Kalotípia

William Fox Talbot: Nyitott ajtó (1844)

A kalotípia vagy talbotípia egy fotográfiában használt pozitív illetve negatív képrögzítési eljárás megnevezése.

Története

1834-ben kezdte el a kísérleteket, William Henry Fox Talbot és 1839. január 25-én jelentette be első találmányát a Photogenic Drawingot a Royal Societynek írott levelében, ez egy ezüst-klorid érzékenyítésű kimásolópapír volt, a sópapír, amit aztán a későbbiekben a kalotípia pozitív anyagaként használt. Felvételi anyagnak eléggé érzéketlen volt, így például portrékészítésre a hosszú expozíciós idő miatt nem volt túlzottan alkalmas. Az általa kalotípiának nevezett negatív-pozitív eljárásával viszont csupán 1841-ben készült el és mivel nem sikerült anyagi támogatást szereznie (mint ahogy például Daguerrenek a francia államtól) szabadalmaztatta. A szabadalom Angliában, Walesben (de Skóciában például nem) Franciaországban és Amerikában volt bejegyezve. Magyarországon nem volt ilyen felhasználási korlátozás. Eljárását iránta való tiszteletből talbotípiának is nevezik.

Pozitív eljárásként

Várakozó halászfeleségek St. Andrewsban, Hill

A pozitív eljárások közül egyike a legritkábbaknak és legértékesebbeknek. Amennyiben a talbotíp negatívval együtt marad meg, értéke többszöröződik. Az első negatív-pozitív eljárás, a ma használt legtöbb fotográfiai eljárás őse. Klórezüst kimásolópapír. Ránézetre általában matt, tónusa a téglavöröstől a barnán keresztül a bíbor-feketéig terjed, vékony papírhordozón található, a kép és hordozó azonos felületű, a képes oldal és a papír hátulja hasonlóak egymáshoz, a papírhordozó viszonylag vékony, kötőanyaga nincs.

1841–1857 között volt általánosan elterjedt, a kor fotográfusai előszeretettel használták, mivel a fényképezés első évtizedében gyakorlatilag ez volt az egyetlen eljárás, amely papírképet eredményezett.

Anyaga

Kötőanyag nélküli ezüst-klorid érzékenyítésű sópapír. A képet ezüst (aranyszínezés esetén az ezüsthöz kötött arany) alkotja. 1847 után vezették be az aranyszínezést, de csak az 1850-es években vált általánossá, a legtöbb, 1850 után készített sópapír biztos, hogy valamilyen módon külön is enyvezett. E művelet célja az volt, hogy a papír felületén egy nagyon vékony réteg képződjön, amely megakadályozza, hogy az érzékenyítő oldat túl mélyre hatoljon a papír rostjai közé, s így rontsa a kép kontrasztosságát. Sokféle enyvező anyagot használtak, például keményítőt, zselatint, kazeint, tejsavót és ír moszatot is. Az enyvezés olyan vékonyan fedte csak a papír felszínét, hogy nem képezett külön réteget, ezért a kép mindig a papír szerkezetét mutatja és matt felületű. A keményítővel enyvezett (starch-sized) papír barnás tónusú képet eredményezett, míg a zselatinnal enyvezett papír inkább vöröses árnyalatot adott.

Mérete általában 4,3 × 6 cm és 30 × 40 cm között mozgott, de nagy ritkán ennél kisebb vagy nagyobb is készülhetett.

Negatív eljárásként

Szintén William Henry Fox Talbot találmánya, 1840-ből, azonban később Eduard Baldus, majd Louis-Desiré Blanquart-Evrard módosította, tökéletesítette. Az 1850-es évek közepéig volt általánosan elterjedt, hasonlóan pozitív változatához, mára már az egyik legritkábban előforduló negatív, a fennmaradt példányok értéke igen magas.

A talbotíp pozitívval ellentétben kevésbé fakul, mivel az előhívás által létrehozott ezüstszemcsék jóval nagyobbak mint a kimásolópapírban keletkező kolloid finomságú ezüstéi. A kép élességének javítása céljából (a papír rostjainak árnyékát eltüntetendő a másolaton) a negatívot vagy annak egyes részeit viasszal itatták át, ez miután a kép adott részeit valamelyest elszigetelte a levegő károsító gázaitól konzerváló hatással is bírt.

Anyaga

Jól enyvezett papír és ezüst-jodid. Emulzió és kötőanyag nélküli papírnegatív. Ránézetre vöröses-sötétbarna, néha a bíbor felé hajló, ritkábban sárgás színű, matt felületű, részleteiben vagy egészében gyakran viasszal átitatva, jól ellenáll a halványodásnak. Nagyítóval jól láthatóak a papír rostjai, az ezüstszemcsék, a róla másolt pozitívon jól kivehetőek a papír rostjai okozta életlenségek.

Mérete: leggyakrabban 10,1 × 12,7 cm-es képek születtek ilyen eljárással.

Hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Kalotípia témájú médiaállományokat.

• Történeti Fotóeljárások Magyarországon
• Reilly, James M. The Albumen & Salted Paper Book: The history and practice of photographic printing, 1840–1895. 1980
• Conservation of Photographs (könyv; Eastman Kodak Co., 1985)