A Karancsberény Sportkör 1947-ben alakult csapat, felnőtt csapatuk jelenleg a megyei másodosztály keleti csoportjában játszik. Míg az ifi csapat a megyei másodosztály ifibajnokságában játszik. Edzőjük Földi Attila. 2010 óta a csapat szponzora a Renault Renniss, attól kezdve a csapat neve Renault Renniss Karancsberénynek lett. A klub színei a piros - fehér.
A sportkör 1947-ben alakult meg, vezetői Fodor Dezső (elnök), Kovács Ernő, Torák Bálint, és Lantos Bálint voltak. A csapat a járási bajnokságban szerepelt hosszú éveken át. A sportolók nagyrészt saját pénzükön tartották fenn a sportkört, vagy egy „mezítlábas” csapatot. Az 1950-es évek elején újabb csapatot szerveztek. Tagjai: Fodor Ernő, Kovács Sándor, Klement József, Kovács Ernő, Fodor Sándor, Fodor Géza, Németh Ferenc, Kocsis Gyula, Kovács Dezső, Fodor Balázs, Juhász László, és Mezei Károly voltak. Ez a csapat egyszer járási bajnokságot nyert, de az osztályozó mérkőzésen elbukott így nem tudott feljebb jutni.
Ekkorra már a Légrády-kúria hozzáépítése is elkészült, ezt a sportolók a mai napig használják. A kúria parkjában pedig labdarúgópálya épült, itt rendezik ma is a sporteseményeket.
A 70-es években egy újabb nagy csapat jött létre, s '71-ben bajnokságot nyerve a megyei első osztályban folytatta a szereplést. Egy év múlva pedig kiesett a Karancsberény a megyei I.-ből. A 70-es évek vége felé, pedig újra a járási bajnokságokban játszott a csapat.
A 80-as évekvégén végül a megyei II. osztályból is.
1990-ben újabb átalakítás történt, több salgótarjáni játékos is érkezett. Ez a csapat megnyerte megyei másodosztályt, és újra szerepelhetett a megyei I.-ben. A sportkör történetének legjobb eredményét az 1997/98-as szezonban érte el, amikor mindössze rosszabb gólaránnyal szorult a harmadik helyre.