Szülői volt ma. Első osztály, féléves értékelés, meg a többi. Először az egyik tanító néni emelkedik szólásra, elmondja egyebek mellett, hogy hiába a négyig tartó iskola, annyira zsúfolt a gyerekek órarendje, hogy alig marad idő a gyakorlásra, ezért kéri a szülők segítségét. Gyakoroljuk otthon a matematikát, csak egy picit, akár este a kádban. Mintha az úgy mulatság lenne, fürdés közben összeadni. Majd a másik tanító néni mondja el, hogy hetente két betűt vesznek, de rendes gyakorlásra sajnos, nincs idő, ezért kéri a szülők segítségét. Gyakoroljuk otthon a betűket, egy kis olvasás, öt perc, semmi az egész.
Itt durrant el az agyam. Én is szólásra emelkedtem, és elmondtam, hogy miután a hétéves gyerekem egy felnőtt ember munkaidejének megfelelő órát tölt az iskolában, a napból a lefekvésig hátralévő 3-4 órában semmilyen, hangsúlyozom, semmilyen gyakorlásra nem vagyok hajlandó vele. Se öt percre, se tízre, se félórára. Az az idő a családé, a barátoké, a szabadidős és teljes mértékben önkéntes elfoglaltságoké. Se vacsorakészítés, se fürdés közben nem fogunk összeadni meg szótagolni, és pont.
Lehet tippelni, hányan álltak mellém a szülők közül.
Elárulom: egyetlen ember. Ja, meg még valaki halkan morgott valamit az utolsó sorból. Mindenki más hallgatott, vagy azt kezdte bizonygatni, hogy az a tíz perc, az semmi, és igenis megtérül és muszáj, az ő gyerekének mindenképp. Mert majd ezen múlik a Nobel-díj, mi? Javára legyen mondva, az egyik tanító néni azonnal elismerte, hogy igazam van és megérti, hogy nem akarom tovább terhelni a gyereket. És hogy nem kell mindig gyakorolni, csak ami éppen nem megy. Így se sokkal jobb, mondjuk.
Már csak az a kérdésem, hogy ha beismerjük, hogy szar a rendszer, miért az a reakció, hogy aláfekszünk és lehajtott fejjel elfogadjuk, a gyerekünkkel fizettetve meg az árát mindennek? Mit tanul a szülőtől az a gyerek, akiért ennyire nem hajlandóak kiállni, akit ennyire sem védenek be a rendszer ellen? Vagy az ilyen szülők komolyan azt hiszik, jót tesznek? Hogy egy nyolc órán át gyötört agynak jót tesz még az a kis gyakorlás? Vagy csak egyszerűbb ezt elhitetni magukkal, mint belenézni a tükörbe, és beismerni: nem állok ki érte, magamért sem merek kiállni, igazodom, bármihez, bárkihez, mert csak úgy merek és tudok élni, hogy együtt bégetek a nyájjal.
Azért találták ki ezt az iskolaotthonos agyrémet, mert így majd otthon már nem kell tanulni, minden az iskolában történik. Aztán agyonzsúfolták a tantervet heti három énekórával, öt tesivel, amit nincs hol megtartani, erkölcstannal meg a faszom tudja, mivel. De arra nem maradt idő, hogy számolni meg olvasni-írni megtanítsák a gyerekeket. Ezért most ott tart az ország legtöbb iskolája, hogy napi nyolc órát vannak bent kicsi gyerekek, és ez sem elég, baszd meg! Még gyakorolj vele otthon.
Legalább azt tudnám, pontosan kiket kell majd ezért elsőként falhoz állítania a forradalomnak.
