„Energiaszabályozót... most! Ez nem az. Hozd a hidrokulcsokat!” Ez a lap a Műhely közös csonkja, vagyis több szerkesztő által elkészíthető oldal. Segíts a szerkesztésében! |
Jar Jar Binks az első gungan volt, aki népét képviselte a Galaktikus Szenátusban: először Padmé Amidala szenátornő mellett, mint társképviselő, majd annak halála után, mint teljes rangú szenátor. A többi gunganhoz hasonlóan nyurga volt és a közöst akcentussal beszélte. Bár naív volt és ügyetlen, Jar Jar Binks jelentősen hozzájárult a Galaktikus Köztársaság sorsához. Tábornok, Segéd Bolygóközi Képviselő, majd később szenátor volt.
Jar Jar Qui-Gon Jinn társaságának tagja volt a nabooi invázió idején, távoli helyszíneket bejárva, mint a Tatooine és a Coruscant, amit sok gungan nem mondhatott el. Miután visszatért a Naboora tábornokként szolgált a Nagy Gungan Hadseregben egy rövid ideig, ő volt a füves mezők csatájának egyesített parancsnoka Tobler Ceel tábornokkal együtt. Binks később közreműködött, hogy népe kolonizálja Naboo közeli holdját, az Ohma-D'unt. Segéd Képviselőként Amidala jobbkeze volt és ő volt az, aki javasolta, hogy a szeparatista krízis alatt Palpatine főkancellár különleges jogokat kapjon. Binks még Amidala halála után is közhivatalban maradt, elfoglalva szenátori pozícióját.
Életrajz[]
Élet Otoh Gungaban[]
Miután kirúgták Otoh Gunga összes iskolájából, és szülei is kitaszították, Binks egyik munkát váltotta a másikra fiatal korában. Esetlensége miatt általában már másnapra kirúgták állásából. Egyszer Jar Jar utcai shudderup zenész volt, amikor egy járókelő azért fizetett neki, hogy hagyja abba a zenélést. Ekkor ismerte meg egy helyi bűnöző, Roos Tarpals.
Tarpals volt a vezetője egy fiatal tolvajokból álló bandának. Jar Jar azt a munkát kapta, hogy zaklassa a biztonsági őröket, miközben Tarpals és bandája különböző bűntetteket követett el. A többi tolvajtól eltérően Jar Jart Tarpals a értékes csapatemberként és barátjaként kezelte. A barátság véget ért, mikor Tarpalst besorozták a Gungan Nagy Hadseregbe. A banda hamarosan felbomlott, és Jar Jar újra keresni kezdte a helyét a világban. Szerencséjére Rugor Nass Főnök, Otoh Gunga ura új állást adott Jar Jarnak, részben szülei iránti tisztelete, részben az újonnan kinevezett kapitány, Tarpals kérésére. Amikor Jar Jar véletlenül kieresztette az Otoh Gunga Állatkert összes állatát, Nass Jar Jart hat hónapra egy kőfejtő büntető telepre küldte kényszermunkára.
Nass eltörölte a bűntetést, amikor Jar Jar megmentette őt egy elszabadult bongón. Jar Jar Fassa őrnagyot, Nass unokahúgát is megmentette. Fassa egy életre felajánlotta szolgálatait Jar Jarnak, aki kínosan érezte magát a szituációban, de izgatott is volt egyben. Egyszerre volt megkönnyebbült és csalódott, amikor Nass Főnök eltörölte az életesküt egy formai hiba miatt.
Később Nass főnök egy pazar estélyt rendezett a villájában és Jar Jarnak a konyhában adott munkát. De Jar Jar összetörte a sütőt. A robbanás eltörte a buborék falakat és elárasztotta a partit. Jar Jar megpróbálta megmenteni Nass főnök luxus bongóját, de ehelyett összetörte. Nass főnök ideges volt, és mindenből elege lett. A Gungan Ítélőtanácsban, Nass, főnemesei társaságában alkalmazta a Nemvisszajönni Törvényt, ami megtiltotta, hogy Jar Jar visszatérjen Otoh Gungaba halálbüntetés terhe mellett. Jar jar megpróbált elbújni Otoh Gungaban, de Tarpals megtalálta a Marshoo séf éttermében maradék után potyázva. Tarpals letartóztatta és a felszínre akarta vinni, amikor Marshoo és néhány pribékje megtámadta. Tarpalst kiütötték, de Binks megmentette. A szerencsétlen gungan könyörgött Tarpalsnak, hogy engedje el, de az elutasította. Tarpals elkísérte Jar Jart a Lianorm Mocsár partjaihoz, Binks száműzetésének helyéhez.
Naboo blokádja[]
Találkozás a Jedikkel[]
Egy nap YE 32-ben Binks élelmet keresett, amikor begyalogolt a Kereskedelmi Szövetség OOM-9-es inváziós csapataiba. Pánikolva belerohant Qui-Gon Jinn Jedi Mesterbe, akit követként küldtek, hogy rendezze a Kereskedelmi Szövetség és a Naboo közötti krízist, és a Jedi megmentette a gungan életét egy MTT-től. Binks, annak ellenére, hogy kitaszított volt, felajánlotta szolgálatait egy életre és követte Jinnt, akit ez nagyon idegesített. Jinn-nek és tanítványának, Obi-Wan Kenobinak találkoznia kellett Amidala királynővel Theedben, de nem tudták, hogyan érjék el. Binks azt javasolta, hogy menjenek Otoh Gungaba, a régi otthonába, de azonnal megbánta, hogy ezt megemlítette. A Jedik rávették, hogy vigye őket oda, de Binks jogosan féltette az életét.
Miután megérkeztek Otoh Gungaba, a korábbi barátja, Tarpals letartóztatta és Nass elé vezette. A Jedik tárgyaltak Nass-szal, és meggyőzték őt, hogy biztosítson számukra utazási lehetőséget Theedbe. Ezután Nass Binkset halálra ítélte, de Jinn gyorsan közbelépett jelezve, hogy Binks élete hozzátartozik, a gungan életadósság rendszer miatt. Nass szabadon bocsátotta Binkset, és a Jedikkel Theedbe küldte. Binks megrémült attól, hogy a Jedikkel kell tartania, de tudta, hogy nagyobb esélye van a túlélésre, mint Otoh Gungaban.
Miután megérkeztek a Szövetség által elfoglalt Theedbe, Binks tanúja volt, ahogy a Jedik kiszabadították a királynőt, és biztonságba kísérték. Jinn meggyőzte a királynőt, hogy menjenek a Coruscantra, ahol a Szenátus előtt előadhatja az ügyét, amely azt jelentette, hogy Binksnek életében először el kellett hagynia a bolygót. Miközben a királynő hajója áttört a Szövetség blokádján könnyű sérüléseket szenvedett, és a hiperhajtómű teljesítményének jelentős részét elveszítette, éppen annyi energiát hagyva, hogy elérjék a Tatooine-t, az egyetlen bolygót, amely mentes volt a Szövetség jelenlététől.
A Naboon túl[]
Miután megérkeztek a Tatooinera, Jinn, Binks, Amidala (az egyik udvarhölgyének kiadva magát) és R2-D2 Mos Espa városába ment, hogy a hajónak új tartozékokat szerezzenek be. Betértek Watto Üzletébe, ahol megtalálták a szükséges tartozékokat. Ugyanakkor nem tudták őket megvenni, mivel a köztársasági krediteket nem nagyon használták az olyan távoli világokon, mint a Tatooine. Watto üzletében találkoztak egy fiatal fiúval, Anakin Skywalkerrel. Miuán otthagyták az üzletet Binks keresztezte Sebulba útját, aki megfenyegette, hogy kiveri belőle a lelket. Csak Skywalker időbeli közbelépése mentette meg. Bár Anakin csak egy rabszolga volt, mégis felajánlotta a homokviharban rekedt társaságnak szerény hajlékát. Anakin otthonában kiderült, hogy a fiúnak különleges tehetsége van a légifogatversenyzéshez, és Anakin felajánlotta a szolgálatait Jinn-nek és Amidalának, hogy pénzt szerezzenek arra, hogy megvehessék az új hiperhajtóművet.
Binks nagyon szeretett volna segíteni, így felajánlotta szerelői szolgálatát Anakin légifogatán. Attól függetlenül, hogy Binks szolgálatai hasznosak voltak-e, Skywalker örömmel fogatta a segítséget. A Boonta Est Futam napján, Binks folytatta a segítséget, a versenyt egy speciális platformról figyelte a versenyző családjával és barátaival. Binks fel volt villanyozva Skywalker győzelme láttán, bár ez leginkább annak szólt, hogy elhagyhatja a barátságtalan Tatooine-t.
Ha Binkset megdöbbentette Tatooine, akkor semmi sem tudta volna felkészíteni Coruscantra. A terjeszkedő ekometropoliszban Binks teljesen elveszett, és érthetően a politikai színtér helyszínére vonult. Palpatine szenátor lakosztályában szállt meg az 500 Republicaban, alig várva, hogy visszatérjen hazájába. Erre az esély akkor jött el, amikor Amidalát visszautasították a Galaktikus Szenátusban, és a királynő saját kezébe vette népe sorsát. Egy tervet eszelt ki, ami Binks elszólásán alapult a Gungan Nagy Hadseregről. és úgy döntött, szembeszáll a Szövetséggel.
A tábornok[]
Miután visszatért a Naboora, Binks szembesült azzal, hogy Otoh Gunga-t kiürítették egy közelgő nagy csata miatt. Ismerte ugyanakkor a gunganek titkos, szent helyét, és idevitte a királynőt. A találkozón a királynő szövetséget kötött Nass-szal, egyesítve így a gunganeket és Naboo embereit sok évnyi keserű gyűlölet és kirekesztés után. Nass nem volt elégedett az új szövetséggel, és ezt jelezte is Binksnek. Nass ezután kinevezte Binkset a Gungan Nagy Hadsereg egyesített vezetőjének, és nagyvitéz tábornoknak nevezte ki- a döntés sokkolta Jar Jart. Nem sokkal a kinevezés után Amidala ismertette a tervét: a Gungan Nagy Hadsereg kicsalja OOM-9 seregét Theedből, a fővárost viszonylag védtelenné téve. A királynő és jedikkel megerősített csapata eközben először a Theedi Hangárt szabadítja fel, lehetőséget teremtve a pilótáknak, hogy megtámadják a droidvezérlő űrhajót abban a reményben, hogy deaktiválhatják ezzel az összes droidot a Szövetség seregében. Ezután a csapat behatol a Palotába, és elfogja a Szövetség alkirályát, Nute Gunrayt.
Binks vezette a sereget a Nagy Zöld Mezőkre, ahol Ceel tábornok utasítására OOM-9-re vártak. A harci droid parancsnokban nem is kellett csalatkozniuk, aki megtámadta a gunganokat. Egy darabig masszívan ellenálltak az ellenségnek, de a túlerő megtörte őket, és Ceel visszavonulást rendelt el. A káoszban Binks véletlenül energiagömbök láncreakcióját indította el, sok B1-es harci droidot és AAT-t elpusztítva, ami a Szövetség előrenyomulását lelassította, és így sok gungan el tudott menekülni. Ám Binkset és régi barátját Tarpalst körbevették és elfogták. Nem sokkal az elfogásuk után a fiatal Anakin Skywalker, aki csatlakozott hozzájuk a Tatooine-on elpusztította a Droid Vezérlő Hajót, ezzel deaktiválva a droidokat. A gunganok örvendeztek, a megbenult droidokat kopogtatták és ünnepeltek.
Ugyanakkor a győzelem nem múlt el keserű tragédia nélkül. Qui-Gon, Binks megmentője és barátja a Sith Lord, Darth Maul kezeitől esett el, felmentve ezzel Binkset életígérete alól. Ezek mellett sok gungan esett el a füves mezőkön. De áldozatuk nem volt hiábavaló. Amidala sikeresen teljesítette a küldetését, és visszafoglalta a Naboot. Binks csatlakozott az ünnepségekhez, és optimistán tekintett a jövőbeli békés időkre.
Klónok háborúja[]
A Nabooi csatát követően a Naboo és a gunganek közötti új szövetség kibővült azzal, hogy a bolygó képviselőcsoportjához egy gungan képviselő is csatlakozott a Galaktikus Szenátusban.
Jar Jar volt a gungan képviselő YE 22-ben, a Klónok háborújának kirobbanása előtt Amidala szenátor mellett.
Amikor Amidala bujkálni kényszerült a sorozatos merényletek miatt, Binks képviselő lépett a helyére a Szenátusban. Ugyanakkor a szenátornő távollétében Binkst könnyen manipulálták a tapasztaltabb politikusok, és hiszékenységét kihasználva meggyőzték, hogy javasolja a Hadsereg Felállítási Törvényt, ami ellen Amidala tiltakozott. Úgy érezte, hogy a helyében Amidala is ezt tenné, ezért javasolta, hogy a Szenátus adja meg Palpatine főkancellárnak a különleges jogokat, hogy felállítsák a Köztársaság Nagy Hadseregét. Nem sokkal később a geonosisi csatával kitört a Klónok háborúja.
Bombad mester[]
Mialatt arra készültek, hogy egy küldetés miatt elhagyják a Coruscantot, a két csaló, Dannl Faytonni és Achk Med-Beq a Szenátusi Őrség elől menekülve megpróbálta meglovasítani Jar Jartól és C-3PO-tól Padmé skiffjét. Ugyanakkor mivel Jar Jar véletlenül megváltoztatta a platform gravitációját és Threepio elfelejtette kikapcsolni az autópilótát, ezért a két csaló visszakerült a Szenátushoz. Padmé ezután érkezett meg, és hárman folytatták útjukat a Rodia felé.
Miután a hármas megérkezett Rodiara, Amidala öreg barátja, Onaconda Farr elé sietett. Mialatt Amidala igyekezett meggyőződni a Rodia támogatásáról a Köztársaság felé, Jar Jar megpróbált tárgyalni a dzsungel őshonos állataival, aminek viszonzásaképpen egy gyümölcs találta el C-3PO-t. Ugyanakkor Amidalát elfogta Nute Gunray, továbbra is a Naboo-i kudarc miatti bosszúból. Korábban Gunray a segítségét ajánlotta fel Farrnak, ha Padmét elfogják. Miután B1-es harci droidok és egy rák droid megtámadta Jar Jar-t és Threepiot, a páros tudta, hogy Padmé bajban van. Majd Jar Jar véletlenül elpusztította a jachtjukat, a kommunikáció teljes hiányában arra kényszerültek, hogy maguk mentsék ki Padmét.
Ezután megtalálta Anakin Skywalker Jedi-köpenyét, Jar Jar felvette, és később a harci droidok tévesen Jedinek gondolták. Majd amikor leesett, Threepio azt gondolta, hogy Jar Jar életét vesztette, aki erről Padmét is tájékoztatta. Ugyanakkor Jar Jar továbbra is életben volt, miuán egy kwazel maw megmentette, és továbbra is meg akarta menteni Padmét, nem tudva róla, hogy Ő már kiszabadult. Nemsokára Padmé megpillantotta, újra a vízbe zuhant. Ezuttal egy B2-es szuper harci droid lőtt rá egy hőgránátot. Jar Jar újra a kwazel mawba rohant, de megbarátkozott vele, és "Boogie"-nak nevezte el. Threepio eközben sikeresen lépett kapcsolatba a Köztársasággal, de egy gyors üzenet után letartóztatták. Padmét és őt körbevette Gunray néhány droidekával, miközben Farr reménytelenül nézte a szituációt. Jar Jar épp időben tünt fel, és Boogie megámadta a droidokat. Padmé sarokba szorította Gunrayt, és miután Farr kinyilvánította Rodia szövetségét a Köztársasághoz, megérkezett néhány Venator-osztályú csillagromboló, ugyanis Gree parancsnok vette Threepio üzenetét, és Gunrayt elszállították.
Amikor Anakin meghallotta, hogy felesége bajban volt, padawanját, Ahsoka Tano-t arra utasította, hogy csatlakozzon Luminara Unduli mesterhez Gunray átszállításában. Ugyanakkor egy rövid ütközet után a cirkálójukon, Gunrayt Asajj Ventress és az áruló szenátusi őr, Argusz kapitány kiszabadította.
Dooku fogságban[]
Jar Jar-t Palpatine kancellár arra utasította, hogy bonyolítsa le a Dookuért felajánlott váltságdíj csereüzletét. A hajójukat ugyanakkor lelőtte ugyanaz a kalózbanda, amelyiknek a váltásgdíjként megszabott fűszer mennyiséget szállították. Amikor a kalózok megtámadták a hajójukat, Kharrus szenátor életét áldozta azért, hogy Jar Jar-t beszíjazza, hiszen amint a hajó a földbe csapódott, a gran szenátor életét vesztette. A hajó kettétört, és a maradványokat a kalózok légirobogókkal támadták meg. Jar Jar és a túlélő klónok egy közeli gejzírbe voltak kénytelenek menekülni. A gejzír kitörni készült, és a csapat éppenhogy túlélte azt. A kalózok megszerezték a szállítmányt, és elinaltak.
Jar Jar ezután kitalálta, hogy a környéken legelésző skaldereket meglovagolva eredjenek a kalózok után.
Gyorsan visszaszerezték a fűszert és megtalálták a kalózbázist. A klónok észrevették a kalózok tankjait és a parancsnok a Képviselőt küldte oda, hogy tárgyaljon velük. Jar Jar felmászott az egyik tankra, kiütötte a vezetőt és a folyamatos-tűz gombot lenyomva elpusztított egy másik tankot, mely összetörte az energia csatolót, így a bázisban elment az áram. Egy másik tank ugyanakkor elpusztította azt, amelyben Jar Jar ült, de neki még sikerült egy lövéssel a támadóját is kilőnie. A dühös kalózok körbevették Jar Jar-t, de ekkor megjelentek a klónok, és biztosították a területet. Ezután megérkeztek a bázisra, ahol Anakin épp a kalózvezér torkának szegezte a fénykardját, miközben Obi-Wan fedezte őket. A klónok és Jar Jar Anakin hajójával, a Twilighttal mögéjük landoltak. A két Jedi felszállt, és eleresztette a vezetőt. A klónok és a kalózok felkészültek egy tűzpárbajra, de a kalózvezér megállította őket. A Jedik, a klónok és Jar Jar végül Dooku nélkül hagyták el a bolygót.
A Kék Árnyék Vírus[]
Amikor Typho kapitány néhány droidra bukkant a mezőkön, Jar Jar elkisérte Padmét a Naboora, hogy kivizsgálják az esetét. Amikor egy droid maradványait vizsgálták, Jar Jar véletlenül elpusztította, amikor egy kis rovar után kutatott, mely a mocsarak körül élt. Padmé és Jar Jar ezért arra vette az irányt, hogy tovább kutakodjanak. A mocsarak mellett Peppi Bow, egy nőstény gungan rájuk támadt, mert azt hitte, közük van a megmérgezett állataihoz. A félreértés tisztázása után a páros a mérgezett folyót követve eljutott egy tikos laboratóriumba. Padmé épp segítséget kért, amikor Dr. Nuvo Vindi foglyul ejtette őket. Az őrült tudós a kék árnyék vírus levegőben terjedő formáját fedezte fel, melyet bombákba rejtett. Nemsokára azonban Anakin és a klónok kimentették őket. Ugyanakkor az egyik bomba hiányzott. Jar Jar rátalált a droidra, amelynél a bomba volt, megmentve Naboo népét. Nemsokára azonban Padmé rájött, hogy az egyik vírust hordozó tartály eltűnt. Az egyik droid aktiválta a bombákat, és a vírus elszabadult, Ahsoka, Rex és néhány klón megfertőződött. Jar Jar és Padmé, akik védő öltözéket viseltek, segítettek elpusztítani a karanténba zárt laborkomplexum megmaradt droidjait, nehogy azok elszökjenek. Az egyik ilyen tűzpárbaj során Jar Jar véletlenül Padmé öltözékét találta el, így az használhatatlanná vált. Szerencsére Anakin és Obi-Wan megtalálta az ellenszert. Obi-Wan azt mondta Jar Jarnak, hogy nagyon bátran viselkedett és indítványozta, hogy a gungan vegyen lövőedzéseket. Jar Jar nagyon izgatott volt.
Star Wars: A Klónok Háborúja - 6. Évad - 8. rész - Az Eltünt 1. Rész:
Bardotta békés misztikus világát egy ősi prófécia által meghirdetett veszély fenyegeti. A bolygó szellemi vezetői eltűntek. Bardotta királynéja, Julia segítséget kér legbizalmasabb barátjától, Jar Jar Binks szenátortól. A Jedi Tanács felismerve Bardotta szellemi harmóniájának jelentőségét, megbízza Mace Windut, hogy kísérje el Binkset a Bardottára.
Star Wars: A Klónok Háborúja - 6. Évad - 9. Rész - Az Eltűnt 2. Rész:
Egy ősi próféciát követve a kegyetlen Frangawl Kultusz tagjai elrabolják Jar Jar Binks hőn szeretett királynőjét, Juliát. Binks képviselő és Windu Mester közös erővel igyekeznek a királynőt megmenteni, és megakadályozni, hogy a kultusz erőre kapjon.
A Köztársaság bukása[]
Jar Jar Binks végig tagja volt a Naboo szenátusi delegációjának a Klónok Háborúja idején, bár politikai szerepe soha nem érte el annak a súlyát, amikor megszavazta a Hadsereg Felállítási Törvényt. Később megtanulta befogni a száját a különleges jogok megszavazását követően, hiszen rájött, hogy a galaktikus történelem egyik legvéresebb háborúját robbantotta ki. Barátja és kollégája, Padmé Amidala halálát követően egyike volt a gyászolóknak a temetésén a Naboon Rugor Nass mellett, és YE 19-ben ő lett az utódja a Chommell szektor szenátori poziciójában.
Galaktikus Birodalom[]
Az Új Rend kikiáltását követően Binks az új Császár szövetsége volt, és a Birodalmi Holovizió híradása szerint a császár Binks szenátort egy meg nem nevezett helyre küldte. Posztjára Kylantha királynő Pooja Naberriet nevezte ki YE 6-ban.
A Galaktikus Polgárháború vége[]
Jar Jar élt és jelen volt YU 6.5-ben, amikor az Új Köztársaság felszabadította a Coruscantot a Galaktikus Birodalom csapataitól. Bár nem vett részt közvetlenül a harcokban, viszonylag közel helyezkedett az akciókhoz.
Padmé Amidala (YE 24–YE 19) ← |
A Chommell szektor szenátora YE 19–YE 6 |
Pooja Naberrie (YE 6–YE 0) → |