Ugrás a tartalomhoz

Vörösmarty városrész (Miskolc)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Vörösmarty városrész Miskolc egyik városrészre, nevét a Vörösmarty Mihály utcáról kapta.

A városrész területi elhelyezkedése

[szerkesztés]

Elhelyezkedése a történelmi belváros szomszédságában, attól délre található. A Széchenyi utcától (sétáló utca) a terület északi része alig száz méter távolságra van.

A városrészt a Vörösmarty Mihály utca kettészeli. A terület déli szélén egy temető, illetve a Népkert helyezkedik el, ezt a Dankó Pista utca határolja. A nyugati oldalát a Corvin utca hatátolja, míg keleti részén a 3. számú főút található. A Vörösmarty Mihály utca és a 3. számú főút kereszteződésének átépítését követően egy úgynevezett turbókörforgalom került kialakításra.[1] A körforgalom mellett Spar üzlet található.

A városrész építészeti jellemzői

[szerkesztés]

A városrészt nagyészt az 1970-es évek második felében épült panel tízemeletes lakóépületek jellemzik, kisebb részben négyemeleteseket is építettek. Az 1970-es éveket megelőzően a területen állt épületekből semmi nem maradt fenn.

A lakótelep építése során (Vörösmarty Mihály utca 17. szám) a panelépületek között egy egyszintes ABC üzletépület is kialakításra került, jelenleg ebben Coop Szuper bolt, gyógyszertár, dohánybolt, szépségszalon működik. Az üzletegységtől északra a tízemeletes épületekkel körülvéve egy kisebb tér található padokkal és emlékművel. Ettől nem messze található az egykori „Mese-cukrászda” tömbje, amiben jelenleg plazmaközpont és ruházati bolt működik. Innen már belátható távolságban van a sétálóutca és a Szinvapark nevű bevásárlóközpont. A tízemeletes lakóépületek alsó szintjein szintén több üzlet kapott helyett, megtalálható többek között virágüzlet, kozmetika, ékszerbolt, irodatechnikai szaküzlet.

A turbókörforgalomon túl is tart még a Vörösmarty Mihály utca, amelynek a folytatása a Tiszai pályaudvarra átvezető Y hídon folytatódik. Ezen útszakasz körül felépített lakóépületek már a második szakaszban, az 1980-as évek elején készültek el.

Története

[szerkesztés]

A területen a lakótelep építéséig régi, több 19. századi épületből álló utca volt megtalálható. A lakótelep építése során nem tartották meg a korábbi utcaszerkezetet. A régi épületek között sok egyszintes, rossz állapotban lévő ház volt, azonban a mai Vörösmarty utca helyén jó építészeti minőségben felépült épületek is voltak, melyek jellegükben nem különböznek a miskolci főutca, a Széchenyi utca hasonló méretű épületeitől. Ezenkívül az Alsó-Gordon utcán emeletes iskolaépület volt található, valamint a háromszintes Bauhaus stílusban épült Bagolyvár, ahol az I. kerületi tanács működött. A szocialista rendszerben nem volt cél a régi városrész rehabilitása, felújítása. A régi Gordon városrészt nyomornegyedként mutatták be, helyt adva az akkor jövőbemutató lévő panelépületeknek. A terület szegénynegyed volt, Mester utcák néven is említették, mert a roskatag viskók mellett vezető zegzugos kis közök egy-egy mesterség (Kőműves, Kovács, Kárpitos, Gubás, Csizmadia, Bodnár stb.) nevét viselték. Az 1970-es évekig Miskolc főutcájától néhány száz méterre egy nyomortelep voltak ezen utcák.

A belvárosban a Vörösmarty lakótelep az egykori Gordon városrész helyén épült. A területen található korábbi régi épületek egytől egyig lebontásra kerültek. Az első panel a Győri kapuban és itt a Vörösmarty lakótelepen épült Miskolcon, a mai Mádai Lajos utcán a tízemeletes sor.  Az 1979. március. 22-én megtartott névadó ünnepségen még a Tanácsköztársaság városrész megnevezést használták, hivatalosan ez volt az új neve a területnek, de ez egyáltalán nem ment át a köztudatba, inkább legnagyobb utcája után Vörösmarty lakótelepnek kezdték el nevezni a területet a város lakosai.

1974-ben kezdődött a lakótelep építése, az utolsó ház átadására 1982-ben került sor. Összesen 2287 lakás van, 10 670 négyzetméter alapterülettel. Ez az Arany János - Corvin utca - Király utca nyugati oldala, a Vörösmarty lakótelep első - egyik - fele. A másik fele a Király utcától keletre elterülő rész, itt 1979-1983 között 1624 lakás épült. A 2000-es években összesen hozzávetőlegesen hét és félezer lakos élt az egész lakótelepen.

A panelprogram keretében 2010. körül a területen lévő panelépületek egy része kívülről szigetelésre került, azonban az elmúlt tíz évben a további épületek felújítása már nem folytatódott.

A Corvin utca mellett 1978-ban épült az új pártszékház, a mai nevén ITC székház (3530 Miskolc, Mindszent tér 1.).[2] Az elmúlt években az irodaépület lebontására tervek készültek, azonban a munkálatok 2024. évig nem kezdődtek el.

A terület főbb intézményei

[szerkesztés]
  • Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény
  • Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda
  • Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola
  • MIÓVI Belvárosi Tagóvodája
  • Miskolci Eszterlánc Néphagyományőrző Óvoda

Jegyzetek

[szerkesztés]