Mint ahogy ezzel olyan sokan vagyunk, a karácsonyvárás elengedhetetlen ténykedései közé tartozik a mézeskalács készÃtés, ezért a tegnap délutánt ennek a tevékenységnek szenteltem. A
tészta már két napja szikkadt a hűtÅben várva jobb sorsát, ami ha késve is, de csak beteljesedett. Az idén kipróbált tésztából - mert még nem találtam meg az igazit - a lehetÅ legegyszerűbben készÃtettem hát, inkább mézespuszikat, mint kalácsot. Az amúgy is nagyon lágy tésztát lisztezett gyúródeszkán apró gombócokra porcióztam, amik a meleg sütÅben ilyen kis puszedlikké szelÃdültek.
Azt az isteni illatot, ami ilyenkor bejárja a lakást! Hmm..........
Aztán este, mikor apa és a két lány hazaérkezett, nagykislány és kisnagylány elkezdett nyúzni, hogy nem baj, hogy van vacsi, de ha lehet, akkor Åk inkább a frissen sült mézespuszikból ennének. Miért is ne, hiszen egy évben csak egyszer készÃtem ezt a finomságot, Ãgy ez lett a vacsorájuk. Ãrókázásra nem hiszem, hogy idén sor kerül, inkább csak ilyen egyszerű dÃszÃtést kapnak, mint ezek:
A csokison kÃvül készültek még gÅz felett felvert tojásfehérjébe mártott tetejűek is, mert ilyet gyerekkoromban a nagymamám rendszeresen készÃtett karácsony elÅtt.
Látszik, hogy ez volt az elsÅ pár darab, nem sikerült túl szépre a hab a tetejükön, de az Ãzük...
KésÅbb alakult a technikám, az eredmény sokkal-sokkal szebb is lett.