Mas Amedda egy chagriai fajba tartozó férfi volt, aki a Galaktikus Köztársaság alkonyán két főkancellár alatt szolgált szóvivőként a Galaktikus Szenátusban, valamint segédkezett a Galaktikus Birodalom kialakításában és igazgatásában. Első kancellárját, Finis Valorumot bizalmatlansági indítvánnyal eltávolították a hatalomból, miután a Kereskedelmi Szövetség megszállta a békés Naboo bolygót, ezek után az új főkancellár, a nabooi Sheev Palpatine szolgálatába állt. Palpatine két hivatali ciklusa alatt közeli kapcsolatba került a kancellárral, és végül tudomására jutott, hogy Palpatine valójában Darth Sidious, a Sith Sötét Nagyura, aki a Köztársaság bukását akarja, és az egész galaxist saját birodalmává akarja tenni.
YE 22-ben számtalan csillagrendszer nyilvánította ki szándékát, hogy kilép a Galaktikus Köztársaságból, megalapítva a Független Rendszerek Konföderációját. A szakadár válságnak köszönhetően Palpatine hivatalban maradhatott, annak ellenére, hogy kitöltötte a Galaktikus Alkotmányban meghatározott ciklust. A Köztársaság Nagy Hadseregének felállítása, és az egész galaxison végigsöprő Klónháborúk kitörése után Amedda segítségére volt urának abban, hogy központosítsa a Szenátus hatalmát a főkancellár kezébe – tevékenységének köszönhetően a Köztársaság egyre inkább militáris jellegeket öltött, valamint a Szenátus szinte teljesen Palpatine uralma alá került. A háború alatt Amedda felügyelte a titkos katonai űrállomás, a Halálcsillag felépítésének korai fázisait, valamint folyamatosan gáncsolta a szenátorok törekvéseit, hogy béketárgyalásokat kezdjenek a Független Rendszerek Konföderációjával.
Amikor a háború YE 19-ben véget ért, Mas Amedda Palpatine mellett állt, miközben a főkancellár bejelentette, hogy a Jedi Rend elárulta a Köztársaságot, valamint kikiáltotta a Galaktikus Köztársaságot felváltó Első Galaktikus Birodalom megszületését. Ahogyan a Szenátus minden hatalma elenyészett, Amedda új pozícióba lépett, mint a Birodalom Nagyvezírje. Ezen hivatal betöltőjeként Amedda Palpatine császár jobbkeze volt, aki irányította a fegyveres erők fejlesztését és a Birodalom közigazgatását is. A Birodalom elnyomó uralma ellen végül megalakult a Szövetség a Köztársaság Helyreállításáért, amely a galaktikus polgárháború alatt, YU 4-ben végül az endori csatában végzetes csapást mért magára az uralkodóra, és számos birodalmi vezetőre.
Palpatine halálát követően Amedda vált a Galaktikus Birodalom legmagasabb tisztségét betöltő vezetőjévé. Az endori csata után azonban galaxis-szerte dőlt meg a birodalmiak uralma, és az egykor hatalmas Birodalom foszlányaira szakad. Ameddának nem volt hatalma a birodalmi katonaság felett – a Galaktikus Birodalom maradványait Rae Solane főadmirális, valamint Gallius Rax tanácsos irányította. Kétségbeesett szökési, majd öngyilkossági kísérlete után Rax tanácsos a Császári Palotába zárta a Coruscanton, ahonnét végül YU 5-ben menekült el. Szökése után hivatalossá tette a Galaktikus Birodalom kapitulációját, aláírva a Galaktikus Egyezményt, ezzel lezárva a galaktikus polgárháborút. A megállapodás részeként továbbra is Coruscant ura maradt, mint az ideiglenes kormányzat feje, azonban uralma jelentéktelen volt, ahogyan az Új Köztársaság folyamatosan figyelemmel kísérte tevékenységét.
Életrajz[]
A nabooi invázió előtti években Mas Amedda szenátorként saját hazáját, a Champalat képviselte. Magát becsületes politikusnak hitte és igyekezett népe hangját, akaratát és ígényeit érvényre juttatni a Szenátusban. Tagja volt az Orn Free Taa által vezetett Perem Frakciónak és a twi'lek szenátornak köszönhette a jelölését az alelnöki pozicióra YE 33-ban. Fő feladata a Perem Frakció érdekeinek érvényesítése volt Valorummal szemben, akit meggyengítettek az Eridau-i Kereskedelmi Csúcs bukása és a pénzmosási botrány. A főkancellár politikája elveszítette támogatását, ami megbénította a kormányzást.
A következő évben Amedda elnökölt Amidala szenátor Valorum elleni Bizalmatlansági Javaslatán, amelyet azért nyújtottak be, mert a Köztársaság nem avatkozott bele a Naboo elleni aggresszióba. Amedda tisztában volt vele, hogy nincs esélye, hogy ő legyen az új szenátor, de remélte, hogy az utódot kellő képpen manipulálhatja. Palpatine azt állította Amidalának, hogy Ameddat is behálózta a Kereskedelmi Szövetség, bár ez soha nem bizonyosodott be.
Palpatine hatalomra kerülése után is megtartotta alelnöki pozicióját. Mas megosztotta eszméit Palpatinenel, aki ígéretett tett ezeknek a betartására. Igazából azonban Palpatine volt, aki használta a chagriant. A Szeparatista Krízis során, amikor kiderült, hogy a Szeparatisták droid gyárat üzemeltetnek a Geonosison, Amedda volt az, aki utalást tett Jar Jar Binksnek, hogy indítványozza, Palpatine különleges hatalmat kapjon a konfliktus idejére.
Amedda a Klón Háborúk alatt is betöltötte ezt a pozíciót, sőt a Birodalom megalakulása után is, mint Palpatine képviselője a Szenátusban. Ő volt megbízva a különleges Sith ereklyék felkutatásában, amiért egy botot kapott a gyűjteményből. Palpatine tanácsadó testületének, a Belső Körnek egyik első tagja. A Birodalom idején is a hatalom közelében maradt, de pozíciója kevésbé volt jelentős.
A Klón Háborúk végén Mace Windu róla gondolta, hogy a Sith nagyúr lehet, de ebben csalódnia kellett. Amedda jelen volt Yoda és Palpatine párharcán, bár még a párbaj kitörése előtt elment és csak a végére ért vissza, mikor Palpatine utasította, hogy készítsen fel egy siklót, amivel a Mustafarra mehetnek.