Európa útkeresése az amerikai iparpolitika árnyékában
Napjaink geopolitikai feszültségei egyre több országot ösztönöznek arra, hogy az iparpolitika eszközeivel igyekezzenek csökkenteni kitettségüket más gazdaságokkal és a globális ellátási láncokkal szemben. Ãltalánosságban az iparpolitika olyan célzott kormányzati intézkedések összessége, amelyek egyes iparágak és technológiai szegmensek támogatása révén akarják biztosÃtani a nemzetgazdaság fejlÅ‘dését és versenyképességét. KülönbözÅ‘ mértékben, de gyakorlatilag minden kormányzat él ezekkel az eszközökkel. Mégis azért hallani újabban az iparpolitika reneszánszáról, mert az Egyesült Ãllamok – éppen a KÃna iparfejlesztési stratégiájából fakadó kockázatokra adott válaszként – látványosan ebbe az irányba mozdult el, lépéskényszerbe, de legalábbis döntési helyzetbe hozva ezzel más gazdasági erÅ‘központokat, különösen pedig legfontosabb kereskedelmi és befektetési partnerét, az Európai Uniót.
A 2022 augusztusában aláÃrt Inflation Reduction Act (IRA) összesen 500 milliárd dollárnyi támogatást és adókedvezményt tett elérhetÅ‘vé többek között a tiszta energiatermelés elÅ‘mozdÃtására, a CHIPS and Science Act pedig mintegy 280 milliárd dollárnyi forrást biztosÃtott az amerikai félvezetÅ‘gyártó kapacitás bÅ‘vÃtésére, a kutatás-fejlesztés ösztönzésére, illetve a regionális high-tech központok létrehozására. Hogy milyen érdeklÅ‘dést váltott ki mindez az üzleti szférában, azt jól mutatta, hogy a Volkswagen egyik vezetÅ‘ tisztségviselÅ‘je egyenesen az 1849-es kaliforniai aranylázhoz hasonlÃtotta az IRA által a termelÅ‘ vállalatok számára teremtett lehetÅ‘ségeket.
Az IRA bejelentését követÅ‘en az EU-tagországok gyakorlatilag egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy az amerikai szabályozás veszélyt jelent az európai iparra nézve. Az elhangzott vélemények szerint most dÅ‘l el, hol létesülnek a jövÅ‘ iparágainak ellátási láncai, és az amerikai iparpolitika eredményeként a félvezetÅ‘ipar, a napelemipar, a hidrogénenergia-termelés és az elektromos gépjárműgyártás Európa helyett az USA-ba fog települni. A vészharangot kongató nyilatkozatok szerint versenyhátrányba kerülnek az EU-ban termelÅ‘ cégek is, az unió pedig tovább veszÃt a magasabb energiaárak miatt amúgy is csökkenÅ‘ versenyképességébÅ‘l az USA-val szemben.
Ezeknek a percepcióknak az eredményeként Brüsszel az „Európa nem teheti meg, hogy ne reagáljon†álláspontra helyezkedett, ami több intézkedéscsomag kidolgozását és bejelentését eredményezte.
Ezek egyik kiemelt célkitűzése, hogy egyszerűbbé váljon az energiaátmenethez szükséges eszközök gyártásának szabályozása, illetve könnyebb legyen állami támogatást nyújtani a beruházási projektekre. A különbözÅ‘ finanszÃrozási csatornák révén pedig az EU a megújuló energia terén kétszer akkora forrást tett elérhetÅ‘vé, mint az IRA. Ami az állami támogatások korlátjainak öt évre szóló enyhÃtését illeti, az EU elÅ‘ször tette lehetÅ‘vé, hogy a tagállamok az unión kÃvül elérhetÅ‘ szubvenciókhoz igazÃtsák saját támogatásaikat, ha máskülönben a stratégiai fontosságú projektet Európán kÃvülre vinné a vállalat.
A kritikusok szerint Brüsszel stratégiája, miszerint az amerikai támogatásokra saját szubvenciókkal kell válaszolni, versenyt indÃt be a geopolitikai szövetségesnek számÃtó USA, Japán és az EU között, ami végsÅ‘ soron KÃna malmára hajtja a vizet. Mások ennél is nagyobb veszélyt látnak abban, hogy magán az EU-n belül indul be támogatási verseny a tagállamok között, ami csökkenti az innovációs ösztönzÅ‘ket, felesleges termelési kapacitásokat hoz létre, és végsÅ‘ soron a fejlettebb és gazdagabb országokba tereli az ipari beruházásokat. Már mutatkoznak jelei annak, hogy ez reális forgatókönyv, mivel 2022 februárja óta a Brüsszel által jóvá hagyott állami támogatások több mint 48 százalékát németországi beruházások nyerték el, Franciaország a második 22,6 százalékkal, Olaszország pedig messze lemaradva a harmadik közel 7,8 százalékkal. Mindez rámutat arra az alapvetÅ‘ problémára, hogy a nemzeti szinten kivitelezett iparpolitika kikezdi a közös piacot. Az állami támogatások átmenetinek tervezett könnyÃtése ráadásul könnyen tartóssá válhat, mivel kivezetésük politikai ellenállásba ütközhet a fÅ‘ haszonélvezÅ‘ tagállamok részérÅ‘l.
Az amerikai iparpolitika hatásain túl az Európai Unió gazdasági versenyképessége, illetve a közös piac mibenléte az, amirÅ‘l valójában a diskurzus folyik. Brüsszelnek nyilvánvalóan reagálnia kellett valamilyen módon az Inflation Reduction Actre, és az állami támogatások feltételeinek lazÃtása segÃthet elnyerni egyes beruházási projekteket. Ez azonban csak gyors, tüneti kezelés lehet, hosszú távú beruházásösztönzési politikát nem lehet kizárólag állami támogatásokra alapozni. Versenyre lehet kelni az Egyesült Ãllamokkal állami támogatások terén, ám amint a kritikusok rámutattak, mindez az unión belüli egyenetlenségek növekedéséhez vezet.
Fontos józanul látni, hogy az Európai Unió sosem lesz olyan egységes gazdaság, mint az Egyesült Ãllamok, Ãgy egységes iparpolitikát sem tud folytatni olyan értelemben, mint Washington.
A tagállamok sokszor egymás versenytársai a beruházási projektekben, ha a szomszédos uniós országban valósul meg egy új beruházás, azt nem tudják sikerként elkönyvelni csak azért, mert a vállalat nem az USA-ba telepÃtette az üzemet. Mindez igazából rámutat az Európai Unió mint gazdasági tömörülés lényegére, arra, hogy a közös piac és az együttműködési mechanizmusok ellenére az Európai Unió továbbra is sok tekintetben önálló nemzetgazdaságok együttese, amelyek saját – idÅ‘nként egymással ütközÅ‘ – érdekeiket szem elÅ‘tt tartva működnek. Brüsszelnek ezt figyelembe véve kell támogatnia – elsÅ‘sorban a versenyképesség erÅ‘sÃtésére helyezve a hangsúlyt –, hogy a kontinens a jövÅ‘ iparágaiban is meghatározó gyártási helyszÃn maradjon.
Portfóliónk minÅ‘ségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetÅ‘séget biztosÃt. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlÅ‘dési lehetÅ‘ségeket. Ez jövÅ‘nk záloga.