Ki (ékírás)

Ki (sumer: „föld”, „alsó”, ékírással 𒆠) a sumer mitológia egyik istenanyja.

A KI írásjel

A KI írásjel önmagában egy ligatúra, a ḪI (𒄭 du₁₀, dug₂, nin₅, ḫa₂) és a TABoverTAB összetétele. A ḪI rendkívül sok ligatúra eleme, ebben az összetételben a „folyamat, ötvözet” jelentése lehet, amelyet a „kezdet” jelentésű TAB megkettőzésével (többes szám, sokszorosítás) bővítettek ki.

A KI olvasata lehet még gu₁₄ is. Jelentése: hely, tér, térség, föld, táj, vidék, alvilág, alacsony (mély), lent (= akkád ašru – hely, tér, ), erşetu – föld, talaj, mātu – föld, vidék, qaqqaru – tér, föld, šaplû – alacsony), matematikai azonosság (= akkád itti)

+ 2× =

Az írásjel további olvasatai és összetételei

• gi₅
• GUNNI (ki-ne), „tűzhely” (= akkád kinûnu, rézkovács, rézműves)
• KARAŠ (ki-kal-bad), „táborhely, (had)sereg, katonai táborhely” (= akkád karāšu)
• KISLAḪ (ki-ud), KISLAḪ₂ (KI×UD), KISLAḪ₃ (ki-alad, ki-KAL×BAD) = „szérü, műveletlen föld, lakatlan terület, puszta föld, üres házak”, akkád maškanu (= munkahely, szérü), nidûtu (= elhagyott, műveletlen föld, szeméttelep), terīqtu (= műveletlen, csupasz föld), turbalû (= puszta)
• KI, KISLAḪ^mušen „egy madár”
• SUR₇ (ki-gag) „csatorna, árok, gödör, épületalap”, akkád berûtu (= domb), sūru (= csatorna, árok)

Az akkádban helynevek determinatívuma és a ki, ke, qi és qe szótagok jele.

A hettitában egyes helynevek utótagja, tehát nem determinatívumi pozícióban, hanem helynévképzőként, ezenkívül a ki szótag jele.

Források

• Mitológiai enciklopédia I–II. Főszerk. Szergej Alekszandrovics Tokarjev. A magyar kiadást szerk. Hoppál Mihály. Budapest: Gondolat. 1988. ISBN 963-282-026-6
• Roaf, Michael. A mezopotámiai világ atlasza (magyar nyelven). Budapest: Helikon – Magyar Könyvklub (1998). ISBN 963 208 507 8 

• Ókori keleti történeti chrestomathia., Szerk.: Harmatta János, Budapest: Osiris. ISSN 1218 9855 (2003). ISBN 963 389 425 5