Ugrás a tartalomhoz

Makedónia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nem tévesztendő össze a következővel: Észak-Macedónia.
A „Makedónia” lehetséges további jelentéseiről lásd: Makedónia (egyértelműsítő lap).
Makedónia
I. e. 7. század – i. e. 168
Makedónia címere
Makedónia címere
Makedónia térképe II. Philipposz halálakor
Makedónia térképe II. Philipposz halálakor
Általános adatok
FővárosaAigai majd Pella
Vallásgörög mitológia
Államvallásgörög mitológia
Pénznemdrahma
Kormányzat
Államformakirályság
DinasztiaArgoszi-dinasztia
Államfőkirály
ElődállamUtódállam
← Óperzsa BirodalomRómai Köztársaság →
A Wikimédia Commons tartalmaz Makedónia témájú médiaállományokat.

Makedónia ókori görög[1] államalakulat volt a Balkán északi részén, az ókori Hellászban. Nem összekeverendő a modern Észak-Macedónia állammal, amelynek területével csak kisebb átfedésekben közös, jóllehet a mai macedón állam magát ezzel az országgal és népével azonosítja, mely elképzelés nem fedi a valóságot és emiatt komoly ellentétek vannak Észak-Macedónia és Görögország között.[2] Makedónia leghíresebb uralkodója III. Alexandrosz, azaz Nagy Sándor volt, aki a két korábbi uralkodó, I. Alexandrosz és II. Philipposz által nagyhatalommá tett Makedóniára támaszkodva nagyarányú hódításba kezdett. Az alexandroszi pánhellén birodalom, amely a Spárta városa által vezetett Lakedaimón kivételével egész Hellászból és a korábbi Perzsa Birodalom satrapiáiból állt, halála után hadvezérei között került felosztásra. Makedónia függetlenségének a Római Köztársaság vetett véget.

Földrajz

[szerkesztés]

A makedón népesség eredetileg a Píndosz-hegység nyugati vidékén, az Aliákmonasz (ókori nevén Haliakmón) felső- és középső vidékén, Maketában és Makedóniában élt. Innen az épeiroszi molosszok szorították keletre őket, megalakítva Oresztiszt. A makedónok ekkor vonultak a később Felső-Makedóniának nevezett vidékre, a Vérmio- (ókori nevén Bermion-) hegységbe, az Aliákmonasz és a Ludiasz által közrefogott területen.

Története során végül fokozatosan kiterjesztette a hatalmát a keleti termékeny síkságra egészen a Khalkidiké északi részéig, visszahódította a makedón őshaza területét és északi irányba is terjeszkedett. A vele határos területeken délen Thesszália, délnyugaton és nyugaton Épeirosz, északon különböző illír és trák törzsek, keleten Edónia, délkeleten pedig a Khalkidikéi Szövetség határolta. Tengerpartja elsősorban a mainál jóval nagyobb Thermai-öböl mentén volt, de legnagyobb kiterjedése során az Orfáni- (ókori nevén Sztrümóni-) öbölnél is elérte az Égei-tengert.

Makedónia hajdani területe ma nagyobb részben Görögország területére esik, kisebb részben a mai Észak-Macedóniára.

Gazdaság

[szerkesztés]

Makedónia gazdaságának fő profilja az állattenyésztés, ezen belül először is a kecskepásztorkodás, majd a birka- és lótenyésztés volt. A fakitermelés és a bányászat adta a külkereskedelem alapját. Kereskedelmi kapcsolatai mind a hellén területekkel, mind az illírekkel és trákokkal összekötötték, ami nagy szerepet játszott többek között a pénzgazdálkodás fellendítésében. A földek királyi tulajdonban voltak, de ő szolgálatért cserébe kiosztotta ezeket eleinte csak nemesei (hetairiké hipposz) később a makedón közrendűek (pezetairosz) közt is.

Népesség

[szerkesztés]

A makedónok eredetére vonatkozóan a XX. század óta a görög származás a meghatározó álláspont a tudományos világban. Ian Worthington megállapítása alapján: "...nincs nagyon mit mondani az ókori makedónok görög származásáról: tagadhatatlan".[3] Worthington összegzése szerint "több mint elegendő bizonyíték és megalapozott elmélet áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a makedónok etnikailag görögök voltak".[4] Simon Hornblower megerősíti a makedónok görög mivoltát, figyelembe véve származásukat, nyelvüket, kultuszukat és szokásaikat.[5] Nicholas G. Hammond elmondása alapján a makedónok azért hiányoznak a korai történelmi beszámolókból, mert a görög sötét középkor előtt az Oreszti-felföldön éltek, valószínűleg ugyanabból a (proto-görög) népességcsoportból származtak, amelyből más görög népek származtak.[6] Mint azt Panagiotis Filos megjegyzi, a "barbár" kifejezést az ókori görög szerzők gyakran nagyon tág értelemben használták, nem csupán a nem görög népességre utalva, hanem a görög világ peremén élő görög lakosságra is, ahol nyelvjárási különbségek mutatkoznak, mint pl. a makedónok.[7] Chrostopher B. Delante illetve Claudia Baracchi megerősítik, miszerint a "barbár" kifejezést pejoratív és politikailag motivált módon is használták, kiváltképp az athéniak egyéb görög törzsek és poliszok, például az epiróták, eleánok, boióták és az eolikus nyelvjárást beszélők kigúnyolására.[8][9] M. B. Hatzopoulos megállapítása alapján nem volt valódi etnikai különbség a makedónok és a görögök között, csupán politikai különbségtétel, amelyet a Korinthoszi Liga létrehozása után találtak ki, ie 337-ben.[10] David Sansone megjegyzése szerint "az V. és a IV. században látható különbségek voltak a görögök és a makedónok között", a makedón vagy görög mivolt kérdése azonban végső soron "politikai volt".[11] További nemzetközi szaktekintélyek, úgy mint Michael B. Sakellariou[12], Robert M. Errington[13], vagy Craige B. Champion[14], és más akadémikusok is egyetértenek azt illetően, hogy a makedónok és a görögök közötti különbség politikai, és nem etnikai alapú volt. Kisebbségi nézőpont szerint "az ókori makedónok görög, illír és thrák népelemeket tömörítő, vagy mindezekkel rokon csoportot alkothattak."[15]

Nyelvük mindenképpen az indoeurópai nyelvcsalád része, és az ógörög nyelv thesszáliai dialektusával mutat nagy fokú egyezést, emellett az ógörögből eredő kis-ázsiai phrüg nyelvvel is.[16][17][18] Mindazonáltal a makedónok saját dialektusuk mellett az ekkoriban általánosan a linguia franca szerepét betöltő, a műveltség nyelvének tartott Athén körüli attikai dialektust is használták.[19] A nyelvészeti bizonyítékok ellenére egyesek a nyelv függetlensége mellett tesznek hitet. Újabban[forrás?] a két ősi makedón nyelv lehetősége is felmerült.

I. Alexandrosz uralkodásától bizonyítottan jelen voltak a makedónok az olümpiai játékokon, amelyen a törvények szerint csak hellének vehettek részt.[20] Maga a makedón uralkodócsalád Héraklésztől eredeztette magát. II. Philipposzt már beválasztották a delphoi amphiktüóniába. Az ókori görög történetírók maguk görögökként számolnak be a makedónokról. Hérodotosz[21], az athéni szónok, Iszokratész[22], Polübiosz [23] és Sztrabón[24] egyaránt görögökként említi a makedónokat.

Társadalom

[szerkesztés]

A makedón állam mindvégig monarchia volt, amit először a görög (argoszi) származású Témenida-dinasztia, majd IV. Alexandrosz halálát követően az Antigonida-dinasztia uralt. Makedónia felemelkedésének társadalmi feltétele volt, hogy a félnomád makedónok felett az uralkodó réteg – a király és elit lovasokként szolgáló hetairoszai – kellően megalapozott hatalommal bírjon.

A makedón király hadvezér és a fontos áldozatok bemutatója volt, illetve ő birtokolta és osztotta szét az ország földjeit. Bírói hatalmát a népgyűléssel (háború esetén sereggyűléssel) közösen gyakorolta. A makedón állam specialitása az ún. katonai demokrácia, amelynek az a lényege, hogy a fegyverforgató férfiaknak nagy beleszólásuk volt az államügyekbe (ők választották a dinasztia tagjai közül a királyt, főbenjáró ügyekben bíráskodtak stb.). Több ókori szerző kiemelte, hogy Makedóniában nagyobb volt a nép szabadsága, mint más görög poliszokban.

Makedónia története

[szerkesztés]

A mitikus gyökerek

[szerkesztés]

Hérodotosz szerint Héraklész ükunokájától, Témenosztól származott Perdikkasz. Az argoszi hérosz fivéreivel, Gauanésszel és Aeroposszal együtt illíriai vándorlás után vette át a makedón törzsek felett a hatalmat, megalapítva a makedón ősállamot, Makedoniszt. Egy jóval későbbi, Alexandriai Szent Kelemen keresztény egyházatya által ránk hagyományozott történet szerint Témenosz egy másik leszármazottja, Karanosz volt a fővárosalapító Apollón egy jóslatát követve. Abban azonban minden hagyomány megegyezik, hogy az Argeadai Makedonesz uralkodóház argoszi származású.

Makedónia ősi fővárosa Aigai volt, amelynek neve a kecskékkel (görögül aix, birt. aigosz) kapcsolatos. A fennmaradt, alapítást állítólagosan előidéző jóslatok mind kecskelegelőkkel hozzák kapcsolatba a hely kiválasztását. Aigai egészen I. Arkhelaosz uralkodásáig (i. e. 413 – 399 k.) főváros maradt, később a Pellában regnáló királyok is itt temetkeztek.

A kezdetek

[szerkesztés]

Az i. e. 12. század táján szorították a makedónok őseit keletre a molosszoszok. A i. e. 7–6. század folyamán szerveződött a transzhumáló kecske- és juhtartásból élő makedón törzsek összessége a Témenida-dinasztia uralkodása alatt állammá a Bermion-hegység vidékén. A történetileg valóban élt személynek tekintett alapító, Perdikkasz és utódai történetét ebben a korszakban nem ismerjük, de már ekkoriban sikerült meghódítani a tengerparti Pieriát, az Olümposz északi tövében fekvő síkságot, a Múzsák lakhelyét a mitológiában. Az itt élő pieriszek a Sztrimónasz (Sztrümón) völgyébe települtek át. A másik hódítás szintén a Thermai-öböl partvidékén, Pieriától északra fekvő Bottaia volt.

Az első király, akinek körülbelül meg tudjuk határozni az uralkodási idejét, I. Amüntasz (i. e. 540 – 495 k.) volt. Perdikkasz és közte I. Argaiosz, I. Philipposz, I. Aeroposz és Alketasz királyok nevét ismerjük, de uralkodási idejük meghatározhatatlan.

I. Amüntasz és I. Alexandrosz

[szerkesztés]

Makedónia a görög–perzsa háborúk során lépett a történelem színpadára. Amüntasz I. Dareiosz i. e. 513-as trákiai hadjáratát arra használta ki, hogy felajánlja hűségét a nagykirálynak, kelet felé meghódítsa az Axioszig terjedő síkságot. A mocsaras vidék feletti ellenőrzés biztosította a keleti határt, így a király nyugat felé is megindulhatott seregeivel. Itt az őshaza, a Pindosz hegység elérése volt a cél. Le is győzte Eordaia és Almópia lakóit Oresztisz és Lünkésztisz között. Később az elűzött athéni türannisz, Hippiasz számára ajánlott fel birtokokat országában.

A perzsa hódítóknak való megfelelés mellett a többi görög polisszal is szorosabbra fűzte viszonyát az északi királyság. Amüntasz trónörököse, a későbbi I. Alexandrosz i. e. 500 körül részt vett az olümpiai játékokon, amivel a hellének is elismerték görög származását. Alexandrosz később perzsaellenesnek tüntette fel magát, azonban uralkodása alatt, az i. e. 480-as években kijárta a Makedónián keresztül vonulni tervező Xerxésznél, hogy az engedélyezze számára az északnyugati irányú hódításokat. i. e. 480-ban aztán meg is érkezett a körülbelül 200-250 000 fős perzsa haderő, az Iszthmoszi Szövetség hadai pedig a Tempé-völgyben rendezkedtek be, a makedón-thesszáliai határon. Az elhúzódó harc és az ebből fakadó ellátási nehézségek fenyegető réme – vagy később hangoztatott görögbarátsága – miatt Alexandrosz javasolta a visszavonulást a görög hadaknak, amit azok végre is hajtottak, mivel valószínűleg értesültek róla, hogy Xerxész máshonnan közeledik.

Alexandrosz mindvégig hintapolitikát folytatott, ugyanis míg a makedónok a perzsáknak alávetve pusztították Hellasz földjeit, Athénnak is küldött száz darab triérész megépítésére elegendő fát. Ekkor lett az „athéniak vendégbarátja és jótevője”. Az i. e. 479-es vereségek után természetesen azonnal hajdani szövetségesei ellen fordult, és meghódította a perzsák hűbéreseit az Axiosz és a Sztrümón között. Ezzel viszont a Déloszi Szövetségen keresztül birodalomépítésbe fogó Athénnal került szembe pangaioni bányák vidékén, ahol megszerezte Enneahodoi városát – nem messze az athéni uralom alá került Éióntól. Segítséget nyújtott a hazaárulónak kikiáltott Themisztoklésznek menekülés közben, és valószínűleg szerepet játszott abban, hogy Enneahodoinál i. e. 465-ben tízezer athéni telepest mészárolhattak le a barbár trákok.

I. Alexandrosz számos szállal kötötte négyszeres területűre növelt országát a hellén – elsősorban athéni – civilizációhoz. Alatta kezdődött meg i. e. 478 után az önálló makedón pénzverés, a mükénéi menekültek befogadása i. e. 468 után, illetve a peremvidéki létből a civilizáltságot terjesztendő két városalapítás, Hérakleion és Dion.

A peloponnészoszi háborúban

[szerkesztés]

Alexandroszt az i. e. 450-es évek második felében valószínűleg meggyilkolták. Halála után öt fia közül három, Philipposz, Alketasz és a végül trónra jutó II. Perdikkasz között súlyos polgárháború robbant ki. A harcokban elveszett a Sztrümóntól nyugatra fekvő Biszaltia, vele együtt a gazdag nemesfémbányák. Keletről déltrák betörések, nyugatról Felső-Makedónia függetlenedő fejedelmei, délről pedig az i. e. 437-ben Amphipoliszt megalapító athéniak fenyegették a hajdan virágzó királyságot.

Perdikkasz Athént szándékozta először meggyengíteni, ezért kihasználva a már zajló epidamnoszi háborút, elmélyítette Korinthosz és Athén ellenségeskedését az iszthmoszi kereskedőállam gyarmatvárosa, a kalkhidikéi Poteidaia kiugrasztásával a Déloszi Szövetségből. A makedón király ügyes politikával elérte, hogy Athén ne őt, hanem a lázadó khalkidikéi államokat támadja meg. Ilyen helyzetben tört ki i. e. 431-ben a peloponnészoszi háború.

Perdikkasz mindjárt a háború elején kénytelen volt kiegyezni a Thermét (Szaloniki elődje) elfoglaló, Methónét elpártoltató és a Philipposz trónigényét támogató odrüszi trák király, Szitalkész mellé álló Athénnal. Azonban továbbra is Spártát és szövetségeseit támogatta, így Athén ráuszította Szitalkészt. i. e. 429-ben kb. 150 000 barbár trák harcos dúlta végig Makedóniát, és túlerejüket csak dinasztikus kapcsolatok kiépítésével és hozománnyal lehetett leszerelni. Perdikkasz csak i. e. 424-ben talált alkalmat ismét Athén ellen tenni, éspedig Braszidasz spártai hadvezér északi hadjárata alkalmával. Mivel a lakedaimóni vezérkarral nem tudott dűlőre jutni, i. e. 422-ben átállt Athén oldalára, de a következő évben az athéni–makedón sereg elvesztette az amphipoliszi csatát. A tíz évnyi harc eredményeképpen számos fontos város (Hérakleion, Bormiszkosz, Methóné) a Déloszi Szövetség tagja lett, a peloponnészoszi befolyás alatt álló Khalkidiké a déli tartományokat fenyegette, a sztrümóni bányák elvesztek, Felső-Makedónia pedig függetlenedett. Makedónia vészterhes idők elé nézett; i. e. 423 és i. e. 417 között még a pénzverése is szünetelt.

Makedónia felemelkedése

[szerkesztés]

III. Amüntasz (uralkodott i. e. 392–370) királynak hat fia volt. Ebből háromnak anyja főfelesége, Eurüdiké, a másik három pedig Gügaia fia. II. Alexandroszt két év uralkodás után meggyilkolták, i. e. 368-ban. Az antik források szerint a gyilkosságot saját anyja, Eurüdiké, és annak szeretője, Ptolemaiosz tervelte ki és hajtotta végre. Lehetséges, hogy ez csak rosszindulatú pletyka, mindenesetre az új uralkodó mellett Ptolemaiosz lett a régens, a gyilkosságért pedig egy Apollophanész nevű férfit ítélt el a népgyűlés.

II. Alexandrosz öccse, III. Perdikkasz következett az uralkodásban. I. e. 365-ben visszahozatta öccsét, Philipposzt Makedóniába aki Thébában volt túsz i. e. 368-tól. Kevés adat van Perdikkasz uralkodásáról. Hadjáratot vezetett Felső-Makedóniába az illír Bardülisz ellen. A hadjárat katasztrófával végződött, a király meghalt. A király kisfia IV. Amüntasz lett az új uralkodó, de III. Amüntasz harmadik, legkisebb fia, Philipposz lett a régens. Philipposz még abban az évben király lett. Unokaöccsét életben hagyta, mert nem találta veszélyesnek a trónjára.

II. Philipposz (i. e. 356 – i. e. 336) egy megfogyatkozott ország élére került, melyet több oldalról is veszélyeztettek. Sok háborúban kamatoztatta a Thébaiban, Epameinóndasztól tanult haditudományokat. Legjobb hadvezére, Parmenión segítségével kifejlesztette a makedón phalanx-ot, átvette a ferde, lépcsőzött alakzatot, és új fegyverrel, a szariszával látta el gyalogságát. Hadseregreformjai tették lehetővé később III. Alexandrosz (Nagy Sándor) számára a hódításokat.

Fénykor

[szerkesztés]

Makedónia fénykora a II. Philipposz és III. Alexandrosz uralkodásától számított időszak. Az ország jelentős történelmi szerepet játszott egészen a római hódításig. Alexandrosz birodalma halála után hadvezérek között került felosztásra, ezek a hellén királyságok még sokáig fennmaradtak. Az anyaország sikerrel állt helyt a diadokhosz-háborúban. A ptolemaida Egyiptom csak i.e. 31-ben dőlt meg.

Lásd még: Hellenizmus, Szeleukida Birodalom, Ptolemaida-dinasztia és Makedón királyok listája

Római provincia

[szerkesztés]
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Worthington 2014a, p. 10; Hornblower 2008, pp. 55–58; Joint Association of Classical Teachers 1984, pp. 50–51; Errington 1990; Fine 1983, pp. 607–608; Hall 2000, p. 64; Hammond 2001, p. 11; Jones 2001, p. 21; Osborne 2004, p. 127; Hammond 1989, pp. 12–13; Hammond 1993, p. 97; Starr 1991, pp. 260, 367; Toynbee 1981, p. 67; Worthington 2008, pp. 8, 219; Chamoux 2002, p. 8; Cawkwell 1978, p. 22; Perlman 1973, p. 78; Hamilton 1974, Chapter 2: The Macedonian Homeland, p. 23; Bryant 1996, p. 306; O'Brien 1994, p. 25.
  2. ↑ en.wikipedia: Macedonians (ethnic group) – The Macedonian Question
  3. ↑ Worthington, Ian (2008). Philip II of Macedonia. New Haven, Connecticut: Yale University Press. ISBN 978-0-300-12079-0.
  4. ↑ Worthington, Ian (2014a) [2004]. Alexander the Great: Man and God. New York, NY: Routledge. ISBN 978-1-317-86644-2.
  5. ↑ Hornblower 2008, p. 58. "The question "Were the Macedonians Greeks?"
  6. ↑ Hammond, Nicholas Geoffrey Lemprière; Walbank, Frank William (2001). A History of Macedonia
  7. ↑ Filos, Panagiotis (2017). "The Dialectal Variety of Epirus". Studies in Ancient Greek Dialects. De Gruyter. p. 218. doi:10.1515/9783110532135-013. ISBN 978-3-11-053213-5
  8. ↑ Delante Bravo, Chrostopher (2012). Chirping like the swallows: Aristophanes' portrayals of the barbarian "other". p. 9. ISBN 978-1-248-96599-3.
  9. ↑ Baracchi, Claudia (2014). The Bloomsbury Companion to Aristotle. Bloomsbury Academic. p. 292. ISBN 978-1-4411-0873-9.
  10. ↑ Hatzopoulos, M. B. (2011b). "Macedonians and Other Greeks". In Lane Fox, Robin J. (ed.). Brill's Companion to Ancient Macedon: Studies in the Archaeology and History of Macedon, 650 BC – 300 AD. Leiden: Brill. pp. 51–78. ISBN 978-90-04-20650-2.
  11. ↑ Sansone, David 2017, Chapter 11: "The Transformation of the Greek World in the Fourth Century" (Section: "Philip II of Macedon and the Conquest of Greece").
  12. ↑ Sakellariou, Michael B. (1983). "Inhabitants". In Michael B. Sakellariou (ed.). Macedonia: 4000 Years of Greek History and Civilization. Athens: Ekdotike Athenon S.A. pp. 44–63
  13. ↑ Errington, Robert Malcolm (1990). A History of Macedonia. Berkeley and Los Angeles, CA: University of California Press. ISBN 0-520-06319-8.
  14. ↑ Champion, Craige B. (2004). Cultural Politics in Polybius's Histories. University of California Press. ISBN 0-520-23764-1
  15. ↑ Kertész 1988, 15. old
  16. ↑ Hatzopoulos, Miltiades B. (2020). "The speech of the ancient Macedonians". Ancient Macedonia. De Gruyter. pp. 64, 77. ISBN 978-3-11-071876-8.
  17. ↑ Masson, Olivier (2003). "[Ancient] Macedonian language". In Hornblower, Simon; Spawforth, Antony (eds.). The Oxford Classical Dictionary (revised 3rd ed.). Oxford University Press. pp. 905–906. ISBN 978-0-19-860641-3.
  18. ↑ Crespo, Emilio (2017). "The Softening of Obstruent Consonants in the Macedonian Dialect". In Giannakis, Georgios K.; Crespo, Emilio; Filos, Panagiotis (eds.). Studies in Ancient Greek Dialects: From Central Greece to the Black Sea. Walter de Gruyter. p. 329. ISBN 978-3-11-053081-0.
  19. ↑ Borza 1992, p. 92.
  20. ↑ Review: John Cole of Hammond & Griffith 1979 in Phoenix Vol. 35, No. 3. pp. 262–267.
  21. ↑ Engels 2010, p. 84.
  22. ↑ Danforth 1997
  23. ↑ Polybius, Histories, 9.37.7: "τότε μὲν γὰρ ὑπὲρ ἡγεμονίας καὶ δόξης ἐφιλοτιμεῖσθε πρὸς Ἀχαιοὺς καὶ Μακεδόνας ὁμοφύλους καὶ τὸν τούτων ἡγεμόνα Φίλιππον."
  24. ↑ Woodard 2010, pp. 9–10; Johannes Engels also discusses this ambiguity in ancient sources. See: Engels 2010, pp. 83–89.

Források

[szerkesztés]
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Makedónia&oldid=27609544”