Szent Bertalan éjszakája
Szent Bertalan éjszakája a 16. századi francia vallásháborúk egyik legismertebb eseménye. 1572. augusztus 23-áról augusztus 24-ére virradó éjszakán a békülési célzattal Párizsba gyűlt hugenották (francia reformátusok) nagy részét a király beleegyezésével lemészárolták.
Előzményei
[szerkesztés]A reformációnak elsősorban a kálvini ága éreztette hatását Franciaországban, annak is elsősorban a déli részén.[1][2] Elterjedése a század közepétől fogva feszültségekhez vezetett protestánsok és katolikusok között, de a központi hatalom megakadályozta az indulatok túlzott elszabadulását. 1559-ben azonban egy lovagi tornán történt balesetben meghalt II. Henrik, akit fiatal és befolyásolható fiai, II. Ferenc (1559–1560) és a tízéves korában trónt szerző IX. Károly (1560–1574) követtek a trónon.[3] Az ifjú királyok kegyeiért és a felettük gyakorolt hatalomért kiélezett harc indult meg a főnemesek között, ami hamarosan összekapcsolódott a vallási ellentétekkel.
A két gyermekkirály felett anyjuk, Medici Katalin, illetve a katolikus François de Guise herceg és a protestáns Gaspard de Coligny admirális igyekezett befolyást szerezni.[3][4] 1560-ban a protestánsok által Guise herceg ellen szervezett Amboise-összeesküvés kudarcot vallott.[5][6] A vetélkedésbe a Valois-k távoli rokona, a hatalomból kiszorult I. Louis de Bourbon-Condé herceg is bekapcsolódott a protestánsok oldalán. A konfliktus 1562-ben fajult fegyveres harccá: a dreux-i csata a katolikusok javára dőlt el.[7] Ezt követően a háborúskodás hol szünetelt, hol kiújult.
Az 1570-es saint-germaini szerződés, amelyben a hugenották első ízben kaptak „visszavonhatatlan” engedményeket,[4] hosszabb békés időszakot hozott. Az anyakirályné igyekezett összebékíteni a két pártot, ezért feleségül adta leányát, Valois Margitot Louis de Condé herceg unokaöccséhez, Henri de Bourbonhoz, Navarra királyához (aki később, 1589-ben, az utolsó Valois-házi király elhunytával a száli törvény értelmében nyerte el, IV. Henrik néven, Franciaország trónját is). Az esküvői szertartást 1572. augusztus 18-án a párizsi Notre-Dame előtt tartották meg, számos katolikus és protestáns vezető személyiség jelenlétében. Maga a vőlegény nem vett részt a római katolikus szertartáson.[8]
A mészárlás
[szerkesztés]Augusztus 22-én egy, a Guise-ekhez közel álló nemes muskétájával megsebesítette Colignyt. A felháborodott hugenották igazságtételt követeltek, és a király másnapra vizsgálatot rendelt el.[9] A szálak a király öccséhez, a későbbi III. Henrikhez, Anjou hercegéhez, és Medici Katalinhoz vezettek. Ők, megrettenve az esetleges megtorlástól, a Tuileriákban összegyűltek híveikkel (köztük Tavannes marsallal), és kidolgozták a tervüket: egyszerre el kell pusztítani a hugenották vezéreit. Erre a király beleegyezése nélkül nem volt lehetőség, de este hamis bizonyítékokkal olyannyira sikerült a protestánsok ellen hangolniuk Károlyt, hogy az beleegyezett minden hugenotta elpusztításába.[8][9]
A Katalin és kisebbik fia által összeírt listán eredetileg csak pár tucat ember szerepelt. A hugenották vezérei közül egyedül Condé hercege és Bourbon Henrik számíthatott kegyelemre, lévén vér szerinti hercegek, de csak azzal a feltétellel, ha áttérnek a katolikus vallásra.
Az első áldozat Coligny admirális volt, akit kidobtak az ablakon, majd az utcán lefejeztek,[9] majd Navarrai Henrik köre következett. A csapásra a Saint-Germain-l'Auxerrois-templom harangja adott jelet – kissé korán, így néhány hugenotta el tudott menekülni. Az eseményeken felbuzdult, hagyományosan katolikus párizsi lakosság is bekapcsolódott az eredetileg politikai célú gyilkosságokba, így a közrendű hugenottáknak sem volt kegyelem.
Károly másnap azonnal a békére utasított, és augusztus 26-án jelent meg először a nyilvánosság előtt, amikor tájékoztatta a parlamentet, miszerint egy összeesküvés megelőzése miatt volt szükség a fellépésre.
Következményei
[szerkesztés]
Az európai uralkodók ellentmondóan reagáltak az eseményre: II. Fülöp spanyol király hahotában tört ki a hír hallatára. I. Erzsébet angol királynő figyelmeztette a francia udvart a tett veszélyes következményeire. II. Miksa német-római császár (IX. Károly apósa) szégyent érzett rokonai miatt. Rómában XIII. Gergely pápa három napig tartó díszkivilágítást rendelt el, búcsúval egybekötött hálaadó misét tartottak, és érmet adtak ki Ugonottorum strages. 1572 felirattal.[9][10]
A francia protestánsok az eseten felháborodva rendezték soraikat, és ismét kitörtek a vallásháborúk, amelyekbe hamarosan II. Fülöp Spanyolországa is beavatkozott a katolikusok oldalán, egyes német fejedelmek és Anglia pedig a protestánsokat segítették.[11]
A hadakozás végigkísérte Károly hátralevő éveit és öccsének, III. Henriknek uralkodását is, akinek halálával 1589-ben kihalt a Valois-ház. Mivel a Navarrába hazamenekült és időközben többször felekezetet váltott Bourbon Henrik navarrai király a Capetingek fiági leszármazottja (egyébként Valois Margit francia királyi hercegnő férje) volt, Navarrai Henrik örökölhette a francia királyi trónt, IV. Henrik néven, uralmát azonban nem ismerte el a pápa, ezért 1593-ban felvette a katolikus vallást. Ekkor mondta híressé vált szállóigéjét: „Párizs megér egy misét”.[12] Végül ő hozta el a vallásbékét, amikor 1598-ban kiadta a nantes-i ediktumot,[11] amelyet később, 1685-ben saját unokája, XIV. Lajos király vont vissza a fontainebleau-i ediktummal.
Ábrázolása a művészetekben
[szerkesztés]- Christopher Marlowe angol színműíró (1564–1593) drámája: „The Massacre at Paris”. 1593-ban mutatták be Londonban.
- Id. Alexandre Dumas: Margó királyné (La Reine Margot) c. regénye először 1845-ben jelent meg Franciaországban. Magyar nyelven 1995-ben jelent meg, Csillay Kálmán fordításában.
- Giacomo Meyerbeer: A hugenották című operáját 1836-ban mutatták be Párizsban.
- Robert Merle : Jó városunk, Párizs (Paris ma bonne ville) 1980-ban jelent meg Párizsban. Magyarul az Európa Könyvkiadó adta ki 1987-ben, Görög Lívia fordításában.
- Margó királyné (La Reine Margot), francia film Dumas azonos című regényéből, 1994. Rendezte Patrice Chéreau, főszereplők: Isabelle Adjani (Valois Margit), Daniel Auteuil (Navarrai Henrik) és Virna Lisi (Medici Katalin) [1].
- A régi Ki vagy, Doki? sorozatnak a 22. részében is feldolgozták az eseményt.
- E.C. Kelly Hugenották című regénye (2013) [2] Archiválva 2013. augusztus 18-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Heinrich Mann IV. Henrik uralkodásáról írt két jelentős regényében (König Henri Quatre, 1935, 1938) saját korának is szóló politikai mondanivalót alkotott.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Chadwick. A reformáció, 146-149. o.
- ↑ Gresch. A hugenották története, hite és hatása, 25. o.
- ↑ a b Chadwick. i.m., 150. o.
- ↑ a b Gresch. i. m., 26. o.
- ↑ Chadwick. i.m., 152. o.
- ↑ Franciaország története, 497. o.
- ↑ Franciaország története, 499. o.
- ↑ a b Colijn. Egyetemes egyháztörténet, 223. o.
- ↑ a b c d A Pallas nagy lexikona
- ↑ Lucien Romier. „La Saint-Barthélemy. Les événements de Rome et la préméditation du massacre” (francia nyelven). Revue du seizième siècle 1913 (1). (Hozzáférés: 2009. szeptember 20.)
- ↑ a b Colijn. i.m., 224. o.
- ↑ A Szent Bertalan-éjszakai mészárlás, ng.hu
Források
[szerkesztés]- Owen Chadwick. A reformáció. Budapest: Osiris Kiadó (2003). ISBN 978-963-389-400-2
- Jos Colijn. Egyetemes egyháztörténet. Iránytű Kiadó Alapítvány (2001). ISBN 963-9055-08-5
- Georges Duby (szerk.). Franciaország története I. kötet. Budapest: Osiris Kiadó (2005). ISBN 963-389-756-4
- Eberhard Gresch. A hugenották története, hite és hatása. Budapest: Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója (2008). ISBN 978-963-558-022-4
- Bokor József (szerk.). Bertalan-éj, A Pallas nagy lexikona. Budapest: Arcanum FolioNET Kft. (1998). ISBN 963-85923-2-X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 19.
További információk
[szerkesztés]
