Kang-hszi kínai császár
| Kang-hszi () császár | |
| kínaiul:Aj-hszin-Csüe-lo () 愛新覺羅玄燁 | |
 | |
| Kína császára | |
| Kang-hszi () | |
| Uralkodási ideje | |
| 1661. február 5. – 1722. december 20. | |
| Elődje | Sun-cse () |
| Utódja | Jung-cseng () |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Csing () |
| Született | 1654. május 4. Peking, Tiltott Város |
| Elhunyt | 1722. december 20. Peking |
| Nyughelye | Jingling Mausoleum (Qing dynasty) |
| Édesapja | Sun-cse () császár |
| Édesanyja | Hsziao-kang-csang () császárné |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Hsziao-cseng-zsen () császárné |
| Házastársa | Hsziao-csao-zsen () császárné |
| Házastársa | Hsziao-ji-zsen () császárné |
| Gyermekei | Jin-cse () (胤禔) Jün-zseng () (允礽) Jün-cse () (允祉) Li Taj () (戾太子劉據) Liu Po () (昌邑哀王劉髆) Liu Hung () (齊懷王劉閎) Jin-csen () (胤禛) összesen 56 gyermeke (36 fiú, 20 lány) volt |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kang-hszi () császár témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Kang-hszi () császár (Peking, 1654. május 4. – Old Summer Palace, 1722. december 20.) a mandzsu eredetű Csing ()-dinasztia második császára, a kínai történelem leghosszabb ideig, több mint 61 évig regnáló uralkodója. Ő volt az első azon három nagy formátumú mandzsu császár közül, akik több mint egy évszázadra belső békét és fellendülést teremtettek Kínának.
Származása és trónra kerülése
[szerkesztés]Sun-cse () császár és Hsziao-kang-csang () császárné fia a fiatalon, himlőben elhunyt apját követően mindössze nyolcévesen lett kiválasztva a következő császárnak. Uralkodása első hat esztendejében a régenstanács gyakorolta a hatalmat helyette, de tizennégy évesen megbuktatta a fő régenst, Obojt és saját kezébe vette a birodalom irányítását.[1]
Uralkodása, politikája
[szerkesztés]1673-ban három nagy hatalmú tábornok kirobbantotta a „három hűbéres herceg lázadása” néven ismertté vált felkelést. Az ekkor tizennyolc éves Kang-hszi () személyesen vállalt felelősséget a konfliktus megoldására. A felkelők ellenőrzésük alá vonták a birodalom déli és nyugati területeit, és csak nyolc éven át tartó háborúskodást követően sikerült leverni a lázadást.[2]
Ezt követően a császár tudatos megbékélési politikába kezdett. Szakított azzal a gyakorlattal, amit mandzsu elődei folytattak, miszerint az általuk meghódított területeken a kínaiakat szinte rabszolgasorba kényszerítették. Kang-hszi () enyhített a mandzsu elnyomáson: megtiltotta újabb földek kisajátítását, enyhített az adókon. Intézkedéseinek köszönhetően fellendült a mezőgazdaság, a kincstár stabilizálódott. A hivatalnokok járandóságának emelésével csökkenteni tudta a korrupciót.[3]
Kang-hszi () visszaállította Kína hagyományos dominanciáját Közép-Ázsia és Tibet fölött. 1689-ben sikerült megállítania az oroszok terjeszkedését az Amur völgyében (a mai Hejlungcsinag () tartományban). 1690-ben a császár személyesen vezetett hadjáratot egy törzsi vezér, Galdan dzsungár kán ellen, aki azt tervezte, hogy egy nomád birodalmat hoz létre Közép-Ázsiában. 1720-ban sikeres hadjáratot indított Tibet ellen, és ezzel biztosította Kína északi és nyugati határainak biztonságát.[4]
Kulturális tevékenysége
[szerkesztés]Kang-hszi () céljául tűzte ki a kínai tudós középosztály megbékéltetését is. Ő maga rajongott a kínai irodalomért, személyesen rendelte el az előző dinasztia, a Ming-dinasztia hivatalos történeti művének összeállítását. Ezenkívül több szótár (például a Kang-hszi ce-tien), enciklopédia és antológia összeállítása is az ő nevéhez köthető. Ezek a munkák több ezer írástudónak, tudósnak biztosítottak megélhetést a Tiltott Városban.[5]
Élénken érdeklődött az udvarban élő jezsuiták tudományos és zenei ismeretei iránt. A keresztény misszionáriusokat csillagászként, orvosként építészként, festőként vagy térképészként foglalkoztatta. Maga buzgó buddhista volt, ám mindemellett lelkesen propagálta a neokonfuciánus erkölcsi tanításokat. Az általa kiadott Tizenhat erkölcsi alapelv (Seng-jü si-liu tiao () 聖諭十六條) szövegét minden hónapban kétszer fel kellett olvasni a birodalom minden településén. A legfontosabb alattvalói erénynek az engedelmességet tartotta.[6]
Utódlása, halála
[szerkesztés]Kang-hszi () fő felesége Hsziao-cseng-zsen () (孝誠仁) császárné (1653–1674) volt, aki azonban húszesztendős korában, röviddel azután, hogy első fiuknak, Jing-zseng ()nek (胤礽; 1674–1725) életet adott, elhunyt. A trónörökös azonban féktelen és mentálisan instabil fiatalemberré vált, és a fiatal fiúkkal folytatott kalandjai mélységesen felháborították a császárt. Amikor a trónörökös belekeveredett egy összeesküvésbe, végleg megvonták címétől, a barátait pedig kivégezték.
Kang-hszi () élete végéig nem volt hajlandó másik utódot megnevezni. Az 1722. december 20-án bekövetkezett halála után negyedik fia, Jin-csen () (胤禛) azt állította, hogy apja őt szánta örökösének, így aztán december 27-én Jong-cseng () császár néven trónra lépett és megkezdte a haláláig, majd tizenhárom éven át tartó uralkodását.[7]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Paludan 2009 192 o.
- ↑ Paludan 2009 193 o.
- ↑ Paludan 2009 193 o.
- ↑ Paludan 2009 193 o.
- ↑ Paludan 2009 193 o.
- ↑ Paludan 2009 193 o.
- ↑ Paludan 2009 194 o.
Források
[szerkesztés]- ↑ Paludan 2009: Ann Paludan. Kínai császárok krónikája. Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó 2009. ISBN 978 963 11 8551 5
| Előző uralkodó: Sun-cse () |
Következő uralkodó: Jung-cseng () |
