Isonzói csaták

Isonzói csaták
Az Első világháború Olasz frontjának része
Közelharc a doberdói csatában
Dátum	1915. május 23. – 1917. október 27. (2 év, 5 hónap és 4 nap)
Helyszín	Az Isonzó folyó völgye, Olasz Királyság
Eredmény	Központi hatalmak győzelme Öt olasz győzelem Három osztrák-magyar győzelem Három eldöntetlen
Harcoló felek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Olasz Királyság Osztrák–Magyar Monarchia Német Császárság
Parancsnokok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Armando Diaz Luigi Cadorna Svetozar Borojević Arz Artúr Rudolf von Steinstätten
Haderők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Olasz Királyi Hadsereg: 1. hadsereg 2. hadsereg 3. hadsereg 4. hadsereg Császári és Királyi Hadsereg: József Ágost Hadseregcsoport 10. hadsereg 11. hadsereg 5. hadsereg Borojević Hadseregcsoport 1. Isonzó hadsereg 2. Isonzó hadsereg 6. hadsereg Birodalmi Hadsereg: 14. hadsereg
Veszteségek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Összesen: 645 000 fő Összesen: 450 000 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz Isonzói csaták témájú médiaállományokat.

Az isonzói csaták az első világháborúban zajlottak le az Isonzó folyónál, a mai Szlovénia és Olaszország területén, az olasz fronton az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország, illetve Olaszország csapatai között.

Az Isonzó menti harcok 1915-ben

Olaszország 1915. május 23-án hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. Olaszország célja az volt, hogy mélyen benyomuljon azokra a területekre, amelyeket az 1915. április 26-án megkötött londoni egyezmény garantál Olaszország számára. Az olasz támadás egyik fő iránya a Júliai-Alpok és az Isonzó folyó volt. Az olasz haditervek szerint az Isonzó felé támadó olasz hadsereg a folyó átlépése után két részre oszlik, az egyik hadtest folytatja útját Karintia, a Dráva felé, míg a másik délre vonul, Trieszt és az isztriai-partvidék irányába. Az olasz támadás 1915. június 23-án elakadt az Isonzó folyónál, mivel a Monarchia a keleti frontról és a Balkánról csapatokat küldött a térségbe. Emellett hibás volt az olasz katonai stratégiai tervezés is: nem számoltak a terepviszonyokkal, az előrenyomulást nemcsak az ellenség, hanem az időjárás és a rendkívül magas hegyláncok is késleltették. Az olasz támadás 1915 közepére kifulladt, és a nyugati fronthoz hasonló állóháború alakult ki. 1915-ben négy nagyobb támadás történt az Isonzó szakaszán, de egyik támadás sem érte el a célját; Olaszország felkészült egy hosszabb háborúra.

Az Isonzó menti harcok 1916-ban

1916 az első világháborúban a felőrlő harcok éve volt. A francia hadvezetésre nagy német nyomás nehezedett Verdunnél, és az antant elemi érdeke volt, hogy a központi hatalmak más frontszakaszain mielőbb támadásokat kezdjenek az antant hatalmak. Így indult meg 1916 márciusában az ötödik isonzói csata, melynek során Görzöt elfoglalták az olaszok. A támadás 1916 augusztusában folytatódott, a hatodik isonzói csata során 20 km mélyen benyomultak az isonzói frontvonal mögé, és új védőállásokat építettek ki. Bár a támadás sikeres volt, a döntő győzelemtől nagyon messzire álltak az olaszok, mivel a Monarchia stabilizálta a térségben állomásozó erőit. 1916. augusztus 28-án Németország hadat üzent Olaszországnak, így az olasz csapatoknak már a Monarchia és Németország erőivel szemben is fel kellett venniük a harcot, a korábbi olasz fölény az isonzói frontszakaszon kiegyenlítődött. A hetedik isonzói csata csak három napig tartott, a nyolcadik isonzói csata pedig nem eredményezett áttörést az olaszok számára. A kilencedik isonzói csata olasz kudarca – mely november 4-én ért véget – szintén azt eredményezte, hogy az olasz csapatoknak egy következő télre kellett felkészülniük az isonzói frontvonalon.

Az Isonzó menti harcok 1917-ben

Az antant hatalmak 1917 nyarán be akarták fejezni a háborút, terveik szerint egy minden fronton meginduló antant támadás elsöpri a központi hatalmak seregeit. Az olasz frontszakaszon az Isonzónál tervezték az áttörési pontot, ezáltal elsöpörve a Monarchia hadseregét. Ám nem számoltak azzal az olasz hadvezetők, hogy a tél folyamán német hadmérnökök segítségével megerősítették az isonzói frontszakaszt, a stratégiai helyeket védművekkel látták el. A tizedik isonzói csata során az előrenyomuló olasz csapatok hatalmas veszteséget szenvedtek, és gyakorlatilag semmilyen stratégiai előnyre nem tettek szert. A kudarc ellenére augusztusban újból támadást készítettek elő az olaszok, a tizenegyedik isonzói csata azonban megint csak nem hozott stratégiai áttörést Olaszország számára. A Monarchia erői végzetesen kimerültek a XI. isonzói csata után, ezért nagy hibát követtek el az olaszok, amikor a XI. isonzói csata után nem indítottak újabb támadást. Ennek az lett a következménye, hogy a Monarchia hadvezetése úgy gondolta, hogy mivel a keleti front megszűnt Oroszország veresége miatt, így német csapatokkal megtámogatva megkezdhetnek az olasz fronton egy átfogó támadást. Erre októberben került sor, a caporettói áttörés során az előrenyomuló monarchiabeli és német csapatokat az olaszok nem tudták megállítani Caporettónál, az olasz csapatok visszavonultak a Piave folyóig. A caporettói áttörés – XII. isonzói csata – teljes győzelmet hozott a Monarchia számára 1917-ben, az isonzói frontszakasz stratégiai jelentősége megszűnt, a frontvonal 100 km-rel nyugatabbra húzódott, mint a támadás előtt.

Az isonzói csaták mérlege

Az isonzói csaták az első világháborúban tipikus, felőrlő harcok halmazába tartozott. Viszonylag kis területen nagy létszámú hadseregek csaptak össze, mely csaták területnyereségre nem vezettek, vagy csekély jelentőségűek voltak, ugyanakkor nagyszámú sebesült és halott maradt a harcoló felek mindkét oldalán. Az Isonzó mentén állóháború alakult ki, mely 1917-ig tartott, amikor a caporettói áttörés során az isonzói frontszakasz megszűnt, az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai előrenyomultak Olaszországba. Az isonzói csaták során 1 100 000 olasz katona tűnt el, halt meg vagy sebesült meg, a Monarchia vesztesége ennek a fele volt, kb. 500 000 katona halt meg vagy tűnt el. Olaszországnak több mint 480 000 katonája esett el az első világháború során, ezek döntő része az isonzói csaták során. A háború után az Isonzó völgye Olaszországhoz került, az Isonzó mentén kiépített védművek, lövészárkok pedig mind a mai napig megmaradtak.

Kapcsolódó szócikkek

Az Osztrák–Magyar Monarchia Flitscher Klause nevű erődítménye Bovec közelében (ma múzeum)

• Olasz front (első világháború)
• I. isonzói csata (1915. június 23. – július 7.)
• II. isonzói csata (1915. július 18. – augusztus 10.)
• III. isonzói csata (1915. október 18. – november 4.)
• IV. isonzói csata (1915. november 10. – december 14.)
• V. isonzói csata (1916. március 9–17.)
• VI. isonzói csata (1916. augusztus 4–14.)
• VII. isonzói csata (1916. szeptember 14–18.)
• VIII. isonzói csata (1916. október 9–12.)
• IX. isonzói csata (1916. október 31. – november 4.)
• X. isonzói csata (1917. május 12. – június 5.)
• XI. isonzói csata (1917. augusztus 18. – szeptember 12.)
• XII. isonzói csata (caporettói áttörés, 1917. október 24. – november 9., avagy az első piavei csata)
• Isonzói gáztámadás (1916. június 29.)
• Szürke senkik – az első világháborús isonzói katonai akciók egy tévéfilmes feldolgozása 2016-ból

Források és irodalom

A Wikimédia Commons tartalmaz Isonzói csaták témájú médiaállományokat.

• Galántai József: Az első világháború (Gondolat, 1988) II. kiadás, 270. o. ISBN 963-282-004-5