Ugrás a tartalomhoz

Denník N

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Denník N
OrszágSzlovákia
KiadóN Press
Nyelvszlovák
SzékhelyPozsony
A Denník N weboldala

A Denník N szlovákiai napilap, melyet a SME szerkesztőségének korábbi tagjai alapítottak 2014-ben. Előfizetéses modellben működik.[1] Önmeghatározása szerint „politikától, oligarcháktól és pénzügyi érdekcsoportoktól független.” Kiadója az N Press s.r.o.[2]

Története

[szerkesztés]

2014. október 14-én a (többek között a Gorilla-ügy(wd) nevű politikai korrupciós botrányban is érintett) Penta Investments(wd) pénzügyi csoport tulajdonrészt szerzett a SME szlovák napilapban. Még aznap felmondott Matúš Kostolný(wd) főszerkesztő és a szerkesztőség további 50 tagja. 45 fővel létrehozták a Denník N szerkesztőségét, és közösségi finanszírozási(wd) kampányt indítottak, melynek során még az újság indulása előtt 8000 előfizetőt gyűjtöttek. Az ESET(wd) internetbiztonsági vállalat 1,2 millió eurót biztosított, melynek feléért megszerezték a részvények 51%-át, a másik fele kölcsön volt. Az újság működését az előfizetési díjakra alapozzák.[3] A napilap 2015. január 30-án indult el.[4]

2016-ban, a Népszabadság bezárása kapcsán szerkesztőségi vezércikkben hívta fel a figyelmet arra, hogy megítélésük szerint a közép-európai sajtót az eladott példányszámok csökkenése mellett a politikai befolyásolás is fenyegeti.[5]

2018-ban segítették a Deník N(wd) cseh online napilap megalapítását.

2020-ra a szerkesztőség létszáma csaknem 100 főre (túlnyomórészt újságírók, mellettük tíz programozó) nőtt. A havi 4,99 euróért előfizetők száma 58 000-re emelkedett. Az oldalt havi 1,2 millió látogató keresi fel; közülük csak 5% a fizetőfal mögé rejtett tartalmakat elérő előfizető, míg a rövidhírekhez mindenki szabadon hozzáfér. Az újság harmadik éve nyereséges volt, az Eset kölcsönét visszafizették.[3]

Magyar nyelvű projekt

[szerkesztés]

2022. február 2-án közösségi finanszírozási kampányt indítottak egy magyar nyelvű projekt elindítása érdekében. Ezt a magyar médiaszabadság válságával, a szlovákiai magyarság „számottevő demokratikus képviseletének” hiányával, illetve azzal indokoltak, hogy „a hazai [szlovákiai] magyar nyelvű média jelentős része politikusok, oligarchák és üzleti érdekcsoportok kezében van”. Az összegyűlt támogatók számától és a támogatási összegtől tették függővé, hogy magyar rovatot, önálló magyar portált, vagy utóbbin túl saját rövidhíres rovatot is indítanak-e. A 2022 első félévében induló projektet Szalay Zoltán vezeti, aki 2019 óta a lap munkatársa, míg korábban az Új Szó és az Irodalmi Szemle főszerkesztője volt.[1][2] A projektet támogatásáról biztosította Hunčík Péter pszichiáter, író; Németh Ilona(wd) képzőművész; Lucia Molnár Satinská(wd) nyelvész; Melecsky Kristóf színész és Simon Attila történész.[2] A korábbi Magyar Közösség Pártjához közel álló, magyarországi állami támogatásból működő[6] ma7.sk publicistája ugyanakkor az indoklást hazugságnak minősítette; véleménye szerint „a Denník N mögött szorgoskodó felvidéki liberális magyarok maroknyi csoportja tovább szeretné erőltetni a Most–Híd által megbukott, a társadalmi béke hangzatos jelszava mögé bújtatott, vegyes tudatú nevelést célzó vállalkozást.”[7] A gyűjtés három nap alatt elérte a második küszöbértéket, így biztossá vált az önálló magyar nyelvű portál elindítása.[8]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Flachner Balázs: A magyar médiaszabadságot erősítené a legolvasottabb szlovák lap magyar nyelvű projektje (magyar nyelven). telex.hu, 2022. február 2. (Hozzáférés: 2022. február 7.)
  2. a b c A Denník N magyar projektet indít (magyar nyelven). N Press s.r.o.(wd). (Hozzáférés: 2022. február 7.)
  3. a b Matúš Kostolný(wd): „Az első naptól kezdve tudtuk, hogy ha új lapot akarunk alapítani, az csak az olvasóitól függhet” (magyar nyelven). telex.hu, 2020. október 1. (Hozzáférés: 2022. február 7.)
  4. Zoznam periodickej tlače (szlovák nyelven). A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma(wd). (Hozzáférés: 2022. február 7.)
  5. Magyar vezércikkben állt ki a Népszabadság mellett a független szlovák napilap (magyar nyelven). 24.hu, 2016. október 10. (Hozzáférés: 2020. február 7.)
  6. Lukács Csaba: Újabb százmilliók a határon túli propaganda sajtóra. Magyar Hang, 2020. február 7. (Hozzáférés: 2022. február 7.)
  7. Kövesdi Károly: Nyújtózkodik a liberális polip, avagy kell nekünk Denník N magyarul? (magyar nyelven). ma7.sk, 2022. február 4. (Hozzáférés: 2022. február 7.)
  8. Renczes Ágoston: Három nap alatt összegyűlt a pénz a szlovák Denník N-nek egy új magyar online lap indítására (magyar nyelven). azonnali.hu, 2022. február 5. (Hozzáférés: 2022. február 7.)

További információk

[szerkesztés]