Ugrás a tartalomhoz

Francesco Petrarca

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Francesco Petrarca
Született1304. július 20.
Arezzo
Elhunyt1374. július 19. (69 évesen)
Arquà
ÁllampolgárságaFirenzei Köztársaság
Gyermekeikét gyermek
SzüleiEietta Canigiani
Petracco
Foglalkozása
Iskolái
KitüntetéseiPoet's Crown (1341)
SírhelyeArquà Petrarca[1]
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Francesco Petrarca témában.
A Wikimédia Commons tartalmaz Francesco Petrarca témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Francesco Petrarca (Arezzo, 1304. július 20. – Arquà, 1374. július 19.) az egyik legnevesebb itáliai prehumanista költő. Életműve évszázadok óta befolyást gyakorol az olasz és az európai költészetre, hatása érződik Magyarországon is Balassi Bálinttól a kortárs Rózsássy Barbaráig.

Élete

[szerkesztés]

Ser Petracco firenzei jegyző és Eletta Canigiani első gyermekeként született. Apját, a fehér guelfek hívét 1302 októberében száműzik Firenzéből. A család előbb Arezzóba, majd Incisába, apja szülővárosába, végül Pisába költözött. 1312-ben a korabeli pápai székhely, Avignon mellett, Carpentras-ban telepedtek le, ahol Petrarca Convenevole da Prato irányítása alatt kezdte el tanulmányait. Később jogot tanult Montpellier-ben és Bolognában, majd apja halálakor, 1326 áprilisában visszatért Avignonba, ahol elmélyült filológiai tanulmányokat folytatva is vidám, nagyvilági életet élt.

1327. április 6-án, nagypénteken, a klarisszák avignoni templomában (ma Théâtre des Halles) pillantotta meg először Laura de Novest, élete nagy szerelmét, verseinek legfőbb ihletőjét. 1330-ban fölvette az alsóbb papi rendeket és Giovanni Colonna bíboros szolgálatába állt. A Colonna család támogatása révén európai utazásokat tett, amire megismerésvágya és belső nyugtalansága egyaránt sarkallta. 1337-ben jutott el először az általa oly sokszor dicsőített Rómába, majd megelégelve a mozgalmas életet, visszavonult a Sorgue forrásvidékére, Vaucluse-be. 1353-ig életének napjait hol itt, hol Avignonban töltötte, de saját bevallása szerint is „nagy megszakításokkal”,[2] mert hosszabb időt töltött Parmában, valamint megfordult többek között Nápolyban, Veronában, Padovában és Mantovában is.

Nem utolsósorban ügyes önmenedzselése eredményeképpen, 1341. április 8-án, miután vizsgát tett Anjou Róbert nápolyi király előtt, a Capitoliumon költővé koronázták.

1347 újabb fordulópontot jelentett az életében: Cola di Rienzo római felkelését támogatva szakított pártfogóival, a Colonnákkal, és élesen bírálta a pápai udvar itáliai politikáját. November 20-án Rómába indult, de végül nem teljesen világos okokból lemondott tervéről, és nem csatlakozott Cola akciójához. A következő éveket különböző észak- és közép-itáliai városokban töltötte. 1351 nyarán a pápa hívására visszatért Provence-ba, ahol csaknem két évig maradt, majd 1353 májusában végleg Itáliába költözött. A Visconti család uralta Milánóban telepedett le, amiért firenzei barátai élesen bírálták. 1361-ig maradt ott, közben a Viscontiak megbízásából követi minőségben Prágában és Párizsban is megfordult.

1361 és 1368 között rövid ideig Padovában, majd évekig Velencében élt leányával, Francescával és két unokájával, akik közül kedvencét, Francescót elvesztette: fia, Giovanni 1361-ben bekövetkezett halála után így újabb súlyos csapás érte a költőt. Több levelet váltott ez idő tájt művelt barátaival, akik mesterükként tekintettek rá, köztük Boccaccióval.

1368-ban Padovába költözött, ahol két évig maradt, majd életének utolsó esztendeit egy Arquà nevű falucskában töltötte. Itt érte a halál 70. születésnapja előtt egy nappal, 1374. július 19-én.

Művei

[szerkesztés]

Olasz nyelvű költemények

[szerkesztés]
Petrarca emlékműve Arezzóban

Legnagyobb hatású műve, olasz nyelvű Daloskönyve (Canzoniere) elé Petrarca eredetileg a „Népnyelven írt dolgok töredékei” (Rerum vulgarium fragmenta) címet illesztette, mellyel a kötetnek különböző időkben született darabjaira és a költői léleknek arra a „széttöredezettségére” is utal, amely a szerelem szenvedélyének következménye. A Daloskönyv 317 szonettet, 29 canzonét, 9 sestinát, 7 balladát és 4 madrigált ölel fel, s két részre, a Laura életében és halála után írt versekre tagolódik, bár nem a versek keletkezésének időrendje a fő szervező elv. Tematikailag ugyan a Laura iránt érzett szerelem áll a középpontjában, de található benne néhány más tárgyú költemény is: például a két híres hazafias canzone – Itáliám (CXXVIII), Nemes szellem (LIII) – vagy az avignoni pápai udvar korruptsága ellen írt három „babiloni” szonett (CXXXVI–CXXXVIII).

  • Diadalmenetek (Triumphi)
  • Szétszóródott költemények (Rime disperse)

Latin nyelvű költemények

[szerkesztés]

A költő élete első felében Afrika (Africa) című, latin nyelven, vergiliusi modorban megírt, Scipio Africanusról szóló eposzát tartotta a fő művének, de végül nem sikerült befejeznie, a tervezett tizenkettőből csak kilenc énekkel készült el.

  • Pásztori dalok (Bucolicum carmen)
  • Verses levelek (Epystole)
  • Tarka költemények (Carmina varia)

Latin nyelvű prózai művek

[szerkesztés]

Levelek

[szerkesztés]
  • Baráti levelek (Familiares)
  • Öregkori levelek (Seniles)
  • Cím nélküli könyv / Címzett nélküli levelek (Liber sine nomine)
  • Szétszóródott levelek (Disperse)

Történeti művek

[szerkesztés]
  • Kiváló férfiakról (De viris illustribus)
  • Caesar tetteiről (De gestis Cesaris)
  • Emlékezetes dolgok könyvei (Rerum memorandarum libri)
  • Scipio, Alexandros, Hannibal és Pyrrhos összehasonlítása (Collatio inter Scipionem Alexandrum Hanibalem et Pyrrum)

Dialógusok

[szerkesztés]
  • Kétségeim titkos küzdelme (Secretum)
  • A jó- és balszerencse orvosságairól (De remediis utriusque fortune)[3]

Értekezések

[szerkesztés]
  • A magányos életről (De vita solitaria)
  • A szerzetesi nyugalomról (De otio religioso)

Polemikus írások

[szerkesztés]
  • Invektívák egy orvos ellen (Invective contra medicum)
  • Invektíva egy magas állású, ám tudásnak és erénynek híján lévő ember ellen (Invectiva contra quendam magni status hominem sed nullius scientie aut virtutis)
  • Önmagam és sokak tudatlanságáról (De sui ipsius et multorum ignorantia)
  • Itália rágalmazója ellen (Contra eum qui maledixit Italie)

Egyéb művek

[szerkesztés]
  • Rövid útikalauz Genovától Jeruzsálemig és a Szentföldig (Itinerarium breve de Ianua usque ad Ierusalem et Terram Sanctam)
  • Bűnbánati zsoltárok (Psalmi penitentiales)
  • Terentius élete (Vita Terrentii)

Magyarul megjelent művei

[szerkesztés]
  • Petrarca összes szerelmi szonettjei; ford., jegyz. Radó Antal; Franklin, Budapest, 1886 (Olcsó könyvtár)
  • Francesco Petrarca daloskönyve / Rime scelte; ford. Sárközi György; Franklin, Budapest, 1943 (Kétnyelvű remekművek)
  • Petrarca levelei. Szemelvények; összeáll., bev., jegyz., ford. Kardos Tibor; Gondolat, Budapest, 1962 (Európai antológia. Reneszánsz sorozat)
  • Francesco Petrarca daloskönyve; szerk., utószó, jegyz. Kardos Tibor, ford. Csorba Győző et al.; Európa, Budapest, 1967
  • Orvosságok jó és balsors idejére; ford. Kardos Tiborné; in: Reneszánsz etikai antológia; vál., szerk. Vajda Mihály, utószó Makkai László, ford. Bajcsa András et al.; Gondolat, Budapest, 1984 (Etikai gondolkodók)
  • Harmónia és életöröm. Válogatás Petrarca, Boccaccio és Chaucer műveiből; Interpopulart, Szentendre, 1993 (Populart füzetek)
  • Dante, Petrarca, Boccaccio. A korareneszánsz irodalma. Általános és középiskolások számára; összeáll. Hamar Péter; Tóth Könyvkereskedés, Debrecen, 1998 (A világirodalom nagyjai)
  • Kétségeim titkos küzdelme; ford. Lázár István Dávid, utószó Szörényi László; LAZI BT, Szeged, 1999 (Szövegek és tanulmányok a neolatin filológia köréből II. Szövegek)
  • De sui ipsius et multorum ignorantia / Önmagam és sokak tudatlanságáról; ford. Lázár István Dávid, utószó Szörényi László; LAZI, Szeged, 2003 (Szövegek és tanulmányok a neolatin filológia köréből II. Szövegek)
  • Orpheusz lantja, Dávid hárfája. Válogatás Petrarca latin nyelvű költészetéből; vál., ford., utószó Csehy Zoltán, előszó Szörényi László; Kalligram, Pozsony, 2004
  • Diadalmenetek / Trionfi; ford. Hárs Ernő, előszó, jegyz., bibliográfia Szörényi László; Eötvös, Budapest, 2007 (Eötvös klasszikusok)
  • Petrarcha Ferenc: A jó szerencsének és a szerencsétlenségnek orvosságairól. Székely László fordítása, 1760–1762; sajtó alá rend., jegyz. Bíró Csilla, Lengyel Réka, Máté Ágnes, előszó Szörényi László; Lazi, Szeged, 2015 (Szövegek és tanulmányok a neolatin filológia köréből)
  • Liber sine nomine / Cím nélküli könyv; ford., tan., jegyz. Ertl Péter; Lazi, Szeged, 2018 (Antikvitás és reneszánsz könyvek)
  • Invective contra medicum / Invektívák egy orvos ellen; ford., jegyz., utószó Lázár István; Lazi, Szeged, 2021 (Antikvitás és reneszánsz könyvek)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Find a Grave (angol nyelven)
  2. ↑ Az utókorhoz (Posteritati). in: Kardos Tibor (szerk.): Dante, Petrarca, Boccaccio: Művészéletrajzok. Gondolat, Budapest, 1963, 119–130. oldal
  3. ↑ Magyarra először gróf Székely László fordította a 18. században: „A jó szerencsének és a szerencsétlenségnek orvosságairól” Szerk.: Bíró Csilla, Lengyel Réka és Máté Ágnes. Lazi könyvkiadó Kft. Szeged, 2015 ISBN 9789632672694

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Fájl:Wikisource-logo-hu.svg
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Francesco_Petrarca&oldid=25810117”