Ugrás a tartalomhoz

Hincz Gyula

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hincz Gyula
SzületettHincz Gyula Károly Győző
1904. április 17.[1][2][3]
Budapest[4]
Elhunyt1986. január 26. (81 évesen)[1][5][2]
Budapest[6]
Állampolgárságamagyar[7]
HázastársaNeufeld Anna
(h. 1936–1983)[8]
Foglalkozása
  • festőművész
  • tervezőgrafikus
IskoláiMagyar Királyi Képzőművészeti Főiskola (1922–1930)
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Hincz Gyula témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Hincz Gyula (Budapest, 1904. április 17. – Budapest, 1986. január 26.) Kossuth- és kétszeres Munkácsy Mihály-díjas magyar festő, grafikus és iparművész, érdemes és kiváló művész.

Életpályája

[szerkesztés]

Hincz Győző (1874–1953) fővárosi számtiszt és Kovács Ágnes (1877–1967) fiaként született. 1922–1929 között Rudnay Gyula és Vaszary János tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán. Rados Ernő gyűjtő és műkereskedő támogatásával 1926-ban tanulmányúton járt a Velencei Biennálén, illetve Párizsban. Míg előbbin az olasz futuristák és az orosz konstruktivisták műveit tanulmányozhatta, addig Párizsban a Rosenberg-gyűjteményben eredetiben láthatta Pablo Picasso, Georges Braque, Juan Gris kubista alkotásait, illetve Fernand Léger purista és Joan Miró szürrealista műveit. Ekkor ismerte meg André Breton A szürrealizmus első kiáltványa című manifesztumát is.

1928-as berlini tanulmányútján kapcsolatba került a Der Sturm körül csoportosuló expresszionista képzőművészekkel, illetve a Der Sturm főszerkesztőjével, Herwarth Waldennel, aki 1928 év végén Moholy-Nagy László közreműködésének köszönhetően kiállította műveit a Sturm Galériában.[9]

Itthon Kernstok Károly, Galimberti Sándor és Kmetty János festészete állt hozzá közel, 1928-ban az UME, 1929-ben a KUT tagja lett, rendszeresen kiállított velük a Nemzeti Szalonban. 1929-ben Mattis Teutsch Jánossal és Mészáros Lászlóval közös kiállítása nyílt a budapesti Tamás Galériában.

1930–31-ben kilenc hónapot töltött ösztöndíjasként a római Magyar Akadémián. Az 1930-as években rövidebb ideig dolgozott Szentendrén és a Balaton-felvidéken, illetve több csoportos kiállításon szerepelt az Ernst Múzeumban és a Tamás Galériában. 1935-ben készítette első könyvillusztrációit Mécs László Megdicsőülés című művéhez, melyért 1937-ben megkapta a Szinyei Merse Pál Társaság kiváló mestereknek járó Zichy Mihály grafikai díját. Az 1930-as és 1940-es években több színházi díszlet- és plakáttervezői megbízása is volt.

1941–43 között, számos más alkotóhoz hasonlóan, több alkalommal járt Erdélyben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Székelyföldi ösztöndíjprogramjának támogatásával. Az ösztöndíjasok munkáiból először 1943 telén nyílt kiállítás Budapesten a Szépművészeti Múzeumban, majd 1944 év elején a kolozsvári Műcsarnokban.

1946–1949 között az Iparművészeti Főiskola tanára, majd 1958–1963 között igazgatója volt. 1950–1963 között tanított a Képzőművészeti Főiskolán is. A Képzőművészeti Főiskolán számos jeles tanítvány került ki keze alól, köztük Meggyes László festőművész, Gácsi Mihály grafikusművész, Kass János grafikus- és szobrászművész, Reich Károly grafikusművész, Gyémánt László festőművész.

Emléktábla Bokros Birman Dezső, Hincz Gyula, Pap Gyula és Vedres Márk emlékére a 13.kerületben, Budapesten

Az 1950-es évektől gyakori kiállítója volt a Műcsarnokban megrendezésre kerülő Magyar Képzőművészeti Kiállításoknak is, grafikáival, illusztrációival és gobelinjeivel pedig rendszeresen szerepelt a magyar művészetet propagáló nemzetközi csoportos bemutatókon az 1960-as és 1970-es évek folyamán. Rendszeres kiállítója volt a Velencei Biennálé magyar pavilonjának is, csoportos bemutatókon szerepelt 1942-ben, 1958-ban, 1960-ban és 1966-ban, míg 1970-ben Somogyi Józseffel közösen nagyszabású anyaggal képviselte Magyarországot a nemzetközi bemutatón.[10] 1957 októbere és 1958 januárja között ázsiai körúton járt, Phenjan (Észak-Korea) – Hanoi (Vietnam) – Peking (Kína) útvonalon. Itt készült munkáit több önálló kiállításon is bemutatta 1958-ban, egy részüket könyvillusztrációként is felhasználta, míg vietnámi témájú rajzai később gyakran szerepeltek Farkas Aladárral közös hazai és nemzetközi bemutatóin.[11]

Nemcsak festményeket és rézkarcokat, hanem könyvillusztrációkat, szobrokat is készített, valamint murális alkotásokat, köztük üvegmozaikot, kerámiát, gobelint is tervezett. Utóbbiak közül számos alkotás a mai napig eredeti helyén látható, így például Ünneplők című mozaikja (1958) az inotai volt Béke Művelődési Házban (ma: Retro Színház) Várpalotán, Bányász, kohász, gépész című kőgrafikája (1965) a Miskolci Egyetemen, Tudomány című gobelinje (1967) a Debreceni Agrártudományi Egyetem tanácstermében, Harmónia című gobelinje (1968) a budapesti Fészek Művészklubban, Technika és tudomány című ólomüvegablaka (1971) a Budapesti Műszaki Egyetemen, Életfa című mozaikja (1973) a Budapesti Kertészeti Egyetemen, Kompozíció I. című üvemozaikja (1979) a balatonföldvári volt MSZMP üdülő (ma: Riviéra Park Hotel) előcsarnokában, és Tudomány – mikrovilág című ólomüvegablaka (1982) a SOTE Nagyvárad téri elméleti tömbjének aulájában.

Műveinek modellje gyakran felesége, Neufeld Anna (Anci) volt, akivel 1936-ban kötött házasságot. Felesége 1983-ban hunyt el, emlékére alapította a Neufeld Anna Alapítványt Vác városában, melynek célja volt elismerésben részesíteni mindazokat a Pest megyében élőket, akik a képzőművészeti és zenei kultúra fejlesztése terén eredményeket értek el.

Művészete

[szerkesztés]

Egész életművére jellemző volt a nyitottság új és új művészeti irányzatok befogadására, kipróbálására, de az alapvető optimizmus, a tiszta színek használata, a szépség megragadására, a dekorativitásra való törekvés mindig állandó maradt, talán ezért lett újra kedvelt az ő művészete a 2000-es években is. A legelvontabb témák ábrázolása sem jelentett számára gondot. Nem öregedett bele egyetlen sajátos stílusba, egész életében megőrizte megújulásra való képességét, nemcsak a fejlett világnak tekintett régióra figyelt, megragadta őt az ázsiai országok kalligrafikus művészete és a dél-amerikai festők folklórra építkező színes világa.

Művészetértől 1976-ban az MTV készített portréfilmet, melyben a következőképp fogalmazta meg ars poetikáját:

"Szeretem az életet, az alkotómunkát, a békét, mely gyümölcsöző és termékeny, az embereket, akik azt létrehozzák. Mi egyéb feladatom lenne hát, mint részt venni a nemes küzdelemben egyszerűen úgy, ahogy tudok: ecsettel, vésővel és grafikával."

Hagyatéka

[szerkesztés]

Hincz Gyula 1980-ban felajánlott 107 alkotást Vác városának. A kollekció sorsáról folyó tárgyalások során megállapodás született, hogy a város a felajánlott művekből állandó kiállítást létesít, és a gyűjtemény kezelését a szentendrei székhelyű Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságára (PMMI) bízza. 1986-ban bekövetkezett halála után az örökösök – elsősorban unokaöccse, Hincz Jenő – jóvoltából a kollekció további több száz alkotással bővült, s így ma már mintegy 1700 festményt, egyedi és sokszorosított grafikát, valamint kisplasztikát tartalmaz. A hagyatéki anyagól rendezett kiállítás 1983 és 2006 között a Vak Bottyán (ma Tragor Ignác Múzeum)[12] fenntartásában volt megtekinthető a korábbi váci könyvtár épületéből átalakított Lőwy Sándor (ma Káptalan utcai) múzeumépületben. A gyűjteménynek azonban hamarosan új helyet kell találni, mert egy kormányrendelettel önkényesen elvették az épületet a várostól, és egy fidesz-közeli alapítványnak ajándékozták.[13]

A gyűjteményt 2009-ben a Váci Értéktár vette át és gondozta 2013-ig, immáron új helyszínen, a város főterén álló Pannónia Házban. 2013 és 2016 között az anyagot a váci Madách Imre Művelődési Központ által fenntartott Pannónia Ház Közérdekű Muzeális Kiállítóhely kezelte, mely 2016 óta újfent a váci Tragor Ignác Múzeumhoz tartozik.

Hincz művei számos további nagy közgyűjteményben, illetve magángyűjteményekben is fellelhetők:

Kiállításai

[szerkesztés]

Egyéni kiállítások (válogatás)

[szerkesztés]

Csoportos kiállítások (válogatás)

[szerkesztés]
  • 1937 CLXVII. csoportkiállítás, Ernst Múzeum, Budapest
  • 1938 LXXXVIII. csoportkiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest
  • 1938 Mai fiatalok, Tamás Galéria, Budapest
  • 1942 XXIII. Velencei Biennálé, Velence (1958, 1960, 1966)
  • 1944 "8 festő, 8 szobrász" ötödik kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest
  • 1948 Közösségi művészet felé, Magyar Képzőművészek Szakszervezete, Budapest
  • 1956 Képzőművészetünk tíz éve, Műcsarnok, Budapest
  • 1961 I. Miskolci Országos Grafikai Biennálé, Miskolci Nemzeti Színház
  • 1963 II. Miskolci Grafikai Biennálé, Hermann Ottó Múzeum, Miskolc
  • 1964 Kortárs magyar művészet, Linz ; Graz
  • 1964–1965 Magyar grafikai kiállítássorozat, Belgium
  • 1964–1965 Grafikai és kisplasztikai kiállítás, Buenos Aires ; Bukarest ; Pozsony ; Helsinki ; Berlin
  • 1965 V. Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Kiállítás, Új Delhi, India
  • 1965 III. Miskolci Grafikai Biennálé, Miskolci Nemzeti Színház
  • 1967 XX. századi magyar művészet, Royal Institute Gallery, London
  • 1967–1968 Grafikai és kisplasztikai kiállítás, Varsó ; Schleswig ; Limburg
  • 1969 Magyar művészet 1945-1969, Műcsarnok, Budapest ; Kunstforening, Oslo ; Bergen, Norvégia
  • 1969 I. Nemzetközi Festészeti Fesztivál, Cagnes-sur-Mer, Franciaország (Bartha Lászlóval)
  • 1969 V. Miskolci Grafikai Biennálé, Miskolci Galéria
  • 1969 Magyar grafika, Sonnenhalle, Kiel ; Archiginnasio, Bologna
  • 1972 Magyar gobelin kiállítás, Prágai Magyar Kulturális Intézet
  • 1977 Festészet '77. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő Szakosztályának kiállítása, Műcsarnok, Budapest
  • 1978 Nemzetközi kiállítás Palesztináért, Bejrút, Libanon
  • 1983 A magyar grafika külföldön: Németország 1919-1933, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest ; Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
  • 2009 Három generáció mestergrafikusai, Koller Galéria, Budapest[16]
  • 2011 Mester és Tanítvány. Válogatás Vaszary János, Hincz Gyula és Reich Károly grafikai hagyatékából, Koller Galéria, Budapest
  • 2016 A művészi szolidaritás hálózatai – Történetek és kísértetek a „Nemzetközi kiállítás Palesztináért”, 1978 nyomában, tranzit.hu, Budapest
  • 2017 Keretek között – A hatvanas évek művészete Magyarországon (1958-1968), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
  • 2018 1971. Párhuzamos különidők, Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum, Budapest

Válogatott illusztrált könyvkötetei

[szerkesztés]

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Zichy Mihály grafikai díj (1937) Mécs László: Megdicsőülés című könyvének illusztrációiért
  • Beczkói Biró Henrik-díj (1938)
  • Székelyföldi ösztöndíj (1941, 1942, 1943)
  • Az éve legszebb könyve díj (1948) és Magyar Művészeti Tanács nívódíja (1948) Anatole France: Nyársforgató Jakab meséinek illusztrációiért
  • Munkácsy Mihály-díj (1952) II.fokozat, Petőfi versel Bemnek című történelmi kompozíciójáért
  • Munkácsy Mihály-díj (1957) I. fokozat, Béke című gobelinjéért
  • Kossuth-díj (1958)
  • Miskolci Grafikai Biennálé nagydíja (1961)
  • Érdemes művész (1964)
  • Kiváló művész (1968)
  • Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1974)
  • SZOT-díj (1982)

Irodalom

[szerkesztés]
  • Láncz Sándor: Hincz Gyula. Corvina, 1972.
  • Művészet, 1979. 20. évf. 3. szám. Tematikus Hincz szám. (Fejér Ernő, Mezei Ottó, Aradi Nóra, Schenk Lea, Theisler György és Végvári Lajos írásaival)
  • Bauer Jenő: Hincz Gyula, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1975.
  • Losonci Miklós: Hincz Gyula állandó gyűjteménye. Vác, 1983.
  • Losonci Miklós: Hincz Gyula életműve, Szentendre, PMMI, 1989.
  • Haas János, Iványi Bianca, Kopócsy Anna, Zsákovics Ferenc: Merítés a KUT-ból IX. Hincz Gyula festőművész emlékkiállítása. Budapest, 2005.
  • Zsákovics Ferenc: Hincz Gyula. Budapest, 20'21 Galéria, 2009.
  • Dudás Barbara: Hincz Gyula művészete – Egy életműkutatás nehézségei, in: Isó M. Emese, Juhász Gabriella, Kelecsényi Kristóf Zoltán, Sebestyén Ágnes Anna (szerk.): OPUS MIXTUM VI. A CentrArt Egyesület Évkönyve 2020. Tanulmányok a Fiatal Művészettörténészek VI. Konferenciájának előadásaiból. Budapest, CentrArt Egyesület, 2020, 148-158.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. március 28.)
  2. ↑ a b Hincz, Gyula, Gyula Hincz
  3. ↑ Birth record (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. augusztus 1.)
  4. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 16.)
  5. ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  6. ↑ PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 13.)
  7. ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. március 25.)
  8. ↑ Házasságkötési bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári házassági akv. 770/1936. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2022. augusztus 1.)
  9. ↑ Bajkay Éva: Út a berlini Sturmtól a budapesti aukciókig. Hincz Gyula újabban előkerült konstruktív-szürrealista művei.. (Hozzáférés: 2020. október 8.)
  10. ↑ Dudás Barbara: A diadal útján. Hincz Gyula szereplése a XXXV. Velencei Biennálén és a Budapesti Történeti Múzeumban, in: Hegyi Dóra, László Zsuzsa, Leposa Zsóka, Róka Enikő (szerk.): 1971. Párhuzamos különidők (kiállítási katalógus). BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, tranzit.hu, Budapest, 2019, 84-91.
  11. ↑ Életrajzában a dátum gyakran tévesen 1947-48-ként szerepel. A témáról bővebben Dudás Barbara ír tanulmányában: A Távol-Kelet igézetében. Hincz Gyula ázsiai utazása(i)nak grafikai lenyomata, in: Madarász Györgyi (szerk.): (Kevésbé) szigorúan ellenőrzött nyomatok. A magyar sokszorosított grafika 1945 - 1961 között című konferencia kísérő kiadványa. Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria, Miskolc, 2018, 19-25. https://www.miskolcigaleria.eu/szigoruan-ellenorzott-nyomatok/
  12. ↑ Tragor Ignác Múzeum. muzeumvac.hu. (Hozzáférés: 2018. január 22.)
  13. ↑ https://nepszava.hu/3155972_vac-epulet-matkovich-ilona-retvari-bence-dunakanyari-vedegylet
  14. ↑ Művek (vál.) Hincz Gyula (1904-1986) festőművész emlékkiállítása : Haas Galéria, Budapest, 2005. október 15-étől november 19-éig / [... vál., rend. és a katalógus szerkesztésében közrem. Haas János et al.] Budapest : Haas Galéria, 2005. 12 p. : ill., főként színes
  15. ↑ Dunaweb: http://muzeumvac.hu/programok_idoszaki/98/Az-ezerarcu-muvesz-8211-valogatas-a-Hincz-Gyula-hagyatekbol.html. muzeumvac.hu. (Hozzáférés: 2018. január 11.)
  16. ↑ A következő művészek alkotásai szerepeltek: Artner Margit, Gross Arnold, Gyulai Líviusz, Hincz Gyula, Kass János, Orosz István (sz. 1951), Reich Károly, Szabó Vladimir, Szalay Lajos, Takáts Márton.

Források

[szerkesztés]
  • Kortárs magyar művészeti lexikon. Szerk. Fitz Péter. 2. köt. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2000. Hincz Gyula festő, grafikus lásd 129-130. p. ISBN 963 8477 458
  • Magyar művészeti kislexikon kezdetektől napjainkig. Szerk. Körber Ágnes. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2002. Hincz Gyula festő, grafikus, iparművész lásd 146-147. p. ISBN 963-8477-66-0

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hincz_Gyula&oldid=27258649”