Ugrás a tartalomhoz

Teokrácia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A teokrácia (a gör. Theosz, ’Isten’ és krateia, ’uralom’ szavakból: ’istenuralom’) szót általában többféle politikai rendszerre alkalmazzák, ezek:

  • minden olyan állam, amely közvetlenül Isten uralma alatt áll,[1] vagy melyben a világi hatalom forrásának az adott kultúra istenét tekintik[2]
  • az az állam, ahol a világi uralkodó a vallási vezetőnek alá van vetve és annak irányításával látja el a feladatát [1] (papocezarizmus, pl. a középkorban a Res publica Christiana)[1]
  • néha olyan államot is jelölnek vele, ahol a világi és egyházi hierarchia feje ugyanaz a személy; de ezt sokan elutasítják, ehelyett a cezaropapizmus kifejezést használva. [1]

A legfőbb hatalom a papság vagy a vallási hatalommal is rendelkező vezető vagy uralkodó kezében van, a vallási (egyházi) és állami intézmények nem különülnek el egymástól.[3][4] Más felfogás szerint a teokrácia tulajdonképpen nem más, mint papi arisztokrácia.[5]

A történelem során nem voltak ritkák a teokratikus rendszerek, egyes korszakokra (ókor, középkor) kifejezetten jellemző volt. Egyiptomban a fáraó az égi sólyom, a Hórusz, 'A Távoli' földi megtestesülése, ill. napisten fia volt. A japán császárok a sintó mitológia szerint Amateraszu napistennő leszármazottaiként uralkodtak. Az ókori római császárok kormányzása szintén teokratikus volt; az augustus jelzője szent voltukra utalt.

Az ókori Izrael népe a Sínai hegyen kötött szövetség (2Móz) óta teokráciában élt, számára az „Úr” az Isten, ahol a törvények azonosak Isten parancsolataival. Mózes, Józsue, a bírák és a királyok abban a hitben gyakorolták a világi hatalmat, hogy Isten nevében vezetik a népet (vö. Kiv 13,5; Józs 6; 1Kir 8,7). Izrael királyságában és Júda királyságában is a próféták állandóan emlékeztették erre a királyokat.

Bizonyos időszakaiban Tibet is teokratikus jegyeket mutatott, a dalai láma vezetése alatt.[1]

Napjaink

[szerkesztés]

A 21. század elején többé-kevésbé teokratikus berendezkedésű államoknak tekintik például a Vatikánt, Iránt vagy Szaúd-Arábiát.

Az ortodox keresztény egyházi közösség teokratikus uralma alatt áll az Athosz-hegyi Köztársaság, mely Görögországhoz tartozik, de lényegében teljes önkormányzattal rendelkezik.

A kereszténység hívői számára a várt Isten országa lényege szerint teokrácia: Isten és Krisztus uralma.

Források

[szerkesztés]
  1. a b c d e Bogdanor, Vernon. Politikatudományi enciklopédia (2001.) 
  2. Magyar katolikus lexikon
  3. Bakos, Ferenc. Idegen szavak és kifejezések szótára. Budapest: Akadémiai (2003). ISBN 9630578751 
  4. Officina egyetemes lexikon. Főszerk. Markó László. Budapest: Officina Nova. 1994. ISBN 963-8185-87-2
  5. A Pallas nagy lexikona (a monárkia szócikkben)