Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:RepliCarter/Vitalap2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szia!

A francnak se találom honnan másolták... Lécci! Köszi! – OrsolyaVirágHardCandy 2010. január 1., 21:17 (CET)

Sajnos ezt se: Szabadlábon Velencén Már biztos utálsz... (sweat) A fentit köszi! – OrsolyaVirágHardCandy 2010. január 3., 20:30 (CET)

Segítség Kérés

Kedves Móni!

Először is szeretnék Neked boldog új esztendőt kívánni, valamint egy kis segítséget kérni Tőled. Kovács Patrik vagyok a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének az elnöke (FIVOSZ). Nagyon szerettem volna hozzájárulni a wikihez és feltenni a FIVOSZ-ról szóló anyagot. Sajnos azonban le került, azzal az indokkal, hogy hasonló szöveg máshol is elérhető és ezért plágiumgyanús. A szövegnek itt a wikin és az összes többi helyen is én vagyok a szerzője és a Szövetség képviselője is, ezért semmilyen szerzői jogot nem sért a szöveg, sőt nagyon elszomorít, hogy nem tudom közzétenni a wikin a szövetséget.

KÉrlek szépen, ha tudsz, akkor segíts nekem abban, hogy a FIVOSZ cikket visszaállítod.

Segítségedet elpőre is köszönöm, üdv: Kovács Patrik

Egy kis csörgés

Majdnem összeakadtunk azon csörgőkígyón :-). Igazság szerint nem is értem, miért nem volt szerkütk. Több mint háromnegyed órán át dolgoztam azon a táblázaton, miközben vígan szerkesztettél. Csak néztem ki a fejemből, hogy egyáltalán jó helyen járok-e, mit keres a taxobox a cikkben, amit még csak most akarok beletenni... Vigyor L AndrásItt megtalálsz 2010. január 3., 00:40 (CET)

Öko-Tex

Kedves RepliCarter, köszönöm a hozzájárulásodat, hogy Öko-Tex szócikkem kiemelt lett. Üdv. – Elkágyé vita 2010. január 3., 08:30 (CET)

Szia! Boldog új évet! Visszavontad az egyik szerkesztést a cikkben, pedig helytálló adat volt. Sean Penn is két alkalommal kapta meg a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart (Milk és a Titokzatos folyó). Forr: IMDb. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. január 4., 14:09 (CET)

Szia! Köszi, hogy Te is utánanéztél. A kategória neve tényleg nem teljesen ugyanaz, de mindkettő legjobb főszereplőt takar (A 'Leading Role' vagyis főszereplő mindkettőben benne van). A titokzatos folyó című film második Oscarját Tim Robbins kapta a legjobb mellékszereplő kategóriában. A cikkben kétszer szerepel Sean Penn. Itt az évszám a díjazott filmek évét (általában amikor bemutatták) jelenti, nem az Oscar-átadás évét (Ez egyébként nem egységes a díjakról szóló cikkekben). Szerintem ez lehetett megtévesztő. Jamie Foxx 2005-ben kapott Oscart a 2004-ben bemutatott Ray c. filmért. IMDb – Jamie Foxx. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. január 4., 15:06 (CET)

A Barsac-expedíció különös története

Rendben, akkor legyen szubcsonk, de az eddigi szöveg eléggé elfogult hangvételű, kell rá figyelmeztető sablon. – HG vita 2010. január 4., 15:02 (CET)

Támogatás

Elkészült az összes javítás, ami a kiemelésre váró szócikkemben volt, most már csak a 10 támogató kell, 4-5 már megvan, támogatnál te is? Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Rhode Island Köszönöm: – Eino81/Párvusz keskustelu 2010. január 4., 16:12 (CET)

kollar

Szia RepliCarter nezz kerlek utana, h Mezei Balazsnak milyen a hivatkozasa ugyanitt. Rola vettem mintat..., ha az ove ok, az enyem is. Talan abban kulonbozhetunk, hogy en nemcsak tanitom, hanem csinalom is... Koszi, – Kollar vita 2010. január 4., 20:02 (CET)

kollar

Kollar József lapon szerkesztem, folytatom, javitom. Rolad ki irta a bemutatodat? Igy ok? – Kollar vita 2010. január 4., 20:30 (CET)

kollar

ok, koszi a hasznos tanacsokat. Rolam mar nagyon sok recenzio szuletett..., hm Hagyd irni, aztan majd meglatjuk. A Kollar jozsefes (kis j-vel, torolheto)- koszonom

kollar

Ird be a nevem a googleba: Kollár József na azt mind ide hivatkozom, ha hagysz dolgozni A "Kollár józsef"-et torold kerlek, kis j-vel van. A "Kollár József"-et szerkesztem... – Kollar vita 2010. január 4., 20:40 (CET)

kollar

szuper, akkor vegre dolgozhatok "Kollár József"-en.– Kollar vita 2010. január 4., 20:44 (CET)


kollar

szuper, akkor vegre dolgozhatok "Kollár József"-en.– Kollar vita 2010. január 4., 20:44 (CET)


kollar

koszonom – Kollar vita 2010. január 4., 23:42 (CET)

Törlési

Szia! Ha sokadszorra kerül törlésre egy cikk, akkor a törlés sablonnál külön paraméterben kell jelezni, hogy hanyadszor van törlésin. ;-) Cassandro Ħelyi vita 2010. január 5., 13:21 (CET)

Figyu! Ha 5 napja törültük a cikket, akkor nem kell újra szórakoznunk! Szólsz egy adminnak aztán visszhall! Ha nem rakod fel T-re már kukában lenne. Anon meg mással szórakozzon otthon... :P – OrsolyaVirágHardCandy 2010. január 5., 14:43 (CET)

Bármit

De mit? :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. január 5., 13:40 (CET)

Re sablonozás

Nem szoktam ilyenkor szarozni, egyszerűen ki kell szedni az irreleváns részeket, indoklás: bulvár, nem enciklopédikus tartalom, nem vagyunk rajongói fórum stb. A többit {{forr}}(?) sablonnal megjelölni, főleg az idézeteket. Ha nagyon hosszú a szöveg és nincs kedvem vacakolni vele, akkor {sl|lektor}} megy rá ilyenkor, vitalapra indoklással, ha nagyon gáz, akkor {{horror}}(?) sablon. – Timish sablongyári üzenőfal 2010. január 5., 15:47 (CET)

Szarvas linek

Szia! „A szarvasok az irodalomban és a művészetben” fejezetben tettem linkeket. Az irodalmi pontokhoz megkértem valakit, de ő még nem reagált. Még van idő. Az eddigiekhez mit szólsz. Üdv. DenesFeri vita 2010. január 5., 16:57 (CET)

Blokkolás

Saját kérésed alapján két hétre blokkoltalak (pont 14 nap jan. 20-ig), jó munkát, teee wikifüggő Vigyor. Wikiemailt tudsz küldeni és a saját vitalapodat tudod módosítani. Minden más blokkolva van, mármint szerkesztésügyileg. Hajrá! – Timish sablongyári üzenőfal 2010. január 6., 13:56 (CET)

Blokkolva
Blokkolva
Szerkesztési jogaidat a központi költségvetés lyukainak betömésében nyújtott segítséged miatt két hétre felfüggesztettük. Amennyiben szeretnél érdemben hozzájárulni az enciklopédia fejlesztéséhez, megteheted a blokk lejárta után, addig azonban ne szerkessz, mert ilyenkor az ügyfél automatikusan dühbe gurul! Ha úgy érzed, hogy a blokkolás félreértés következménye, akkor ne foglalkozz adókérdésekkel vagy lépj kapcsolatba a Pénzügyminisztériummal a megadott e-mail címükön! A blokk részletesebb indoklása: Na irány dolgozni! A bevallás nem magától készül el. VigyorCassandro Ħelyi vita 2010. január 6., 14:04 (CET)

kollar

Dr. Kollar levele visszajott, ahogy a vitalapomon jeleztem is: "VISSZAJOTT AZ E-MAIL, HOGY EZ A CIM NEM LETEZIK...: [email protected] – Kollar vita 2010. január 6., 20:43 (CET)" Mi a teendo? – Kollar vita 2010. január 7., 21:42 (CET)

Irod: Mailben, msn-en azért vagyok.

Aha, hol?

Szeretnek neked emailt irni, de nem tudok, mert az ezkozoknel nincs nalad ez a lehetoseg beallitva.

hoiHoi 2010. január 9., 13:04 (CET)

Szarvasfélék

Szia! A szarvasfélék szócikk kiemelt lett, köszönöm szépen, hogy szavaztál rája! DenesFeri vita 2010. január 13., 11:52 (CET)

Ha érdekel

Wikipédia:Szerkesztők véleményezése/Középkorral foglalkozó anonHkoala 2010. január 16., 15:54 (CET)

Bocs, elfelejtettem, hogy blokkoltattad magad - mindenkinek írtam üzenetet, aki előfordult az anon vitalapjára. Remélem, nem sodortam veszélybe az adóbevallásokat :-)Hkoala 2010. január 16., 20:27 (CET)

Welcome back!

No, APEH és a Pénzügyminisztérium elégedett (az ügyfelekről nem is beszélve)? Vigyor Cassandro Ħelyi vita 2010. január 16., 20:25 (CET)

Siska rapper

Szia, hát mindig két lehetőség van a gány cikkeknél:

  1. felsablonozod a problémáknak megfelelően, és ennyiben hagyod (jelen esetben lektor + nincs forrás)
  2. feljívtod

Javítottam a szövegen, így se 100-as, de legalább már érthető... + kapott egy nincs forrást. Ez a cikk még nem is a nagyon gázasok közé tartozik, olvastzam én már olyanokat, hogy ihajcsuhaj Vigyor - és nem csak anonok meg friss regeltek tollából... Az infobox Tudós cserélgetése közben sem áltam meg, hogy ne javítsak a szövegen itt-ott... – Timish sablongyári üzenőfal 2010. január 18., 16:08 (CET)

Tárcsázó

Szia!
Szükség lenne a véleményedre erről. Előre is köszi! – Stewe Feedback 2010. január 18., 23:16 (CET)

A kapuk kerületén valóban 39 szimbólum van, de ebből egy az eredetszimbólum, ami minden egyes kapu esetén más. Még a földi gízai, és antarktiszi kapuk is különböznek. – Stewe Feedback 2010. január 19., 08:55 (CET)

Én meg - szerencsétlenségemre - mérnök... Stewe Feedback 2010. január 19., 09:25 (CET)

Youkai

Szia! Igen csinálgatom. Meg lesznek csinálva fejezetek is. :) – Brianjones vita 2010. január 18., 23:45 (CET)

A szócikk vitalapján van a válaszom. Üdv. – Tambo vita 2010. január 19., 08:27 (CET)

Észrevételeidnek, és Szerkesztő:Linkoman észrevételeinek megfelelően a szócikket átalakítottam. – Tambo vita 2010. február 3., 10:15 (CET)
Linkek berakva. – Tambo vita 2010. február 3., 11:59 (CET)

Forrás hiányzik - azaz sablonozni körültekintőbben kellene

Pár perce' valaki felküldött egy szubcsonkot, még a cikk címének a helyesírása sem volt megfelelő.
A cikket a francia Wiki alapján kiegészítettem csonk szintre. Természetesen a filmek francia címein még érdemes dolgozni.
Erre megjelenik a sablon: "nincs forrás".
Vagyis: nem hisszük el a francia Wikinek, hogy ezek a filmjeinek a címei?
Röhej.--Linkoman vita 2010. január 19., 10:49 (CET)

Szinkron

A magyar szinkron sajnos hemzseg a fordítási és kiejtési hibáktól, (pl. harszeszisz/harsziszesz, Teal'c százegy évesen mondta, hogy hat hónap múlva kétszáz lesz és nem százkettő, Ori/Oráj kiejtés következetlen, CSK-15-öt „céeská 15” nek olvasta a színész...) nem emlékszem pontosan hogy ez hogy hangzott el, én csak a készítő szándéka szerint írtam be. Rögtön utána nézek, hogy az oroszoknál е, э van. – Stewe Feedback 2010. január 19., 12:34 (CET)

Tulajdonképpen én is lesre futottam, a valódi név Koroljov (Szergej Pavlovics Koroljov) szovjet rakétamérnök után. Itt az angolok bakizhattak, mert az oroszok nyomtatásban nem mindig teszik ki a két pontot: е/ё. Hogy őszinte legyek, halvány gőzöm sincs, ilyenkor mi a legjobb. Talán a Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)... – Stewe Feedback 2010. január 19., 12:49 (CET)

Talán 8-10 másodpercet késtél Mosolygok .... Most már ülünk, és várunk mi lesz... :) – Stewe Feedback 2010. január 19., 13:30 (CET)

Mér' lenne gond, az a hely azért van. :) – Stewe Feedback 2010. január 19., 14:02 (CET)

Nézd meg most... de több ötletem nincs! VigyorStewe Feedback 2010. január 19., 17:08 (CET)

Megtalálják, és megtudják amit kell.... Örültem :) – Stewe Feedback 2010. január 19., 17:40 (CET)

szerk.ütk?

18-án írtam az Egyéb Kocsmafalra az Ellenőrzött lapok ügyében, ami meg is jelent ott. Mármint amit írtam. Ma megint benéztem, és azt láttam, hogy az én irományom eltűnt. Kibányásztam a laptöriből, és ezt találtam. Az időpontból úgy nézem, hogy lehet, hogy szerkesztési ütközés volt, és -kivételesen :-)- én nyertem, de akár az volt, akár nem, legközelebb figyelj rá, hogy mit írsz felül. No nem mintha az én pár mondatom olyan végtelenül fontos lett volna a téma szempontjából, csak nem illik más beírását kiradírozni. Köszi. – Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2010. január 19., 20:46 (CET)

OK. :-)Perfectmisside írj, ha azt akarod, hogy el is olvassam 2010. január 19., 21:54 (CET)

Szindbád

Szia! Valóban én írtam ezt a szócikket, de már nincs olyan ambícióm, hogy kiemeltté tegyem. Egyébként sem értesültem a kiemelési eljárásról (egy ideje nem vagyok aktív szerkesztő), de ahogy nézem, már le is zárult. Valószínűleg másoknak sem volt igazán fontos, hogy kiemelt szöveg legyen, ha bő egy hónapig senkinek nem jutott eszébe, hogy esetleg az eredeti szerzőt kérje fel a cikk pontosítására. Aki nem hiszi el, ami a szövegben szerepel, az ellenőrizheti a cikk végén megadott forrásokban az infókat. Ha erre nem hajlandó, részemről nem tudok mit tenni az érdekében. Egyrészt nincs időm arra, hogy minden mondathoz külön bemásolgassam, hogy melyik forrásból származik, másrészt én ezt fölösleges pepecselésnek tartom. Üdvözlettel: Filmfan vita 2010. január 20., 08:38 (CET) P. S.: Megjegyezném, hogy ebben a szövegemben is hibásan javították át Vittorio De Sica nevét Vittorio de Sicára, miként az általam róla írt szócikk címét is valaki otromba és szakszerűtlen módon javította át a hibás változatra. Az ilyesfajta javítások előtt talán utána kéne nézni a szakirodalomban, a világhálón (IMDB, wikis társlapok stb.), hogy melyik írásmód a helyes. A téves és ellenőrizetlen javítások ugyanis szerintem inkább rontják, mint javítják egy szócikk színvonalát, és durvább hibát jelentenek, mint az, hogy a források nem minden mondathoz külön vannak megadva.

diablo

Szia, maga a wiki szoftver szabad licencű, az azonban nem kitétel, hogy a tartalomnak is szabad licencűnek kell lennie. Mindig meg kell nézni az adott wiki oldalon, hogy milyen licenccel publikálták a tartalmat. (megspórol egy kis időt nekem, ha eleve belinkeled a cikket és a weboldalt :) meg a fájlokat is, ha már itt tartunk :) ). A diablo wiki cc-by-sa-3.0 alatt van, így felhazsnálható itt atartalma, de fel kell tüntetni a forrást a szócikkben. Pussz – Timish sablongyári üzenőfal 2010. január 20., 14:05 (CET)

Nem, konkréta egy ==Forrás== fejezetre gondolok VigyorTimish sablongyári üzenőfal 2010. január 20., 14:13 (CET)

Táblázat becsukható :P – Timish sablongyári üzenőfal 2010. január 20., 15:18 (CET)

szerzői jogok

Üdv! http://hu.wikipedia.org/wiki/BKF_K%C3%A9t_Tan%C3%ADt%C3%A1si_Nyelv%C5%B1_Szakk%C3%B6z%C3%A9piskola Ezzel kapcsolatban írtam a vitalapra, kérlek nézd meg. Kérlek nézd meg.

T. RepliCarter! Az első VH. kiváltó oka c. szócikk törlése miatt írok. Amit írtam azt azért írtam mert az I.VH. portálja hivatkozott a még nem létező szócikkre. Nem ragaszkodom a fennmaradásához, de törlés esetén a portállal is kell valamit csinálni. Tisztelettel Gipsz Jakab

Üdvözölj!

Törlési megbeszélést kezdeményeztél egy olyan lapról, amelynek a létrehozóját még senki nem üdvözölte. A cikket ketten is szerkesztettétek, a törlési megbeszéléshez eddig hárman szóltatok hozzá, Marcus22 (vita | szerk.) vitalapja mégis továbbra is piros.

Kérlek erre jobban figyelj máskor. Mielőtt szubcsonkra vagy törlésre raknál egy lapot, nézd meg a laptörténetet, és – ha eddig nem történt meg – üdvözöld a cikket létrehozó szerkesztőt. Ehhez csak ennyit kell a vitalapra írni: {{subst:üdvözlet}}

Továbbá érdemes felhívni a szerkesztő figyelmét arra, hogy mi a gond a szerkesztésével, esetleg hol hibázott.

„Fontos megérteni, hogy a kezdőkre szükség van a közösség növekedéséhez és a diverzitás fenntartásához. A kezdők bevonásával biztosíthatjuk a tudás, vélemények és ideálok sokszínűségét, növelhetjük a Wikipédia értékét és megbízhatóságát, és megőrizhetjük semlegességét.”

Wikipédia:Ne harapd le a kezdők fejét!

Köszönöm. – CsGábormegbeszélés 2010. január 23., 17:51 (CET)

Greenwich

Földrajzi cikkeink szokásos alfejezeti: Fekvése, történet stb. A fekvését kár volt törölni.--Linkoman vita 2010. január 25., 12:45 (CET)

Pokémonok listája

Szia! Írtad, hogy ezeket a szócikkeket bővíteni kéne, mert az egyiket szubcsonknak jelölték. Sajnos csak öt nappal a jelölés feltétele után kezdtem valamit csinálni, szóval nem biztos, hogy sikerül megmentenem a 61-80-ast, hátha valaki jószívű, és már csonknak veszi, mert látja, hogy majd kezdek vele valamit :). Mindenesetre jó lenne tudni, hogy ha törlik, akkor újra létre lehet-e hozni. Ez a téma amúgy is kényes, mert nem tudom, hogy kéne megírni, és amúgy se szeretném én egyedül megírni mind a 492 Pokémon szócikkét. - Prospekt vita 2010. január 25., 21:05 (CET)

Látom lecserélted a szubcsonk sablont csonkra. Köszönöm szépen. Így majd ráérek a megírással, a napokban viszont igyekszem felszámolni az egypokémonos szócikkeket. - Prospekt vita 2010. január 25., 21:18 (CET)

Megvilágosodás-sztúpa Becske szócikk

Szia RepliCarte!

" Szia! Az általad beírt szöveg (Megvilágosodás-sztúpa Becske szócikk) a http://course.buddhizmusma.hu/info.html címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik. (Kivéve, ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, vagy a szöveg szabadon felhasználható a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően – ez esetben kérlek, jelezd ezt a cikk vitalapján.) Kérlek, mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra! Köszönöm! – RepliCarter Wormhole 2010. január 26., 14:45 (CET)"

Még nagyon új vagyok itt a wikin,bár átnéztem,hogy hogyan működnek itt a dolgok,ezt nem vettem figyelembe,nem gondoltam,hogy ez jogsértő lehet....,nah majd megoldom valahogy,lehet lesz kérdésem,ha nem gond,hogy erre a weblapra lehet e hivatkozni...stb.

Köszi!

BSZ

ok

Bár gondolom az látszott,hogy épp most kezdtem el szerkeszteni és nem is volt időm nagyon +forrásokat feltüntetni...stb.mert csak az első összefoglaló bekezdést írtam meg...ki szerettem volna tenni a szerkesztés alatt,csak nem tudom,hogy kell,hirtelen nem találtam meg...és most sem tudom:)

Köszi a tippeket!:)

becske sztúpa nevezetesség

Szia!

Véleményem szerint elég nevezetes(amit bizonyítani is fogok a források által) és azért is szertnék egy teljes szócikket róla,hogy még nevezetesebb legyen,mivel nem 100 éves épületről van szó,jó lenne,ha még többen megismerhetnék és ellátogathatnának oda,ráadásul több wiki-s szócikkhez kapcsolható a témája.

Köszi szépen a segítséget,szerintem lesz még rá szükségem!:))) Minden jót! BSZ

Szia!

Nem szeretnék példálózni(mert kitörölnék őket lehet),hogy pl.milyen egyéb nevezetességek vannak fent a wiki-n,amik szintén nem rendelkeznek rengeteg forrással. Kezedem úgy érezni,hogy bármit is csinálok,bárhogy,úgyis lesz valami kifogás,pedig sztem ez egy sokkal értékesebb szócikk lenne,mint pl. xy sorozat...,de ez az én véleményem. Ezek szerint várjak még 50-60 évet és után,ha elég nevezetes lesz íhatok is róla...,biztos vagyok benne,hogy én sokkal több forrást ismerek,mint ti,mert jobban otthon is vagyok ebben a témában.

De,mondhatni totál elment a kedvem...,de nem adom fel!:)

Megértem a ti hozzáállásotokat is,de nem tartom teljesen igazságosnak...,mert vannak a wiki-n fent olyan szócikkek,amik szintén nem felelnek meg az átalatok említett dolgoknak,mégis haszanosak mások számára,mégha ti nem is úgy gondoljátok...

Eléggé csalódott vagyok,de ezzel még nincs vége...vagy ki tudja...

BSZ vita 2010. január 27., 15:26 (CET)BSZ


csonk

simán :) – Timish sablongyári üzenőfal 2010. január 29., 15:50 (CET)

Gold Berger

Helló!

Módosítottam a szócikket az említett lexikonba illő kívánalmaknak megfelelően. Kérlek tekintsd meg az új változatot, és ha így már rendben van, légy szíves szedd le a törlés taget. Köszi!

http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Gold_Berger&stable=0

http://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:T%C3%B6rl%C3%A9sre_javasolt_lapok/Gold_Berger

Szubcsonk szócikkek

Tisztelt szerkesztötársam!

Szeretném hangsúlyozni, hogy tudomásom szerint semmi olyat nem tettem, ami ellenkezne a Wikipédia elveivel ill. szabályaival és természetesen tisztában vagyok vele, hogy ezek a csonkok nem maradhatnak így vagyis ilyen állapotban szubcsonkká nyilvánittatnak. A wikipéida szócikkterét elárasztó szubcsonkoktól való félelem helyett azonban alkalmasint ajánlom, hogy vess egy pillantást szerkesztéseimre és meg fogod látni, hogy az egyszer elkezdett cikkekket befejeze ill. tovább foglalkozom vele.

Nem tartod jobb ötletnek kivárni leglább a pár nap (építés alatt) eltölthetö idöt, ill. az öt nap még egy szubcsonknak is kijáró idöt.????

Rácz Róbert vita 2010. január 30., 02:33 (CET)

Források

Szia!

Elolvastam a leveledet, amit küldtél. Arra szeretnélek megkérni, hogy pontosan jelöld már meg, hogy melyik mondatnak hiányolod a forrását, mert én mindegyikhez tudok írni, így viszont nem tudom, hogy melyiket tartod rossznak. Röviden: légyszíves bejelölni a mondatokat!

ÜDV: Gbarta – Gbarta vita 2010. január 30., 09:09 (CET)

Források

Cynthia Nixon-t is jelöld be, v. nézd meg jobban, hogy kell-e forrás?! A többi kész, nézd meg!– Gbarta vita 2010. január 30., 10:52 (CET)

Szent Bertalan-templom

Heló! Nemtudom láttad-e azt a linket amit bemásoltál és azt a képet ami kint van a Szent Bertalan-templom szócikkben, a kettő között hatalmas a különbség! Ami kint van kép a már kész Fő téren készült, amit pedig elküldtél link az pedig a még felújítás alatt álló téren van megörökítve. Nem értem miért küldted. Üdv – Magyarország Kukacos posta 2010. január 30., 11:05 (CET)

kiemeltszavazás

Szia! Bocsi, hogy csak most írok, de el vagyok havazva januárban.

Nos, arra gondoltam, hogy megtanítalak kiemeltség vezetését. Először én is megtanulom az új rendszert, aztán majd szólok, hogy mikor érnék rá a gyorstalpvalóra:D Egyébként szeretnék kicsit több kiemelt cikket írni, ezért is gondoltam, hogy hanyagolom a lezárásokat, cikk-kereséseket. Megfelel neked így? Szajci reci 2010. január 31., 20:27 (CET)

Persze nálam marad most még:D Csak azért jó, ha nem csak én tudom megcsinálni:D Szajci reci 2010. január 31., 20:32 (CET)

Szia! A cikket szubcsonknak jelölted. De szerintem ez nem szubcsonk. Igaz nincs benne infobox meg ilyenek, de a cselekmény ott van, ami sok filmes cikkből hiányzik és azok csak csonkok. A cikket kiegészítettem formailag és az adatokkal, de érdemben nem tettem hozzá. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. február 1., 13:46 (CET)

Nem azt még nem javítottam. De mindjárt nekiállok. Elsőre gondoltam legyen csak csonk. Én se szeretem az ilyen minőségű több figyelmeztető sablon megérő cikkeket. Csak azért gondolom, hogy több volt benne egy szubcsonknál, mert több olyan csonk filmes cikk van, amelyben még mindig nincs cselekmény, csak adatok+szereplők. Azokhoz képest úgy véltem bőven nem szubcsonk. Egyébként igazad van, valaki vagy feljavítja vagy nem. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. február 1., 13:57 (CET)
Helyesírás nagy része javítva+korrektúra sablont tettem rá. Tartalmilag nem szemét, csak ki kell pofozni a cselekmény szövegét. Rengeteg filmes cikk szövegét ki kéne pofozni. Én csak annyit írtam, hogy nem tartottam szubcsonknak a többi filmes cikkhez képest. A minőségével voltak, vannak gondok, de már kevesebb. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. február 1., 14:07 (CET)

Varga Sándor (kyokushin karate szakoktató)

Szia! Köszönöm, hogy szóltál nekem, a honlap szerzője a fiam -14 éves-, de hogy ne legyen macerás a szerkesztés,mert eléggé béna vagyok, ezért átírom. A stilisztikai dolgokat is rendbe teszem, nagyon igyekszem jól összerakni a teljes képet, és örülök, hogy segítesz a javításban. Köszönetel P.Zsuzska Még aláírni nem tudok....de megnézem.– P.Zsuzska vita 2010. február 1., 15:43 (CET)

Gyöngyösi buszok

Ezek miért szubcsonkok? Van, amiről nem igazán lehet írni, a megállók listája és 1-2 mondat szerintem buszos cikknek már elmegy. Alensha 2010. február 2., 00:43 (CET)

Alensha kérése

Én is ma vettem észre: a Wikipédia:Szerzői jogok valószínű megsértése lapon a cím alatti box... :)
Stewe Feedback 2010. február 2., 15:43 (CET)

Akkor valószínűleg rossz sablont használsz, mert nekem még sosem törölte automatikusan... és most is kipróbáltam, nem bántja a lap tartalmát.Stewe Feedback 2010. február 2., 15:50 (CET)
Nyisd meg szerkesztésre azt a lapot, látni fogod. Stewe Feedback 2010. február 2., 18:09 (CET)
Igen, én csak azért írtam - mérhetetlen jószándékkal - mert láttam, hogy valamiért mindegyik törlődik. Én a látszeren kívül semmi automata cuccot nem használok, ezért nem tudom mit is művel a járőrszkript. :) – Stewe Feedback 2010. február 2., 18:25 (CET)

Children of Distance cikk.

Hello!

Köszönöm a helyre igazításokat a cikkel kapcsolatban amit írtam. Ez volt az első cikkem így próbáltam minél részletesebben, lehetőleg objektívan írni (bár mint kiderült ez néha nem sikerült).

Pár kérdés, észrevétel:

1. Gondolom a tények alátámasztásánál olyan dolgokra gondolsz, mint lakhely, születési év stb. Ezekhez ott van a hivatalos honlap, ahol mindenkinek külön van biográfiája. Direkt azért van megadva az hivatkozásnak, mert ott mindenki utána járhat ezeknek. Milyen egyéb tényt kell alátámasztani linkkel? Vagy itt egy olyan külső, tőlük független oldal kéne ahol ez le van írva róluk? És ha ilyen nincs, akkor a saját oldaluk nem minősül elég hitelesnek? Csak egy példaként nézd végig "Akon" angol szócikkét ahol külső (bulvár) hivatkozásokra utalva 3-4 születési dátum van megadva... azt hiszem az enyém hitelesebb, és az sincs kijavítva.

2. A folyó szövegben lévő hivatkozásokra azt értetted, hogy pl belinkeltem, hogy bejutottak az első 5-be, és az arra az oldalra mutat ahol ez látható? Ezt onnan akkor vegyem ki, és a többi linkhez csatoljam hozzá?

3. Az iwiw, myvip stb oldalakkal kapcsolatban. Itt a saját döntésemre van bízva, hogy mi adhat plusz információt az olvasónak, vagy van valamilyen pontos követelmény, hogy milyen információnak kell szerepelni az adott oldalon? Gondolok itt az iwiw klubra, ami így törölhető, hiszen csak egy klub, de pl a HotDog oldalukon nagyon sok midnent meg lehet róluk tudni. (Pl ott szerepel az alakulásuk dátuma is.)

4. Egyes zenészekhez azért adtam külső hivatkozást mert róluk szintén nincs szócikk wikipedián. David Hodges esetében az van kiírva a hivatalos honlapjára, hogy Coming soon, ezért adtam meg myspace linket! Sajnos muszáj ezt benn hagyni, mivel a tengeren túli zeneiparban két David Hodges nevű zenész van, az egyik hip-hop előadó, a másik pedig rock. Így ha ezt hivatkozás nélkül hagyom félreérthető. A többieknél pedig szintén a hivatalos holnap hiánya miatt van a myspace, de akinek volt annak adtam meg honlapot is.

5. A youtube-os résznél, ahol adatokat közlök, ott az összes linket rakjam be amitről összegyűjtöttem? Nekem nem probléma, hiszen megvan az összes, csak nem látom értelmét +15 linknek, hiszen ha akarja bárki beírja a keresőbe a nevüket...

6. Nem reklámozási célokra akartam felhasználni a cikket, csak mivel ott szerepel a lemezük 2007 legnagyobb zenei eseményi között (itt a wikipedián a 2007-es évről szóló cikkben) és nincs róluk semmilyen információ, így megosztottam amit én tudok. De a szerkesztési lehetőségnek köszönhetően van lehetőség a javításra, bővítésre. Az új lemezt is csak azért említettem meg, mert arról sincs itt semmilyen információ, pedig a csapathoz tartozik - objektívan.

Hamarosan javítom a belinkelési hibákat!

Kérlek ne vedd "kötekedésnek" vagy hasonlónak az észrevételeimet, csak biztos vagyok benne, hogy nagyon sok cikket olvasol, így nem kattingattad végig a linkeket:D Ezért írtam le ami ezzel kapcsolatos.

Nagyon megköszönném a válaszod, hogy még jobbá tegyem a cikket! Nyugodtan lehet szájba rágósan is, arra az esetre, ha nem értenék valamit.

Őszintén szólva annyi szerkesztési szabály van itt, hogy nem tud az ember elsőre mindenre figyelni!:D

Még egyszer köszönöm a leveled!

Üdv, ala-pes!

Children of Distance

Helló!

Nagyon szépen köszönöm a segítséged!:D Így már nekem is sokkal könnyebb lett!:D

Üdv, ala-pes Ala-pes vita 2010. február 2., 23:34 (CET)

EnergiaKontakt szerzői jogok

Üdv RepliCarter! A helyzet úgy áll, hogy az EnergiaKontakt szócikk tartalmának, amelyet a www.energiaonline.hu oldalról másoltam be, én vagyok az eredeti szerzője. Tehát ha jól értelmezem nincsen jogi probléma a cikk ilyetén létezésével. Kérlek állítsd vissza a tegnapi állapotokat, ha már leszedted a tartalmat! Köszi előre is! Matyko

Pici

Köszike! Láttam, hogy kétszer van aláírva, de azt írták, hogy a szócikk kivételével mindrnt írjak alá. Most már ezt is tudom. Tudod a jó pap ... – Tambo vita 2010. február 3., 15:40 (CET)

Az Analog elektromechanikus műszer kifogásolt bekezdését javítottam. – Tambo vita 2010. február 3., 21:51 (CET)

Válasz.

Helló!

Igen tudom a szabályokat, miszerint mindent amit leírok igazolni kell, hogy honnan írom, de tudod biztosan pofátlanul hangzik amit mondok, de lusta vagyok már ahhoz, hogy miután befejeztem valamit, még ezt is megcsináljam. Meg nem is igen értek hozzá, én mindössze gépelni szeretek és bővíteni a bővítésre szoruló cikkeket. Azért remélem nincs harag. :)

1. lecke

Szia! A kiemeltszavazásnál kellene csinálni 2 dolgot a két dinós cikk vitalapján.

Jelenleg nincs cikktöri sablon. Ezt be kellene tenni és tartalmaznia kell az állapot résznek ill. a szavazás linkjét is. Mivel az angol fordítása, ezért egy forrásnyelv paraméter is kell. Ezt általában meg szoktam csinálni egy cikknél, hogy később ne kelljen. Ha kérdésed van, akkor írj. Jó munkát:D Szajci reci 2010. február 4., 08:27 (CET)

Nos valóban nincs mindegyiknek. Általában akkor szoktam megcsinálni, mikor két dolog is van. pl. kiemelt más wikin, legjobb, kezdőlapra jelölt, forrásnyelve van. De lehet, hogy mostantól mindegyiknél érdemes megcsinálni, hogy később tényleg ne legyen ezzel probléma

2. amíg nincs munkapadon, addig ki kell hagyni a dátumokat. Az oldidot úgy tudod megnézni, hogy a laptöriben az adott napon, mikor munkapadra került a cikk, a két utolsó választást megnézed, hogy mi változott. Ekkor az url-ben megtalálod az oldidot. Szajci reci 2010. február 4., 12:23 (CET)

Azt is megteheti bárki. Általában figyelem a kezdőlapokra jelölteket, sőt, én írom be a cikktörtibe, hogy mikor kerülnek ki. Szajci reci 2010. február 4., 12:27 (CET)

Én arra gondoltam, hogy most megmutatom én hogyan szoktam csinálni, aztán mikor nincs időm a wikivel foglalkozni, azt te úgyis fogod látni. Ekkor te megcsinálod azt amit én szoktam:D Szajci reci 2010. február 4., 12:31 (CET)

Gyorsgőzfejlesztő

Kedves RepliCarter,

az említett szócikk a német Schnelldampferzeuger cikk eredeti fordítása, ezért nem értem, ha németül nem reklámízű, akkor magyarul miért az? Magyar nyelven gyorsgőzfejlesztőről elérhető részletes szakmai írások az említett forrásokon érhetőek el. Akkor most mit tegyek?

Köszönettel:

Rákos Csaba

szabad város egyesület törlése

Replicarter! Írtam a permissions-hu-nak, hogy én vagyok a szerző, vissza lehetne esetleg állítani? nagysardon

2. lecke

Ha nincs gazdája a cikknek és nem végzi el a szükséges dolgokat, akkor leveszem a cikkeket, hogy ne foglalja a helyet. Szalax is szóvá tette, hogy mi értelme van úgy jelölni, hogy nem gondozzák. Láthattad, hogy Dávid kétszeri megkeresésemre sem reagált. Sajnálom én is a két cikket egyébként. Szajci reci 2010. február 5., 13:39 (CET)

jaja, pontosan. :D Szajci reci 2010. február 5., 13:41 (CET)

EnergiaKontakt szerzői jogok

Heló! No, az van, hogy adtam engedélyt permiss emaillel az EnergiaKontakt szócikk anyagához meg minden, de végül úgy döntöttem, hogy szabadon fogalmazok egy egyszerűbb, objektívebb hangvételű cikket. Fel is raktam "Energiakontakt Közhasznú Egyesület/Új" néven. Mi lenne a teendő, hogy a régi cikk lekerüljön, és csak ez, az új maradjon fenn? üdv

Graham Greene

Szia, RepilCarter! Miért kellett Graham Greene-t átnevezned Graham Greene (író)-ra? Azt látom az angol wikin, hogy van színész is, de egyrészt nálunk annak még nincs cikke, másrészt messze nem olyan ismert, mint az író. – Hkoala 2010. február 6., 10:46 (CET)

Bocs, így már értem - amikor én néztem, még semmi nem volt, csak az átnevezés :-)Hkoala 2010. február 6., 16:56 (CET)

Which witch?

Szia! Az Eastwicki boszorkányok átirányító lapot azonnali törlésre jelölted. Hacsak nincs valami különleges ok rá, ennek meg kellene maradnia, mert nem triviális hiba, lehet, hogy valaki így szeretné megkeresni. Csigabiitt a házam 2010. február 6., 18:31 (CET)

Időközben Burum ugyanúgy gondolta, és kivette az azonnali sablont. Általában, hacsak nem triviálisan rossz helyesírású a szócikk címe, meghagyjuk az átirányítást.Csigabiitt a házam 2010. február 6., 20:26 (CET)

Kiemelési eljárás

Melyik kiemelésre gondoltál, hol kell áthuzzam, bocsi de nem tudom melyik kiemelt eljárásra gondolsz?Andrew69. 2010. február 7., 19:48 (CET)

2. lecke

Szia! ezen a vitalapom, az én feledékenységem van jelen. Nem írtam be sem a dátumot, sem az oldidot. Megcsinálod esetleg? Szajci reci 2010. február 7., 20:30 (CET)

postafon

Megelőztél a forrással :) Köszi. - Kukacos posta 2010. február 7., 23:20 (CET)

CSK

Én a kategória alapján neveztem el. Egyéb példák: Fajok a Warcraft-univerzumban, A Star Trekben szereplő fajok listája, Idegen fajok a Mass Effectben. Szerintem jó úgy is, ahogy most van. Nem az eszköz fajai, hanem a világ fajai. --Bean49 vita 2010. február 8., 19:32 (CET)

Szólok neked mint Csillagkapus szerkesztő, hogy egy csomó redirt elrontottál. Az nem zavar, vagy direkt hagytad a botra? --Bean49 vita 2010. február 8., 21:18 (CET)

Nem nagyon értesz hozzá. Nem attól romlottak el, mert én átirányítottam, hanem azért, mert te átnevezted. De igen, ugyanúgy megtörtént volna. Én csak azt tettem szóvá, hogy a név zavart, de az, hogy egy csomó redir rossz lett, az nem. Mellesleg az eredeti név nem nemtökéletes, hanem totál rossz volt. --Bean49 vita 2010. február 8., 21:46 (CET)

Azt még azelőtt írtam bele (most megint tehetnék egy pikírt megjegyzést, mindig velem foglalkozol, ahelyett, hogy jobban odafigyelnél). Én nem arcoskodom, egyszerűen csak jobbá szeretném tenni a Wikipédiát. --Bean49 vita 2010. február 8., 21:57 (CET)

Ha már erről beszélgetünk, mi a helyzet a kategóriával? --Bean49 vita 2010. február 8., 22:06 (CET)

Most jut eszembe. A sablon címében is az van. Nem a légből kaptam. Előszőr a helyesírási kocsmafalon akartam megkérdezni, de minekután láttam a sablont és a kategóriát, csak azután neveztem át. Szóval nem körültekintés nélkül neveztem át. Nem akartam szemtelen lenni, de bántott a kiokító, minősítő stílusod. --Bean49 vita 2010. február 8., 22:19 (CET)

„nagy butaság ”, „kérd ki más Csillagkapus szerkesztők véleményét” Ezek előtt én semmi sértőt nem írtam. Részemről elfelejtve. --Bean49 vita 2010. február 8., 22:26 (CET)

re: jogsértő

Köszi, hogy szóltál, ritkán szoktam jogsértőzni, és erről gyakran megfeledkezem. Mondjuk a szubcsonkoshoz hasonló botos megoldás nem volna rossz a magamfajta lustáknak. Szaszicska vita 2010. február 8., 23:14 (CET)

Ahogy nézem, közben fennforgás van a lappal. Ilyenkor is kell listázni? Kecsege01 kicsit értetlennek tűnik... Szaszicska vita 2010. február 8., 23:26 (CET)

Re: csak infobox

Jó reggelt Carter őrnagy! :-). Az ilyen jellegű szócikkekkel kapcsolatban már többször is voltak gigaviták és nagyjából az az álláspont alakult ki, ha egy szócikk-kezdemény mindössze egy infoboxból áll (ami természetesen valós információt hordoz) akkor megtartandó és a {{nincs szöveg}} sablonnal kidekorálandó. Tény az is, hogy ez egy nem kötelező erővel bíró megbeszélés volt, úgyhogy továbbra is szabad a gazda, fel lehet tenni a szubcsonk-sablont is. Üdv – Istvánka posta 2010. február 9., 07:58 (CET)

Tiahuanaco

Szia! Lezárod a cikket? Utána megnézem, hogyan csináltad:D Szajci reci 2010. február 9., 21:51 (CET)

3. lecke

Szia! Nem baj, hogy nem írta le, hogyan kell, így jobban látom a hibáidat:

Nos: Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Jelölések archívuma ide be kell tenni a cikket

az angol wikire ki kell írni, hogy FA link|hu, ahogy írj a kiemelés lezárása

ill. a cikktöribe be kell írni, hogy kiemelt=igen

Szajci reci 2010. február 10., 07:36 (CET)

Még nem tettem be, mert rohantam a buszra, csak elkezdtem:D Mindjárt beteszem. Szajci reci 2010. február 10., 12:00 (CET)

Segélykérés

Szia, segítenél nekem kérlekkérlek lecserélni a maradékot itt ? Sablon:Japán település infobox-ra kell cserélni. Ahol nincs koordináta megadva ott az enwikiből szoktam levadászni, mégiscsak szebb, ha van pozíciós térkép rajta. Már megcsináltam ma vagy 12-t ezekből. Ha hazaértem, még majd folytatom, ha marad még. :P Köszi előre is! – Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 11., 17:19 (CET)

Repsol YPF

Visszavontam a Repsol cikkel kapcsolatos változtatásodat, mert az olajinfo.hu-n megjelent cikk szerzője én vagyok, és szeretnék a cikk tartalmával hozzájárulni a Wikipedia bővítéséhez. A cikk vitalapján jeleztem a forrást, ahogy kérted. Légyszives jelöld meg mihamarabb megtekintettként, hogy a látogatók ismét a teljes értékű változatot lássák.

Üdv,

Pkarsai

Szabad Város wiki formázás

Köszönöm a korrekciókat. Ezzel persze elmarad az, hogy én is megtanuljam. :-) Majd legközelebb. ns

re nem szabad kép

Szia! A Fájl:800px-Harta Cartier Grigorescu Cluj-Napoca.jpg képet nyugodtan töröltetheted, nem kell harminc napig várni. Amint a leírásából látszik, a román wikiből töltöttem át eléggé kezdő koromban, nem figyelmeztetett senki, hogy ezt nem szabad, aztán ottfelejtődött. Nem tudok engedélyt szerezni hozzá se most, se harminc nap múlva. Üdv – Hkoala 2010. február 13., 22:04 (CET)

A másikra sem tudok, ugyanaz a helyzet. – Hkoala 2010. február 13., 22:07 (CET)

Nem értem, hogy ha esély sincs a licencre, akkor miért kell harminc napig várni a törléssel, de ti biztos igen :-)Hkoala 2010. február 13., 22:26 (CET)

A térképkivágatokat nyugodtan lehet helyettesíteni az OpenStreetMap projektből. Hamarosan talán elkészül a MediaWiki Map kiterjesztése is, és akkor simán lehet majd beilleszteni egyszerű kód segítségével őket. Samat üzenetrögzítő 2010. február 14., 00:57 (CET)

Re Nem szabad kép #2

Hi! Tégy belátásod szerint, a kereskedelmi felhasználhatóság valóban hibádzik. Nbcee vita 2010. február 13., 23:46 (CET)

A következő emailt kaptam. "Kedves nbcee! A képek, természetesen, használhatók a forrás megjelölésével. Jó munkát! Üdvözlettel: Szűcs Brigitta Z. újságíró - projektvezető (Petőfi Népe - Baon.hu)"Nbcee vita 2010. február 13., 23:51 (CET)

Félek, nem fognak beleegyezni a kereskedelmi felhasználhatóságba, de ne legyen igazam. Nbcee vita 2010. február 14., 00:03 (CET)

Váradi Zsolt

Neki sajnos hiába írsz, már lassan három éve lelépett a WP-ről. Dorgant meg jobb lesz emailben felkeresni, mostanság elég inaktív. Cassandro Ħelyi vita 2010. február 14., 00:24 (CET)

jó-jó

de elég lesz már. régen volt már, nem kell teleírni képlinkekkel a vitalapomat!– Mdönci MSG me! 2010. február 14., 08:51 (CET)

képek

Szia! Jó, hogy nekiálltál te is a képek közt takarítani, de ezekkel a képekkel nincs probléma meglátásom szerint, hiszen mindháromnál a jogtulajdonos a következőt nyilatkozta a honlapján, ahonnan áthoztam őket: forrásjelöléssel felhasználható, nem kereskedelmi célra. Ha tudsz esetleg jobb licencet hozzájuk, mint ami van nosza... :) Pilgab üzenet 2010. február 14., 10:38 (CET)

Ez oké, szóval ha jól értem nekiálltatok a szürke sávban lévő képek kitörölgetésének is, vagyis amelyek nem 100%-ban felelnek meg a követelményeknek? Mert ugye ezek már évek óta fenn vannak, úgymond megtűrt státusszal, aztán majd lesz velük valami. Pilgab üzenet 2010. február 15., 11:20 (CET)

Szokott lenni mindig ilyen időszak :) Ezelőtt asszem a borítók meg a lemezek voltak akiken csattant az ostor. Aztán csak ügyesen ... :) Pilgab üzenet 2010. február 15., 11:29 (CET)

Most már igen, de nem mindig volt ez így. :) El kellett jutni idáig is, a képek mindig mocsaras területet jelentettek. Mikor admin lettem 2008 áprilisában azzal kezdtem a működésem, hogy töröltem 1300 képet, szóval tudom miről beszélek ;) Pilgab üzenet 2010. február 15., 12:04 (CET)

Mégse ;)

A hivatalos álláspont az, hogy a nem triviálisan hibás, rossz helyesírású szócikknevekről meghagyjuk az átirányítást. Ne szűkítsük a megtalálási lehetőségeket, az adatbázis úgyis elbírja. Ugyanezért nem töröltem még az eastwicki boszorkányok lapról az eastwicki boszorkányok (film) lapra mutató átirányítást. Erről már egy néhány napja beszélgettünk. A kettős átirányítás elkerülése érdekében mindkét alakot: „Eastwicki boszorkányok”, „Az eastwicki boszorkányok” „az eastwicki boszorkányok (film)” címre kellene átirányítani. Mit gondolsz? Csigabiitt a házam 2010. február 14., 10:50 (CET)

Én is az egyértelműsítőre gondoltam, de addig is amíg az elkészül lehetett volna átirányítás mindkettőről. Most már okafogyottá vált a dolog, mert valaki törölte a lapot. Csigabiitt a házam 2010. február 14., 17:27 (CET)

Breznay

Szia! Érdeklődéssel figyelem a képlicenc figyelmeztetéseidet. Úgy tűnik, olykor elhamarkodod, de javíts ki, ha tévedek. Breznay pl. odaírta, hogy a saját melója ez: Két emelettel fölöttem lakik. Megkérdezzem, hogy hazudott-e, amikor a felküldési kérdőívet kitöltötte? OsvátA Palackposta 2010. február 14., 17:52 (CET)

Úgy értem, hogy egy könyvből kifényképezni a saját képemet, az a saját képem. – A Breznay egy képzőművész. Kár, hogy csámpásan fényképez. OsvátA Palackposta 2010. február 14., 18:00 (CET)

engedély

az allapozós módszer még az otrs megszületése előtt volt szokás. ez meg 2010-es... Rá kell szoktatni az embereket az otrs használatára, mindenhol ki van írva hogy oda kell küldetni, szal oda szépen küldje csak át az eredeti emailt oda. :)

Könyvből természetesen nem lehet fényképezni (illetve lehet, csak ide fetlteni nem), kivéve, ha a könyvben szerelő kép már közkincs, akkor csak sima reprodukció. – Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 14., 19:05 (CET)

ha a saját képe akkor nyilván lehet. – Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 14., 19:07 (CET)

Reméltem, hogy nem kerül törlésre a kép, de nem szeretnék foglalkozni az engedélykéréssel. Nyugodtan törölheted. Egyébként minden cégtől, amelynek logója megtalálható a huwikin mind engedélyt kellett kérni? Vajta vita 2010. február 14., 20:15 (CET)

Puccini-képek

Szia! Szerintem a Fájl:Lucca Puccini.jpg és Fájl:Puccini1.jpg fájlok törölhetők. Az első nem túl szép alkotás tekintve, hogy a szobor mögött ott éktelenkedik az a teherkocsi :-). A másik kettő fájl próbálkozás volt a kocsi eltűntetésére. :-)Istvánka posta 2010. február 15., 08:14 (CET)

Megvan! – Istvánka posta 2010. február 15., 08:56 (CET)

re: nem szabad kép

Szia, mindkét képet (Fájl:Federer Wimbledonban 2007.jpg, Fájl:Szerva2007Wimb.jpg) törölheted, lecseréltem őket a cikkekben. Köszi, hogy szóltál! Pumukli vita 2010. február 15., 11:38 (CET)

Mormoták

Míg jószolgálati ténykedésedet végzed, hadd bátorítsalak azzal, hogy készülj fel: nem fogja mindenki jó néven venni a mégoly jó szándékú figyelmeztetéseidet sem. Ez van, bele kell kalkulálni, sértődni tilos, akivel nem érdemes, azzal nem kell több fordulóban szóba állni. ;) A wikiuniverzumnak vannak mogorva tagjai, sárkánylelkületű tagjai és agresszív malacka tagjai is. Ezt tudni köll. :) Bennófogadó 2010. február 15., 15:36 (CET)

Üdv! Nem tudom, szólt-e már neked valaki erről, mindenesetre nem szokás és nincs is sok értelme minden cikkre felpakolni a nincsforrást, ahol nincs forrás. Ez ugyanis elég látványos dolog. Nagy viták folytak erről már, de a kialakult konszenzus szerint csakis konkrét dolgokat hiányolva helyezzük ki az NF-et. Ha tehát neked valami gyanús a cikkben, jelöld meg a {{forr}}(?) sablonnal, de annak nincs értelme, hogy plecsniként virítson egy cikk tetején az NF, ha nincs valami gyanús dolog benne (rontja az összképet és rossz benyomást kelt).

Ha zavar a forrástalanság, azon a forráskereséssel lehet segíteni (jelen esetben a neten guglizva két perc alatt).

Ez alól egyetlen kivétel van: az élő személyek életrajza, mert az különösen érzékeny, több okból is. Tamáska Mária 1992-ben, tizennyolc esztendeje elhunyt. Bennófogadó 2010. február 15., 15:40 (CET)

Szia! Az irodalomban vannak megjelölve a források. A Forráshoz az elöző szerkesztő (jóváhagyó) tette be a linket, én most csak a linket javítottam mert megváltozott az oldal elérhetősége. Köszönettel Horváth György

Kingpin

Bocsánat, bocsánat! Nem tekertem le az aljáig, nem láttam, hogy te készítetted, különben nem írtam volna le ilyen képtelenséget! Tény, hogy pl. a Magvető oldala enyhén szólva "karcsúbb", de a magyarázat teljesen rendben. Bocsánat még egyszer! – Pagony vita 2010. február 16., 11:16 (CET)

Tökéletes! :) – Pagony vita 2010. február 19., 15:24 (CET)

Birdland

Szia! A Birdland szócikk törlése körül kialakult megbeszélés során elillantak a konkrét szavazatok: jelenleg egy maradjon, egy törlődjön szavazat van, és négy megjegyzés. Ha gondolod tedd egyértelművé az álláspontod a  törlendő,  maradjon vagy  tartózkodom jellel. Kösz, szevasz December vita 2010. február 16., 11:30 (CET) A felvetés még nem törlési szavazás! Az lehet bizonytalankodás is, hogy menjen a szócikk, vagy maradjon. Úgyhogy tedd oda nyugodtan (akár a felvetés sorába is), lényeg, hoyg látszódjon. Kösz! December vita 2010. február 16., 11:36 (CET)

Középkor

Itt. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. február 16., 12:47 (CET)

Ez egy vicc... :O – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 16., 12:54 (CET)

De, történhet. Ha kiderül, hogy ugyanaz a szerkesztő, akkor Karmela megszólítja, és ha nem válaszol, akkor leblokkolja. Ezt írta ott. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. február 16., 18:16 (CET)

Szia, RepliCarter! Bocs, de már úgy látom, megkaptad a választ. (Most nem foglalkozom anonokkal és egyebekkel, mert ez teljesen leköt). – Hkoala 2010. február 16., 21:16 (CET)

Jogsértő

Szia! Köszönöm az információt és az instrukciót! Üdv.! – Kispados vita 2010. február 16., 13:22 (CET)

James Belushi

Szia! Forrásnak egyrészt az enwikit, és az imdb.com-ot használtam, ahol mini biography is található. A filmjeinek listájában még segítséget nyújtott a port.hu, ahonnan a magyar címadásokat egyeztettem. Ezek az oldalak megjelennek a külső hivatkozásoknál, így gondoltam felesleges forráshoz is bemásolni. --LuCkY vita 2010. február 16., 13:58 (CET)

Rendben, köszönöm. Üdv. --LuCkY vita 2010. február 16., 14:05 (CET)

Aspen

Levehetem az {{építés alatt}}(?) sablont az Aspen cikkről?

Malatinszky vita 2010. február 16., 16:09 (CET)

a hetem

Szia! A héten eléggé el vagyok havazva, mivel készülnöm kell a szakvizsgára. Kérlek figyeld a kiemeltszavazást. Szajci reci 2010. február 17., 07:42 (CET)

Svéd Amphion

A forrást pontosítottam. A "Nordisk familjebok" kifejezésről cikk is van az angol wikiben. Remlém így megfelel. Sok jót. – Argento vita 2010. február 17., 18:00 (CET)

szerkesztési vita

Tisztelt szerkesztötársam!

Megtisztelnél, ha a személyemmel illetve itteni tevékenységgemmel felmerült vitával kapcsolatban állást foglalnál, akár csak néhány szó erejéig is! Ez fontos lehet a wikipédiának is! Mivel több szerkeszötársról van szó, ezért saját vitalapomon válaszoltam!

Üdv.Rácz Róbert vita 2010. február 18., 03:38 (CET)

aláírás színe

Szia!

Csak jelezni szeretném, hogy ez a halványzöld szín, amit most az aláírásodban alkalmazol, nehezen olvasható... ha ez volt a cél, akkor nem szóltam. misibacsi*üzenet 2010. február 18., 11:13 (CET)

megnéztem pár oldalt, ahova sokat írok, pl. a Törlési megbeszéléseknél, és nekem nem tűnik zavarónak

Én is megnéztem azt az oldalt is, és pont ezért szólok, hogy szerintem a színe miatt zavaró, nehezen olvasható. misibacsi*üzenet 2010. február 18., 11:57 (CET)

Igen, ez a kék jobb. Találtam egyébként erről (is) ajánlást a neten (mint minden másról), de nem raktam el a linkjét. Valami ilyesmi címszavakkal valószínűleg meg lehet találni: readability, web, usable, colors. misibacsi*üzenet 2010. február 18., 12:12 (CET)

Ez a piros is jó. misibacsi*üzenet 2010. február 18., 12:24 (CET)

Szerkesztéseim

Szervusz, köszönöm a kritikát, s a segítséget, remélem hogy a mostmár átfogalmazott cikkeim elfogadhatóak lesznek. Üdv Logan vita 2010. február 18., 13:11 (CET)


Makett képek

Szia, azt szeretném megtudni, hogy fel lehet-e tenni makettekről készült képeket a Wikire? Jelenleg régi vitorlás hajók cikkeinek megírásával foglalkozom. Sok esetben csak rossz minőségű képet, vagy egyálltalán nem tudok képet hozzá szerezni. Viszont sok régi hajónak elkészűlt a korhű makketja amiket lefotozva fel tudnék tenni, természetesen a forrás pontos megjelölésével. – Argento vita 2010. február 18., 16:47 (CET)

Átnevezgetések

Feleslegesen ne nevezgess át olyan lapokat, amiknek van egy igen elterjed elsődleges jelentésük, vagy viselőjük. Pl.: Sin City, Superman. Köszi. → Raziel szóbuborék 2010. február 18., 18:31 (CET)

re Kiemelés

Szia, Replicarter! Köszönöm, hogy figyelmeztettél, írtam a lapra. – Hkoala 2010. február 18., 18:57 (CET)

re

Hát, pedig időnként mondom a magamét :-). Szegény Zugor szócikkéről is a törlés mellett szavaztam, láthatod. Afféle „szakbarbárként” a képző és iparművészet kapcsán szoktam leginkább véleményt nyilvánítani, ill. szerkeszteni. Volt akit én magam jelöltem törlésre, de egyértelműen leszavaztak a szerktársak. Tudod hogy van, „minek bántsuk azt a szegény festőt, elfér itt a cikke” pedig, hát ez is egy kő kemény szakma, tele dilettáns önjelöltekkel, utcai rajzolóval, giccsőrrel, akik közül van aki itt virít a Wikin, mint ilyen olyan művész... Már mondtam más helyütt, orvos esetében elvárja mindenki, hogy legyen jogosultsága, de ha festő, szobrász, vagy grafikus elég az hogy „hú de szépet csinált, milyen jól néz ki”. Ez van. Sajnos a vizuális kultúra a bánya béka alatt leledzik, aminek elsőszámú felelőse az oktatás jelen állapota... Örülök, hogy olvastad a megjegyzésem, remélem többen is lesznek akik elgondolkodnak rajta. Üdv: – Szlávics vita 2010. február 18., 22:02 (CET)

Zugor kolléga nagyon aktív, de ha megnézed az említések döntő többsége ún. triviális. Én egyet sem találtam ami érdemben foglalkozik a tevékenységével. Persze, nekem elég ránézni a melójára és már gyanúm kerekedik. Azért ez még nem elég nálam sem a döntéshez. – Szlávics vita 2010. február 18., 22:13 (CET)

Válasz nálam.

Karmelaüzenőlap 2010. február 19., 10:17 (CET)

Egy az egyben takarásba tettem a csúnya másolmányt, tudnám törölni simán, de én nem vagyok adminisztrátor, nekem ahhoz nincs jogosítványom.– Mártiforrás 2010. február 19., 01:37 (CET)

Fluor

Most már nem, nem jogsértő. A nevezetessége viszont több, mint kérdéses: próbáltam rákeresni a rengeteg megjelent lemezre, s ahogy néztem, mind csak a honlapon megjelent, ingyen letölthető anyag. Olyat meg bárki csinálhat, még én is, a faragható botfülemmel, szóval ez nem számít. A netes említések sem túl meggyőzőek. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. február 19., 15:19 (CET)

Látod, ezt nem is néztem :) Egy gonddal kevesebb, ha megint megírja, levédem a lapot létrehozás ellen. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. február 19., 15:23 (CET)

Sót, levédtem most, jobb az úgy mindenkinek. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. február 19., 15:27 (CET)

Persze, egy gombnyomással leszedhető a védelem, szóval ha Fluort eléri a világhír, lehet cikk róla :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. február 19., 15:32 (CET)

Ronald1-válasz: Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja szócikk

A szöveg saját, (http://balkancenter.ttk.pte.hu/index.php?id=159) meg is lett hivatkozva gyönyörűen. A bemásolt oldallal - (turkinfo.hu) ahol a szöveg még megjelenik - szakmai kapcsolatban állunk, vagyis ők használják - engedéllyel - az említett szövegrészletet.


Mivel én vagyok a cikk írója és az intézeti honlapunk szerkesztője,azt gondoltam,ez a legegyszerűbb módja a szócikk létrehozásának... Azért azt nem értem,hogy a google-be copy-paste-telt (visszaellenőrzött) szöveg eredményeként (nyilván így bukott meg) miért csak (ezt)dobta ki.Hisz számos más - témához kötődő - kutatóműhely és fórum oldalára feltettem, honnan lehet azt tudni,hogy pl. nem a saját honlapunkról (innen)másoltam vagy másolta valaki más? Ezek után tényleg beszélhetünk itt jogról,hogy ki honnan és mit,illetve a google találati listáról...pláne anoniman, broáf

Üzenet nálam.

Karmelaüzenőlap 2010. február 20., 00:42 (CET)

Már le is takarítottam. Az angol linkeket nem néztem, franciául pedig még annyira sem tudok. :) – Stewe Feedback 2010. február 20., 20:46 (CET)

Igen, de nem mertem vállalni az ellenőrzést. Stewe Feedback 2010. február 20., 21:10 (CET)

Szervezett bűnözés szerkesztés

Szia!

Úgy érzem elkészültem a cikkel. Szerinted már megfelel az elvárásoknak mind formai mind fogalmazási szempontból?

Átnevezhetem?

Köszönöm.


Az utolsó két részhez beszúrtam három forrást. Megjelentek a forrásjegyzékben, de nem látszik a szöveg. Az utolsó 3 az erre vonatkozó forrás. Miért csak a jelek látszanak??


Köszönöm


Megcsináltam a lábjegyzetelést. Remélem jó lett. Köszönöm a segítséget. (Adamaster001 vita 2010. február 26., 12:22 (CET))

Szervezett bűnözés véglegesítés

Megcsináltam a kiemeléseket. Átneveztem és már megtalálható a rendes cikkek között.

Remélem marad is! :))

Nagyon köszönöm a rengeteg hasznos segítséget.

-Adamaster001-


Ja és még annyi, hogy az eredeti cikkben (Organized crime) található képet hogyan tudnám én is beilleszteni? Már próbáltam, de nem ment.

szükséges változtatás

Betettem a képet a Vermeer cikkben a kérdéses kép alá, Ivanhoe azt mondja, így jó, ezzel ha úgy gondolod, a szükséges változtatást megtörténtét igazolhatod :) – ნორბერტ კიში keskustelu 2010. február 21., 17:12 (CET)

Tanácsolt segítségkérés

Szia. A következő üzenetet elküldtem ugyan Szajcinak, de ő levédette a saját üzenőjét s így nem tudom, megkapja-e a kérésemet. Ne haragudj hát, ha ezért Neked is elküldöm, de az alább idézett üzenetváltásból kitűnik, hogy már másfél évet késtem, s nem szeretnék újabb késésnek oka lenni tudatlanságommal:


A következő üzenetváltásom volt:

Több mint másfél éve folyamodtam az általam írott "Garai László" szócikk "kiemelt" minősítésért. A folyamodvány mellett azzal érveltem, hogy a szócikk történelmileg és logikailag jól strukturálva mutatja be a maga denotátumának a munkásságát, minden egyes állítását a referencia pontos megjelölésével támasztva alá. Hónapokig nem történt sem haladás a folyamodvány elfogadásának irányába, sem elutasítás. S most azt veszem észre, hogy a folyamodványt bármiféle külön értesítés nélkül levették a várólistáról. Kitől kérhetek magyarázatot? S még inkább: kitől kérhetek méltányosságot, a folyamat megindítását, az elvesztegetett több mint másfél év beszámításával? Szalagloria vita 2010. február 19., 16:58 (CET)
Sajnos senki sem fog téged kárpótolni az elvesztegetett idődért. Kül a hiba ott van, hogy formailag nem megfelelően indítottad el a cikk kiemeltté szavazását, nem hoztál létre hozzá szavazási allapot, csak a vitalapra másoltad be. Ha kéred a kiemelést felkaroló szerkesztők közül valaki biztos segít, hogy most tényleg sikerüljön beindítani az eljárást. Keresd ezügyben User:Szajci-t vagy User:RepliCarter-t. Sok sikert! Pilgab Lóhere.PNG üzenet Mail-forward.svg 2010. február 19., 17:08 (CET)

Mivel tényleg nem tudtam s most sem tudom, hogyan kellett volna eljárnom, kérem tanácsodat és lehetőleg segítségedet is. Kösz.Szalagloria vita 2010. február 22., 06:36 (CET)

"Garai László" szócikk

Szia! Ha el tudnál küldeni egy email-címet, forward-olnám rá levélváltásomat Garai Lászlóval a te nagyon fontos tegnapi észrevételed tárgyában. Szalagloria vita 2010. február 23., 08:31 (CET)

Kali

Azért csináltam így, mert a többinél is ott a blank link, de ha gondolod alakítsd át az egyértelműsítőt úgy, hogy a Rendszerurak#Hindu mitológia szakaszra mutasson. Pilgab üzenet 2010. február 23., 09:49 (CET)

Reklámtéma

Szevasz! Igen, el lehet kezdeni, de szerintem valami friss fogással kellene majd fenntartani az érdeklődést, aztán jöhetnek a régiek. Egyelőre azt javaslom mindenképpen várjuk meg a szavazás végeredményét, aztán nekilátunk. (OsvátAnak meg toll a fülibe: ahelyett, hogy áttette volna és hagy egy jelzést, inkább lead egy ellenző szavazatot, és okoskodik. Na mindegy, csak kifújtam itt magam bocs.) Szóval ha lezárult a szavazás, visszatérünk rá! Kösz a támogatást, szevasz December vita 2010. február 23., 16:51 (CET)

Ja, és igen, jól értetted, én úgy tartom helyesnek, ha a Google nem indexelné a szerkesztők vitáját, szavazatait egy cég (vagy más reklám) kapcsán. December vita 2010. február 23., 16:54 (CET)

Még egyszer a "Garai László" szócikkről

A helyzet ennél pikánsabb, ha esetleg megnézed levélváltásunkat a proffal. Ő nem hogy engedélyezte volna, hogy "engedélyezte nekem az úr a weboldala tartalmának használatát", hanem (nyilván szándékosan hivatalos hangütésű) levelében elismeri, hogy ő vette át az én szövegemet (mutatis mutandis) és ledokumentálja dátumokkal,hogy mikor történt (persze, hozzájárulásomat kérve és megkapva) a szövegem átvétele és hasznisítása az ő egyetemi honlapján. Erre vonatkozó levélváltásunkat elküldtem az Általad megadott címre is, de ha szükséges, bizonyára meg tudom kérni a profot, hogy a nekem küldött nyilatkozatát ő is küldje el közvetlenül erre a címre.Szalagloria vita 2010. február 24., 16:36 (CET)


A professzor úr ezt a feltételt időközben teljesítette (lásd http://www.staff.u-szeged.hu/~garai/garai.htm ), sőt túl is teljesítette. Akkor a [email protected] címre melyikünk küldjön erről tájékoztatást? Vagy ez most már okafogyottá lett?Szalagloria vita 2010. február 26., 09:21 (CET)

Elem elnevezési vita

Udvariasan kérlek, hogy ne tartsd figyelmen kivül a cikk eleji udvarias kérést, fékezd magadat kissé szerkesztéseddel, amig a cikk kész nincs, nehogy szerkesztési ütközés álljon elő. Bevallom ez az én tévedésemből eredt, de egy hasonló eset már tübb mint egy órás munkaveszteségembe került. Üdv LouisBB vita 2010. február 25., 23:54 (CET)

YAMATO-válasz

szia! Köszi, akkor faragok rajta kicsit. üdv

Diplodocus

Szia! A Diplodocus felkerült a munkapadra, ha akarod szavazz rá. Üdv. DenesFeri vita 2010. február 27., 10:36 (CET)

Üdv!

Tanultam a tegnapi levélből.Hogyha szerkesztek valamit valamelyik oldalról nem fogom bemásolni!Hanem átírom ahogy én szeretném Így megfelel??– Yvke* vita 2010. február 27., 13:35 (CET)Yvett

ha minden megvan, akkor igen:D Szajci reci 2010. február 27., 19:24 (CET)

YAMATO oké?

Szia! Átszerkesztettem, így már megfelelő szerinted? üdv, T.

Kedves RepliCarter!

Abban az esetben, ha megjelölök még két gyártót a Certusson kívül, akkor nem minősül reklámnak? Erre számos példát látok. Továbbá még az lenne a kérdésem, hogy milyen szubjektív tényező (objektív nyilván nem lehet) dönti el azt, hogy egy-egy gyár önálló szócikkel is megjelenhet? Lásd: LG, Whirpool...stb., s ez nem minősül reklámnak?

Köszönettel várom válaszod!

Wikilélek

Szedlacseknét és a wikicumit nem kellene felvésni valahogy a dobozba? ;-) Cassandro Ħelyi vita 2010. március 3., 23:44 (CET)

Wikipédia:Beszélgetés egy csésze tea mellett. ;-) Cassandro Ħelyi vita 2010. március 5., 22:45 (CET)

gésanegyed

Szia!


Ezzel a horrorral: Kamishichiken gésanegyed tudnál vmit kezdeni? Köszi, – OrsolyaVirágHardCandy 2010. március 6., 19:40 (CET)

Szia! Átnevezed és magyarosjapánítod, vagy megcsináljam? Jó sokat dolgoztál rajta, grat! :) – Pagony vita 2010. március 6., 21:39 (CET)
Rendben! A Gionban jártam is, hála a Jóistennek, a Pontocsóba sajnos nem sikerült elkeverednem. :) – Pagony vita 2010. március 6., 21:59 (CET)
Igazság szerint Pontocsó, Mijagavacsó, Gion, Simabara volna az igazi nevük, különösen a Pontocsó szinte elképzelhetetlen Ponto-nak. Nincs benne rendszer, de istenem! Gondolkodjunk el rajta. Viszont a Liza Dalby-könyv megjelent magyarul is: A cseresznyevirágok hölgye, Magyar Könyvklub, 2002, ISBN 963-547-610-8. Ebbe nem akarok belekavarni, betennéd -- én meg majd megnézem okulás végett. :)– Pagony vita 2010. március 6., 22:29 (CET)
Most a következő a helyzet: Ponto városrész, Mijagava városrész, Gion gésanegyed, Simabara. Javaslatom: Pontocsó (hosszú ó-val a végén), Mijagavacsó (szintén), Gion gésanegyed, Simabara bordélynegyed. De az első kettő után is oda lehet tenni, hogy gésanegyed (Pontocsó gésanegyed stb.). – Pagony vita 2010. március 7., 01:04 (CET)

James Cameron

Szia! Nem gondolod úgy, hogy talán figyelmesebben kéne törölgetni a szócikkekből, jelen esetben a James Cameron-szövegből? Kb. a cikk 3/4-ét törölted azzal az indoklással, hogy „másolmány innen:http://filmhirek.com/2010/01/15/filmmania-avatar/”. A gond csak az, hogy a Filmhírek írása 2010. január 15-i dátummal került fel a netre, a törölt szöveget viszont majdnem két évvel korábban, 2008. február 8-án töltöttem fel a Wikipédiára! Akkor most ki másolt kicsodát? Nem vagyok már aktív szerkesztő a Wikipédián, de látván az ilyen felelőtlen beavatkozást az egyik korábbi cikkembe, azt is bánom, hogy valaha aktív voltam a Wikipédia-projektben. Filmfan vita 2010. március 6., 22:59 (CET)

Nekem végül is teljesen mindegy, de én nem látom az eredeti állapot visszaállítását. Hogy hogyan nézett ki az általam felküldött szöveg, azt az előzmények oldalán megnézheted a felküldés állapotát jelző legelső lehetőség és az általam végzett utolsó szerkesztés összehasonlításával: mindegyik filmről részletesen írtam, plusz a rendező magánéletéről is. Ezek a részek az általam imént megtekintett változatban továbbra sem láthatók. Az Avatar-témába nem tudok beleszólni, az a rész nem tőlem származik, fogalmam sincs, hogy az illető, aki a szócikkbe tette, önállóan írta-e vagy koppintotta valahonnan. Ami biztos, hogy a saját szövegeim közül garantáltan nem volt jogsértő egyik sem, de az utólagos betoldásokért nem felelek. Filmfan vita 2010. március 6., 23:13 (CET)

Garai László (pszichológus) - kiemelt szócikk

Miután minden ajánlásodat végrehajtottam, most mi a helyzet a szócikk kiemelt státuszával? És azzal, hogy - mint másutt megírtam - a javaslat óta több hónap eltelt anélkül, hogy a szócikkel bármi történt volna. Pontosabban: a szócikk megjelent a várólistán, majd eltünt onnan, s ez a "csiki-csuki" még egyszer megismétlődött. Mi a teendő? Szalagloria vita 2010. március 7., 00:57 (CET)

Szia! Szeretném, ha kiemelt lenne, mit gondolsz indítsuk el? Szajci reci 2010. március 7., 07:38 (CET)

WOWP

Szia! Nem másoltam ki, hanem az angol verzióról fordítottam. Mellesleg a wowponline.atw.hu szerkesztője vagyok, és ott is ez szerepel, de hogy lehet megoldani, hogy onnan legyen bemásolva és mégsem legyen jogsértő? Új vagyok még a WikiPédián, és kicsit új még ez a rendszer. Előre is köszönöm a válaszod!

Simoleon


gésanegyedek

Szia, végignézem majd őket. Szerintem ha már van Gion gésanegyed és Kamisicsiken gésanegyed, ezekhez kéne passzítani a Pontót így: Pontocsó gésanegyed, és a Mijagavát így: Mijagavacsó gésanegyed. A Simabarával énszerintem más a helyzet, az történelmileg hosszan bordélynegyed volt, és ma sem lehetne gésanegyednek nevezni. Maradhat Simabara, vagy legyen Simabara bordélynegyed, úgy mint történelmi szócikk. – Pagony vita 2010. március 8., 20:26 (CET)

Maradjon akkor Simabara. Én átfésülöm őket átírási szempontból, te megcsinálnád az átnevezéseket? Utóbbiban még kevés a gyakorlatom... – Pagony vita 2010. március 8., 20:35 (CET)
Szívesen! Megvárnám, míg átnevezed az átnevezendőket, hogy utána átírás közben a linkesítéseket is elvégezzem ide-oda (ha netán nem minden menne automatikusan). – Pagony vita 2010. március 8., 20:55 (CET)
Kösz, akkor nekifutok. – Pagony vita 2010. március 8., 21:00 (CET)

Nagyjából megvan. Milyen szépen összerántottuk (főleg te) - ha OrsolyaVirág nem szalad bele véletlenül, innen visszanézve nagy lenne a káosz. :) – Pagony vita 2010. március 8., 22:04 (CET)

Re: Kroki

Szia! Nekem nem tűnt fel, (nálam nem jelzett szerk. ütközést) de amint látom te nagyobb szakértője vagy a témának és megoldottad a helyzetet.– Hannababa86 vita 2010. március 8., 22:40 (CET)

A kifogásolt hivatkozások törölve. Tambo vita 2010. március 9., 21:03 (CET)

Csak azért írtam, mert rá sem néz senki (igaz nehéz téma), és a hó végén nem leszek gépnél. Köszönöm, hogy válaszoltál! Tambo vita 2010. március 9., 21:09 (CET)

leford szakasz

Szia Móni!

Ha kész vagy a részeddel, akkor tegyél egy megoldva sablont Műszakira, mert már én is befejeztem H-ig! Köszi! – OrsolyaVirágHardCandy 2010. március 10., 13:52 (CET)

Ez a 80 leford szakaszos cikk nem is olyan sok! wow! Ez így mennyivel jobb! – OrsolyaVirágHardCandy 2010. március 10., 14:22 (CET)

HuMuzs

Már olvastam, Drága! De én már sajnos nagyon öreg vagyok a fordításhoz... Különösen zenei témában (BTW: tudtad, hogy fordítottam egy könyvet: "A zene világa", amelynek második részét kaptam? (A világ zenéje))... Üdv, – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. március 10., 16:28 (CET)

Biztos, hogy csonk? Mit hiányolsz még belőle? Peligro (vita) 2010. március 10., 18:29 (CET)

köszönet

Kedves RepliCarter!

Köszönet a figyelmeztetésért.

Üdvözlettel: mzolta vita 2010. március 11., 06:52 (CET)

maradék

Szia!

Múlt héten meg most kirámoltam a Kategória:Másolt lapok és szövegek katot, a maradékot rád hagynám, sajna nem találok több forrást! Ebben úgyis profi vagy! Köszi, – OrsolyaVirágHardCandy 2010. március 11., 14:32 (CET)

Re magyarország zenéje

Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet, de sajna nem tudok most semmit bevállalni. Mindenesetre látom, hogy szépszámban nekiestetek a cikk felturbózásának, úgyhogy hajrá!. Másrészt pedig szeretnék gratulálni a forráspótló munkásságodhoz az enwikin, nem semmi amit csinálsz :-), még egyszer gratula. – Istvánka posta 2010. március 11., 18:00 (CET)

Bár... inkább a vitalapomon

Köszönöm a vitalapomra írt üzenetedet, mert én is nagyon fontosnak tartom a témát, amit felvetettél. Azért válaszolok a vitalapomon, hogy az rdekesnek ígérkező eszmecsere ne két vitalap között "szóródjon szét".--Linkoman vita 2010. március 13., 10:27 (CET)

Segítség!

Kedves RepliCarter, megpróbáltam követni a te eljárásodat a cite web formulával (Kamisicsiken gésanegyed), de valamiért a jegyzet elején és végén szükségtelen szögletes zárójelek jelennek meg. Mit csináltam rosszul? Itt láthatod az eredményt: Szerkesztő:Pagony/Marina Cvetajeva 1. jegyzet.

Bocs, megvan, figyelmetlen voltam. De a cite book formulával most kezdek birkózni, lehet, hogy ott is kérek majd segítséget. – Pagony vita 2010. március 15., 11:34 (CET)
Köszönöm szépen, sok mindent sikerült ellesnem, azt hiszem. :) – Pagony vita 2010. március 15., 20:45 (CET)
Bármikor, csak szólj! – Pagony vita 2010. március 15., 20:52 (CET)

album infobox

A sablon kritika része arra van, hogy a főbb kritikák szerepeljenek benne, pl. az allmusic.com és ahsonló neves kritikai oldlaak csillagozott kritikái egy linkkel. Természetesen nem abuzolásra való, de ilyen alapon infobox sem kéne, mert ott is bármelyik paramétert lehet abjúzolni. Ha olyat látsz, hogy túlzsúfolt az infobox vagy egy része, egyszerűen ki kell szedni a fölösleget és nyitni neki egy szöveges szakaszt a szócikkben. Áttekintésnek jó az album kritka szakasza, hogy ránézel és látod hogy monduk a 3 legnagyobb kritikai oldal mind 5csillagosra ítélte az albumot, pl. – Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 15., 13:36 (CET)

átnevezés

Bocs, hogy nem szóltam külön: azt hittem, észrevetted, hogy a szócikkek között hoztad létre. Én csak áttettem Wikipédia névtérbe. A WPM előtaggal ugyanis szócikk névtérbe került. – Trevor vita 2010. március 15., 13:49 (CET)

Még egyszer az elnézésedet kérem. – Trevor vita 2010. március 15., 13:58 (CET)

Skype pls!

OrsolyaVirágHardCandy 2010. március 15., 14:47 (CET)

Karbantartás

Szia! Kezdjük a szócikkek nevével, pl. ezzel: Szerkesztő:RepliCarter/Wikipédia:Wikimédia Magyarország/Karbantartó verseny 2010. ;-) Csigabiitt a házam 2010. március 15., 18:34 (CET)

Szia! Átnéztem mind a hármat, kiegészítettem és átneveztem őket, lécci nézd meg! Üdv, – OrsolyaVirágHardCandy 2010. március 15., 18:43 (CET)

Magyarország zenéje

Kedves RepliCarter/OrsolyaVirág/Szasza! (hogy lássátok, kinek írtam) A Magyarország zenéje szócikk kapcsán meg kellene beszélnünk egysmást. A Klasszikus zene kapcsán, úgy látom, kissé elvetettem a sulykot, ez így túl sok lesz, a szócikk egésze szükségszerűen aránytalan lesz. Nem így gondoljátok? Arra gondoltam, hogy a még képződő részt önálló szócikként kiemelném, jelentősen lerövidítve kerülne ide. De mennyire lerövidítve? Mekkora legyen az egyes részek mérete? Egyáltalán milyen legyen a szerkezet? A Támogatás és a Lásd még (Pécs) fejezetet elhagyni javaslom.

A felépítésre vitaindítónak a javaslatom:

  • Klasszikus zene
  • Népzene
    • X
    • XX
    • Táncházmozgalom
  • Könnyűzene
    • Y
    • YY stb.
  • Zenei fesztiválok
    • Klasszikus zene
    • Könnyűzene
    • Népzene

Ha a párbeszéd megkívánja, akkor a vitalapom lehetne a központja a megbeszélésnek.

Szóval ez a kérdés, válaszoljatok!  … szalax vita 2010. március 15., 18:48 (CET)

Matzon Ákos és a szerzői jog

A nyilvános adatok nem szerzői művek. Az általad törölt szöveg egy része adatokból állt, legfeljebb az értékelő mondatok minősíthetők egyéni megfogalmazásúaknak. Vagyis elég lett volna csak ezeket törölnöd.--Linkoman vita 2010. március 16., 13:04 (CET)

Sony Ericcson P1

Kedves RepliCarter!

Köszönöm, hogy szóltál, csak nem volt teljesen idő kidolgozni, de most megcsináltam "szócikkhez méltóan". Egyébként az egyik olyan Sony Ericsson telefon szócikkét (magyarul a V630i-ét), amit belinkeltél, azt én csináltam, úgyhogy nagyjából már tudom, hogy kell egy jó szócikket csinálni.

Remélem a módosítás már elnyeri tetszésedet!

Tisztelettel:

Plataganet

Átírtam, ha időd engedi, kérlek tekintsd meg! – Szlávics vita 2010. március 16., 15:48 (CET)

Köszönöm! – Szlávics vita 2010. március 16., 16:41 (CET)

Igen, bután néz ki, igazad van. Gyomláltam is belőle, amit első ránézésre észre se lehet venni. Az a helyzet, hogy ezek mind fontos országos vagy nemzetközi rangú kiállítások. Én ennél jobban nem akartam megcsonkítani, mert az már egyéni „gusztus” dolga, hogy mit tart valaki fontosabbnak, vagy kevésbé fontosnak a szinte azonos rangú kiállítások közül... – Szlávics vita 2010. március 16., 16:46 (CET)

Projekt

Mehet? :-)Burumbátor Speakers’ Corner 2010. március 16., 19:07 (CET)

MI?? Hát, az... – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. március 16., 20:04 (CET)
Na, Szívem, retteghetsz: Wikipédia:Javaslat tisztségviselők megválasztására/RepliCarter (admin). Vigyor OrsolyaVirágHardCandy 2010. március 16., 20:12 (CET)
El kell vállalnod! Kérlek, gyorsan, mert nálam nagyon éccaka van, és szeretnék Rád még ma szavazni... :) – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. március 16., 20:13 (CET)

August Bebel

Szia! Kérlek nézd meg a cikket és szavazz rá a kiemeltszavazáson. Szajci reci 2010. március 17., 09:43 (CET)

Hidász

Köszönöm :) Viszont a hivatkozásnál elrontottam valamit, nem néznél rá, hogy normálisan nézzen ki? Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. március 17., 20:53 (CET)

Beírtam a hivatkozások linkjei után a szöveget, aminek meg kellene jelennie a cikk alatt, ehelyett a két baromi hosszú link jelenik meg. Nem értek én ehhez... :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. március 17., 21:02 (CET) Amit beírtam, az meg fekete, holott a linknek látszania se kéne, csak annak, amit írtam, annak is kéken, klikkelhetően. Megfogalmazásom bonyolultságával hozzáértésem hiányát palástolom :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. március 17., 21:04 (CET)

Nagyon köszönöm, tökéletes lett :) Honnan érthetnék én mindenhez, alig öt éve vagyok itt :)) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. március 17., 21:14 (CET)

Timi egy hónappal utánam érkezett. Kevés öregebb motoros van itt nálam. Ciki lenne feliratkoznom a mentorkérők közé? :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. március 17., 21:18 (CET)

Mit csináljak, megrekedtem a klasszikus latinnál, a teológiánál és a filozófiánál, nekem az ilyen bűvészkedés magas... Beszélek én akár három órán át a klasszikus görög filozófia Órigenésznél és Minucius Felixnél kimutatható nyomairól, de az ilyen trükkök tőlem nagyon távol esnek :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. március 17., 21:23 (CET)

Kinek a pap, kinek a papné :) Viszont lelestem amit csináltál, alkalmazni fogom. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. március 17., 21:31 (CET)

Holnap?

Szia! Holnap jössz Orsival? Szasza post 2010. március 17., 21:13 (CET)

Szia! Örülök a mai találkozásnak, jó volt kicsit megismerni Téged. Szasza post 2010. március 18., 20:23 (CET)
Hip-Hop bevállalva. Szasza post 2010. március 18., 21:02 (CET)

Infocenter.hu szócikk

Szia! A javaslataidnak megfelelően átjavítottam az infocenter.hu szócikket Így már elfogadható? Köszi Róna Gábor

x

Nagyon köszönöm a lehetőséget, amint komolyabb kérdésem lesz, írok :) Egyelőre csak szerkesztgetek, ha nagy leszek és cikket akarok írni, biztosan rögtön rengeteg kérdésem lesz :) Niquesse90 vita 2010. március 18., 20:45 (CET)

Ivaszaki

Szia, gyakorlatilag semmi dolgom nem volt vele, gratulálok! Nekem nincs meg a Golden-regény magyarul, nem tudom, a Sayuri/Szajuri nevet átírták-e benne, de a könyv szócikkében úgy látom, igen. (Helyenként rosszul.) Úgyhogy legyen akkor Szajuri. – Pagonyfoxhole 2010. március 19., 21:32 (CET)

Eléggé otthon vagyok benne. :) Pár kelet-ázsiai népen és rajtunk kívül az egész világ előrerakja a keresztnevet, mi meg nem, így logikus, hogy egyesítsük a magyar és japán (kínai stb.) eljárást. Ami pedig a fonetikát illeti, minden nyelv átírja a maga képére a japán szavakat, mi miért ne tennénk? (Más a francia, a német, az angol átírás, legalábbis sokszor, mert nem ragaszkodnak en bloc a Hepburn-rendszerhez.) Így is marad katyvasz -- nagyon unom már pl., hogy minden második német filmben ninjának ejtik a nindzsát... – Pagonyfoxhole 2010. március 19., 21:51 (CET)
Persze, nem mindig és nem mindenben, de a franciák pl. imádják háztetővel jelezni a hanghosszúságot a makrón helyett, az s-et sokszor nem sh-val, hanem ch-val írják át stb. – Pagonyfoxhole 2010. március 19., 22:02 (CET)

Óriás tarantula

Szia RepliCarter! Rakd ki a szócikk névtérbe, majd valamilyen szintig feljavítom. Sok sikert adminként. – VC-süzenet 2010. március 21., 12:55 (CET)

Jaffa

Szia, neked való puclandó: Jaffa (Csillagkapu). :) – Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 21., 13:04 (CET)

És én meg idejövök, mert azt hiszem, hogy kiderül hogy mi az anya által emlegetett Jaffa. De ezt nem isszák... ~ Boro 2010. március 21., 19:39 (CET)

Cseh György

Szia. Így jó? – Százszorszép vita 2010. március 21., 23:47 (CET)

Hit Park

Kedves RepliCarter!

Köszönöm az észrevételt. Valóban, a Hit Park szócikk tartalma az ujexodus.hu oldal hivatkozott tartalmával nagy részben egyezik. Azonban az a helyzet, hogy én egy nyomtatott, kizárólag a Hit Parkkal foglalkozó kiadvány tartalmát használtam fel, a felelős kiadó személyes hozzájárulásával. A kérdésem, hogy ez esetben mi a teendő, fel lehet-e azt valahol tüntetni, hogy a hivatkozott anyag a szerző engedélyével jelenik meg a wikipedia-n?

Köszi, Activteam

Dragon Ball

Azok is tök feleslegesek, de ez konkrétan még csak félig-meddig létezik. Számomra az sem egészen világos, hogy hivatalos, vagy csak rajongói cucc. → Raziel szóbuborék 2010. március 23., 09:38 (CET)

Jogsértő

Bocs, köszi, mostantól megjegyzem! – Pagonyfoxhole 2010. március 23., 11:35 (CET)

RE: TV Markíza

Szia! Teljesen egyetértek Veled abban, hgoy pontos forrásmegjelöléseket kell használni. A cikket azonban nem én írtam, csak fordítottam - ez a forrásom, és ezt pontosan meg is jelöltem a szócikk végén. Sajnos csak ott tudok a fordításban ennél több forrást feltüntetni, ahol az eredetiben is van. A fordított cikk eredetijének megjelölése miért nem elég? Üdv: – Kranzniki Szólj hozzám! 2010. március 23., 13:43 (CET)

Üdvözöllek!
Igazad van, hogy nem közkincs. Viszont a Fedél Nélkül jogosult a logo használatára, így azt gondoltam, az újságot ismertető szócikkben is lehet helye. Valószínűleg rosszul állítottam be a licencet, de lehet, hogy tényleg törölnöm kellene. Kérem segítségedet, hogy mi a helyes megoldás.
Üdv: --Droid vita 2010. március 24., 11:25 (CET)

Köszönöm a gyors reagálást, egyelőre marad a logo.
A szerkesztői allappal kapcsolatban igazad van, bocsánat, elfelejtettem. A sablont beszúrtam. Kell még némi gyakorlatot szereznem a wikis munkában. Ha időd engedi, kérlek nézz rá néha a lapjaimra, szívesen veszek minden építő kritikát, javaslatot. Köszönöm!
Üdv: --Droid vita 2010. március 24., 16:57 (CET)

Cvetajeva-kiemelés

Szia! Kiemelésre jelöltem Marina Ivanovna Cvetajeva szócikkemet, most várólistán van, de a jövő héten már felkerülhet a munkapadra. Megtisztelnél azzal, hogy te is részt veszel a folyamatban? Előre is nagyon köszönöm! – Pagonyfoxhole 2010. március 25., 18:29 (CET)

Nagyon köszönöm! :) – Pagonyfoxhole 2010. április 2., 22:42 (CEST)

Enwikis cikk

Fogalmam sincs melyikre gondolsz a másfélmillió enwikis cikk közül :-) Kül valszeg csak véletlen maradt fenn Pilgab üzenet 2010. március 25., 22:48 (CET)

Jóvanna, értsd jól... :-) Igen, csak véletlen maradt fenn, ami le van írva a szócikkben az kihámozható abból a két forrásból is. Most számolod őket össze? Pilgab üzenet 2010. március 25., 22:55 (CET)

Láttam az öreg kaszást, épp az előbb fordult be a sarkon, ment kiflit venni, majd ráuszítom, hogy számolja meg a cikkeket :P Én ott már valószínű többet nem fogok működni, amelyikről úgy gondoltam érdemes már ránéztem. De Te szép munkát végeztél, adtál a listának rendesen :-) Pilgab üzenet 2010. március 25., 23:01 (CET)

Még pár ilyen verseny és az egész család wikis bögréből kortyolhatja reggel a kakaót :-) Ki tudja lehet az enciklopédikus tudás is csak úgy fog folyni belőle... reklámnak nem lenne rossz, ha wikis bögréből iszol garantáltan ötös lesz a töridolid. :-) Pilgab üzenet 2010. március 25., 23:07 (CET)

Arról már lekéstem, meg különben se szolgálom a fogyasztói társadalmat :-) Pilgab üzenet 2010. március 25., 23:10 (CET)

Asgardok

Sziusz, az Asgard (Csillagkapu) szócikk javításra szorul :P Meglehetősen :DD megcsinálod? :P– Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 26., 11:59 (CET)

Köszi :))) Meg ahogy nézem, a többi is Vigyor (épp sbalont cserélek bennük). – Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 26., 12:58 (CET)

re sablonmester

A sablonmestert a németek írták, toolserverről fut, így hozzájuk kell fordulni az extra kívánságokkal :) Ha additionally kell bele valami,a sablonmesterrel újra megnyitható a sablon, a bárhol a sablonkódon belül belekattintasz és megnyomod a sablomester kódot, előugrik újra az összes mezővel. – Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 26., 14:44 (CET)

Részt kívánok venni.

  1. - Szasza peace 2010. március 27., 13:48 (CET)
  2. Szintén. Bence Megbeszélés 2010. március 27., 13:49 (CET)
  3. Kórsz! :P Ellenben be kéne írni, hogy nem csak ma lehet jelentkezni! – OrsolyaVirágHardCandy 2010. március 27., 14:30 (CET) OK - RepliCarter Wormhole 2010. március 27., 14:36 (CET)
  4. Énisénis! Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. március 27., 14:42 (CET)
  5. Trevor vita 2010. március 27., 15:07 (CET)
  6. Hkoala 2010. március 27., 15:29 (CET)
  7. Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 27., 16:00 (CET)
  8. Próbáljuk meg. – Szaszicska vita 2010. március 27., 16:09 (CET)
  9. Mdavid89 - aki elfelejtett jelentkezni :-) - RepliCarter Wormhole 2010. március 27., 20:54 (CET)
  10. Silvio Üzenj! 2010. március 27., 22:41 (CET)
  11. - Naná. December vita 2010. március 27., 23:59 (CET)
  12. Csigabi is nekiállt. - RepliCarter Wormhole 2010. március 28., 16:46 (CEST)
  13. — Jó bulinak látszik — P/c vita 2010. március 28., 20:38 (CEST)
  14. - Hetus vita 2010. március 28., 21:29 (CEST)
  15. - Nem az első díj vonz, de megpróbálom: – ნორბერტ კიში keskustelu 2010. március 28., 22:57 (CEST)
  16. Kenadra is elfelejtett jelentkezni. - RepliCarter Wormhole 2010. március 29., 13:43 (CEST)
  17. Einstein2 Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2010. március 29., 20:31 (CEST)
  18. Madridista - RepliCarter Wormhole 2010. március 30., 21:08 (CEST)

Lista

Szia! Rendben. – Silvio Üzenj! 2010. március 28., 17:10 (CEST)

Karbantartóverseny észrevétel

Szia! A forráshivatkozásos kategóriába több sablon is beletartozik. Az egyik a {{nincsforrás}}, amit valóban nagy meló rendbehozni, mert a szócikk egészére vonatkozó forráshiányra utal. A másik a {{forr2}} illetve {{forráskérő}}(?), ami egyes szövegrészek - jellemzően egy mondat, vagy szó - forrását hiányolja. A jelenlegi pontozási rendszerben mind a kettő 4-4 pontot ér, pedig egy mondathoz azért könnyebb forrást találni. Én inkább úgy alakítanám át, hogy beillesztett forrásonként egy pont. Tehát ha valaki a {{nincsforrás}}-t úgy intézi el, hogy egyetlen forrást talál, akkor az egy pont, de egy hosszabb szócikknél ez nyilván több forrást jelent, ami annyiszor egy-egy pont lenne. A forráskérő, illetve forr2 sablon pedig sablononként (vagyis a sablont kiváltó forrásonként) érne egy-egy pontot. Mit szólsz? Szia December vita 2010. március 28., 17:36 (CEST)

Hát jó... Bár magam ellen beszélek, mert én csak a forr és forr 2 sablonokra "megyek rá", és látom, hogy összehasonlíthatatlanul könnyebb a dolgom, mint másnak lesz az egy kicsit is hosszabb szócikkekkel, de ahogy gondolod. (Én egyébként nem külön kezelést javasoltam, hanem hogy legyen szó bármilyen forrássablonról, forrásonként legyen egy pont. Ha egy {{nincsforrás}} sablonos cikk egy forrással elintézhető, az egy pont, ha hat forrás kell hozzá, akkor hat pont.) Szia! - és nem mellesleg gratula az ötlethez/kezdeményezéshez December vita 2010. március 28., 17:46 (CEST)
Nem tudom, szerintem is valahogy így kéne, hogy arányosabb legyen. Bence Megbeszélés 2010. március 28., 17:48 (CEST)

Viszont ellenőrizhetetlen lenne. És nem konkrétan számosítható. Ha valaki sok pontot akar, és minden mondathoz forrást illeszt, akkor egy szócikk 100 pontot ér?? - RepliCarter Wormhole 2010. március 28., 17:55 (CEST)

Az a baj, hogy 5 pontot ér a szöveg nélküli és a horrorisztikus szócikkek rendberakása. Ez jóval több, mint egy kész szócikk forrásolása, ezért 4 pontnál többet nem lehet adni forráskeresésre. - RepliCarter Wormhole 2010. március 28., 18:04 (CEST)


Egyébként igen, ha 100 forrást valaki felkutat, megérdemli a 100 pontot :) De ez csak vicc, nyilván lehetne maximálni, mondjuk max. 6 forrás, vagyis pont. És pont konkrétan számosítható, vagyis inkább számszerűsíthető.
Kicsit más: nem tudom, néztétek-e, a Wikipédia:Karbantartóműhely oldalán van egy táblázat, amit épp nemrég frissítettem be a problémás szócikkek számával. A vitalapján pedig írtam egy rövid összefoglalást az elmúlt fél év változásairól. Innen derül ki az is, hoyg amikor írod, hogy nyugodtan kezdjem a könnyebbel, aztán majd áttérek a nehezebbre, az azt jelenti, hogy 2400 forráskérőt kellene pótolni. Hát ez sajnos nem fog elfogyni májusra, tehát ha csak ötszázat sikerül javítanom, már az is 2000 pont :) December vita 2010. március 28., 18:13 (CEST)

A {{lektor}}(?) sablon is ilyen: van, hogy csak egy-két vitatott állításnak kell utánajárni, de van olyan, hogy teljesen újre kell írni a cikket, és mind a kettő ugyanannyit ér. Szerintem ha valaki nem csak egy-két cikket vállal, akkor ezek kiegyenlítik egymást. – Hkoala 2010. március 28., 18:21 (CEST)

Én is így gondolom. - RepliCarter Wormhole 2010. március 28., 19:58 (CEST)

Bízom benne:D Sokan ráálltak ahogy nézem, és ez a lényeg:D Szajci reci 2010. március 28., 21:04 (CEST)

Még egy: belefutottam olyasmibe, hogy egy {{forr2}}-es sablonnal jelölt állítás akkora zöldség volt, hogy törölni kellett nyom nélkül (még az állítás ellenkezőjére vonatkozó utalást sem volt érdemes betenni, adott esetben nem is volt "ellenkezője"). A sablon értelemszerűen kikerül ilyenkor, de nyilván ez a munka sem áll arányban egy egész szócikk forrásolásával. Ez is 4 pont? December vita 2010. március 29., 12:23 (CEST)
Oké, kösz (utánajárós, persze). December vita 2010. március 29., 12:28 (CEST)

Szia! Csak arra gondoltam, hogy egy ilyen [1] sokkal áttekinthetőbbé teszi az ellenőrzést, mint két difflink megnyitása[2][3]. (Az utolsó kommentem csak arra vonatkozott, hogy az aki nem olyan sasszemű mint te, hogy ránézésre lássa a különbséget a két állapot között, annak egyszerűbb ha csak egy linket kell megnyitnia és nem kettőt.) Összességében nekem mindegy, ha neked így kényelmesebb. --Dami vita 2010. március 28., 21:12 (CEST)

Auger-effektus

Szia! Forráshiány sablon nem volt rajta. Kapok érte pontot is? ; Csigabiitt a házam 2010. március 28., 23:30 (CEST)

Megtörtént a forrásolás. Tégy belátásod szerint. Csigabiitt a házam 2010. március 28., 23:30 (CEST)

Karbantartóverseny

Szia!

Én nem szeretnék részt venni a versenyben, csak azt szeretném megkérdezni, hogy hová lehet kilistázni azokat a szócikkeket, amelyeket én ki szeretnék javíttatni mások által? (tudod, erről múltkor már beszéltünk!). – Gbarta vita 2010. március 29., 15:25 (CEST)

Szia! Az angol wikiből fordítottam, elég rátenni a sablont vagy ilyenkor szokás keresni hozzá más forrást is? - Kenadra vita 2010. március 30., 00:47 (CEST)

Csonkbővítés

Szia! Köszi, hogy szóltál, akkor most átnézhetem az összeset és pótlólag beírhatom? Csigabiitt a házam 2010. március 30., 14:14 (CEST)

Egy ügyrendi kérdés: nézd meg légy szíves a Sierra Nevada szócikket. Ebben szintén ott maradt a csonk sablon. Tekinthetem-e vajon úgy, hogy a szakaszfordításommal most már nem csonk? Csigabiitt a házam 2010. március 30., 14:52 (CEST)

Celebrimbor

Szia! Átfogalmaztam, az egyes részeket kihagytam a cikkből, de úgy érzem, hogy teljes legyen a kép egy laikus számára is, akkor amit meghagytam az már lényeges. Forrásomat megneveztem. Továbbá a többi szerkesztésemhez is odabiggyesztettem. Tulajdonképpen egy adott oldalról fordítok angolról magyarra, s úgy érzem, itt tudja az ember hasznát venni. Üdv! Parszell

Re: Karbantartó verseny

Kösz, hogy szóltál, Cériumot csonkbővítésért is pontoztam magamnak :) Üdv, Hetus vita 2010. március 30., 20:02 (CEST)

Kerestem és tettem be még egyet, bár úgy gondolom, hogy a német wikis azért is elég kellene legyen, mert szemmel láthatólag a táblázat onnan van átvéve. Üdv, Hetus vita 2010. március 30., 20:56 (CEST)

Szerintem különböző okokból számoltuk fel mindketten a 2-2 pontot, de részemről adhatod neki. Hetus vita 2010. március 31., 09:59 (CEST)

re:Karbantartó verseny

Elég, ha a 4 pontokat kivonom az összpontszámból? – Einstein2 Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2010. március 30., 20:33 (CEST)

Akkor kitörlöm a cikkeket a listából. Jó lesz? – Einstein2 Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2010. március 30., 20:37 (CEST)

Jó és köszönöm! :) – Einstein2 Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2010. március 30., 20:45 (CEST)

mennyit ér?

Szia, RepliCarter! Hány pontot ér egy {{szinnyei-lektor}} sablon? A szövege szerint lektorálandó és korrektúrázandó, és a cikk ebben a két kategóriában van benne. 4+3? – Hkoala 2010. március 30., 20:37 (CEST)

A Johann Drauth cikket néztem át, amit a korrektúrázandó lapok kategóriájában találtam, de nem korr sablon volt rajt, hanem ez. Tehát ilyen értelemben a verseny része, hogy benne van két versenykategóriában is, csak a pontszám nem világos. – Hkoala 2010. március 30., 20:50 (CEST)

szócikk

Szia! Bocsi nem tudom melyik szócikkre írtad, hogy lássam el forrásokkal. ...És lenne még itt egy kérdésem: nem megy a kép beillesztés:D Tudom ciki meg minden, de csak Tegan and Sara-s cuccoknál fordítottam, és egyszerűen nem jött össze az a kép sehogy. Megírnád, hogy kell? Előre is köszi! Mardel

A többi albumhoz sem írtam forrást! Fordítottam angol wikiről vagy fejből írtam(mániákus vagyok, de nem fertőző!:D). Akármelyik albumhoz covert. Ha az angol wikiről próbáltam átrakni sem ment, meg beszúrni sem tudtam. :S

Re: Karbantartóverseny

Szia. Ha nem baj, majd csak holnap, mert mostmár lassan leragadnak a szemeim a fáradtságtól :) – Madridista Ideírjad 2010. március 30., 21:18 (CEST)

Mindenképp, mert egyrészt kedvelem is őt, másrészt le kell szoknom arról, hogy félbehagyok cikkeket... – Madridista Ideírjad 2010. április 1., 13:49 (CEST)

Gratula!

Gratulálok! :) – Pagonyfoxhole 2010. március 30., 21:19 (CEST)

Admin

KÖSZÖNÖM MINDENKINEK A TÁMOGATÁST!!! - RepliCarter Wormhole 2010. március 30., 21:25 (CEST)

Gratulálok, jó munkát! Ha Bennó este tízig nem jön szólni, hogy olvasd el az adminkézikönyvet, és logolj be a levlistára, akkor sikíts! Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. március 30., 21:20 (CEST)

Nagy nagy pusszantás, gratuláció, és most fog szépen azt a takarítóvödröt, amit megkaptál, fel a gumikesztyűt, aztán csapj bele a melóba, mondák a Sith nagymesterek. Bennó meg majd gyün az adminújonc-okosítássla nemsoká VigyorTimish sablongyár üzenőfal 2010. március 30., 21:21 (CEST)

Gratula Én is! Csak Orsit tudom idézni: "Üdv a maffiában!" Szasza peace 2010. március 30., 21:23 (CEST)

Elég itt a gratulálgatásból, DOLOGRA! :)) Bennó kenyerét nem akarom elvenni, azért se linkelem be az adminkézikönyvet. Viccet félre: gratulálok, a blokkolt vandáloktól időnként majd érkező, felmenőiddel foglalkozó levelekre meg rá se ránts :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. március 30., 21:25 (CEST)

Gratulálok én is! – Hunyadym HunyadymVita 2010. március 30., 21:31 (CEST)

Engedd meg viszont, hogy én tűzzem ki a kis szárnyacskát a júzerlapodra. Mondjuk már ki is tűztem, úgyhogy utólagos engedélyt kérek :)) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. március 30., 21:34 (CEST)

Igazán szívesen. Esetleg tegyek ki még pár szárnyat? :P Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. március 30., 21:37 (CEST)

Üdv a fedélzeten! Gratulálok. Csigabiitt a házam 2010. március 30., 21:39 (CEST)

Gratulálok és üdv az adminok között! A lényeget majd Bennó egyszer valamikor elmondja. ;-) Cassandro Ħelyi vita 2010. március 30., 22:17 (CEST)

Viszont itt majd alkalomadtán keress egy kényelmes zugot magadnak. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. március 31., 03:24 (CEST)

Szintén gratulálok! Jó munkát! :) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. március 31., 09:35 (CEST)

  • Szívem összes rokon- és ellenszenvével, ha érted a viccet. Ha nem, akkor csak az első fele!!! :-) - :-) - :-). – OsvátA Palackposta 2010. március 31., 10:35 (CEST)

Üdv a cégnél! Gondolom, azóta nagyobbrészt elvégezted a szükségeseket, de azért felsorolom :-):

  1. Tanulmányozd szorgosan a adminkézikönyvet, ezzel kelj, ezzel feküdj, éjjelente párnád alatt legyen;
  2. vésd fel közérdekű adataidat a Wikipédia:Adminisztrátorok/Adminisztrátorok listája lap megfelelő sorába;
  3. amennyiben jónak látod, helyezd el az {{adminisztrátor}}(?) sablont a szerkesztői lapodon, mellyel értesíted a nagyérdeműt, hogy benned segítőkész adminra lelhet.

Ezenkívül az első pontot újra ajánlom figyelmedbe, a többi már megtörtént nagyobbrészt. ;) Újfent üdv a cégnél, ha valami nem megy, kérdezz, akár itt, akár az adminliston. Pánikra semmi ok, minden visszavonható (kivéve talán a lelki sebesüléseket). Vigyor Bennófogadó 2010. március 31., 14:01 (CEST)

nem jó sablon

Megint versenykérdésem van: a Griselda Marchbanks cikken {{nincs bevezető}}(?) sablon volt, de a többi Harry Potter-mellékszereplőhöz hasonlóan ez sem érdemel külön cikket, ezért bedolgoztam a Harry Potter-szereplők listája cikkbe. Felírtam magamnak 3 pontot kérdőjellel, de az összesenhez nem adtam hozzá, amíg nem okézod le. Ezen kívül nem tudom, hogy ilyenkor melyik kategóriához listázzam be: amilyen sablon volt rajta, vagy amit csináltam vele? – Hkoala 2010. március 30., 22:05 (CEST)

A pontot aszerint írtam, amit ténylegesen csináltam vele, de a kategóriákhoz hova rakjam? – Hkoala 2010. március 30., 22:12 (CEST)

Bedolgozandó. – Hkoala 2010. március 30., 22:15 (CEST)

Mindenféle gyulladások

Szerinted ilyen tényleg van? Meg a többi gyula? Kezdem azt hinni ebben a felduzzadt betegséggyűjteményben, hogy az összes még fel sem bukkant járványt előre leírjuk. Csak nehogy hipochondria legyen a vége, hogy nem létező betegségek tüneteit keressük magunkon vagy egymáson. :-) Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. március 31., 03:35 (CEST)

re nagyváradi vár

Bocs, azt nem vettem észre, hogy Hetus is felírta, akkor én kihúzom. – Hkoala 2010. március 31., 11:47 (CEST)

Kérlek, ha időd engedi tekintsd meg! – Szlávics vita 2010. március 31., 13:06 (CEST)

Jól látok? :-)

Háhh! Jól látom? Ez kihívás lenne nemes versenyre? :) Itt hírhedetten én vagyok a legirányelvolvasottabb. :)) (meg a leghülyébb, de ezen DD-vel még vitázunk... :-)) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. március 31., 14:39 (CEST)

Csak azt ne! :-)eLVe kedvesS(z)avak 2010. március 31., 14:56 (CEST)

Hi, RepliCarter! Could you possibly take a look at Miklós Kretzoi at the English language Wikipedia? Thank you! – Shirt58 vita 2010. március 31., 16:15 (CEST)

Bocs, beleszerkesztettem, remélem, nem okoztam gondot - még a tatarozás előtt kezdtem el...– Petej vita 2010. március 31., 18:40 (CEST)

Thank you! – Shirt58 vita 2010. április 1., 12:04 (CEST)

Hibás képfeltöltés

Szia!
Elnézést a zargatásért, de megint sikerült elcsesznem valamit. Ezúttal hibásan töltöttem fel egy képet (balgán azt gondolva, hogy az "új verzió" feltöltéssel törlődik/felülíródik a régi).
Szerkesztőnk kérésére ki akartam cserélni a 408. szám címlapját a 407.-re. Így most mindkettő fel van töltve. Kérdésem, hova, mit írjak, hogy a szükségtelent egy arra járó jogosult szerkesztő törölje? Az megfelelő, hogy egy azonnali sablonnal törlést kértem a régi képre és új képként feltöltöm a szükséges címlap képét?

Köszönettel: --Droid vita 2010. április 1., 13:20 (CEST)

Az FN szócikke

Köszönöm a villámgyors intézkedést a képpel!
Ha kérhetek még egy szívességet, nézd meg a Fedél Nélkül szócikket (még allapomként). Szerinted így mehet?
Köszönöm: --Droid vita 2010. április 1., 13:38 (CEST)

kép

Szia! Bocsánat ha esetleg zaklatlak a hülye kérdésimmel. Megnéztem hogy kell angol wikiről átrakni képet a magyarra megcsináltam de nem változik semmi. A kód ott van, de nem jelenik meg kép se semmi. Mit csinálok rosszul? :S

borító

hátjólvan. azért köszi mindent. csakhát úgy szebb az egész, ha már írtam oda egy kis fikarcnyi szöveget, hogy rakok mellé képet. de úgy látszik ez nem fog nekem összejönni!:D

jelentkezni szeretnék a takarításra

Szeretnék jelentkezni a Wikipédia karbantartó versenyre. Anderled [email protected]

Re: FN

Üdvözöllek!

Köszönöm az észrevételeket és a javításokat!

A megjelölt helyekre keresek egyéb forrásokat, a Terjesztők részt pedig átírom (ez utóbbit valószínűleg csak kedden tudom megtenni).

Kellemes ünnepet!

--Droid vita 2010. április 2., 11:52 (CEST)

HP

Is :-) Szívesen olvastam a HP-könyveket, de a verseny nélkül nem valószínű, hogy pont ezekkel a cikkekkel foglalkoznék. – Hkoala 2010. április 2., 20:31 (CEST)

Apollo–8

Szia! Az új infoboxot meg tudod csinálni a hétvégén? Mert egy tanú kell meg ez és le lehet zárni. Szajci reci 2010. április 3., 09:45 (CEST)

részvételre jelentkezés

Szia!

Szeretnék jelentkezni a nagy tavaszi takarítás nevű programba. Szerkesztővita:Maximix90 2010.04.03 21:28 CET.

Garai

Kösz! Én azt hittem, hogy ha logikai sorba rendezem az életmű egyes tételeit (úgy, hogy a később említett tétel a korábban említettnek az eredményére épül) és minden egyes tételhez megadom a forrását GL egy-egy publikációjában, akkor nincs szükség az egyes tételek szövegszerű megfogalmazására. Ez utóbbi hosszúvá tenné az egyes tételeket s ezek összege szörnyen hosszúvá tenné az egész szócikket. Ezt rosszul gondolom?Szalagloria vita 2010. április 3., 23:51 (CEST)

Karbantartóstat

Szia Repli! Hova tetted a februári adatokat a táblázatból? December vita 2010. április 4., 08:42 (CEST)

Oké, akkor bocs. Majd visszaírom :) December vita 2010. április 4., 10:08 (CEST)

The Sandman (Vertigo)

Átneveztem The Sandmanre, a Vertigo egyértelműsítés valóban felesleges volt. Viszont a cikk nem egy önálló történetről, hanem magáról az amerikai sorozatról szól, ami nem azonos a magyar kötetenkénti kiadással. A magyar cím éppen ezért szerintem nem lenne megfelelő. → Raziel szóbuborék 2010. április 5., 18:28 (CEST)

azonnali

Szia! Van egy pár kép azonnali-n törölnéd kérlek. Szajci reci 2010. április 5., 19:38 (CEST)

az azonnal törlendők, a friss változtatásoknál fent megtalálod:D Szajci reci 2010. április 5., 20:06 (CEST)

igen:D Szajci reci 2010. április 5., 20:11 (CEST)

Karbantartó verseny

Már próbálkozom egy ideje :-), de sajnos elég lassú vagyok. :-( Szaszicska vita 2010. április 5., 22:14 (CEST)

Archi

Köszi a segítséget RepliCarter, hajjaj, még mindig nagyon el vagyok veszve ebben a labirintusban, de remélem amiután elolvasok mindent, tisztább lesz a kép, Köszi! Archi Lab

RE: Űrrepülés sablon

Szia!

Mondjuk maxira nem értem, hogy mitől jobb egy enciklopédiában (értsd: ismereteket, információkat összegző műben) valami, ami szebb, belső kialakításában – tehát az olvasó elől elrejtetten – egyszerűbb, viszont kevesebb információt tartalmaz valaminél, amiben több az info és a felhasználók egy elenyésző kisebbségét leszámítva tök mindegy milyen "belül". Érthetőbben: egy csicsás, de buta infobox szerintem ellenkezik egy tudástár alapelveivel, mikor van helyette "okosabb" is, azaz a forma győzedelmeskedik a tartalom felett. De már megtanultam itt a wikin, hogy a legtöbb minden valakinek a heppje szerint történik, nem a racionalitás mentén. Úgyhogy ha a szavazatomra vagy kíváncsi, egy csendes "tartózkodomot" tudok átnyújtani. Moonwalkr vita 2010. április 6., 13:36 (CEST)

Két lehetőséget látok. Az egyik az, hogy most betesszük a már elkészült sablont és később kicseréljük a véglegesre, amit Timish és Te is ajánlotok áthidaló megoldásként. A másik, hogy elfogadjuk a többféle sablon szükségességét és a holdraszállós sablonnal kezdjük a fejlesztést (ha jól értettem, a váz már megvan és nem olyan bonyolult fazonra igazítani), és már ez kerül be azzal, hogy a Csillagászati Műhelyben kifejlesztik(jük) a többi sablont is. Nekem az utóbbi a szimpatikusabb, de az első is elfogadható. Egy amatőr kérdés (mivel sosem használtam még ilyen infobox sablont): ha a sablonban szereplő valamelyik adatot üresen hagyjuk, akkor azt a sort nem is hozza az infobox? Moonwalkr vita 2010. április 6., 18:24 (CEST)

japánátír

Én egyáltalán nem ragaszkodom hozzá, sőt csak nyűg lenne nekem, de hát a wikinek határozott elvei vannak ezekre a dolgokra, és ha ezeket csak egy bizonyos százalékig érvényesítjük, az zűrzavarhoz vezet. Vitassuk meg valahol az elvet magát? – Pagonyfoxhole 2010. április 6., 17:36 (CEST)

Vállalatok neveit nem írjuk át magyarra. Lásd AkH.(valamelyike)-t. --Gyantusz vita 2010. április 6., 17:49 (CEST)
Értem én. :) Viszont gondold meg, hányan hiszik, hogy a kyokushint kiokusinnak kell ejteni, a Mitsubishit micsubisinek stb., éppen mert nincsenek tisztában az angolos átírás kiejtési szabályaival. Ebben a szerencsétlen országban a lakosság 95%-a alapfokon se tud angolul. – Pagonyfoxhole 2010. április 6., 18:34 (CEST)
Ezzel pusztán csak azért nem értek egyet, mert a helyesírási irányelveket nem a magyar és külföldi nyelvekben dilettáns egyének állítják össze. Viszont őket rendszerint a dilettánsok kritizálják...
Egyébként ez a történet legalább 1984-ben gyökeredzik, mikor az MTA kiadta a helyesírási 11. kiadását, ami ma is él (nektek is lenni kell otthon belőle, általános suliban kapott mindenki). A 12. kiadást tavalyra tervezték, de annyi módosítást tartalmazott, hogy inkább rágódnak még rajta egy ideig. Egyébként az AkH. ezügyben teljesen következetes. A nem latin betűs szavakat kiejtés szerint kell átírni. Ha orosz, ha ukrán, ha görög, ha grúz, ha kínai, ha japán, ha csingadzsgukk nyelven íródott, mindet. Annyi kikötést tesz, hogy ezen nyelvek nemzetközi (angol) nyelven bejegyzett vállalatait nem kell átírni. Az, hogy 1984 óta az eltelt 26 év alatt ezt nem sikerült elfogadtatni/megtaníttatni/megtanulni a magyar írástudók egy részének, az nem a szabályt minősíti... Ezt korábban már n+1-szer átrágtuk, azaz ha képesek vagyunk közel hibátlanul átírni az oroszt (ugye előző rendszer) a görögöt ésatöbbi, akkor ugyanígy kell eljárni a távol-keletiek esetén is. Miért kivételezzünk velük? Az egyiket átírjuk, a másikat nem írjuk át, vagy csak részben, a harmadiknak minden negyedik szavát írjuk csak át... Miért? Ez a káosz, nem más. Vagy mindet, vagy egyiket sem. Legalább 26 éve (a 11-nél korábbi AkH.-kat nem ismerem) helyesírási szabályzataink vannak erre, amik az OH.-ig (2004) nem is változtak, vele jobbára csak kiegészültek.
Az idegen közszavak és tulajdonnevek írása: AkH. 202–222.
Az a tapasztalatom (mindössze fél évvel regeltem korábban ide mint te, RepliCarter), hogy ha olvasnánk normálisan az AkH.-t, fele annyi kérdést sem tennénk fel a KF-HE-n, mint amit.
A „meghonosodott” szavak részben nem kivételek (csak ott ahol a szabályzat ezt kiköti). Egyrészt nehezen definiálható a fogalom, gyakorlatilag nem lehet definiálni (a különféle gugli-tesztek manipulálhatóak, a tudományos igényt nem mutatják), másrészt ezen szavak „meghonosodása” bőven 1984 után datálódik (inkább 1990 utániak), azaz akik „bevezették”, nem vették figyelembe az AkH.-t... Mellesleg, a ninját „ninjának” is ejted? Vagy az elég brutálul kinéző Itsukushima szentélyt „itsukushimának” ejted, vagy Wakayama tartományt „duplavéakaipszilonamának”? Függetlenül az idegen nyelv (angol) írási szokásaitól, ez tökéletesen szembemegy a magyar írási hagyományaival!
A magyar nyelv nem angol, nem német, nem francia, írása fonetikus, kiejtés szerinti, alap ábécéjében nem szerepel több olyan írásjel, ami a nyugati „közkedveltben” szerepel és több olyan karaktere van, ami azokban nem. Ideje lenne ezt megtanulni, illetve bevésni az agyba. Egyébként a magyar helyesírás ismerete a műveltségi fok egyik alapvető mércéje... (és ez nem „magyarkodás”, ez az anyanyelveddel szembeni igényesség kérdése)
Csúnya leszek, nem fogsz szeretni érte: a tudományos igény nem azt jelenti, hogy igénytelenül átveszünk minden külföldi szokásmódot, hanem azt jelenti, hogy a magyar tudomány minden ága (benne a magyar nyelvé) szerint igyekszünk meg eljárni, de legalább is azokhoz igazodni, akik nap mint nap ezt teszik, ezért kapnak adóforintból finanszírozást (pl. MTA). Ugyanezt teszi az összes többi ország „tudományos igényű” intézménye is. Nem ratyi, kommersz valamit alkotunk nap mint nap, hanem próbálunk a tudományos igény szerint eljárni. --Gyantusz vita 2010. április 6., 18:49 (CEST)

Persze, mert az érvényesül, amit Gyantusz mondott, helyesen. De attól még ejtik rosszul, hajaj. – Pagonyfoxhole 2010. április 6., 18:45 (CEST)

Javaslom RepliCarternek, ha nem olvasta volna még: Wikipédia:Átírás, az ott szereplő érvekkel. A lényeg: hogy miért is nem angolból/franciából/németből írjuk át a japán neveket és szavakat: mert japánok. És miért nem németes/franciás/oroszos formában hozzuk? Mert ez a magyar Wikipédia. Ennyire egyszerű. Akinek nem tetszik, mehet máshová.

A keresés problémáját már régen megoldották az átirányítások: minden lehetséges és lehetetlen formát meg lehet találni a segítségükkel.

Ja, és mielőtt az összes sületlenséget, amit kjokusintól micubisin át Peruszona 3-ig össze lehet hordani ebben a kérdésben, századszorra is elismételnéd, csak 1x tanulmányozd át a fenti lapon szereplő érveket. Aztán pedig foglalkozzunk valami hasznosabb dologgal. Bennófogadó 2010. április 6., 18:58 (CEST)

Örülök neki! Legalább nem hiába koptatom a billentyűt. Előző szösszenetemhez még annyit:
Tesszük ezt úgy – mármint próbálunk „tudománykodni” –, hogy aki minket olvas az internet dzsungelében, az legalább eligazítást kap tőlünk, általunk a magyarországi tudományos álláspontokról is (ezért is kell több legyen a magyar wiki holmi kommerszmaszlagtól). Ez nem az MTA kizárólagossága, több más intézet (és önállóan néhány magyar „wikista”) is végez hasonló igényű kutatómunkákat. Egyébként az MTA-t anno Széchenyiék ezért alapították meg. Gondolj bele, milyen káosz volt idehaza az 1830-as évekig... Hogy az átfogott meló kezelése/fejlesztése mennyire nem egyszerű (még nekik sem; pl. a „meghonosodást” és az „intézményszerűséget” kezelni kell), azt kis vitánk is hűen tükrözi. Költői kérdés: vajon mondjuk 1910. április 6-án vitatkozott ilyen átírási gondról két 30-32 éves, eltérő nemű magyar polgár (vagy 1810-ben két ifjú paraszt)? Remélem 100 év múlva ez már kérdésként sem merül fel... --Gyantusz vita 2010. április 6., 20:09 (CEST)
Miből gondolod/Honnan veszed, hogy „ők” nem akarják átírni? Az oroszok például a nyugati rakéták neveit (AIM–9 Sidewinder, AIM–7 Sparrow) csont nélkül fonetikusan írják át (Сайдуидер, ejtsd „szajduinder” a ~„szájdvandr” helyett (IPA-t nem használok) Спэрроу, „szperrou” - látható, hogy közel fonetikusan próbálják átírni a nyugati szavakat, ez csak két példa; vagy Блэкбёрн Бакэнир és Дассо Мираж 2000). A másik pedig: erős tévedés azt hinni, hogy az angol, a német és a francia ugyanúgy írja át a nemciril betűs szavakat, adott nyelvük fonetikai készleteit használják fel mind (lásd alább)!
Hogy ne angol példákkal álljak elő, legyen francia (magyarra átírt) <eredeti>:
fr:OKB (OKB) <ru:ОКБ>
fr:Soukhoï (Szuhoj) <ru:Сухой>; en:Sukhoi, de:Suchoi, fi:Suhoi
fr:Anton Pavlovitch Tchekhov (Anton Pavlovics Csehov) <ru:Чехов, Антон Павлович>; en:Anton Pavlovich Chekhov, de:Anton Pawlowitsch Tschechow, fi:Anton Tšehov
fr:Tchang Kaï-chek (Csang Kaj-sek/Csiang Csie-si) <az eredetit nem tudom kikeresni, talán a zh-é> en:Chiang Kai-shek de:Chiang Kai-shek, fi:Tšiang Kai-šek; ru:Чан Кайши, uk:Чан Кайші
Japánban nem tudtam olyan cikket találni 2 perc alatt, ahol a fr/en/de/finn ne a Hepburnt adta volna, ami elég érdekes... (következetlenség)
Nyílván nem kunszt japán cikk cirill fonetikus átírásának keresése... Fudzsi, ru:Фудзи, uk:Фудзі (гора), pl:Fudżi (lengyel)...
Azonban könnyen összerakható a fenti pár példából is, hogy minden nyelv a saját fonetikai készletével igyekszik átírni ugyanazt a nem latin betűs hangot (ï/j/i; Tch/Cs/Ch/Tsch/Tš) és még lehetne sorolni. Belemélyedhetnénk a héberbe, az arabba, az indiaiba (abba az 1600-félébe), a perzsába... stb.
Mindenre van magyarázat, csak meg kell keresni, alaposabban körül kell járni (ez a tudományos igény) és nem élből elvetni mindent. --Gyantusz vita 2010. április 6., 22:01 (CEST)

Pontosan erről van szó. Igazán nem szeretnék senkit megbántani, mert ez nem is személynek szól, de eléggé bőszítő a tájékozatlanság és műveletlenség, amikor arroganciával párosul... Tájékozatlanságból fakadnak ezek a merőben provinciális téveszmék, járul hozzá egy adag sznobizmus és idegenmajmolás, meg a szokásos rugalmatlanság, ha gondolkodni is kéne, meg netán valami nem úgy volna, ahogy hozzászoktam/helyesnek hittem. De nem késő ablakot nyitni. :) Bennófogadó 2010. április 6., 22:09 (CEST)

Nincs mit! Lényeg a lényeg, fentebbi példák kiválóan cáfolják az „összes többi országnak jó az angol, nekünk miért nem” téveszmét. Ezek szerint mi „magyarok” lennénk „egyedül” a Földön olyannyira igénytelenek, hogy bárminemű utánjárás nélkül az angolt akarjuk szolgalelkűen áthúzni az eredeti kiejtés szerint magyarra átírt alak helyett? Természetesen azok pedig, akik megpróbálják érvényesíteni a magyar nyelv sajátosságait (ahogy teszi ezt a többi nyelv magas szinten művelői is), azok a maradiak(meg ami kell). Ez azért elgondolkodtató... Örülök, ha sikerült kinyitnom a(s)z(ellemi) ablakodat e téren, ha vannak hasonlóan megvitatandó gondolataid, szívesen kinyitom az enyémet. ;) Remélem az üvegezés nem tört ki! Viszont a havonkénti takarításukat rád bízom... 8-P --Gyantusz vita 2010. április 6., 22:24 (CEST)

A nem latin betűs cégnevek átírására vonatkozó AkH.-t megnézem valamikor neked (most már engem is érdekel - de az is 1984-es). Ne haljunk meg hiába. Anno volt téma a KF-HE-n. Csak most kicsit molyos kezd lenni a fejem, ilyen irányú tekergetését már nem szereti, vízszintbe kell lassan fektetni... --Gyantusz vita 2010. április 6., 22:40 (CEST)

Garai még egyszer

Kösz! Ezeket mindet - köszönettel vett észrevételeid nyomán - azóta javítottam. Azért nem előbb, mert az egyetemi - ahogy odahaza mondták valamikor - "kicsi robot" nagyon igénybe vett és így nem vettem észre, hogy már van reagálás az ajánlatomra. Ezt annál is inkább sajnálom, mert így most a "kiemelt szócikk" sorsának szempontjából hiába dolgoztam, mert időközben levettétek a dolgot a munkapadról. Persze, magának a cikknek, ha nem is lesz kiemelt, a hasznára vált ez a munka. Szalagloria vita 2010. április 4., 03:28 (CEST)
Ezt a tegnapelőtti bejegyzést az én vitalapomról most idemásolom a tiédre, mert most fogtam fel, hogy a te szöveegedre írott válaszomat ott valószínűleg nem is láthattad. Szalagloria vita 2010. április 6., 17:43 (CEST)

Összpontszám

Szia. Okés, nem tudtam, hogy ez a tiéd :) Akkor nem nyúltam volna hozzá. – Madridista Ideírjad 2010. április 6., 18:09 (CEST)

Hogyan...

...kell benevezni a versenybe? :-). Vagy már késő? – Istvánka posta 2010. április 8., 10:35 (CEST)

Akkor szóltam :-). Most akkor megyek, mert nagy lemaradást kell behoznom :-).– Istvánka posta 2010. április 8., 10:38 (CEST)

A pontozást mindenki magának rendezi, vagy te ellenőrzöd? – Istvánka posta 2010. április 8., 11:50 (CEST)

Köszi.– Istvánka posta 2010. április 8., 11:54 (CEST)

Verseny maximix90

Szia!

Nem tudom mit akarsz érteni ezen,pedig már jelentkeztem a versenyre? üdv.: Szerkesztővita: Maximix90 2010.04.08 11.05 CET.

ford. segítség

Ha szabad: elég érthetetlen logikájú, mert szó szerint ezt jelenti: "Ezek közül a (továbbra is folytatódó) címek közül ma már csak a Hellblazer jelenik meg." Vagy: ezek közül az akkor folytatásos címek közül ma már csak a...? – Pagonyfoxhole 2010. április 9., 10:35 (CEST)

Vagy: ezek közül a füzetes alakban továbbra is megjelenő művek közül csak a Hellblazer jelenik meg könyvalakban? – Pagonyfoxhole 2010. április 9., 10:44 (CEST)

A Vertigo kezdeti sorozatai közül ma már csak a Hellblazer jelenik meg ez alatt a cégjelzés alatt. → Raziel szóbuborék 2010. április 9., 12:04 (CEST)

Biztos jó. Miért ne lenne jó? Attól függ, hogy mennyire akarsz kidolgozott cikket írni. (A félreértés elkerülése végett, a kidolgozottság nincs párhuzamban egy másik, akármilyen minőségű cikk minden mondatának lefordításával.) → Raziel szóbuborék 2010. április 22., 18:07 (CEST)

Filmek

Nem okoz gondot. Mindjárt meg is csinálom.

Stormare vita 2010. április 9., 19:15 (CEST)Stormare

CoS

Szia! Megtörtént. Csigabiitt a házam 2010. április 10., 13:23 (CEST)

Források

Üdv. Ha nem nagy kérés, le tudnád írni, melyek ezek a cikkek? Ha nem, az se baj, majd utánanézek. Mindenképp kibővítem őket. – Madridista Ideírjad 2010. április 12., 15:18 (CEST)

Van még két kérdésem. Ha nincs rajta x meg y sablon, de az mondjuk totálisan rá illik, az ér? Ja, és van valami minimum követelmény a forrásoknál mennyiségileg? – Madridista Ideírjad 2010. április 12., 21:26 (CEST)
Szerkesztési összefoglalóba beírtam, hogy később megcsinálom. Aztán elmentem aludni. Majd ma sort kerítek rá. – Madridista Ideírjad 2010. április 13., 11:51 (CEST)

re L&B

Az túlzás, hogy fan, de kedves emlékeket idéznek fel. – Hkoala 2010. április 12., 22:40 (CEST)

Az összecsukhatós táblázat is jó, de teheted két oszlopba is. – Hkoala 2010. április 13., 18:50 (CEST)

Bryce Larkin szócikk

Olvastam, amit írtál és hát őszintén megvallva nem tudom, végül is igen alkalmi szereplő, de van olyan fontos szerintem min egy főszereplő. Meg tény hogy ritkán látható a sorozatba, de ha feltűnik, elégé felkavarja a dolgokat és persze olyan irányba melyek fontossá tehetik őt. de most nem kezdenék mesedélutánba. Sóval azt mondod, hogy inkább hasznosabb lenne egyenesen a Chuck szócikkbe beleépíteni?

Megint én

Azt szeretném meg kérdezni, hogy az angol Wikipédián van egy kép Bryce Larkin-ról és azt én kirakhatom a magyar-ra? Vagy mi, mert tanácstalan vagyok e téren.

Szia! Magam részéről minden infót forrásoltam, jelen esetben az IMDB-vel. Később egy anon tovább szerkesztette a cikket és átírt adatokat (pl. országadat, bemutató időpontja), amiket javítottam még tegnap. A díjak, jelöléseket most átnéztem és korrigáltam. Elvileg mindenhez van forrás és az országadatok is stimmelnek. Szerintem a cikkben szereplő infókhoz több forrás feltétlenül nem szükséges. De ha gondolod ne adj pontot a forrásolásra. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. április 13., 09:47 (CEST)

F1

Szia! Hát annál hivatalosabbat nem igazán találni. A szócikkek egy jó része sem tartalmaz mást, mint a végeredmény táblázatát. Egyes helyekre beillesztettem a FIA archívum linkjét is. De azért keresek még. Csigabiitt a házam 2010. április 13., 10:28 (CEST)

Helo Repli - a forrás saját emlékezetem volt - de pár weboldal és néhány könyv emlékeztet és további érdekes információkat tartalmaz még a darabról - mit tanácsolsz? ezeket linkeljem be ? – sil vita 2010. április 13., 12:04 (CEST) ez így fog történni - csak rákérdeztem, mert sose lehet tudni mi tetszik itt a nagyközönségnek ;) - köszi a figyelmet – esetleg be lehetne élesíteni Coppélia néven ? - sil vita 2010. április 13., 12:12 (CEST)

kezdőlap

Szia! Igen, hiszen nem érkezett még ellenvetés. Ha úgy látom, hogy nem érkezik ellenvetés, még mielőtt kikerülne, beírom, mert utána mindig elfelejtem. Szajci reci 2010. április 14., 08:32 (CEST)

Vén még hely idén, helyezd el valahol :D Szajci reci 2010. április 14., 08:32 (CEST)

Jó lett! Szajci reci 2010. április 14., 09:38 (CEST)

törölt szócikkre nem tudok difflinket adni :) – Timish sablongyár üzenőfal 2010. április 16., 13:20 (CEST)

Kettőzés

Megvan, mi volt a hiba...Mivel nincs kedvem mindent kézzel beírni, ezért az utolsó cikkemet másolni szoktam, és csak azt javítom át, amit nagyon muszáj. Namost sokszor nagyon figyelmetlen vagyok... Javítva. – Madridista Ideírjad 2010. április 16., 13:56 (CEST)

Szia. Ha egy szócikkem esetleg megkapja a kiemelt csillagocskát, az jár pluszponttal? – Madridista Ideírjad 2010. április 17., 17:53 (CEST)

Garai

Ne haragudj, de úgy érzem, elbeszélünk egymás mellett. Azt írod, javítottad az észrevételeimet, mégis a két említett fejezet ugyanúgy tele van linkekkel, és a Munkássága fejezet még mindig pontokból áll. De végül is részemről mindegy, én a kiemelés miatt adtam ezeket a tanácsokat. - RepliCarter Stargate-color.png Wormhole 2010. április 6., 17:53 (CEST)

Sajnálom, hogy ezekben a napokban oly mértékben elfoglalta minden időmet az egyetemi munka,hogy nem tudtam a Garai-szócikkel foglalkozni. Utoljára annyit csináltam, hogy az általad és Szajci által írottak közül mindazt végrehajtottam, ami nem túl időigényesen végrehajtható volt. Maradt három feladat:
A nagyon időigényes feladathoz, hogy GL egyes tudományos felfedezéseit ne csak közvetve, az egyes tételek forrásaira hivatkozva ismertessem, hanem a dolog érdeméről szólva is a szócikk megfelelő helyén, visszatérek, amint egy kis szabadidőt hagy az egyetemi munka, de ez rettenetesen időigényews feladat.
Az a feladat, hogy a linkeket alakítsam át lábjegyzetté, szerintem megvalósíthatatlan: a már meglévő jegyzetekkel együtt negyven körül lenne a jegyzetek száma, ami a szócikket az olvasó számára teljesen kezelhetetlenné tenné.
Nemcsak tudomásul veszem mint adott feltételt azt az előírást, hogy a szócikk ne leltárszerű felsorolást tartalmazzon, de egyíet is értek vele. Ám itt egy interdiszciplináris tudományos teljesítmény bemutatásáról van szó, s egy ilyen teljesítmény értékét az adja meg, hogy szerteágazó jelenségvilágot tud a hivatkozott Kurt Lewin ajánlása mentén "Galilei-féle gondolkodással" egyetlen elvre visszavezetni. Ráadásul a szócikk világának szertefutó ágait nem csak felsorolom, hohe a későbbi tételt mindig ráépítem logikailag a korábbira.
Ezt, hogy a három tennivalóból csak egyet tudok teljesíteni, csak úgy tudom kezelni, ha ezt az egyet anélkül realizálom majd, hogy valaha is előállnék a jövőben a "kiemelt szócikk" rangjának ismételt megpályázásával. Szalagloria vita 2010. április 17., 17:49 (CEST)

re összesítő

Nem ütköztünk, egyedül is össze tudtam zagyválni Vigyor Javítottam, köszi. – Hkoala 2010. április 18., 17:53 (CEST)

Pinatubo

Szia! Kérlek nézd meg a Pinatubo szócikket (azt is, hogy milyen volt és mi lett belőle). Én magam nem akarom eldönteni, hogy ez bevezető nélkülinek, szöveget nem tartalmazónak, formázandónak, (szub)csonknak minősül-e. Pillanatnyilag csak a „nincs infobox” kategóriát jegyeztem be az összesítőbe. Azért nem folytatom (most), mert ismerem a magam maximalizmusát, és ha belefognék, napokig ezzel a szócikkel foglalkoznék 4 pontért, ami egy versenyben nyilvánvalóan rossz tatkika lenne :D. Csigabiitt a házam 2010. április 18., 23:14 (CEST)

Garai (folyt.)

Érdemben csak a jegyzetekkel kapcsolatban tudok már hozzászólni a témához. Ha megnézed a többi kiemelésen lévő vagy már kiemelt szócikket, rengeteg jegyzet van benne, és ez nem hátrány, hanem előny, mert az olvasó bármit képes ellenőrizni. - RepliCarter Stargate-color.png Wormhole 2010. április 18., 19:26 (CEST)

Miért ne lenne képes ugyanerre, ha az ellenőrzés referenciája úgy jön elő, hogy az olvasó ráklikkel egy kékségre? Erre Te azt mondhatod: Azért, mert többnyire nem klikkel rá a kékaégre, hanem enélkül olvas tovább. De biztosan Te is tapasztaltad, amit én: Hogy ugyanígy járunk el a jegyzetekkel is.– Szalagloria vita 2010. április 19., 04:23 (CEST)

Kiemelt Cvetajeva

Szia! Ma kiemelt szócikké nyilvánították Marina Ivanovna Cvetajeva szócikkemet. Nagyon szépen köszönöm értékes közreműködésedet és segítségedet! – Pagonyfoxhole 2010. április 19., 10:46 (CEST)

Agni

Szia! Köszi a tanácsokat. Próbáltam alakítgatni az Agni szócikket, persze még nincs kész, de azt nem tudom, hogy a hivatkozásaimat megfelelően szerkesztettem-e bele. Pár nap múlva összeszedem magam és áttanulmányozom a képfeltöltést is. Üdv:Perenelle

Pacemaker

Szia! Szándékomban áll, amennyire időm engedi. Karga vita 2010. április 20., 11:59 (CEST)

re pekingi palotakutya

Bocs, figyelmetlen voltam. A második esetben csak másolás után véletlenül maradt benne, a linkeket javítottam, a címet nem: a Paws Inc. akart lenni. Mindjárt javítom. – Hkoala 2010. április 21., 07:31 (CEST)

Kérdés

Hello! Lehet, hogy nem neked kellene írnom de megkérdezem. Sean Pennről szeretnék egy teljesen új, bővebb lapot csinálni. Tudom, hogy már van, de hogy lehet megoldani, hogy újat csináljak róla? Választ előre is köszi.

írtam a facebookra neked. Szajci reci 2010. április 21., 20:57 (CEST)

Re: Sean Penn

Köszi, hogy ilyen gyorsan válaszoltál remélem sikerülni fog.– Stormare vita 2010. április 25., 18:21 (CEST)Stormare

Szia!

Az az igazság, hogy abban a könyvben sem volt sokkal több róla. Talán át kell mozgatni valóban a szótárba...(azt hogyan kell :-S)

Üdv.Rácz Róbert vita 2010. április 22., 16:15 (CEST)

Bleach

Szia, szerintem nem fontos, már gondoltam rá, hogy ki kellene törölni, de még nem jutottam el odáig meg igazából az egész cikket meg kellene írni az angol mintájára, mert eléggé pongyola meg hiányos. Ráadásképp ezek az információk (magasság, testsúly) ki sem derülnek a sorozatból. – Sasuke88 vita 2010. április 22., 21:13 (CEST)

Death

A The Sandmant akarom majd valamikor jól megírni, csak előbb szeretném végig elolvasni a sorozatot. 75 füzet, szóval eltart egy darabig. Az egyértelmű beszédes neveket ajánlott lefordítani. Halált és a többi megtestesülést semmi haszna nem lenne meghagyni angolul. A címeknek viszont maradniuk kell eredetiben ha nincs magyar kiadás. → Raziel szóbuborék 2010. április 22., 22:31 (CEST)

Köszi, nincs meg a magyar kiadás. Amit tudok, eredetiben olvasok el. → Raziel szóbuborék 2010. április 23., 08:07 (CEST)

vastagított címszó

Szia! Valamit egyszerűen mindig elfelejtek, megpróbálok figyelni rá! Rácz Róbert vita 2010. április 23., 23:25 (CEST)

Szia! Akkor most Te vagy én? Vigyor - Prücsök Panaszkönyv 2010. április 25., 00:12 (CEST)

Iagazad van, én csak ideiglenes gondoltam volna a segítséget, úgyhogy egyértelműen a Tiéd! :) Tényleg, a BÜBÜ! Hogy ez nekem nem jutott eszembe! :D Köszi, hogy szóltál! - Prücsök Panaszkönyv 2010. április 25., 00:16 (CEST)

re karbverseny

Szia! Szerintem a Viva Chart nem ér 2 pontnál többet. Viszont az összesítést nézd meg, mert Einstein2 nem írta át a pontjait az allapról (most javítottam helyette), így a frissítésed sem lett jó. – Hkoala 2010. április 25., 00:24 (CEST)

Michał Chałbiński

Szia! Van valami abban, amit mondasz, én is töprengtem rajta, sőt írni is akartam neked pontosan ebben az ügyben, de aztán arra gondoltam, hogy nem akkora horderejű a dolog. A szócikken öt sablon volt, ezeket mind eltüntettem, sőt naprakésszé tettem az oldalt. A verenykiírás így szól: „Ha egy cikkről 3 sablont tudtál leszedni kellő munkával, akkor ezeket külön sorban listázd”. Mi lenne, ha kompromisszumot kötnénk: legyen a javaslatod szerinti 2x3 pont a két csonk-szakaszért, viszont járjon némi pont az elavult tartalmú lap frissítésért? Csigabiitt a házam 2010. április 25., 08:27 (CEST)

Colottóék

Üdv. Ha így látod, akkor így látod. Bár Colottónál a lektorálás előtt rosszul volt használva a sablon... Na mindegy, enélkül is negyedik vagyok :) – Madridista Ideírjad 2010. április 25., 10:23 (CEST)

Re: Sean Penn

Hello! Na megcsináltam a Szerkesztő: Stormare/Sean Pennt, de akkor hogy lesz ebből "sima" Sean Penn-re átnevezve? Választ előre is kösz. – Stormare vita 2010. április 25., 18:20 (CEST)Stormare

Különdíj

Szia! Bocsi a last minute értesítésért és előre is köszönöm a közreműködésed. --Dami vita 2010. április 25., 20:24 (CEST)

Ezt írtam a verseny vitalapjára és a hírek kocsmafalra:

„Sziasztok!

Kísérleti jelleggel kiosztunk egy különdíjat a karbantartóverseny résztvevői között. A különdíj egy Wikipédiás nyakpánt és az a szerencsés versenyző kapja, aki a jövő héten a legtöbb formázandó és elavult cikket kijavítja. A cél az elavult cikkes kategória lehetőségek szerinti kiürítése és a formázandó cikkek számának csökkentése.

Bíztatok mindenkit a részvételre, függetlenül a jelenlegi helyezésétől a versenyben, beleértve az új versenyzőket is, mert mindenkinek egyenlő esélye van a különdíj elnyerésére.

Pontos feltételek: A nyakpánt kiosztása a verseny díjkiosztásával egy időben történik; az összesítést Replicarter végzi. A különdíj szempontjából a kijavított cikkek száma számít, a két kategóriából megoldott cikkek számát összesítjük. A különdíj során kijavított cikkekért kapott pontszámok teljes értékben számítanak a karbantartóverseny pontversenyében.

Ha a különdíj hatását a versenyre pozitívnak értékeljük, a maradék két hétre is lehetséges újabb speciális díjak meghirdetése. A visszajelzéseket, véleményeket előre is köszönjük!

Jó versenyzést! --Dami vita 2010. április 25., 20:24 (CEST)”

Marco Pantani

Szia! Az állásfoglalásodat kérem a Marco Pantani szócikkel kapcsolatban. A lapon eredetileg a „forma” sablon volt. Javítás közben fedeztem fel hogy a szöveg túlnyomó része ennek az oldalnak a másolata volt. Véleményem szerint elvégeztem a (1) forma (2) Folyó szöveg helyett kronológiát használó cikkek (3) Másolt lapok és szövegek javítását. Kérlek erősítsd meg, hogy jól gondolom. Még egy kérés: a Litér szócikkben volt vagy 50 kB másolt szöveg, amit eltávolítottam. Ezt tekinthetem a „Másolt lapok és szövegek” kategóriának? Csigabiitt a házam 2010. április 25., 21:53 (CEST)

A forma úgyis csak 1 pont. :-( Csigabiitt a házam 2010. április 25., 22:07 (CEST)

OK, levontam magamtól az egy pontot Litérért. Csigabiitt a házam 2010. április 25., 22:23 (CEST)

A 4 pont

Szia! Köszi. Az összesen rendben van, bele volt már számolva. :-) Üdv: Silvio Üzenj! 2010. április 26., 13:03 (CEST)

kiemeltszavazás/megvonás

Szia! Van a kiemeltszavazáson a cikkem, amit ma már le lehet zárni. Megnéznéd?

A másik a megvonásokat is nézd meg légyszi és szavazz rájuk. Szajci reci 2010. április 26., 16:06 (CEST)

Igen. Hiszen ma lejárt a 3 hét és nem lenne etikus, ha én zárnám le. Szajci reci 2010. április 26., 17:59 (CEST)

Szia! Köszi, történelem részhez. Szajci reci 2010. április 26., 18:27 (CEST)

Szia! Halkan jegyezném meg, hogy az új szabályok szerint minden szócikknek 4 hetet kell a munkapadon töltenie, engedmény nincs. Szajci szócikke jövő hétfőn lett volna lezárható. Itt az útmutató [4]. Korábban volt olyan, hogy hat hét és felezés, ha nincs vele gond. Javaslom, hogy még egy kicsit rágjátok át a kiemelés változásait. Minden kezdet nehéz...– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. április 26., 18:55 (CEST)

Igaz, elnézést, rosszul olvastam a lezárást. Á már ideges vagyok, hogy nem bírok átállni az új rendszerre. Szajci reci 2010. április 26., 19:00 (CEST)

Kérlek szavazz a kiemelt cikkek megvonásánál. Szükség van a szavazataidra, mert alig szavaznak. Szajci reci 2010. május 6., 21:34 (CEST)

Kérés

Szia!

Még mindig érdekel a segítség, tanácsadás, csak most nem túlságosan érek rá. Például,

- ha most itt a vitalapodon válaszolok a bejelentkezésedre, úgy, hogy az "új szakasz+" fület választom, az jó-e, vagy más módszert szoktak alkalmazni?

- Úgy tűnik nekem, itt a szerkesztésekkel nem túl könnyű boldogulni, olyan szempontból, hogy, ha ír valaki valamit, a többiek, könnyen lehet, hogy öt perc alatt megvétózzák, törlik. Nyilván, bármit is állítunk, egy csomó érvvel kell alátámasztani -ez már kicsit azért olyan, mint valami küzdelem.Jól látom?

- A saját szerkesztői lapomat is cifrázni kellene? Erre milyen módszerek vannak, és mit érdemes leírni. Azt veszem észre, hogy életkort leginkább csak 20 alatt vallanak be itt az emberek.

Szia!

Re: Fájl:Ayame magyargárda.png

Szia, azért tettem ilyen licencel fel, mert szeretném, ha a szerkesztői lapom egyedi illusztrációja maradna. Még több ilyen képet tervezek készíteni a különböző pontokhoz és nem szeretném, ha ellopnák (a Wikipédiának is vannak saját jogvédett képei). – Sasuke88 vita 2010. április 27., 19:27 (CEST)

Nógrád megye

Üdv. Én csak lektoráltam a cikkeket, tartalmilag nem, csak formailag nyúltam hozzá.

Ettől függetlenül keresek hozzá forrásokat. Ha nem találok, legfeljebb megkérdezem azt, aki csinálta. – Madridista Ideírjad 2010. április 27., 21:16 (CEST)

Marek Jankulovski

Szia! Bocsi, hogy folyton nyaggatlak, de ebben a kiélezett versenyben, ahol minden pontocska jól jön a végelszámolásnál, nem akarok önhatalmúlag dönteni. Nézd meg légy szíves a Marek Jankulovski szócikket! Ezen volt „nincs forrás”, „elavult”, „átdolgoz”, „csonk”, 2x „szakaszcsonk” sablon, és még folyó szöveg sem volt benne (bár ezt már nem jelölték sablonnal). Ennek a szócikknek a rendberakását hogyan értékeljem? Csigabiitt a házam 2010. április 27., 23:01 (CEST)

És az átdolgoz? ;-)Csigabiitt a házam 2010. április 27., 23:07 (CEST)

Vandál

Szia! Teljes mértékben igazad van. A jövőben megpróbálok semlegesebb hangnemmel kommunikálni. :) Ellenben, nem szeretem a sablonok használatát, mert az túl... általános. Meg Te is láthatod, hogy még így se érti a helyzet lényegét, miután megpróbáltam (megpróbáltuk) neki leírni, ebből következőleg egy sablonnal még úgy se. Lényeg a lényeg, hogy váltani fogok a stíluson: sablon és semlegesség. :) - Prücsök Panaszkönyv 2010. április 28., 21:12 (CEST)

Re: Mladi

Szia,

Látom, nem értesz a focihoz. Az, hogy bemásol egy neve nincs játékosokból álló keretet, nem szócikkbővítés, hanem tárhelyfoglalás. Ezt azért nem nevezném karbantartásnak. Ezt madridista éppúgy tudja, mint én. - CFC vita 2010. április 28., 22:29 (CEST)

Az elmúlt években nem egyet töröltem (az elmúlt napokban legalább tizet), és a fennmaradtak 99%-a semmi értéket hordoz. Ebben benne van minden. A legkönnyebb volt úgy cikket „írni”, hogy sablon, majd keret copy-paste enwikiről. Egy csapatot pedig nem a jelenlegi kerete, hanem az x éves múltja, az elért eredményei jellemzik, amelyhez 99%-ban semmi köze a jelenkor labdarúgóinak. Ezek után már talán érthető, miért is teszem. A karbantartás pedig a szócikk minőségi és érdemi fejlődése, ne pedig helykitöltés legyen. - CFC vita 2010. április 28., 22:43 (CEST)

Plusz ajándék

Szia! Lehet, hogy érdekesnek hangzik, de szívesen felajánlanék egy ajándékot a szócikkíró nagytakarítási versenyre: A Narnia Krónikái, 7 kötetes, díszdobozos változatát. Nem eredeti, mivel egyszer-kétszer már átolvastam, de semmi bajuk nincs. Ráadásul, elnézve a könyv kereskedők oldalait, míg mindig igen sokat ér. Nem tudom, jó helyre fordultam ezügyben? - Prücsök Panaszkönyv 2010. április 28., 23:14 (CEST)

Puebla

Nem felejtetett el, vizsgaidöszak meg dolgozok is. Szombaton megigérem, hogy történik vele valami!Rácz Róbert vita 2010. április 29., 03:24 (CEST)

IKE

Szia,

köszönöm a segítséget. Még kezdő vagyok, lassan tanulok. Remélem elnézed nekem ezt a kis hibát. Azonban lenne még egy kérésem. Van még egy szócikk, amit kibővtettem, csak azt írja ki ha rákeresek, hogy formázni kellene a wiki szabályainak megfelelően. Sajnos én próbáltam, de nem ment. Nem tudnád megnézni: a YMCA a szó és a magyar változatnál az Erdélyi IKE - ről van szó. Előre is köszönöm a segítséget.– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Erdelyiike (vitalap | szerkesztései)

Erdélyi IKE

szia,

A YMCA egy keresztyén nemzetközi ifjúsági szervezet - tagszervezete van a világ számos országában és mindenhol más a neve (pl. németországban CVJM, magyar nyelvterületen KIE és IKE). Ennek jelenleg tagja a magyarországi KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület - YMCA HUNGARY) és az Erdélyi IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület - YMCA TRANSYLVANIA). A történelem úgy hozta, hogy mindket szervezet neve a magyar. Ezért gondoltuk, hogy így felkerülhet mint szócikk. Remélem tudsz rá megoldást. Fontos lenne viszont hogy a YMCA címszó alá kerüljön fel.

Köszi a segítséget.

apróság

Szia! Olvasgattam kicsit ezt-azt, és szerintem itt a 2. és a 3. szakasz végén lévő wikilink nem jó. Pontosabban jó akar lenni, de mégis pontatlan. Gondoltam, szólok. Üdv: – Joeyline üzenj nekem 2010. április 30., 16:40 (CEST)

Singapore Flyer

Szia! Az óriáskerék esetében a szimmetria miatt az óramutató járásával megegyező vagy ellentétes forgás akkor értelmezhetó, ha megmondjuk, honnan nézzük. Az enwikiben a Marina Center felől értelmezik az irányt. Csigabiitt a házam 2010. április 30., 22:45 (CEST)

összesítés

Szia, RepliCarter! Einstein2-nek nem jó a pontszáma az összesítésben, ezek szerint az allapját nem nézted. – Hkoala 2010. május 4., 08:08 (CEST)

Nem lesz semmilyen harc, simán beelőz. – Hkoala 2010. május 4., 19:38 (CEST)

Szívességek

Kész :) Cserébe segítesz nekem sablonyozni? Vigyor Belga település sablon, erre kőne cserélni: Sablon:Belga település infobox. A trükkje annyi, hogy az eredeti sablon allapokról hív be bizonyos adatokat (férfi-nő arány, lakosság, munkanélküliség stb), tehát a szócikk előnézetében magáról a sbalonban látotakról kell átmásolni az adatokat, nem a megnyitott szócikkben vannak benne... Emiatt nem tudom bottal cserélni őket... Nagy részüket már lecseréltem, de már unom... VigyorTimish sablongyár üzenőfal 2010. május 4., 11:48 (CEST)

re:Karbantartóverseny

Jó, általában egy napot egyszerre szoktam felvezetni a másik oldalra, de gy is vezethetem. – Einstein2 Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2010. május 4., 14:27 (CEST)

Források

Üdv. Egy 50+ évvel ezelőtti sporteseménynél megteszi 1-2 forrás is? – Madridista Ideírjad 2010. május 4., 17:49 (CEST)

Felajánlás

Szia! Természetesen, még mindig aktuális! Ha felvetnéd, akkor megköszönném! - Prücsök Panaszkönyv 2010. május 4., 21:32 (CEST)

MrRad

Köszi a segítséged! Még kezdő vagyok! Legközelebb oda figyelek a fogalmazásra!! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője MrRad (vitalap | szerkesztései)

Karl Haushofer

Valszeg a gép nem mentette le. Pótolom. – Einstein2 Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2010. május 6., 16:54 (CEST)

Nyeremények

Üdv. A karbantartóversenynél a felsorolt tárgynyeremények helyezések szerint vannak listázva? Mert, nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de a terveimmel számolva (a hajlandóságomat bele nem véve) sanszos, hogy előrébb végezzek a jelenlegi helyezésemnél. Viszont, mivel nem vagyok nagy színházba járó, ezért ha lehet, maradnék a könyvutalványnál. Ez megoldható? – Madridista Ideírjad 2010. május 6., 20:23 (CEST)

Fordítás-sablon jó lesz? Más cikkeknél jó volt, más forrással együtt. Gyanítom, hogy a táblázatokat valahonnan (angolról) másolták. – Madridista Ideírjad 2010. május 7., 21:30 (CEST)
Nekem igen... – Madridista Ideírjad 2010. május 7., 22:46 (CEST)
Tévedtem, tényleg nem. Illetve nem mindegyik. – Madridista Ideírjad 2010. május 7., 22:49 (CEST)
Na jó, én most vesztettem el a türelmem. Ha holnap nem csinálnám meg, emlékeztess rá. – Madridista Ideírjad 2010. május 7., 22:57 (CEST)

Lehet, hogy én kerestem rosszul, de Girós cikkeknél négy oldalnyi google-találat után továbbra is csak olyan oldalakat találtam (vagy olyat se), aminél az első három van feltüntetve. Én innentől nem tudok ezzel mit csinálni. A nem működőeket kiszedtem. Későbbi versenyeknél lehet, hogy lesz több forrás (sőt, biztos), de '69-ig én nem találtam, csak hasonlót, mint ami be van linkelve. A Le Mans-cikkeknél az allexperts-linkek 10 percen belül mind le lesznek cserélve. – Madridista Ideírjad 2010. május 8., 20:42 (CEST)

Le Mans megoldva, a Girós cikkeket rögtön kiszedem, az Indy 500-akon meg rajta vagyok. – Madridista Ideírjad 2010. május 8., 21:20 (CEST)

A Le Mans-cikkeknél melyek ezek? Mert nem találom. – Madridista Ideírjad 2010. május 9., 12:25 (CEST)

Utolsó heti különdíj

Csak hogy tudj róla :) :

„Sziasztok! Prücsök nagylelkűen felajánlotta[5] a hét kötetes, díszdobozos Narnia krónikái kiadását a Karbantartóverseny céljára. Felajánlását ezúttal is köszönjük!

Ezt szeretnénk kiosztani annak a szorgalmas versenyzőnek, aki a legtöbb szócikket kijavítja a Korrektúrázandó lapok, Bevezető nélküli cikkek illetve a Szöveget nem tartalmazó lapok kategóriából.

A különverseny ma 14:00 órától, a verseny lezárásáig jövő hét szombat 14:00 óráig tart, az előző különverseny szabályait (pontozási rendszerét) alkalmazva; egy pluszpontot ér, ha valaki megírja az ajándék szócikkét :). A díjat csak akkor osztjuk ki, ha a kijelölt kategóriákból legalább 200 szócikk megjavul.

Mindenkinek jó versenyzést!

Üdv, --Dami vita 2010. május 8., 10:46 (CEST)”

House-linkek

Szia, hol van az a kütyü, amivel meg lehet nézni, hogy mely linkek rosszak? – Timish sablongyár üzenőfal 2010. május 10., 09:38 (CEST)

Re:Jogsértő lehet

Tudom, általában szoktam nézni (pl. most a Weöres Sándor Színháznál is volt), csak valamiért akkor kimaradt. -Bence Megbeszélés 2010. május 10., 14:37 (CEST)

A Fantasztikus Négyes

Megelőztél a visszaállításban, én is épp rájöttem, hogy a cikk a képregényről szól, nem a filmről. Ezt a sasszemet! :-)Perfectmisside írj! 2010. május 10., 21:54 (CEST)

Lelkisegély szolgálat

Kitörölted a reklámsablont, amit beletettem. Nem értem. Milyen alapon?
A reklám a Wikipédiában pont ilyen. A szócikk elérhetőségeket tartalmaz és a jelenkorban nem tárja fel az összes lényeges szervezetet, amely ilyen segélyt nyújt. A Wikipédia non-profit szervezeteket sem reklámoz, gondolom. Vagy tévednék?
Legközelebb kérlek tisztelj meg azzal, hogy legalább megindokolod, felülbírálod a szerkesztéseimet. Ez ugyanolyan elvárható tőled, mint tőlem az, hogí 1 másodperccel az azonnali törlés előtt még aláírogassam a törlésre kerülő semmit.
Ráadásul a cím helyesírása is rossz.--Linkoman vita 2010. május 11., 16:41 (CEST)

Azért mert igyekeztem átfogalmazni, hogy ne legyen reklámszerű. A telefonszámot pedig azért hagytam benne, mert éppen folyamatban van vita a kocsmafalon más szócikkekkel kapcsolatban, hogy maradjon-e telefonszám vagy nem. És pontosan a mostani stílusod miatt volt a múltkori vitánk is, úgyhogy most én kérlek meg, hogy ha csak így vagy képes írni, akkor inkább ne tedd. Tedd vissza a reklámot, töröld ki a telszámot, vagy oldd meg, ahogy akarod, de nélkülem. Köszi. (kis kiegészítés: nem néztem, ki tette ki a sablont, mert nem számít, a lényeg, hogy át kell fogalmazni és kész)- RepliCarter Wormhole 2010. május 11., 19:22 (CEST)

Joaquin és River Phoenix

Helló,

River Phoenix lapján az van, hogy testvére Leaf, aki később vette fel a Joaquin nevet. Valójában eredetileg Joaquin volt a neve, és testvérei hatására vette fel a Leaf-et.

Réka

Zicherman Sandor

Jo napot kivanok.

A "Zicherman Sandor" szocikkel kapcsolatban irok. Csak szeretnek szolni, hogy ennek a bizonyos szovegnek en vagyok a szerzoje, ez az a rovid, helyenkent megvaltoztatott eletrajz, ami szerepel, a muvesz (edesapam) katalogusaban, es az on altal megtalalt oldalra (http://www.karpatgaleria.hu/muvesz/zicherman_sandor) is tolunk kerult fel, ugyhogy, orommel vennem, ha visszaallitana, olyanra amilyen volt.

elore is koszonom

tisztelettel

Zicherman Zoltan

Félkész cikk

Üdv. Van egy cikkem, Juan Sebastián Verón, ami még nincs teljesen kész, de felírtam a listámra. Holnap én osztálykirándulásra megyek, és mivel csak hétfőn jövök haza, és teljesíti a feltételeket, mindenképp felírtam. Az is pont.

Mennyire lenne etikus, ha ennek a difflinkjét hétfőn raknám be, mikor már vége a versenynek?

Más: ha mondjuk már hazaérkezésem előtt kiosztanátok a nyereményeket, az ötezres könyvutalványt választom. – Madridista Ideírjad 2010. május 14., 22:56 (CEST)

Bevezetők

Sajnálom, megpróbálok megfelelőbben dolgozni. – Einstein2 Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2010. május 15., 10:29 (CEST)

Wikipédia:Sci-fi műhely

Szia! Kérlek nézd meg a vitalapján az utolsó szakaszt és kérlek mond el a véleményed. Szajci reci 2010. május 15., 14:30 (CEST)

Szia! Szeretnék a műhelyhez csatlakozni, csak nem tudom, hogyan kell. Segítenél kicsit? A Doctor Who-t és spin-off-jait szerkesztem és egészítem ki, és a Paradox sorozat lapját hoztam létre. Köszi előre! -- ppojke vita 2010. május 19., 23:12 (CEST)

díj

Láttam a lapot és köszönöm, hogy szóltál, de majd Csigabi után. – Hkoala 2010. május 15., 15:43 (CEST)

Köszönöm szépen a gratulációt, időközben választottam a díjak közül. Itt is szeretném megköszönni azt a munkát, amit a verseny szervezésében végeztél. Csigabiitt a házam 2010. május 15., 15:59 (CEST)

Karbantartóverseny

Szia! Köszönöm. Neked meg minden elismerés a verseny lebonyolításáért!! Üdv: Silvio Üzenj! 2010. május 15., 20:32 (CEST)

+1, tiszta szívből! Samat üzenetrögzítő 2010. május 15., 20:57 (CEST)

Nagy köszönet a szervezésért, szép munka volt! Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. május 15., 23:26 (CEST)


Zicherman Sandor

Szia, megint csak a "Zicherman Sandor" szocikkel kapcsolatban irok. Nem nagyon vilagos nekem, hogy jol csinaltam-e amit csinaltam. Irtam egy mailt a [email protected] cimre, amibe beleirtam, hogy a szoveg tolem szarmazik, es hozzajarulok a felhasznalasahoz, de eddig semmifele valaszt nem kaptam toluk. Valami mast is bele kellett volna irni a levelbe? Vagy ennyi az egesz, es csak varjak tovabb, majd csak valaszolnak?

koszi elore is a segitsegedet

udv

z.zoli

Telenor Magyarország szócikk

Szia RepliCarter! Láttam, hogy visszaállítottad a Telenor Magyarország szócikket a korábbi változatra. Azért szerettem volna kibővíteni ezt a szócikket, mert a mai naptól Telenor Magyarországra változott a Pannon neve, így hivatalosan a Pannon már nem is létezik ezen a néven. Szerintem talán logikusabb lenne, ha a Pannon szócikk lenne a Telenorra átirányítva, mint fordítva.

Mivel szerintem hosszú távon mindenképpen lesz létjogosultsága a Telenor Magyarország szócikknek, mivel később majd számos olyan információval lesz bővíthető, ami már a Telenor névhez kapcsolódik, így kérlek segíts nekem, hogy te mit javasolnál, hogy korrekt módon meg tudjam írni ezt az önálló szócikket?

Köszi, Hunyadi Tamás (TmS234)

David Klöcker Ehrenstrahl

Szia,

Persze folytatom, hamarosan.

Egyelőre csak meg akartam menteni, nem én kezdtem el. Bennó szubcsonk-listájában vettem észre.– Szilas vitalapom 2010. május 18., 10:56 (CEST)

David Klöcker Ehrenstrahl - ez lett belőle, ha érdekel. Üdv – Szilas vitalapom 2010. május 18., 16:14 (CEST)

xxxx

Szia!

Az eredeti, újságokban vagy magazinokban megjelent cikkek vagy könyvoldalak fénymásolatainak felhasználásával készítettem el a listát.

üdv.Art nestor

York Minster

Bocs, hogy angolosként beleugatok, de a Westminsteri apátság mintájára szerintem Yorki székesegyház lenne a megfelelő. Ugyanakkor annyira ritka megnevezés a Minster, hogy egy csomó wiki meg is tartja, ha megnézed, York Minsternek. Szóval vagy ez, vagy az. – Pagonyfoxhole 2010. május 18., 23:02 (CEST)

Ui. Persze ha szócikken belül kell említeni, akkor a magyaros változat esetén kisbetű a yorki is. – Pagonyfoxhole 2010. május 18., 23:04 (CEST)

Ezt csak most láttam meg, válaszoltam Pasztilla vitáján, szinte szó szerint ugyanezt. A minster szakkifejezés, kolostorral egybeépült székesegyházat jelent (a Westminster esetében még a helynévbe is beépült). Tehát yorki székesegyház/katedrális, és persze a yorki kicsi. Bennófogadó 2010. május 18., 23:19 (CEST)

re logó

Szia, csak {{logó}}(?) sablonnal. ez nem szabad licenc, továbbra is jogvédett a kép. Az, hogy megnegedik a logó átvételét más ghonlapokra, nem jelenti azt, hogy szabad licenc alá is tették (pl. hogy szabadon változtatható, vagy eladható lenne). Úgyhogy csak logó sablonnal. Timish sablongyár üzenőfal 2010. május 20., 09:37 (CEST)

Hali!

Kösz, már szenvedtem vele, sehogy sem akart összejönni.

Karbantartóverseny díjátadó

Egyesületi blogMagyar Wikipédia a Facebookon!Wikimédia Magyarország a Facebookon!Kövess minket Twitteren! Szia!

Az e-mailben írottakhoz képest kicsit módosult a díjátadó helyszíne és időpontja:

A verseny díjátadójának helyszíne a Wikimédia Magyarország Egyesület közgyűlése lesz, a MTESZ székházában (Bp., II. Fő utca 68., 2. em 211), 14:30 órakor. Várunk szeretettel!

Üdv, --Dami vita 2010. május 21., 23:40 (CEST)

Forrásolási verseny díjátadó

Egyesületi blogMagyar Wikipédia a Facebookon!Wikimédia Magyarország a Facebookon!Kövess minket Twitteren! Szia!

Szeretnélek meghívni az Egyesület nevében a forrásolási verseny díjátadójára, hogy átadhassuk megérdemelt díjadat és hogy együtt ünnepelhessük az elért sikereket.

A verseny díjátadójának helyszíne a Wikimédia Magyarország Egyesület közgyűlése lesz, 2010. május 29-én a MTESZ székházában (Bp., II. Fő utca 68., 2. em 211), 14:30 órakor. Várunk szeretettel!

Ha esetleg valamiért nem tudnál eljönni, kérlek még időben jelezd a vitalapomon, hogy megoldást találjunk a díjad átadására. Üdv, -Dami vita 2010. május 23., 14:57 (CEST)

Kínai

Szia! Sajnos a kínaihoz nem értek.

1. Diamond and Flower -- 2. Daiya and Hana -- 3. Daija to hana -- 4. Gyémánt és Virág: úgy látszik, nemzetközi fogyasztásra a japánok is a 2. (öszvér) megoldást favorizálják, kiolvasva a japán név a 3-as számú (to=és), a 4-es a magyar fordítás. Reménytelen. Azt mondanám, a London Eye-t pl. nekem ne fordítsa le senki, mert az a neve, de hát itt mi a hivatalos név? Fene tudja. Talán ki lehetne indulni abból, hogy a Tokiói torony is marhaság így, mert a japán neve az, hogy tókjó tavá. Szóval döntsél. :)) (Ja, a jawikin kétségkívül Daija to hana a címszó.) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Pagony (vitalap | szerkesztései)

Űrrep sablon újra

Szia!

Már észrevettem, úgy látom, rendben van, legalábbis amit mondtunk, az benne van. Nem tudtam, hogy visszajelzést vársz. misibacsi*üzenet 2010. május 29., 21:16 (CEST)

Szia! Mi a véleményed, levehető az {{építés alatt}}(?) sablon? – Silvio Üzenj! 2010. május 31., 12:51 (CEST)

Új név

Szia! Kedves Tőled! Nekem is furcsa lesz. A globális fiókhoz kellett egy "tiszta" név. De az aláírásban a magyar wikin maradok Silvio. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. május 31., 20:13 (CEST)

Kiemeltszavazás

Szia! Kérlek nézz rá a kiemeltszavazásra és szavazz. Apollo-13, Zsolna, stb. Szajci reci 2010. június 5., 06:35 (CEST)

átadás - kiemeltszavazás

Szia! Kicsit besegítenék a wikiszótárba ill. nekivetném magam ismét a kiemelt cikkek írásának, ezért kérlek vedd át most 100%-osan :D a kiemelést. Köszi előre is. Szajci reci 2010. június 11., 19:10 (CEST)

Re:Síkvizi izé

Szia! Én javítottam volna, csak nem tudom ilyenkor mi van... Lezártam a megjegyzésemmel a megbeszéléseket, Szalax visszavonta az átirányítást, mert ő szeretné, ha megmaradnának a cikkek. Írtam adminlevlistre is, kértem véleményeket a dologgal kapcsolatban, de nem lettem okosabb. Esetleg ha van valami ötleted, szívesen veszem a segítséged. Szasza THIS BOY IS A MONSTER 2010. június 12., 20:05 (CEST)

Ez a megállapodás nem annyira megállapodás, szalax szeretné megtartani a cikket. De ha most én átjavítom a törlési megbeszélést megmaradtra, abból nem lesz botrány? Mivel egy ember sem szólt hozzá úgy, hogy maradjon. Szasza THIS BOY IS A MONSTER 2010. június 12., 20:12 (CEST)

Szia, támogatnál minket?

Üdv, remélem, jól vagy és elnézést, hogy ezzel tolakodom. Most láttam a profilod és úgy látom, hogy téged érdekelnek a (kis) nyelvek és kultúrák, így magyarként segíthetsz megismertetni ezt másokkal, akik nem ismerik ezeket. Remélem, nem zavarlak téged azzal, ha megkérlek, hogy támogass minket... Én a katalán "Amical de la Viquipèdia" tagja vagyok, azé a szervezeté, amelyik szeretné elismertetni a katalán jegyzéket, amit még nem hagytak jóvá. Nagyra értékelnénk támogatásodat, amelyet ezen az oldalon megtehetsz: Sablon:Wikimedia CAT. Ismét csak köszönjük, kellemes nyarat kívánunk neked, vigyázz magadra! Őrizd meg nagyszerű kultúrád, országod, zenéd és nyelved! Capsot vita 2010. június 12., 21:45 (CEST)

Heskey

Köszi, hogy szóltál, de ismeretek hiányában nem szeretném tanúsítani a teljeskörűséget, a megszövegezésre meg éppen te tettél legutóbb {{szükséges}}(?)-t. De rajta vagyok a cikken, és ha végképp én hiányzom a kiemeléséhez, 16-án este odabiggyesztem a teljes körűséghez is a {{tanú}}(?)-t. (Sajnos nem érdekel a foci… A teljeskörűségről viszont jobb lenne, ha egy hozzáértő adna igazolást.) --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 13., 00:56 (CEST)

Üdv. Javítottam a felmerült problémákat, illetve ezzel az átigazolásos dologgal nem igazán tudok mit kezdeni. – Madridista Ideírjad 2010. június 13., 16:30 (CEST)

Képleírás

szia! Ez azért van, mert ez egy elég régen feltöltött kép, annak idején még nem volt ez a mostanában szokás leírólap ({{Információ}}(?)). Ha megnézed szövegesen ott van alatta minden fontos információ. (Monte Carlo, Casino. Készítette: Koller Katalin, Kata). Ezeket a {{Nincs összegzés}}(?) sablonokat bottal rakták ki a képekre, csak azt figyelve ki van-e töltve a leírólap. Szóval ezeket nyugodtan lehet vinni a commonsba. A kép készítésének dátumát meg ki lehet olvasni a metaadatokból a lap alján. (itt pl ez 2004.) Pilgab üzenet 2010. június 13., 23:05 (CEST)

Köszönet

Köszönöm, hogy támogattad az adminná választásomat.

Malatinszky vita 2010. június 13., 23:57 (CEST)

kiemelés

Szia, RepliCarter! Goldmarkot nem kellett volna feltenned a munkapadra, mert így két zeneszerző van. – Hkoala 2010. június 14., 08:02 (CEST)

Z. Sandor

Szia. Meg mindig (az azota mar valoszinuleg a rendszerbol is torolt) Zicherman Sandor cikkel kapcsolatban El voltam utazva egy 2 hetig, de most latom, hogy ez a 20 akarhany nap sem volt eleg nekik, hogy valaszoljanak vagy csak reagaljanak valamit. Most gyanitom csinalhatom ujra az egeszet, meg s probalom majd kiicst atfogalamzni, de ha igy sem lesz nekik (nem is tudom ilyenkor irol van szo) akkor elmehetnek a busba. Szerinted hogyan csinaljam, hogy ne legyen vele tobb vacakolas? valaszod elore is koszi udv

zzoli

MOME

szia RepliCarter! köszönöm az észrevételt a MOME Maratonról. igazából nem nagyon tudom bővíteni, vagyis tudnám, de akkor az aktuális projecteket kellene beleírnom, ami meg nem enciklopedikus... vagy esetleg kronológiában tüntessem fel? 2008, 2009, 2010?? köszi, még egyszer! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője MOME NKI (vitalap | szerkesztései)

Re:Csikófark

Üdv! Igen, folytatom ,csak tegnap éjjel fáradt voltam már. Köszi! --Hirvenkürpa vita 2010. június 18., 23:22 (CEST)

kiemelés

Szia! {{vitrin/1}} ill. egészen hatig van :D Szajci reci 2010. június 19., 07:40 (CEST)

A Munkapadon nem 10 szócikk szokott ülni? Most csak 7 van fent. DenesFeri vita 2010. június 19., 11:21 (CEST)

Na jó, ahogy gondolod. Akkor a holdhal megkell várja a macskabaglyot, amég leszáll. DenesFeri vita 2010. június 19., 12:20 (CEST)

OK. DenesFeri vita 2010. június 19., 12:24 (CEST)


Z. Sandor (koszi)

Oh, koszonom szepen a segitsegedet, nem tudom miert nem voltak kepesek nekem elkuldeni annoa kodot, de veguls az eredmeny ugyanaz lett, szoval megegyszer koszonom. Azt azonban nem pontosan ertem, hogyan tudom az infot hivatkozasokhoz kotni. Mivel edesapamrol van szo, ezeket az adatokat tole tudom, igyekszem majd valami "forras" szeruseget talalani, (egy ket netes festo adatbazisban van egy kis info rola), de a nagyjat nem tudom semmifele forrahoz kotni. (gondolom ez azert nem feltetlenul baj) Illetve meg megprobaom hozzakotni az orosz wikipedias szocikkhez (amit amugy nem en irtam). Megegyszer koszi a segitsegedet, cserebe igyekszem majd a wikipediat nem csak szemelyes kotodesu dolgokkal is gazdagitani. Udv

Z.Zoli

Z. Sandor

Ok. Akkor igyekszem majd osszegyujteni azokat a cikkeket, bejegyzeseket amik apamrol szolnak, bar elorelathatolag a nagyja orosz nyelvu lesz (ez remelem nem gond). Illetve meg csak annyit, hogy, az, hogy apamrol eddig nem volt magyar cikk a wikipedian, nem az o erdemeit csokkenti, inkabb a magyar wikipedia jelenlegi allapotat jellmezi. Amugy megegyszer koszi a segitseget

udv

zzoli

Kiemelés

Ja, oké! :-) Csak azt láttam, hogy Sasuke elindította a Goldmark-féle jelölést és csak javítottam utána, gondoltam elfelejtette átpakolni a másik listába, ha már leszedte róla a várólistás sablont. Bocs! – Istvánka posta 2010. június 20., 23:16 (CEST)

Köszi és bocsi, hogy elbénáztam! :-)Istvánka posta 2010. június 22., 13:01 (CEST)

Holdhal

Szia! Jól van! Köszönöm! Üdv. DenesFeri vita 2010. június 23., 12:04 (CEST)

New York

Szia!

Köszönöm, hogy felkerestél ezzel a kérdéssel. Egy részt azért tetten vissza, mert Tennessee államnál is csináltam egy hasonló táblázatot és az még ott van. Más részről viszont az új lapon (mármint a laptörténetben) úgy tűnik fel mintha Te csináltad volna a táblázatot. Remélem válaszommal nem bántottalak meg.

Tisztelettel!

Szia! Egy idézet a válaszodból: "Itt a Wikipédián nem számít, ki csinált egy cikket vagy táblázatot."

És egy a szerkesztői lapodról:

"Saját szócikkeim TÉMÁK SZERINT"

Így egy kicsit ellentmondásos a dolog, mivel láthatóan számodra is számít, hogy a szócikkeid hozzád tartoznak.

Szerintem van különbség az átszerkesztés és az között, hogy új lapot csinálsz valami kész dologból ami azután úgy tűnik mintha Te csináltad volna. Ez az én fogalmaim szerint idegen tollakkal való ékeskedés. Nem akartam ezt így leírni, de akkor már nevezzük nevén a gyereket.

Ami pedig a táblázatot illeti - mivel Te is a saját magadét hajtod, hát én is - úgy gondolom, hogy ott a helye ahová én tettem. Ezek után óhajod szerint lezárhatjuk a témát.

További tisztelettel!

Warbeck vita 2010. június 25., 20:15 (CEST).

Üdv újra!

Köszönöm szépen a vitát. Főleg, hogy rávezettél, hogy más perspektívából is átlássam a dolgot. Remélem nem bántottalak meg. Ha igen, akkor elnézésedet kérem, nem állt szándékomban.

Warbeck vita 2010. június 25., 20:43 (CEST).

Hasfelmetsző

Szia! Örömmel láttam, hogy szép cikket varázsoltál belőle. Grt. Egy apró kérdésem lenne: az elején az van írva, hogy "Hasfelmetsző Jack" a fedőneve. Nekem ez egy kicsit fura. Nem inkább ezen a néven vált ismertté, vagy a gúnyneve? Mit gondolsz érdemes volna átjavítani vagy maradjon? Üdv: Silvio Üzenj! 2010. június 25., 20:57 (CEST)

OK. Szívesen átnézem. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. június 25., 21:09 (CEST)

Vitrin

Szia! Én nem foglalkoztam a vitrinnel, volt más munka. Pl. kezdőlapos rendezgetések, cikkmegvonások. Szajci reci 2010. június 28., 05:47 (CEST)

ikó

Szia RepliCarter!

http://letoltes.talalat.com/a-bator-lovacska/ Erről a linkről gyűjtöttünk ismereteket az oldalhoz. Először bemásoltuk ezt a történet szöveget, de a szöveg másolása sértő. Ezért utána a történet szövegét módosítottuk önálló megírásra, de ott meg az a baj, hogy hiányzik honnan írtuk le. Ezért nem értjük az egész rendszert, mivel ért egyet.

--Vakondka vita 2010. június 30., 22:02 (CEST)