Vörösfülű ékszerteknős – (Trachemys scripta elegans)

Rövid bevezető és elterjedés

Igen érdekes teknősről van szó olyan értelemben, hogy ha hazai viszonylatban megkérdezünk bárkit, hogy milyen teknőst vagy teknősöket ismer, akkor nagy valószínűséggel ezt a fajt, azaz az „ékszerteknőst” fogja megnevezni. Szinte mindenki hallott már róla, sokan tartják vagy tartották otthonukban is fogságban.

Kevesek számára ismeretes azonban az, hogy a vörösfülű csupán egyetlen a Trachemys scripta tizenhat alfaja közül. Azonban nem az az elsődleges gond, hogy a boltokban, kereskedésekben vásárolt néhány centiméteres állatok gazdáinak fogalma sincs teknősük rendszertani hovatartozásáról hanem, inkább az, hogy semmiféle ismerettel nem rendelkeznek állatuk igényei felől.

Élőhelyét tekintve az Egyesült Államok középső és déli felén elterjedtebb, illetve Mexikó északkeleti részén is előfordul. Igen alkalmazkodó képes állat, így kisebb-nagyobb tavakban, mocsarakban, folyókban is él, bár jobban szereti a mély vizet. Igen kedvező számára a víz alatti növényzettel dúsan benőtt, iszapos aljzatú vízterület.

A faj rendkívüli toleranciájára utal, hogy többek között Dél-Afrikában is képes volt megvetni lábát és helyenként kiszorítani az őshonos teknősfajokat. Délkelet-Ázsiában, és a francia Riviérán is hasonló helyzet áll fent.

Testfelépítés

E faj egyedeinek színezete meglehetősen változó. A kicsinyek általában zöldes hátpáncélúak, sárgás csíkokkal díszítve. Az idő múlásával hátpáncéljuk egyre sötétebb, barnás színű lesz, miközben az előbb említett sárgás csíkok részben elmosódnak, részben teljesen eltűnnek. Megjegyzendő, hogy a hátpáncél színének „sötétedése” (részben) a napsugárzás jótékony hatására alakul ki, így a szobában, vagy egyéb olyan helyen tartott teknősöknél, amelyek nem a szabadban vannak tartva, hátpáncéljuk színe majdhogynem teljesen világosbarnás, vagy világoszöldes lesz. A haspáncél mind a fiatal, mind az idősebb egyedeknél egyaránt világossárga, több-kevesebb fekete folttal. A lábak, a nyak és a fej szürkészöldek, világos csíkozattal. Ezen alfaj legfőbb dísze a szemek mögött húzódó vastag piros sáv, amely nem a fül, mindinkább a halánték tájékán helyezkedik el. Gyakran ez az idősebb teknősöknél is élénk színű marad, de előfordulhat, hogy kifakul és narancsszínűvé lesz. A vörös sáv egyes példányok hátpáncélján is folytatódhat elmosódva, amely igazán széppé és látványossá teszi viselőjét.

Elhelyezésük

Viszonylagos nagyságuk miatt a kifejlett ékszerteknősök számára legalább 100 x 50 centiméter alapterületű és 50-60 centiméter magas akvaterrárium szükséges. Ebbe is csak egy pár vagy egy hím és két nőstény elhelyezése ajánlott. Ellenkező esetben megnő a civakodások száma, és a víz is gyakorlatilag állandóan zavaros lesz. Kialakult az a tévhit a vörösfülű ékszerteknősökkel kapcsolatban, hogy nem nőnek nagyra. Jó tartás mellett két-három év alatt elérhetik a 10-14 centiméteres páncélnagyságot, és a kifejlett nőstények akár 25-28 centiméteresek is lehetnek. Ezen fajon belül nagyobb egyedek is vannak. A legtermetesebbek Dél-Mexikóban, Guatemalában és El Salvadorban élnek, amelyek páncélhossza elérheti a 60 centimétert is.

A vízmélységet illetően a termetesebb példányok esetében 30-40 centiméter, míg a fiatal egyedeknél is 10-15 centiméter mélyséű? víz ajánlott. A száraz rész beépítésére, amely az akvaterrárium 1/3 része legyen nagy szükség van, hiszen nagyon szeretnek a melegítőlámpa alatt sütkérezni. A nagyobb példányok kevésbé érzékenyek a hőmérsékletre, ezek vize 22-25 °C-os is lehet, míg a kis teknősök számára a 26-28 °C meleg ajánlott. Az egészséges, felnőtt egyedek tavasztól őszig a szabadban tarthatók.

Táplálásuk

A fiatal állatok elsősorban állati eredetű táplálékot fogyasztanak, mint például rovarokat, lárvákat, kisebb csigákat, apró rákokat, férgeket, kis halat, stb. Nagyon fontos (mint minden teknősnél egyaránt) a változatos étrend kialakítása. Rossz táplálás a csupán szárított rák, vagy hangyatojás, esetleg párizsi vagy nyers hús (például: disznóhús) adagolása. Az ezekkel való kizárólagos etetés hiánybetegségekhez fog vezetni.

A felnőtt példányok mind a szabadban, mind pedig fogságban is egyre több növényi táplálékot igényelnek (saláta, vízi növények, gyümölcsök). Számukra a fent említett táplálék mellett nagyobb halakat is adhatunk. Ezeket lehetőleg egészbe adjuk nekik, így a pikkelyek és a szálkák egy részét is lenyelik, amely fontos utánpótlás lehet szervezetüknek. Ezen kívül természetesen kaphatnak szopós egeret, kifejlett egérdarabokat is.

A kis teknősöket naponta, a közepes nagyságúakat 2-3 naponta, a felnőtt teknősöket pedig hetente etessük.

Szaporításuk

Az Egyesült Államokban a vörösfülű ékszerteknőst farmokon nevelik és szaporítják. A hazai eredmények elég jónak mondhatók a szaporítás terén.

A két ivar között igen jelentős méretbeli különbségek vannak. A hímek már 3-5 éves korukban (9-12 centiméteres páncélhossz mellett), míg a nőstények 4-7 évesen (15-19 centiméteresen) lesznek ivarérettek. A nőstények a 25 centiméteres páncélhosszat is elérhetik (bár említettem, hogy ennél nagyobbak is előfordulnak), a hímek alig nőnek 15-20 centiméternél nagyobbra. A legtöbb teknősfajra jellemzően a hímek farka hosszabb és vastagabb a nőstényekénél. Orruk is csúcsosabb, hegyesebb. Mellső lábain lévő karmaik pedig lényegesen hosszabbak, mint a nőstényeké. Ez az udvarlásban játszik fontos szerepet. A hímek ugyanis a nőstények elé úsznak (azzal szembe), és elülső lábait előre nyújtva gyorsan legyezni kezdi a nőstény szemtájékát, ezzel jelezve szándékát a nőstény felé.

A teleltetés a szaporításhoz szükséges ugyan, de számos esetben előfordult, hogy a nem teleltetett állatok is egészséges kis teknősöknek adtak életet. A szabadban tartott állatoknál október, november tájékától március, április környékéig, a szobában tartott teknősöknél decembertől februárig tartson a téli nyugalmi időszak.

Természetes körülmények között 4-6 alkalommal, fészkenként 2-20 darab, 36 milliméter hosszú és 22 milliméter átmérőjű tojást rakhatnak. A nem teleltetett teknősöknél erre az év minden szakában számíthatunk, míg a teleltetett állatoknál főleg májustól szeptemberig. A kelési idő 100-120 nap, bár fogságban ennél jóval rövidebb is lehet. A kicsik páncélhossza 25-35 milliméter hosszú.

Forrás: Farkas Balázs / Sasvári László: Teknősök (1995 Kitaibel Kiadó Bt.)