Szarka József (tanár, 1923–2014)
Szarka József | |
Született | 1923. február 21. Fadd |
Elhunyt | 2014. október 24. (91 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar[1] |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | egyetemi tanár |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Szarka József (Fadd, 1923. február 21. – Budapest, 2014. október 24.)[2] nyugalmazott egyetemi tanár, a neveléstudományok doktora (1970).[3]
Kutatási területe
[szerkesztés]Neveléselmélet, neveléstörténet, összehasonlító pedagógia.
Életútja
[szerkesztés]1949-ben kapott magyar-történelem szakos tanári diplomát, 1951-ig dolgozott mint középiskolai tanár, ezután 1954-ig aspiráns volt a Szovjetunióban. 1955-ben a Pedagógiai Tudományos Intézethez (PTI) került, tudományszervezőként dolgozott, fontos szerepe volt az Országos Pedagógiai Intézet megszervezésében. Ennek az intézménynek 1962-től volt a főigazgatója, majd 1976-tól pedig tudományos igazgatóvá nevezték ki. Még ebben az évben megválasztották a Magyar Pedagógiai Társaság társelnökének, 1984-től 1990-ig pedig elnöke volt.
A pesterzsébeti Misztótfalusi Népi Kollégium igazgatója, az MTA Pedagógiai Bizottságának egykori elnöke, az ELTE BTK Neveléstudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. 1991-ben vonult nyugalomba.
Fontosabb munkái
[szerkesztés]- Az etika pedagógiai „lebontásáról” (Tanulmányok a neveléstudomány köréből, 1963, 1964) Simon Gyulával közösen
- A magyar népi demokrácia nevelésügyének története (1965)
- A polgári pedagógia főbb áramlatai a XX. században (1973)
- Neveléstudomány és pedagógiai gyakorlat (1980)
- A francia forradalom nevelésügye (1985)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. március 27.)
- ↑ Monguz OPAC. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. augusztus 29.)
- ↑ MTA
Források
[szerkesztés]- Nagy Sándor (szerk.): Pedagógiai Lexikon. Akadémiai kiadó, Budapest, 1979.
- Pedagógiai Ki Kicsoda/ szerk. Bárhory Zoltán, Falus Iván. Budapest : Keraban Könyvkiadó, 1997. Szarka József szócikkét lásd 246. p.
- Pénzes Dávid: Szarka József 90 éves Archiválva 2014. február 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Szabolcs Éva: Szarka József 1923–2014 Archiválva 2015. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben