10 éve indult...

Holnap lesz éppen 10 éve, hogy elkezdtem blogot írni. Így utólag is nagyon jó döntés volt, hiszen tök jó visszaolvasni a "naplómat" és nem mellesleg  atya ég, hogy én hogy kezdtem varrni.... :o)

A legnagyobb ajándéka a varrásnak az életemben, hogy Zsuzsa barátnőmmel azóta úgy működünk már, mint az ikrek. Így is hívnak bennünket a varrótársaink. Számtalanszor előfordul, hogy összeöltözünk teljesen véletlenül, hogy csak gondolunk a másikra, mire az már telefonál is.

A varrás továbbra is nagyon fontos része az életemnek. A gyerkőcök felnőttek, több időm és energiám is van rá. Persze mellette a mozgás is nagy szerelem lett, mert a WalkEnergie-s csajok már teljesen megfertőztek és a heti 2 edzésnek meg kell lennie, hogy jól érezzem magam.

Úúúúúgy szeretnék még legalább 10 évig varrni és edzeni! De abban biztos vagyok, hogy a blogokat már nem olvassák a varrótársaim, mint 10 évvel ezelőtt, amikor ez volt a legizgibb kapcsolattartás a patchworkösök között is!

 

Változás

Nyár elején, június 3-án kezdtem el jógázni. Az azóta eltelt hónapokban a testemmel együtt sok minden más is változik rajtam, bennem. A jógához hozzá tartozik a meditáció, a bennünk zajló események jobb megismerése. Ahogy könnyebb és izmosabb lett a testem, úgy lett könnyebb a lelkem is. Már nem idegesítenek korábban "agyamramenő" dolgok. Másképp tekintek a "véletlenek" sorozatára az Életemben. Jobban figyelek az engem körülvevő természetre és a hozzám közelálló emberekre. 

Megtalálnak olyan információk amelyek mellett korábban csak úgy elmentem volna. Újra iskolába járok. Beiratkoztam egy OKJ-s tanfolyamra, amely 1 éves és leginkább a nyelvtanulásra van kiélezve, de mellette az informatikára és a vállalkozói ismeretekre is tanít. Nyitottabb lettem az emberi kapcsolatokra. Hiszem, hogy minden találkozás segítségünkre van és mi is fontos információkat hordozunk azoknak, akikkel összehoz a "sors".

Most épp Az elengedés szabadsága című könyvet olvasom, amely mélyen megérint. Mindig is hittem  - és boldoggá tesz, hogy nem vagyok ezzel egyedül - hogy minden történésnek az Életünkben pontosan meg van a miértje, még ha azt akkor épp nem is értjük. 

Kedvenc tanmesém:

Egy példázat egy szegény parasztról mesél, aki kicsiny földjét öreg, kiszolgált lovával művelte és ebből tartotta el, úgy-ahogy, magát és egyetlen fiát. Egy nap azonban elszökött a lova. Eljött minden szomszédja és sajnálatukat fejezték ki a szerencsétlenség miatt. De a paraszt nyugodt maradt és ezt válaszolta: “Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?”

A következő héten visszatért a lova és tíz vadlovat hozott magával. Újra eljöttek szomszédai és gratuláltak szerencséjéhez. A paraszt viszont megfontoltan így felelt: “Honnan tudjátok, hogy ez szerencse?”

A fia befogta a lovakat és a legvadabbon kilovagolt. De a vad ló ledobta és a fiú eltörte a lábát. Minden szomszéd eljött és siránkoztak a szerencsétlenség fölött. De a paraszt most is nyugodt maradt és ezt mondta: “Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?”

Nemsokára háború tört ki és minden fiatalt besoroztak. Csak a paraszt fia maradhatott otthon a törött lábával.

Számvetés

http://school.coloringcrew.com/12=3.html

Időnként az ember megáll és számot vet. Hol tart, hová szeretne még elérni. Ez a mai nap ilyen. Megint eltelt egy év, immár az ötödik, amit úgy élek meg, hogy megint idősebb lettem egy évvel, idősebb, mint amilyen korban Édesanyám elment. 

Amikor elértem a 43 évet, akkor éreztem csak igazán, hogy mennyire fiatalon halt meg.

Szerencsés vagyok, én  már 48-at is megértem. Szerencsés vagyok, mert olyan emberek közt élhetek, akik 99 %-ban kedvesek nekem, a maradék 1 %-on pedig már megtanultam mosolyogni.

Szeretem a családomat, szeretem az otthonomat, imádom a hobbimat  - amelyből mostanra már több is van, de azért a varrás marad a "szerelem". Fantasztikus Barátaim, Kollégáim vannak!

Három hónapja megtaláltam azt a mozgásformát, amit mindig is kerestem. Június elején szembe jött velem az utcán a lehetőség és nem lehetett nem észre venni, ez pedig a jóga. Ráadásul ezzel is egy szuper kis közösség részese lehetek.

Újra elragadott a tanulásvágy, keresem a lehetőségeket... tanfolyamok, képzések!

Ahogy így leültem ma este, rá kellett jönnöm, hogy egyetlen dolog hiányzik az életemből. A szüleim ölelése... annak a két embernek a közelsége, akiknek a földi létemet köszönhetem. Hiszek abban, hogy itt vannak velem, vigyáznak rám, segítenek nehéz időszakokban még ha nem is érinthetem őket. Köszönöm nekik, hogy Élek!

Új év... és ami volt

A 2014 évről azt mondták még év elején, hogy a változás éve lesz. Nos, azt nem gondoltam, hogy ennyire sokszor változik majd körülöttem minden. Persze, tudom, hogy a változás jó dolog és kell is az Életünkben és az visz előbbre. Az utóbbi 10 évben jó néhányszor éltem meg a munkahelyi átszervezést. De 2014 évben kétszer is! A másodiknál igen csak ingott a szék alattam Karácsony előtt. Napokig nem is tértem magamhoz és másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy majdnem munkanélkül maradtam. Aztán drága Barátnőm (Köszönöm Móncsi!) mondta ki a bűvös mondatot: Lehet, hogy túl rég óta ülsz ugyan abban a székben!?

Lehet, hogy  ez egy figyelmeztető jel, hogy újra tanulnom kell, tovább kell képeznem magam. Az első kétségbeesés után mostanra már azon gondolkodom, hogy mit kezdjek el tanulni, merre induljak el az új évben.  Kicsit persze bizonytalan is vagyok, hogy 46 évesen még sikerül-e még új tudást a fejembe vésni. Azt viszont biztosan tudom, hogy szükségem van egy B tervre, hogy kevésbé essek kétségbe, ha idén még is úgy alakulna a helyzet....

Ez az év eleji elhatározásom! 

Az én drága Nagypapám szavai is eszembe jutottak már a napokban. Sokszor mondta, hogy az egyetlen dolog, amit nem vehetnek el az a tudás, azt amit az ember megtanul.

.... és persze a varrás! Mert az továbbra is az a tevékenység, amiben igazán jól érzem magam, amiben teljesen ki tudok kapcsolni.

Kívánok hát mindenkinek nagyon boldog új esztendőt, célokat, terveket és a megvalósításukhoz sok erőt, egészséget!

Születésnapi ajándék

46 éves lettem és teljesült egy régi nagy álmom.

Már gyerekkoromban is sokszor álmodtam, hogy repülök. Nagyon jó érzés volt, megnyugtató. Felnőttként már ébren is sokszor vágytam rá, hogy egyszer felemelkedhessek a levegőbe. Mindig irigykedve néztem a madarakat, akik kiterjesztett szárnnyal képesek a felszálló áramlatokon lebegni. Csodálattal figyeltem minden egyes repülőt, ami elhúzott a fejem felett, még a szúnyogírtást is. :o)

A családom teljesítette születésnapomra, megszervezte, hogy teljesítse a vágyamat. Tegnap felülhettem egy repülőre. Nem volt bennem semmi félelem. Annyira vártam, hogy biztos voltam benne, hogy ez csak jó lehet. Az érzés leírhatatlan volt. Mintha felszippantottak volna a város zajából, kiragadtak volna a zűrös hétköznapokból. Csak szálltunk és szálltunk. Csend, nyugalom, béke van odafent. Fentről nézve minden olyan aprónak látszik. A buszok, a vonatok, a házak, a bevásárlóközpontok, a tv-torony, az emberek. Az emberek, akik ilyen picurkák, hogy is képesek hatalmas problémákat gyártani maguknak nap, mint nap, amiről aztán még el is hisszük, hogy csak az a fontos és semmi más.

Onnan fentről ez sem számít....

Csak lebegtünk és nekem potyogtak a könnyeim. Ennek a csodának részesei voltak a gyermekeim is. Anita nagyon félt előtte, de amint beült a gépbe, már megnyugodott. A pilóta előtte mindent részletesen elmondott. Ellenőrizte az összes készüléket, megmutatta, hogy hol van a "hányózsák" :o), de erre nem is volt szükség. A le- és felszállás is olyan szép simán ment, mintha csak a saját szárnyunkkal tettük volna.

Csak azt sajnálom, hogy nem lehet receptre felíratni havi 1 repülést. Ezt minél több embernek át kellene élnie. Kevesebb betegség, stressz, vita és háború lenne.... ebben biztos vagyok!

Köszönöm az én csodálatos férjemnek, aki megszervezte és gyerkőceimnek, akik ügyesen titkolták előttem a meglepetést! Ezt a születésnapot sohasem fogom elfelejteni!

Anyák napja

Duplán szomorú ez a mai nap. Anyukám ma lenne 64 éves és Anyák napja is van. Furcsa úgy gondolni rá, hogy már 2 évvel idősebb vagyok, mint ő volt, amikor elment. Szomorú az idő....esik, fúj a szél. De a temetőben mindegy is, hogy milyen idő van, a napsütés nem segít.

Adhat Isten néked kincset, gazdagságot,

Rubintokat és gyémántot, márvány palotát,

Adhat pénzt, ragyoghat rajtad drága ékszer,

Csak egyet nem adhat kétszer,

Édes jó anyát.

Honthy Hanna

Mérföldkő

Mit is kívánhatna az ember, mint, hogy az álmai valóra váljanak. Talán azt, hogy a gyermekei álmai is valóra váljanak. Anitám kitűzött egy célt, a Leöwey-be felvételizett. Kicsit nekikeseredett, amikor kiderült, hogy "csak" a 64. a felvételi listán, hiszen 34 gyermeket vesznek fel. Aztán megértette, hogy ez még nem végleges lista, hiszen mindenki sok iskolát jelölt meg és csak egybe mehet. Persze izgultunk mi is vele néhány hétig, de kedden végre kiderült, hogy felvették. Nagy most az öröm és a lelkesedés. Remélem el tudja raktározni ezt a nagyon jó érzést és átsegíti majd egy-egy nehéz  dolgozat, felelés előtt.

Lezárul egy időszak... vége lesz lassan az általános iskolának. 16 évet "jártam" a Köztéri suliba a két gyermekemmel, nekem is furcsa érzés lesz, hogy elballagok. :o)

De minden vég, valaminek a kezdete is. Ez most nagyon igaz a munkahelyi változásokra is. Közel 10 éve, hogy az addig biztosnak hitt talajt egyszer csak kihúzták a talpunk alól. Azóta is szinte folyamatos a bizonytalanság. Mégis hinni kell, reménykedni, hogy jobb lesz, mert másképp nem is érdemes. Az én elvárásom magammal szemben kihozni mindig a lehető legjobbat az adott helyzetből. Nem is könnyű velem magamnak. :o) Viszont a jókedv sok mindenen átsegít. Hát jövő héttől újra... kalandra fel!

“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és  nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” (Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)

Lassan vége...

Lassan vége az évnek. Egy kicsit ilyenkor lelassítunk, visszanézünk, értékelünk. Mérleget készítünk, mi volt jó, mi volt rossz, mit szeretnénk másként. Nekem az idei évnek az az aranyigazság volt a jellemzője, hogy egyetlen dolog állandó a világunkban és az a változás. Sok mindenbe kezdtem, amiről kiderült, hogy nem volt jó döntés, de sokat tanultam belőle megint magamról. Sok idő ment el olyasmire idén, amire nem számítottam, ezért kevesebbet tudtam foglalkozni a hobbimmal, a barátaimmal. Sok volt a munka itthon a munkahelyen....

és még nincs vége!

Nagyon szeretném tudni, hogy az Életem új irányt vehet... hogy sikerül megtalálnom a helyemet, hogy többet foglalkozhatom azzal, amit igazán szeretek, hogy még több időt tölthetek azokkal, akik fontosak nekem.

Kívánom minden kedves Olvasómnak, hogy következzen olyan éve, amilyet csak szeretne magának és sikerüljön minden aggodalmunkat, kétségünket félretenni az elkövetkezendő néhány napban. Legyen velünk a békesség, hit, remény és SZERETET.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

Búcsú

Már jó néhány hete készülök megírni ezt a bejegyzést, de minden alkalommal amikor hozzáfogtam volna, elbizonytalanodtam, hogy tudom-e szavakba önteni mindazt, amit érzek. Rá kellet jönnöm, hogy ez lehetetlen. Ha elmegy valaki, akit tiszteltünk és szerettünk, a bennünk keletkező űrt nem lehet betűkre formálni. Fájó szívvel búcsúzunk egy kedves varrótársunktól. Egy csupaszív, mosolygós, segítőkész Hölgytől, aki már hónapokkal ezelőtt ajándékul hozta nekünk legféltettebb kincseit, anyagait, fonalait, cérnáit, mert úgy gondolta, hogy neki már ezekre nem lesz szüksége. Titkon reméltük, hogy van kiút a betegségből, hogy meg fog tudni küzdeni a gyilkos kórral. Nem sikerült....

Itt hagyta nekünk mosolyát, bátorító szavait.... Csodás munkái őrzik a két keze nyomát. Én már csak azzal vigasztalódom, hogy ahol ő van, ott már nincs fájdalom, nincs szenvedés, nincsenek könnyek. Most már mindörökkön örökké varrhatja a szebbnél szebb takarókat és párnákat odafent az Angyaloknak! Sohasem feledünk el! Nyugodj békében Jolika!

Emlékezzünk!

Repül az idő

Amikor időnként "ide-idetévedek" mindig meglepődök, hogy megint mennyi idő eltelt az utolsó bejegyzésem óta. Már én is érzékeltem magamon, hogy túl sok mindent szerettem volna egyszerre. Egyre fáradtabb és kedvetlenebb. Át kellett értékelnem magamban a célt, a hovát és a miértet is. 

A varrás nekem mindig is egy olyan tevékenység marad, amely tudja azt a tudatállapotot, hogy értékeljek, átgondoljak. Sőt, ilyenkor jönnek a "csak úgy" gondolatok, amelyek aztán igen pontos iránymutatások a nehézségek közepette, akár belátom, akár tiltakozni próbálok ellene. Nem érdemes. Biztos vagyok benne, hogy nem szabad a múlton tépelődnünk és nem szabad a jövő összes lehetséges problémáját magunkkal hurcolnunk, mert aztán egyre több súlyt cipelünk a vállunkon észrevétlenül. Jöhet a hátfájás, a vállfájdalmak, a fejfájások...

Idéznék egy könyvből, amely ugyan más apropóból - de véletlenek ugye nincsenek - került a kezembe és minden oldalán van olyan mondat, amelybe beleborzongok.

"Buddha azt tanítja, hogy a változáshoz tudásra van szükség, és a tudás addig nem érkezik meg, amíg meg nem állunk és irányítjuk arra a figyelmünket, ami az orrunk előtt történik. Ez a megállás, vagyis shamatha  a test és az elme többi részéhez enged hozzáférést. Amikor lenyugtatjuk magunkat, továbbléphetünk, hogy elmélyüljünk a jelenlegi helyzetünkben. Ki kell lépnünk életünk taposómalmából, hogy ne tegyük tudattalanul újra meg újra ugyanazokat a dolgokat, amelyek rossz érzéseinket okozták. Meg kell állnunk, meg kell pihennünk és építő módon reflektálnunk, hogy véget vessünk azoknak a szokásoknak, amelyek a jelenlegi problémákhoz vezettek. Teljes mértékben tudatában kell lennünk annak, ami mindennap életünkben történik. Csak akkor kezdhetünk neki a változtatásnak." (Dr. Lilian Cheung: Zamat)

Túl nagy, hosszantartó munkákba belevágni mostanában nem volt kedvem, így ilyen kis apróságok készültek még Húsvét előtt:

 

 

Az idő múlását persze nem csak kizárólag a blogbejegyzéseim dátumán érzékelem. Anitám ma 14 éves. Mintha még csak néhány éve született volna. :o) Szerintem akinek gyermeke van kétszer olyan gyorsnak érzékeli az időt. Gyorsan felnőnek... A régi játékai már felkerültek a padlásra, a szobája falát egy fiúegyüttes plakátja díszíti és őket kérte a szülinapi tortájára is (ostyaképen), hiszen már nem Barbie vagy Hamupipőke a nyerő. :o)  Maholnap a pályaválasztás is aktuális lesz. Egy újabb izgalmas időszak... hogy jöhessenek az elmélyült pillanatok varrás közben.Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy ilyen hobbit hozott az életembe!

Új év ...

a kép helye: http://www.panoramio.com/photo/43072011

Nem tudom, hogy hány ember lehet, aki az új évnek új elhatározásokkal, új tervekkel, új célokkal indul. Bizonyára sokan vagyunk. Nekem is vannak új céljaim. Az élet olyan területén próbálgatom a szárnyamat, amelyre néhány éve még úgy gondoltam, hogy nekem biztosan nem menne. Nos, megy. Tudok repülni! :o)) Persze még nem túl messze és nem túl magasra, és még sokszor megállok, megijedek, elbizonytalanodok. De (megint) vannak mellettem olyan emberek, akik segítenek, megmutatják az utat, a helyes repülési technikát. :o) Gondolkodtatok már azon, milyen érdekes, hogy minden életszakaszban vannak mellettünk "segítők". Segítenek, hogy megerősödjünk, hogy bízzunk, hogy higgyünk, elsősorban magunkban. 

Vannak olyan szomorú időszakok is, amikor el kell búcsúzzunk emberektől. Akik naponta az Életünk részei voltak, olyan természetes volt, hogy ott vannak, hogy most, amikor már nincsenek döbbenünk rá, hogy menyire fájó a hiányuk. Mennyi mindent szerettünk volna még elmondani nekik. Tanácsot kérni, vagy csak elmesélni egy napunkat. 

Fogjátok meg mindazok kezét és szorítsátok meg néhány pillanatra, akik fontosak nektek. Mosolyogjatok rá azokra, akikkel együtt töltitek a napjaitokat, mert nem tudjuk, hogy hol ér véget ez a bolondos társasjáték. Lehet tervezni, lehet célokat kitűzni... és kell is. Csak (szerencsére) azt nem tudjuk előre, hogy meddig van minderre lehetőségünk.

Ma ajándékot kaptam. Váratlanul. Nem is tudtam igazán jól reagálni, mert meghatódtam. Olyan embertől kaptam ajándékot, aki már tudja, hogy mindennél fontosabb az egészség, a mosoly, az emberi kapcsolatok.  A legféltettebb kincseit, az évek alatt összerakosgatott csodálatos fonalait, cérnáit, újságjait hozta el. Fontos része volt az Életének a varrás, tudom, hogy ez micsoda értéket jelent. Nekem is az. Azt mondta, hogy neki már nem lesz rá szüksége, legyen ez a csomag az enyém. De én ezt a csomagot most félreteszem. Szeretném, ha egy év múlva visszaadhatnám, hogy igen, neki is szüksége van rá, mert meggyógyul és továbbra is csodás dolgokat fog varrni. Megőrzöm. Addig is jó szívvel gondolok Rá és arra, hogy higgyen benne ő is legalább annyira, mint én, hogy meg kell gyógyulnia, mert varrnia kell.... még sokáig.

"Nem az állapot számít. Mert az állapot csak egy pillanat. Az a fontos, aki az állapot mögött örök. Aki akkor is fontos, ha éppen nyűgös, ha rossz kedve van, ha hisztis. Az állapot elmúlik, de ő marad. Olyannak, amilyen. Ahogyan fontos neked, ahogyan szükséged van rá. Ahogyan szereted."

Csitáry-Hock Tamás

4 éve már

4 éve már annak, hogy belefogtam a blog írásába. Akkor még ezen a napon Édesanyám sírjához mentem, de mostanra már Édesapámat is siratom. 

4 év??! Sok ez vagy inkább kevés az ember életében? Sok... ha arra gondolok, hogy mennyi minden történt velem, mennyi új emberrel, új helyzettel, új kihívással találkoztam ebben a 4 évben. Kevés... ha azt számolgatom, hogy mennyi megvalósítandó tervem van még a következő 34-re! 

Vannak időszakok, amikor azt érzem, hogy nem is tudok minden harcot megvívni, amit elém tesz a sors, amikor szeretnék kicsit könnyebben, kicsit felszabadultabban előrejutni ezen a rögös úton. Kevesebb könnyel, kevesebb verejtékkel. Aztán rá kell jönnöm, hogy amiért keményen megküzdünk, amit nagy nehézségek árán érünk el az életben, azt sokkal inkább meg tudjuk becsülni. És sokszor nem is a cél a fontos, hanem az út maga, amit kitűztünk a cél eléréséhez. Mi értelme lenne az itt létünknek, ha nem az, hogy fejlődjünk? Elsősorban saját magunkhoz képest! Megküzdjünk a félelmeinkkel, a mások által ránk ragasztott elvárásokkal. Ki ismerné jobban ezt a bennünk dúló küzdelmet, ami kifelé olyan könnyűnek és elegánsnak tűnik, mint mi saját magunk - miközben a fogunkat összeszorítva tesszük a dolgunkat. 

Az Élet szép! Lehet, hogy sokan kerülnek az utunkba akik az ellenkezőjéről próbálnak meggyőzni bennünket, de ők is csak a hitünket próbálgatják. Hinnünk kell magunkban, mert hogy várhatnánk el másoktól, ha mi magunk sem vagyunk képesek rá? 

"Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy."

Paulo Coelho

Terápiás varrás

Az utóbbi néhány napban készültek ezek a neszeszerek ...

és egy tolltartó, a tavaly Faddon tanult fonalas, díszítő technikával:

Kedden a varrócsoportunkban vendégünk volt Dobray Zsuzsa, Kanadából. Járja az országot és lelkesen tanítja az általa kifejlesztett gyors-technikákat. Gyönyörű munkái vannak:

De ez a szépséges munka tőle...

most már az enyém :o) és befejezésre vár.

Nagyon kellett a lelkemnek a héten a varrás, az új technikák elsajátításának lehetősége, a sok varrniszerető varrótársam közelsége és kedves szava, Barátok bíztató érdeklődése, telefonja.

Rendszeretet - "rendszer etet"

Amikor egy-egy nagyobb munkán dolgozom, vagy határidőre kell elkészülnöm, akkor a varrókuckóm néhány óra leforgása alatt szinte a feje tetejére áll. Persze olyankor kb. tudom, hogy mit hová tettem éppen, de amikor elkészülök, visszatarthatatlan vágy lesz úrrá rajtam, hogy rendbe tegyem, elpakoljam, rendszerezzem a varráshoz szükséges anyagokat, kellékeket.

Teljesen így működöm a főzéssel is. :o) Csak akkor tudok igazán nyugodtan nekilátni a főzésnek, ha előtte a konyhában elpakolom ami esetleg elől maradt, vagy amit épp a család hagyott a pulton, elmosogatok és elteszem a tiszta edényeket, tányérokat, egyéb kütyüket.

Nem gondolnám magam különösebben rendmániásnak, de valóban akkor érzem jól magam, ha rend van körülöttem. Ez persze valószínűleg a munkámból is adódik, hisz napi 8 órában iratokat rendszerezek, veszek elő és teszek a helyükre, hogy is működhetne ez nagy összevisszaságban. Időnként persze lehet, hogy a családom agyára megyek azzal, hogy - Légyszi pakold el a ruhádat! Vidd a szennyesbe, amit levetettél! Jó lenne a szobádba vinni, amivel már nem játszol!

Tegnap miközben az anyagaimat rendszereztem színek szerint a polcokon nem is gondoltam semmi másra, csak gyönyörködtem az anyagokban, simogattam, egyformára hajtogattam őket. :o) Jóleső érzés volt végignézni rajtuk, amikor elkészültem. Elolvastam ezzel kapcsolatban egy cikket is, mert aztán kicsit aggódva gondoltam vissza arra a néhány órára, amit ezzel az elmélyült tevékenységgel töltöttem. Megnyugodtam... talán nem teljesen beteges még ez a dolog nálam. Ugye, ti is így gondoljátok?

Egy nehéz ...

... fárasztó és hideg, viharos nap után mit is kívánhatna az ember lánya odahaza, mint egy kellemes kis

1. varrást ...

Egy Tablet-tartó készült a rózsaszín jegyében, mert mostanság "véletlenül" épp mindig a rózsaszín anyagok és fonalak kerülnek a kezembe.

2. egy forró és illatos fürdőt...

3. valamint egy remek könyvet ...

Richard Bach könyveit nagyon szeretem. Mindet olvastam, van amit már többször is. Legutóbb a könyvtárban került a szemem elé ez a könyve és mivel semmi sem véletlen, hát hazahoztam. Minden életszakaszban mást és mást jelentenek a könyvei. Többszöri olvasásnál is úgy érzem, hogy vannak olyan részek, amire nem is emlékeztem, most még is megfog... üzen valamit.

Amit ma adott nekem: hogy azokkal az emberekkel, akikkel az életünk során találkozunk, dolgunk van. Információt, üzenetet, tanítást "hordoznak" számunkra. Ha egy embertársunkkal szemben azt érezzük, hogy Na... nála aztán biztosan többet tudok!, Mit képzel magáról, hogy engem próbál kioktatni!, Óh, hát ezt én már rég tudom! - akkor egy nagyon fontos forrást zárunk el magunktól. Semmi sem véletlen! Akik itt vannak velünk akár éveken keresztül, akár csak néhány percre mellénk áll a buszon és csak szófoszlányok jutnak el hozzánk a szavaiból... segítenek nekünk a tanulásban. Hisz mi más lenne a dolgunk itt, ezen a Föld nevű bolygón, mint hogy minden percben, minden pillanatban tanuljunk, jobbá váljunk. Fogadjuk el egymást, legyünk nyitottak az ÜZENETRE, figyeljünk egymásra ... mert lehet, hogy a sietős lépteinket "megzavaró" hajléktalan is fontos információt hozott nekünk, akár csak a puszta létével, a tekintetével ... És az, hogy te most olvasod a soraimat... az sem véletlen, mert megálltál néhány percre és talán elgondolkodtál a kapcsolataidon, vagy holnap leveszed a polcról ezt a könyvet, mert úgy gondolod, hogy fontos üzenete lehet a számodra.