SMS Erzherzog Franz Ferdinand
| SMS Erzherzog Franz Ferdinand | |
 | |
| Hajótípus | Csatahajó |
| Üzemeltető |  Császári és Királyi Haditengerészet |
| Hajóosztály | Radetzky-osztály |
| Pályafutása | |
| Építő | Stabilimento Tecnico Triestino (Trieszt) |
| Ára | 42 219 853 korona |
| Építés kezdete | 1907. szeptember 12. |
| Vízre bocsátás | 1908. szeptember 30. |
| Szolgálatba állítás | 1910. június 15. |
| Sorsa | Olaszországhoz kerül, majd szétbontják. |
| Általános jellemzők | |
| Vízkiszorítás | 15 845 t |
| Hossz | 138,80 m |
| Szélesség | 24,58 m |
| Merülés | 8,14 m |
| Hajtómű | 2 db háromszoros expanziós gőzgép, 2 db hajócsavar |
| Sebesség | 20,56 csomó (37,3 km/h) |
| Hatótávolság | 7400 km |
| Fegyverzet |
|
| Páncélzat |
|
| Legénység | 30 tiszt + 846 matróz. |
 A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Erzherzog Franz Ferdinand témájú médiaállományokat. | |
Az SMS Erzherzog Franz Ferdinand az Osztrák–Magyar Monarchia Radetzky-osztályú csatahajója volt. Nevét Ferenc Ferdinánd trónörökösről kapta. Osztályából elsőként készült el, testvérhajói a Radetzky és Zrínyi voltak. Fő fegyverzetét négy darab, két lövegtoronyba osztott, 30,5 cm kaliberű ágyú alkotta, amit 8 db 24 cm-es ágyú egészített ki. Tervei még azelőtt készültek, hogy a hadihajó építést forradalmasító Dreadnought brit csatahajó megépült volna, ezért konstrukciójában átmenetnek számított a pre-dreadnought és az új típusú hajók között. Az Erzherzog Franz Ferdinand elkészültét hátráltatta, hogy egy vihar során leszakadt horgonyáról, sokáig sodródott és fenéklemezei megsérültek.
Az első világháború előtt a Földközi-tengeren hajtott végre a Monarchia jelenlétét demonstráló utakat. Részt vett az 1913-as balkáni háború elleni nemzetközi tiltakozó akcióban; ezen belül a Montenegrói Királyság blokádjában. Egyike volt az első hajóknak amelyek hidroplánokat használtak fel katonai célra. Az első világháborúban fedezte a földközi-tengeri német hajóraj (a Goeben és Breslau) Isztambulba menekülését, 1915-ben pedig részt vett Ancona lövetésében. A háború végén átadták Olaszországnak és 1926-ban lebontották.
Konstrukciója
[szerkesztés]
Az Erzherzog Franz Ferdinand Triesztben épült a Stabilimento Tecnico Triestino cég hajógyárában. Gerincét 1907. szeptember 12-én fektették le és 1908. szeptember 8-án bocsátották vízre.[1] Nevét I. Ferenc József 1908. március 31-én hagyta jóvá. Keresztelését Mária Annunciáta főhercegnő, a trónörökös húga végezte Ferdinánd Károly főhercegnek, a trónörökös öccsének jelenlétében. A hajó valamennyi anyaga (a fedélzet tikfája kivételével) a Monarchiából származott.[2] Másfél hónappal vízre bocsátása után Muggiába vontatták felszerelése befejezésére. Egy éjszakai vihar során a legénység nélküli csatahajó leszakadt horgonyáról és órákon át sodródott, majd Izola mellett zátonyra futott. A tengerészet másnap reggel talált rá és a SMS Kaiser Karl VI. újra tengerre húzta, majd Pólába vontatta.[3] Nyolcvan acéllemezét ki kellett cserélni. A munkát hátráltatta, hogy a hegesztők 1908-ban, a szegecselőmunkások pedig 1909-ben sztrájkba léptek[4] Az Erzherzog Franz Ferdinand volt osztálya elsőként elkészülő tagja:[5] 1910. június 5-én állt szolgálatba a Császári és Királyi Haditengerészetnél.[1]
Bár az Erzherzog Franz Ferdinand építése a hadihajó-készítést forradalmasító HMS Dreadnought 1906-os vízre bocsátása után kezdődött, tervezése korábban történt, így konstrukciója alapvetően átmeneti, pre-dreadnought jellegű ("szemi-dreadnought"). A hajó hossza 137,5 m volt, szélessége 24,6 m, merülése 8,1 m. Vízkiszorítása 14 508 tonna volt, ami teljes harckészültségben, szénnel és lőszerrel megrakva 15 845 tonnára nőtt.[1] A Radetzky-osztály többi tagjához hasonlóan kisebb méretű és tűzerejű volt, mint a rivális nagyhatalmak hasonló csatahajói, de így is egyike volt a Monarchia valódi nyílt-tengeri hadihajóinak.[6] Hajtóművét két darab négyhengeres, háromszoros expanziójú gőzgép alkotta, amelyeket 12 db Yarrow-féle vízcsöves kazán látott el gőzzel. Az összesen 19 800 lóerős gépek két db 5,25 m átmérőjű, háromszárnyas propellert forgattak, amelyek 20,5 csomós (38 km/ó) végsebességet tettek lehetővé.[7][8] Hatótávolsága 10 csomós utazósebességgel elérte a 7400 km-t (4000 tengeri mérföld).[1] Fűtőanyagkészlete 1298–1854 t szén és 188 t fűtőolaj volt. Az Erzherzog Franz Ferdinand volt az osztrák-magyar hadiflotta első olyan hajója, amely kazánjait szénnel és olajjal is lehetett fűteni.[2]
A csatahajó elsődleges fegyverzetét négy darab 30,5 cm-es (12 hüvelykes) L45 Skoda ágyú alkotta, amelyeket két lövegtoronyba (egy a hajó elején, egy a végén) osztottak.[7][8] Az ágyúkhoz 150 páncéltörő és 150 gyújtógránátot adtak ki. A másodlagos fegyverzethez 8 db, szintén kettesével elhelyezett 24 cm-es L45 Skoda (160 páncéltörő, 360 gyújtógránát),[8] míg a harmadlagoshoz 20 db egyedi elhelyezésű 10 cm-es és 4 db 3,7 cm-es gyorstüzelő ágyú tartozott. A hajó három 45 cm-es torpedóvető csővel is fel volt szerelve (kettő oldalt, egy a taton), amikhez 10 torpedót vitt magával.[1]
Páncélzata a vízvonal fölötti övben 100 és 230 mm között volt, a fedélzetet 36–48 mm, a vezérlőtornyot 250 mm, a fő lövegtornyokat 250 mm, a tűzvezető tornyot 40 mm páncél védte. A felszereléshez tartozott még egy gőzbárka, egy motorcsónak és 15 kisebb-nagyobb evezős csónak. A csatahajó vizuális ismertetőjegyei a következők voltak: két árbóc, két kémény, a kettesével elhelyezett 24 cm-es lövegek a hajó oldalain, a jobb oldali csónakdaru a taton, míg a bal oldali az orrban volt elhelyezve.
Személyzete szolgálatba állásakor, harckészültségben 30 tisztből és 846 matrózból állt. A tartalékban ez 16 + 479, felszerelési készenlétben pedig 7 + 238 főre csökkent.
A világháború előtt
[szerkesztés]
Az Erzherzog Franz Ferdinand a Nyári Hajóraj 1. hajórajában kezdte szolgálatát előbb mint Anton Haus, majd Alois von Kunsti ellentengernagyok zászlóshajója. 1911 tavaszán gyakorlóútra ment Szmirnába, érintve a görög szigeteket is. Visszaútján megállt Korfun, ahol a hajót meglátogatta II. Vilmos német császár. Augusztus 22-25. között a csatahajón tartózkodott névadója, Ferenc Ferdinánd, aki egy partraszállási gyakorlómanővert vezényelt. 1912 márciusában lőgyakorlatot, majd harcászati gyakorlatot hajtott végre a trónörökös jelenlétében. 1912 tavaszán (március 26-i indulással) újabb kelet-földközi-tengeri útra került sor, melynek során érintette Korinthoszt és Kefalóniát. Ősszel az Égei-tengeren járőrözött az SMS Admiral Spaun cirkáló és két romboló társaságában. Miután visszatért Pólába, a flottát a balkáni háború fellángolása miatt készültségbe helyezték.[9]
A következő évben részt vett a balkáni háború miatti nemzetközi tiltakozó akcióban.[10] Rajta kívül jelen volt a brit HMS King Edward VII és az olasz Ammiraglio di Saint Bon csatahajó, a francia Edgar Quinet páncélos cirkáló és a német SMS Breslau könnyűcirkáló.[11] Az angol Cecil Burney parancsnoksága alatt álló nemzetközi hajóraj legfontosabb tevékenysége a montenegrói tengerpart blokád alá helyezése volt. A blokádot azért hozták létre, hogy megakadályozzák a Scutarit ostromló montenegróiak szerb utánpótlását. [12] A külső nyomás hatására Szerbia visszavonta erőit Scutaritól, amit aztán nemzetközi erők szálltak meg.[13]
A blokád során az Erzherzog Franz Ferdinand kísérleteket végzett a francia Donnet-Lévêque cég által gyártott hidroplánok katonai alkalmazásával, de a parancsnokság nem volt elégedett az eredményekkel, a fedélzeten nem volt elég hely a repülőgépnek és elég daru sem állt rendelkezésre a gép fedélzetre emeléséhez. A hidroplánokat végül egy Teodo-beli hangárban helyezték el.[13] Az év második felében tüzérségi irányzékokat szereltek fel a 30,5 cm-es és a 24 cm-es lövegekhez. 1913-ban szolgálatba álltak az új, dreadnought típusú, Tegetthoff-osztályú csatahajók és az Erzherzog Franz Ferdinand és testvérhajói a Tartalék Hajórajba kerültek át, amelynek az Erzherzog a zászlóshajója lett.[14]
Az első világháborúban
[szerkesztés]A hajó névadóját, Ferenc Ferdinándot 1914. június 28-án meggyilkolták és kitört az első világháború. Az osztrák-magyar hadiflotta főerői ekkor a Radetzky- és Tegetthoff-osztályú, valamint az elavultabb Habsburg- és Erzherzog Karl-osztályú csatahajókból álltak. Július végén az egész flottát készültségbe helyezték, hogy szükség esetén támogassák az antant-hajók által üldözött német Goeben csatacirkáló és Breslau könnyűcirkáló Törökországba jutását. Az osztrák-magyar hajóraj egészen Brindisiig lehajózott, de ekkor eljutott hozzájuk a németek sikeres kitörésének híre és egy lövés leadása nélkül visszatértek kikötőikbe.[15] 1915. március 1-én Károly Ferenc József főherceg meglátogatta a hajót.
1915. május 23-án, éjjel kettő és négy óra között megérkezett Pólába a hír, hogy Olaszország belépett a háborúba. Az Erzherzog Franz Ferdinand és a flotta többi tagja kifutott, hogy lőjék az olasz partvidéket.[16][17] Elsődleges célpontjuk az anconai flottatámaszpont volt,[18] majd utána a montenegrói kikötők. Ancona bombázása ellenállás nélkül zajlott és sikeresnek volt mondható. A kikötőben megsemmisítettek egy olasz gőzöst, valamivel délebbre pedig súlyosan megrongálták a Turbine rombolót. Kilőtték a partvédelmi ütegeket, komoly károk keletkeztek a kikötő és a környékbeli kisvárosok épületeiben, valamint megsérült az anconai vasúti pályaudvar is. A célpontok közé tartoztak a dokkok, raktárak, olajtartályok, rádióállomások és a helyi laktanya. A bombázásban 63 olasz halt meg, civilek és katonák egyaránt.[19] Mire Tarantóból és Brindisiből odaértek az olasz hadihajók, az osztrák-magyar flotta már biztonságban visszatért Pólába.[20]
A támadás célja az volt, hogy késleltessék az olasz hadsereg felvonulását az osztrák határra.[17] A meglepetésszerű akció miatt az olaszok csak két héttel később tudtak felfejlődni az Alpoknál; így a bécsi hadvezetésnek volt ideje, hogy a balkáni és keleti frontról csapatokat irányítson át.[21]
A háború egész ideje alatt Erzherzog Franz Ferdinand-ot csak 1915. május 30-án érte sérülés, amikor egy olasz légitámadás során igyekezett elkerülni a bombákat és eközben összeütközött egy rombolóval. A romboló a The New York Times állítása szerint elsüllyedt, de ezt más forrás nem erősíti meg.[22] Ezután a flotta a háború végéig beszorult Pólába.[10][23] Anton Haus tengernagy szándékosan visszafogta az akciókat, mert attól tartott, hogy az olaszok meg akarják szállni Dalmáciát. A szűkös szénmennyiséget is inkább az erősebb Tegetthoff-csatahajóknak tartogatták. Az Otrantói-szoros blokádja miatt a flotta beszorult az Adriára[24] és Haus inkább a tengeralattjárók és aknák segítségével gondolta csökkenteni az antant flottájának nyomasztó fölényét.[25]
A háború után
[szerkesztés]A padovai fegyverszünet véget vetett a Monarchia és Olaszország közötti hadiállapotnak. Feltételei alapján Bécsnek át kellett adnia három csatahajót. Az olaszok eredetileg a három megmaradt Tegetthoff-osztályú hajót akarták, de a fegyverszünet életbe lépése előtt három nappal olasz búvárok elsüllyesztették a Viribus Unitis-t, így helyette az Erzherzog Franz Ferdinand hajózott Velencébe.[26] A csatahajó részt vett az 1919 márciusában tartott olasz győzelmi díszszemlén. A saint-germaini béke véglegesen Olaszországnak ítélte a hajót. Ezután már nem történt vele említésre méltó esemény és 1926-ban lebontották.[10]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e Sieche, 332. o.
- ↑ a b Sondhaus, 211. o.
- ↑ The New York Times 23 October 1908.
- ↑ Sondhaus, 181. o.
- ↑ Koburger, 25. o.
- ↑ Sokol, 69. o.
- ↑ a b Sokol, 151. o.
- ↑ a b c Ireland, 12. o.
- ↑ Sondhaus, 207. o.
- ↑ a b c Hore, Battleships of World War I, 84. o.
- ↑ Vego, 151. o.
- ↑ Vego, 151–152. o.
- ↑ a b Vego, 152. o.
- ↑ Sieche, 332–333. o.
- ↑ Halpern, 54. o.
- ↑ Halpern, 144. o.
- ↑ a b Sokol, 107. o.
- ↑ DANFS Zrínyi.
- ↑ Sokol, 107–108. o.
- ↑ Hore, Battleships, 180. o.
- ↑ Sokol, 109. o.
- ↑ The New York Times 7 June 1915.
- ↑ Miller, 396. o.
- ↑ Halpern, 140. o.
- ↑ Halpern, 141. o.
- ↑ Sondhaus, 357. o.
Források
[szerkesztés]- Albertini, Luigi. Origins of the War of 1914. London: Oxford University Press (1980). ISBN 978-0-313-22401-0. OCLC 6144049
- Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. Annapolis: Naval Institute Press (1995). ISBN 978-1-55750-352-7. OCLC 57447525
- Hore, Peter. Battleships of World War I. London: Southwater Books (2006). ISBN 978-1-84476-377-1. OCLC 77797289
- Hore, Peter. Battleships. London: Lorena Books (2006). ISBN 978-0-7548-1407-8. OCLC 56458155
- Ireland, Bernard. Jane's Battleships of the 20th Century. London: Harper Collins (1996). ISBN 978-0-00-470997-0. OCLC 35900130
- Koburger, Charles. The Central Powers in the Adriatic, 1914–1918: War in a Narrow Sea. Westport, CT: Praeger Publishers (2001). ISBN 978-0-313-00272-4. OCLC 50321762
- Miller, Francis Trevelyan. The Story of the Great War. New York, NY: P.F. Collier & Son (1916). OCLC 14157413
- Sieche, Erwin. Austria-Hungary, Conway's All the World's Fighting Ships: 1906–1921. Annapolis: Naval Institute Press (1985). ISBN 978-0-87021-907-8
- Sokol, Anthony. The Imperial and Royal Austro-Hungarian Navy. Annapolis: United States Naval Institute (1968). OCLC 462208412
- Sondhaus, Lawrence. The Naval Policy of Austria-Hungary, 1867–1918. West Lafayette, IN: Purdue University Press (1994). ISBN 978-1-55753-034-9. OCLC 28112077
- Vego, Milan N.. Austro-Hungarian Naval Policy, 1904–14. London: Frank Cass Publishers (1996). ISBN 978-0-7146-4209-3. OCLC 560641850
- „Austrian Battleship Ashore”, The New York Times , 1908. október 23. (Hozzáférés: 2010. április 18.)
- „Austrians Lose a Destroyer”, The New York Times , 1915. június 7. (Hozzáférés: 2010. május 24.)
- Csatahajók. TIT HMHE - Hagyományőrző Tagozat. [2009. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva].
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Erzherzog Franz Ferdinand című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.png){kind=small}
