Pőcze Ádám (Fanatic Attack) barátom említette, hogy b…hatja a rezet, aki otthon marad, utalva a fiatal német zenekar áprilisban, Szombathelyen tartott bulijára. Sajnos sokan tettek így, mert megalázóan kevesen gyűltünk össze azon a napon a Végállomásban, holott ez a banda bőven megérdemelte volna a nagyobb támogatást.
A harmincas éveit éppen, hogy túllépő zenészeket tömörítő csapat (Bastian Santen dobos a rangidős, a maga 36 életévével) 2004-ben, Schleswigben, a modern köntösbe ágyazott, old school thrash metal mellett lándzsát törve jött létre. Azóta csak Richard „Ricky” Wagner énekes/gitáros képviseli az állandóságot, az évek folyamán rengetegen fordultak meg mellette, de úgy tűnik, hogy 2023-tól a „tartósság ütötte fel a fejét” a tagságot illetően. Jelenleg a line upot az említett úriembereken kívül (Bastian amúgy 2009-2012 között tagja volt a zenekarnak és egy két éves szünetet követően, 2014-ben tért vissza), Lorenz Kandolf basszusgitáros, illetve jelen korunk egyik legtehetségesebb, legsokoldalúbb, sokat foglalkoztatott gitárosa, a bolgár származású, 24 esztendős Nikolay Nikolov Atanasov (lásd még: Agent Steel, Blind Illusion, Prophecy stb.) teszi teljessé. Idei, önmagukról elnevezett alkotásuk immár hatodik a diszkográfiájukban, és augusztus 30-án adták ki.
Kezdem azzal, hogy a tizenkettő tételes dalcsokor bivalyul erőteljesen, arányosan szól, a felvételekre több helyszínen, úgy is, mint Hamburgban, a Chameleon stúdióban (ének, szólógitár, zongora), Schleswigben, a Rad Toadban (ritmusgitár, bőgő – amúgy Ricky a tulajdonosa a helynek), illetve Steinbergkirche-ében, a Cheery Tree-ben (dob) került sor, és a Chameleonban „rázták gatyába”, azaz keverték, valamint maszterizálták. Első nekifutásra talán soknak tűnik a tucatnyi nóta (48:04-ben tálalva), viszont a srácok nagyon okosan (tudatosan?) a változatosságot tartották szem előtt, ami azt eredményezi, hogy kiváló, ötletekben hemzsegő, színes zenei világot felvonultató szerzeményeket kapunk. Hozzáteszem gyorsan, hogy a koncerten láttam őket először, korábbi hanghordozóikat nem ismerem. Sőt, az is világossá vált számomra, hogy a srácok „nem szarozunk, rohamozunk” jelleggel állnak a zenéléshez, ugyanis egy roppant intenzív bulit prezentáltak. Az ott tapasztalt intenzitás, lendület köszön vissza az anyagon is. Ahogy mondani szokás, van itt minden, mint a búcsúban – visszacsatolva a muzikális „kavalkádra” –. A rövid, 52 másodperces, instrumentális nyitányt (Opus 1984.2) követően, az energikus, váltásokban, dallamokban egyaránt bővelkedő Time to Die-jal indul útjára a műsor, egyben jelezve azt is, hogy mire számíthatunk a folytatásban. Alapvetően a gyors tempók dominálnak, de azokat kiváló melódiákkal, törésekkel ötvözik, mintegy a régi Bay Area-i, mint sem klasszikus germán thrash-t eszembe juttatva. Enyhe punkos íze van a True as Liesnak, akusztikusan kezdődik a kvázi balladaként aposztrofálható Together Apart, a málházós, kimért szerzemény a Duck & Cover, tehát mind ezek a fentebb citált változatosságot támasztják alá. Megállás nélküli riffáradatot ontanak pl. az olyan számok, mint a Burning Prophets, a Killing Spree vagy a Prisoner of Fate, mi több, a baljós hangulatú Atmosfear, orgonával kezdődik.
Ha már említettem az akusztikus részt, akkor megjegyzem, hogy a záró Into the Abyssben is alkalmazzák azt. Véleményem szerint rengeteget dob a végeredményen Nikolay Atanasov játéka, egyben új szintre emelve a Rezetet, de a többieknek sincs szégyenkezni valójuk az előadásukat illetően. Ráadásul az is a „számlájukra írandó” – jó értelemben véve -, hogy a mix során nem „rejtették véka alá” a basszusgitárt, remekül hallhatók Lorenz Kandolf futamai, betétjei. (Róla azt kell tudni, hogy a lemezt gondozó Violent Creek Record munkatársa.) Egy nótát ellenben mindenképpen kiemelten kezelek, ez pedig az Unholy Grail, amely a korai Helloween, Gamma Ray világát testesíti meg, power metalos, himnikus feelingjével, azonnal a fülbe hatoló refrénjével egyben számomra a korong csúcspontjává, kedvencévé téve. Ricky Wagner durva hangja abszolút nem egysíkú, vagy monoton, ha, úgy tetszik, minden stílusban otthonosan mozog, ahogy azt az Unholy Grailben, illetve a Together Apartban tudtunkra is adja.
Mint mondtam, előző kiadványaikat nem ismerem, ilyetén átfogó véleményt sem tudok alkotni róluk, de élek a gyanúperrel, hogy ezzel a művel legjobbjukat szállították le. Mi több, a 2024-es esztendőre kivetítve is a legjobbak közé tartozik. Mindenképpen adjatok neki(k) egy esélyt, nem bánjátok meg.
