadik kedvenc dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban), illetve rápillantva a számlámra konstatáltam, hogy egy csomóan utaltak (a legkedvencebb dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban).

A nindzsákban viszont nem bízom, úgyhogy végül lementem, és megcsináltam a mézeskalácsot, ami nagy szívás, de szeretném, ha a gyerek egyszer majd úgy emlékezne a karácsonyokra, hogy mézeskalácsillat volt (ezzel győzködöm magam, miközben a körmöm alól kefélem ki a beszáradt tésztát), és most már úgysem fogok mást sütni, csak hatlapost, ami szintén szívás, de legalább szeretem. Képi dokumentáció:

Díszíteni meg most már tényleg díszítse a nindzsa.

a nindzsa már megint itt mászkál a tetőmön, és amennyiben a kaparászó zajt az okozza, hogy a fél kezével kapaszkodni próbál, miközben a másik kezében tartott vezeték nélküli eszközön a blogomat olvassa, arra kérném, hogy hangtalanul, ezt megismétlem, mert elég fontos, hangtalanul lopakodjon be a házba, és utána szintén hangtalanul nyújtsa, szaggassa és süsse ki a konyhában rám várakozó mézeskalácstésztát, majd helyezze el ízlésesen az előkészített fémdobozokba, egy-egy negyed alma társaságában (ami nem ér hozzájuk közvetlenül, oldd meg).

A mosogatást az ünnepekre való tekintettel elengedem.

Úgy tűnik, működik a blogom. Egyrészt sikerült végre feltetetnem a téli gumit, az a szerencse, hogy innen el csak lefelé lehet menni (oké, nem, de a civilizáció arra van), úgyhogy ügyesen leszánkóztam az első (mint útközben kiderült, harmadik) gumishoz, ahol a legnagyobb meglepetésemre tényleg cseréltek nekem kereket (oké, mondjuk ehhez kellett, hogy a rendszergazda ismerőse leesztergálja nekem azokat a műanyag vackokat hozzá, amit itthon egyszerűen nem lehet kapni, bár mindenki hallott már róla, úgyhogy gyanítom, idén slágerajándék lesz a kerékteher-mentesítő, azért fogyott el). Nem felvágásból, de hazajövet már simán beálltam farral tízcentis havon. Megváltozott az életem.

Viszont kerékcsere közben sajnos kénytelen voltam vásárolgatni, például bementem a játékboltba. És engem nem könnyű meglepni, elég sok mindent tapasztaltam már, de most komolyan megdöbbentem, amikor a kérdésemre, hogy van-e szánkótámla, azt mondták, hogy igen (ez is slágerajándék lehet, mert ez volt nagyjából a tizedik bolt, ahol megkérdeztem). Utána visszamentem az autóért, majd, ha már lendületben voltam, le a MOM-ba, mert tradicionálisan minden karácsony előtt kell egy olyan nap, amikor, noha már az összes ajándék megvan, hülyeségeket vásárolgatok össze-vissza (meg tejet, nem saját részre). Itt ért a második döbbenet, mert a MOM-ban van az egyetlen olyan Promod, ahol volt még egy utolsó darab a Narancssárga Sálból, féláron. Továbbá volt egy utolsó darab abból a zöld táskából, amit még ősszel néztem ki, és ami tökre menne a zöld átmeneti kabátomhoz, szintén féláron. Egy fekete alapon virágos meg csak gy becsusszant valahogy (mentségemre, ez is le volt árazva). A zsákmány, ami klikkre megnagyobbul:

Egy kicsit ugyan zavar a gondolat, hogy valószínűleg ezeket is behajítom majd a huszonötezer többi táskám közé, ugyanis mostanában csak a fekete nightmare before christmasos táskámat hordom, amit ingyen kaptam egy üzletben, mert rengeteg mindent összevásárolgattam ott az L.-lel (igen, az is egy olyan nap volt karácsony előtt). De majd igyekszem, és nem hajítom, mert jövőre minden más lesz, és én egy virágos táskákkal tíz centivel a föld felett suhanó lány leszek, nem pedig egy lenőtt frufrujú, karikás szemű lány, aki reggel hosszas gondolkodás után feketét vesz fel feketével (bár a fekete virágos táska illik ahhoz).

És voltam a Butlersben is, ahol majdnem vettem egy csomó dolgot, például gyűrött kerámiapoharat, csak közben rájöttem, hogy nem is vagyok talponálló-fan, meg állatos jégkockaformát, de csak pingvines volt, a plüss vaddisznótrófea meg elfogyott, úgyhogy végül csak ajándékba szereztem fémdobozos cukorkákat.

A könyvesboltról nem szeretnék beszélni.

A végén azért szerencsére eszembe jutott a tej is, ami mellé valahogy befészkelte magát a CSI első két évada erősen nyomott áron, de lényeg, hogy végül komolyabb károk elszenvedése nélkül hazaértem, és már kezelem magam.

Tegnap éjjel rákapcsolt itt az olvadás, ami azzal jár, hogy hatalmas adag havak zuhannak le a tetőről olyan hangot adva, mintha mászkálna felettem valaki (rengeteg tető van felettem, ugyanakkor nem tudom, mi céllal mászna fel rá bárki, de mindig vannak elmebetegek), és ilyenkor felébredek még abból a hat órányi alvásból is, úgyhogy miközben használati utasításokat fordítottam, azon gondolkoztam, mi legyen a “mit kérek karácsonyra” posztban.

Mire ötödször írtam le, hogy “a lejátszás átmeneti szüneteltetéséhez nyomja meg az [ikon] gombot”, addigra kikristályosodott bennem, hogy például tökre örülnék valószínűleg, ha kapnék egy saját ukrán bérgyilkost, egy latin szeretőt és egy mindenen átmenő terepjárót. Azután továbbgondolva (ugye mostanra már mindannyian tisztában vagyunk az Univerzum perverz humorérzékével) arra is rájöttem, hogy ehhez azért elég sok alpontban kellene kikötéseket szerkeszteni, igen fontos például, hogy még véletlenül se egy mindenen átmenő szeretőt, ukrán terepjárót és latin bérgyilkost kapjak (bár Johnny Deppet a Volt egyszer egy Mexikóból azért nem rúgnám ki a családból, de alapvetően nem bízom a mediterrán szakemberekben).

Meg az is fontos, hogy az Univerzum ne kezdjen bele abba az idiótaságába, hogy “én megadtam neked a lehetőséget, csak a kezedet kellene kinyújtanod”. Pontosan tudom, mi mindenért kellene csak a kezemet kinyújtanom, de nem érdekel, nem szeretem az olyan giccsesen megható karácsonyi történeteket, hogy talán a hó tette, talán a távolból felhangzó csengőszó, de amikor lucia aznap ránézett Jevgenyijre, hirtelen meglátta a férfi szemében égő lelketlenséget és gyakorlatiasságot, amit már évek óta keresett, és az is eszébe jutott, ahogy Jevgenyij előző nap mintegy mellékesen megkérdezte, hogy hívják azt a zöldségest, aki rosszul adott neki vissza. Lehetséges volna, hogy végig karnyújtásnyira volt tőle, amire annyira vágyott? Szóval nem, ha én karácsonyi ajándékot kérek az univerzumtól, akkor az univerzum lesz szíves piros masnival átkötve prezentálni azt mondjuk az udvaron (és időben értesíteni engem, mielőtt a latin szerető megfagyna, vagy a hideg és a magány miatt megmagyarázhatatlan vonzódás támadna közte és az ukrán bérgyilkos között).

Azt ugye említenem sem kell, hogy mennyire fontos számomra a hűség, a lojalitás és az elkötelezettség, legyen szó akár bérgyilkosokról, akár szeretőkről, akár terepjárókról. De a magasság is fontos, mert a lépcső feletti pókhálókat például soha nem vagyok képes elérni a porszívóval, nem beszélve a konyhaszekrény tetején lévő lekvárokról, illetve az is nagyon jól jönne, ha akár az ukrán bérgyilkos, akár a latin szerető szívesen sétáltatná a gyereket, amíg én dolgozom, és keresne vele cicákat megfelelő arckifejezésekkel körítve (az érzelemgazdag, reflektív verbális és nonverbális reakciók igen fontosak a gyerek énképének és önbecsülésének kialakulásában, ami komoly hatással lehet a későbbi intelligenciájának, konfliktuskezelési képességeinek és erőszakosságának mértékére), meg szívesen utánanézne nekem háttérinfóknak a munkáimmal kapcsolatban (különös tekintettel a növények és a madarak nevének fordítására, azokra mindig rengeteg idő elmegy), továbbá szívesen mosogatna.

És akkor természetesen biztosan van egy csomó dolog, ami nem jutott eszembe, és az Univerzum hátba tudna vele szúrni, úgyhogy lehet, hogy inkább csak valami jobbfajta csokit kérek. Stay tuned.

Amúgy meg, némileg izgalmasabb vizekre evezve, a múlt hét vége felé beoltattam magam egy oltóponton (magamért nem izgulok túlságosan, egyrészt a gyerek miatt csináltam, másrészt mert addig sem kellett a saját fordításomat lektorálnom), a Kékgolyó utcában található onkológián, amit csak azért írok le, mert egy pillanatot sem kellett várni, szó szerint észre sem vettem, hogy belém nyomták a tűt (másfelé nézve beszélgettem, miközben lekentek alkohollal, és egyszer csak mondták, hogy ezt a vattát szorítsam rá, mehetek), és a doktornő, aki belémtolta a chipet, kimondottan kedvesen és viccesen beszélgetett velem, szinte már sajnálom, hogy nem járhatok naponta oltatni. A karom sem rohadt le, csak fájt két napig, olyan izomlázasan.

Na de ami még az orvosi jellegű munkakerüléseimnél is érdekesebb, a minap beállított hozzánk a jézuska önjelölt segédje (bár a mi háztartásunkban nem PC dolog jézuskázni), kért tőlem csomagolópapírt és eszközöket, majd felszólított, hogy húzzak fel az emeletre, a Muci maradhat lent, majd szól. Amikor szólt, akkor pedig azt mondta, hogy ezt a dobozt (mutatott rá egy 86x30x16 cm-s (igen, lemértem) darabra, amit állítólag a Muci kívánságára csomagolt pont a télapófejes papírba) 24.-ig nem nyithatom ki, bár az enyém lesz, de csak logisztikai okokból van már nálam, mert a jézuska nagyon elfoglalt lesz ünnepkor.

Ekkor szóltam rá, hogy legyen szíves, nálunk ne jézuskázzon, mert én ki vagyok bukva a keresztényekre, akik ellopták a Mithrász-ünnepet is, amikor pedig Jézus az legsajátabb szent könyvük szerint is valamikor tavasszal született “igazából”, és egyébként is, mit keresne fenyőfa a mediterrán-sivatagos évögben elhelyezkedő Betlehemben, mi a gyerekkel karácsonykor igenis azt fogjuk ünnepelni, hogy hosszabbodnak a nappalok, és anya egyre kevésbé lesz idegbajos, meg hogy szeretjük egymást, bár mi mindig azt csináljuk, és csak ezután kérdeztem rá ravaszul, hogy és mi van a dobozban (meg a másik negyedakkorában, ami szintén a leendő zsákmányom részét képezi állítólag. Erre egyébként azt a magyarázatot kaptam, hogy a puttonyos illető nem tudta eldönteni, hogy én a nagy, vagy a kicsi dolgokat szeretem jobban, mire tisztáztam vele, hogy nem a méret számít, hanem a megcsalás).

A jézuskázó (akivel egyébként megbeszéltük, hogy nem ajándékozzuk egymást, most gondolkozhatok) azt felelte, hogy nem mondja meg, de nemrég beszéltünk arról, hogy esetleg szükségem volna ilyesmire. Erre gyorsan végigvettem a fejemben, hogy mi mindent mondtam mostanában, utazás, fejlámpa, körtés joghurt, intim betét, idő, könyvek ezrei, pehely hálózsák, jelly bean, citromlé, olyan inghajtogató eszköz, mint Sheldonnak van és meg is lepődtem, mert a fejemben olyan emberként élek, aki nem követelőzik az élettel szemben állandóan, de mégis hosszúra sikerült a lista. Mindenesetre nem jutottunk dűlőre, de nagyon remélem, hogy jelly beannel van tele a doboz, esetleg egy kistestvér van benne a Mucinak (mondjuk egy nagyon kicsi baba-kriotartályban, de erről jut eszembe, simán egy kriotartálynak is nagyon örülnék).

Ami az általam beszerzendő ajándékokat illeti, fejben már megvan majdnem minden, hálistennek, mindenkit össze tudtam kötni valamilyen kereskedelmi forgalomban beszerezhető dologgal, bár ez a hatalmas doboz most bekavart, mivel illik viszonozni egy nagy (meg egy kisebb) kiterjedésű titkot? Mindegy, majd kitalálok valamit, ilyen szempontból az L. a legkényelmesebb, akivel egyrészt simán megbeszéljük, mit adunk a másiknak, másrészt a szülinapja két nappal az enyém után van, szóval tökre tudunk egymáshoz igazodni.

Mindenesetre most, amikor kezdek pánikba esni, hogy túl sok a munkám, nincs időm, fáradt vagyok, rosszul szervezek, akkor mindig megvigasztal, hogy már nem egészen két hét múlva kinyithatom a nagy dobozt.

Azért az nagyon jó, ha az embernek van olyan barátja, aki karácsonyra vesz az embernek egy doboz jelly beant, utána azon gondolkozik, hogy ez így azért kevés, kellene mellé tenni még valamit, és akkor vesz még egy doboz jelly beant.

Azokat kaptam, ott. El vagyok alélva. Bővebben holnap.

Ma és tegnap is olyan reggel volt, amibe az ember csak úgy hunyorog vidáman, mert rézsút süt a nap, illetve eszébe jut (az embernek), hogy mégiscsak le kellett volna pucolni a maradék ablakokat is, de aztán arra a kompromisszumra jut, hogy inkább majd csak azt a nyolc ablaktáblát nézegeti, amit már lepucolt.

És már csak pár órát kell várnom, hogy kiderüljön, mit kapok, mert egyelőre csak annyit tudok, hogy egy nagy doboz, airmail és 5,4 kg, továbbá törékeny. Tegnap reménykedve megkérdeztem, hogy ugye egy másik gyerek van benne, akit nem nekem kell kihordanom és megszülnöm (ez logikusnak tűnt, mert a fiúm idén megfigyelhette, hogy kedvelem a háztartásunkban élő gyermekeket, és simán rendelhetett volna egy import kínait, vagy akármit), de állítólag nem. Azután este azt is megkérdeztem, hogy egy nagyon nagy pohár-e esetleg, de az sem (viszont a fiúm felajánlotta, hogy ma elszalad, ésvesz nekem egy poharat, ha azt szeretnék karácsonyra). És bár e két dolog kihúzása erősen leszűkítette a lehetőségek számát, hogy mi is lehet a dobozban, egyelőre nem találtam ki, tiszta izgalom vagyok már.

(Ja, idén ilyen piros pöttyökkel láttam el a sok egyenként becsomagolt biszbaszt, a célszemély neve kezdőbetűjével, és ezt meglátva a fiúm is rányomta az enyémre, hogy L, mint Lány).