Ugrás a tartalomhoz

2007-es Formula–1 világbajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(F1 2007 szócikkből átirányítva)
2007-es FIA
Formula–1 világbajnokság
A 2007-es év bajnoka Kimi Räikkönen, a második Lewis Hamilton és harmadik helyezett Fernando Alonso a 2007-es brit nagydíj dobogóján
A 2007-es év bajnoka Kimi Räikkönen, a második Lewis Hamilton és harmadik helyezett Fernando Alonso a 2007-es brit nagydíj dobogóján
Egyéni világbajnok
Finn Kimi Räikkönen110
Konstruktőri világbajnok
Olasz Scuderia Ferrari204

 ← 2006
2008 → 

A 2007. évi, sorrendben 58. Formula–1-es szezon március 18-án kezdődött és október 21-éig tartott. Ezalatt 17 nagydíjat rendeztek meg.

Az 1986-os spanyol nagydíj óta a 2007-es ausztrál nagydíj volt az első, hogy hogy nem volt a mezőnyben Cosworth motorral szerelt csapat. Lewis Hamilton személyében ugyancsak ezen a versenyen szerepelt először a versenyzők között színes bőrű versenyző.

2007 volt az utolsó év, amikor még érvényben volt a Concorde megállapodás, s ennek felbomlása után érvénybe lép az új szerződés, amely a csapatok és Bernie Ecclestone közötti igazságosabb bevétel-elosztásra épül, mert a Mercedes, a Renault, a Toyota, a BMW és a Honda nem volt elégedett a pénzek elosztásának a rendszerével, azzal fenyegetőztek, hogy 2008-tól új bajnokságot indítanak.

A Honda teljesen reklámmentesen indult a versenyeken, vagyis az új autón, a RA107-en nem volt nagyobb szponzorfelirat. 1968, a reklám elterjedése óta ez az első reklámmentes csapat, mely egy egész szezonon keresztül nem hirdet senki mást.

Változások 2007-ben

[szerkesztés]
Fuji Speedway

A San Marinó-i nagydíj nem szerepelt a programban, míg Belgium újra helyet kapott a versenynaptárban. A végleges időbeosztást 2006. október 16-án fogadták el. A német nagydíjat 2007-ben a Nürburgringen, majd 2008-ban Hockenheimringen rendezték meg, s ezt követően évenként felváltva követik egymást a helyszínek. Húsz év után a japán nagydíj elköltözött a Honda tesztpályáról, a szuzukai pályáról, a Fudzsi lábánál fekvő Toyota-pályára. Itt 1977 óta nem rendeztek Forma 1-es futamot. 2008-tól felváltva Suzuka és Fuji lesz a japán nagydíj helyszíne.

Szabályok

[szerkesztés]
Rubens Barrichello a Hondával

Bár a FIA 2008-tól tervezte az egy gumiszállítós rendszer bevezetését, az élet mégis úgy hozta, hogy már a 2007-es szezonban is csak egy gyár, a Bridgestone szállítja a gumit minden csapatnak. Egyetlen riválisának, a Michelinnek 2006-ban lejárt a szerződése, s nem hosszabbították meg. A módosított sportszabályzat értelmében egy pilóta esős időben is maximum 14 szett gumit használhat el, melyből négyet pénteken, tízet pedig a hétvége hátralévő részében használhat. A motorfejlesztéseket a 2006-os japán nagydíjjal bezárólag befagyasztották, így a 2007-es és a 2008-as szezonokat ugyanolyan motorral kell teljesíteniük a pilótáknak.[1]

2007 volt Ralf Schumacher utolsó éve az F1-ben

Azok a csapatok, melyek az 5-11. hely valamelyikén érnek célba, a következő versenyhétvégén nem tesztelhetnek harmadik autóval. A szabályok ugyanezt az első négy helyezettnek már most is tiltják.[2] Minden autót felszerelnek vörös, kék és sárga lámpákkal, hogy ezekkel is jelezni tudják a pilótáknak az éppen érvényben lévő jelzéseket. Ezeket a lámpákat kötelező LED-del megcsinálni, a fényforrásnak legalább 5 mm-es átmérőjűnek kell lennie, s úgy kell elhelyezni az autóban, hogy a versenyző látóterébe essen.[3]

Versenyzők

[szerkesztés]

Csapatok

[szerkesztés]
Csapatok és versenyzőik a 2007-es Formula–1 világbajnokságon
McLaren Renault Ferrari Honda BMW Toyota Red Bull Williams Toro Rosso Spyker Aguri
Alonso
Hamilton
Fisichella
Kovalainen
Massa
Räikkönen
Button
Barrichello
Heidfeld
10 Kubica
11 Schumacher
12 Trulli
14 Coulthard
15 Webber
16 Rosberg
17 Nakadzsima
18 Liuzzi
19 Vettel
20 Sutil
21 Jamamoto
22 Szató
23 Davidson
Egyéb versenyzők a 2007-es évadban: Albers · Speed · Winkelhock · Wurz

Átigazolások

[szerkesztés]

Csapatváltások

[szerkesztés]

Visszatérő pilóták

[szerkesztés]

Újonc pilóták

[szerkesztés]

Távozó pilóták

[szerkesztés]

Távozó csapatok

[szerkesztés]

Újonc csapatok

[szerkesztés]

Év közbeni pilótacserék

[szerkesztés]

A szezon előtt

[szerkesztés]
A kemény és lágy keverékű gumik David Coulthard és Rubens Barrichello autóján a maláj nagydíjon
Nico Rosberg a Williamsszel

Tesztek

[szerkesztés]

A szezon előtti tesztek 2006 novemberében a barcelonai pályán kezdődtek. Itt a 11 csapatból 10 vett részt. A legismertebb távolmaradók közé tartozott Fernando Alonso és Kimi Räikkönen, kiket szerződésük másik csapathoz kötött, mint ahol a következő évben szerepelnek. Rajtuk kívül Jenson Button sem vett részt az edzésen, mivel a felkészülést megelőzően go-kart balesetet szenvedett. Lewis Hamilton itt mutatkozott be először a McLaren színeiben, mióta kiderült, hogy ő lesz Alonso csapattársa.

A teszt első két napján Felipe Massa nevéhez fűződnek a legjobb eredmények. A harmadik napon tesztelőtársa, Luca Badoer érte el a legjobb eredményt. Ezen a napon a legérdekesebb az volt, mikor a kétszeres világbajnok finn Mika Häkkinen is beszállt a régi csapatához, a McLarenhez, s együtt tesztelt Hamiltonnal és de la Rosával.

2007 másik nagy eseménye az, hogy ismét csak egy gumiszállító, a Bridgestone szolgálja ki az összes csapatot. Lehet, hogy ez is közre játszik abban, hogy a Ferrari nyerte meg a legtöbb tesztnapot, bár a cég bejelentette, hogy az erre a szezonra gyártott gumik teljes mértékben különböznek az eddigi gyártmányoktól, s így minimálisra csökken az eddig is ezt a márkát használók előnye ezen a téren.

Liuzzi a Toro Rossóval

Csak a Toyota tesztelt a negyedik napon, mivel a japán munkások miatt kihagyták az első napot. Mindkét versenyző (Ralf Schumacher és Jarno Trulli leggyorsabb köre is jobb volt, mint Badoer első három napi legjobbja. A tesztsorozat december 6-án Jerezben folytatódott. A legtöbb csapat ezen is részt vett. Az első két helyen a ferraris pilóták végeztek, míg a harmadik helyen Lewis Hamilton ért be. A következő nap Hamilton javított helyezésén, mivel egy másodperccel gyorsabb volt a leggyorsabb köre, s így az aznapi legjobb idő, is mint a Renault-nál versenyző Giancarlo Fisichelláé.

A következő két napot a japán gyártmányú autók, a Honda és a Toyota uralta. Mind a Hondánál versenyző Rubens Barrichello, mind a Toyota színeiben induló Franck Montagny gyorsabb volt, mint ezt megelőzően, és Montagny lett aznap a leggyorsabb. Heikki Kovalainen és Pedro de la Rosa lett a negyedik és az ötödik nap leggyorsabbja.

Új autófejlesztések

[szerkesztés]
Heidfeld a BMW Sauberrel

A csapatok a következő helyeken és időpontokban jelentették be, milyen autóval indulnak az új bajnokságban.

Konstruktőr Típus Időpont Helyszín
Toyota TF107 Január 12. Németország Köln, Németország
Ferrari F2007 Január 14. Olaszország Fiorano pálya, Maranello, Olaszország
McLaren-Mercedes MP4-22 Január 15. Spanyolország Valenciai pálya, Spanyolország
BMW Sauber F1.07 Január 16. Spanyolország Valenciai pálya, Spanyolország
Renault R27 Január 24. Hollandia Amszterdam, Hollandia
Honda (Interim livery) RA107 Január 25. Spanyolország Catalunyai pálya, Spanyolország
RBR-Renault RB3 Január 26. Spanyolország Catalunyai pálya, Spanyolország
Williams-Toyota FW29 Február 2. Egyesült Királyság Grove, Egyesült Királyság
Spyker-Ferrari F8-VII Február 5. Egyesült Királyság Silverstone-i pálya, Egyesült Királyság
STR-Ferrari STR02 Február 13. Spanyolország Catalunyai pálya, Spanyolország
Honda (2007 livery) RA107 Február 26. Egyesült Királyság London, Egyesült Királyság
Aguri-Honda SA07 Március 14. Ausztrália Melbourne, Ausztrália

Csapatok és versenyzők

[szerkesztés]

A következő lista a már bejelentett, illetve a várt összetétele a részt vevő csapatoknak. A pilóták számozása a hivatalos FIA-lista alapján történik.[4]

Résztvevő Kostruktőr Típus Motor Gumi Szám Versenyzők Tesztpilóták
Egyesült Királyság Vodafone McLaren Mercedes McLaren MP4-22[5] Mercedes FO 108T 2.4L V8 B 1 Spanyolország Fernando Alonso[6] Spanyolország Pedro de la Rosa[7]
Egyesült Királyság Gary Paffett[7]
2 Egyesült Királyság Lewis Hamilton[7]
Franciaország ING Renault F1 Team Renault R27[8] Renault RS27 2.4L V8 B 3 Olaszország Giancarlo Fisichella[6] Brazília Ricardo Zonta[9]

Brazília Nelson Piquet Jr.[9]

4 Finnország Heikki Kovalainen[10]
Olaszország Scuderia Ferrari Marlboro Ferrari F2007 Ferrari 056 2.4L V8 B 5 Brazília Felipe Massa[11] Olaszország Luca Badoer[11]
Spanyolország Marc Gené[12]
6 Finnország Kimi Räikkönen[11]
Japán Honda Racing F1 Team Honda RA107[13] Honda RA807E 2.4L V8 B 7 Egyesült Királyság Jenson Button[6] Ausztria Christian Klien[13]

Egyesült Királyság James Rossiter[13]

Egyesült Királyság Mike Conway[14]

8 Brazília Rubens Barrichello[6]
Németország BMW Sauber F1 Team BMW F1.07[15] BMW P86/7 2.4L V8 B 9 Németország Nick Heidfeld[6] Németország Sebastian Vettel[16]
Németország Timo Glock[17]
Kína Ho-Pin Tung
10 Lengyelország Robert Kubica[16]
Japán Panasonic Toyota Racing Toyota TF107 Toyota RVX-07 2.4L V8 B 11 Németország Ralf Schumacher[6] Franciaország Franck Montagny[18]
Japán Kohei Hirate[19]
Japán Kobajasi Kamui[19]
12 Olaszország Jarno Trulli[6]
Ausztria Red Bull Racing Red Bull RB3 Renault RS27 2.4L V8 B 14 Egyesült Királyság David Coulthard[20] Hollandia Robert Doornbos[21]
Németország Michael Ammermüller[21]
15 Ausztrália Mark Webber[20]
Egyesült Királyság AT&T Williams Williams FW29[22] Toyota RVX-07 2.4L V8 B 16 Németország Nico Rosberg[6] India Narain Karthikeyan[23]
Japán Nakadzsima Kazuki[22]
17 Ausztria Alexander Wurz[6]
Olaszország Scuderia Toro Rosso Toro Rosso STR2[24] Ferrari 056 2.4L V8 B 18 Olaszország Vitantonio Liuzzi[25] Svájc Neel Jani
19 USA Scott Speed[26]
Hollandia Spyker F1 Team Spyker F8-VII[27] Ferrari 056 2.4L V8 B 20 Hollandia Christijan Albers[28] Malajzia Mohamed Fairuz Fauzy[29]
Hollandia Giedo van der Garde[29]
Spanyolország Adrián Vallés[29]
Németország Markus Winkelhock[29]
21 Németország Adrian Sutil[30]
Japán Super Aguri F1[31] Super Aguri SA07 Honda RA807E 2.4L V8 B 22 Japán Szató Takuma[6] Japán Jamamoto Szakon[32]
brit James Rossiter
23 Egyesült Királyság Anthony Davidson[33]

A 2007-es Formula–1-es szezon naptára

[szerkesztés]

2006. augusztus 29-én adta ki az FIA a 2007. évre tervezett futamnaptárat.

Sorszám Hivatalos Formula–1 Verseny név Nagydíj Pálya Város / Település Dátum Időpont Pályarajz
Helyi GMT
1 Ausztrália ING Australian Grand Prix ausztrál nagydíj Albert Park Grand Prix Circuit Melbourne március 18. 14:00 03:00 Melbourne
2 Malajzia Petronas Malaysian Grand Prix maláj nagydíj Sepang International Circuit Kuala Lumpur április 8. 15:00 07:00 Sepang
3 Bahrein Gulf Air Bahrain GRand Prix bahreini nagydíj Bahrain International Circuit Sakhir, Manáma április 15. 14:30 11:30 Bahrein
4 Spanyolország Gran Premio de España Telefónica spanyol nagydíj Circuit de Catalunya Barcelona május 13. 14:00 12:00 Barcelona
5 Monaco Grand Prix de Monaco monacoi nagydíj Circuit de Monaco Monte-Carlo május 27. 14:00 12:00 Monte Carlo
6 Kanada Grand Prix du Canada kanadai nagydíj Circuit Gilles Villeneuve Montréal június 10. 13:00 17:00 Montréal
7 USA United States Grand Prix amerikai nagydíj Indianapolis Motor Speedway Indianapolis június 17. 13:00 17:00 Indianapolis Motor Speedway
8 Franciaország Grand Prix de France francia nagydíj Circuit de Nevers Magny-Cours július 1. 14:00 12:00 Magny-Cours
9 Egyesült Királyság Santander British Grand Prix brit nagydíj Silverstone Circuit Silverstone július 8. 13:00 12:00 Silverstone
10 EU Grand Prix of Europe európai nagydíj Nürburgring Nürburg július 22. 14:00 12:00 Nürburgring
11 Magyarország magyar nagydíj Magyar nagydíj Hungaroring Mogyoród augusztus 5. 14:00 12:00 Hungaroring
12 Törökország Petrol Ofisi Turkish Grand Prix török nagydíj Isztambul Park Isztambul augusztus 26. 15:00 12:00 Isztambul park
13 Olaszország Gran Premio d'Italia olasz nagydíj Autodromo Nazionale di Monza Monza szeptember 9. 14:00 12:00 Monza
14 Belgium Belgian Grand Prix belga nagydíj Circuit de Spa-Francorchamps Spa szeptember 16. 14:00 12:00 Spa-Francorchamps
15 Japán Fuji Television Japanese Grand Prix japán nagydíj Fuji Speedway Fudzsi szeptember 30. 13:30 04:30 Fuji Speedway
16 Kína Sinopec Chinese Grand Prix kínai nagydíj Shanghai International Circuit Sanghaj október 7. 14:00 06:00 Shanghai
17 Brazília Grande Prêmio do Brasil brazil nagydíj Autódromo José Carlos Pace São Paulo október 21. 14:00 16:00 São Paulo

2007 versenyei

[szerkesztés]

Ausztrál nagydíj

[szerkesztés]
Melbourne Grand Prix Circuit
Kovalainen első F1-es versenyén

Az év szezonnyitó versenyét, az ausztrál nagydíjat 2007. március 18-án rendezték az Albert Parkban. A pályán egy kör 5,303 km, a verseny 58 körös volt.

Kimi Räikkönen első ferraris versenyén 1:26,072-es idejével megszerezte a pole-pozíciót Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) és Nick Heidfeld (BMW Sauber) előtt. Räikkönen csapattársa, Felipe Massa az utolsó helyről indulhatott, mert az időmérő edzésen megállt az autója, és motort kellett benne cserélni. A versenyt magabiztosan a finn Kimi Räikkönen nyerte meg, Alonso a második, Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) egy helyet javulva a harmadik lett élete első Formula–1-es versenyén. Räikkönené lett a leggyorsabb kör is: ideje 1:25,235 volt. Az osztrák Alexander Wurz és a Red Bullos David Coulthard a 48. körben ütközött egymással. Heidfeld egy hellyel visszaesve a negyedik, Giancarlo Fisichella a Renault-val az ötödik, Massa a hatodik, a Williamses Nico Rosberg a hetedik lett. Az utolsó pontszerző a Toyotás Ralf Schumacher lett. A debütáló Kovalainen a tizedik és a szintén újonc Adrian Sutil a 17. lett. Robert Kubica, Scott Speed, Christijan Albers, valamint Coulthard és Wurz kiesett.

A szezonnyitó verseny után Räikkönen vezette az egyéni pontversenyt. A konstruktőrök versenyében a McLaren állt az élre 14 ponttal, mögötte a Ferrari 13 ponttal a második.



Maláj nagydíj

[szerkesztés]
Sepang International Circuit
Heidfeld és Massa a maláj nagydíjon

A szezon második versenyét, a maláj nagydíjat 2007. április 8-án tartották Sepangban. A pályán egy kör 5,543 km, a verseny 56 körös volt.

Massáé lett a pole 1:35,043-as idővel. Mögötte Alonso és Räikkönen indult. Fernando Alonso és a negyedik helyről induló Lewis Hamilton is a rajtnál a két Ferrari elé tudott kerülni. Alonso megerősítette vezető pozícióját Hamilton előtt, akit a rajt után a harmadik helyre visszaeső Massa megpróbált megelőzni, ennek következtében az ötödik helyre esett vissza Heidfeld mögé. A futam során nem is tudta megelőzni Heidfeldet. A verseny végeredménye kettős McLaren győzelem lett. Räikkönen harmadik, Heidfeld negyedik, Massa ötödik lett. A további pontszerzők Giancarlo Fisichella, Jarno Trulli és Heikki Kovalainen voltak. A leggyorsabb kör Hamiltoné lett: ideje 1:36,701 volt. Rosberg, Coulthard, Albers és Sutil kiesett.

A maláj nagydíj után Alonso átvette a vezetést az egyéni pontversenyben. A McLaren megerősítette első helyét a konstruktőrök között.



Bahreini nagydíj

[szerkesztés]
Bahrain International Circuit
A bahreini nagydíj dobogós helyezettjei

2007 harmadik versenyét, a bahreini nagydíjat 2007. április 15-én rendezték Sakhirban. A pályán egy kör 5,412 km, a verseny 57 körös volt.

A bahreini nagydíjon egyértelműen a Ferraris Massa dominált. Megszerezte a pole-pozíciót 1:32,652-del, majd megnyerte a versenyt Hamilton és Räikkönen előtt. Szintén Massáé lett a leggyorsabb kör is: 1:34,067. Nick Heidfeld harmadszorra is a negyedik helyen végzett. Alonso az ötödik lett. A verseny egyik legérdekesebb pillanata Heidfeld Alonso elleni sikeres előzése volt. Kubica hatodik, Trulli hetedik, Fisichella nyolcadik lett utolsó pontszerzőként. A sivatagi versenyen hatan estek ki, köztük a két Red Bullos is: Mark Webber és David Coulthard.

A harmadik világbajnoki futam után mind az első három helyezett versenyzőnek, Alonsónak, Hamiltonnak és Räikkönennek is 22 pontja volt. A brit újonc Lewis Hamilton a Formula–1 történetében először lett mindhárom első versenyén dobogós.



Spanyol nagydíj

[szerkesztés]
Circuit de Catalunya
Hamilton a spanyol nagydíjon

Az év negyedik versenyét, a spanyol nagydíjat 2007. május 13-án rendezték Barcelonában. A pályán egy kör 4,655 km, a verseny 65 körös volt.

Felipe Massa ismét dominált a hétvégén, amint azt Bahreinben tette. Megszerezte a pole-pozíciót 1:21,421-es idővel Fernando Alonso és Kimi Räikkönen előtt. A rajt utáni első kanyarban Fernando Alonso megpróbálta megelőzni a brazilt, de nem sikerült és a kipördült a kavicságyba, a pályára visszatért, de több pozíciót is veszített. Massa megnyerte a versenyt, Hamilton és Alonso előtt és a leggyorsabb kör is az övé lett: 1:22,680, csapattársa, Räikkönen viszont a verseny elején a felfüggesztése miatt kiesett. Pontot szerzett még Robert Kubica, Coulthard, Rosberg, Kovalainen és Szató Takuma, aki a Super Aguri F1 csapat első pontját szerezte meg. Összesen nyolcan estek ki, köztük volt Jarno Trulli, Mark Webber, Kimi Räikkönen és Nick Heidfeld is.

Második helyével Hamilton átvette a vezetést az egyéni világbajnokságban, és ezzel "minden idők" legfiatalabb világbajnokságot vezető versenyzője lett.



Monacói nagydíj

[szerkesztés]
Circuit de Monaco
Kimi Räikkönen a monacói nagydíjon

A szezon ötödik versenyét, a monacói nagydíjat 2007. május 27-én tartották a Monacói utcai pályán. A pályán egy kör 3,340 km, a verseny 78 körös volt.

Az egész hétvégét a McLarenek uralták, az első rajtkockát Alonso szerezte meg 1:15,726-os idővel, mögüle Hamilton és Massa indulhatott. Räikkönen az időmérő edzésen a falhoz csapta Ferrariját, amelynek következtében a 16. helyről volt kénytelen elrajtolni. A versenyen egyedül Massa tudta elkerülni, hogy ne körözzék le a McLarenek. Az élen Hamilton és Alonso harcolt a futamgyőzelemért, de a sorrend végül nem változott. A további pontszerzők Giancarlo Fisichella, Robert Kubica, Nick Heidfeld, Alexander Wurz lettek. Kimi Räikkönen utolsó pontszerzőkként, nyolcadikként ért célba. A leggyorsabb kört Alonso futotta, ideje 1:15,284 volt.

A verseny után pontegyenlőség alakult ki a két mclarenes között, de Alonso több futamgyőzelme miatt átvette a vezetést Hamilton előtt.



Kanadai nagydíj

[szerkesztés]
Circuit Gilles Villeneuve
Szató és Alonso a kanadai nagydíjon

A szezon hatodik versenyét, a kanadai nagydíjat 2007. június 10-én tartották Montréalban. A pályán egy kör 4,361 km, a verseny 70 körös volt.

Lewis Hamilton karrierje során először tudta megszerezni a pole-pozíciót: 1:15,707-del. A második helyről Alonso, a harmadikról Nick Heidfeld indult. A rajtnál Alonsót megelőzte a német Nick Heidfeld, Räikkönen a negyedik helyről a hatodikra esett vissza az első kanyarban. A versenyen több biztonsági autó fázis is volt. Robert Kubica óriásit balesetezett, de a teljesen összetört autóból azonban szinte sértetlenül emelték ki. Felipe Massa és Giancarlo Fisichella sem vette figyelembe a bokszutca kijáratánál lévő piros lámpát, ezért mindkettejüket diszkvalifikálták. Az utolsó körökben Szató Takuma megelőzte a gumijai miatt csúszkáló Fernando Alonsót, ezzel a japán a hatodik lett, ami a Super Aguri történetének legjobb helyezése volt. A másik Super Aguris Anthony Davidson egykiállásos stratégián és szintén pontszerző helyen volt, de a 38. körben elütött egy mormotát, és így még egyszer ki kellett állnia a boxba. A versenyt Hamilton nyerte, első futamgyőzelmét megszerezve ezzel. Heidfeld második lett, a harmadik helyre pedig Alexander Wurz állt fel egy egykiállásos taktikával a 19. helyről. A leggyorsabb kört Alonso futotta 1:16,367-del.

A verseny után Hamilton előnye 8 pontosra nőtt Alonsóval szemben. A McLaren 28 ponttal vezette a konstruktőri bajnokságot a Ferrari előtt.


Amerikai nagydíj

[szerkesztés]
Indianapolis Motor Speedway
Hamilton az amerikai nagydíjon

Az év hetedik versenyét, az amerikai nagydíjat 2007. június 17-én rendezték Indianapolisban. A pályán egy kör 4,192 km, a verseny 73 körös volt.

Az amerikai nagydíjon Kubica nem vett részt az előző versenyen történt balesete miatt, helyére a német Sebastian Vettelt ültették be. Kanada után Hamilton ismét megszerezte a pole-t Alonso és Massa előtt, ideje 1:12,331 volt. A futam végeredménye is ugyanaz volt, mint a rajtfelállás. Hamilton második győzelmét könyvelhette el csapattársa és a Ferraris Massa előtt. Negyedik lett a finn Kimi Räikkönen, akié a leggyorsabb kör lett 1:13,117-del. Ötödik lett a Renault-s Kovalainen, a hatodik Jarno Trulli, a hetedik Mark Webber és a nyolcadik BMW-s Vettel lett, aki a legfiatalabb pontszerző versenyző lett.

A futam után Hamilton előnye 10 pontra nőtt a második Alonsóval szemben. A McLaren 106 ponttal vezette a konstruktőri bajnokságot a Ferrari előtt 36 ponttal.



Francia nagydíj

[szerkesztés]
Circuit de Nevers Magny-Cours
Albers a francia nagydíjon

Az évad nyolcadik versenyét, a francia nagydíjat 2007. július 1-jén rendezték meg Magny-Coursbanban. A pályán egy kör 4,411 km, a verseny 70 körös volt.

Felipe Massa 1:15,034-es idővel megszerezte a pole-pozíciót, a második Lewis Hamilton, harmadik Kimi Räikkönen lett. Räikkönen a rajtnál megelőzte Hamiltont, majd a boxkiállásoknál Massát is. Alonso technikai problémák miatt csak a tizedik helyre tudta kvalifikálni magát. Jarno Trulli, Anthony Davidson és Vitantonio Liuzzi az első körben összeütközött egymással. A holland Christijan Albers, amikor a 30. körben a boxkiállásáról túl hamar elindult, magával húzta a tankolócsövet még bokszutca kijáratánál is tovább, amely elindulása után elszakadt. A Spyker egyik szerelője is elesett a baleset során. Scott Speed volt az ötödik, egyben utolsó kieső a futamon, aki az 55. körben kényszerült feladni a versenyt. A leggyorsabb kört Massa autózta, ideje 1:16,099 volt. A dobogósok utáni pontszerzők Kubica, Heidfeld, Fisichella, Alonso és Jenson Button voltak.

A verseny után Räikkönen 4, Massa 2 ponttal csökkentette hátrányát Hamiltonnal szemben.



Brit nagydíj

[szerkesztés]
Silverstone Circuit
Webber a különleges festésű Red Bull Racinggel

Az évad kilencedik versenyét, a brit nagydíjat 2007. július 8-án rendezték meg Silverstoneban. A pályán egy kör 5,141 km, a verseny 60 körös volt.

Lewis Hamilton karrierje során harmadszorra szerezte meg a pole-pozíciót 1:19,997-es idővel, Räikkönen Fernando Alonso előtt. Massa az időmérőn negyedik lett, de a rajtnál lefulladt az autója, és a második rajtnál a boxutcából kellett nekivágnia a versenynek. Hazai versenyén Lewis Hamilton az első boxkiállásánál korán akart elindulni szerelőitől, de még időben megállt, amivel azonban némi időt veszített. A versenyt ismét Kimi Räikkönen nyerte, második lett Alonso, harmadik Hamilton. Kubica negyedik, Massa az utolsó helyről az ötödik, Heidfeld hatodik, Kovalainen hetedik és Fisichella nyolcadik lett. A hatodik helyről rajtoló Ralf Schumacher kiesett, csakúgy mint Sutil, Trulli, vagy Webber. A brit nagydíjon a Red Bull csapat a szurkolók által beküldött képeket festette pénzért az autóira. A befolyt összeget a Wings for life nevű jótékony célú alapítványának adományozta. A leggyorsabb Räikkönené lett 1:20,638-as köridővel.

Räikkönen győzelmével újabb 4 pontot hozott az éllovas Lewis Hamiltonon.



Európai nagydíj

[szerkesztés]
Nürburgring
A Nürburgring madártávlatból

A szezon tizedik versenyét, az európai nagydíjat 2007. július 22-én rendezték a Nürburgringen. A pályán egy kör 5,148 km, a verseny 60 körös volt.

Kimi Räikkönen 1:31,450-es idővel megszerezte az első rajtkockát Alonso és Felipe Massa előtt azon az időmérő edzésen, amelyen Hamilton balesetet szenvedett, de a futamon rajthoz tudott állni a tizedik pozícióból. Nem sokkal a rajt után eleredt az eső, a teljes mezőny kiállni kényszerült a boxba. Az Alberst váltó Spykeres Markus Winkelhock egyedül indult neki a futamnak esőgumival, így néhány körig vezette élete első Formula–1-es versenyét. A hirtelen nagyon erős esőzés miatt a pályán már szinte nem is lehetett haladni. Szinte egymás után 6 autó repült ki a célegyenes utáni első kanyarban a kavicságyba, köztük Lewis Hamilton is. A brit versenyző azonban nem állította le motorját, így a pályabírók vissza tudták tolni a pályára. 4 kör után a versenyt 22 percig megszakították. Ez volt az első megszakítás a szintén esős 2003-as brazil nagydíj után. Winkelhock nem sokáig tudta tartani a mezőny maga mögött az új rajt után, majd nemsokára ki is esett. Felipe Massa került vezető pozícióba, aki az 56. körig vezette a versenyt, amikor Fernando Alonso megelőzte. Räikkönen technikai probléma miatt kiesett. A dobogó harmadik fokára Mark Webber léphetett fel. A további pontszerzők Wurz, Coulthard, Heidfeld, Kubica és Kovalainen voltak. A leggyorsabb kör Massáé lett 1:32,853-mal.

A verseny után Alonso két pontra csökkentette hátrányát Hamiltonnal szemben.



Magyar nagydíj

[szerkesztés]
Hungaroring

Az év tizenegyedik versenyét, a magyar nagydíjat 2007. augusztus 5-én rendezték a Hungaroringen. A pályán egy kör 4,381 km, a verseny 70 körös volt.

Scott Speed helyére Sebastian Vettel érkezett a Toro Rossóhoz, Winkelhockot pedig Jamamoto Szakon váltotta a Spykernél. Az időmérőn Alonso szerezte meg a pole-pozíciót 1:19,674-es idővel Hamilton előtt. Utolsó boxkiállásánál a harmadik szakaszban olyan sokáig tartotta fel a mögötte kerékcserére várakozó Hamiltont, hogy az nem tudott mért kört futni. Néhány órával az időmérő edzés után Alonso öthelyes rajtbüntetést kapott, így a versenyen a hatodik helyről kellett indulnia. Ezen kívül elvették a McLaren magyar nagydíjon szerzett konstruktőri pontjait is. A második helyről Heidfeld, a harmadik Räikkönen indulhatott. Hamilton egyértelműen dominálta az egész versenyt. Räikkönen második, Nick Heidfeld harmadik, Alonso negyedik, a 2006-os magyar nagydíjon debütáló Kubica az ötödik, Ralf Schumacher a hatodik, Nico Rosberg a hetedik, Kovalainen a nyolcadik lett. Massa pont nélkül, a 13. helyen fejezte be a versenyt. A leggyorsabb kör Räikkönené lett 1:20,047-del.

A magyar nagydíj után Alonso hátránya hét pontra nőtt Hamiltonnal szemben.



Török nagydíj

[szerkesztés]
Isztambul park

A szezon tizenkettedik versenyét, a török nagydíjat 2007. augusztus 26-án rendezték az Isztambul Parkban. A pályán egy kör 5,338 km, a verseny 58 körös volt.

Felipe Massa 1:27,329-es idővel szerezte meg a pole-t Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso előtt. A rajtnál Räikkönen megelőzte Hamiltont, Alonsót mindkét BMW megelőzte a rajt során. Fernand Alonso az első boxkiállásánál meg tudta azonban előzni Kubicát és Heidfeldet, ezzel a negyedik helyre jött fel. 14 körrel a verseny vége előtt Hamilton jobb első defektet kapott, de nem sokkal a bokszutca előtt, abban a körben amikor egyébként is kiállt volna a boxba. Így is két pozíciót vesztett, Heidfeld mögé ért vissza kiállása után, a verseny végéig már nem tudta megelőzni. Kimié lett a leggyorsabb kör a futamon 1:27,295-del. A versenyen a hőmérséklet elérte a 40 °C-ot is, ennek ellenére kevés kieső volt. Hatodik lett Kovalainen, hetedik Rosberg és nyolcadik Kubica.

A törökországi futam után Hamilton továbbra is vezetett, de előnye már csak 5 pont volt csapattársa, Fernando Alonso előtt. Massa 15, Räikkönen pedig 16 pontosra faragta hátrányát.



Olasz nagydíj

[szerkesztés]
Autodromo Nazionale Monza
Fisichella Renault-val Monzában

Az év tizenharmadik versenyét, az olasz nagydíjat 2007. szeptember 9-én rendezték Monzában. A pályán egy kör 5,793 km, a verseny 53 körös volt.

Az első rajtkockát Alonso szerezte meg a McLarennel a Ferrari "hazai" pályáján 1:21,997-es idővel. Mögötte Hamilton, Massa és Heidfeld rajtolt. Massa a 10. körben autója felfüggesztésének meghibásodása miatt kiállt. Hamilton második boxkiállása után Räikkönen mögé tért vissza, azonban a 43. körben sikeresen visszaelőzte a finnt. Kubica a 46. körben megelőzte Rosberget, ami az ötödik helyet jelentette a lengyelnek. Massa mellett csak Coulthard esett ki a versenyből baleset miatt, amely miatt azonban bejött a biztonsági autó is. Negyedik lett Heidfeld, ötödik lett Kubica, hatodik lett Rosberg, hetedik lett Kovalainen és nyolcadik lett Jenson Button. Alonso futotta a leggyorsabb kört, ideje 1:22,871 volt.

Az olasz nagydíj után Alonso hátránya 3 pontra csökkent.



Belga nagydíj

[szerkesztés]
Circuit de Spa-Francorchamps
Räikkönen a belga nagydíjon

A tizennegyedik futamot, a belga nagydíjat 2007. szeptember 16-án rendezték Spában. A pályán egy kör 7,004 km, a verseny 44 körös volt.

Räikkönen az időmérő edzés harmadik szakaszában 1:45,994-es időt futott, megszerezte a pole-t Massa, Alonso és Hamilton előtt. Az első négy ebben a sorrendben ért célba is. Fisichella, Vettel, Coulthard, Wurz és Button technikai probléma miatt nem tudta befejezni a versenyt. A további pontszerzők Heidfeld, Rosberg, Webber és Kovalainen voltak. Massa 1:48,036-os idővel futotta a verseny leggyorsabb körét. A McLaren-Ferrari kémbotrány végeredményét ezen a versenyen hozták nyilvánosságra, melynek értelmében a McLarent kizárták a 2007. évi konstruktőri bajnokságból. A Ferrari kettős győzelme után ezzel megszerezte a 2007-es konstruktőri bajnoki címet.

A két mclarenes között a különbség 2 pontra csökkent.


Japán nagydíj

[szerkesztés]
Fuji Speedway
Szató a japán nagydíjon

A tizenötödik versenyt, a japán nagydíjat 2007. szeptember 30-án rendezték a Fuji Speedwayen. A pályán egy kör 4,563 km, a verseny 67 körös volt.

Az időmérő edzésen Hamilton a nedves pályán 1:25,368-as idővel Alonso és Räikkönen előtt végzett. A mezőny az erős eső miatt a biztonsági autóval indult el. A Ferrari versenyzői intermediate gumiabroncsokkal rajtoltak el a kötelező esőgumik helyett. Emiatt ki kellett állniuk, és mindkettő versenyzőnek ezzel elszálltak győzelmi esélyei. A 19. körben a biztonsági autó elengedte a mezőnyt. Alonso autója a 42. körben felúszott a pályán lévő vízre és a spanyol kiesett. Ezután beküldték a biztonsági autót, amely mögött nem sokkal az akkor harmadik Vettel a második, Red Bullos Webbernek ment neki. Mindkettő versenyző kiesett emiatt. Massa, aki bokszutca áthajtásos büntetést is kapott, az utolsó kanyarban megelőzte Kubicát és hatodik lett. Hamilton magabiztos előnnyel rajt-cél győzelmet aratott, övé lett a leggyorsabb kör is 1:28,193-as idővel. Kovalainen második lett nem sokkal Räikkönen előtt. Coulthard negyedik, Fisichella ötödik, Massa hatodik, Kubica hetedik lett. Liuzzit a verseny után néhány órával megbüntették 25 másodperccel, ezzel a kilencedik helyre esett vissza, Adrian Sutil pedig ezzel pontot szerzett a Spykernek.

Két versennyel a szezon vége előtt Hamilton 12 ponttal vezetett Alonso, 17-tel Räikkönen előtt.



Kínai nagydíj

[szerkesztés]
Shanghai International Circuit
A kínai pálya célegyenese

2007 tizenhatodik versenyét, a kínai nagydíjat 2007. október 7-én rendezték Sanghajban. A pályán egy kör 5,451 km, a verseny 56 körös volt.

A McLarenes Lewis Hamilton 1:35,908-del megszerezte a pole-t Kínában Räikkönen, Massa és Alonso előtt. A versenyen változó volt az időjárás, volt hogy esett, majd a pálya ismét felszáradt. A verseny elején mindenki átmeneti, vagyis intermediate gumival rajtolt el. Lewis Hamiltont egyre kopottabb intermediate abroncsaival könnyedén megelőzte Räikkönen és Alonso megközelítete. A brit ekkor szándékozott kiállni a boxba, de nem sokkal a bokszutca bejárata előtt a kavicságyba került, mert nem tudta bevenni a ráfordító kanyart. A pályamunkások hiába próbálták Hamiltont a pályára visszatolni, az autó beásta magát a kavicságyba és a vb éllovasnak kénytelen volt feladnia a versenyt a 32. körben. Nem sokkal ezután Kubica állt az élre, akinek a győzelemre is esélye lett volna, de műszaki hiba miatt kiesett a lengyel. A verseny végeredménye Räikkönen győzelme volt Alonso és Massa előtt. A negyedik Vettel, az ötödik Button, a hatodik Liuzzi, a hetedik Heidfeld és a nyolcadik Coulthard lett. Massáé lett a leggyorsabb kör 1:37,454-del.

Az utolsó verseny előtt hárman voltak még esélyesek a világbajnoki címre: Alonso, Hamilton és Räikkönen. Hamiltonnak volt rá a legnagyobb esélye, mögötte Alonso 4, Räikkönen pedig 7 ponttal volt lemaradva.



Brazil nagydíj

[szerkesztés]
Autódromo José Carlos Pace
Az élmezőny a rajt utáni első kanyarban

A világbajnokság tizehetedik, egyben utolsó versenyét, a brazil nagydíjat 2007. október 22-én rendezték Interlagosban. A pályán egy kör 4,309 km, a verseny 71 körös volt.

Felipe Massa 1:11,931-gyes idővel szerezte meg a pole-t Hamilton, Räikkönen és Alonso előtt. A rajtnál a két Ferrari állt az élre, Alonso megelőzte Hamiltont, aki megpróbálta visszaelőzni a spanyolt az első körben, de nem sikerült és kisodródott a pályáról a bukótérbe. Hamilton csak a kilencedik helyre tudott visszajönni. Ezután hamar visszaelőzött több versenyzőt, de a 12. körben ismeretlen okok miatt Hamilton autója megállt. Fél kör múlva "rendbe jött" autója, de ekkor már az utolsó helyen autózott. Ekkor Massa vezette a versenyt Räikkönen és Alonso előtt. Hamilton a hetedik helyre tudta felküzdeni magát, miközben Räikkönen megelőzte Massát a boxkiállásoknál. A végeredmény kettős Ferrari győzelem lett. A harmadik Alonso, a negyedik Rosberg, az ötödik Kubica, a hatodik Heidfeld, a hetedik Hamilton és a nyolcadik Jarno Trulli lett. Räikkönené lett a győzelem, a leggyorsabb kör (1:12.445) és a világbajnoki cím is.

Kimi Räikkönen megelőzte mindkét mclarenest pontosan egy ponttal. A második helyen pontegyenlőség alakult ki Hamilton és Alonso között. A brit lett a második, mert több második helyezése volt, mint Alonsónak.

A McLaren arra hivatkozva megóvta az interlagosi futam végeredményét, mert a Williams és a BMW Sauber csapat autóiban használt üzemanyag a megengedettnél hidegebb volt. Ha diszkvalifikálták volna az autókat, Hamilton lett volna a bajnok. Az FIA november 16-án elutasította a McLaren óvását, és hivatalosan is Räikkönen lett a bajnok.

Végeredmény

[szerkesztés]

Nagydíjak

[szerkesztés]
# Nagydíj Pole-pozíció Leggyorsabb kör Győztes pilóta Győztes konstruktőr Összefoglaló
769 Ausztrália ausztrál nagydíj Finnország Kimi Räikkönen Finnország Kimi Räikkönen Finnország Kimi Räikkönen Olaszország Scuderia Ferrari Összefoglaló
770 Malajzia maláj nagydíj Brazília Felipe Massa Egyesült Királyság Lewis Hamilton Spanyolország Fernando Alonso Egyesült Királyság McLaren Mercedes Összefoglaló
771 Bahrein bahreini nagydíj Brazília Felipe Massa Brazília Felipe Massa Brazília Felipe Massa Olaszország Scuderia Ferrari Összefoglaló
772 Spanyolország spanyol nagydíj Brazília Felipe Massa Brazília Felipe Massa Brazília Felipe Massa Olaszország Scuderia Ferrari Összefoglaló
773 Monaco monacói nagydíj Spanyolország Fernando Alonso Spanyolország Fernando Alonso Spanyolország Fernando Alonso Egyesült Királyság McLaren Mercedes Összefoglaló
774 Kanada kanadai nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Spanyolország Fernando Alonso Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság McLaren Mercedes Összefoglaló
775 USA amerikai nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Finnország Kimi Räikkönen Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság McLaren Mercedes Összefoglaló
776 Franciaország francia nagydíj Brazília Felipe Massa Brazília Felipe Massa Finnország Kimi Räikkönen Olaszország Scuderia Ferrari Összefoglaló
777 Egyesült Királyság brit nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Finnország Kimi Räikkönen Finnország Kimi Räikkönen Olaszország Scuderia Ferrari Összefoglaló
778 EU európai nagydíj Finnország Kimi Räikkönen Brazília Felipe Massa Spanyolország Fernando Alonso Egyesült Királyság McLaren Mercedes Összefoglaló
779 Magyarország magyar nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton * Finnország Kimi Räikkönen Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság McLaren Mercedes ** Összefoglaló
780 Törökország török nagydíj Brazília Felipe Massa Finnország Kimi Räikkönen Brazília Felipe Massa Olaszország Scuderia Ferrari Összefoglaló
781 Olaszország olasz nagydíj Spanyolország Fernando Alonso Spanyolország Fernando Alonso Spanyolország Fernando Alonso Egyesült Királyság McLaren Mercedes Összefoglaló
782 Belgium belga nagydíj Finnország Kimi Räikkönen Brazília Felipe Massa Finnország Kimi Räikkönen Olaszország Scuderia Ferrari Összefoglaló
783 Japán japán nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság McLaren Mercedes Összefoglaló
784 Kína kínai nagydíj UK Lewis Hamilton Brazil Felipe Massa Finnország Kimi Räikkönen Olaszország Scuderia Ferrari Összefoglaló
785 Brazília brazil nagydíj Brazil Felipe Massa Finnország Kimi Räikkönen Finnország Kimi Räikkönen Olaszország Scuderia Ferrari Összefoglaló
* – Eredetileg Fernando Alonso szerezte meg a pole-pozíciót, de szabálysértés miatt hátrébb sorolták. [1]
** – A McLaren büntetésből a trófeát és a konstruktőri pontokat sem kapta meg. [2]

Versenyzők

[szerkesztés]

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.-20.
Pont 10 8 6 5 4 3 2 1 0
Helye Pilóta Csapat AUS Ausztrália MAS Malajzia BHR Bahrein ESP Spanyolország MON Monaco CAN Kanada USA USA FRA Franciaország GBR Egyesült Királyság EUR EU HUN Magyarország TUR Törökország ITA Olaszország BEL Belgium JPN Japán CHN Kína BRA Brazília Pont
1 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari 1 3 3 Ki 8 5 4 1 1 Ki 2 2 3 1 3 1 1 110
2 UK Lewis Hamilton McLaren 3 2 2 2 2 1 1 3 3 9 1 5 2 4 1 Ki 7 109
3 Spanyol Fernando Alonso McLaren 2 1 5 3 1 7 2 7 2 1 4 3 1 3 Ki 2 3 109
4 Brazil Felipe Massa Ferrari 6 5 1 1 3 KIZ 3 2 5 2 13 1 Ki 2 6 3 2 94
5 Németország Nick Heidfeld BMW Sauber 4 4 4 Ki 6 2 Ki 5 6 6 3 4 4 5 14 7 6 61
6 Lengyelország Robert Kubica BMW Sauber Ki 18 6 4 5 Ki 4 4 7 5 8 5 9 7 Ki 5 39
7 Finnország Heikki Kovalainen Renault 10 8 9 7 13 4 5 15 7 8 8 6 7 8 2 9 Ki 30
8 Olaszország Giancarlo Fisichella Renault 5 6 8 9 4 KIZ 9 6 8 10 12 9 12 Ki 5 11 Ki 21
9 Németország Nico Rosberg Williams 7 Ki 10 6 12 10 16 9 12 Ki 7 7 6 6 Ki 16 4 20
10 UK David Coulthard Red Bull Ki Ki Ki 5 14 Ki Ki 13 11 5 11 10 Ki Ki 4 8 9 14
11 Ausztria Alexander Wurz Williams Ki 9 11 Ki 7 3 10 14 13 4 14 11 13 Ki Ki 12 13
12 Ausztrália Mark Webber Red Bull 13 10 Ki Ki Ki 9 7 12 Ki 3 9 Ki 9 7 Ki 10 Ki 10
13 Olaszország Jarno Trulli Toyota 9 7 7 Ki 15 Ki 6 Ki Ki 13 10 16 11 11 13 13 8 8
14 Németország Sebastian Vettel BMW/Toro Rosso 8 16 19 18 Ki Ki 4 Ki 6
15 UK Jenson Button Honda 15 12 Ki 12 11 Ki 12 8 10 Ki Ki 13 8 Ki 11 5 Ki 6
16 Németország Ralf Schumacher Toyota 8 15 12 Ki 16 8 Ki 10 Ki Ki 6 12 15 10 Ki Ki 11 5
17 Japán Szató Takuma Super Aguri 12 13 Ki 8 17 6 Ki 16 14 Ki 15 18 16 15 15 14 12 4
18 Olaszország Vitantonio Liuzzi Toro Rosso 14 17 Ki Ki Ki Ki 17 Ki 16 Ki Ki 15 17 12 9 6 13 3
19 Németország Adrian Sutil Spyker 17 Ki 15 13 Ki Ki 14 17 Ki Ki 17 21 19 14 8 Ki Ki 1
20 Brazil Rubens Barrichello Honda 11 11 13 10 10 12 Ki 11 9 11 18 17 10 13 10 15 Ki 0
21 USA Scott Speed Toro Rosso Ki 14 Ki Ki 9 Ki 13 Ki Ki Ki 0
22 Japán Nakadzsima Kazuki Williams 10 0
23 UK Anthony Davidson Super Aguri 16 16 16 11 18 11 11 Ki Ki 12 Ki 14 14 16 Ki Ki 14 0
24 Japán Jamamoto Szakon Spyker Ki 20 20 17 12 17 Ki 0
25 Holland Christijan Albers Spyker Ki Ki 14 14 19 Ki 15 Ki 15 0
Németország Markus Winkelhock Spyker Ki 0
Helyezés +/- Versenyző Csapat Rajt Győzelem Dobogós helyezés Pole pozíció Leggyorsabb kör Pont
1 +4 Finnország Kimi Räikkönen Olaszország Ferrari 17 6 12 3 6 110
2 Egyesült Királyság Lewis Hamilton UK McLaren-Mercedes 17 4 12 6 2 109
3 -2 Spanyolország Fernando Alonso Egyesült Királyság McLaren-Mercedes 17 4 12 2 2 109
4 -1 Brazília Felipe Massa Olaszország Ferrari 17 3 10 6 6 94
5 +4 Németország Nick Heidfeld Németország BMW Sauber 17 0 2 0 0 61
6 +10 Lengyelország Robert Kubica Németország BMW Sauber 16 0 0 0 0 39
7 Finnország Heikki Kovalainen Franciaország Renault 17 0 1 0 0 30
8 -4 Olaszország Giancarlo Fisichella Franciaország Renault 17 0 0 0 0 21
9 +8 Németország Nico Rosberg Egyesült Királyság Williams-Toyota 17 0 0 0 0 20
10 +3 UK David Coulthard Ausztria Red Bull-Renault 17 0 0 0 0 14
11 Ausztria Alexander Wurz UK Williams-Toyota 16 0 1 0 0 13
12 +2 Ausztrália Mark Webber Ausztria Red Bull-Renault 17 0 1 0 0 10
13 -1 Olaszország Jarno Trulli Japán Toyota 17 0 0 0 0 8
14 Németország Sebastian Vettel Németország BMW Sauber / Olaszország Toro Rosso-Ferrari 8 0 0 0 0 6
15 -9 Egyesült Királyság Jenson Button Japán Honda 17 0 0 0 0 6
16 –6 Németország Ralf Schumacher Japán Toyota 17 0 0 0 0 5
17 +6 Japán Szató Takuma Japán Super Aguri-Honda 17 0 0 0 0 4
18 +1 Olaszország Vitantonio Liuzzi Olaszország Toro Rosso-Ferrari 17 0 0 0 0 3
19 Németország Adrian Sutil Hollandia Spyker-Ferrari 18 0 0 0 0 1
20 -13 Brazília Rubens Barrichello Japán Honda 17 0 0 0 0 0
21 -1 Amerikai Egyesült Államok Scott Speed Olaszország Toro Rosso-Ferrari 17 0 0 0 0 0
22 Japán Nakadzsima Kazuki UK Williams-Toyota 1 0 0 0 0 0
23 UK Anthony Davidson Japán Super Aguri-Honda 17 0 0 0 0 0
24 +2 Japán Jamamoto Szakon Holland Spyker-Ferrari 7 0 0 0 0 0
25 -3 Holland Christijan Albers Holland Spyker-Ferrari 9 0 0 0 0 0
Németország Markus Winkelhock Holland Spyker-Ferrari 1 0 0 0 0 0
  • +/- A versenyző helyezése a 2006-os világbajnoksághoz képest.

Konstruktőrök

[szerkesztés]
Helye Konstruktőr Autó
rajtszám
AUS Ausztrália MAS Malajzia BHR Bahrein ESP Spanyolország MON Monaco CAN Kanada USA USA FRA Franciaország GBR Egyesült Királyság EUR EU HUN Magyarország TUR Törökország ITA Olaszország BEL Belgium JPN Japán CHN Kína BRA Brazília Pontok
1 Olaszország Ferrari 5 6 5 1 1 3 KIZ 3 2 5 2 13 1 Ki 2 6 3 2 204
6 1 3 3 Ki 8 5 4 1 1 Ki 2 2 3 1 3 1 1
2 Németország BMW Sauber 9 4 4 4 Ki 6 2 Ki 5 6 6 3 4 4 5 14† 7 6 101
10 Ki 18 6 4 5 Ki 8 4 4 7 5 8 5 9 7 Ki 5
3 Franciaország Renault 3 5 6 8 9 4 KIZ 9 6 8 10 12 9 12 Ki 5 11 Ki 51
4 10 8 9 7 13† 4 5 15 7 8 8 6 7 8 2 9 Ki
4 UK Williams-Toyota 16 7 Ki 10 6 12 10 Ki 9 12 Ki 7 7 6 6 Ki 16 4 33
17 Ki 9 11 Ki 7 3 10 14 13 4 14 11 13 Ki Ki 12 10
5 Ausztria Red Bull-Renault 14 Ki Ki Ki 5 14 Ki Ki 13 11 5 11 10 Ki Ki 4 8 9 24
15 13 10 Ki Ki Ki 9 7 12 Ki 3 9 Ki 9 7 Ki 10 Ki
6 Japán Toyota 11 8 15 12 Ki 16 8 Ki 10 Ki Ki 6 12 15 10 Ki Ki 11 13
12 9 7 7 Ki 15 Ki 6 Ki Ki 13 10 16 11 11 13 13 8
7 Olaszország Toro Rosso-Ferrari 18 14 17 Ki Ki Ki Ki 17 Ki 16 Ki Ki 15 17 12 9 6 13 8
19 Ki 14 Ki Ki 9 Ki 13 Ki Ki Ki 16 19 18 Ki Ki 4 Ki
8 Japán Honda 7 15 12 Ki 12 11 Ki 12 8 10 Ki Ki 13 8 Ki 11† 5 Ki 6
8 11 11 13 10 10 12 Ki 11 9 11 18 17 10 13 10 15 Ki
9 Japán Super Aguri-Honda 22 12 13 Ki 8 17 6 Ki 16 14 Ki 15 18 16 15 15† 14 12 4
23 16 16 16 11 18 11 11 Ki Ki 12 Ki 14 14 16 Ki Ki 14
10 Hollandia Spyker-Ferrari 20 17 Ki 15 13 Ki Ki 15 17 Ki Ki 17 21 19 14 8 Ki Ki 1
21 Ki Ki 14 14 19† Ki 14 Ki 15 Ki Ki 20 20 17 12 17 Ki
KIZÁRVA UK McLaren-Mercedes 1 2 1 5 3 1 7 2 7 2 1 4* 3 1 3 Ki 2 3 (218-15=203)
2 3 2 2 2 2 1 1 3 3 9 1* 5 2 4 1 Ki 7
Helye Konstruktőr Autó
rajtszám
AUS Ausztrália MAS Malajzia BHR Bahrein ESP Spanyolország MON Monaco CAN Kanada USA USA FRA Franciaország GBR Egyesült Királyság EUR EU HUN Magyarország TUR Törökország ITA Olaszország BEL Belgium JPN Japán CHN Kína BRA Brazília Pontok

* A McLarentől elvették a magyar nagydíjon szerzett pontjait.

Helyezés +/- Csapat Modell Motor Gumi Start Győzelem Dobogós hely Pole pozíció Leggyorsabb kör Pont
1 +1 Olaszország Ferrari F2007 Olaszország Ferrari B 17 9 22 9 12 204
2 +3 Németország BMW Sauber F1.07 Németország BMW B 17 0 2 0 0 101
3 -2 Franciaország Renault R27 Franciaország Renault B 17 0 1 0 0 51
4 +4 Egyesült Királyság Williams FW29 Japán Toyota B 17 0 1 0 0 33
5 +2 Ausztria Red Bull RB3 Francia Renault B 17 0 1 0 0 24
6 0 Japán Toyota TF107 Japán Toyota B 17 0 0 0 0 13
7 +2 Olaszország Toro Rosso STR2 Olaszország Ferrari B 17 0 0 0 0 8
8 -4 Japán Honda RA107 Japán Honda B 17 0 0 0 0 6
9 +2 Japán Super Aguri SA07 Japán Honda B 17 0 0 0 0 4
10 0* Hollandia Spyker Ferrari F8-VII Olaszország Ferrari B 17 0 0 0 0 1
KIZÁRVA –8 Egyesült Királyság McLaren MP4-22 Németország Mercedes B 17 8 24 8 5 218-15=203
  • +/- A csapat helyezése 2006-hoz képest

* A csapat helyezése az előző évi jogelődjéhez képest (Midland F1 → Spyker Ferrari)

Időmérő edzések

[szerkesztés]

Színmagyarázat:

Helyezés Pole pozíció A Q3-ba jutott Kiesett a Q2-ben Kiesett a Q1-ben Nem kvalifikált Nem vett részt Kizárták
Színkód 1. 2–10. 11–16. 17–22. nk ni kiz
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS Ausztrália MAS Malajzia BHR Bahrein ESP Spanyolország MON Monaco CAN Kanada USA USA FRA Franciaország GBR Egyesült Királyság EUR EU HUN Magyarország TUR Törökország ITA Olaszország BEL Belgium JPN Japán CHN Kína BRA Brazília
1 Finnország Kimi Räikkönen 6 1 3 3 3 15 4 4 3 2 1 4 3 5 1 3 2 3
2 UK Lewis Hamilton 2 4 4 2 4 2 1 1 2 1 10 2 2 2 5 1 1 2
3 Spanyol Fernando Alonso 1 2 2 4 2 1 2 2 10 3 2 1† 4 1 3 2 4 4
4 Brazil Felipe Massa 5 16† 1 1 1 3 5 3 1 4 3 14 1 3 2 4 3 1
5 Németország Nick Heidfeld 9 3 5 5 7 7 3 5 7 9 4 3 6 4 7 5 8 6
6 Lengyelország Robert Kubica 10 5 7 6 5 8 8 4 5 5 7 5 6 4† 10 9 7
7 Finnország Heikki Kovalainen 4 13 11 12 8 14 19† 6 6 7 7 12 7 7 10 12 13 17
8 Olaszország Giancarlo Fisichella 3 6 12 7 10 4 9 10 5 8 13 8† 10 15 12† 11 18 12
9 Németország Nico Rosberg 16 12 6 10 11 5 7 14 9 17 11 5 8 8 6 6† 16 10
10 UK David Coulthard 14 19 13 21 9 16 14 11 16 12 20 11 13 20 13 13 5 9
11 Ausztria Alexander Wurz 17 15 20 11 18 11 20 17 18 13 12 13 16 13 16 18 19
12 Ausztrália Mark Webber 15 7 10 8 19 6 6 9 14 11 6 10 12 11 8 8 7 5
13 Olaszország Jarno Trulli 12 8 8 9 6 13 10 8 8 10 8 9 9 9 9 14 14 8
14 Németország Sebastian Vettel 10/19 7 20 20 16 17 9 12† 13
15 UK Jenson Button 7 14 15 16 14 10 15 13 12 18 17 17 15† 10 14 7 10 16
16 Németország Ralf Schumacher 11 9 9 14 17 20 18 12 11 6 9 6 18 18 11 16 6 15
17 Japán Szató Takuma 22 10 14 17 13 21 11 18 19† 21 16 19 18 17 19 21 20 18
18 Olaszország Vitantonio Liuzzi 18 20 16 18 16 12 12 19 17 16 19 16 17 19 15 15 11 14
19 Németország Adrian Sutil 21 21 22 20 20 19 21 21 22 20 21 21 21 21 20 20 21 21
20 Brazil Rubens Barrichello 8 17 19† 15 12 9 13 15 13 14 14 18 14† 12 18 17 17 11
21 USA Scott Speed 19 18 17 19 nk 18 16 20 15 15 18
22 Japán Nakadzsima Kazuki 17 19
23 UK Anthony Davidson 23 11 18 13 15 17 17 16 20 19 15 15 11 14 21 19 15 20
24 Japán Jamamoto Szakon 20 22 22 22 22 22 22 22
25 Holland Christijan Albers 20 22 21 22 21 nk 22 22 21 22
Németország Markus Winkelhock 20 22
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS Ausztrália MAS Malajzia BHR Bahrein ESP Spanyolország MON Monaco CAN Kanada USA USA FRA Franciaország GBR Egyesült Királyság EUR EU HUN Magyarország TUR Törökország ITA Olaszország BEL Belgium JPN Japán CHN Kína BRA Brazília

Megjegyzés: A helyezések a világbajnokság pontversenyében elfoglalt pozíciót jelentik. A táblázatban az időmérő edzésen elért eredmények, és nem a végleges rajtpozíciók szerepelnek.

  • † — A rajtpozíció változott az időmérő edzésen elért helyezéshez képest (nem számítva az egyik versenyző hátrasorolásából következő előrelépést). A részletekért lásd a futamok szócikkeit.

Közvetítések

[szerkesztés]

A 2007-es szezonban az RTL Klub csatorna közvetítette élőben az időmérő edzéseket és a futamokat. Első alkalommal az összes futamot meg is ismételték a társcsatorna Sportklubon. A magyar nagydíj kivételével valamennyi futamot a budapesti stúdióból kommentálták. A kommentátorok Palik László és Czollner Gyula voltak, Palikot szükség esetén Wéber Gábor helyettesítette szakkommentátorként. A helyszíni riporter Szujó Zoltán volt, váltótársa pedig Faragó András. A stúdióműsorokat Gyulai Balázs és Héder Barna vezették, állandó vendégeik Wéber Gábor és Szabó Róbert voltak.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. F1: Teams, FIA Agree on Races, Engine Freeze for '07 speedtv.com 2006. szeptember 18.
  2. Qualifying revised from this weekend formula1.com 2006. július 13.
  3. FIA 2006 Technical Regulations FIA.Com Archiválva 2006. szeptember 1-i dátummal a Wayback Machine-ben Article 22. 2006. szeptember 26.
  4. FIA unveils 2007 entry list. Archiválva 2007. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben | Crash.net| date = 2006. február 4.
  5. Jerez: Schumacher stays fastest Archiválva 2007. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben Manipe F1 2006. október 12. |
  6. a b c d e f g h i j So who goes where in 2007? Formula1.com 2006. augusztus 9.
  7. a b c Lewis Hamilton Joins Formula 1 World Champion Fernando Alonso at Vodafone McLaren Mercedes Archiválva 2006. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben McLaren 2006. október 24.
  8. January launch for new-look Renault Archiválva 2007. szeptember 30-i dátummal a Wayback Machine-ben| Manipe F1 2006. október 17.
  9. a b Renault Test Drivers Confirmed for 2007 Archiválva 2021. augusztus 29-i dátummal a Wayback Machine-ben F1racing.net 2006. szeptember 10.
  10. Kovalainen Confirmed for 2007 Archiválva 2021. augusztus 30-i dátummal a Wayback Machine-ben F1racing.net 2006. szeptember 10.
  11. a b c Ferrari confirm Raikkonen, Massa for 2007 formula1.com 2006. szeptember 10.
  12. Gene stays at Ferrari – but to do what? grandprix.com | 2006. november 10.
  13. a b c Klien gets the Honda test job grandprix.com 2006. november 15.
  14. Honda signs Conway grandprix.com 2007. március 8.
  15. Mid January launch for BMW Sauber Formula1.com 2006. november 17.
  16. a b BMW names same drivers for 2007| grandprix.com 2006. október 19.
  17. Glock joins BMW as second test driver Archiválva 2007. január 4-i dátummal a Wayback Machine-ben F1Racing.net 2006. december 21.
  18. Toyota confirm Montagny signing formula1.com 2006. október 18.
  19. a b Toyota push Japanese talent GrandPrix.com 2006. november 10.
  20. a b Red Bull statement on 2007 drivers Archiválva 2007. szeptember 30-i dátummal a Wayback Machine-ben Motorsport.com 2006. augusztus 7.
  21. a b Doornbos and Amermuller both named as Red Bull testers grandprix.com 2007. január 26.
  22. a b Williams sign Nakajima as test driver 2006. november 8.
  23. Williams retain Karthikeyan for 2007 2006. szeptember 28.
  24. New Toro Rosso launched in Spain| formula1.com 2007. február 13.
  25. Liuzzi to race for Toro Rosso GPUpdate.net 2007. február 13.
  26. Toro Rosso confirms Speed's return SpeedTV.com 2007. február 24.
  27. Spyker reveal launch and first test dates Spyker F1 Fans Online 2007. január 15.
  28. Albers secures 2007 Spyker deal formula1.com 2006. szeptember 29.
  29. a b c d Spyker Formula One test and reserve drivers Archiválva 2020. augusztus 19-i dátummal a Wayback Machine-ben Spyker F1 2007. február 11.
  30. Sutil joins Albers at Spyker F1 Archiválva 2007. január 5-i dátummal a Wayback Machine-ben F1-Racing.Net 2006. december 21.
  31. The FIA official entry grandprix.com 2006. december 1.
  32. Sakon Yamamoto signs as second test driver for Super Aguri F1 Team Archiválva 2007. január 5-i dátummal a Wayback Machine-ben F1.com 2006. december 26.
  33. Davidson comfirmed at Super Aguri grandprix.com 2006. november 15.

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:2007 Formula One season cars
A Wikimédia Commons tartalmaz 2007-es Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.