Dani Rodrik sztárközgazdász egy régi-új világgazdasági jelenség veszélyeire hívja fel a figyelmet. A „koldus szomszéd” elv aggasztóan kezd teret hódítani a blokkosodási folyamatban. 

A hiperglobalizáció az utolsókat rúgja, a nemzeti gazdaságpolitikák a protekcionizmus felé fordultak, az Egyesült Államok és az Európai Unió immár nyílt és kevésbé nyílt kereskedelmi háborúba kezdett a világ második legnagyobb gazdasága, Kína ellen, a szankciós politika pedig történelmi csúcsokat ostromolva rombolja a világgazdaságot. A blokkosodás árnyékában felerősödnek azok a régi gazdaságpolitikai technikák is, amelyek rövid távú hasznot hozhatnak ugyan az országoknak, hatását tekintve azonban kárára válnak egy másiknak, ezáltal a globális egésznek is. 

Dani Rodrik sztárközgazdász szerint a nemzeti gazdaságpolitikák romboló eredményei miatt már nem abban kellene megállapodni, hogy mit lehet megtenni, hanem abban, hogy mit nem. Mint azt a Project Syndicate-en megjelent írásában taglalja, meg kellene állapodni például abban, hogy az államok nem alkalmazzák a Beggar-Thy-Neighbour elvét. Magyarul a koldus szomszéd vagy az én sikerem a te nyomorod kifejezést lehetne alkalmazni rá, de a lényeg ugyanaz mindkettő mögött:  

olyan politikát jelöl, amikor egy ország gazdasági sikerét csak az a kár teszi lehetővé, amelyet egy másiknak okoz.  

Rodrik szerint azért érdemes vizsgálni a Beggar-Thy-Neighbourt, mert a globalizáció hanyatlásának egyik forrásához vezet el – ennek ellenére olyan gazdaságpolitikai mesterséges anomáliáról van szó, amelyet tárgyalásos alapon akár ki is lehetne küszöbölni. 

Fekete vagy fehér 

A nemzeti gazdaságpolitikák agresszív gyorsaságú változása miatt érdemes alaposan megvizsgálni, hogy egy-egy adott estben valóban a Beggar-Thy-Neighbour esetével állunk-e szemben, vagy valami olyasmivel, ami pusztán versenyképességi különbségek miatt tűnik annak – mondja Rodrik.  

Rendkívül kézenfekvő megoldás például Kínát ezen elv maximális alkalmazásával vádolni, a valóság azonban árnyaltabb az általánosításnál. Mint arra a szerző rámutat: való igaz, hogy amikor Kína hatalmas finanszírozási projektekkel támogatja a kutatás-fejlesztést, az növeli csúcstechnológiás termékei versenyképességét, egyben csökkenteni tudja az árakat a globális piacon, vagyis az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdasága sérülni fog az ázsiai ország komparatív előnye miatt. Ugyanakkor hiba lenne a Beggar-Thy-Neighbourrel vádolni Kínát,  miután a kutatás-fejlesztés állami támogatása teljesen elfogadott és legitim eszköz a gazdasági növekedés előmozdítására, még abban ez esetben is, ha más ország nem tudja felvenni a versenyt vele.  

Ha azonban a kínai kereskedelempolitika egy másik szegmensét vizsgáljuk, ott már felmerül a Beggar-Thy-Neighbour alkalmazásának gyanúja. Kína a ritkaföldfémek és kritikus ásványok globálisan legnagyobb szállítója. Miután emiatt kedve szerint tudja befolyásolni a világpiaci árakat, saját exportőreit hatalmas előnyhöz juttatva, nyilvánvalóan kényszerítő jelleggel tud veszteséget okozni a külföldi vállalatoknak pusztán azzal, hogy globális monopóliumot gyakorol – ez viszont már klasszikusan az elkerülendő elv alkalmazását testesíti meg.  

Valójában win-win?  

Rodrik kínai példája arra mutat rá, hogy a kolduspolitikák megkülönböztetése már önmagában bonyolult folyamat, első célként tehát egy-egy ország gazdaságpolitikai lépéseinek tiszta meghatározását kell kitűzni ahhoz, hogy aztán pontosan be lehessen azonosítani, mely technikák okoznak valós kárt egy másik országnak, és melyek azok, amelyek szimpla, de teljesen legitim versenyképességi lépések. Valójában az Egyesült Államok és Kína előszeretettel vádolják egymást a Beggar-Thy-Neighbour alkalmazásával, de ha jobban megvizsgáljuk, kiderül, hogy az iparpolitikákra éppen nem ez a jellemző. A közgazdászprofesszor szerint épp ellenkezőleg: a koldus szomszéd elmélet több esetben gazdag szomszéd elméletté válik.  

A Kína által a zöld-iparpolitika elektromosautó-ipari és megújuló energiái szegmensében gyakorolt technikák például – minden brüsszeli és washingtoni támadás ellenére – a globális gazdaság és kereskedelem javát szolgálják. Ez a gyakorlat ugyanis olyan árcsökkentést jelent, amelynek révén a termelői költségek és a fogyasztói árak is süllyedni kezdenek, nem mellesleg felgyorsítja a zöldátállási folyamatot.  

A kínai iparpolitika veszélyeit nem maga a kínai iparpolitika okozza, hanem az, hogy a másik országé nincs kellőképpen felkészülve a külső gazdasági hatásokra és például az elektromosautó-piacon tapasztalható jelenlegi helyeztek kezelésére. A nem hatékony iparpolitikák azonban nem feltétlenül a Beggar-Thy-Neighbour áldozatai, hanem saját gyengeségüké és hibáié, amelynek az árát – például a büntetővámok révén – a hazai fogyasztók fizetik meg. Vagyis – írja Rodrik – az esetek zömében nem is a szomszéd a felelős a lejtmenetért, hanem éppen az, aki a szomszédra mutogat.  

Valós problémák és álmegoldások 

Természetesen a protekcionista politikák, a tiltó rendelkezések, a büntetővámok alkalmazása válasz a valós vagy vélt Beggar-Thy-Neighbour ellen. Bármennyire is rossz irányba vezetnek a globális kereskedelem vagy aktuálisan a hosszú távú klímacélok szempontjából, nem várható el egy kormánytól sem, hogy ne éljen velük, ha kifogy a versenyképesség javítását célzó ötletekből vagy forrásokból. Ha egy kormánynak nemzetbiztonsági aggályai vannak egy másik ország kereskedelmével kapcsolatban (lásd: Egyesült Államok és Kína), vagy éppen a saját munkaerőpiacát félti a nem várt következményektől, minden joga megvan korlátozó intézkedések meghozatalára, büntetővámok kivetésére.  

A probléma akkor kezdődik, amikor ezek nem célzottak, és hamis nyomon indulnak el, Beggar-Thy-Neighbourt kiáltva valamire, ami valójában nem az. Ebben az esetben a kilövési parancsot jóváhagyó ország saját gazdasága sínyli meg az intézkedést (ez a büntetővámok nagy részére igaz), nem beszélve azokról az államokról, amelyek semmi rosszat nem tettek, egyszerűen csak bekerültek a kalapba, így a korlátozó rendelkezések ártatlan kárvallottjaivá válnak.  

A kereskedelmi feszültségek enyhítésének első lépése tehát az lehetne – mondja Rodrik –, hogy élesen megkülönböztethetővé tegyék a Beggar-Thy-Neighbourt azoktól a gyakorlatoktól, amelyek viszont nem tartalmazzák annak elemeit. Ez képezhetné ugyanis az alapját azoknak a jelenleg félreértést félreértésre halmozó tárgyalásoknak, amelyek a valós problémákra összpontosítva segíthetnek elkerülni egy globális kereskedelmi háborút és annak pusztító következményeit.  

*** 

Kapcsolódó:  

Fotó: Dreamstime