Ugrás a tartalomhoz

A párducbőrös lovag

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ebben a szócikkben a grúz nevek magyaros átírásban szerepelnek.
A párducbőrös lovag
A párducbőrös lovag Begtabeg kiadása (1680)
A párducbőrös lovag Begtabeg kiadása (1680)

SzerzőSota Rusztaveli
Eredeti címვეფხისტყაოსანი
(Vephisztkaoszani)
Megírásának időpontja1189–1207 k.
Első kiadásának időpontjakézirat: 13. sz. eleje
nyomtatásban: 1712 (VI. Vahtang király)
Nyelvgrúz
Témakörszerelem, barátság, hűség, hősiesség
Műfajverses eposz
RészeiElőhang, fő történet (47–64. ének), utóhang
Kiadás
Magyar kiadás1912: első két ének;
1917 és 1954
Külső hivatkozás[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz A párducbőrös lovag témájú médiaállományokat.

A Párducbőrös (grúzul: ვეფხისტყაოსანი, Vephisztkaoszani, nemzetközi átírással: Vepkhist'q'aosani, kiejtve [vɛpʰxist’q’ɑosɑni]) Grúzia nemzeti verses eposza, a grúz aranykor meghatározó műve. A grúzok nemzeti költője, Sota Rusztaveli írta 1189 és 1207 között, Tamar királynő (1160 k.–1213) uralkodása idején.

A művet a középkori Grúzia gondolatvilága, költői és filozófiai művészete megkoronázásának,[1] a grúz irodalom csúcsának[2] tekintik. Évszázadok óta kiemelkedő helyet foglal el a grúzok szívében: sokuk képes emlékezetből idézni a mű összes versszakát, a 20. század elejéig pedig egy példánya minden menyasszony hozományának része volt.[3][4] A mai napig tükrözi a grúz világlátást: etikája, esztétikája és filozófiája még ma is erősen jelen van a grúzok viselkedésében, értékrendjében és világfelfogásában.[5]

Mind formáját, mind műfaját tekintve összetett mű. Műfaját úgy írják le, mint eposz, lovagi romantika, epikus romantika, lírai epikus költemény.[6]

A magyarul Tariel a párducbőrös lovag, illetve A tigrisbőrös lovag címmel megjelent művet 2013-ban az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította.[7]

Keletkezése

[szerkesztés]

A szerző

[szerkesztés]
A jeruzsálemi Kereszt kolostor(wd) freskóján a grúz erisztavik(wd) díszes köntösét viselő alakról feltételezik, hogy Sota Rusztavelit ábrázolja.

A műről és szerzőjéről 1314. századi adatok nem állnak rendelkezésre. A 1518. századi grúz írások egyhangúlag Rusztvelinek (რუსთველი), avagy gyakoribb – a 18. század óta elterjedt – alakban Sota Rusztavelinek (რუსთველი) tulajdonítják. A szerző kilétére, valamint a mű egyéb történeti-irodalmi kérdéseire maga a vers ad választ, annak is a prológusa és az epilógusa (elő- és utóhangja). A prológusban a szerző fölfedi kilétét, és kétszer is megnevezi magát:

Én, Rusztaveli, szív-sebemmel, testvérévé lettem egykor [Weöres 7. versszak 3. sor]
Én, Rusztaveli, művész voltam, míg formáltam énekem [Weöres 8. versszak 1. sor]

Az epilógusban szintén kétszer fordul elő a neve:

Vajjon én, a meszh Rusztaveli, rímeimmel végigjárom? [Weöres 1667. versszak 4. sora]
és Tarielt könnyek között magasztaltam én, Rusztaveli. [Weöres 1671. versszak 4. sora]

A prológusban a szerző neve mindkét helyen első személyű, míg az epilógusban mindkét helyen – a magyar fordítással ellentétben – harmadik személyű. Erre alapozva feltételezik, hogy a mű epilógusát nem Rusztaveli, hanem egy utódja írta.

A Sota nevű költő feltehetően a Grúzia déli, Meszhéti tartományában fekvő Rusztavi(wd) településről származott (ami nem azonos a mai kelet-grúziai Alsó-Kartli régió székhelyével, Rusztavi várossal), onnan került Tamar királynő szolgálatába; valószínűleg kincstárnokként. Úgyszintén valószínűsítik, hogy több hadjáratban is részt vett.[6]

Rusztaveli Tamar királynőnek ajánlja művét – Zichy Mihály rajza

Keletkezésének ideje és helye

[szerkesztés]

A mű keletkezésének idejét hagyományosan a 12. század végére, a 13. század elejére teszik. Ez a nézet – amely a legtöbb kutató által leginkább elfogadott – magában a műben található adatokon alapul. Mindjárt a mű prológusában található egy fogódzó: a szerző a grúz Tamar királynőnek (oroszosan: Tamara) ajánlja magát, aki 1184 és 1213 között uralkodott

Dicsérjük Tamara úrnőt, véres könnyet ontva érte! [Weöres 4. versszak 1. sor]
a seregek úrnőjének balgán nyujtom életem: [Weöres 8. versszak 2. sor]

Ez az időtartam leszűkíthető két évtizedre az alapján, hogy mind a prológus, mind az epilógus többször említi Tamar királynőt és férjét, Dávidot (Dávid Szoszlanit(wd)) – minden esetben élő uralkodókként. Minthogy Tamar és Dávid Szoszlani 1189-ben kötött házasságot, Dávid király pedig 1207-ben meghalt, így a mű keletkezési ideje 1189 és 1207 közé helyezhető el.[8]

Egyes rusztvelológusok úgy vélik, hogy Rusztaveli a királynő halála (1213) után fejezte be a művét, netán már a mongol betörések idején, az 1230-as évek végén.[9] Ez utóbbi feltételezés értelmében a mű befejezése Rusztaveli halála (1216) utáni időre esik, ami azt jelentené, hogy a művet nem ő fejezte be.[* 1] Akárhogy is, a mű keletkezése Tamar királynő uralkodásának idejéhez kötődik. Ezt az időszakot a grúz aranykornak tartják, amikor a világ második keresztény államában (326) – a Nyugatot évszázadokkal megelőzve – reneszánsz szellem uralkodott.[10]

Fejlődtek a tudományok, és a világi irodalom a legkiemelkedőbb vallási szövegekhez hasonló szintre emelkedett. Ekkor épültek Grúzia legnagyobb templomai és kolostorai. Grúzia, a történelme során ebben az időben érte el a legnagyobb földrajzi kiterjedését, visszaverte az inváziókat, és protektorátusává tett számos környező muszlim és keresztény fejedelemséget. Tamar alatt virágzott a gazdaság, és a grúz karavánok elérték az Ajjúbidák Egyiptomát, a Kijevi Ruszt és Bizáncot. Ezért aztán az utóbb szentté avatott, de a Nyugat által is tisztelt Nagy Tamart a költők nemcsak a szépségéért ünnepelték, hanem bölcsességéért és diplomáciai képességeiért is.[11]

Cselekményének forrása

[szerkesztés]
Egy iráni regét leltem kartvel mesék özönében [Weöres 9. versszak 1. sor] – állítja a szerző a prológusban.

Máig nem született egyértelmű válasz arra, hogy

  • melyik perzsa regét lelhette Rusztaveli, vagy
  • melyik perzsa mű ihlette, vagy
  • a szerző saját maga alkotta eredeti történet-e?

Minthogy ezt a perzsa regét azóta sem találták meg, a kutatók az utóbbi két kérdésre is keresik a választ. Ihletadó műként több feltételezés is született, a Sáhnámétól[12] más perzsa eposzokon át a Rámájanáig,[13]

A francia Jean-Pierre Mahé(wd) a 7. századig visszanyúló, arab, majd perzsa, türk és indiai területeken is elterjedt Lejla és Madzsnun(wd) – a perzsa Nizámi (11411209) lejegyezte, Keleten példaértékűvé vált Rómeó és Júlia – szerelmi történetét feltételezi ihletadóként.[14][8]

Szargisz Kakabadze(wd)[* 2] pedig azt a feltételezését publikálta[15] miszerint a Párducbőrös Csahruhadze(wd)[* 3] perzsa nyelvű testvér-prózájának átültetése.

Noha a Párducbőrös számos szereplője is perzsa nevet visel, ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy Rusztaveli perzsa forrást használt volna föl, mert az ilyen névadás abban az időben divat volt.[16]

Davit Csubinasvili(wd)[* 4] volt az első, aki bizonyította, hogy Rusztaveli nem keleti íróktól kölcsönözte a Párducbőrös cselekményét, és a műve Tamar királynő dicsőítésére irányult.

Alekszandre Hahanasvili(wd)[* 5] továbbment: Rusztaveli verseit összehasonlítva azokkal a – Hevszureti hegyi lakosai körében még a 20. század elején is hallható volt[16] – grúz népdalokkal és a nép ajkán keringő történetekkel, amelyeknek a hős Tariel a főszereplője, arra jutott, hogy ezek mind a fő cselekményükben, mind részleteikben feltétlen hasonlóságot mutatnak. Vagyis ez a 12. századi költemény a grúz népköltészeten alapul, ahogy a Faust és a Hamlet is a középkori néphagyományokhoz nyúlik vissza.[* 6] Szerinte Rusztaveli a népi legenda segítségével ábrázolta ezt a jelentős történelmi korszakot.[17]

Másfelől Tamar életének összehasonlítása az eposzban leírt eseményekkel okot ad arra a feltételezésre, hogy a főszereplő maga Tamar királynő, Nesztán-Daredzsán neve alá bújtatva.

Hahanasvili azt is feltételezi, hogy Tariel maga a költő, és művét a Nesztánként leírt Tamar királynő iránti plátói szerelme inspirálta. A cselekmény távoli vidékekre – Arábiába, Indiába, Kínába – helyezése, valamint a perzsa rege arra szolgál, hogy elterelje az olvasó figyelmét a költő személyes indítékáról; nevezetesen: a királynő dicsőítéséről és titkolt szerelmének – aminek nincs gyógyírja sohasem – kinyilvánításáról.[18] Ha a történet Grúziától távol játszódik is, a mű allegóriáiban egyértelműen felismerhető arról, hogy a bor kultúrája mindenütt jelen van, és a királynőről (Tamar-Nesztánról), akit apja még életében örökösének jelölt ki.[* 7]

A legtöbb 20. századi kutató egyetemlegesen elismeri a Párducbőrös történetének eredetiségét. Ezt azon kutatók véleménye is alátámasztja, akik a Rusztaveli-korabeli Grúzia történelmi valóságát látják a vers történetében. A legtöbb rusztvelológus hasonlóságokat mutat ki Tinatin és Nesztán-Daredzsán leírt történetei, és a valóságos Tamarnak, az apja, III György grúz király(wd) általi megkoronázása, valamint a második férjéül maga választotta alán királyfival, Dávid Szoszlanival való kézfogója között.

Széles körben elfogadott az az álláspont is, hogy Rusztaveli a perzsa történettel a világirodalomban, különösen a középkorban – úgy Európában, mint Grúziában – széles körben elterjedt módszert, a szándékos leplezést és elvonatkoztatást alkalmazta.[19] Alekszandre Baramidze(wd)[* 8] szerint a történet elvonatkoztatásának szükségességét a Párducbőrösben tükröződő kézenfekvő történelmi asszociációk és a versben vallott nézetek radikalizmusa indokolta.[20]

Szövege, kéziratai

[szerkesztés]

A műnek a keletkezése idejéből, de még a 1415. századból sem lelhető föl egyetlen teljes kézirata vagy másolata sem. A régi kéziratok hiánya egyrészt Grúziának a 13. század első felében kezdődött mongol megszállására, másrészt könyvégetésekre vezethető vissza.[21]

A mű eredeti formájában nem maradt fönn, az évszázadok során kézről-kézre, szájról-szájra hagyományozódott. Emiatt a szövege bizonyos változásokon ment keresztül: csorbult, torzult, kiegészült költői ambíciókkal is rendelkező másolók nyomán. A toldozott-foldozott szövegek a kutatók körében végeérhetetlen viták tárgyát képezik mind a tartalom egészét, mind a mű egyes szövegrészeinek eredetét, értelmezését illetően.

Kéziratok

[szerkesztés]

A viták kiapadhatatlan forrását jelenti a fennmaradt – töredékekkel együtt – több mint 160 kézirat. A legkorábbi töredékek 14., 15. és 16. századi feliratok, köztük a Vanisz Kvabebi barlangkolostor híres felirata: két versszak (1300, 1301) Nesztánnak a kadzsok / táltosok börtönéből Tarielhez írott leveléből.[22]

A följegyzett legrégebbi teljes kéziratok a 1516. században készültek, amelyek közül számos mára már nem lelhető föl.

Az első datált példány Mamuka Tavakalasvili(wd) 1646-ból származó, 39 miniatúrával illusztrált másolata.[23] (H-599 jelzetű a Grúz Nemzeti Kéziratközpontban(wd).[24]) Tavakalasvili miniatúrái a hagyományos grúz művészet hatását mutatják. A Párducbőrös illusztrációi mellett látható a megrendelő: II. Levan Dadiani(wd), a mű szerzője: Rusztaveli és a másoló Mamuka Tavakalasvili saját képe is.[25] Rusztavelit bajusszal ábrázolta, de utóbb valaki tintával szakállt is rajzolt a költőnek. Tavakalasvili nagyon képzett művész, kalligráfiáját hangsúlyos díszítés jellemzi. A kutatók megjegyzik, hogy a miniatúra-művész Rusztaveli költeményének illusztrációin a 17. századi Nyugat-Grúziát ábrázolta.

Tavakalasvili miniatúráiból:
A Begtabeg másolat egy oldala

Az 1660-as évekre tehető, és az egyik legrégebbi a Ioszeb Tbileli(wd) tbiliszi metropolita által másolt példány, ami az első tulajdonosa, Zaza Cicisvili(wd) után a Zaza Párducbőrös elnevezést kapta.[26] A Q-1082 jelzetű kézirat 1870-ben még 212 lapot számlált, ami azóta 22-vel csökkent. Elképzelhető, hogy ezeken a hiányzó oldalakon illusztrációk voltak, és azok kerültek ki a kéziratból.

VI. Vahtang király és Szulhan-Szaba Orbeliani

A 17. század második felében készült az ismeretlen művész által 18 teljes oldalas és 3 szövegközi perzsa stílusú miniatúrával illusztrált Tarhan-Mouravi Párducbőrös. A hányattatott sorsú kéziratot a szorult anyagi helyzetbe került Dadianiktól(wd) Elene Tarhan-Mouravi(wd) vette meg. Az elején hiányos (a 142. versszakkal kezdődő) kézirat jelenleg az Oxfordi Egyetem Bodleian Könyvtárában(wd) található.[27][28]

Szintén a Bodleian Library tulajdonát képezi egy 16901699 körül készült, 50 egész oldalas illusztrációt tartalmazó példány is.[29]

A kalligráfia és díszítés terén az egyik legkiválóbbat Begtabeg Avtandil Martirozasvili másolta 1680-ban (Begtabeg-másolat). Ennek minden oldalán, oldalanként különböző aranyozott díszítés keretezi a szöveget.

A Grúz Nemzeti Kéziratközpont[30] őrzi a Párducbőrös Szulhan-Szaba Orbeliani(wd) szerzetes (1658–1725) nevéhez kötött kéziratot[31] és az S-5006 jelzetű, 87 perzsa stílusban készült miniatúrával bővelkedő 18. századi másolatot, az ún. Cereteli (Ceretliszeuli) Párducbőröst(wd).[32][33]

A Cereteli Párducbőrös miniatúráiból:

Betoldások, kiegészítések

[szerkesztés]

A Párducbőrös teljes szövegének egyes versszakait és néhány énekét nem Rusztaveli írta. A hagyományos nyomtatott kiadások a vers ezen részeit általában nem tartalmazzák, bár a mű középkori kéziratai megőrizték őket. A mű folytatói többnyire saját versszakokat szúrtak be, és a vers végéhez új énekeket fűztek, így egészítették ki a történetet. Ilyen a hatavok (kínaiak) története, a hvárezmiek története és a hősök halálának története. Az első arról szól, hogyan támadta meg Indiát a hatav hadsereg, és hogyan mentették meg Tariel és társai a védtelen országot.[34] A hatav történet után a hvárezmiek története következik, ami a hódító hatav hadsereg történetét, a csatát, valamint az Avtandillal és Pridonnal szemben elszenvedett vereségüket meséli el.[34] Ezt a két történetet követi a hősök halálának története, amely Tariel és Avtandil halálát, valamint Pridonnak az elvesztésük fölötti gyászát beszéli el.[35] Az epilógus, de legalábbis egyes versszakai szintén a Párducbőrös történetének folytatóihoz tartoznak.[36]

A Párducbőrös folytatásaiban a teljes fejezetek mellett külön strófák is szerepelnek a vers főszövegében. Így néha ugyanannak a versszaknak két változata jött létre. Például az első ének Roszteván, arab királyt leíró (a magyar fordításokban az első) versszakának létezik más szövegváltozata is.

A prológusban is megtalálhatók később hozzáadott versszakok, ami ezáltal akár 46 versszakra is terjedhet.[37] Ezeket a versszakokat és a kiegészítéseket a középkorban a vers szerves részének tekintették, azonban – mint kiderült – grúz irodalmi körökben jól tudták, hogy ezek utólagos kiegészítések és betoldások. I. Teimuraz(wd)[* 9] közvetlenül megnevezi az egyik ilyen kiegészítőt: Nanucsa(wd). Teimuraz megvetéssel tekint Nanucsára és kigúnyolja,[38] de mint kiderült, az utólagos kiegészítés, betoldás (interpoláció) népszerű volt az akkori társadalomban. Mamuka Tavakalasvili, a 17. század első felének költője ugyanezt a Nanucsát édes szavak szólójának nevezi, és a 12. századi grúz klasszikusok mellé helyezi. Ma már ismeretes, hogy Nanucsa mellett a Párducbőrös néhány további költő – Ioszeb Tbileli, Giorgi Tumanisvili(wd) és mások – különböző időpontokban keletkezett saját kiegészítéseit is tartalmazza.[39]

Kaihoszro Csolokasvili(wd), egy 17. századi grúz költő, a Párducbőrös történetének egyik folytatója. Az ő műve az Omainiani(wd) (ომაინიანი), a Párducbőrös folytatásának folytatása, ami Omain, a Tariel fia, Szaridan és Avtandil lánya házasságából született új hős történetét meséli el.[40]

Felépítése és cselekménye

[szerkesztés]

A grúz címe (ვეფხისტყაოსანი [vephisztkaoszani]) szó szerint azt jelenti:vephi bőrű. Bizonytalanság mutatkozik abban, hogy a vephi alatt milyen állat értendő: tigris, vagy párduc avagy leopárd. A modern grúz nyelv szerint tigris lenne.

Azonban a kutatók körében inkább a párduc az elfogadottabb. A párducbőr népszerű motívum a perzsa epikus irodalomban, különösen Firdauszí: Sáhnáme, Királyok Könyve című műve nyomán, amit egyes kutatók Rusztaveli egyik lehetséges forrásának tartanak, és amire mindenképpen asszociálhatott a 1213. századi grúz olvasó. A fordításokban mindhárom állat megjelenik: a tigris is, a párduc is, a leopárd is.[41] A magyarban az előbbi kettő, az utóbbi pl. az oroszban Balmontnál(wd) (Витязь в барсовой шкуре).

A grúz címben nem szerepel a lovag, az magából a műből származik, ami a fordításokban hol lovag, hol vitéz, hol egyszerűen csak ember.[42][43]

Felépítése

[szerkesztés]

A Párducbőrös három részre tagolható, úgymint prológus (előhang), a fő történet és epilógus (utóhang). A fő történet két, szorosan összefonódó történetből áll: az elsőben Avtandil a párducbőrös lovagot, Tarielt keresi, míg a második Nesztán-Daredzsán, Tariel kedvesének kereséséről szól.

Prológus és epilógus

[szerkesztés]

Noha vitatott, hogy a mű prológusa és epilógusa Rusztavelitől származik-e, némi információt nyújt a vers történeti-irodalmi kérdéseiről, valamint magának a szerzőnek a költészetről és a szerelemről vallott nézeteiről. Vitatott eredetisége ellenére mind a prológus, mind az epilógus bizonyos hagyományos elvekre épül, a szövege kompozíciós szempontból összhangban áll a mű fő részével, és következetes a mű egészén át.

A prológus elején a szerző dicséri a mindenhatót, és hozzá fohászkodik (1. és 2. versszak). Miután Istenhez fordult, a világ királyait dicséri (3–5. versszak). Nem tudja, hogyan dicsérje az oroszlánt (3. versszak), ami metaforikusan Tamar királynő férjére, Dávid Szoszlanira utal, akit az epilógusban már a saját nevén említ: Dávid (1668. versszak) A negyedik versszak kifejezetten Tamar királynőről szól:

Dicsérjük Tamara úrnőt, véres könnyet ontva érte! [Weöres 4. versszak 1. sor]

Isten és a Grúz Királyság uralkodóinak dicsérete után a prológusban a szerző magáról beszél. A 6. és 7. versszakban már megemlíti a mű főszereplőjének, Tarielnek a nevét, a 7. és 8. versszakban pedig saját magát kétszer is, Rusztaveliként.

Mindezek után a költészetről és a szerelemről vallott felfogását fejti ki (12–14. versszak): meghatározza azok lényegét, természetét és célját.

Ezt követően a költészet sajátosságairól szól, három kategóriába sorolva azokat (15., 16. és 17. versszak). Rusztaveli kimondatlanul is az elsőbe tartozik. A második kategóriába olyanokat helyez el, akik nem tudnak erős érzelmi hatást gyakorolni az olvasóra. Őket egy tapasztalatlan fiatal vadászhoz hasonlítja, aki még nem ejtett nagy vadat. A harmadik kategóriába azokat teszi, akiknek a művei szórakoztatásra, az idő múlatására szolgálnak – nem tagadva el a könnyű műfajú versek létjogosultságát.

A prológusban a költészet témájához közvetlenül, logikusan, intellektuálisan kapcsolódik a szerelem témája. A továbbiakban határozottan megkülönbözteti az igaz szerelmet és a testi vágyat, a paráznaságot.

A szerelemnek is három fajtáját különbözteti meg. Az első emelkedett, isteni esemény. A második a világi, földi, testi szerelem, emberi érzés (ami szigorúan elkülönül a paráznaságtól). A rajongás harmadik fajtáját, a testi vágyat, megszállottságot teljesen kizárja a szerelem fogalmából, és nyíltan elutasítja:

Megvetem a szív-nélküli vágy baromi szégyenét. [Weöres 23. versszak 4. sor]

Kifejti, hogy művében világi, emberi érzésekről, igaz szerelemről ír, és megadja a jó kedves jellemzőit.

A költő a kurta epilógusban elmondja, hogy a versben elhangzott történet véget ért, szereplői bevégezték e világi életüket. Ebben ismét Grúzia uralkodóit, Tamar királynőt és Dávid Szoszlanit dicséri. Az utolsó versszak megemlíti az akkori kor jelentősebb műveit azok szerzőivel, köztük Rusztavelit a Tariellel.

Ahogy az epilógus első versszakában, úgy az utolsóban is a Rusztaveli név – a prológussal és magyar fordítással ellentétben – az eredetiben harmadik személyben szerepel. Ez az egyik oka annak, hogy a prológus szerzőjének sem Rusztavelit tekintik.

A fő rész

[szerkesztés]
A Párducbőrös szereplői és kapcsolódásaik
Szereplők
[szerkesztés]
Aszmat Nesztán Daredsan/Daredzsan szolgája, majd Táriel szolgája és barátja
Avthandil/Avtandil arab szpaszpet(wd) (főhadvezér), Thinatin/Tinatin kedvese, Táriel és (Nuradin-) Pridon barátja
Csacsnagir Fatman kegyence; Avthandil/Avtandil megölte
Davar Parszadán nővére, démon, varázslónő, Nesztán-Daredsan/Daredzsan tanítója; ő szervezte meg unokahúga elrablását
Dulardukht/

Dulardukt/Dularduht

Dularduht a kadsok/kadzsok (táltosok) (Kadseti/Kadzseti = Táltosvár/Táltosország) királynője; foglyul ejtette Nesztán Daredsan/Daredzsant
Fatman (-Khatun) Uszen felesége; beleszeretett Avthandil/Avtandilba; segített megmenteni Nesztán-Daredsan/Daredzsant
Melik

Surchav/Szurhav

király Gulansáró-(főváros)ban
Nesztán Daredsan/Daredzsan Parszadán lánya, Táriel kedvese
(Nuradin-) Pridon Mulghazanzár/Mulgazanzár királya, Táriel és Avthandil/Avtandil barátja
Parszadán indiai király, Nesztán Daredsan/Daredzsan apja, Davar fivére
Ramaz (khán) a khatavok/hatavok (Khataeti/Hataeti=Kína) királya; Táriel legyőzte
Rosák kads/kadzs hadúr
Roszteván Arábia királya, Thinatin/Tinatin apja
Száridán hadvezér, királyságot kapott Parszadántól; Táriel apja
Sermadin Avthandil/Avtandil odaadó szolgája
Táriel – a párducbőrös Száridán fia, Nesztán Daredsan/Daredzsan kedvese, Avthandil/Avtandil és N. Pridon barátja
Thinatin/Tinatin Roszteván lánya, Avthandil/Avtandil kedvese
Uszam tengerész-kapitány, Avthandil/Avtandil megmentette a kalózoktól
Uszen a kereskedők feje Gulansáróban, esküszegő
Helyszínek
[szerkesztés]

A költő a mű cselekményét Grúziától földrajzilag távol helyezte: Arábiába (Dél-Arábiáról lehet szó), Indiába, (K)Hataetibe, azaz Kínába, a rejtélyes Mulgazanzárba és Gulansáróba, valamint a kad(z)sok (táltosok/démonok) kitalált országába. Noha Rusztaveli valószínűsíthetően több hadjáratban is részt vett, ezeken a helyszíneken minden bizonnyal nem fordult meg. Viszont a korabeli Grúzia allegorikus ábrázolásai felismerhetők. Például utal a borkultúrára és egy női királyra, aki apja örököse lett.[44]

Szergo Kobuladze illusztrációja

A jelzések homályosak, és nem határozzák meg egyértelműen az adott helyszíneket.[45] Ezek a távoli vidékek mégis Grúziát idézik föl. Úgy tűnik, hogy a helyszínek megválasztása elsősorban lakóik nemzeti jellegzetességeire utal: az arabokat racionálisabbnak mutatják be (Roszteván király és Avtandil), kommunikációs és cselekvési képességeik lehetővé teszik a zsákutcákból való kitörést, elmozdulást a holtpontokról. Ezzel szemben az indiaiak érzelmesebbnek és impulzívabbnak tűnnek, akaratlanul is tragédiákat okoznak (Tariel és Nesztán).[46] Ez az ellentét megmutatkozik például a két házasságtörésben is: Avtandil abban a reményben adja meg magát Fatmannak, hogy mihamarabb megtudja: hol keresse Nesztánt; ezzel szemben Tarielt Aszmat iránt egyedül a vágya vezérli.

Voltak akik Gulansárót, a Tengerparti ország fővárosát Velencéhez hasonlították.[45] Gulansárót Mulgazanzárból[* 10] Avtandil – abban az időben, hajóval, és nyilván Afrika megkerülésével (hiszen még nem létezett a Szuezi-csatorna) – 10 hónap alatt érte el. Összehasonlításul: 300 évvel később Vasco da Gamma 8 hónap alatt jutott el Lisszabonból a kenyai Mombasába.

Ez a Tengerparti Ország mintegy tíz hónapi járó, [Vikár, XXIX.ének 5. versszak 1.sor]
Tengerparti országunknak tíz hó alatt érsz végére, [Weöres 1067. versszak 1.sor]
Cselekmény
[szerkesztés]

A fő rész cselekményét két viszonylag egyszerű, szorosan összekapcsolódó történet képezi, amit epizódok gazdagítanak, végrendeletek, levelek, párbeszédek, leírások, aforizmák stb. színesítenek. Viták tárgyát képezi, hogy melyik a mű elsődleges témája: a szerelem-e vagy a testvériség, barátság, avagy ezek egyenrangú értéket képviselnek. A két történet két szerelmespárról szól: az arab Tinatin királylányról, királynőről és Avtandil hadvezérről, valamint Nesztán Daredzsán indiai királylányról és Tarielről, a párducbőrös lovagról. Mindkét pár csak a férfi fél különleges hőstettei után házasodhat össze. Avtandilnak meg kell találnia Tarielt, Tarielnek pedig meg kell találnia és ki kell szabadítania Nesztán Daredzsánt. A cselekmény fokozatosan fejlődik ki, bonyolódik, mígnem barátjuk, Nuradin-Pridon, Mulgazanzár uralkodójának segítségével a hősök tetteit végül siker koronázza. Az első történet Arábiában kezdődik. Roszteván király – fiú utódja nem lévén – a lányát, Tinatint emeli trónra, és a kezét a szpaszpet Avtandilnak ígéri. Tinatin és Avtandil kölcsönösen szeretik egymást. Egy vadászat alkalmával a király és Avtandil meglát egy párducbőrbe öltözött síró idegent, Tarielt. A király találkozni szeretne vele, és szolgákat küld érte, akiket Tariel megöl és eltűnik. Roszteván hiába keresteti. Tinatin Avtandilt kéri föl a titokzatos idegen fölkutatására. Közel három év keresés után végre egy barlangban meg is találja a párducbőrös idegent, aki elmeséli neki történetét:

Szerelmét, Nesztánt az apja, Parszadán egy hvárezmi herceghez akarta feleségül adni, akit – megakadályozandó a nem kívánt házasságot, Nesztán kérésére – Táriel megölt. Nesztánt példátlan módon megbüntették: megfosztották szolgáitól, és föltették egy hajóra, ami csak sodródott a tengeren. Tariel a keresésére indult, és ennek során találkozott Nuradin-Phridonnal, Mulgazanzar uralkodójával, aki elmondta neki, hogy Nesztán él, de fogolyként egy távoli hajón. Tariel kétségbeesésében egy barlangba vonult vissza, és Aszmattal, Nesztán szolgájával élt.

Tariel tragikus szerelmi történetének hallatán a meghatott Avtandil fölkínálja testvériségét, barátságát, és megígéri Tarielnek, hogy segít megtalálni a szerelmét, Nesztán-Daredzsánt. Avtandil hazatér Arábiába, Táriel történetét elmeséli Tinatinnak, és Rosztevan király akarata ellenére visszatér újdonsült barátjához.

A második történetben Avtandil elválik Tarieltől, Pridon királyságába megy, de semmi újabbat nem tud meg Nesztán felől. Folytatva a küldetését, Avtandil megérkezik Gulansáróba, a Tengeri Királyság fővárosába. Ott találkozik Fatmannal, Uszen főkereskedő feleségével. Fatman beleszeret Avtandilba, aki – érezve, hogy tud Nesztán hollétéről – hagyja magát elcsábítani. Kiderül, hogy Nesztán a kadzsok foságába került. Avtandil visszatér Pridonhoz és Tarielhez. A három hű barát úgy dönt, hogy Nesztán kiszabadítására háromszáz fős sereggel a kadzsok országába vonul. Miután sikerült kiszabadítani Nesztánt, mindannyian Arábiába mennek, ahol Roszteván király megbocsátja Avtandilnak az engedetlenségét, a király parancsának megszegését. Együtt ülik meg Avtandil lakodalmát Tinatinnal, majd Indiába indulnak, ahol Tariel is feleségül veszi a szerelmét, Nesztánt. Pridon is visszatér a hazájába, és a három barát boldogságban, jólétben és nagylelkűen uralkodik a saját országában.

Stílusa, alkalmazott művészi eszközök

[szerkesztés]

Nyelve

[szerkesztés]

A mű nyelve átmenetet képez a – főleg liturgikus irodalmi szövegekből ismert – régi-, és a ma is használatos új grúz nyelv között. A régi és az új grúzra jellemző tulajdonságokat egyaránt hordoz. A Párducbőrös nyelve eltér mind az akkori pre-modern, mind az egyházi grúz nyelvtől; közelebb áll az emberek beszélt nyelvéhez. E különbség miatt hagyományosan párducbőrös grúznak is nevezik. Kartvelológusok[* 11] szerint a Párducbőrös fontos dokumentum a grúz világi beszéd tanulmányozásához.[47]

A Párducbőrös nyelvére különösen jellemző, hogy ugyanazon szó régi és új formái egyaránt megtalálhatók egymás mellett, csakúgy, mint a keleti és a nyugati dialektus. A párducbőrös grúzra – a régi grúz nyelvvel ellentétben – a szintaktikai újdonságra és az egyszerűségre való törekvés jellemző.[48] Ezen újítások ellenére Rusztaveli nyelve megtartja a régi szabályokat, versében régi és új formák egyaránt megtalálhatók.[49] Ugyanakkor szabadon használja a grúz nyelvet: gyakran alkot új szavakat, neologizmusokat, és gyakran alakít át főneveket igékké.[50] A szokatlan szavak használatát bizonyos esetekben az indokolja, hogy a vers jobban illeszkedjen a ritmushoz és a rímhez, bár a költő gyakran anélkül használ szokatlan szavakat, hogy a szöveg szükségessé tenné azt.[51]

A kutatók megjegyzik, hogy Rusztaveli nyelve annyira közel áll az emberek beszédéhez, hogy könnyen érthető, és nem igényel különösebb magyarázatot. Vannak azonban ritka kivételek, amikor egyes szavak vagy kifejezések értelme bizonytalan, és ezekben még a szakemberek sem tudnak egyetértésre jutni.[47]

Belső felépítése

[szerkesztés]

Az elbeszélés dinamikus, és kevés benne az ismétlés. A feszültség egyre nő, és a drámai helyzetek természetesen és logikusan követik egymást.[52] A néhány visszaemlékezés (analepszis) nem akasztja meg a narratív szál folytonosságát.[53]

A versben a monológok száma hetvenre[54] tehető, ehhez adódik körülbelül tizenöt levél, amik főként líraiak: a szereplők ott írják le érzéseiket, nem mérlegelik a döntéseiket. Noha ezek a monológok nem viszik előbbre a cselekményt, de ritmust adnak neki. Ezért a költő gyakran a háttérbe húzódik, és a szereplők maguk válnak elbeszélőkké, hogy közvetlenül fejezhessék ki magukat. Ezáltal a vers olyan dramaturgiát kap, olyan lírai és élő alakot ölt, amely lehetővé tette a nyilvános felolvasását vagy a mozgalmas színházi előadásokat.

Stiláris eszközök

[szerkesztés]

A költő a stiláris eszközök széles skálájával él, és azokat változatosan alkalmazza. Ezek tárházát a természetleírások mellett aforizmák sokaságával egészíti ki.

Jelzők

[szerkesztés]

A költő nem fukarkodik a jelzőkkel, rengeteg – akár eredeti – jelző található a műben. Például az I. ének első versszaka, amely az arab királyt írja le, szinte teljes egészében jelzőkből áll:

Vikár Béla fordításában:

Roszteván arab király volt, Isten kegyelméből való,
Délceg, nagylelkű a néphez, kit hatalmas hadával ó,
Igazságos, szelíd, dús, a kormányt bölcsen birtokoló,
Hős a harcban, győzhetetlen, barátjáért élő-haló.

Weöres Sándor fordításában:

Roszteván arab király volt, jósors vitte diadalra,
nemes, nyájas, népét-óvó, szárnya seregek hatalma,
bölcs és higgadt az elméje, igazságos az uralma,
a tanácsban ékes-szóló, harcban gáncs-nélküli dalja.

Hasonlatok

[szerkesztés]

A költő úgyszintén számtalan hasonlattal is él. Gyakoriak az olyan eredeti, szemléletes, valósághű hasonlatai, amelyek az adott nemzetiségű, hétköznapi emberek életét ábrázolják. Egyes hasonlatait az expresszivitás jellemzi. Rusztaveli hasonlatai gyakran túlzó jellegűek, bár a mű minden túlzó hasonlatának van valós alapja, és soha nem utal fantasztikus ábrázolásokra,[55] csupán hatni kíván.

Művelt, Nap- és Holddal rokon, ciprustermetű dalia,
Még szakálla sincs, – tudása, értelme az eget víja;…
[Vikár I. ének 9. versszak 2–3. sor]
menny fáklyáihoz hasonló, karcsu-törzsű, mint a pálma,
sok-élű kristályhoz illő finom arca ragyogása,…
[Weöres 40. versszak 2–3. sor]

vagy

Tetszik neki a fiú, mint rózsatő fülemilének, [Vikár I. ének 51. versszak 3. sor]
mint csalogány a rózsára, kedvvel pillant neveltjére, [Weöres 82. versszak 3. sor]

Metaforák

[szerkesztés]

Metaforákban olyannyira bővelkedik a mű, hogy a vers költői nyelvének stílusát gyakran metaforikusnak tekintik. A műben a metafora a gondolat kifejezésének a legfontosabb művészi eszköze.[56] Rusztaveli néhány metaforikus formáját – amiket a versben a leggyakrabban megismétel – különböző összefüggésekben, különböző jelentéssel használja. Ilyenek például: rózsa, nárcisz, nap, hold, gyöngy, kristály stb. A rózsa hol az emberi arcnak csak egy részét, hol az egész arcot fejezi ki. De az alábbi sorban idézett rózsa például gyöngyfogú személyt jelent:[57]

Közepett a rózsa, szebb még mint aranyja s gyöngyfüzére. [Vikár XI. ének 18. versszak 4. sor]
Látsz a rózsán rubint, gyöngyöt, akár két iker-fiút. [Weöres 480. versszak 4. sor]

A kutatók szerint Rusztaveli metaforái segítik a megfelelő képzet kialakítását, és nem szorítják háttérbe a szöveg tartalmát – ellentétben néhány keleti költővel, akik öncélúan alkalmaznak metaforákat.

Ismétlések

[szerkesztés]

A műben leíró (epikus) és elbeszélő (narratív) ismétlések egyaránt előfordulnak. Narratív ismétlések ritkán, míg epikusak gyakrabban. Az elbeszélő ismétlés egy példája a 993–999. versszak (Vikárnál: XVII. ének 23–29. versszak), amelyekben az egyik főszereplő, Avtandil röviden elmeséli Nuradin-Pridonnak Tariel történetét. Ezt a történetet az olvasó, mire idáig eljut, már részletesen ismeri, és a történet szerint már Pridon is. Bár a cselekmény szempontjából itt nélkülözhető lenne, a költő mégis megismétli (emlékezteti az olvasót), ezzel is hangsúlyozva annak fontosságát.[58]

A műben különböző epikus ismétlések találhatók. Vannak indíték-gondolati (motívum-intellektuális) és szóbeli-kifejezésmódbeli (verbális-frazeológiai) ismétlések. Indíték-gondolati ismétlés esetén néha az egyik versszak tartalma megismétlődik egy másik versszakban is.[59] Azokat a versszakokat, amelyekben korábbi versszak tartalma köszön vissza, a kutatók egy része hamisnak, későbbi időben keletkezett kiegészítéseknek tekinti.[58]

Nikoloz Mari(wd) megjegyezte, hogy az epikus verbális-frazeológiai ismétlések Sota Rusztaveli egyik kedvenc művészi eszköze. Ennek alátámasztására néhány példát is idéz, köztük a vers prológusából a 27. versszak 3. sorát:[60]

შორით ბნედა, შორით კვდომა, შორით დაგვა, შორით ალვა
sorit bneda, sorit kvdoma, sorit dagva, sorit alva,[* 12]

Több tucat olyan ismétlés található a műben, amelyik valamely szóhoz kapcsolódik. A szavak ismétlése ellenére ezeket nem a szószaporítás (tautológia) jellemzi.[61] Az ismétlés különleges fajtája, amikor a szó különböző formákban többször is megismétlődik. A műben használt ismétlések egyik fajtája a rokonértelmű szavak csoportja.[62] Az ismétlésnek ezen formáit a Párducbőrösben Csicsinadze(wd) fedezte föl.[63] Pavle Ingorokva(wd) azt állítja, hogy ez a sajátos ismétlés ritkán fordul elő a költészet világában, és ezek afféle verbális alliterációk.[64]

Alliterációk

[szerkesztés]

A vokális ismétlés mindkét fajtája jellemző a műben, úgy az alliteráció, mint az asszonánc, bár gyakoribb az alliteráció.

Alliterációk és asszonáncok például az I. ének 2. (33.) versszakában:
grúz Vikár Bála fordításában:
სხვა ძე არ ესვა | ეფესა, ǁ ართ ოდენ მარტო | ასული,

სოფლისა ნათი | ნათობი, ǁ ზისაცა დასთა | დასული;

ან ისთა ჭვრეტთა | წაუღის ǁ ული, ონება | და სული,

ბრძენი ხამს ისად | აქებრად ǁ და ენა ბევრად | ასული.

Fia nem volt | a királynak, ǁ csak egy lánya, | napsugára,

Világ fénylő | fényessége, ǁ ütött volt a Nap | hugára;

Csupa ész és | csupa lélek, ǁ aki látja: | szíve kára;

Sokat tudjon | a dalművész, ǁ ki őt veszi | ajakára.

átírva Weöres Sándor fordításában:
szhva dze ar eszva | mepesza, ǁ mart oden marto | aszuli,

szoplisza mnati | mnatobi, ǁ mziszaca daszta | daszuli;

man miszta mcsvretta | caugisz ǁ guli, goneba | da szuli,

brdzeni hamsz miszad | makebrad ǁ da ena bevrad | aszuli.

Volt egyetlen szál | leánya, ǁ senki más ija-fia,

tündöklő, mint | ékes csillag, ǁ a tüzes Nap rokona,

aki ránéz: | esze, szíve, ǁ békessége mind oda,

ilyen szépről | hozzá-méltót ǁ bölcs csak és szent vallana.

Természetleírások

[szerkesztés]

A természeti képek viszonylag ritkák a műben.[65] Rusztaveli szinte sehol sem festi le a természetet önmagáért, elszakítva a történettől. Természetleírásai közvetlenül kapcsolódnak a szereplőkhöz, az érzéseikhez és hangulatukhoz: a természet mintegy együttérez a mű szereplőivel, a szomorúságukkal, és ha ők örülnek, velük örül. Ezt a megoldást a későbbi, 19. századi klasszikus grúz irodalom előszeretettel alkalmazta az emberek belső világának leírására.[66]

Aforizmák

[szerkesztés]

A Párducbőrös az azt dinamizáló aforizmákban gazdag alkotás; olyannyira hogy ezeket külön kötetben is kiadták.[67] Ezek egyik leggyakrabban előforduló témája az öröm, boldogság és a bánat, szomorúság kettőse. Alekszandre Baramidze véleménye szerint Sota Rusztavelinek, mint aforisztikus költőnek nincs párja a világirodalomban.[68]

Rusztaveli aforizmái inspirálóak és oktató jellegűek. A grúz emberek között széles körben elterjedtek, szállóigévé váltak. Figyelemre méltó, hogy az emberek némi népi bölcsességet is tulajdonítottak Rusztavelinek.[68]

Rusztaveli a bölcs gondolatokat rövid aforizmákon keresztül, általában egyetlen versszakban fogalmazza meg. A versszak első három sorában kidolgozza a gondolatot, a nézőpontot, amit a negyedik sorban – mintegy csattanóként – egy általánosabb érvényű, befejező aforizma követ.[68] Az első három sor gyakran aforisztikus, így akár az egész versszak maga egy aforizma. Azonban ebben az esetben is mindig az utolsó, negyedik sor a meghatározó jelentőségű.

Például: Vikár Béla fordításában [XVIII. ének, 55. versszak]:

Míg ezeket mondja vala, sír, szeméből könyeső fut;
Szól szivéhez: »Légy türelmes, olyan mint egy bölcsességkút.
Türelmünk ha nincs: mi által, hogy győzzük le a kemény bút?
A ki rosszat tűrni nem tud, Istentől örömhöz nem jut

Ugyanez a versszak Weöres Sándor fordításában [XXIX. ének, 726. versszak]:

Feljajdul, testét dobálja, képén gyöngyök áradása,
szivéhez szól: „Türelem a bölcsességnek ősforrása,
ha nem tűrök, mit tehetek? ó, sors megpróbáltatása!
Állhatatosság segít csak, égi kegyelem várása.

Formai eszközök

[szerkesztés]

Versforma

[szerkesztés]

A vers formája sairi(wd), az ún. Rusztaveli négysoros, a 16 szótagos sorok közepén sormetszéssel (cezúrával(wd)). Rusztaveli ennek a versformának fölülmúlhatatlan mestere. Ő az egyetlen költő a világon, aki ilyen nagyszabású epikus művet alkotott teljes egészében ezen az elven.[69]

A sairi (grúzul: შაირი) két formája létezik: magali (magas vagy rövid) sairi és dabali (alacsony vagy hosszú) sairi.

A szimmetrikus magali sairiban (magas sairi) a sorok négy, négy szótagos részre oszlanak, a második után cezúrával:

xxxx | xxxx ǁ xxxx | xxxx

Az aszimmetrikus dabali sairiban (alacsony sairi) is négy szegmensre oszlik a sor, de ezek öt- és három szótagosak:

xxxxx | xxx ǁ xxxxx | xxx.

Rusztaveli a sairi mindkét formáját használta, akár ritmust váltva egy soron belül is. Például az I. ének 11. (42.) versszakában (félkövérrel a magas magali sairi):

Például az I. ének 11. (42.) versszakában (félkövérrel a magas magali sairi):
grúz Vikár Bála fordításában:
რა მეფედ დასმა | მეფემან ǁ ბრძანა მისისა | ქალისა,

ავთანდილს მიჰხვდა | სიამე, ǁ ვსება სჭირს მას აქ | ალისა;

თქვა: “ზედა-ზედა | მომხვდების ǁ ნახვა მის ბროლ-| ფიქალისა,

ნუთუ მით ვპოვო | წამალი ǁ მე ჩემი, ფერ-| გამქრქალისა!»

Mihelyt a király | kimondta, ǁ hogy király legyen | leánya,

Egy könnyár lett | Avthandilnak ǁ vonzó szeme. | Kétség hányja, -

Szól: »Most mindig | látni foglak, ǁ szívem fagyos | kőmárványa,

Igy tán írt lelek | szivemre: ǁ ki elvette, | visszaszánja!«

átírva Weöres Sándor fordításában:
ra meped daszma | mepeman ǁ brdzana miszisza | kalisza,

avtandilsz mihhvda | sziame, ǁ vszeba szcsirsz masz ak | alisza;

tkva: “zeda-zeda | momhvdebisz ǁ nahva misz brol-| pikalisza,

nutu mit vpovo | camali ǁ me csemi, per-| gamkrkalisza!»

Mikor Roszteván, | az atya, ǁ trónját leányának adta,

Avtandilnak | felderengett ǁ a reménység | messzi napja:

Szemem azt az | ékkő-orcát ǁ most már gyakrabban | láthatja

és képembe | visszatérhet ǁ a száguldó vér | patakja.”

Számukat tekintve a költeményben több az alacsony (dabali) sairi, mint a magas (magali). Az alacsony és magas sairik alkalmazására nem határozható meg egyértelmű szabály, bár bizonyos tendenciák érzékelhetők. Például Salva Glonti szerint a magas sairik vidámabb történéseket ábrázolnak, míg az alacsony sairik többnyire szomorú képeket.[70]

A sorok rímképlete: A A A A, azaz bokorrím, amiknek a monotonitását a vers ritmusváltásai oldják, jambikus hímrímek (éles, bukó) és trocheus nőrímek (tompa, ereszkedő) váltakozásával.

Elmondható, hogy a hím- és nőrímek alkalmazásában is kimutatható egyfajta tendencia: események elbeszélésekor, a fordulatos, pergő részeknél gyakoribb a lüktetőbb hímrím, míg a leírásokban, az elmélkedő részeknél a lassúbb nőrím.[71]

Rusztavelinél a rím általában olyannyira pontos, hogy nemcsak a magánhangzók, hanem a mássalhangzók is megegyeznek. A magas sairik esetében nem ritka a perzsa költészetben megtalálható ún. madzsama(wd) rím, amikor is homonimákkal játszva egy egész szó szerepel a rímben.[72] Például az I. ének 2. (33.) versszakában.[* 13]

A szerző világlátása

[szerkesztés]

A korabeli grúz társadalom normái

[szerkesztés]

A mű a maga teljességében leképezi a korszak grúz társadalmát, az úgynevezett patronkmoba(wd)[* 14] intézményét. Ennek a társadalmi hierarchiának az alján a szolga (kma) állt. Ezt a társadalmi berendezkedést a költő elítélte. A patronkmoba, a szuverenitás-vazallusság rendszere kettős felelősségre épül, ahol meghatározó az ún. feudális lépcső.[* 15] A mű fő- és ideális hősei – Tariel és Avtandil – a hűséges és tiszteletteljes kma (კმა) megtestesítői, vazallusok, akik pártfogójuk önzetlen szolgái, művelt és derék, megfontolt udvaroncok, bátor és önzetlen lovagok (მოკმე mokme).

A költő idealizálja a vazallusnak a király – a legfőbb patrónus – iránti odaadását és kötelességeit. A király közvetlen vazallusainak, az udvaroncoknak és más nemeseknek is megvannak a maguk vazallus-nemesei (például Tarielnek Aszmat, Avtandilnak Sermadin). Így a versben ábrázolt közösségeket átszövik a szuverén-vazallus kapcsolatok.

Rusztaveli lelkes szószólója a humanista monarchia intézményének, amely a szuverén-vazallus kapcsolatokon és a dinasztikus legitimizmuson alapszik. A vers egyik központi motívuma a lovagiasság, a katonai vitézség és a bátorság kultusza. A költő által idealizált hőslovag odaadó és önzetlen a barátságban és a társadalomban egyaránt. A barátság és a bajtársiasság a lovagi jogállam alapja; a szolidaritás és az önfeláldozás Rusztaveli dédelgetett ideálja. A lovagok érdektelenül és önzetlenül védik meg a kereskedőket a kalózoktól és rablóktól, a nők iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetnek, pártfogolják és segítik a rászorulókat, az özvegyeket és árvákat.

A műben nagy értéket képvisel a nagylelkűség. Így szól Roszteván aforizmatikus tanácsa a frissen megkoronázott lányának, Tinatinnak:

Nagylelkűség a királyban: éden ciprusfája, szent az.
Nagy lélekkel mindenkit, még álnokot is hozzád hajtasz;
Tarts jól egy világot; dús vagy, dús lenni ha nem óhajtasz.
Tied, amit széjjelosztasz; amit nem, mind kárba ment az!
[Vikár I. ének 19. versszak]
Aloé díszítsen édent, okosság a vezetőket:
bőkezűség, nagylelkűség leigáz gonosztevőket;
enni kell, de kuporgatott fölösleg csak nyűggé nőhet.
Amit adsz: fut vissza hozzád; amit nem adsz: elfut tőled.
[Weöres 50.versszak]

A költő egységes irgalmasságot hirdet, nagyoknak és kicsinyeknek egyaránt:

Fényét ím a nap virágra, hinti épúgy szerény fűre:
Te se fogd kegyelmed szűkre, se dicső-, se alrendűre
; [Vikár I. ének 18. versszak 1–2. sor]
Száraz fűre és rózsára egyformán száll a Nap fénye:
folyvást adakozva gondolj a gazdagra és szegényre, [Weöres 49.versszak 1–2. sor]

A nők iránti csodálat és a nemek közötti egyenlőség is fölbukkan a műben:

Oroszlánnak sarja is az [égi], hím-e vagy nő, egyre mén ki. [Vikár I. ének 8. versszak 4. sor]
Mindegy, hím- vagy nő-oroszlán: mind felséges sarjadék. [Weöres 39.versszak 4. sor]

Ez nem is meglepő egy olyan országban, amelyben nem ritkán nőket hatalommal társítottak, és két nőt is kiemelt tisztelet övez: Szent Ninot aki a 4. században térítette kereszténységre Grúziát,[* 16] és Szűz Máriát, akinek az oltalmába helyezték az országot.[2]

Ez a nőkultusz[73] áll a hátterében annak, hogy a költő határozottan elítéli a kényszerházasságot, és a házastárs szabad megválasztása mellett áll ki,[* 17] Nesztán pedig egy nemes nő mintaképe, aki az értelmet a szenvedély fölé helyezi. Az önző érzésektől mentes szerelmet megéneklő költő szenvedélyesen elítéli a szívtelenséget és a féktelen testi vágyakat.

Figyelemre méltó, hogy a patronkmoba-kapcsolatok formái Rusztaveli szerelmeiben is benne rejlenek. A szeretett nő a maga helyzetében a legfőbb patrónus-szuverén, míg a szerelmes lovag a leghűségesebb vazallus-szolga (kma).

A művet áthatja a hazaszeretet, a hazafiság. A költő azt vallja, hogy az államot erős és autokratikus központi hatalomnak kell vezetnie, ugyanakkor a szuverén uralkodóknak igazságosan és körültekintően kell kormányozniuk.[74][75]

Vallási vonatkozások

[szerkesztés]

A Párducbőrös helyenként pogány mű benyomását kelti.[76] A versbe valóban nincs beillesztve ima, és nem jelennek meg utalások sem Jézusra, sem Szűz Máriára, sem a Szentháromságra; csak egyetlen Pál-levél szerepel a műben, bár számos utalás van az evangéliumokra és az Ószövetségre (az Édenkert tízszer fordul elő, és utalások találhatók az Eufráteszre, Gibeonra és Lévire).[77]

Ennek ellenére a mű erkölcsi kerete keresztény, egyértelmű kettősséggel a jó isten és a zord, kiábrándító világ között. Ez a kereszténység azonban nem fanatikus. Rusztaveli többször hivatkozik a Koránra, jelezve, hogy a karakterek többsége muszlim. Noha az iszlámra, Mohamed prófétára, Mekkára és a Koránra vonatkozó utalások nem különösebben jóindulatúak,[78] nem sérti az iszlámot, és bizonyos ismereteket mutatnak erről a vallásról.[79] Az iszlámot a kereszténység allegóriájaként használja, mivel a vers által népszerűsített értékek többsége keresztény eredetű. Megemlíti a tizenkét (Weöresnél négy) apostolt, és azt, hogy ők miként terjesztik a jóindulat és a szeretet filozófiáját.

Olvastad, hogy megszólták a szeretet apostolait;
Hogyan mondták, olvasgatták, emlegették szép tanait:
»A szeretet fölmagasztal« valamennyi erre tanít.
Nem hiszed Te – hogy hinné más, aki semmihöz se konyit?
[Vikár XXI. ének 4. versszak]
Ismered: a szeretetről négy apostol hogyan írt:
mint hirdetik, magasztalják! Élj tanításuk szerint.
— A szerelem égbe-ragad — e himnuszt énekli mind;
ha ezekre nem tekintesz: rád a néped mint tekint?
[Weöres 791.versszak]

Fogadtatása, kritikája

[szerkesztés]

A Párducbőröst – a mindenkori nagy jelentősége ellenére – a középkorban elsősorban a grúz papság bírálta.[80] Sőt – egyes kutatók úgy vélik, hogy – üldözték, és a kéziratos könyveket gyakran elégették. Szerintük ennek az volt a valódi oka, hogy Rusztaveli humanista szemlélete és életerővel átitatott költészete ingerelte, irritálta a konzervatív társadalmat, és gyakorta felháborodást váltott ki.[81][82] Viktor Nozadze(wd) szerint a papság a művet azért kritizálta, mert VI. Vahtang(wd) az első grúz nyomdában, saját költségén, egy világi művet nyomtatott ki – a Párducbőröst, ami a papság köreiben dühöt váltott ki. A kutató ugyanakkor úgy véli, hogy a Párducbőrös csak egy szűk szerzetesi kör ellenzésével találkozott.[80]

A 1518. századi grúz papság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vers perzsa, és nem ismeri el a Szentháromságot, az oszthatatlan egységet, vagyis keresztényellenes mű.[83]

Nem határolható be, mikor kezdődött Rusztaveli és művének üldözése Grúziában. Van egy hagyományos nézet, miszerint Rusztavelit még életében kitaszították a hazájából, azonban ez a változat nem megalapozott, és tudományosan nem bizonyított. Alekszandre Baramidze úgy véli, hogy a Párducbőrös üldözésének Grúzia mongol uralma után kellett kezdődnie, amikor a grúzok fokozatosan új eszmerendszert kezdtek kialakítani.[84]

VI. Vahtang megpróbálta megvédeni a Párducbőröst.[* 18] A vers tartalmát allegorikus-misztikus szemszögből magyarázta, de magyarázata (ahogy a király nevezi: fordítás) nem működött; éppen ellenkezőleg, elmélyítette a Párducbőrös hívei és ellenzői közötti ellentétet. VI. Vahtang magyarázatát Timote Gabasvili(wd) (1703–1764) érsek elítélte.[85]

Létezik egy olyan vélemény, miszerint a 18. század második felében megpróbálták megsemmisíteni a VI. Vahtang által kiadott Párducbőrös példányait.[86] Platon Ioszeliani (1810 –1875) szerint Timote Gabasvili I. Anton katolikosz-pátriárka (Teimuraz Bagrationi, 1720 –1788) álláspontjára helyezkedett, aki számos, Vahtang nyomdájában nyomtatott könyvet juttatott a Párducbőrös sorsára és dobott a Kura folyóba.[87] Zakaria Csicsinadze(wd) ugyanezt ismétli meg 1909-ben.[80] Több kutató hitelesnek tartja ezeket az információkat, bár olyan vélemény is létezik, hogy ezek csupán vádak Anton katolikosz ellen.

Gaioz Imedasvili megjegyzi, hogy a Párducbőrös üldözése csak egyfajta kreatív kritika volt Grúziában, és ennek a kritikának a fizikai megnyilvánulásai nem igazoltak.[80] Viktor Nozadze szerint arra sincs bizonyíték, hogy Anton katolikosz és Timote Gabasvili érsek elítélte volna a Párducbőröst annak keresztényellenes vagy eretnek jellege miatt,[80] ugyanakkor nem tagadja, hogy a papság szűk körei elítélték Rusztaveli művét, de úgy véli, hogy nem őket kell hibáztatni ezért.[80]

Igaz, hogy a Párducbőrös üldözése és kritikája főként a papsághoz köthető, de a papság köreiben számos védelmezője is akad, köztük olyanok is, akik saját kezűleg másolták a vers teljes szövegét. Ilyen volt Szulhan-Szaba Orbeliani szerzetes[* 19] vagy Ioszeb Tbileli metropolita.[* 20] Az 1888-as Kartvelisvili kiadás szövegét összeállító bizottság munkájában is részt vett egy püspök is.[88]

Jelentősége, hatása

[szerkesztés]

A Párducbőrösnek a középkorban és később is nagy szerepe volt a grúz nemzet, különösen a grúz irodalom identitásában; továbbra is a grúzok egyik kedvenc könyve maradt.

A mű nagy jelentősége abban is megmutatkozik, hogy gyakran a grúzok második Bibliájaként emlegették.[89] (Lásd még a cselekmény helyszíneinél a Mulgazanzárhoz fűzött megjegyzést.) A Párducbőrös évszázadokon át a grúz menyasszonyok hozományának része volt, és az esküvői ünnepségen Rusztaveli-verseket énekeltek.[90] Sok grúz, nemcsak egyes énekeit, hanem az egész verset is fejből tudta. A háborúk alatt a harcoló grúzokat gyakran lelkesítették Rusztaveli aforizmákkal. A Kartlisz Csovbera (Kartli Krónika(wd) – ქართლის ცხოვრება) elbeszél egy olyan történetet, amely szerint 1699-ben egy kis grúz sereg – miután a parancsnok a Párducbőrös egy aforizmájával buzdította harcosait – legyőzte a perzsák nagy seregét.[91] (A grúzok legendásan bátran és rendíthetetlen hősiességgel tudnak harcolni. Idősebb Alexandre Dumas-nak így jellemezte őket egy orosz: Látni kell a grúzokat harcolni. Akkor nem hétköznapi emberek, hanem titánok, akik képesek az eget is megtámadni![92])

A Párducbőrös jelentősége megmutatkozik mind a középkori, mind az újkori, mind a modern grúz irodalomban is. A 1518. századi grúz költők Rusztaveli művéből merítettek ihletet. E korszak grúz költészetében a Párducbőröst ideális műnek, a költészet viszonyítási alappontjának tekintették. A költők a verseikben gyakran bocsánatot kértek Rusztavelitől, amiért a Párducbőrös után másféle verseket mertek írni.[93]

A Párducbőrös jelentősége különösen megnőtt a 16. században, amikor Grúzia perzsa befolyás alatt állt, és Perzsia a perzsa nyelv és irodalom elterjesztésére törekedett Grúziában. Új, perzsa stílusú áramlatok jelentek meg a grúz költészetben, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek. Számos perzsa művet fordítottak grúzra. Ebben az időszakban I. Teimuraz király a perzsa nyelv és irodalom egyik támogatója volt. Ilyen körülmények között a Párducbőrös a nemzeti irodalom védelmezőinek fő eszközévé vált: Rusztaveli művét szembeállították a perzsa költészettel, és ezzel igyekeztek megmutatni a grúz irodalom magasabbrendűségét az idegennel szemben.[94]

Másrészről, a perzsa uralom alatt a Párducbőrös, mint a hősiesség példájának a jelentősége is megnőtt: a szabadságukat vesztett grúzok számára a Párducbőrös bátorítást adott a hősiességre és az értelmes életre.[94]

A Párducbőrös a 1920. században sem veszítette el jelentőségét. Épp ellenkezőleg: ebben az időszakban nőtt meg az oktatási jelentősége. Az orosz fennhatóság alatt a Párducbőrös volt a nemzeti felszabadító mozgalom egyik emlékműve, ami a grúz nemzet magas kulturális szintjét, a szabadsághoz és a nemzeti függetlenséghez való jogát volt hivatott igazolni.

A Párducbőrös hatása a modern grúz irodalomban is érezhető. Közülük Ilia Csavcsavadze (1837–1907), Akaki Cereteli(wd) (1840–1915), Vazsa-Psavela (1861–1915), Nikoloz Baratasvili(wd) (1818–1845) és Rafiel Erisztavi(wd) (1821–1900) számos verse magyarul is olvasható Vikár Béla fordításában,[95] Rab Zsuzsa tolmácsolásában pedig Baratasvili és Erisztavi mellett további 30 grúz költő versei is, valamint ízelítő a pogánykorig visszanyúló grúz népköltészetből.[96]

A Párducbőröst világszínvonalú irodalmi műnek tekintik. Jelentősége miatt a világ számos nyelvére lefordították,[* 21] és 2013 óta a világemlékezet része.[7]

Feldolgozások

[szerkesztés]

Zichy Mihálytól (Vikár Béla révén) tudjuk, hogy az 1870-es évek végén Grúziában színpadra vitték a Párducbőröst:

Baratoff hercegnő felkért, hogy az egyedüli egy, unícum, régi gruzin regéből, a »párduczbőr«, élőképeket állítsak fel valami jótékony célra [...] fel is állítottam a színházban tíz élőképet, úgyszólván próba nélkül.[97]

A mű megfilmesítésére nem került sor, bár filmváltozatait 1911 óta próbálták elkészíteni.

Van egy forgatókönyvünk a „Párducbőrösre”, és nagyon kívánatos, hogy azt egy német cég állítsa színpadra (amely a Nibelungot rendezte). Világszerte fontos lesz, és bármennyibe is kerül, a megrendezése azonnal megtérül és rengeteg jövedelmet hoz ... Van egy német fordítás is. – írta Salva Dadiani(wd) felesége egy ismerősének.[98]

A Párducbőrös első forgatókönyve 1911-ben készült. Egy francia filmes cég felajánlotta Salva Dadianinak, hogy írja meg a forgatókönyvet. Dadiani meg is írta, ami tetszett a cégnek. Dadianinak segítenie is kellett volna a rendezőt, és konzultálnia kellett volna vele, de ez a kezdeményezés az első világháború miatt meghiúsult.

A Párducbőrös megfilmesítésének gondolata az 1920-as évek közepén merült föl ismét. Az ötlet ezúttal Salva Eliava(wd)-tól, a Grúz SzSzK Államtanácsának elnökétől származott. El is küldték Germane Gogitidzét(wd)[* 22] Németországba, hogy találkozzon Fritz Langgal, a Nibelung-ének 1924-ben készült kétrészes némafilm-változatának rendezőjével. Maga Gogitidze szkeptikus volt a mű megfilmesítésének gondolatával kapcsolatban.[99] Gogitidze röviden összefoglalta Langnak, miről szól a mű. A rendező beleegyezett a film elkészítésébe, de a becsült költségek hatalmas összegre rúgtak, amit Gogitidze – aki nem hitt ebben az elképzelésben, amint később az emlékirataiban leírta – szándékosan még el is túlzott.[100]

1935-1937-ben a Rusztaveli Jubileumi Bizottság pályázatot hirdetett a legjobb forgatókönyvre. Próbaképpen Kadzseti (ქაჯეთი) címmel Kote Mikaberidze(wd) a saját forgatókönyve alapján forgatott is egy rövidfilmet Nesztán-Daredzsán kiszabadításáról. A rövidfilm gyenge-közepesre sikerült, ami után a grúz rendezők nem tértek vissza a mű megfilmesítésének gondolatához.[101]

Ha nem is a Párducbőrös megfilmesítése, de az arra való utalások vissza-visszatérő fontos eleme az örmény származású Szergej Paradzsanov (Szargisz Paradzsanian) 1984-ben készült, A szurámi(wd) vár legendája című (a mi, Déva várát építő Kőműves Kelemenünk grúz párja) filmjében.

A cár mögött egy párducbőrt látunk, amely utalás a grúzok nemzeti eposzára, Sota Rusztaveli A párducbőrbe bújt lovag című művére. A párduc motívuma többször visszatér a film folyamán, hol állatbőr, hol kitömött állat formájában. ... a rendező fontosnak tartotta, hogy beemelje a filmbe a grúz kultúra szellemi örökségét hordozó alapvető nyelvemléket,[102] ... A jelenetben a kis bábuk mellett kitömött párducok, illetve párducbőrök ... ismét Rusztaveli A párducbőrbe bújt lovag című nemzeti eposzát idézik meg. … A kis bábukon keresztül Zuráb a grúz történelem és kultúra központi alakjaival ismerkedik meg.[103]... A rendező elképzelhetetlen érzékenységgel szövi bele filmjébe a grúz történelem és kultúra elemeit. Többek között Sota Rusztaveli A párducbőrös lovag című művét, például azzal, hogy a muszlim kereskedő városnak Paradzsanov a Gulansáró nevet adja – amely, ... Rusztaveli művében szereplő elképzelt város neve...[104]

Alekszi Macsavariani(wd)[* 23] zeneszerző 1973-ban kétfelvonásos balettként adaptálta az eposzt (egyik legjelentősebb műve). A zenemű első előadására 1982-ben Moszkvában került sor a szerző vezényletével, a balett bemutatójára 1985-ben, a leningrádi Kirov színházban Oleg Vinogradov(wd) koreográfiájával és a szerző fiának, Vahtang Macsavarianinak(wd) a vezényletével.[105]

Nyomtatott kiadások, fordítások

[szerkesztés]

Nyomtatott kiadások grúzul

[szerkesztés]

A mű csak grúz nyelven több mint ötven, közel száz kiadást számlál.

Először 1712-ben nyomtatták ki VI. Vahtang(wd) szerkesztésében és kommentárjával. Ez lett a király által 1709-ben létrehozott első grúz nyomdában készült, a grúz ábécé betűivel nyomtatott első világi könyv. Ez ma Vahtang kiadás néven ismert. A Vahtang kiadás szövege egyes kéziratokhoz képest rövidebb. Vahtang főleg a vers utolsó fejezeteit távolította el a szövegből, amiket a korábbi másolók, értelmezők kiegészítésének tartott. Korábban a kutatók egy része a Vahtang kiadást kritikai kiadásnak tartotta, míg egy másik részük néhány – mára már elveszett – régi kézirat változatlan szövegének. A nyelvész, néprajzkutató Akaki Sanidze(wd) (1887–1987) rusztvelológus utóbb bebizonyította, hogy Vahtang kritikával kezelte a művet, ezért a versnek csak azt a részét tette közzé, amelyet egyértelműen Sota Rusztaveli szövegének tartott.[106]

A Vahtang kiadásból (Grúzia Nemzeti Parlamenti Könyvtára):

A Párducbőröst másodszor 1841-ben, Szentpéterváron nyomtatták ki Marie-Félicité Brosset(wd), Zakaria Palavandisvili és Davit Csubinasvili(wd) szerkesztésében.[107] Ez a kiadás Brosset kiadás néven ismert. A Vahtang- és a Brosset kiadás képezik a Párducbőrös rövid kiadásainak alapját. A későbbi kiadások – néhány kivételtől eltekintve – főként ezekre támaszkodnak.[108]

1888-ban Giorgi Kartvelisvili(wd) jelentette meg a Párducbőrös díszkiadását Zichy Mihály illusztrációival (Kartvelisvili-kiadás). A műnek ez az első tudományos igényű kiadása. A könyv kiadását Kartvelisvili finanszírozta, és az összes példányt a Grúzok írástudását elősegítő társaságnak adományozta.[88] Ebből készült a mű első magyar fordítása, Zichy Mihály képeivel illusztrálva – ahogy a második magyar fordítás is az ő képeivel jelent meg.

Grúzia Nemzeti Parlament Könyvtára(wd) megadja a könyv bibliográfiai adatait,[109][* 24] ismertetőjében pedig – egyebek mellett – ez áll:[88][109]

A Párducbőrös 1888. évi Kartvelisvili kiadása az egyik legfontosabb a többi fontos kiadás között.
1880-ban Ilia Csavcsavadze vezetésével és 13 taggal egy bizottságot hoztak létre, amely meghatározta a Párducbőrös szövegét. Ők javasolták az illusztrációk elkészítésére Zichy Mihályt.
Zichyt ez a megbízás érdekelte, és meg akart ismerkedni a vers tartalmával. Iona Meunargia fordította le a verset Miurei, valamint Bertha és Arthur Suttner segítségével. Mihai Zichy ingyen festette a képeket a könyvhöz, 27 illusztrációt készített, ebből egy színes. ... A könyv címe Grigol Tatisvili, az első grúz metsző-xilográfus munkája, aki régi grúz kéziratokat és vártemplomi díszítéseket használt a betűk és a díszítések készítéséhez.[* 25]
Lado Gudiasvili illusztrációja

A vers hosszú változata a 20. században többször is megjelent; először 1937-ben, a Párducbőrös 750. évfordulója alkalmából, amit néhány kisebb kiigazítás után publikáltak.[108] A jubileumi kiadás rajzait Lado Gudiasvili(wd) (1896–1980), Tamar Abakelia, Irakli Toidze és Szergo Kobuladze(wd) (1909–1978) készítette. Szergo Kobuladze ebben az időszakban készült munkáit a Párducbőrös egyik legjobb illusztrációjának tartják. Lado Gudiasvili munkásságában jelentős helyet foglalnak el a könyvillusztrációi, így a Párducbőrösé is.[110]

A mű miniatűr változatát 1943-ban adták ki Berlinben grúz hazafiak (Zurab Kapanadze?). A Párducbőrösnek ezt a világi bibliának nevezett kiadását a grúz katonák a zsebükben hordták a második világháború idején. A miniatűr kiadást mindössze két illusztráció díszíti – Tamar királynő és Sota Rusztaveli portréja.[111]

2011-ben megjelent a Párducbőrös új kiadása, amit Davit Macsavariani illusztrációi díszítenek. A 31 kép klasszikus, hagyományos formában készült, így közelítve Zichy Mihály munkásságához.[112]

Fordítások

[szerkesztés]

A Párducbőröst több mint 50 nyelvre fordították le, amik 300-nál is több kiadásban jelentek meg. A fordítás egyes nyelveken részleges, de a többségük teljes. Több fordítás prózai.

Az első ismert fordítás 1802-ből való; Jevgenyij Bolhovityinov(wd) készítette el az első ének szó szerinti orosz fordítását.[113] 1828-ban Marie-Félicité Brosset Franciaországban tette ismertté a művet az első részleges francia prózai fordítással.[114]

A 19. században teljes fordítás jelent meg: lengyelül (Kazimierz Łapczyński(wd), 1863),[115] németül (Arthur Leist(wd), 1889 – ld. Vikár fordítást)[116] és oroszul (Konsztantyin Balmont(wd), 1895 – ld. Vikár fordítást).[117]

A teljes művet a 20. században még négyen fordították oroszra: az ukrán Pantelejmon Petrenko(wd) (1938, Konsztantyin Csicsinadze közreműködésével),[118] Giorgi Cagareli(wd) (1937),[119] Salva Nucubidze(wd) (1941 – ld. Weöres fordítást)[120] és Nyikolaj Zabolockij(wd) (1957).[121] I. Z. Fedjucsek az 5 orosz fordítás közül Balmont, Petrenko és Zabolockij fordításait elemezve azt állapította meg, hogy Zabolockij fordítása a legolvashatóbb és a legjobb, ugyanakkor Grúziában Pantelejmon Petrenko fordítása a legnépszerűbb, mert az ő fordítását tekintik az eredetihez legközelebb állónak.[122]

2015-ben a mű egy alapos bevezető tanulmánnyal ellátott, legteljesebb, kétnyelvű – grúzul és Arcsil Halvasi fordításában oroszul – kritikai kiadása jelent meg.[123] Figyelemre méltó, hogy ez az orosz hosszú kiadásoknál megszokott 1673 versszaknál is többet, 2230-at tartalmaz, és további, a szövegből kihagyott 96-ot, valamint olyan énekeket is, amik a magyar fordításokban nem olvashatók.

Az orosz költők közül Jevgenyij Jevtusenko is fordított belőle.[124]

1912-ben, 3 évvel a készítője, Marjory Scott Wardrop(wd) halála után jelent meg az első angol prózai fordítás, ami a kutatók szerint a leginkább megközelíti az eredeti tartalmát.[125]

Említésre méltó Lyn Coffin(wd) 2015-ben megjelent angol költői fordítása, amely ötvözi a mű irodalmi értékeit a tudományos pontossággal. Nemcsak a vers tartalmát adja vissza hűen, hanem az eposz sairi költői szerkezetét is megőrzi.

A Párducbőröst Grúziában a további kartvélláz, szván és mingrél – nyelvekre is lefordították.

Két 20. századi lengyel fordítás készült. 1960-ban jelent meg Igor Sikiryckié Zabolockij orosz fordításából – annak is az 1950-es, fiataloknak szóló kiadása alapján –, 1976-ben pedig Jerzy Zagórskié (1907–1984) a – Rusztaveli születésének 800. évfordulója alkalmából a Grúz Tudományos Akadémia(wd) által 1966-ban kiadott – Vahtang-féle grúzból.[126]

Magyar fordítások és a Zichy-illusztrációk

[szerkesztés]

Rusztaveli eposzával 1912-ben találkozhattak először a magyar olvasók. Vikár Béla saját fordításában tette közzé a Párducbőrös lovag első két énekét a Budapesti Szemle 152. kötetében.[127] Itt részletesen leírja a fordítás keletkezésének történetét is, ami kivonatosan a következő. Az eposzra Zichy Mihály hívta föl a figyelmét 1889-ben, amikor Vikár látogatást tett nála Lachtán(wd). 1909-ben (a Kalevala kiadásának évében) kezdte tanulmányozni a grúz nyelvet, mert a megjelent orosz fordításnak [a Balmont-féle, 1895-ben megjelent fordításról lehet szó] nem vehettem semmi hasznát. Ez t. i. nem Rusztaveli műve, hanem az állítólagos fordítónak saját költőietlen férczelménye. Valóságos szentségtörés magának a műfordításnak fogalma és Rusztaveli emléke ellen.

De az Arthur Leist készítette német fordítással sem volt elégedett, mert ez sem alakilag, sem tartalmilag nem követi elég híven az eredetit. Inkább szabad fordításnak mondható. Már a czime sem felel meg az eredetinek; mert abban nem tigrisről, hanem párduczról van szó.

A párducbőrös lovag 1888-as grúz és 1917-es magyar kiadásának borítója

Ezen a ponton hivatkozik Csubinov grúz-orosz szótárára is: «Veplichvis Tkaosani» szó szerint : a párduczbőrös (ember).[* 26]

Az általa tanulmányozott kortárs grúz nyelvtan sem bizonyult elegendőnek, mert a mai gruz nyelv, melyet az említett grammatika főkép tárgyal, meglehetősen elüt attól, melylyel a XII. évszázadban működött Rusztaveli él.

Végül úgy döntött: Rusztaveli szülőföldjéről rendelek magam mellé segítőt. Ez sikerült is. Az illető (Ciklari György) egy fiatal író, a ki maga is több európai nyelvben jártas, és akivel a grúz újtestamentum, majd népköltési hagyományok után magát Rusztavelit olvasták együtt. Ezt követően készítette el az eposnak, a mely összesen 46 [47] kisebb-nagyobb énekre terjed, teljes szóhű fordítását.

Vikár Béla teljes fordítását Tariel a párdusbőrös lovag címmel 1917-ben az Athenaeum adta ki. Vikár a fordítását – ami prológust és epilógust nem tartalmaz – a Zichy Mihály illusztrálta 1888-as grúz Kartvelisvili kiadás alapján készítette, és ugyanazzal a 26 fekete-fehér Zichy-illusztrációval jelent meg (az első, színes kép kivételével), mint az eredeti. Ennek előszavában részben azt ismétli meg, amit 1912-ben a Budapesti Szemlében írt.

Vikár fordítását elsőként, még 1917-ben Simonyi Zsigmond méltatta,[128] míg 1919-ben Babits[129] bevallottan olvasatlanul ítélkezett fölötte. Ezekben a megnyilvánulásokban két stílusirányzat, régies-népies és újító, tágabban pedig Kelet és Nyugat ütközik össze. Ami az egyik szemében a fordítás erénye, ugyanazért a másik kipellengérezi. Babits fölindultságában odáig ment, hogy Zichy Mihályt az orosz udvar piktora titulussal illette.[129]

A tigrisbőrös lovag (1954) borítója

Halála előtt, 1945 júniusában Vikár Béla a Magyar Népművelési Minisztériumnak írt egy levelet, amelyben kérte, hogy másodszor is adják ki Rusztaveli eposzát.[130] Megtörtént. De immár nem az ő fordításában.

Az 1954-ben az Új Magyar Könyvkiadónál A tigrisbőrös lovag címmel megjelent Weöres Sándor fordítás – ugyancsak a Zichy illusztrációkkal – teljesen kiszorította Vikár Tarieljét. Weöres az addigra már 4 orosz közül a Nucubidze-féle tigrisbőrös (Витязь в тигровой шкуре) fordítás magyar nyersfordítását ültette át versbe. Ez 64 éneket, valamint prológust és epilógust is tartalmaz, összesen 1671 számozott versszakkal, amiből 31 az előhang, 5 az utóhang. A 64 énekből 62 a maga 1568 versszakával nagyjából a Vikár-fordítás 47 éneke részben más tagolásban, részben egyes énekekbe betoldott egy vagy több további versszakkal. A két utolsó ének 67 versszaka először vált olvashatóvá magyarul. A könyv a végén magyarázó név- és szójegyzéket tartalmaz, és egy ismertetőt Sota Rusztaveliről, a korszakról, magáról a műről,[71] és végül röviden a két magyar fordításról. A Zichy Mihályról szóló összefoglaló pedig azzal magyarázza a Zichy illusztrációk párducbőrös ábrázolását, hogy a rajzokat eredetileg egy 10 élőképből álló színpadi jelenet számára készítette. – nem említve a több évszázad alatt keletkezett kéziratok miniatúráit.[131]

A Vikár és a Weöres fordítás énekei
ének Vikár Béla: Tariel a párducbőrös lovag

Athenaeum irodalmi és nyomdai r. t., Budapest, 1917

versszak (számozatlan) ének Weöres Sándor: A tigrisbőrös lovag

Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1954

versszak (számozott)
-tól -ig db -tól -ig db
Előhang 1 31 31
I. Első történet. Roszteván arab királyról. 1 52 52 I. Rege Roszteván királyról 32 71 40
II. Roszteván és Avtandil vadászaton 72 83 12
II. Az arab király látomása: a párducbőrös lovag. 53 132 80 III. Az arab király találkozása a tigrisbőrös lovaggal 84 119 36
IV. Tinatin kéri Avtandilt: keresné meg a tigrisbőrös lovagot 120 164 45
III. Avthandil levele hadi népéhez. 133 144 12 V. Avtandil levele katonáihoz 165 176 12
IV. Avthandil elutazik, hogy feltalálja Tarielt. 145 268 124 VI. Avtandil útra kerekedik, hogy a tigrisbőrös lovagra leljen 177 229 53
VII. Avtandil és Aszmat a barlangban 230 279 50
VIII. Tariel és Avtandil találkozása 280 309 30
V. Tariel elbeszéli történetét Avthandil előtt. 269 296 28 IX. Tariel elmondja életét Avtandilnak 310 339 30
VI. Tariel első szerelmének története. 297 331 35 X. Tariel szerelmének története 340 375 36
VII. Nesztán Daredsán levele, kit először íra kedvesének 332 335 4 XI. Nesztán-Daredzsán első levele imádójához 376 380 5
VIII. Tariel első levele barátnéjához 336 341 6 XII. Tariel levele imádottjához 381 386 6
IX. Tariel levele, kit a kínaiakhoz íra és emberével külde. 342 355 14 XIII. Tariel levele a Hatavokhoz 387 390 4
XIV. Nesztán Daredzsán hivatja Tarielt 391 399 9
X. A kínai király levele, írva feleletül Tarielnek. 356 416 61 XV. A Hatavok válasza Tarielnek 400 405 6
XVI. Tariel együttléte Nesztán-Daredzsánnal 406 419 14
XVII. Tariel hadjárata Hataeti ellen és a nagy csata 420 462 43
XI. Tariel levelet ír az ind királynak, miután legyőzte a kínaiakat. 417 445 29 XVIII. Tariel levele az Ind császárhoz és győzelmes hazatérése 463 489 27
XII. Nesztán Daredsán levele, akit kedvesének írt. 446 455 10 XIX. Nesztán-Daredzsán üzenete imádójának 490 496 7
XIII. Tariel levele, akit kedvesének írt feleletül. 456 519 64 XX. Tariel panasza és őrjöngése 497 502 6
XXI. Tariel válasza imádottjának 503 506 4
XXII. Tanácskozás Nesztán-Daredzsán férjhezadásáról 507 516 10
XXIII. Tariel beszélgetése Nesztán-Daredzsánnal és elhatározásuk 517 547 31
XXIV. A Kvarezmi sah-fi megérkezése Indiába és halála Tariel kezétől 548 566 19
XIV. Tariel megtudja Nesztán Daredsán eltünését. 520 542 23 XXV. Tariel megtudja Nesztán-Daredzsán eltűnését 567 590 24
XV. Nuradin Pridon története, akivel Tariel a tenger partján találkozott. 543 564 22 XXVI. Tariel megismerkedése Nuradin-Pridonnal 591 612 22
XVI. Tariel segítségével Pridon legyőzi ellenségeit. 565 573 9 XXVII. Tariel segítsége Nuradin-Pridonnak 613 621 9
XVII. Pridon elmond valamit Tarielnek Nesztán Daredsánról. 574 622 49 XXVIII. Pridon elbeszélése Nesztán-Daredzsánról 622 671 50
XVIII. Történet Avthandil visszatértéről az arab udvarhoz és elbeszélése Tarielről. 623 678 56 XXIX. Avtandil visszatérése Arábiába 672 727 56
XIX. Avthandil távozása Roszteván királytól; beszélgetése a vezérrel s kérése. 679 723 45 XXX. Avtandil a nagyvezérrel engedélyt kéret Rosztevántól távozásra 728 773 46
XX. Avthandil távozóban beszélget Sermadinnal. 724 737 14 XXXI. Avtandil beszélgetése Sermadinnal 774 787 14
XXI. Avthandil végrendelete, Roszteván királyhoz, titkos távozása előtt. 738 758 21 XXXII. Avtandil végrendelete Roszteván királynak 788 810 23
XXII. Avthandil imádsága elutazása előtt és titkos szökése. 759 763 5 XXXIII. Avtandil imája 811 814 4
XXIII. Roszteván király értesül Avthandil eltávozásáról. 764 779 16 XXXIV. Roszteván megtudja Avtandil titkos távozását 815 831 17
XXIV. Avthandil második találkozása Tariellel. 780 862 83 XXXV. Avtandil útrakél, hogy másodszor találkozzék Tariellel 832 867 36
XXXVI. Avtandil rátalál az eszét vesztett Tarielre 868 907 40
XXXVII. Tariel elbeszéli: miként ölte meg az oroszlánt és a tigrist 908 917 10
XXV. Tariel és Avthandil visszatér a barlanghoz és találkozik Aszmattal. 863 899 37 XXXVIII. Tariel és Avtandil megérkeznek a barlanghoz és találkoznak Aszmattal 918 952 35
XXVI. Avthandil utazása Mulghazanzárba, Pridon látogatására. 900 916 17 XXXIX. Avtandil utazása Pridon meglátogatására és himnusza a hét bolygóhoz 953 970 18
XXVII. Avthandil meglátogatja Pridont, miután elhagyta Tarielt. 917 972 56 XL. Avtandil Pridonnál 971 1026 56
XXVIII. Avthandil távozik Pridontól, hogy Nesztán Daredsánt keresse. 973 1007 35 XLI. Avtandil elindul Nesztán-Daredzsánt keresni és csatlakozik egy karavánhoz 1027 1062 36
XXIX. Avthandil megérkezik Gulansáróba, miután partraszállott volt. 1008 1022 15 XLII. Avtandil megérkezik Gulánsáróba 1063 1082 20
XXX. Avthandil látogatása Fatmannál. Miként fogadja Fatman s miként örül. 1023 1027 5
XXXI. Fatman beleszeret Avthandilba és levelet ír hozzá. 1028 1031 4 XLIII. Fatma szerelme Avtandil iránt 1083 1085 3
XXXII. Fatman levele Avthandilhoz, szerelméről írott. 1032 1041 10 XLIV. Fatma szerelmes levele Avtandilhoz 1086 1096 11
XXXIII. Avthandil levele, kit Fatmannak íra feleletűl. 1042 1061 20 XLV. Avtandil válasza Fatmához 1097 1122 26
XXXIV. Itt Avthandil megöli Csacsnagirt és két őrét. 1062 1067 6
XXXV. Fatman elbeszélése Nesztán Daredsánról Avthandil előtt. 1068 1159 92 XLVI. Fatma elbeszélése Nesztán-Daredzsán sorsáról 1123 1214 92
XXXVI. Történet arról: hogyan ejtették foglyul a táltosok Nesztán Daredsánt; elbeszéli Fatman Avthandilnak. 1160 1216 57 XLVII. Fatma elbeszéli: miként jutott Nesztán-Daredzsán a kadzsok rabságába 1215 1271 57
XXXVII. Fatman levele, Nesztán Daredsánnak írott. 1217 1230 14 XLVIII. Fatma levele Nesztán-Daredzsánhoz 1272 1286 15
XXXVIII. Nesztán Daredsán levele, Fatman részére írott. 1231 1237 7 XLIX. Nesztán-Daredzsán válasza Fatmához 1287 1293 7
XXXIX. Nesztán Daredsán levele, a kedvesének írott. 1238 1262 25 L. Nesztán-Daredzsán levele szerelmeséhez 1294 1319 26
XL. Avthandil levele, Pridonhoz írott. 1263 1271 9 LI. Avtandil levele Pridonhoz 1320 1328 9
XLI. Avthandil távozása Gulansárból és találkozása Tariellel. 1272 1318 47 LII. Avtandil távozik Gulánsáróból és megérkezik Tarielhez 1329 1375 47
XLII. Tariel és Avthandil elutazik Pridonhoz. 1319 1337 19 LIII. Tariel és Avtandil megérkeznek Pridonhoz 1376 1394 19
XLIII. Pridon, Avthandil és Tariel hadi tanácsot ül Táltosvár falai előtt. 1338 1372 35 LIV. Nuradin-Pridon tanácsa 1395 1398 4
LV. Avtandil tanácsa 1399 1403 5
LVI. Tariel tanácsa 1404 1410 7
LVII. A kadzsok várának ostroma és Nesztán-Daredzsán megszabadítása 1411 1429 19
XLIV. Tariel megérkezése a tengerparti királyhoz és Pridonhoz. 1373 1407 35 LVIII. Tariel megérkezik a tenger királyához 1430 1464 35
XLV. Tariel és Nesztán Daredsán menyekzője Pridonnál. 1408 1436 29 LVIX. Tariel és Nesztán-Daredzsán lakodalma Pridon várában 1465 1493 29
XLVI. Tariel másodszor tér meg a barlanghoz és elosztja a kincseket. 1437 1493 57 LX. A három lovag megérkezik a barlanghoz, majd tovább utazik Arábiába 1494 1550 57
XLVII. Avthandil és Thinathin menyekzője az arab királynál. 1494 1545 52 LXI. Avtandil és Tinatin mennyekzője az arab királynál 1551 1580 30
LXII. Tariel hirül veszi az ind császár halálát 1581 1599 19
LXIII. Tariel megérkezik Indiába és legyőzi a hatavokat 1600 1635 36
LXIV. Tariel és Nesztán-Daredzsán koronázása 1636 1666 31
Utóhang 1667 1671 5

A mindkét magyar fordításban megtalálható, eredetileg a mű 1888. évi grúz kiadásához készült Zichy-illusztrációk történetét Vikár Béla adja elő az 1912-ben megjelent fordítás-mutatványa bevezetőjében.[127] Eszerint Zichynek a 70-es évek utóján készült 10 színpadi élőképét határtalan lelkesedéssel fogadta a grúz közönség. Ez érlelhette meg a georgiai művészet- és irodalom-barátok között a Párduczbőrös lovagnak Zichy által való illustrálása eszméjét. Néhány évvel később, 1881-ben, amikor Zichy – III. Sándor cárral együtt – ismét Tifliszben járt, egy küldöttség kérte ki a cártól a híres művészét az ő híres költeményük illusztrálására. A cár nem emelt kifogást, Zichy pedig kijelentette, hogy a legnagyobb örömmel tesz eleget a nemes georgiai nép óhajának. Hónapokat töltött a czár engedelmével Georgiában. Oroszra fordították neki[109] az epos tartalmát s buzgón támogatták őt tanulmányaiban, melyeket véghetetlen szorgalommal a helyszínén folytatott.

Giorgi Servasidze, mint Tariel (fénykép; Kutaiszi, 1882) – a II. ének 1. versszakához

Zichy illusztrációinak modelljei grúz történelmi családok (Cereteli(wd), Dadiani(wd), Gurieli(wd), Servasidze(wd)) tagjai és a korabeli értelmiség személyiségei közül kerültek ki.[132]

  • Rusztaveli – Mamia Gurieli(wd) költő
  • Tamar királynő – Nino Cereteli – Davit Szimon Cereteli lánya, Bidzina Csolokasvili felesége
  • Tariel – Giorgi Servasidze(wd) – Abházia hercege, költő
  • Nesztán és Davar – Keto Cereteli Dadiani
  • Tinatin – Matrona Kvariani-Kutateladze
  • Roszteván király – Kaihoszro Kadzsaia
  • Parszadán király – Dzsambakur Gurieli
  • Pridon – Dzsaba Gurieli
  • Aszmat – Konsztantine Dzsaparidze lánya Kato, Tifo Nakasidze felesége
  • Fatman – Mariam Mirianasvili-Tumanisvili

Noha Zichy csak 14 képre kapott megbízást, 34 rajzot készített, amelyek közül a kiadói bizottság 27-et választott ki. Az illusztrációk eredetije utóbb több külföldi kiállításon – és állítólag 1912-13 körül[133] Budapesten is – láthatók voltak. Zichy a Rusztaveli-illusztrációit a grúz népnek adományozta, elutasítva minden fizetséget. Ezeket a Salva Amiranasvili(wd) nevét viselő Grúz Állami Művészeti Múzeum őrzi.[134]

Zichy Mihály 34 illusztrációjából a nyomtatásban – az 1888-as grúz Kartvelisvili és a két magyar kiadásban – megjelent 1+26[* 27]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. Lásd az epilógust.
  2. Szargisz Kakabadze (სარგის ნესტორის ძე კაკაბაძე; 1886–1967) – grúz történész és filológus, professzor
  3. Grigol? Csahruhadze (ჩახრუხაძე; 1170–1212) – grúz költő; akit hagyományosan a Tamariani (თამარიანი) néven ismert, 22 ódából és egy elégiából álló gyűjtemény szerzőjének tartanak. Az általa alkalmazott új, négyszer ötszótagos versformának (csahruhauli) köszönhetően figyelemreméltó a költészetének zeneisége és nyelvi virtuozitása, valamint a Tamar királynő, férje és fia dicsőítésére használt mesterien rímelő jelzők.
  4. Davit Csubinasvili (დავით ჩუბინაშვილი; 1814–1891) – lexikográfus, nyelvész és grúz irodalomkritikus professzor. Részt vett a Párducbőrös 1841-es kiadásában (ún. „Brosset-kiadás”-ban), amihez egy szótárt is csatolt. 1842-ben kiadott egy fontos Rusztaveli-tanulmányt „Egy grúz versről, a Párducbőrösről” (ქართული პოემის ვეფხისტყაოსნის შესახებ). Grúzia akkori társadalmi-politikai és kulturális helyzetének tudományos feltárása alapján a kutató alátámasztotta a Párducbőrös keletkezésének történelmi szükségszerűségét és a világi írásmód jelentős térnyerését. [Grúz Szovjet Enciklopédia. (Hozzáférés: 2021. december 22.) (ქართული საბჭოთა ენციკლოპედია; 1975–1987), Vol. 11, Tbiliszi, 1987. – 165. o.]
  5. Aleksander / Alexandr Solomonivich Khakhanoff (Александр С. Хаханов / ალექსანდრე ხახანაშვილი; 1864–1912)
  6. Akár erre is utalhat a 9. versszak. 1. sorában azzal, hogy a „kartvel mesék özönében” lelte a perzsa regét.
  7. Tamart apja, III. Giorgi/György 1178-ban maga mellé emelte társuralkodónak.
  8. Alekszandre Baramidze (ალექსანდრე ბარამიძე; 1902–1994) – grúz irodalomkritikus, rusztvelológus
  9. I. Teimuraz (1589–1661) – költő, Kaheti uralkodója a Bagrationi dinasztiából
  10. Mulgazanzárral kapcsolatban érdekes a világhálón egy madagaszkári topikhoz írt hozzászólás, mellékelve Szergo Kobuladze legismertebb Párducbőrös illusztrációját is:
    „BTW [mellesleg], Madagaszkár föltűnően hasonlít Mulgazanzárra a Sota Rusztaveli írta *Knight in the Panther's Skin* 13. századi GEO [grúz]-versben.
    Ezt a könyvet még mindig *Grúz Bibliának* tekinti a nemzetünk.
    Ott játszódnak a cselekmény egyes részei = abban az időben a szigetet perzsa-arabok uralták, de aztán az egész kultúrát elpusztították a DNy-Európából érkezett katolikus hódítók.”
    Tier 2 & 3 Rugby Forum. (Hozzáférés: 2021. november 27.) [nem megbízható forrás]
  11. kartvelológus: a grúz nyelvet, történelmet, irodalmat, kultúrát... ismerő, vele foglalkozó tudós, kutató, szakember
  12. Vikár fordítása nem tartalmazza a prológust, Weöresében pedig még a szóhasználat is egészen más. Szabad fordításban: A sötétség közepette, a halál közepette, a pusztulás közepette, alvás közepette
  13. Lásd az Alliterációknál.
  14. patronkmoba (პატრონყმობა): pártfogó/patrónus
  15. feudális lépcső: király, udvaroncok és grófok, bárók, lovagok; alattuk a parasztok és a kézművesek
  16. 320-as években, a világon másodikként a grúzok államvallása lett
  17. Lásd Tamar királynő második házasságát.
  18. VI. Vahtang a műhöz egy vallási kommentárt is fűzött
  19. Lásd a Kéziratoknál.
  20. Lásd a Betoldások, kiegészítéseknél.
  21. Lásd a Fordítások alfejezetet.
  22. Germane Gogitidze (გერმანე გოგიტიძე; 1886–1960) – grúz filmrendező, producer, a grúz filmművészet egyik úttörője
  23. Alekszi Macsavariani (ალექსი მაჭავარიანი, 1913–1995) – zeneszerző, karmester
  24. Grúzia Nemzeti Parlamenti Könyvtár facebook oldalán. (Hozzáférés: 2021. november 27.):
    „Kiadó: G.D. Kartvelisvili, I. Martiroszianci Nyomdája, Tbiliszi, 1888. – Kötött, 359 számozott lap, 26 lap képmelléklet, (34 x 26) – Képek: Mihai Zichy művész; Képek cinkográfiája – V[ictor] Angerer (Bécs); Színes illusztráció-kromolitográfia – Breze (Szentpétervár); Keretek, iniciálék és a záródíszek – Grigol Tatisvili, szerkesztő – Leman (Szentpétervár). A festmény Grúzia régiségeiből származik. A kiadvány felelőse: Ivane Macsabeli. Függelék [utószó]: „A kiadótól”. Zöld borító.[fekete, kék is készült] Arannyal domborított dísz keretezi a borító első kötéstábláját, melynek közepén Sota Rusztaveli aranyozott portréja van; fehér hártyapapírral fedett színes előlap.”
  25. Bertha von Suttner. (Hozzáférés: 2021. december 22.) (angolul)
  26. A szótárat támasztják alá a kéziratok illusztrációi is: az állatbőr mindegyiken pöttyös foltos, egyiken sem csíkos.
  27. Az 1912-es kiadásból az Atheneum kihagyta az első, színes képet, ugyanis a kiadó Zichy tréfájának vélte, hogy Tamar udvartartását „díszmagyarban” ábrázolta. Azonban a későbbi kutatások Zichyt igazolták: a középkori előkelő viselet valóban olyan volt, ahogy Zichy képén látható. Az 1954-es kiadásban az első, színes kép is fekete-fehérben jelent meg.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Nodar Assatiani – Alexandre Bendianachvili: Histoire de la Géorgie. Paris: l’Harmattan. 1997. 151. o. ISBN 2 7384 6186 7  
  2. a b Shengelia 106. o.
  3. Shengelia 105. o.
  4. Farshid Delshad 18. o.
  5. Polet 529. o.
  6. a b Malinka Velinova: Genre Interference behind the Uses of Medieval Monologue. In VI International Symposium, Contemporary Issues of Literary Criticism: Medieval Literary Processes. Europe, Asia, Georgia. Szerk. Irma Ratiani. Tbiliszi: Shota Rustaveli Institute of Georgian Literature. 2012. 160. o. ISBN 978 9941 0 3961 4  
  7. a b UNESCO 2013. június 20.
  8. a b Baramidze 30. o. (A Párducbőrös keltezése)
  9. კორნელი კეკელიძე (Korneli Kekelidze): ქართული ლიტერატურის ისტორია, II, ძველი ლიტერატურა (A grúz irodalom története, II, Régi irodalom). Tbiliszi: თბილისის უნივერსიტეტის გამომცემლობა (Tbiliszi Egyetemi Kiadó). 1958. 149–160. o.  
  10. Baramidze 1968 19. o.
  11. Salia, Kalistrat: History of the Georgian nation. Ford.: Katharine Vivian. Paris: L'Académie Française. 1983. az 1980-ban megjelent francia kiadás angol fordítása (Salia, Kalistrat: Histoire de la nation géorgienne. Paris: Ed. Nino Salia. 1980)  
  12. Nikoloz Aleksidze: 'Let Us not Obstruct the Possible': Dialoguing in Medieval Georgia. In Dialogues and debates from Late Antiquity to Late Byzantium. Szerk.: Averil Cameron–szerk.: Niels Gaul. Oxford; New York: Routledge. 170. o. ISBN 978-1-4724-8935-7 e-könyv ISBN 978 1 315 26944 3  
  13. Константин Нивников (Konsztantyin Nyivnyikov): Как историю превратили в миф (Hogyan változtatták a történelmet mítosszá). Литрес: Самиздат. 2018. ISBN 978 5 4490 4071 8  
  14. Jean-Pierre Mahé: Le chevalier à la peau de panthère : l'épopée persane du Géorgien Chota Roustavéli. Clio, 2002. 11. (Hozzáférés: 2022. január 4.)
  15. სარგის კაკაბაძე (Szargisz Kakabadze): შოთა რუსთველი და მისი ვეფხისტყაოსანი (Sota Rusztaveli és Párducbőröse). Szerk.: შ. ამისულაშვილი (S. Amizulasvili). Tbiliszi: განათლება (Ganatleba). 1966. 120–131. o.  
  16. a b Wardrop xii. o.
  17. Hahanov 93. o.
  18. Hahanov 94. o.
  19. Enimkisz 232. o. (შიშმარიოვი: შოთა რუსთაველი / Sismariovi: Sota Rusztaveli)
  20. Baramidze 65. o. (A párducbőrös története forrásának kérdése)
  21. Tatisvili (Bevezetés)
  22. Sanidze 16–17. o.
  23. სარგის ცაიშვილი (Szargisz Caisvili): ვეფხისტყაოსნის ტექსტის ისტორია, I-II (A Párducbőrös szövegének története, I-II.). Szerk.: ალექსანდრე ბარამიძე (Alekszandre Baramidze). Tbiliszi: საქართველოს სსრ მეცნიერებათა აკადემია, რუსთაველის სახელობის ქართული ლიტერატურის ისტორიის ინსტიტუტი (Grúz SzSzK Tudományos Akadémia, Rusztaveli Grúz Irodalomtörténeti Intézet). 1970.  
  24. kéziratos könyv 100–102. o.
  25. ქართული საბჭოთა ენციკლოპედია (Grúz Szovjet Enciklopédia). 4. kötet Főszerk.: ირაკლი აბაშიძე (Irakli Abasidze). Tbiliszi: Grúz Tudományos Akadémia. 1979. 562. o.  
  26. Tatisvili (Ioszeb Tbileli – Szaakadze )
  27. Tatisvili (A tarhanmouráviai Párducbőrös)
  28. Bodleian Library MS. Wardrop d. 27. (Hozzáférés: 2021. december 22.)
  29. Bodleian Library MS. Wardrop d. 17. (Hozzáférés: 2021. december 22.)
  30. kéziratos könyv grúz és angol kiadás
  31. ქართულ ხელნაწერთა აღწერილობა, ტ. IV, (Grúz kéziratok leírása, IV. kötet). Szerk.: ელ. მეტრეველი (El. P. Metreveli). Tbiliszi: მეცნიერება [Mecniereba] (Tudomány). 1965. 279–280. o. 3077 jelzet  
  32. kéziratos könyv 96–100. o.
  33. შ. ამირანაშვილის (S. Amiranasvili): შესავალი წერილი (Bevezető levél [Előszó]). In "ვეფხისტყაოსნის" დასათაურება, მინიატურები შესრულებული XVIბ XVIII ს.ს. (A Párducbőrös illusztrációi, XVI–XVIII. században készült miniatúrák.). Szerk.: შ. ამირანაშვილის (S. Amiranasvili). Tbiliszi: საბჭოთა საქართველო ([Szabcsota Szakartvelo] Szovjet Grúzia). 1966. 17–19. o.  
  34. a b Baramidze 393. o. (A Párducbőrös kiegészítései)
  35. Baramidze 394. o. (A Párducbőrös kiegészítései)
  36. Baramidze 34. o. (A Párducbőrös szerzője)
  37. kétnyelvű kritikai kiadás 42–53. o.
  38. Baramidze 395. o. (A Párducbőrös kiegészítései)
  39. Baramidze 396. o. (A Párducbőrös kiegészítései)
  40. Baramidze 436–438. o. (Ominiani)
  41. Georgia before the Mongols, Oxford Research Encyclopedia of Asian History. DOI: 10.1093/acrefore/9780190277727.013.282 (2017. november 30.). ISBN 9780190277727 
  42. Gould, Rebecca Ruth: Sweetening the Heavy Georgian Tongue: Jāmī in the Georgian-Persianate World. In Jāmī in regional contexts: the reception of ʿAbd al-Raḥmān Jāmī’s works in the Islamicate world, ca. 9th/15th-14th/20th century. Szerk.: D'Hubert, Thibaut–Papas, Alexandre. Leiden; Boston: Brill. 2018. 801. o. = Handbook of oriental studies, volume 128. ISBN 978 90 04 38560 3 DOI 10.1163/9789004386600  
  43. Shota Rustaveli: The Man in the Panther's Skin. Ford.: Geoffrey Gosby. Tbiliszi: გამომცემლობა „არტანუჯი“ (Artanudzsi Kiadó). 2018. ISBN 978 9941 478 60 4 Zichy Mihály illusztrációival  
  44. Anthology of Georgian Poetry. Szerk.: M. Kveselava. Honolulu, Hawaii: University Press of the Pacific. 2001. 13. o. ISBN 0 89875 672 3 Az 1948-as első kiadás (Tbiliszi) utánnyomása  
  45. a b Beynen 221. o
  46. Beynen 219. o.
  47. a b Sanidze 18. o.
  48. Enimkisz 221. o. (ა. ჩიქობავა: დიალექტიზმების საკითხისათვის ვეფხისტყაოსანში / A. Csikobava: A Párducbőrös dialektikájának kérdéséről)
  49. Sanidze 19. o.
  50. Enimkisz 178–182. o. (ვუკოლ. ბერიძე: შოთას პოეტიკისათვის / Vukol Beridze: Sota poétikájához)
  51. Baramidze 275–276. o. (A rusztaveli nyelvről)
  52. Farshid Delshad 50. o.
  53. Polet 548. o.
  54. Mirianashvili, Lado – Müller, Felix – Müller, Ulrich: Schota Rustveli, Der Ritter im Tigerfell: Das georgische höfische Epos des hohen Mittelalters. In Fata Libellorum: Festschrift für Franzjosef Pensel zum 70. Geburtstag. Szerk.: von Rudolf Bentzinger. Göppingen: Kümmerle. 1999. 163–186. o. ISBN 3 87452 894 4  
  55. Baramidze 287–289. o. (Rusztaveli művészi nyelvének sajátosságai)
  56. Шалва Нуцубидзе (Salva Nucubidze): Творчество Руставели (Rusztaveli műve). Tbiliszi: Заря Востока (Zarja Vosztoka). 1958. 398. o.  
  57. Baramidze 279. o. (Rusztaveli művészi nyelvének sajátosságai)
  58. a b Baramidze 290. o. (Rusztaveli művészi nyelvének sajátosságai)
  59. Baramidze 291. o. (Rusztaveli művészi nyelvének sajátosságai)
  60. Николай Марр (Nyikolaj Marr): Вступительные и заключительные строфы Витяза в барсовой коже Шоты из Рустава.(Rusztavból való Sota Leopárdbőrös vitézének kezdő- és záróstrófái): Грузинский текст, русский перевод и пояснения с этюдом „Культ женщины и рыцарство в поэме“ (Grúz szöveg, orosz fordítás és magyarázatok „A nő kultusza és a lovagiasság egy versben” vázlatával). (oroszul, grúzul) Санкт-Петербург (Szentpétervár): тип. Имп. Акад. наук. (Cári Tud. Akad. nyomdája). 1910. 38. o. = ТР = Тексты и разыскания по армяно-грузинской филологии (TR = Örmény-grúz filológiai szövegek és kutatások), XII (Издания Факультета восточных языков Санкт-Петербургского университета (Szentpétervári Egyetem Keleti Nyelvek Fakultásának kiadványai)  
  61. Baramidze 294–295. o. (Rusztaveli művészi nyelvének sajátosságai)
  62. Baramidze 297–300. o. (Rusztaveli művészi nyelvének sajátosságai)
  63. ჭიჭინაძე, კონსტანტინე (Csicsinadze, Konsztantin): ალიტერაცია ქართულ შაირში და ვეფხისტყაოსნის პრობლემა, თბილისი: (Alliteráció a grúz költészetben és a Párducbőrös problémája). (grúzul) Tbiliszi: თომა ჩიქვანაია (Toma Csikvanaia). 1925. 33–39. o.  
  64. შესავალი წერილი (Bevezető sorok). In შოთა რუსთაველი (Sota Rusztaveli): ვეფხისტყაოსანი (Párducbőrös). Szerk.: ა. როზინი (A. Rozini). Tbiliszi: სახელმწიფო გამომცემლობა (Állami Kiadó). 1937. XLIII. o. საიუბილეო გამოცემისა (jubileumi kiadás)  
  65. პეიზაჟის საკითხისათვის ვეფხისტყაოსანში (A tájkép kérdéséhez a Párducbőrösben). In შ. ღლონტი (S. Glonti): პეიზაჟის საკითხისათვის ვეფხისტყაოსანში, ქართული მწერლების მხატვრული ოსტატობის თავისებურებანი (A tájkép kérdéséhez a Párducbőrösben, A grúz írók művészi mesterségének sajátosságai) 25–35. o. Szerk.: შ. ღლონტი (S. Glonti). სოხუმი (Szuhumi): აფხაზეთის სახელგამი ([Aphazetisz Szahelgami] Abházia Kiadó). 1957. 25–35. o.  
  66. Baramidze 311–315. o. (Rusztaveli művészi nyelvének sajátosságai)
  67. Az aforizmák néhány kiadásaː grúzul (1976) abházul (1937; 1966), oroszul (2014; ISBN 978 5 4458 5118 9), angolul (2017; ISBN 978 9941 0 9669 3)
  68. a b c Baramidze 317–318. o. (Rusztaveli művészi nyelvének sajátosságai)
  69. Beynen 222. o.
  70. შალვა ღლონტი (Salva Glonti): ვეფხისტყაოსნის მხატვრული ენის სპეციფიკურობის პრობლემა (A Párducbőrös művészi nyelvezete sajátosságának problémája). სოხუმი (Szuhumi): აფხაზეთის სახელმწიფო გამომცემლობა ([Aphazetisz Szahelmcipo Gamomcemloba] Abház Állami Könyvkiadó). 1961. 126–130. o.  
  71. a b Csatlós
  72. Baramidze 319–323. o. (Rusztaveli verse)
  73. Baramidze 1968 22. o.
  74. Hahanov 95. o.
  75. Baramidze 1968 24. o.
  76. Rayfield 77. o.
  77. Wardrop 270. o.
  78. Rayfield 76. o.
  79. Wardrop iv. o.
  80. a b c d e f ვიქტორ ნოზაძე (Viktor Nozadze): ვეფხისტყაოსნის ღმრთისმეტყველება (A Párducbőrös teológiája). (grúzul) Párizs: I.M.P. 1963. 33–34. o. Francia címe: Victor Nosadze: Les problèmes philosophiques et religiuex dans le poème géorgien du 12 siècle de Chot'a Roust'aveli "Le preux à la peau de tigre"; orosz címe: Философско-религиозные вопросы в поэме Руставели «Рыцарь в тигровой шкуре» (Filosofsko-religioznie voproszi v poeme Rusztaveli: "Ricar v tigrovoj skure") [forrás: bsb-muenchen.de]  
  81. კლერიკალური რეაქცია და რუსთაველი (Klerikális reakció és Rusztaveli). In ა. გაწერელია (A. Gacerelia): ნარკვევები ქართული პოეტიკიდან (Esszék a grúz költészetről). Tbiliszi: ფედერაციას გამომცემლობა და სტამბა ([Pederaciasz Gamomcemloba da Szamba] Szövetségi Kiadó és nyomda). 1938. 31–45. o.  
  82. ტ. რუხაძე (T. Ruhadze): ვეფხისტყაოსნის წინააღმდეგ ბრძოლის სოციალურ-იდეური მოტივები (A Párducbőrös elleni küzdelem társadalmi-ideológiai motívumai). Tbiliszi: 1941, 79–88. o.
  83. Baramidze 451. o. (Csatározás Rusztaveli körül,)
  84. Baramidze 452. o. (Csatározás Rusztaveli körül)
  85. ტიმოთე გაბაშვილი (Timote Gabasvili): მიმოსლვა (, Utazás [utazási emlékiratok]). Tbiliszi: მეტრეველის გამოცემა (Metrevelis Gamocema). 1956. 80. o. Megjegyzés  
  86. სოლ. ყუბანეიშვილი (Szol. Kubaneisvili): ვეფხისტყაოსნის ვახტანგისეული გამოცემისადმი დამოკიდებულება XVIII-XIX საუკუნეებში, I. (Attitűdök a Párducbőrös Vakhtang-kiadásához a XVIII-XIX. században, I.). Tbiliszi: ქართული ლიტერატურის ისტორიის ინსტიტუტი (Grúz Irodalomtörténeti Intézet). 1943.  
  87. მიმოხილვა წმიდათა ადგილთა ტიმოთესაგან..., პ. იოსელიანის გამოცემა, თბილისი (A szent helyek áttekintése, Timote ..., P. Ioszeliani kiadása, Tbiliszi: 1852, 154. o.
  88. a b c Grúzia Nemzeti Parlamenti Könyvtár blogja (2018. jan. 9). (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  89. გაიოზ იმედაშვილი (Gaioz Imedasvili): რუსთველოლოგიური ლიტერატურა (Rusztvelológiai irodalom). (grúzul) Szerk.: ალ. ბარამიძე (Al. Baramidze). Tbiliszi: საქ. სსრ მეცნ. აკად. გამ-ბა (Grúz Tudományos Akadémia Kiadója). 1957. 70. o. orosz címe: Руствелологическая литература, 1712-1956  
  90. თეიმურაზ მეორე (II. Teimuraz): თხზულებათა სრული კრებული (Teljes esszégyűjtemény). Szerk.: რ. გვეტაძე (R. Gvetadze)–előszó: გ. ჯაკობიას (G. Dzsakobia). Tbiliszi: ფედერაცია ([Pederatsia] Szövetség). 1939.  
  91. ქართლის ცხოვრება,დასაბამითგან მეათცხრამეტე საუკუნემდის (Kartli élete, a kezdetektől a XIX. századig): ქართლის ცხოვრება, II.: ახალი მოთხრობა, 1469 წლიდან, ვიდრე 1800 წლამდე (Kartli Krónika, II.: Új történet, 1469-től az 1800-as évekig). II (grúzul, oroszul) Szerk. és előszó: Д. Чубиновъ (D. Csubinov). Szentpétervár: (kiadó nélkül). 1854. 314–315. o. francia címe: Histoire De La Georgie, Depuis l'Antiquité jusqu'au XIXe siècle  
  92. Alexandre Dumas: Le Caucase: Impressions de voyage; suite de En Russie. Párizs: (kiadó nélkül). 1859. magyarul: Dumas Sándor: Utazás a Kaukazusban, ford. Székely József; 1–4 köt.; Pest: Hartleben Konrad Adolf, 1860  
  93. ტ. რუხაძე (T. Ruhadze): აღორძინების პერიოდის მწერლობის ცნობები შოთა რუსთაველსა და ვეფხისტყაოსანზე (Tájékoztató a reneszánsz korszak írásáról, Sota Rusztaveliről és a Párducbőrösről.). თბილისის უნივერსიტეტის შრომები (Tbiliszi Egyetem folyóirata), III. sz. (1936) 185–213. o.
  94. a b Baramidze 457. o. és köv. (Csatározás Rusztaveli körül)
  95. Imerlisvili 256. o.
  96. Rab Zsuzsa: Ivótülök: 100 grúz vers. Szerk.: Pór Judit. Budapest: Európa Könyvkiadó. 1974.  
  97. Berkovits Ilona: Zichy Mihály élete és munkássága. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1964. 224. o.  
  98. გიორგი დოლიძე (Giorgi Dolidze): ქართული კინო გუშინ და დღეს (A grúz film tegnap és ma): კინემატოგრაფიული ძიებანი (Kinematográfiai kutatások). Tbiliszi: ხელოვნება ([Helovneba] Művészet). 1985. 27. o.  
  99. გერმანე გოგიტიძე (Germane Gogitidze): ქართული კინოს წარსულიდან“ — საგა (A grúz film múltjából). Szerk.: ნინო ძანძავა (Nino Dzandzava). Tbiliszi: საგა (Szaga). 2013. 120. o. ISBN 978 9941 0 5910 0  
  100. კარლო გოგოძე (Karlo Gogodze): "ვეფხისტყაოსნის" ეკრანიზაციის საკითხისათვის (A „Párducbőrös” megfilmesítésének kérdéséről). საბჭოთა ხელოვნება ([Szabcsota Helovneba] Szovjet művészet), 10. sz. (1966) 32–43. o.
  101. ირაკლი მახარაძე (Irakli Maharadze): „დიადი მუნჯი“ (A nagy néma): ქართული მუნჯი პინოს ისტორია (A grúz némafilm története). Tbiliszi: ბაკურ სულაკაურის გამომცემლობა (Bakur Szulakaurisz Kiadó). 2014. 44–45. o. ISBN 978 9941 23 104 9  
  102. Egeres 174. o.
  103. Egeres 196. o.
  104. Egeres 215. o.
  105. Vakhtang Matchavariani hivatalos weboldala. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  106. Baramidze 357–358. o. (A Párducbőrös kéziratai és kiadásai)
  107. ვეფხის-ტყაოსანი რუსულად Барсова кожа (A párducbőrös, oroszul Barszova kozsa [Leopárdbőrös]): ახად დაბეჭდვილი: შეერთებულითა ღვაწლითა უფალთა ბროსსეტ. ზაქარია ფალავანდიშვილისა და დავით ჭუბინოვისათა. Marie-Félicité Brosset–Zakaria Palavandisvili–Davit Csubinov. Szentpétervár: სტანბაში სახელმწიფო აკადემიისა მეწნიერებათა (Sztanba Állami Tudományos Akadémia). 1841.  
  108. a b Baramidze 389–392. o. (A Párducbőrös kéziratai és kiadásai)
  109. a b c Grúzia Nemzeti Parlamenti Könyvtár facebook oldalán. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  110. Tbiliszi hivatalos weboldala; archiválva 2011.11.11.. [2011. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  111. Grúzia Nemzeti Parlamenti Könyvtár blogja (2017. okt. 2). (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  112. Egy kép Davit Macsavariani illusztráció közül. (Hozzáférés: 2021. november 28.)
  113. Евгений Болховитинов (Jevgenyij Bolhovityinov): Историческое изображение Грузии в политическом, церковном и учебном ея состаянии (Grúzia történelmi ábrázolása politikai, egyházi és oktatási szempontból). (oroszul) Санктпетербург (Szentpétervár): Шнора (Snora [nyomda]). 1802. Hozzáférés: 2022. január 4.  
  114. Marie-Félicité Brosset: Première histoire de Rostéwan, roi d'Arabie, traduite du roman géorgien intitulé L'Homme à la peau de tigre. (franciául) Journal asiatique, II. évf. 2. sz. (1828) 277–294. o. Hozzáférés: 2022. január 4.
  115. Kazimierz Łapczyński, Biblioteka Warszawska, 1863, Tom IV, pp. 1–38, 250–292, 495–514. (Hozzáférés: 2021. november 27.),
  116. Arthur Leist: Der Mann in Tigerfelle, von Schota Rustaveli, Dresde-Leipzig, 1889 (online változat). (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  117. Константин Бальмонт, Витязь в барсовой шкуре. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  118. Шота Руставели (Sota Rusztaveli): Витязь в тигровой шкуре (Tigrisbőrös vitéz). Ford.: Пантелеймон Петренко (Pantelejmon Petrenko)–szerk.: Константина Чичинадзе (Konsztantyin Csicsinadze)–szerk.: И. Орбели (I. Orbeli). Moszkva; Leningrád: Издательство Академии наук СССР (SzSzKSz Tudományos Akadémia Kiadója). 1938.  
  119. Шота Руставели (Sota Rusztaveli): Витязь в тигровой шкуре (Tigrisbőrös vitéz). Ford.: Г. Цагарели (G. Cagareli)–szerk.: Вл. Эльсинер (Vl. Elsziner). Moszkva: Гослитиздат ([Goszlitizdat] Állami Irodalmi Kiadó). 1937.  
  120. Шота Руставели (Sota Rusztaveli): Витязь в тигровой шкуре (Tigrisbőrös vitéz): Поэма в стихах (Verses poéma). Ford.: Ш. Нуцубидзе (S. Nucubidze)–szerk.: С. Городецкий (Sz. Gorogyeckij). Moszkva: Художественная литература (Szépirodalmi). 1941.  
  121. Шота Руставели (Sota Rusztaveli): Витязь в тигровой шкуре (Tigrisbőrös vitéz). Ford.: Н. Заболоций (N. Zabolockij). Moszkva: Гослитиздат ([Goszlitizdat] Állami Irodalmi Kiadó). 1957.  
  122. Fedjucsek
  123. kétnyelvű kritikai kiadás
  124. Евгений Евтушенко (Jevgenyij Jevtusenko): Тяжелее земли (Keményebb, mint a Föld): Стихи о Грузии. Поэты Грузии (Versek Grúziáról. Grúzia költői). Tbiliszi: Meráni kiadó. 1979.  
  125. Wardrop
  126. Krawczyk-Wasilewska V: W Hołdzie dla Szoty Rustawelego. PRO GEORGIA: Prace i materiały do dziejów stosunków gruzińsko-polskich. Warszawa: (kiadó nélkül). 1991. 9–15. o. ISBN 83 900 527 0 9  
  127. a b Vikár 1912
  128. Simonyi
  129. a b Babits
  130. Imerlisvili 257. o.
  131. Csatlós 318. o.
  132. Mihai Zicsi – Párducbőrös; Élőképek és prototípusok
  133. Világ. 1917. jún. 3. (141. szám) és jún. 10. (147. szám)
  134. Bajkay Éva: Zichy Grúziából. Művészet, XXV. évf. 7. sz. (1984. július 28.) 30. o. ISSN 0580-3608

Források

[szerkesztés]

Idézett eredeti művek

[szerkesztés]
  • Rusztaveli: Tariel a párducbőrös lovag. Ford.: Vikár Béla. Budapest: Athenaeum irodalmi és nyomdai r. t. 1917. Hozzáférés: 2021. december 20.  
  • Rusztaveli: A tigrisbőrös lovag. Ford.: Weöres Sándor. Budapest: Új Magyar Könyvkiadó. 1954.  

Magyar nyelven

[szerkesztés]

Idegen nyelven

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]