Azért valljuk be, a power metal kifejezés ma már egy elég elcsépelt fogalom. Régebben, mondjuk olyan 20-25 évvel ezelőtt, ha valamire ráaggatták a power metal cimkét akkor tudtad, hogy ha megdörrented azt a bizonyos albumot, a zene le fogja tépni rólad a gatyát, a hajad pedig kihullik a derékból headbangeléstől. Olyan bandák kapták meg a jelzőt, melyek heavy metalból gyökereztek, de egy picit már a thrash felé is elhajoltak dinamikában, erőben (!), és zenéjükből fémes energia áradt. Korai Metal Church, Savatage a Hall of the albumig, Vicious Rumors, Helstar, Sanctuary, vagy Európában a Morgana Lefay, vagy a The Reaper album utáni Grave Digger kapott ilyen jelzőt.
Aztán ahogy telt az idő, a Strato is lágyut picit, és megjött a Hammerfall, majd a Sonata Artica, azon vettük észre magunkat, hogy elkezdtük ezeket a szintivel dúsított, hiperdallamos heavy metal bandákat is power metal titulussal ellátni. A dolog odáig fajult, hogy ezt a jelzőt már olyan kis cukimuki pop heavy bandákra is ráragasztjuk, mint a Beast in Black, vagy a Dragonforce, Shadowstike, estleg Gloryhammer. Egyébként erre én magam is hajlamos vagyok már, így eshetett meg, hogy a power metal szóösszetételt (vagy heavy power) gépeltem be olyan kritikáimba, mint a Power Paladin, vagy a kanadai Ravenous A.D., esetleg nemrég a Coventhrall.
Szerencsére a bolygó néhány elkötelezett lakójának, főként az USA-ban még a helyén a józan esze, és olyan csoda csapatokat tartanak életben, mint az Attacker, Jag Panzer, Cage, Overlorde, vagy például Ruthlesst. Ők a power metal szikár, erőtől duzzadó ágában hisznek és így is alkotnak. Európában ennek a fajta zenének nincs túl sok jó képviselője, így aztán az ember külön örül, ha felfedez egyet közülük.
Teljesen ismeretlenül került a látókörömbe az olasz The Headless Ghost zenekar debütáló albuma, ami bizony ilyenfajta veretes amerikai gyökerű power metal muzsikát rejt, néhol thrash jegyekkel. A milánói banda elődje 2020-ban kezdte meg működését King Diamond/Mercyful Fate tribute bandaként, azonban az alapítók, Aurelio Parise (LionSoul) és Alberto Biffi érezték, több van ebben, és megkeresték az egykori Drakkar basszusgitárost Simone Gritti-t, akikhez csatlakozott Steven Crow (Stefano Vallino) énekes és megalakult a The Headless Ghost.
A debütlemez kifejezetten jól szól, a dalok is kellően karakteresek, a koncept sztori is meglehetősen súlyos (egy sorozatgyilkosról szól, akit egyik korábbi áldozata egy kislány szelleme kezd el kísérteni), A nyitó King of Pain-ben a nagy kedvenc King Diamond világa is felfedezhető, szerencsére Stefano tudja is hozni énekteljesítményben az elvárt szintet. Az ezt követő, kiváló refrénű Inside the Walls már egy lendületesebb darab és itt tűnik fel előszőr, hogy micsoda remek gitárszólókat rejt ez az album.
A Visions dal egy hatalmas Savatage kezdéssel indít, a riff és a Jon Olivás énekstílus is nagyon hozza az amerikai zenekart, de egyáltalán nem bántóan. Az Angel in Flames finom nyitása a Dark Saga korszakos Iced Earth-t idéz, a Hellhouse kezdése szinte felfért volna egy Dark korszakos Metal Church albumra is, de ezek a finom kis „nyúlások” nem zavaróak, szinte csak nyilvánvalóvá teszik, hogy honnan építkezik a zenekar, a végső kép mindenképp pozitív, ez kérem egy kiváló debütalbum!
Remélem aktív marad a banda, jön majd még album tőlük, találnak egy saját karaktert, úgy, hogy megőrzik a gyökereiket, írnak néhány emlékezetes refrénnel feturbózott power metal himnuszt és üde színfoltjai lesznek az európai metal színtérnek. A King of Pain erős indítás ehhez.
