(részlet Sturcz János Phd MKE egyetemi docens, tanszékvezető
cikkéből)
A tojásnak mint életszimbólumnak és mint tökéletes formának
hosszú története és gazdag jelentésárnyalatai vannak.
Megtaláljuk jelképes megjelenését a mitológiában, a
képzőművészetben, az építészetben és a fotográfiában is. A tojás, mint
épületdíszítő elem, az antik görög ión oszloprend párkányain tűnt fel.
Elképzelhető, hogy eredetileg mágikus, bajelhárító céllal,
hiszen az ősidőktől fogva a termékenység és a tavasszal újraéledő természet
szimbóluma volt.
Általában egy olyan őscsíraként értelmezték, amelyből később a
világ megszületett.
Mint szilárd héjba zárt teljesség, kezdettől az eltervezett
teremtés jelképe, s az őstojásból való világteremtés motívuma nemcsak az antik
görög mítoszban, hanem a polinéziai, perui, kínai, indiai, föníciai, finn és
szláv eredetmondákban is szerepel.
Gyakran a Napot és a Holdat is arany-, illetve ezüsttojásnak
nevezik. A mitikus hősök közül is sokan tojásból születnek, s a tojásban
szunnyadó életerő miatt nagy szerepe volt a gyógyító varázslásban és a
termékenységkultuszokban. Sírmellékletekben is gyakran megtalálható, hiszen a
túlvilági utazáshoz erõt adó táplálékként használták.
A keresztény kultúrkörben a húsvéti népszokások révén
összekapcsolódott Krisztus feltámadásával, s az Oltáriszentségre utal.
A reneszánsz korban a strucctojás Mária szűzi anyaságának
szimbóluma. Ez a jelentés a Physiologus egy leírásán alapul, amely szerint a
strucc tojását pusztán a napfény - a keresztény értelmezés szerint a Szentlélek
- kelti ki.
A barokkban a tojás mint böjti étel, a mértékletesség szimbóluma
tűnik fel.
