Alfred de Musset
| Alfred de Musset |
|---|
 Alfred de Musset |
| Lásd még |
 Szócikk a Wikipédiában |
 Művek a Wikiforrásban |
| Művek a Cervantes Virtualon |
 Művek a Project Gutenbergben |
Alfred de Musset (Párizs, 1810. december 11. – Párizs, 1857. május 2.) francia költő, drámaíró.
Idézetek verseiből
[szerkesztés]Velence (részlet)
Velencén rőt az este,
nem ing a bárka teste,
nyugszik halásza mind,
lámpás sem int.
De űlve esti parton
a bronz oroszlán zordon
s nehéz talpat emel
az égre fel.
Körül, a habban ázva,
hajók s dereglyék száza,
mint halk kócsagsereg,
úgy szendereg.
(Tóth Árpád)
Stanzák
(részlet)
Ó, amikor üvölt morogván
az orkán
s tépi a hegy haját mogorván,
mely őszies és sárga már,
hogy szeretem a vad kesergőt,
az erdőt,
s a tornyot, ezt az ősi csertőt,
mely mint egy gránit-szálfa áll.
Én szeretem vecsernye-tájon,
hogy fájón
vérzik az alkony és az álom,
zárdák aranyrózsás nyilát!
A gót oszlopsorok merengnek,
és lentebb
a jó, öreg atléta-szentek
érettünk mondanak imát!
(Kosztolányi Dezső)
A hold balladája
(részlet)
S szeret a lányka, zsenge
Bokáin berken át
Lengve
S dudolva víg danát...
S a tenger, láncos medvéd,
Lesvén hűs kék szemed
Kedvét,
Ormótlan ing s remeg...
És szél s hó idején is,
Ha az est rám borul,
Im én is
Itt űlök jámborul,
És nézlek, amint éppen
A torony sárgaszín
Hegyében
Ülsz, mint a pont az i-n...
(Tóth Árpád)
Juanához
(részlet)
Hát viszontlátom újra - szent ég ! -
első, leggyöngédebb szerelmét
a szívemnek, önt, asszonyom.
Mesénket nem feledte el még?
Bennem örökre él az emlék:
múlt nyáron történt, gondolom.
(Kálnoky László)
Lucie
(részlet)
Barátaim, ha meghalok,
fűzfa hajoljon a síromra.
Oly édesen-kedvesen ragyog
könnyező, halványszürke lombja,
s árnyéka egy csöppet se nyomja
a földet, melyben szunnyadok.
(Kálnoky László)
Madame Menessier-hez
(részlet)
Midőn esős napon az ég ködös sötétjén
vándormadár kiált vaktában valahol,
virágzó fák alól, lombok bélelte fészkén
a fülemüle rá tűnődve válaszol.
Sikoltásomra most lelked így válaszol,
hajdani szavaink meghitt lángját idézvén.
Édes kín, sajdulás az ember szíve mélyén:
múltunk kincseivel újra elhalmozol.
(Rónay György)
Victor Hugóhoz
(részlet)
Sokat kell e silány földön szeretni, s főleg
megtudni végre, hogy az ember mit szeret:
cukorkát, óceánt, játékot, kék eget,
a rózsát és babért, paripákat s a nőket.
El kell taposni most-virágzó, zsenge tőket,
sok búcsút mondani, hullatni könnyeket.
Majd ráébred a szív, hogy megöregedett,
s a múló benyomás valahány okra fényt vet.
(Kálnoky László)
Felhasznált forrás
[szerkesztés]- Alfred de Musset válogatott versei.Móra Ferenc Könyvkiadó. 1960.
