Véleményem szerint az olasz bandák a ’80-as években nem tudtak kitörni önnön árnyékukból, megmaradtak a metal világ mellékszereplőinek. Ettől függetlenül, hogy valamilyen szinten megtermékenyítő hatással voltak a színtérre, nem érték el pl. a német csapatok népszerűségét, ismertségét. Kikre gondolok? Bulldozer, Schizo, Necrodeath, Hocculta, Incinerator, pedig jó helyen voltak jó időben.
Jelen írásomnál pedig maradjunk a Necrodeathnél. Az előzmények 1984-ig nyúlnak vissza, amikor Marco „Peso” Pesenti dobos, Piero (Peter Volcano) basszusgitáros, Nicola „Ingo” Ingrassia énekes, illetve Claudio „Fuckin’ Clod” Bonavita gitáros megalapították a Ghostrider zenekart. Erre egészen pontosan 1984 nyarán került sor, miután feloszlott a Leech, amelyben Peso és Claudio is tevékenykedett. Hamarosan találkoztak Ingo-val – aki ekkoriban egy másik zenekarban gitározott -, és Peter Volcano-val, így lett teljes a felállás. Piero azonban nem sok időt töltött a csapat tagjaként, mivel 1985-ben úgy döntött, kilép – habár a banda ’84-es próbatermi felvételén, a The Exorcist (szintén 1984) és Mayhemic Destruction (1985) demókon ő szerepelt -, helyét pedig Paolo Delfino foglalta el. Ekkor változtatták meg a nevüket is Necrodeath-re. Kezdésként a The Shining Pentagram demóval (1985) mutatkoztak be, 1987-ben pedig megjelent a debüt albumuk, az Into the Macabre. 1988-ban három válogatáson is szerepeltek, a No Slow Thrashification Vomit I Tape-en (Graveyard of the Innocent), a Metalmaster Compilation Tape-en (Necroschizophrenia – a Schizo-val), illetve a DeathMetal Mania Vol. 2 Tape-en (Mater Tenebrarum & Morbid Mayhem), 1989-ben pedig második korongjukat, a Fragments of Insanity-t jelentették meg.
Az anyagot 1989 januárjában/februárjában Milánóban, a Bips stúdióban rögzítették és a csapat készítette a keverést is. Úgy vélem túl sok különbség nincs elődjéhez képest, ugyanis a Fragments of Insanity is ugyanazt a nyers, brutális, a korai Kreator útját járó thrash metalt kínálja, mint az Into the Macabre, ugyanakkor törekedtek arra, hogy a lemez nem fulladjon unalomba, ne váljon egydimenzióssá, hiszen gyakoriak a váltások, a lassulások, a harmóniák, mi több a nyitó Choose Your Death hangulatos zongora intróval kezdődik. A Thanatoid, a State of Progressive Annihilation, a címadó szerzemény, vagy az Enter My Subconscious kiváló thrash alkotások, az akkoriban tetőfokára hágott és túltelített thrash mezőnyben bizony bőven megállta a helyét, maximálisan elégítette ki a műfaj rajongóinak igényét. A Metempsychosis formájában egy instrumentális tételt is elővezetnek, ebben Luca Trapanator Trabanelli gitáros (Hocculta, Royal Air Force, Drama) vendégszerepel, míg a Stillbirth-ben a harmóniák dominálnak. A Kreator vonalat továbbá az is erősíti, hogy Ingo hangja erőteljesen hajaz Mille Petrozza orgánumára, illetve Peso dobolása is itt-ott Ventort juttatja eszembe. A hangzás teljesen rendben van, mai füllel is abszolút vállalható a durva megszólalás.
A banda 1990-ben oszlott fel, amikor Marco Pesenti a Sadisthoz csatlakozott, ám 1998-ban újjáalakította a Necrodeath-et. Az együttes azóta töretlen lendülettel működik, legutóbbi anyagukat tavaly adták ki. Én azt mondom, hogy a thrash műfaj egyik alulértékelt formációja a talján brigád, diszkográfiájuk több figyelmet, megbecsülést érdemel(ne).
