Jobbik 20: út a semmibe

A Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból – olvasható a Jobbik húsz évvel ezelőtt megfogalmazott alapítónyilatkozatában. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, s a Jobbik annyiszor váltott identitást, mint más – személyes higiéniájára figyelő egyén – az alsónadrágját. Az ősbűn viszont mégiscsak az, hogy a sok-sok színeváltozás közben Gyurcsány Ferencet a 2006-os rendőrterror bűne alól rehabilitálták. Szembeköpték önmagukat és azokat, akik melléjük álltak, majd sokáig kitartottak e hosszú kacskaringós menetelés alatt. E hitványságot azonban megérdemelt büntetés, egyben bűnhődés követte: a Jobbik támogatottsága történelmi mélypontra zuhant és vissza már aligha vezet út.

Húsz éves lett a Jobbik. A kerek születésnap – milyen sorszerű is! – éppen arra az október 23-ára esett, amely ünnep értékeit és hőseit a párt vezetői végül elárulták. Hisz annál nagyobb hitszegés nem létezik, mikor egy antikommunista párt összefog a posztkommunistákkal, s globalista politikájával szembeköpi egykori szuverenista identitását.

A Jobbik a szövetségi politikájában és a mondanivalóját tekintve is szerves részévé vált a progresszív nézeteket valló, külföldről finanszírozott balliberális ellenzéknek.

Ma egy olyan kilúgozott ideológiájú, zavaros identitású agonizáló pártot találunk a Jobbik helyén, amely a legutóbbi választásokon együttműködött azzal a balliberális politikai–kulturális „elittel”, amely ellenébe formálta ki saját identitását. Ennek pedig szükségszerű, pontosabban törvényszerű következménye, hogy beleveszett a posztkommunista korszak maradványpártjai által vezetett politikai közösségbe. Feloldódott és eltűnt a hazai baloldalban.

Valójában nem tudjuk a Jobbikot megkülönböztetni a többi baloldali szervezettől, nincs sajátos arcéle, nincs meghatározó mondanivalója. Ami viszont ennél is súlyosabb, hogy a párt elvesztette szuverenitását és politikai mozgásterét.

A jobbról balra vezető kacskaringós út pedig – ha a kezdeti, ha a későbbi identitást is nézzük – nagyobb változásnak bizonyult, mint amit egy politikai entitás hosszabb távon elbír, vagy egy közösség eltűr.

Ám a jobbikos szavazók nem tűntek el, nem vándoroltak ki az országból, köszönik szépen, jól vannak. Dolgoznak, tanulnak, családot alapítanak, gyermeket nevelnek, játszanak az unokával, templomba járnak, kirándulnak; és persze szavaznak. De már nem a Jobbikra.

Nem a jobbikosok változtak meg tehát, hanem a Jobbik. Maradtak akik és amik voltak, csak éppen az egykori pártjuk változott meg.

Akár egy bolond inga, úgy lengett jobbra-balra a Jobbik az elmúlt húsz év alatt összevissza.

Genezise az antikommunizmus volt, majd keresztény értékeket valló nemzeti pártként igyekezett a Fidesz „lelkiismerete” lenni a jobboldalon. 2010 után azonban elindult szélsőjobra. Volt izraeli zászló égetés, javaslat zsidólistázásra, masírozás a cigánysoron – de minden elvetemültség ellenére megmaradt a szuverenista testtartás.

Aztán Vona úgy döntött, hogy elveszi a Jobbik lelkét és elindult az úgynevezett néppártosodás, ami valójában átpozícionálás volt. Szavakban a centrumba igyekeztek, de mindez csupán kommunikációs trükk volt. Az elmúlt évtizedben ugyanis olyan mély lett az egykori jobboldal–balliberális oldal közötti törésvonal felett kialakult szuverenista–globalista szembenállás, hogy nem lehet elmaszatolni a valódi hovatartozást.

Fotó: Facebook

Miután Simicska megvezette Vonát, aki vesztett, majd minden skrupulus nélkül távozott, jött a tehetetlen Sneider Tamás, akinek szándéka nem derült ki. Vissza akarta vinni jobbra a pártot, vagy csupán befejezte azt, amit Vona elkezdett? Nagy talány, de annyira megrogyott a párt, olyan mély lett a szervezeti és vezetési válság, hogy minden valódi változás nélkül tovább folytatódott a zuhanás.

Jakab Péter azonban már jól tudta, hogy mit akar. Összefogott azzal az utódpárttal és azokkal a szélsőséges liberálisokkal, akikkel szemben a Jobbik alapításakor saját identitását kialakította. És elkövette az ősbűnt: összeállt Gyurcsány Ferenccel – legitimálva ezzel politikai létét és felmentve őt a 2006-os bűnei alól. Rajta is vesztett. A 2022-es történelmi vereség a Jobbiknak fáj csak igazán.

Most itt áll előttünk Gyöngyösi Márton és csapata, akik konzervatívnak képzelik magukat. De mitől is lenne konzervatív ez a Jobbik?

Ha Jakab Péter volt a „párt ökle”, akkor Gyöngyösi Márton a „Jobbik kaméleonja”, hisz örök másodikként mindig is belesimult a változó ideológiai arculatba és szolgai módon, különvélemény nélkül követte a hiteltelen szövetségi politikát is. Gyöngyösi Márton „jó elvtárs” volt Vona alatt, ahogy Sneidernek és Jakabnak is lojális támogatója maradt mindvégig, most egykori táskahordozóból lépett előre, éppen ezért nem is tudott új impulzust adni a pártnak.

Donáth Anna Cseh Katalin Gyöngyösi Márton EP-képviselőjelölt, Momentum.európai parlamenti választáson mandátumot nyert képviselők 2019.06.20. Fotó: Horváth Péter Gyula

Amikor szélsőséges párt volt a Jobbik, akkor Gyöngyösi a zsidók listázásáról beszélt, amikor oroszbarátok voltak, akkor a Krím-félsziget annektálását támogatta; most, miután a Jobbik a baloldal része lett már Putyin-ellenes nyilatkozatokat tesz, illetve Cseh Katalinékkal vállvetve küzd azért, hogy a Magyarországnak járó forrásokat visszatartsa az Európai Bizottság. Éppen ezért hiába ígér most az új elnök konzervatív pártot, a Jobbiknak már nincs szuverenitása, az irányváltás szándéka pedig cseppet sem tűnik őszintének. Szabadulni azonban nem fog tudni a baloldalról. A kérdés most az, hogy vajon a baloldalnak szüksége lesz-e a Jobbikra a következő években?

A Jobbik elindult az „elkisgazdásodás” útján, ha Gyurcsánynak szüksége lesz rá, akkor a DK szatellitpártja lesz, ha nem, akkor 2024-ben elbukik, majd eltűnik.

Szervezeti stabilitás, vezetői kvalitás és politikai vízió – e három tényező határozza meg egy párt állapotát. Ami viszont mindennél fontosabb, az a megkülönböztethetőség kérdése. Ha egy párt politikai teljesítménye nulla, mondanivalója nincs, vagy nem tér el a többitől, akkor annak vége van. A Jobbik helyzete ezek szerint siralmas, a tagság menekül, a szavazók már rég elfordultak. Ami maradt, az belesimult a baloldalba, hisz nem csupán szövetségi politikájában, hanem mondanivalóját tekintve is odatartozik már. Ugyanazt a nótát fújja: Európai Ügyészség, euró bevezetése, uniós minimálbér, fegyverszállítás Ukrajnának, szankciók kivetése Oroszországra, és így tovább, minden, ami a globalisták számára fontos.

A Jobbik története nem csupán politikai, hanem erkölcsi história is. Egy elkárhozástörténet, ami túlmutat egy jobb sorsa érdemes párt tragikumán.

Ameddig frakció és költségvetés lesz, addig valamilyen politikai formáció is működni fog az egykori nemzeti radikális párt romjain. A Mi Hazánk Mozgalom elvette az utolsó lélegzetnyi levegőt, s a jobboldalra való visszatérés szándéka is minimum kérdéses, az viszont bizton megjósolható, hogy a Jobbik nem lesz újra szuverenista, nemzeti alapokon álló párt. Sőt! A Jobbik útja végül a semmibe fog vezetni.

Húsz év. Vége. Game over!