Budapest városrészeinek listája
Ez a szócikk Budapest városrészeinek adatait mutatja a Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartása alapján 2001-ben, az akkori népszámlálás által talált lakosságszámmal. A fővárosnak ekkor 198 hivatalosan meghatározott városrésze volt. A Fővárosi Közgyűlés 2012. december 12-én rendeletben szabályozta a városrészek neveit és határvonalait; ennek nyomán Budapestnek ma 203 városrésze van.[1]
A 2012-es átrendezés
[szerkesztés]A Fővárosi Közgyűlés 2012. december 12-én új rendeletben szabályozta a városrészek nevét és területét,[2] így Budapestnek jelenleg 203 városrésze van.
Józsefváros városrészből még 2007-ben kivált Palotanegyed, mielőtt 2012-ben a következő részekre (negyedekre) darabolták: Népszínháznegyed, Csarnoknegyed, Magdolnanegyed, Corvin-negyed, Losoncinegyed, Orczynegyed, Századosnegyed és Ganznegyed.
A IX. kerületben megszűnt Ferencváros és Gubacsidűlő, helyettük három új, név szerint Belső-, Középső- és Külső-Ferencváros lett.
Ezeken kívül még a III. kerületet érintette jelentősen az átszervezés, megszűnt Mátyáshegy, Remetehegy, Táborhegy, Testvérhegy, Ürömhegy és Törökkő, lett helyettük Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegy, illetve Óbuda hegyvidéke, valamint megszűnt Filatorigát városrészi mivolta is. Egy nagymértékű ingatlanberuházás nyomán új városrész is született Harsánylejtő elnevezéssel, leválasztva a Csúcshegyből a Testvérhegy felőli oldal korábban teljesen beépítetlen területét. Ezeken kívül szinte az összes városrész kiterjedése megváltozott.
A XVIII. kerületben az Alacskai úti lakótelep új nevet kapott: Krepuska Géza-telep, valamint született egy új is a történelmi Pestszentimre területén, az ottani városrészek egyes részeiből összeállított Pestszentimre városrész.
A városrészek listája a 2012-es átrendezés után
[szerkesztés]# | Név | Kerület | Lakosság (2001) | Megjegyzés | Területi lehatárolás[2] |
---|---|---|---|---|---|
1 | Adyliget | Budapest II. kerülete | 856 | Rézsű utca 82. számú telek (50860 helyrajzi szám) északnyugati oldalától-Rézsű utca-Nagykovácsi út-Feketefej utca-a főváros határa a Rézsű utca 82. számú telek (50860 helyrajzi szám) északnyugati oldaláig. 1950 előtt Nagykovácsi része volt. | |
2 | Akadémiaújtelep | Budapest XVII. kerülete | 2895 | Pesti út a X. és XVII. kerület közigazgatási határától-513. utca-a MÁV ecseri vonala-a X. és XVII. kerület közigazgatási határa a Pesti útig. | |
3 | Albertfalva | Budapest XI. kerülete | 11 845 | Kondorosi út a Solt utcától-Duna folyam-Hosszúréti-patak-MÁV pécsi vonala-Solt utca a Kondorosi útig. | |
4 | Almáskert | Budapest XVIII. kerülete | — | 145111/2091 és 145111/386 hrsz.-ú névtelen közterület-Alacskai út-Ganz Ábrahám utca-Kerékkötő út-a főváros közigazgatási határa-Határ utca 145111/2091 és 145111/386 hrsz.-ú névtelen közterületig. | |
5 | Alsórákos | Budapest XIV. kerülete | 29 023 | Madridi utca a Szent László úttól-MÁV Körvasút-Vezseny utca-Vazul utca-Körvasút sor-Szolnoki út-Kerepesi út -Rákos-patak-Füredi utca-Nagy Lajos király útja-Teleki Blanka utca-Szegedi út-Tatai utca-Kámfor utca-Szent László út a Madridi utcáig. | |
6 | Angyalföld | Budapest XIII. kerülete | 62 006 | A MÁV esztergomi vonala a Duna folyamtól-Újpalotai út-Dugonics utca-Madridi utca-Szent László út-Kámfor utca-Tatai utca-Szegedi út-Dévényi utca-Vágány utca-a MÁV váci vonala a Bulcsú utcai vasúti aluljáróig-Bulcsú utca-Lehel utca-Lehel tér keleti és nyugati oldala-Váci út-Meder utca-Duna folyam a MÁV esztergomi vonaláig. | |
7 | Aquincum | Budapest III. kerülete | 761 | 2012. december 12-én területe megnőtt | Duna folyam-Bogdáni út-Szentendrei út-Kazal utca-Huszti út folytatása északi irányba a Zsófia utcáig-Zsófia utca-23215 hrsz.-ú ingatlan déli telekhatára-23152/45 hrsz.-ú ingatlan északkeleti telekhatára a Péter utcáig-Péter utca meghosszabbítása déli irányban a vasútvonalig-vasútvonal. |
8 | Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegy | Budapest III. kerülete | Aranyhegy és Ürömhegy egyesítéséből és bővítéséből alakult 2012. december 12-én | Budapest közigazgatási határa-Bécsi út-Aranyvölgy utca-Aranyhegyi út-Pusztakúti út a Pusztakúti közig-Pusztakúti köz meghosszabbítása a Héthalom utcáig-névtelen közterület (22890/2 hrsz.) - 22374/1 hrsz.-ú ingatlan keleti telekhatára Budapest közigazgatási határáig | |
9 | Árpádföld | Budapest XVI. kerülete | 6186 | Budapest közigazgatási határa a Csömöri úttól-Budapesti út-Szlovák út-Csömöri út a Budapest közigazgatási határáig. | |
10 | Baross Gábor-telep | Budapest XXII. kerülete | 3016 | Szabadkai utca a Kamaraerdei úttól-Csiperke utca-Klauzál Gábor utca-XI. utca és meghosszabbított vonala-Rózsakert utca-Minta utca-Dózsa György út-a főváros határa-Kamaraerdei út és meghosszabbított vonala a Szabadkai útig. | |
11 | Békásmegyer | Budapest III. kerülete | 38 169 | 2012. december 12-én hegyvidéki kiterjedése csökkent Csillaghegy javára | Budapest közigazgatási határa-Duna folyam a Pünkösdfürdő utcáig-Pünkösdfürdő utca-Árpád utca-Ipartelep utca-Szent István utca-Madzsar József utca-Hollós Korvin Lajos utca-Dózsa György utca-65536 hrsz.-ú közterület-Rókavár utca-Márton köz-Hegyláb utca-64869/4, 64871/4, 64876/1, 64879 hrsz.-ú ingatlanok déli telekhatára-Tamás utca-65164 hrsz.-ú ingatlan délnyugati, majd nyugati telekhatára-65163 hrsz.-ú ingatlan nyugati telekhatára és északkeleti telekhatárának meghosszabbítása Budapest közigazgatási határáig. |
12 | Bélatelep | Budapest XVIII. kerülete | 1285 | A XVII. és XVIII. kerület határa a Tünde utcától-Csévéző utca-a MÁV szolnoki vonala-Tünde utca a XVII. és XVIII. kerület határáig. | |
13 | Belső-Ferencváros | Budapest IX. kerülete | 2012. december 12-én alakult | Kálvin tér-Üllői út-Ferenc körút-Boráros tér-Duna folyam-Fővám tér-Vámház körút. | |
14 | Belsőmajor | Budapest XVIII. kerülete | 1687 | A MÁV lajosmizsei vonala a Dózsa György utcától-a főváros határa-a XVIII. és XXIII. kerület közigazgatási határa-Dózsa György utca a MÁV lajosmizsei vonaláig. | |
15 | Belváros | Budapest V. kerülete | 12 244 | Vigadó tér déli oldala-Deák Ferenc utca-Deák Ferenc tér déli oldala-Károly körút-Múzeum körút-Vámház körút és meghosszabbított tengelye-Duna folyam a Vigadó tér déli oldaláig. | |
16 | Bókaytelep | Budapest XVIII. kerülete | 5093 | Üllői út a Bartók Lajos utcától-Dalmady Győző utca-Wlassics Gyula utca-Madarász utca-Bókay Árpád utca-Garay utca-Varjú utca-Fürst Sándor utca-Sallai Imre utca-Margó Tivadar utca-Bartók Lajos utca az Üllői útig. | |
17 | Budafok | Budapest XXII. kerülete | 26 782 | Ringló út a Horogszegi határsortól-Méhész utca-a MÁV érdi vonala-Hosszúréti-patak-Duna folyam (a Háros-sziget és a Hunyadi-sziget is)-Háros utca-Vöröskúti határsor-Horogszegi határsor a Ringló útig. | |
18 | Budakeszierdő | Budapest II. és XII. kerülete | 329 | Az Üdülő útra futó turistaút a főváros határától-Üdülő út-Szép Juhászné út-Budakeszi út a Szép Juhászné út elágazásától délnyugatra futó turistaút a Jánoshegyi út legészakibb kanyarjáig-Jánoshegyi út-Konkoly-Thege Miklós út-a Csillebérci Gyermek- és Ifjúsági Központ és a Központi Fizikai Kutatóintézet északi és nyugati kerítése-Konkoly-Thege Miklós út a főváros határa az Üdülő útra futó turistaútig. Névadója Budakeszi, eredetileg ennek a városnak a része volt. | |
19 | Budaliget | Budapest II. kerülete | 2448 | Hidegkúti út a főváros határától-Máriaremetei út-Hímes utca-a Tátra utca északnyugati oldalán fekvő telkek északnyugati oldalát összekötő vonal-a főváros határa a Hidegkúti útig. | |
20 | Budatétény | Budapest XXII. kerülete | 10 705 | Háros út a Balatoni úttól-Kis-Duna partja-Növény utca-Nagytétényi út-Rózsakert utca-XI. utca és meghosszabbított vonala-Klauzál Gábor utca-Csiperke utca-Szabadkai utcai-Kamaraerdei út a Balatoni útig. | |
21 | Cinkota | Budapest XVI. kerülete | 6587 | Budapest közigazgatási határa a Budapesti úttól északkeletnek, majd délkeletnek, majd délnyugatnak futva-X., XVI., XVII. kerületi hármashatár-Forrásmajori dűlő-Zsemlékes út-Nógrádverőce utca-Sarjú út-Budapesti út meghosszabbított vonala-Budapesti út. | |
22 | Corvin-negyed | Budapest VIII. kerülete | 2012. december 21-én alakult | József körút-Baross utca-Horváth Mihály tér északi oldala-Baross utca-Leonardo da Vinci utca-Práter utca-Szigony utca-Üllői út. | |
23 | Csarnoknegyed | Budapest VIII. kerülete | 2012. december 21-én alakult | József körút-Népszínház utca-Nagy Fuvaros utca-Mátyás tér nyugati oldala-Koszorú utca-Baross utca-Horváth Mihály tér északi oldala-Baross utca. | |
24 | Csatárka | Budapest II. kerülete | 1666 | Látóhegyi út a Görgényi úttól-Glück Frigyes út-Verecke lépcső-Verecke út-Szalamandra út-Zöldkert út-Csatárka út-Törökvész út-Görgényi út a Látóhegyi útig. | |
25 | Csepel-Belváros | Budapest XXI. kerülete | 10 461 | Ady Endre út a II. Rákóczi Ferenc úttól-Táncsics Mihály utca-Szent István út-II. Rákóczi Ferenc út az Ady Endre útig. | |
26 | Csepel-Csillagtelep | Budapest XXI. kerülete | 18 527 | 2012. december 12-ig Csillagtelep | Völgy utca meghosszabbított vonala és a Völgy utca a II. Rákóczi Ferenc úttól-Festő utca-Erdősor utca-Szabadság utca-Plútó utca-Csepeli út-II. Rákóczi Ferenc út a Völgy utca meghosszabbított vonaláig. |
27 | Csepel-Erdőalja | Budapest XXI. kerülete | 3430 | 2012. december 12-ig Erdőalja | Szent István út a II. Rákóczi Ferenc úttól-Erdőalja út-Völgy utca és meghosszabbított vonala-II. Rákóczi Ferenc út a Szent István útig. |
28 | Csepel-Erdősor | Budapest XXI. kerülete | 9992 | 2012. december 12-ig Erdősor | Szentmiklósi út a Festő utcától-Tihanyi utca-a főváros határa-4076. dűlőút-Plútó utca-Szabadság utca-Erdősor utca-Festő utca a Szentmiklósi útig. |
29 | Csepel-Gyártelep | Budapest XXI. kerülete | 2403 | 2012. december 12-ig Gyártelep | Budafoki út a Duna folyamtól-II. Rákóczi Ferenc út-Vas Gereben utca-Rév utca-Rózsa utca-Duna folyam a Budafoki útig. |
30 | Csepel-Háros | Budapest XXI. kerülete | 1653 | 2012. december 12-ig Háros | Fácánhegyi utca meghosszabbított vonala és a Fácánhegyi utca a Duna folyamtól-II. Rákóczi Ferenc út-Csepeli út-Plútó utca-4076. dűlőút-a főváros határa-a Duna folyam a Fácánhegyi utcáig. |
31 | Csepel-Kertváros | Budapest XXI. kerülete | 5745 | Vágóhíd utca a Táncsics Mihály utcától-Kassai köz-Katona József utca-Szatmári utca-Makád utca-Kikötő utca-Széchenyi István utca és meghosszabbított vonala-Ráckevei (Soroksári)-Duna-Határ utca-Kolozsvári utca-Szebeni utca-Szent István út-Táncsics Mihály utca a Vágóhíd utcáig. | |
32 | Csepel-Királyerdő | Budapest XXI. kerülete | 15 917 | 2012. december 12-ig Királyerdő | Szebeni utca a Szent István úttól-Kolozsvári utca-Határ utca-Ráckevei (Soroksári)-Duna-Királyerdő út-Tihanyi utca-Szentmiklósi út-Völgy utca-Erdőalja út-Szent István út a Szebeni utcáig. |
33 | Csepel-Királymajor | Budapest XXI. kerülete | 3589 | 2012. december 12-ig Királymajor | Vágóhíd utca és meghosszabbított vonala a Kassai köztől-Ráckevei (Soroksári)-Duna-Széchenyi István utca meghosszabbított vonala és a Széchenyi István utca-Kikötő utca-Makád utca-Szatmári utca-Katona József utca-Kassai köz a Vágóhíd utcáig. |
34 | Csepel-Ófalu | Budapest XXI. kerülete | 913 | Fővárosi Közgyűlés 1991. (IV. 25.) 476. számú határozat
Petróleum utca a Duna folyamtól-a Kossuth Lajos utca-Ady Endre út-Budafoki út-Duna folyam a Budafoki útig. | |
35 | Csepel-Rózsadomb | Budapest XXI. kerülete | 777 | Rózsa utca a Duna folyamtól-Rév utca-Vas Gereben utca-II. Rákóczi Ferenc út-a Fácánhegyi utca és meghosszabbított vonala-Duna folyam a Rózsa utcáig. | |
36 | Csepel-Szabótelep | Budapest XXI. kerülete | 7485 | Bolgárkertész-öböl déli oldalának meghosszabbított vonala a Weiss Manfréd úttól és a Bolgárkertész-öböl déli oldala-Ráckevei (Soroksári)-Duna-Vágóhíd utca meghosszabbított vonala és a Vágóhíd utca-Táncsics Mihály utca-Ady Endre út-Kossuth Lajos utca-Weiss Manfréd út a Bolgárkertész-öböl déli oldalának meghosszabbított vonaláig. | |
37 | Csepel-Szigetcsúcs | Budapest XXI. kerülete | 90 | 2012. december 12-ig Szigetcsúcs | Ráckevei (Soroksári)-Duna a Kvassay hídtól-Bolgárkertész-öböl és meghosszabbított vonala-Weiss Manfréd út-Petróleum utca-Duna folyam a Kvassay hídig. |
38 | Csillaghegy | Budapest III. kerülete | 10 748 | Duna folyam a Pünkösdfürdő utcáig-Kalászi utca-Attila utca-Czetz János köz-Határ út-Pusztakúti út-Pusztakúti köz meghosszabbítása a Héthalom utcáig-Héthalom utca-névtelen közterület (22890/2 hrsz.)-22374/1 hrsz.-ú ingatlan keleti telekhatára Budapest közigazgatási határáig-Budapest közigazgatási határa-a közigazgatási határtól 65163 hrsz.-ú ingatlan északkeleti telekhatárának meghosszabbítása, valamint nyugati határa-65164 hrsz.-ú ingatlan nyugati, majd délnyugati telekhatára-Tamás utca-64879, 64876/1, 64871/4, 64869/4 hrsz.-ú ingatlanok déli telekhatára-Hegyláb utca-Márton köz-Rókavár utca-névtelen közterület (65536 hrsz.)-Dózsa György utca-Hollós Korvin Lajos utca-Madzsar József utca-Szent István utca-Ipartelep utca-Árpád utca-Pünkösdfürdő utca a Duna folyamig. | |
39 | Csillebérc | Budapest XII. kerülete | 252 | A Központi Fizikai Kutató Intézet és a csillebérci Gyermek- és Ifjúsági Központ nyugati és északi kerítése a Konkoly-Thege Miklós úttól-Konkoly-Thege Miklós út-Sötétvágás utca-Kázmér út-Edvi Illés út-Nőszirom utca-Adorján út-Irhás-árok-Kakukkhegyi út-Kakukkhegyi erdősor-a főváros határa a Konkoly-Thege Miklós útig. | |
40 | Csúcshegy | Budapest III. kerülete | 410 | Budapest közigazgatási határa-Solymárvölgyi út-Virágosnyereg út-II. és III. kerület határa Budapest közigazgatási határáig. | |
41 | Dobogó | Budapest XI. kerülete | — | Budaörsi út a Kőérberki úti aluljárótól-Lapu utcai aluljáró-Dobogó út-Balatoni út-Poprádi út-Kőérberki út a Budaörsi útig. | |
42 | Erdőskert | Budapest XVIII. kerülete | 1972 | Kapocs utca a MÁV lajosmizsei vonalától-Határ utca-a főváros közigazgatási határa-a MÁV lajosmizsei vonala a Kapocs utcáig. | |
43 | Erzsébetfalva | Budapest XX. kerülete | 36 045 | Nagykőrösi út a Határ úttól-Nagysándor József utca-Szent Imre herceg utca-Knézits utca-Székelyhíd utca-Klapka köz-Atléta utca-Vörösmarty utca-Tinódi utca-Helsinki út-Határ út. | |
44 | Erzsébetliget | Budapest II. kerülete | 760 | Paprikás-patak a Hidegkúti úttól-53444 hrsz.-ú közterület-Honvéd utca-Hidegkúti út a Paprikás-patakig-Pesthidegkútnak az 1930-as években kialakult része. | |
45 | Erzsébettelek | Budapest II. kerülete | 531 | Ördögárok a Nagyrét utcától-Hidegkúti út-a főváros 1949. december 31-ei határa (a 171. és 176. számú határkövek között)-Nagyrét utca az Ördögárokig. | |
46 | Erzsébettelep | Budapest XVIII. kerülete | 3565 | Álmos utca a Felsőcsatári úttól-Tünde utca-Tünde utca meghosszabbítása a MÁV szolnoki vonaláig-MÁV szolnoki vonala-X. és XVIII. kerület közigazgatási határa-Hangár utca-Felsőcsatári út az Álmos utcáig. | |
47 | Erzsébetváros | Budapest VII. kerülete | 62 092 | Dózsa György út a Városligeti fasortól-Verseny utca-Thököly út-Baross tér-Rákóczi út-Károly körút-Király utca-Lövölde tér-Városligeti fasor a Dózsa György útig. | |
48 | Farkasrét | Budapest XII. kerülete | — | Bürök utca a Hó utcától-Németvölgyi lépcső-Németvölgyi út-Érdi út-Márton Áron tér-Rácz Aladár út-Hóvirág út-Hó utca a Bürök utcáig. | |
49 | Farkasvölgy | Budapest XII. kerülete | 1311 | Kázmér út az Edvi Illés úttól-János Zsigmond utca-Rácz Aladár út-Hóvirág út-Rácz Aladár út-Törökbálinti út-Edvi Illés út a Kázmér útig. | |
50 | Felhévíz | Budapest II. kerülete | 2298 | Kavics utca a Vérhalom utcától-Duna folyam-Bem József tér északi oldala-Frankel Leó út-Margit körút-Török utca-Gül Baba utca-Vérhalom utca-Vérmező út a Kavics utcáig. | |
51 | Felsőrákos | Budapest X. kerülete | 9283 | Kerepesi út a Fehér úttól-Sárgarózsa utca-Pesti határút-Határmalom utca-Jászberényi út-Fehér út a Kerepesi útig. | |
52 | Ferihegy | Budapest XVIII. kerülete | 706 | Csévéző utca a MÁV szolnoki vonalától-a XVII. és XVIII. kerület közigazgatási határa-a főváros határa-a MÁV szolnoki vonala a Csévéző utcáig. | |
53 | Ganzkertváros | Budapest XVIII. kerülete | 2906 | Üllői út a Béke tértől-a főváros határa-Kerékkötő utca-Ganz Ábrahám utca-Alacskai út-Királyhágó utca-Béke tér. | |
54 | Ganznegyed | Budapest VIII. kerülete | 2012. december 21-én alakult | Vajda Péter utca-Orczy út-Orczy tér keleti és északi oldala-Fiumei út-Salgótarjáni utca-MÁV vonala a Hungária körútig-Hungária körút-Könyves Kálmán körút. | |
55 | Ganztelep | Budapest XVIII. kerülete | 3745 | A MÁV szolnoki vonala a Nagybánya utcától-a főváros határa-Üllői út-Nagybánya utca a MÁV szolnoki vonaláig. | |
56 | Gazdagrét | Budapest XI. kerülete | 11 929 | Rétköz utca a Gazdagréti úttól-Nagyszeben út-Budaörsi út-Gazdagréti út a Rétköz utcáig. | |
57 | Gellérthegy | Budapest I. és XI. kerülete | 7197 | Hegyalja út a Budaörsi úttól-Sánc utca-Orom utca-a Citadella északi sétánya és a Szirtes út elágazásához futó sétaút-Citadella északi sétánya-az I. és XI. kerület határa-Duna folyam-Kelenhegyi út-Mányoki út-Ménesi út-Alsóhegy utca-Villányi út-Budaörsi út a Hegyalja útig. | |
58 | Gercse | Budapest II. kerülete | 112 | A főváros határa a Kulcs utcától-a II. és a III. kerület közigazgatási határa-Máriahegy utca-53444 hrsz.-ú közterület-Paprikás-patak-Nóra utca-Hideg utca-Kulcs utca a főváros határáig. | |
59 | Gloriett-telep | Budapest XVIII. kerülete | 6951 | Iparvágány vonala a Dalmady Győző utcától-Körös utca-Péterhalmi út-Gilice tér-Közdűlő út-Nagykőrösi út-Méta utca-Sallai Imre utca-Fürst Sándor utca-Varjú utca-Garay utca-Bókay Árpád utca-Madarász utca-Wlassics Gyula utca-Dalmady Győző utca az iparvágányig. | |
60 | Gubacs | Budapest XX. kerülete | 1680 | A Barkó utca és a Helsinki út kereszteződésétől, keresztezve a HÉV-pályát, az E5-ös főutat és a MÁV vasútvonal rézsűjének felső vonalán visszafordulva déli irányba, a vasút feletti hidat megkerülve a 184099 helyrajzi számnál nyugati irányba haladva, a 196605 külterületi mezőgazdasági tábla és 170187/10. agyaggödör közös határvonalán, a 196600 helyrajzi számnál elérve a Vízisport utcát, innen a Duna középvonalát, ezen északi irányba haladva a XXI., a IX. és a XX. kerület Soroksári-Duna-ág elméleti középpontjában lévő hármas határpontig, innen keleti irányban keresztezve a Budapest-Kunszentmiklós vasútvonalat és a Budapest-Ráckeve HÉV-vonalat a Határ útig-Helsinki úton haladva a kiindulási pontig határolt terület. | |
61 | Gubacsipuszta | Budapest XX. kerülete | 10 250 | Nagykőrösi út a Magyar utcától-Szentlőrinci út-Köves út-Alsóhatár út-Ritka köz-Ábrahám Géza utca-Ritka utca-Pacsirta utca-Orsolya utca-Wesselényi utca-Vécsey utca-Köztársaság tér-Vécsey utca-Magyar utca. | |
62 | Gyárdűlő | Budapest X. kerülete | 6968 | MÁV szolnoki vonala a Mázsa tértől-Száva utca-Üllői út-a MÁV hegyeshalmi vonala - Kőbányai út a Mázsa térig. | |
63 | Halmierdő | Budapest XVIII. kerülete | 41 | Közdűlő út a Nagykőrösi úttól-Gilice tér-Péterhalmi út-Körös utca-Flór Ferenc utca-Királyhágó út-Nemes utca-Határ utca-Szálfa utca-Oszkó utca-Kettős-Körös utca-Nagykőrösi út a Közdűlő útig. | |
64 | Hármashatárhegy | Budapest III. kerülete | 281 | Virágosnyereg út-20655/4 hrsz.-ú ingatlan délnyugati telekhatára-belterületi határ-Remetehegyi árok-16536/88 hrsz.-ú ingatlan déli telekhatára-II. és III. kerületi határ a Virágosnyereg útig. A Hármashatár-hegyről kapta nevét. | |
65 | Hársakalja | Budapest II. kerülete | 1524 | Kővári út a Hidegkúti úttól-Arad utca-Cenk utca-Budajenő utca-a főváros 1949. december 31-ei határa (a 168. és a 171. számú határkövek között, 1899/4., 5., 6., 7. helyrajzi számú telkek) Hidegkúti út a Kővári útig. | |
66 | Harsánylejtő | Budapest III. kerülete | 2012. december 12-én alakult | Solymárvölgyi utca-Kocsis Sándor út-belterületi határ-20655/4 hrsz.-ú ingatlan délnyugati telekhatára-Virágosnyereg út. | |
67 | Hárshegy | Budapest II. kerülete | 654 | Nagykovácsi út a Feketefej utcától-Hűvösvölgyi út-a volt Országos Ideg- és Elmegyógyintézet kerítése-Mária út-Hárshegyi út-Budakeszi út-Szép Juhászné út-a Petneházyrét északi oldalán futó turistaút-a főváros határa-Feketefej utca a Nagykovácsi útig | |
68 | Havanna-lakótelep | Budapest XVIII. kerülete | 17 337 | Margó Tivadar utca a Bartók Lajos utcától-Baross utca-Kolozsvár utca-Barcsay utca-Vörösmarty Mihály utca-Reviczky Gyula utca-Bartók Lajos utca a Margó Tivadar utcáig. | |
69 | Herminamező | Budapest XIV. kerülete | 12 264 | Teleki Blanka utca a Dévényi utcától-Nagy Lajos király útja-Thököly út-Hermina út-Kacsóh Pongrác út-Hungária körút-Dévényi utca a Teleki Blanka utcáig | |
70 | Hosszúrét | Budapest XI. kerülete | 152 | Nagyida utca a Hosszúréti utcától-Gazdagréti út-Budaörsi út-Hosszúréti utca a Nagyida utcáig. | |
71 | Hűvösvölgy | Budapest II. kerülete | 1326 | A főváros 1949. december 31-ei határa a Nagykovácsi úttól (a 184. és a 171. számú határkövek között, 11355/1, 2 és 11358 helyrajzi számú telkek északi oldala)-Ördögárok-Nyéki út-Hűvösvölgyi út-Nagykovácsi út a főváros 1949. december 31-ei határáig. | |
72 | Infopark | Budapest XI. kerülete | — | Magyar tudósok körútja a Hevesy György úttól-Magyar Nobel díjasok útja-Magyar Nobel díjasok útja meghosszabbítva a vasútvonalig-MÁV hegyeshalmi vasútvonal-merőlegesen a Hevesy György útig-Hevesy György út a Magyar tudósok körútjáig. | |
73 | Istenhegy | Budapest XII. kerülete | 4290 | Diós árok a Béla király úttól-Városmajor utca-Pethényi út-Istenhegyi út-Diana utca-Gyöngyvirág út-Tündér utca-Költő utca-Béla király út a Diós árokig. | |
74 | Istvánmező | Budapest XIV. kerülete | 11 794 | területe 2012. december 12-től már csak a XIV. kerületre csökkent | Hermina út az Ajtósi Dürer sortól-Thököly út-Hungária körút-Kerepesi út-Dózsa György út az Ajtósi Dürer sorig-Ajtósi Dürer sor a Hermina útig. |
75 | Istvántelek | Budapest IV. kerülete | 1301 | Árpád út az Istvántelki úttól-a MÁV váci vonala-Madridi utca-Bécsi utca-Elem utca-Istvántelki út az Árpád útig. | |
76 | Jánoshegy | Budapest XII. kerülete | 405 | Budakeszi út a Jánoshegyi út legészakibb kanyarjához délről futó turistaúttól-Árnyas út-Remete út-a Tündér-sziklát délről megkerülő turistaút-Tündérhegyi út a Kossuth emlékműig-az innen a Jánoshegyi útra vezető turistaút-Jánoshegyi út-annak legészakibb kanyarjától északnak haladó turistaút a Budakeszi útig. | |
77 | József Attila-lakótelep | Budapest IX. kerülete | 15 362 | Üllői út az Ecseri úttól-Határ út-M5-ös autópálya bekötő szakasza-Epreserdő utca-Ecseri út az Üllői útig. | |
78 | Kamaraerdő | Budapest XI. kerülete | 407 | A főváros határa a XI. és XXII. kerület határától-a Susulyka utca sarkától délkeletnek futó erdei út-a XI. és XXII. kerület határa a főváros határáig. | |
79 | Káposztásmegyer | Budapest IV. kerülete | 23 055 | Váci út a főváros határától-Székesdűlő sor déli határvonala-a főváros határa-a MÁV váci vonala-Szilas-patak-Duna folyam-a főváros határa a Váci útig. | |
80 | Kaszásdűlő | Budapest III. kerülete | 8399 | Aranyvölgy utca-Huszti út meghosszabbítása Aranyvölgy utca Kazal utca között-Kazal utca-Szentendrei út-Bogdáni út-Hévízi út-Vörösvári út-Bécsi út az Aranyvölgy utcáig. | |
81 | Kelenföld | Budapest XI. kerülete | 53 332 | Villányi út a Budaörsi úttól-Karolina út-Bocskai út-Fehérvári út-a MÁV hegyeshalmi vonala-Budafoki út-Hauszmann Alajos utca-Lágymányosi-öböl nyugati partvonala-Lágymányosi-öböl sarkától északnyugati irányban a Nádorkerti aluljáróig-a MÁV hegyeshalmi vonala-Duna folyam-Kondorosi út-Solt utca-Kelenvölgyi határsor-a MÁV hegyeshalmi vonala-Nagyszőlős utcai aluljáró-Budaörsi út a Villányi útig. | |
82 | Kelenvölgy | Budapest XI. kerülete | 3447 | Kelenvölgyi határsor a MÁV hegyeshalmi vonalától-Solt utca-a MÁV pécsi vonala-Méhész utca-Ringló út-Péterhegyi út-a MÁV hegyeshalmi vonala a Kelenvölgyi határsorig. | |
83 | Kerepesdűlő | Budapest VIII. kerülete | 4369 | Fiumei út-Baross tér-Thököly út-Verseny utca-Dózsa György út-Kerepesi út-Asztalos Sándor út-Salgótarjáni utca. | |
84 | Keresztúridűlő | Budapest X. kerülete | 2255 | Meténg utca a Kozma utcától-Fátyolka utca-Bogáncsvirág utca-Tarkarét utca-a temető északi fala és meghosszabbított vonala-Álmos utca-Maglódi út-Sírkert út-Kozma utca a Meténg utcáig. | |
85 | Kispest | Budapest XIX. kerülete | 52 349 | Ferihegyi repülőtérre vezető út az Üllői úttól-Alsó erdősor-a XVIII. és XIX. kerület határa-Nefelejcs utca-Malomkő utca-Kártoló utca-a MÁV lajosmizsei vonala-Puskás Ferenc utca-Csapó utca-a Kispesti temető délkeleti fala-Kolozsvár utca-Méta utca-Nagykőrösi út-a Rákóczi utca páratlan oldalán fekvő telkek északnyugati oldala-Ady Endre út-Mátyás király utca-Üllői út. | |
86 | Kissvábhegy | Budapest XII. kerülete | 3802 | Határőr út a Pethényi úttól-Gaál József út-Alma utca-Bíró utca-Roskovics utca-Ráth György utca-Kék Golyó utca-Istenhegyi út-Pethényi út a Határőr útig. | |
87 | Kiszugló | Budapest XIV. kerülete | 29 292 | Bosnyák tér déli oldala a Thököly úttól-Nagy Lajos király útja-Egressy út-Róna utca-Thököly út a Bosnyák térig. | |
88 | Kossuth Ferenc-telep | Budapest XVIII. kerülete | 4334 | A MÁV lajosmizsei vonala a Hunyadi János utcától-Dózsa György utca-a XVIII. és a XXIII. kerület közigazgatási határa-Hunyadi János utca a MÁV lajosmizsei vonaláig. | |
89 | Kossuthfalva | Budapest XX. kerülete | 3803 | Mártírok útja a Nagysándor József utcától-Magyar utca-Vécsey utca-Székelyhíd utca-Knézits utca-Szent Imre herceg utca-Nagysándor József utca. | |
90 | Kőbánya-Kertváros | Budapest X. kerülete | 1888 | Jászberényi út a Kozma utcától-Vadszőlő utca-Eszterlánc utca-a temető északi fala-Tarkarét utca-Bogáncsvirág utca-Fátyolka utca-Meténg utca-Kozma utca a Jászberényi útig. | |
91 | Kőérberek | Budapest XI. kerülete | 282 | Repülőtéri út a főváros határától-Kőérberki út-Egér út-Balatoni út-Hosszúréti-patak-a XI. és XXII. kerület határa-Meggyvágó utcától északnyugatnak futó erdei út-a főváros határa a Repülőtéri útig. | |
92 | Kővár | Budapest II. kerülete | 26 | A II. és a III. kerület határa a Máriahegyi úttól-a főváros 1949. december 31-ei határa (a 148. és a 168. számú határkövek között)-Budajenő utca és meghosszabbított vonala-Cenk utca-Arad utca-Kővári út-Honvéd utca-53444 hrsz.-ú közterület-Máriahegy utca a II. és III. kerület közigazgatási határáig. | |
93 | Középső-Ferencváros | Budapest IX. kerülete | 2012. december 12-én alakult | Boráros tér-Ferenc körút-Üllői út-Keleti pályaudvar-Kelenföldi pályaudvar közötti vasútvonal-Duna folyam. | |
94 | Krepuska Géza-telep | Budapest XVIII. kerülete | 2083 | 2012. december 12-ig Alacskai úti lakótelep | Alacskai út-145111/291 és 145111/386 hrsz.-ú névtelen közterület-Határ utca-Nemes utca az Alacskai útig. |
95 | Krisztinaváros | Budapest I. és XII. kerülete | 23 689 | Szilágyi Erzsébet fasor a Városmajor utcától-Széll Kálmán tér-Várfok utca-a várfal a Bécsi kapu nyugati oldalától a Dózsa György tér 9.-ig-Pásztor lépcső-Gellérthegy utca-Czakó utca-Hegyalja úti kereszteződés-Avar utca-Kiss János altábornagy utca-Ugocsa utca-Böszörményi út-Kék Golyó utca-Ráth György utca-Roskovics utca-Bíró utca-Alma utca-Gaál József út-Határőr út-Városmajor utca a Szilágyi Erzsébet fasorig. | |
96 | Kurucles | Budapest II. kerülete | 5247 | Hárshegyi út a Budakeszi úttól-Mária út-Széher út-Lipótmezei út-Hűvösvölgyi út-Bognár utca-Budenz út-Kuruclesi út-Budakeszi út a Hárshegyi útig. | |
97 | Kúttó | Budapest X. kerülete | 92 | A MÁV szolnoki vonala a Száva utcától-a MÁV lajosmizsei vonala-Ferihegyi repülőtérre vezető út-Üllői út-Száva utca a MÁV szolnoki vonaláig. | |
98 | Kútvölgy | Budapest XII. kerülete | 5021 | Kútvölgyi út a Béla király úttól-Diós árok-Béla király út a Kútvölgyi útig | |
99 | Külső-Ferencváros | Budapest IX. kerülete | 2012. december 12-én alakult | Keleti pályaudvar-Kelenföldi pályaudvar közötti vasútvonal-Üllői út-Ecseri út-Epreserdő utca-M5-ös autópálya bevezető szakasza-Határ út-Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág-Duna folyam. | |
100 | Lágymányos | Budapest XI. kerülete | 19 741 | Móricz Zsigmond körtér keleti oldala-Bartók Béla út-Szent Gellért tér-Duna folyam-a MÁV hegyeshalmi vonala-merőlegesen a Magyar Nobel díjasok útjáig-Magyar Nobel díjasok útja-Magyar tudósok körútja-Hevesy György út-Hevesy György út meghosszabbítva a vasútvonalig-a MÁV hegyeshalmi vonala-Fehérvári út a Móricz Zsigmond körtér keleti oldaláig. | |
101 | Lakatos-lakótelep | Budapest XVIII. kerülete | 6730 | 2012. december 12-ig Lakatostelep | A MÁV szolnoki vonala a XVIII. és XIX. kerület határától-Mikszáth Kálmán utca meghosszabbítása a MÁV szolnoki vonalától-Mikszáth Kálmán utca-Üllői út-Lakatos út-Egressy Gábor utca-Tinódi utca-Fonal utca-József utca-Nefelejcs utca-a XVIII. és XIX. kerület határa a MÁV szolnoki vonaláig. |
102 | Laposdűlő | Budapest X. kerülete | 7824 | Kerepesi út a Hungária körúttól-a MÁV szolnoki vonala-Kőbányai út-Könyves Kálmán körút-Hungária körút a Kerepesi útig. | |
103 | Ligettelek | Budapest X. kerülete | 6134 | Kerepesi út a MÁV szolnoki vonalától-Fehér út-Kőrösi Csoma sétány és Kőrösi Csoma Sándor út-Liget tér - a MÁV szolnoki vonala a Kerepesi útig. | |
104 | Lipótmező | Budapest II. kerülete | 412 | Ördögárok a Nyéki úttól-Szerb Antal utca-Hűvösvölgyi út-Lipótmezei út-Széher út-a volt Országos Ideg- és Elmegyógyintézet kerítése-Nyéki út az Ördögárokig. | |
105 | Lipótváros | Budapest V. kerülete | 16 704 | Szent István körút és meghosszabbított tengelye a Duna folyamtól-Nyugati tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Deák Ferenc tér-Deák Ferenc utca-Vigadó tér déli oldala-Duna folyam a Szent István körút meghosszabbított vonaláig. | |
106 | Liptáktelep | Budapest XVIII. kerülete | 3242 | Üllői út a MÁV lajosmizsei vonalától-Bartók Lajos utca-Reviczky Gyula utca-Vörösmarty Mihály utca-Barcsay utca-Kolozsvár utca-a Kispesti temető délkeleti fala-Csapó utca-Puskás Ferenc utca-a MÁV lajosmizsei vonala az Üllői útig. | |
107 | Lónyaytelep | Budapest XVIII. kerülete | 2501 | A MÁV szolnoki vonala a Mikszáth Kálmán utca meghosszabbításától-Thököly út meghosszabbítása a MÁV szolnoki vonalától-Thököly út-Üllői út-Mikszáth Kálmán utca és meghosszabbítása a MÁV szolnoki vonaláig. | |
108 | Losoncinegyed | Budapest VIII. kerülete | 2012. december 21-én alakult | Baross utca-Leonardo da Vinci utca-Práter utca-Szigony utca-Üllői út-Korányi Sándor utca-Kálvária tér nyugati oldala-Illés utca. | |
109 | Madárdomb | Budapest XVII. kerülete | 3595 | Lázár deák utca az Aranylúd utcától-Borsó utca-Sarlósfecske utca-Füstifecske utca-Flamingó utca-Aranylúd utca a Lázár deák utcáig. | |
110 | Madárhegy | Budapest XI. kerülete | 22 | Törökbálinti út a Rupphegyi úttól-Nagyida utca-Hosszúréti utca-Budaörsi út-Rupphegyi út a Törökbálinti útig. | |
111 | Magasút | Budapest XII. kerülete | 635 | Edvi Illés út-Törökbálinti út-Irhás-árok-Adorján út-Nőszirom utca-Edvi Illés út. | |
112 | Magdolnanegyed | Budapest VIII. kerülete | 2012. december 21-én alakult | Koszorú utca-Mátyás tér nyugati oldala-Nagy Fuvaros utca-Népszínház utca-Teleki László tér északnyugati oldala-Fiumei út-Baross utca-Kálvária tér keleti, déli és nyugati oldala-Baross utca. | |
113 | Margitsziget | - | 1 | 2013. július 20. óta a főváros közvetlen igazgatása alatt, előtte Budapest XIII. kerülete. A Duna szigetén, a Margit-szigeten található. | A Duna folyam határolja. |
114 | Máriaremete | Budapest II. kerülete | 4063 | Tátra utca északnyugati oldalán fekvő telkek északnyugati oldalát összekötő vonal a főváros határától-Hímes utca-Máriaremetei út-Áchim András utca-Kökény utca-Kokárda utca-Kerényi Frigyes utca-Ördögárok-Nagyrét utca-a főváros 1949. december 31-ei határa (a 184. és 176. számú határkövek között)-Rézsű utca 82. számú telek (50860 helyrajzi szám) északnyugati oldala-a főváros határa a Tátra utca északnyugati oldalán fekvő telkek északnyugati oldalát összekötő vonalig. | |
115 | Mártonhegy | Budapest XII. kerülete | 3610 | Költő utca a Mártonhegyi úttól-Hangya utca-Csorna utca-Tamási Áron utca-Németvölgyi út-Németvölgyi lépcső-Bürök utca-Denevér út-Mártonhegyi út a Költő utcáig. | |
116 | Mátyásföld | Budapest XVI. kerülete | 19 869 | Sarjú út a Budapesti úttól-Nógrádverőce utca-Zsemlékes út-Forrásmajor utca-X., XVI., XVII. kerületi hármashatár, valamint a X. és XVI. kerület közigazgatási határa-Mátyásföldi repülőtér nyugati határa (Ballada utcával párhuzamosan)-Újszász utca-Jókai Mór utca-Veres Péter út-Futórózsa utca-Budapesti út-Sarjú út. | |
117 | Megyer | Budapest IV. kerülete | 4733 | Szilas-patak a Duna folyamtól-a IV. és XV. kerület közigazgatási határa-Fóti út-Váci út-Rév utca-Duna folyam a Szilas-patakig. | |
118 | Miklóstelep | Budapest XVIII. kerülete | 3064 | A MÁV szolnoki vonala a Thököly út meghosszabbításától-iparvágány a Május 1. tértől-Üllői út-Thököly út és meghosszabbítása a MÁV szolnoki vonaláig. | |
119 | Millenniumtelep | Budapest XXIII. kerülete | 669 | Millennium utca a Haraszti úttól-Gombkötő utca-Dél utca-Haraszti út a Millennium utcáig. | |
120 | Mocsárosdűlő | Budapest III. kerülete | 1056 | Aranyvölgy utca-Huszti út meghosszabbítása Aranyvölgy utca Zsófia utca között-Zsófia utca-Szentendrei út-Határ út-Aranyhegyi út. | |
121 | Nádorkert | Budapest XI. kerülete | — | Budafoki út a Hauszmann Alajos utcától-MÁV hegyeshalmi vonala-Nádorkerti aluljárótól délkeleti irányban a Lágymányosi-öböl sarkáig-Lágymányosi-öböl nyugati partvonala-Hauszmann Alajos utca a Budafoki útig. | |
122 | Nagytétény | Budapest XXII. kerülete | 12 045 | Dózsa György út a főváros határától-Minta utca-Nagytétényi út-Növény utca-Kis-Duna-Duna folyam-a főváros határa a Dózsa György útig. | |
123 | Nagyzugló | Budapest XIV. kerülete | 11 644 | Nagy Lajos király útja az Egressy úttól-Örs vezér tere-Kerepesi út-Róna utca-Egressy út a Nagy Lajos király útjáig. | |
124 | Németvölgy | Budapest XII. kerülete | 12 983 | Németvölgyi út a Hegyalja úttól-Böszörményi út-Ugocsa utca-Kiss János altábornagy utca-Avar utca-Hegyalja út-Kálló esperes utca-Hegyalja út a Németvölgyi útig. | |
125 | Népliget | Budapest X. kerülete | 37 | A MÁV hegyeshalmi vonala a Kőbányai úttól-Üllői út-Könyves Kálmán körút-Kőbányai út a MÁV hegyeshalmi vonaláig. | |
126 | Népsziget | Budapest IV. és XIII. kerülete | 121 | A Duna folyam határolja. A MÁV esztergomi vonalától északra a IV. kerülethez, délre a XIII. kerülethez tartozik. | |
127 | Népszínháznegyed | Budapest VIII. kerülete | 2012. december 21-én alakult | Rákóczi út-Fiumei út-Teleki László tér északnyugati oldala-Népszínház utca-József körút. | |
128 | Nyék | Budapest II. kerülete | 565 | A főváros 1949. december 31-ei határa az Ördögároktól (161-171. számú határkövek között, a 11699/4 és 5 helyrajzi számú telkek)-Görgényi út-Nagybányai út-Nagybányai lépcső-Páfrányliget utca-Ördögárok a főváros 1949. december 31-ei határáig. | |
129 | Óbuda | Budapest III. kerülete | 33 836 | Duna folyam a Nagyszombat utcáig-Nagyszombat utca-Bécsi út-Vörösvári út-Hévízi út-Bogdáni út a Duna folyamig. | |
130 | Óbuda hegyvidéke | Budapest III. kerülete | 2012. december 12-én alakult | Budapest közigazgatási határa-Kocsis Sándor út-Bécsi út-Doberdó út-közterületi lépcső a Folyóka utcáig-Folyóka utca-Folyondár utca-II. és III. kerület közigazgatási határa Budapest közigazgatási határáig. | |
131 | Óbudai-sziget | Budapest III. kerülete | 1 | 2012. december 21-ig Óbudaisziget | Duna folyam |
132 | Óhegy | Budapest X. kerülete | 28 876 | Maglódi út a Jászberényi úttól-Sibrik Miklós út-MÁV szolnoki vonala-Liget tér-Kőrösi Csoma sétány és Kőrösi Csoma Sándor út-Jászberényi út a Maglódi útig. | |
133 | Orbánhegy | Budapest XII. kerülete | 6074 | Gyöngyvirág út a Tündér utcától-Diana utca-Istenhegyi út-Németvölgyi út-Tamási Áron utca-Csorna utca-Hangya utca-Költő utca-Tündér utca a Gyöngyvirág útig. | |
134 | Orczynegyed | Budapest VIII. kerülete | 2012. december 21-én alakult | Kálvária tér déli és keleti oldala-Baross utca-Orczy tér északi oldala-Orczy út-Üllői út-Korányi Sándor utca-Illés utca-Kálvária tér nyugati oldala. | |
135 | Országút | Budapest II. kerülete | 11 740 | Rómer Flóris utca a Zivatar utcától-Margit utca-Margit körút-Frankel Leó út-Bem József tér teljes területe az északi és déli oldalon álló épületek kivételével-Duna folyam-Bem József utca-Margit körút-Széna tér-Vérmező út-Várfok utca-Szilágyi Erzsébet fasor-Lorántffy Zsuzsanna lépcső-Trombitás út-Garas utca-Marczibányi tér teljes területe az északnyugati és északkeletei oldalon álló épületek kivételével-Keleti Károly utca-Kitaibel Pál utca-Bimbó út-Ady Endre utca-Zivatar utca a Rómer Flóris utcáig. | |
136 | Őrmező | Budapest XI. kerülete | 7660 | Budaörsi út a Lapu utcai aluljárótól-Nagyszőlős utcai aluljáró-MÁV hegyeshalmi vonala-Dobogó út a Lapu utcai aluljáróig. | |
137 | Örsöd | Budapest XI. kerülete | 902 | Budaörsi út a főváros határától-a Kőérberki úti közúti aluljáró-Kőérberki út-Poprádi út-Balatoni út-Egér út-Kőérberki út-Repülőtéri út-a főváros határa a Budaörsi útig. | |
138 | Pacsirtatelep | Budapest XX. kerülete | 11 756 | A Köztársaság tér Székelyhíd utca és Szondi utca közötti része-Vécsey utca-Wesselényi utca-Orsolya utca-Pacsirta utca-Ritka utca-Ábrahám Géza utca-Ritka köz-Alsóhatár út-Temető sor-a temető keleti és déli határoló fala-Könyves utca-Alsóhatár út-Vágóhíd utca-Bolyai János utca-Helsinki út-Tinódi utca-Vörösmarty utca-Atléta utca-Klapka köz-Székelyhíd utca a Köztársaság térig. | |
139 | Palotanegyed | Budapest VIII. kerülete | 2007-ben alakult | Múzeum körút-Rákóczi út-Blaha Lujza tér északi és keleti oldala-József körút-Üllői út. | |
140 | Pálvölgy | Budapest II. kerülete | 1644 | Szépvölgyi út a Glück Frigyes úttól-Csatárka út-Zöldkert út-Szalamandra út-Verecke út-Verecke lépcső-Glück Frigyes út a Szépvölgyi útig. | |
141 | Pasarét | Budapest II. kerülete | 5519 | Szerb Antal utca a Hűvösvölgyi úttól-Páfrányliget utca-Csalán út-Battai út-Cirok utca-Pasaréti út-Radna utca-Herman Ottó út-Lorántffy Zsuzsanna út-Lorántffy Zsuzsanna lépcső-Szilágyi Erzsébet fasor-Hűvösvölgyi út a Szerb Antal utcáig. | |
142 | Pesthidegkút-Ófalu | Budapest II. kerülete | 1959 | A főváros határa a Hidegkúti úttól-Kulcs utca és meghosszabbított vonala-Hideg utca-Nóra utca-Paprikás-patak-Hidegkúti út a főváros határáig. | |
143 | Pestszentimre | Budapest XVIII. kerülete | 2012. december 12-én alakult | Kettős-Körös utca a Nagykőrösi úttól-Oszkó utca-Szálfa utca-Királyhágó út-Határ út-Halomegyházi utca-Alacskai út-a főváros határa-Nagykőrösi út a Kettős-Körös utcáig. | |
144 | Pestújhely | Budapest XV. kerülete | 10 571 | Gazdálkodó utca a Bánkút utcától-Pörge utca délkeleti oldalán fekvő telkek délkeleti oldalát összekötő vonal-Szerencs utca-Hősök útja-Madách utca-Drégelyvár utca-MÁV Körvasút-Árvavár utca-Adria utca-Őrjárat utca-Mézeskalács tér teljes területe az északkeleti oldalán álló épületek kivételével-Bánkút utca a Gazdálkodó utcáig. | |
145 | Péterhegy | Budapest XI. kerülete | 715 | Dobogó út a Balatoni úttól-Péterhegyi út-Horogszegi határsor-Hosszúréti-patak-Balatoni út a Dobogó útig. | |
146 | Petneházyrét | Budapest II. kerülete | 127 | A rét északi oldalán futó turistaút a főváros határától-Szép Juhászné út- Üdülő út és a belőle futó turistaút-a főváros határa a rét északi oldalán futó turistaútig (11209-11339/5 helyrajzi számú telkek). | |
147 | Pösingermajor | Budapest XI. kerülete | 523 | Kakukkhegyi erdősor a főváros határától-Kakukkhegyi út-Irhás-árok-Törökbálinti út-a főváros határa a Kakukkhegyi erdősorig. | |
148 | Rákoscsaba | Budapest XVII. kerülete | 13 487 | Rákos-patak a Dunaszeg utca meghosszabbított vonalától-a főváros határa-Pesti út-Szárazhegy utca keleti oldalán fekvő teleksor keleti határvonala-Csongrád utca-Pesti út-Tápióbicske utca-Péceli út-Dunaszeg utca és meghosszabbított vonala a Rákos-patakig. | |
149 | Rákoscsaba-Újtelep | Budapest XVII. kerülete | 11 029 | A XVI. és XVII. kerület közigazgatási határa az Ároktő út északnak meghosszabbított vonalától-a főváros határa-Rákos-patak-Gázló köz-Ároktő út-Jászladány utca-Ősagárd utca-Ananász utca-Ároktő út és északnak meghosszabbított vonala a XVI. és XVII. kerület közigazgatási határig. | |
150 | Rákosfalva | Budapest XIV. kerülete | 16 281 | Rákos-patak a Füredi utcától-Kerepesi út-Örs vezér tere-Füredi utca a Rákos-patakig. | |
151 | Rákoshegy | Budapest XVII. kerülete | 9799 | Széchenyi utca a Széncinke utcától-Ferihegyi út-Ásvány utca-a MÁV ecseri vonala-a főváros határa-a XVII. és XVIII. kerület közigazgatási határa-a X. és XVII. kerület közigazgatási határa-a MÁV ecseri vonala-Táncsics Mihály út-a Táncsics Mihály út és a Flamingó utca közötti telkek belső határvonala a Flamingó közig-Flamingó köz-Széncinke utca meghosszabbítása a Flamingó köztől-Széncinke utca a Széchenyi utcáig. | |
152 | Rákoskeresztúr | Budapest XVII. kerülete | 26 843 | Rákos-patak a X. és XVII. kerület közigazgatási határától-Dunaszeg utca meghosszabbított vonala és a Dunaszeg utca-Péceli út-Tápióbicske utca-Pesti út-Összekötő utca-a MÁV ecseri vonala-Ásvány utca-Ferihegyi út-Széchenyi utca-Széncinke utca és meghosszabbítása a Flamingó közig-Flamingó köz-a Táncsics Mihály út és a Flamingó utca közötti telkek belső határvonala a Flamingó köztől-Táncsics Mihály út-a MÁV ecseri vonala-513. utca-Pesti út-a X. és XVII. kerület közigazgatási határa a Rákos-patakig. | |
153 | Rákoskert | Budapest XVII. kerülete | 7639 | Pesti út az Összekötő utcától-Csongrád utca-Szárazhegy utca keleti oldalán fekvő teleksor keleti határvonala-Pesti út-a főváros határa-a MÁV ecseri vonala-Összekötő utca a Pesti útig. | |
154 | Rákosliget | Budapest XVII. kerülete | 3538 | Ároktő út északnak meghosszabbított vonala a XVI. és XVII. kerület közigazgatási határától-Ároktő utca-Ananász utca-Ősagárd utca-Jászladány utca-Ároktő utca-Gázló köz-Rákos-patak-a X. és XVII. kerület közigazgatási határa-a XVI. és a XVII. kerület közigazgatási határa az Ároktő utca északnak meghosszabbított vonaláig. | |
155 | Rákospalota | Budapest XV. kerülete | 38 402 | A főváros határa a MÁV váci vonalától-Rákospalotai határút-Szentmihályi út-Bánkút utca-Mézeskalács tér északkeleti oldala-Őrjárat utca-Adria utca-Árvavár utca-MÁV Körvasút-MÁV váci vonala a főváros határáig. | |
156 | Rákosszentmihály | Budapest XVI. kerülete | 23 098 | Budapest közigazgatási határa a Rákospalotai határúttól-Csömöri út-Szlovák út-Budapesti út-Körvasút sor-Vazul utca-Rákospalotai határút Budapest közigazgatási határáig. | |
157 | Régiakadémiatelep | Budapest XVII. kerülete | 1164 | Gyöngytyúk utca északi oldalán fekvő teleksor északi határvonala a Cinkotai úttól-Liszt Ferenc utca-a MÁV péceli vonala-Cinkotai út a Gyöngytyúk utca északi oldalán fekvő teleksor északi határvonaláig. | |
158 | Remetekertváros | Budapest II. kerülete | 2771 | Pinceszer utca a Kökény utcától-Kossuth Lajos utca-Hidegkúti út-Ördögárok-Kerényi Frigyes utca-Kokárda utca-Kökény utca a Pinceszer utcáig. | |
159 | Rendessytelep | Budapest XVIII. kerülete | 1763 | Nefelejcs utca a Malomkő utcától-József utca-Fonal utca-Tinódi utca-Egressy Gábor utca-Lakatos út-Üllői út-a MÁV lajosmizsei vonala-Malomkő utca a Nefelejcs utcáig. | |
160 | Rézmál | Budapest II. kerülete | 1566 | Bogár utca az Endrődi Sándor utcától-Alsó Törökvész út-Bimbó út-Aranka utca-Marczibányi tér északnyugati oldala-Alvinci út-Bimbó út-Endrődi Sándor utca a Bogár utcáig. | |
161 | Rómaifürdő | Budapest III. kerülete | 12 681 | Czetz János köz-Attila utca-Kalászi utca a Duna folyamig-Duna folyam a vasútvonalig-vasútvonal-Péter utca meghosszabbítása a vasútvonaltól-23152/45 hrsz.-ú ingatlan északkeleti telekhatára 23215 hrsz.-ú ingatlan déli telekhatára-Szentendrei út. | |
162 | Rózsadomb | Budapest II. kerülete | 4892 | Vérhalom utca az Alsó Törökvész úttól-Vérhalom tér déli oldala-Vérhalom utca-Gül Baba utca-Török utca-Margit utca-Rómer Flóris utca-Zivatar utca-Ady Endre utca-Bimbó út-Kitaibel Pál utca-Keleti Károly utca-Marczibányi tér északkeleti oldala-Aranka utca-Bimbó utca-Alsó Törökvész utca a Vérhalom utcáig. | |
163 | Sasad | Budapest XI. kerülete | 14 389 | Márton Áron tér-Érdi út-Németvölgyi út-Hegyalja út-Dayka Gábor utca-Brassó út-Budaörsi út-Nagyszeben út-Rétköz utca-Gazdagréti út-Nagyida utca-Törökbálinti út a Márton Áron térig. | |
164 | Sashalom | Budapest XVI. kerülete | 15 288 | Futórózsa utca a Budapesti úttól-Veres Péter út-Jókai Mór utca-Újszász utca-Mátyásföldi repülőtér nyugati határa (Ballada utcával párhuzamosan)-Pesti határút-Sárgarózsa utca-Kerepesi út-Szolnoki utca-Budapesti út a Futórózsa utcáig. | |
165 | Sashegy | Budapest XI. és XII. kerülete | 4865 | Hegyalja út a Dayka Gábor utcától-Kálló esperes utca-Hegyalja út-Budaörsi út-Brassó út-Dayka Gábor utca a Hegyalja útig. Névadója a Sas-hegy. | |
166 | Solymárvölgy | Budapest III. kerülete | 112 | Budapest közigazgatási határa-Bécsi út-Kocsis Sándor út-Solymárvölgyi utca. | |
167 | Soroksár | Budapest XXIII. kerülete | 13 985 | A XX. kerület és a XXIII. kerület közigazgatási határa a Ráckevei-Duna-ágtól-Vágóhíd utca-Alsóhatár út-Könyves utca-Kő utca-a temető déli fala-Temető sor-Szentlőrinci út-Nagykőrösi út-a XVIII. kerület és a XXIII. kerület közigazgatási határa-a főváros határa-a XXI. kerület és a XXIII. kerület határa a XX. kerület határáig. | |
168 | Soroksár-Újtelep | Budapest XXIII. kerülete | 6043 | Köves út az Alsóhatár úttól-Szentlőrinci út-Temető sor-Alsóhatár út a Köves útig. | |
169 | Spanyolrét | Budapest XI. kerülete | — | Törökbálinti út a főváros határától-Rupphegyi út-Budaörsi út-a főváros határa a Törökbálinti útig. | |
170 | Svábhegy | Budapest XII. kerülete | 2474 | Béla király út az Alkony úttól-Költő utca-Hangya utca-Mártonhegyi út-Karthauzi utca-Fülemile út-Ordas út-Hegyhát út-Kázmér út-Sötétvágás utca-Konkoly-Thege Miklós út-Jánoshegyi út-a 225. számú régi határjeltől keleti irányba, a Kossuth emlékműig vezető turistaút-Mátyás király út-Alkony út a Béla király útig. | |
171 | Szabótelep | Budapest XX. kerülete | 1761 | Nagykőrösi út a Nagysándor József utcától-Magyar utca-Mártírok útja-Nagysándor József utca. | |
172 | Századosnegyed | Budapest VIII. kerülete | 2012. december 21-én alakult | Asztalos Sándor út-Kerepesi út-Hungária körút-MÁV vonala az Asztalos Sándor útig. | |
173 | Széchenyihegy | Budapest XII. kerülete | 2756 | Hegyhát út a Kázmér úttól-Ordas út-Fülemile út-Karthauzi utca-Mártonhegyi út-Denevér út-Bürök utca-Hó utca-Hóvirág út-Rácz Aladár út-János Zsigmond utca-Kázmér út a Hegyhát útig. Névadója a Széchenyi-hegy. | |
174 | Székesdűlő | Budapest IV. kerülete | 287 | A 76590, 76592-76607, 76619-76637 és 76637-76660 helyrajzi számú ingatlanok által elfoglalt terület | |
175 | Szemeretelep | Budapest XVIII. kerülete | 7405 | A MÁV szolnoki vonala a Május 1. tértől-Nagybánya utca-Üllői út-iparvágány a Május 1. térig. | |
176 | Szemlőhegy | Budapest II. kerülete | 2753 | Barlang utca a Ferenchegyi úttól-Felső Zöldmáli út-Alsó Zöldmáli út-Pusztaszeri út-Felhévízi utca és a belőle délnek futó sétány-Kavics utca-Vérhalom utca-Vérhalom tér keleti és északi oldalán álló épületek-Cimbalom utca-Pusztaszeri út-Ferenchegyi út a Barlang utcáig. | |
177 | Szent Imre-kertváros | Budapest XVIII. kerülete | 5471 | Üllői út a Körös utcai iparvágánytól-Béke tér-Királyhágó utca-Flór Ferenc utca-Körös utcai iparvágány az Üllői útig. | |
178 | Szentimreváros | Budapest XI. kerülete | 10 914 | Ménesi út az Alsóhegy utcától-Mányoki út-Kelenhegyi út-Szent Gellért tér-Bartók Béla út-Móricz Zsigmond körtér-Fehérvári út-Bocskai út-Karolina út-Alsóhegy utca a Ménesi útig. | |
179 | Szent Lőrinc-lakótelep | Budapest XVIII. kerülete | 4310 | Margó Tivadar utca a Baross utcától-Sallai Imre utca-Kolozsvár utca-Baross utca a Margó Tivadar utcáig. | |
180 | Széphalom | Budapest II. kerülete | 2891 | Hidegkúti út a Máriaremetei úttól-Kossuth Lajos utca-Pinceszer utca-Kökény utca-Áchim András utca-Máriaremetei út a Hidegkúti útig. | |
181 | Szépilona | Budapest II. kerülete | 1003 | Budenz út a Kuruclesi úttól-Bognár utca-Hűvösvölgyi út-Budakeszi út-Kuruclesi út a Budenz útig. | |
182 | Szépvölgy | Budapest II. kerülete | 173 | A főváros 1949. december 31-ei határa a Görgényi úttól (161-155. számú határkövek között, a 15945, 15948, 15947, 15948/2, 15951 helyrajzi számú telkek nyugati határvonala, 11952-11968 helyrajzi számú telkek északi határvonala) a II. és III. kerület közigazgatási határa -Hármashatárhegyi út-Glück Frigyes út-Látóhegyi út-Görgényi út a főváros 1949. december 31-ei határáig. | |
183 | Tabán | Budapest I. | 753 | 2012. december 12-én területe lecsökkent az I. kerületre | A várfal a Dózsa György tér 9.-től a Nagy Rondella kapujáig-a Nagy Rondellától délnek futó lépcsős sétány-Sándor Móric lépcső-Ybl Miklós tér déli oldala-Duna folyam-I. és XI. kerület határa (merőlegesen a Duna vonaláig)-Citadella északi sétány-e sétány és a Szirtes út elágazásánál északnak futó sétány az Orom utcáig -Orom utca-Sánc utca-Hegyalja úti kereszteződés-Czakó utca-Gellérthegy utca-Pásztor lépcső-Dózsa György tér. |
184 | Téglagyárdűlő | Budapest X. kerülete | 1031 | Jászberényi út a Maglódi úttól-Kozma utca-Sírkert út-Maglódi út a Jászberényi útig. | |
185 | Terézváros | Budapest VI. kerülete | 44 137 | Dózsa György út a MÁV váci vonalának felüljárójától-Városligeti fasor-Lövölde tér-Király utca-Deák Ferenc tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Nyugati tér-Váci út-Lehel utca-Bulcsú utca a Bulcsú utcai vasúti aluljáróig-a MÁV terület északnyugati határvonalát követve halad a Dózsa György úti felüljáróig. | |
186 | Tisztviselőtelep | Budapest VIII. kerülete | 3756 | Orczy út-Vajda Péter utca-Könyves Kálmán körút-Üllői út. | |
187 | Törökőr | Budapest XIV. kerülete | 15 170 | Thököly út a Hungária körúttól-Róna utca-Kerepesi út-Hungária körút a Thököly útig. | |
188 | Törökvész | Budapest II. kerülete | 13 378 | Nagybányai lépcső a Csalán úttól-Nagybányai út-Törökvész út-Kapy utca-Gárdonyi Géza út-Endrődi köz-Endrődi Sándor utca-Bimbó út-Alvinci út-Garas utca-Trombitás út-Lorántffy Zsuzsanna út-Herman Ottó út-Radna utca-Pasaréti út-Cirok utca-Battai út-Csalán út a Nagybányai lépcsőig. | |
189 | Újhegy | Budapest X. kerülete | 16 464 | Maglódi út a Sibrik Miklós úttól-a X. és XVIII. kerület közigazgatási határa-a MÁV szolnoki vonala-Sibrik Miklós út a Maglódi útig. | |
190 | Újlak | Budapest II. és III. kerülete | 7041 | II. kerület:
Mikoviny utca a Folyondár utcától-az utcából keletnek futó lépcső a Doberdó útig-Doberdó út-Bécsi út-Nagyszombat utca-Duna folyam-Kavics utca és a belőle északnak futó kilátó út-Felhévízi utca-Pusztaszeri út-Szépvölgyi út-Folyondár utca a Mikoviny utcáig. III. kerület: Duna folyam-II. és III. kerület közigazgatási határa a Duna folyamtól-Folyondár utca-Folyóka utca-közterületi lépcső a Doberdó útig-Doberdó út-Bécsi út-Nagyszombat utca a Duna folyamig. | |
191 | Újlipótváros | Budapest XIII. kerülete | 36 347 | Dráva utca a Duna folyamtól-Váci út-Nyugati tér-Szent István körút és meghosszabbított vonala-Duna folyam a Dráva utcáig. | |
192 | Újpalota | Budapest XV. kerülete | 36 259 | Szentmihályi út a Bánkút utcától-Rákospalotai határút-Vezseny utca-MÁV Körvasút-Drégelyvár utca-Madách utca-Hősök útja-Szerencs utca-Pörge utca délkeleti oldalán fekvő telkek délkeleti oldalát összekötő vonal-Gazdálkodó út-Bánkút utca a Szentmihályi útig. | |
193 | Újpest | Budapest IV. kerülete | 74 116 | Rév utca a Duna folyamtól-Váci út-Fóti út-a MÁV váci vonala-Árpád út-Istvántelki út-Elem utca-Bécsi utca-Madridi utca-Dugonics utca-Újpalotai út-a MÁV esztergomi vonala-Duna folyam a Rév utcáig. | |
194 | Újpéteritelep | Budapest XVIII. kerülete | 10 162 | Kettős-Körös utca a MÁV lajosmizsei vonalától-Oszkó utca-Szálfa utca-Határ utca-Kapocs utca-a MÁV lajosmizsei vonala a Kettős-Körös utcáig. | |
195 | Vár | Budapest I. kerülete | 2518 | A várfal a Bécsi kaputól keleti irányban kiindulva az óramutató járásával megegyező lefutásban a Bécsi kapuig. | |
196 | Városliget | Budapest XIV. kerülete | 113 | Vágány utca-Hungária körút-Kacsóh Pongrác út-Hermina út-Ajtósi Dürer sor-Dózsa György út a Vágány utcáig. | |
197 | Vérhalom | Budapest II. kerülete | 4771 | Törökvész út a Kapy utcától-Ferenchegyi út-Pusztaszeri út-Cimbalom utca-Vérhalom tér teljes területe az északi, keleti és déli épületeinek kivételével-Vérhalom utca-Alsó Törökvész út-Bogár utca-Endrődi Sándor utca-Endrődi köz-Gárdonyi Géza út-Kapy utca a Törökvész útig. | |
198 | Virányos | Budapest XII. kerülete | 3902 | Budakeszi út a Kuruclesi úttól-Szilágyi Erzsébet fasor-Kútvölgyi út-Csermely lépcső-Csermely út-Zugligeti út -Kuruclesi út a Budakeszi útig. | |
199 | Vizafogó | Budapest XIII. kerülete | 15 878 | Meder utca a Duna folyamtól-Váci út-Dráva utca-Duna folyam a Meder utcáig. | |
200 | Víziváros | Budapest I. és II. kerülete | 16 982 | Duna folyam a Bem József tér déli oldalától-Ybl Miklós tér déli oldala-Sándor Móric lépcső-a lépcsős sétány a Nagy Rondelláig-a keleti várfal a Bécsi kapuig-Várfok utca-Vérmező út-Széna tér-Margit körút-Bem József utca-Bem József tér déli oldala a Duna folyamig. | |
201 | Wekerletelep | Budapest XIX. kerülete | 11 461 | Ady Endre út a Határ úttól-a Bercsényi utca páros oldalán fekvő telkek délkeleti oldala-Nagykőrösi út-Határ út az Ady Endre útig. | |
202 | Zöldmál | Budapest II. kerülete | 3726 | Csatárka út a Törökvész úttól-Szépvölgyi út-Pusztaszeri út-Alsó Zöldmáli út-Felső Zöldmáli út-Barlang utca-Ferenchegyi út-Törökvész út a Csatárka útig. | |
203 | Zugliget | Budapest XII. kerülete | 1364 | Budakeszi út az Árnyas úttól-Kuruclesi út-Zugligeti út-Csermely út-Csermely lépcső-Béla király út-Alkony út-Mátyás király út-Tündérhegyi út-a Tündér-sziklát délről megkerülő turistaút-Remete út-Árnyas út a Budakeszi útig. |
A városrészek listája a 2012-es átrendezés előtt
[szerkesztés]Az alábbi lista a 2007-es állapotokat tükrözi.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A lentebb hivatkozott rendelet 3. melléklete 210 elemet tartalmaz, de ezek közül Budakeszierdő, Gellérthegy, Krisztinaváros, Népsziget, Sashegy, Újlak és Víziváros (7 db) két kerülethez is tartozik, így marad 203 városrész, a közvetlen igazgatású Margitszigetet is beleértve.
- ↑ a b 94/2012. (XII. 27.) Fővárosi Közgyűlési rendelet, Budapest, 2012. december 12.
Források
[szerkesztés]- Budapest[halott link] in: A Magyar Köztársaság helységnévtára, KSH, 2001-2009
- Kerületek városrészei[halott link], Budapest honlapján
- Budapest lakossága városrészek szerint, KSH, 2001