Ligatúra
A ligatúra, magyarul ikerbetű nyomdászati szakkifejezés. Latin eredetű szó, amely elkötést, egyes írásokban összevont betűt, két egybeöntött nyomdai betűt, vagy kötőívet is jelenthet.
Története
[szerkesztés]
Két vagy több betű egybeírását, összekapcsolását, egyesítését jelenti. Ezt a nyomdai szakszót a történettudomány is átvette, mert nemcsak a latin betűs írások használtak jelösszevonásokat, hanem gyakorlatilag minden hangjelölő írás, sőt a logografikus és szótagírások is, úgy mint az ékírás és hieroglif írás. A ligatúra attól lesz összevont jel és nem egyszerűen két szorosan egymás mellé írt karakter, hogy a jel (betű, szótag, szójel) egyes részei a másiknak is részét alkotják és alakja torzulhat, azaz félbevágva a ligatúrát nem kapjuk vissza az eredeti két jelet. Ligatúrának nevezzük továbbá az állandó összekapcsolásokat is, amikor a jelek egymás mellé írva más jelentéssel bírnak, mint külön-külön.
A középkorban a kéziratokban és az ősnyomtatványokban gyakori volt. A középkori írásgyakorlatban – körülbelül az 5-8. században, a karoling írásreform előtt – jellemző volt, hogy folyamatos kézmozdulattal, az íróeszköz felemelése nélkül minél több betűt írtak le, még ha ez a betűk torzulásával vagy helyzetük megváltozásával járt is. Így a kódexmásolók is nagyon sok rövidítést, betűösszevonást használtak, egyrészt, hogy munkát, helyet takarítsanak meg, másrészt, hogy a sorokat megfelelően ki tudják tölteni. A 15-16. századi nyomdák gyakran használtak ligatúrákat: Gutenberg 42 soros Bibliájában 290 betűjel fordult elő, ezek nagy része ligatúra volt. A ligatúrákat kétféleképpen hozták létre: a betűket egymásba tolták vagy ívvel kötötték össze.
A nyomdászatban két vagy több, egymásba kapcsolódó rajzú, egy testre öntött nyomdabetűt nevezünk ligatúrának. Több antikvánál ligatúraként jelennek meg az ff, fi, fj és fl betűpárok, mert ezekben a betűkapcsolatokban a második betű veszélyeztetné az f felső kanyarulatát, illetve az fi, fj kapcsolatokban az f az i vagy j pontját.
A francia és latin szedéshez gyakran ligatúrának öntik az ae, oe, AE, OE betűket. Egyes betűtípusokban (például fraktúr) kiemelkedően sok ligatúra fordul elő.
Unicode
[szerkesztés]A Unicode számos ligatúrát definiál, azonban ezek használata ellenjavallt. A szabványba felvett ligatúrák többsége is csak a Unicode előtt már meglévő karakterkódolásokkal való kompatibilitást szolgálja, és a Unicode jelenlegi álláspontja szerint további ligatúrák nem is fognak helyet kapni a szabványban.[1] Az ezzel kapcsolatos viták rendre újra és újra fellángolnak.[2]
| Betűkapcsolat | Ligatúra | Unicode |
|---|---|---|
| Et | & | U+0026 |
| ſz, ſſ, ss | ß | U+00DF |
| AE, ae | Æ, æ | U+00E6, U+00C6 |
| OE, oe | Œ, œ | U+0152, U+0153 |
| ue | ᵫ | U+1D6B |
| ff | ff | U+FB00 |
| fi | fi | U+FB01 |
| fl | fl | U+FB02 |
| ffi | ffi | U+FB03 |
| ffl | ffl | U+FB04 |
| ſt | ſt | U+FB05 |
| st | st | U+FB06 |
| IJ, ij | IJ, ij | U+0132, U+0133 |
A Unicode érvei
[szerkesztés]- A ligatúrák megjelenítése nem a kódtábla, hanem a betűtípus feladata. Míg egyes betűkapcsolatok egy bizonyos betűtípusban lecserélhetők egy külön szimbólumra, addig ezt egy másik betűtípusban már nem biztos, hogy meg lehet tenni. A fix széles betűtípusokban például tipikusan értelmetlen ligatúrákat használni.
- A Unicode nem szimbólumok, hanem karakterek gyűjteménye, így betűkapcsolatoknak nincs benne helyük.
- Ha a szövegben külön kóddal helyettesítünk egyes betűkapcsolatokat, nem lehet többé keresni az eredeti szövegre azokon a helyeken, amiket érint a csere.
- Egy szövegszerkesztő vagy szöveget megjelenítő alkalmazás (például webböngésző) a megjelenítendő szöveg nyelvétől függően eldöntheti, hogy a szövegben milyen betűkapcsolatokat vonjon össze ligatúrává (például latinban az „ae” összevonható, magyarban nem). A bizonytalan esetekre a Unicode biztosít két vezérlőkaraktert a ligatúrák kezelésére: A ZWJ (Zero Width Joiner, nulla szélességű összekapcsoló: U+200D) és a ZWNJ (Zero Width Non-Joiner, nulla szélességű össze nem kapcsoló: U+200C) karaktereket. Ezek nem láthatók – erre utal a nulla szélesség –, azonban két látható karakter közé téve őket, szabályozhatjuk, hogy a jelölt helyen a betűk összevonva jelenjenek-e meg (ha ez a használt betűtípussal lehetséges) vagy nem.
Ellenérvek
[szerkesztés]- A ligatúrák kezelése általában nem a szöveg írójának, hanem a tipográfusnak a feladata. Egy nyomtatott kiadvány esetén már nincs szükség szerkesztésre vagy keresésre a szövegben, ezért nem okoz zavart, ha a ligatúrák önálló szimbólumokként lettek kódolva.
- Keresni egy, ligatúrákat külön szimbólumként (karakterkódként) tartalmazó szövegben nem nehéz feladat. Egyszerűbb, mint például szavakat betűrendbe sorolni egy adott nyelv helyesírása szerint.
- A mai szövegszerkesztők, webböngészők stb. többsége még mindig nem kezeli a ligatúrákat és figyelmen kívül hagyják a ZWJ-ZWNJ vezérlőkaraktereket. Sok rendszeren ma is olyan betűtípusok a legelterjedtebbek, amelyek nem használnak ligatúrákat.
- A nagyfokú nemtámogatottság következménye gyakran éppen az, hogy az ellenjavallt megoldások terjednek: makrók, amik a Unicode-ban meglévő pár ligatúrára cserélik le a felismert betűkapcsolatokat,[3] vagy olyan betűtípusok jelennek meg, amik a Unicode Private Use Area elnevezésű fenntartott helyeit használják a Unicode-ban eredetileg nem szereplő ligatúrákhoz (például „ct”, „fj” „tt”, stb.).[4] Ez utóbbi megoldás különösen ellenjavallt, hiszen a betűtípus cseréje olvashatatlanná teheti a szöveget, azonban a tipográfusnak gyakran nincs más lehetősége, ha az általa használt rendszer képes ugyan megjeleníteni a Unicode karaktereket, de nem alkalmazza a Unicode által javasolt megoldásokat a ligatúrák kezelésére.
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Unicode FAQ - Ligatures, Digraphs and Presentation Forms
- ↑ Unicode Mail Archive about ligatures
- ↑ Macros for the F-ligatures. [2008. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. október 23.)
- ↑ The golden ligatures collection of Private Use Area code points for ligatures
Források
[szerkesztés]- Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 128. o. ISBN 963-9257-07-9
- Nyomdászati encziklopédia, szerk.: Pusztai Ferencz, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., 1902
- Nyomdászati lexikon, szerk.: Biró Miklós, Kertész Árpád, Novák László, Biró Miklós kiadása, Budapest, 1936
- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 27.
- Tevan Andor: A könyv évezredes útja (3. kiadás), Gondolat, Budapest, 1984
- Új magyar lexikon IV. (K–Me). Szerk. Berei Andor és 11 tagú szerk.bizottsága. Budapest: Akadémiai. 1961.
